Felszólalás adatai

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Ahogy az előbb Ujhelyi államtitkár elismerően szólt Hock Zoltán hozzászólásáról, én ugyanezt meg kell hogy tegyem Iván professzor úr hozzászólásával kapcsolatban, mert végre kezdünk olyan dolgokról beszélni, ami a lényeg.

Hadd ragadjak ki egy szót, a motivációt! Nagyon könnyű arról vitatkozni, hogy bezárjuk-e az iskolákat vagy ne, meg nagyon könnyű arról vitatkozni, hogy erre van-e pénz vagy nincs pénz rá. Arról már nehezebb, hogy mitől jó egy iskola. Mert az iskola többek között attól jó és attól eredményes, hogy motivált szülők motivált gyerekeit motivált pedagógusok tanítják. Az egész magyar társadalom legnagyobb problémája a motiváció hiánya. A politika legnagyobb mulasztása, hogy erre semmiféle hangsúlyt nem fektet, holott ez nem materiális, ez nem anyagi kérdés. Ennek az országnak a jövője múlik azon, hogy végre a gondolkodásunkban, a szemléletünkben ezek az immateriális javak teret nyernek-e, vagy csak a pénzről beszélgetünk és veszekszünk, hogy mire van pénz meg mire nincs.

Egy csomó olyan dolog adódik, ami megoldható pénz nélkül, kifejezetten politikai akarat kérdése, hogy meg akarjuk-e oldani vagy nem. Az ilyen hozzászólások kellenek, mert ezek segítik majd ilyen irányba elvinni a dolgot.

Van az oktatáson kívül egy másik olyan probléma, amiről szót kellene ejteni, és ez sem materiális természetű. Ma van legalább 400 ezer munkanélküli, legalábbis jegyzett munkanélküli Magyarországon. Ezeknek a jelentős része a vidék Magyarországán található. Azt most látatlanban ki lehet jelenteni, hogy ezeknek az embereknek a fele már most nincs olyan állapotban, és nem alkalmas arra, hogy a munka világába visszavezessük. Mit fogunk velük csinálni? Az ő számuk csak nőni fog, hiszen a mentális leépülésnek van egy olyan pontja, ahonnan irreverzibilissé válik a folyamat, nem visszafordítható.

Bizton bízom abban, hogy ennek az országnak, bármit tesz a politika ellene, a jövője jobb lesz, szerencsésebb és szebb. Vajon az új lehetőségekkel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), amelyeket majd ezek a változások nyújtanak, a magyar társadalom milyen része, mekkora aránya fog tudni élni? Azt hiszem, hogy az Országgyűlésnek ilyen típusú kérdésekkel is kellene különösen egy ilyen vitanap alkalmával foglalkozni, és ezért köszönöm Iván professzor úr hozzászólását. (Taps.)