Felszólalás adatai

TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Valóban fontos törvény került a parlament elé, azzal az apró szépséghibával, hogy kicsit későn. Azért későn, mert ahogy Fónagy képviselőtársam vezérszónoklatában említette, a kormány tagjai annak idején olyan ígéretekkel árasztották el a Tisza mentén élőket, hogy már 2004 végére szinte kész lesz az egész árvízvédelmi rendszer, az összes töltés megépül, és a Tisza is csak tejjel, vajjal, mézzel fog folyni. Ahhoz képest ennek a törvénynek a vitája most zajlik, 2004 májusának közepén.

A történeti hűség kedvéért, ha már ilyen sokat emlegettük Vásárhelyi Pált, el kell mondjam, hogy azért ennek az előzménye nem csak a Tiszához kötődik, mert az 1843. év július 5-én meghozott XII. törvény a Duna s egyéb folyók szabályozása tárgyában született meg, és ennek a felsorolásában második helyen szerepel a Tisza a Marossal együtt. Ahogy a későbbiekben is vízgyűjtők vonatkozásában történt ennek a felmérése, illetve kezelése, például a továbbiakban a Dráva és Mura, Száva és Kulpa, Vág és a Poprád. Ebből látható, hogy 160 évvel ezelőtt is már komplexen gondolkodtak egész Kárpát-medencei vonatkozásban, nem csak a Tiszára, nem csak arra az egyetlenegy pontra, ami problémás.

De valójában, ha egy kicsit a történelmi leckét fölmondjuk, és a megfelelő jelentéseket föllapozzuk, akkor ez az egész folyószabályozás a budai és pesti jeges árvíz 1838-as pusztítása után fogalmazódott meg konkrétan, amely után küldték ki jelentéstételre Vásárhelyi Pált, és ez a jelentéstétel hozta azt a törvényt, amelynek a megvalósítását sajnos ő már nem tudta megélni, 1846-ban meghalt; de természetesen folytatódott, és ahogy eddig működött az árvízvédelmi rendszer, viszonylag jól működött, sőt néhány nagy árvíztől eltekintve, úgy véljük, enélkül egész más élet működött volna Magyarországon. De természetesen az akkor megfogalmazott okok és célok ma már nem olyan relevánsak, illetve ma már kicsit megmosolyogtatók, hogyha közlekedési okokat gondolunk elsőként, amelyek az 1843. évi preambulumban vannak. Igaz, hogy rövid, de a közlekedés elsődlegessége óta fontos - és utána az árvíz. De belegondolhatunk, akkor még nem volt vasút, és egy országút körülbelül 50-150 méter széles volt, általában ennek a megvédése vagy a folyómedrek melletti használata a magasabb vizeknél megszűnt. Ezért volt szükséges ennek a szabályozása.

Ezt a paradigmát, ahogy az előttem szóló képviselőtársaim többen mondták, sajnos az utóbbi 10 vagy 5 év jelentősen átírta. Azért írta át jelentősen, mert túlságosan elfeledkeztünk arról, hogy az árvizek vízmennyisége gyakorlatilag a hullámtérben, illetve a nagyvízi mederben nem mindig ugyanannyi, hanem az idők folyamán a figyelmetlenség, a szolgálat és az önkormányzatok figyelmetlensége okán beépítődik, megszűnt a folyók nagyvízi levezetőképessége; mint ahogy mindannyian tudjuk, a legutóbbi tiszai árvíz kevesebb vízzel, magasabban tetőzött, mint az előző. Látható, hogy ezen vízlevezető képesség romlása igazából a helyzet komplexitásának a megoldásában fog valóban megoldódni. Éppen ezért vártuk ezt a törvényt, ha nem is olyan kitörő örömmel, mint ahogy szocialista képviselőtársunk mondta, de végül is az ott élők érdekében most már megoldandónak szerettük volna látni.

Sajnos, a bizottság azon tagjai között voltam, aki tartózkodó szavazatomat adtam ehhez a bizottsági vita alkalmával, mert ez a törvény igazából egy célt kíván kiemelni, egy célt kíván megvalósítani, amely a víztározók megépítése mindenáron, és a törvény szerkezete is úgy épül fel, hogy két fejezet szól a szakmai részről, tíz paragrafussal, és három fejezet a megvalósíthatóság jogi hátteréről. Ismételten egy közhasznúsági törvénynek a bújtatott próbája, mint ami a tavalyi év végén a gyorsforgalmi úthálózatnál valósult meg, hogy ott is egy közhasznúsági törvényecske került beemelésre, ami végül is még ki nem próbálódott, most alakul, szerintem komoly gondokkal, mint ahogy ebben is komoly gondokkal van a közhasznúsági része. De természetesen javítás után támogatható.

Visszatérve a törvény lényegi részére, a nagyvízi meder víztároló, levezetőképessége kerülne kiegészítésre víztározókkal.

(18.30)

Sajnos egyetlenegy apró szépséghiba van, amely kiderült az előterjesztő által is a bizottsági ülésen, hogy a leglényegesebb ponton a szamosközi tározó nincs benne, nem épül meg. Helyette megépül a Szamos-Kraszna közi tározó, amely hát majdnem ott van, de önök is, akik ott laknak, tudják, hogy ez azért nem egészen ugyanaz. Általában a tiszai árvízi problémákat a mellékfolyókkal való egyidejűség okozza. A legtöbb probléma a Szamos-Tisza, tehát a felsővidék egyidejűségéből fakad, amely adódik abból is, amit Lezsák képviselőtársunk mondott: a folyók vízgyűjtőjének, víztároló kapacitásának lecsökkenéséből, valamint más tényezőkből, de a lényeg az, hogy a Felső-Tiszán nem a legszerencsésebb a víztározók jelen ütemének kialakítása, illetve sorrendbe állítása.

Igazából ennek a fölsorolásnak a része az a Jászsági főcsatorna és belvíz- és egyéb vízgazdálkodási rendszer, amelyen valójában az előterjesztő is egy kicsit meghökkent, hogy miért kérdeztünk rá, és az államtitkár úr bevallotta, hogy valójában nincs olyan rendkívüli szükség rá, és ha a törvény szellemét nézzük, egyáltalán nincs szükség rá; ha pedig a megvalósíthatóságot nézzük, akkor a jászsági oldal mintegy 40 milliárd forintot takarna, a Tiszára fordítandó összeg pedig 50 milliárdot. Tehát egyetlenegy sorral be akarja emelni az előterjesztő egy olyan részét a Tiszának, amely igazából nem ezzel a törvénnyel kell hogy szabályozásra kerüljön, mert valójában más okok miatt kerülhetett beemelésre ez a jászsági oldal, de ezt nem nyomozzuk. Egy a lényeg: ha ez bent marad, akkor ezek a pénzügyi ütemek egyáltalán nem tarthatók.

Egyébként is az az elbizonytalanodás, a zavarodottság már a pénzügyi ütemekből is látszik: először 130 milliárd volt, utána 100, most 50 milliárd, az ez évi keret viszont már meg van húzva a megszorító csomag okán. Éppen ezért sokkal precízebb és egzaktabb törvény szükséges ahhoz, hogy az a része megnyugtatóan megvalósuljon, amelyet az ott élők várnak.

További felszólalással szeretném majd befejezni a véleményemet. Köszönöm szépen, elnök úr.