Felszólalás adatai

HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bár most már nagyon kevesen vagyunk itt a teremben, első gondolatként mégis hadd mondjam azt, hogy a mostani kétperces előtti megszólalás azért bántott nagyon, mert lassanként az volt az érzésem, hogy a vidéki emberekről, a vidéken élők gondjairól szeretnénk ma itt beszélni, és arról beszélünk, hogy ki a jó képviselő.

Az a jó képviselő, aki az eddigieken kívül még néhány alapvető tényt figyelembe vesz, például azt, hogy ma Magyarországon 500 fő alatti a települések 33 százaléka, és további 22 százaléka 1000 fő alatti. A lakosság egyharmada kistelepüléseken él, olyan kistelepüléseken, amelyek nemcsak Magyarországon, hanem szerte Európában az előző időszakban belekerültek egy olyan spirálba, hogy az igények növekedésével és a szolgáltatások minőségének a növekedésével egyformán szerettek volna jól élni falun és városban, de falun egyre drágábbak lettek a szolgáltatások; elmentek a vállalkozók, aztán elmentek a fiatalok, ott maradtak az idősek, elöregedett és kiüresedett a falu. Ezt nem én mondom, Nyugat-Európában a szociológusok tényként állapították meg ezt a folyamatot.

És emellett még egy dolgot megállapítottak, és ezt szeretném szó szerint idézni: "A sikeres települések" - hiszen vannak ilyenek is - "azonban a sikereiket nem feltétlenül külső állami támogatásnak vagy a mindenáron való megmentő akaratnak köszönhetik, hanem azoknak a helyi erőknek, amelyek képesek integrálni és együttes cselekvésre bírni a helyi társadalmat." Ez egy általános megállapítás, de hadd fordítsam le a mai Magyarországra!

Mi úgy jöttünk ide a mai napon, hogy egyáltalán nem vagyunk elégedettek azzal, amit eddig tenni tudtunk a faluért, csak megpróbáltunk kereteket biztosítani ahhoz, hogy ha a helyben élő emberek is akarják, hogy ha az információkat megszerzik, hogy ha a településen élő polgármester vagy a tanító, vagy az óvónő, vagy a pap egyformán fontosnak tartja azt, hogy helyben a közösség gondolkodjon azon, hogy ha ott korábban megszűnt egy kisvasút, akkor hogyan lehet vagy milyen célból érdemes ezt a kisvasutat újból feléleszteni, akkor majd fognak és tudnak hozzá forrásokat találni.

Tudok én is - mindenki felhozott ilyet - jó példát mondani. A mi megyénkben Kisszékelyen van egy település, amely az 1800-as években 1500 fő körüli lakosságszámmal bírt. Ma 300-an laknak ott, de megkapták azt az épületet, amelyet korábban az egyház használt. Összefogtak, és egy Budapestről lekerült házaspár megszervezte ott a helyi közéletet, a visszatelepülők számára programot csináltak, és egy olyan közösségi teret alakítottak ki, amely az alapvető életminőségéhez hozzájárul az ottaniaknak, az időseknek, a fiataloknak, az odajáróknak, akik a szép természeti környezetért mennek oda.

(15.10)

De ne kerüljük meg a kérdést, mert a többség számára, és ez tényleg így van, a falusi életforma ma még gyakrabban említődik meg a hátrányok oldaláról, az egyre szűkülő intézményrendszer miatt, a hiányzó szolgáltatások miatt, a csökkenő foglalkoztatási esélyek miatt, a fizikai elzártság miatt - van ilyen -, és általában ehhez a szegénység is társul. Mit lehet tenni? Mik azok a keretek, mik azok az esélyek, amelyeket biztosíthatunk? Például azt, amire hazai és európai uniós támogatás és példa is van. Azt mondtuk, egy településen nem az a fontos, hogy hány intézmény van, nem ez izgatja az embereket. Az izgatja, hogy van-e elérhető közelségben munkahely, hogy aki már nem aktív korú, helyben is meg tudja találni a minimális szolgáltatásokat, hogy a fiataloknak van helyük, terük arra, hogy a helyi kötődést, a helyi történelmi hagyományokat, a gazdálkodási hagyományokat, azokat az erőforrásokat, amelyek őt a vidékéhez kötik, megtalálják.

Nagyon sokan említették ezt a másik oldalról. Hiszen azt mondták, teremtsük meg annak az esélyét, hogy az emberek kötődjenek a faluhoz. Hát mi kívülről ezt nem tudjuk megteremteni, csak úgy, ha elindítunk programokat. Nézzünk a kultúra területéről például ilyen programot! Az előző két évben elindítottuk az úgynevezett Közkincs-programot, ami kimondottan erre szolgált. Azt mondtuk, hogy úgy próbáljuk megerősíteni a helyi közösségeket, hogy a régi közösségi színtereket újból fel lehet éleszteni. Volt korábban egy revitalizációs program, ezt egyébként még a Fidesz-kormány alatt indították, és ez fontos; ennek folytatásaként van ez a Közkincs-program, ahol 161 közművelődési intézményt, 35 ifjúsági klubot, 20 könyvtárat, 16 vidéki tájmúzeumot kezdtek el felújítani, és mögötte ott vannak azok az emberek, akik hisznek, bíznak abban, hogy ha ott számukra ez a háttér biztosított, akkor majd a település életképessége is megnő.

Hozzáteszem, mert fontos, nézzük meg, hogyan társulnak ehhez az európai uniós pályázatok. Az a sokat emlegetett Új Magyarország vidékfejlesztési program önálló prioritást rendel a helyi közösségek fejlesztése általi fejlesztéseknek, ami azt jelenti, hogy a továbbiakban is több mint 8 milliárd forint áll rendelkezésre ahhoz, hogy úgynevezett többfunkciós közösségi terekben ezt a hátteret meg tudják kapni a helyiek. Olyan többfunkciós közösségi terekben, amelyek már infrastrukturálisan is megfelelnek, ahol ott van az internet-hozzáférési végpont, ahol a szociális információhoz hozzá lehet férni, ahol a foglalkoztatási információs pontokon a kistelepülésen is utána lehet nézni annak, hogy mondjuk, a kistérségben hol van foglalkoztatási lehetőség a munkanélküli számára. Tehát számtalan lehetőséget biztosít, de ezt senki más kívülről nem tudja őhelyettük megpályázni.

Nagyon sok fórumon jártam az előző időszakban, és sajátosan azt tapasztaltam, hogy gyakran még a polgármesterek sem tudják azt, hogy ha egy fejlesztési forrást keresnek, azt hol találják meg. Keresték az ágazati programokban. Aztán azt mondták, hogy a regionális operatív programok adják a helyi fejlesztéseket, nézzük meg ott a turizmust. És nem nézték meg, hogy például a kistelepülések turizmusára az EMVA-ban lehet pályázati forrást találni. Azaz úgy kell biztosítanunk az embereknek ezt a hátteret, a folytonosságot, a saját kultúrájuk, történeti hagyományuk felhasználását, hogy ehhez a rugalmas kereteket biztosítjuk.

Ahol megszűnt egy infrastruktúra, mondjuk, egy óvoda vagy egy iskola, akkor meg lehet nézni, hogy ott lehet-e közösségi teret csinálni, mozgókönyvtári szolgáltatást újra indítani, hiszen erre is számtalan példa van. Azaz értelmessé tudjuk-e tenni ezeket az infrastruktúrákat újonnan, és találunk-e hozzá olyan lehetőséget, ahol a még helyben meglévő értelmiségi, az óvónő vagy a tanítónő kicsi átképzéssel tényleg ott tud maradni és segíteni tud az embereknek. Mert csak így együtt lehet: a képviselő, a polgármester és azok a helyi emberek, akik tenni akarnak a saját közösségükért.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)