Készült: 2024.05.10.21:31:21 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

228. ülésnap (2009.10.07.), 4. felszólalás
Felszólaló Dr. Lázár János (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 10:26


Felszólalások:  Előző  4  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. LÁZÁR JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz rendészeti munkacsoportja áttekintette a 2010. évi költségvetési tervezetnek a rendőrségre vonatkozó fejezetét az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumon belül, és arra kerestük a választ, hogy vajon Magyarország közbiztonságát, az itt élő emberek biztonságát képes-e a költségvetésben előirányzott összeg a rendőrség támogatásával segíteni és erősíteni.

Különös tekintettel próbáltuk ennek a kérdésnek a válaszát megadni vagy a felvetés után járni, hiszen a kormány a költségvetés egyik fő erényének a közbiztonság föltételeinek javítását és a rendőrség támogatását nevezte meg. Abban bíztunk, hogy ez nem szemfényvesztés, azt reméltük, hogy végre, hosszú évek után, hosszú éves kizsigerelés után a rendőrség valódi többletforrásokhoz juthat, azonban ennek még csak a nyomát sem találtuk. Bár a miniszterelnök sajtótájékoztatóján még csak 5 milliárdnyi többletforrás hangzott el, ami a rendőrséget illeti, mikorra hozzánk, a bizottsági ülésre került a költségvetés tervezete, a honvédelmi és rendészeti bizottságban már 25 milliárd forintos többletforrásról beszélt az előterjesztő a Pénzügyminisztérium, illetve az IRM nevében; egyre hihetetlenebbé kezdett válni az a számsor, amely a rendőrség támogatására és működési föltételeinek biztosítására hivatott.

Hadd ajánljam figyelmükbe, hogy amikor a határőrség és a rendőrség összevonása megtörtént 2007-ben, akkor politikai döntések, politikai kompromisszumok születtek, amelyeket a Magyar Szocialista Párt egyoldalúan felrúgott, hiszen a megállapodás lényege az volt, hogy a két szervezet összevonása után forráskivonás nem történik. Most, ha megnézi valaki, hogy 2007-ben mennyi volt a kifinanszírozása, a lefinanszírozott támogatása a két szervezetnek, az 215 milliárd forint volt, most az új, egységes szervezet pedig 195 milliárd forintra számíthat, amennyiben ő maga is hozzájárul ehhez.

És hogy miért mondom ezt, a politikai kompromisszum felrúgására miért hivatkozom, és miért hívom ide a határőrség és rendőrség összevonásának példáját? Azért is, mert 20-25 milliárd forint hiányzik a rendőri vezetők szerint a költségvetésből; másrészről pedig azért említettem az előbb, hogy saját magára számíthat a rendőrség, mert egészen megdöbbentő dolgok derültek ki a költségvetés tárgyalásakor, amikor a Pénzügyminisztérium és az IRM képviselője felhívta nyomatékosan a figyelmünket, hogy jövőre a rendőrségnek 21 milliárd forintnyi saját bevételt kell az asztalra letenni. 2009-ben ez messze 10 milliárd forintos tervezet alatt volt. Tehát ha igaz az, amit a kormány mond, hogy 5 milliárddal vagy 20 milliárddal - vagy 25 milliárddal, hogy mondjunk nagyot akkor - több lesz a rendőrség költségvetési bevétele, pénzügyi támogatása, akkor világosan kiderül, hogy saját magának kell ezt beszednie. No lám-lám, kitől? Nem mástól, mint az egyszerű adófizető polgároktól. Így aztán nyugodtan mondhatjuk, hogy kicsit kaotikus a rendszer, mert most már az IRM is szed be adót, különböző bírságok formájában.

A Pénzügyminisztérium és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium képviselője elmesélte nekünk a bizottsági ülésen, hogy valóban, 21 milliárd forintnyi saját bevételből 16 milliárd forintot kell a rendőrségnek az objektív felelősségre vonás keretében beszednie az autókkal az útvonalakon közlekedő, időnként szabályokat megszegő honfitársainktól. Szeretném felhívni a figyelmüket, hogy az eredeti terv 4-5 milliárd forint volt, most 8 milliárdnál tartunk 2009 októberében, és ez lesz majd 16 milliárd 2010-ben. Ez lesz a rendőrség "többlettámogatása", hogy az emberek lehetőséget kapnak bírság formájában, hogy megfizethetik a rendőröket, hogyha működnek.

Egészen érdekes persze az is, hogy mit gondolnak erről a rendőrök. Készült egy belső vizsgálat a magyar rendőrségen belül, 5 ezer rendőr megkérdezésével. Rejtélyes módon ezt nem ismerhetik meg a parlamenti képviselők - pártállástól függetlenül, jegyzem meg az objektivitás érdekében -, nem tudhatjuk, hogy mit mondtak a rendőrök magukról, de azt viszont halljuk és tudjuk, hogy arra a kérdésre, hogy a rendőrségnek a rendőrök szerint mi a legfontosabb feladata, a megkérdezett közel 5 ezer rendőr több mint 80 százaléka azt mondta, hogy a bírság behajtása. (Babák Mihály: Így van.)

Ez a rendőrség feladata ma Magyarországon. Csak sajnálom, hogy az IRM vagy az országos rendőrfőkapitány nem hozza nyilvánosságra ezt a belső közvélemény-kutatást. Tehát a rendőrök megértették - a tisztek és a tiszthelyettesek -, hogy valóban be kell szedni jövőre 16 milliárd forintnyi bírságot, ha meg akarják kapni a munkabérüket.

Nem citálom most ide az Állami Számvevőszéknek vagy az IRM pénzügyeseinek azokat a megjegyzéseit, hogy mennyi kockázatot rejt magában egy olyan bírságra való építése a rendőrség költségvetésének, amelyet majd az embereknek kell befizetni. És azt sem mondom, hogy itt a parlamentben elhangzott többször, hogy az objektív felelősségi rendszer bevezetése majd azt fogja eredményezni, hogy kevesebb szabálysértést követnek el a magyarok, tehát elvileg kevesebb bírságot kellene jövőre beszedni, nem pedig többet. A kormány betervezi a szabályok tudatos megszegését, és betervezi azt is, hogy a magyar választópolgárok egyre rosszabb mentalitás jegyében járnak az utakon, és 16 milliárd forintra fogja őket bírságolni.

Úgy gondolom, ez megengedhetetlen és tarthatatlan. Legalább azt ne tegye a kormány, hogy az emberek szemébe hazudik, és az arcába azt mondja parasztvakításképpen, hogy itt 20 milliárddal, 5 milliárddal és milliárdokkal emelkedik a rendőrség költségvetési előirányzata, holott egy fillérrel sem fog emelkedni, sőt vannak számítások, amelyek szerint nettó értéken csökkenni fog. Abban az esetben, ha a lakosságot megsarcolja a rendőrség, ezzel ismét komoly népszerűségre tesz majd szert a társadalom széles köreiben. Ne felejtsük el, egy piros lámpán áthaladni ma 100 ezer forintos bírságot jelent, szociális és társadalmi helyzettől teljesen függetlenül (Dr. Veres János és Kovács Tibor közbeszólása.)

Még egy dolgot hadd ajánljak képviselőtársaim figyelmébe, hogy ez azért is érdekes dolog, mert itt hangzott el Kondorosi Ferenc igazságügyi államtitkártól, hogy az objektív felelősség meg fogja oldani Magyarország közbiztonsági helyzetét, a korábban 1200 halálos közúti balesetből jóval kevesebb lesz. Kíváncsi vagyok, hogy az idei statisztikai év és a következő félév majd mit fog mutatni, mert látszik, hogy az objektív felelősség az előzetesen hozzáfűzött reményeket már nem olyan mértékben váltja be, mint korábban. Tehát erre alapozni költségvetést, költségvetési bevételi sort az emberekre kiszabott bírságra alapozni, és erre alapozni a magyar rendőrség működését, ez minimum arcátlanság, de úgy gondolom, felelőtlenség is.

Hadd ajánljam figyelmükbe, hogy az IRM-költségvetésnek van még néhány egészen érdekes sora, amikor az oktatás átszervezésével azt akarja bemutatni az IRM és a Pénzügyminisztérium, hogy növekedni fog majd a rendőrség költségvetése, holott eddig az oktatási tárcától és más tárcáktól átkerülnek a rendőrségi fejezethez feladatok - büntetés-végrehajtás és oktatás címszóval -, ami azt jelenti, hogy virtuálisan ezen az oldalon megnő a kiadás és megnő a bevétel, de természetesen máshonnan ez elkerül, nem jelent objektíve növekedést.

Még valamire szeretném felhívni a figyelmüket, ami a bizottsági ülésen is vita volt, ez pedig az a közbiztonsági program és annak a financiális lába, amelyet a kormány néhány héttel ezelőtt meghirdetett. Rejtélyes módon - több szocialista képviselőtársam sem értette a bizottsági ülésen - a költségvetés nagyvonalúan 2 milliárd forintot vagy akár ennél még többet is kész és képes szánni a településőr-programra. 80 ezer forintos normatívát fognak kapni azok a települési önkormányzatok településőrönként, akik erre pályáznak. Azt nem érti senki a honvédelmi és rendészeti bizottságban, hogy miért nem kaphatja meg a rendőrség ezt a 80 ezer forintot rendőrönként, és miért van szükség településőrökre. Ajánlanám a Heti Világgazdaság egyik cikkét: néhány nappal ezelőtt egy Hajdú-Bihar megyei településről készített összeállítást, ahol képviselőtársunk, aki a seriffrendszerben látja a magyar közbiztonság megoldásának zálogát, népszerűsíteni próbálta ezt a fantasztikus ideát; kinevették a saját választópolgárai, nem hittek a fülüknek, hogy ez mi lenne - ők maguk csak rendőrre vágynak.

Azt hiszem, ezeket a pénzeket, amelyeket más címszavak alatt akar szétteríteni a kormányzat az önkormányzatok felelősségére apellálva, ezt a rendőrség felé kellene irányítani. Hiszen ne felejtsük el, ma egy kezdő rendőr 90 ezer forintot visz haza, ez nyilván nem versenyképes jövedelem, ezért nem fognak olyan kvalitású szakemberek rendőrnek jelentkezni, akikre az ország közbiztonságát lehetne bízni.

Ez a költségvetés, amelyet tárgyal a Ház, 100 millió forinttal támogatja a szolgálatot teljesítő több mint 41 ezer rendőr lakhatáshoz jutását.

(100 millió forint lakhatáshoz jutási támogatás...)

SF/Lezsák-Móring-/ (Lázár János)/bl

(8.20)

Százmillió forint lakhatáshoz jutási támogatás van 41 ezer rendőrre, akik közül 15 ezer rendőr szolgál területi munkán, és körülbelül 2700 körzeti megbízott van. Ez a költségvetés nem növeli a körzeti megbízottak számát, holott erre lenne szükség, nem garantálja a közterületi jelenlét növekedését, érthetetlen módon a különböző civil feladatok és virtuális feladatok finanszírozására fordít milliárdokat, miközben halljuk - és hallottuk a nyáron -, hogy Budapesten elfogytak a túlórakeretek, amik akut módon képesek lennének megoldani a rendőrség finanszírozását.

Mindig felteszik a kérdést nekünk, hogy mi miből akarjuk a rendőrség gondjait megoldani, hogy lesz több rendőr. Úgy lesz több rendőr, hogy liberalizáljuk a munkavégzés szabályait, engedjük a rendőröket törvényesen túlórát végezni, minél többet, és ezt másokkal ellentétben ki is fizetjük nekik, így több rendőr lehet Budapest vagy az ország utcáin. Teszem hozzá, hogy egyébként a rendőrök a törvény tilalma ellenére hétvégén elmennek diszkókba, hogy pénzt keressenek így is, úgy is, ezért számukra - azt gondolom - jó megoldás lenne a túlórapénzek emelése, a munkabérek növelése, a lakhatáshoz jutás támogatása.

Az idei költségvetés nem tartalmaz semmi olyan előrelépést, amely a rendőri állomány egzisztenciális megbecsülésében előremutató lenne. Az én városomban vannak olyan rendőr fiatalok, akik most végeztek a rendészeti szakközépiskolában, fölvezényelték őket Budapestre, és elmondják, miután lakhatási támogatást alig kapnak, szolgálati lakás nincs, szolgálati szálláslehetőség nincs, ha felveszik a 90 ezer forintot és kifizetik az albérletet, akkor meg kell gondolniuk, hogy mit esznek. Ezektől a huszonéves fiataloktól hogyan várhatja el Magyarország, hogy rendet teremtsenek? Azt hiszem, itt lett volna az alkalom, hogy ebben a közbiztonsági helyzetben, a különböző gyilkosságsorozatok után, az országot fölkavaró eseménysorozatok után - úgy, hogy a társadalom véleménye pártállástól függetlenül megegyezik abban, hogy jelentősen romlott a közbiztonság - a kormány megtámogassa a munkájukat magas színvonalon végző rendőröket. Ez ebből a költségvetésből sok minden más mellett hiányzik.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)




Felszólalások:  Előző  4  Következő    Ülésnap adatai