Készült: 2024.05.12.18:02:06 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

254. ülésnap (2017.11.03.), 68. felszólalás
Felszólaló Gőgös Zoltán (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 1:57


Felszólalások:  Előző  68  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a szót. Én is csak azt szeretném jelezni, hogy elviekben nyilván ezzel a törvénnyel semmi baj nincs, csak nem tudjuk, mire vonatkozik. Ez az egyik baj vele, tehát jó lenne tudni, hogy konkrétan milyen értékesítések indultak el, mondjuk, ilyen területen. Magánértékesítések nyilván, mert alapvetően az államnak ott keletkezik elővásárlási joga, ahol magántulajdonban levő dolgokat kívánna megvenni másik magántulajdonos elől, hogy az a védettség ott megfelelő legyen. Tehát ezt lenne jó tudni, hogy milyen kezdeményezések vannak, ami ezt a törvényt generálta. Mert az NFA-nak általában, nyilván ezért is vették ki a földet, mert arra általában elővásárlási joga van, nem kell külön erre a világörökségi dologra kihegyezni, ugyan belterületeken nem. Tehát például a belterületeken levő, akár földterületek vagy erdőrészek, vagy egyéb, ami mondjuk, ilyen dolgokat érint ‑ parkok, s a többi ‑, nyilván ezzel érdemes foglalkozni, sőt kell is.

De azért azt is hadd mondjam el, államtitkár úr, hogy ilyen típusú elővásárlási joga például a nemzeti parkoknak is van a saját területükön, és összesen arra volt jó az a történet ‑ én most a Balaton-fel­vidéket tudom konkrétan ‑, hogy megnehezítse például a kisebb szőlőbirtokok eladását. Mert plusz egy idő volt, amire visszaírt a nemzeti park, hogy köszöni szépen, de nem kéri.

Nyilván nem teheti meg ‑ tehát ez más szituáció, mint ahol arról volt szó; és általában azért nem kérte, mert nem lett volna rá pénze. Ez a másik feltétel, hogy ennek a forrásoldalát is oda kell rakni, de a forrásoldalról is csak akkor lehet beszélni, ha tudjuk, hogy mégis mik ezek. Nincs olyan bolond ember, aki azt mondaná egy ilyen jogszabályra, hogy ne legyen az államnak elővásárlási joga olyanokban, ami nemcsak Magyarországon védett, hanem mondjuk, világszinten is, de jó lenne, ha a törvényjavaslat kapcsán ezek azért nagyjából kiderülnének, mert sokkal könnyebb lenne a döntést meghozni akkor. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  68  Következő    Ülésnap adatai