A felszólalás szövege:

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Valóban, én is úgy látom, abban van az igazi különbség a népszavazás üzenetét értők és nem értők között, hogy hogyan értelmezik a nemzeti érdek és az európai csatlakozás egymáshoz való kérdését: úgy értelmezik, hogy európai csatlakozás által megvalósuló magyar nemzeti érdek, vagy pedig azt mondják, hogy Európai Unió vagy nemzeti érdekek érvényesülése. Ez nem egy új keletű közelítés, sajnos nem új keletű közelítés, hiszen az európai csatlakozásunk időszakában hallhattuk a Fidesz részéről azt a véleményt, hogy Európán kívül is van élet, és azok, akik ezt a véleményt fogalmazták meg, ma a nemzeti érdek megvalósulását az európai csatlakozással szemben vagy annak rovására keresik.

Most itt konkrétan arról van szó - ez a mi álláspontunk és a kormány álláspontja -, hogy Magyarország gyors és sikeres csatlakozása az Európai Unióhoz, a Magyarországot övező, velünk szomszédos országok csatlakozása az Európai Unióhoz egy igazi magyar nemzeti érdekkörbe tartozó kérdés. Ez a kérdés ad ugyanis választ nagy nemzeti sorskihívásokra is, ez ad választ azáltal, hogy hozzájárul a békés nemzeti újraegyesítéshez, hiszen egy határ mögé kerülve a Kárpát-medencei magyarság között lévő határok megszűnnek, és ez ad választ a közös fejlődés perspektívájára is. Arra, hogy a szülőföldön európai módon lehessen élni, igazából az európai csatlakozás jelentette felzárkózás ad választ, itt Magyarországon, a határon túl, Erdélyben és Székelyföldön és perspektívájában a Vajdaságban is.

Úgy gondolom, nyilvánvaló mindenki számára, hogy európai módon élni, anélkül, hogy a szülőföldet el kelljen hagyni, csak úgy lehet, hogyha az európai felzárkózási perspektívát választják a szomszédos országok. De ehhez kulcskérdés Magyarország sikere, és kulcskérdés Románia mielőbbi csatlakozása és sikere is, hiszen akkor mondhatjuk a Nyugat-Balkán országai számára, hogy válasszátok az európai utat, és nemzeti törekvéseinkkel összhangban járjátok be azt az utat, amit Magyarország és Románia ennek érdekében, a belső viszonyai átalakítása érdekében bejárt, ha ezek az országok sikeresek, és állampolgáraik számára, Románia esetében az ott élő nagyszámú magyar állampolgár számára európai életkörülményeket tudnak biztosítani.

Ez az az út, amelyik itthon európai életkörülményeket, szabadságot és természetesen európai sztenderdeket biztosít, Romániában a változás lehetőségét, és immáron belátható időn belül, 2007-ben európai körülményekhez közeli állapotot, a Vajdaságban pedig azt, hogy Szerbia maga is ezt az utat válassza, és így oldja meg, így tegye élhetővé a Vajdaságban élő magyarság számára az ottani körülményeket.

Summa summarum: a nemzeti politika ma egybeesik a gyors és sikeres európai csatlakozással. A nemzeti politika tehát nem szembeállítja ezt a kérdést, nem lassítani kívánja a szomszédos országok gyors és sikeres európai csatlakozását, hanem minden elemében, követelmények támasztásával együtt, de hozzájárul azok gyors csatlakozási sikeréhez. Nos, képviselő úr, ezért is tartottam fontosnak, hogy a kormány nevében is igent mondjak az ön által felvetett kérdésre: európai csatlakozás által a nemzeti érdekek képviselete.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Képviselő úr interpellációjában megint a jelzők győzedelmeskedtek a tények felett. Olvastam nemrég, hogy a Fidesz felosztotta, tanácsadóira hallgatva, szimpatikusokra és antipatikusokra a kommunikációs szerepeket. Azt gondolom, kitalálható, hogy önre melyik szerepet osztották. (Közbekiáltások a Fidesz soraiból.)

Azt javaslom, hogy nézzük a tényeket a jelzők helyett. Ha ön is ezt tenné, bizonyára tudná, hogy a költségvetési tervezet vitája során több mint 1,7 milliárd forinttal bővül a sportra fordítható állami támogatás, és bízom abban, hogy ön is támogatni fogja ezt a költségvetési zárószavazáskor.

A szabadidősport állami támogatását, tudhatja, folyamatosan bővítjük ebben a ciklusban, évről évre. Az önök kormánya idején '99-ben 150 millió, 2000-ben 300 millió, 2001-ben 450 millió, 2002-ben 550 millió forintot biztosított erre a területre. Mi ezt az összeget évről évre tovább növeltük, 2003-ban 590 millió forint, 2004-ben 1 milliárd 42 millió forint és a 2005. évi tervezetben 1 milliárd 58 millió forint szerepel e célokra, szemben azzal, amit képviselő úr állított.

Ugyancsak hamis az az állítása, miszerint a kormány megszüntette volna a fogyatékos sportolók támogatását. Ebben az évben 287,9 millió forint támogatást biztosítottunk, valamint 1 milliárd forintot a PHARE-pályázat útján, amely PHARE-pályázat nyitott a következő évre is. 2005-ben további 400 millió forint állami támogatásban részesül a terület.

A hazai rendezésű sportesemények támogatásával kapcsolatosan ugyancsak cáfolnom kell képviselő úr szavait. Egyrészt a Forma-1 Magyar Nagydíj támogatására szánt forrás 1999-ben, Deutsch Tamás minisztersége idején került a szaktárcához, majd ugyancsak ő volt az, aki a nagydíj 2001-2006 közötti finanszírozására szerződést írt alá a kormány nevében. Tehát ezt a kötelezettséget számunkra ő vállalta. Ezt a szerződést 2001-ben kormányhatározattal hagyták önök jóvá, amely kötelezővé teszi a pénzügyminiszter és a sportot felügyelő miniszter számára, hogy a Forma-1 megrendezését a szükséges feltételek között támogassa. Ilyetén módon azt mondhatom, hogy ez a kötelezettség önöktől öröklött kötelezettség, képviselő úr.

A jövő évi sportesemények rendezésének támogatására szükséges forrás rendelkezésre áll 2005-ben is, ugyanis az a bizottság, amelynek ön az egyik alelnöke, képviselő úr, nevezetesen az ifjúsági és sportbizottság bizottsági kapcsolódó módosító indítványt nyújtott be e tárgykörben, ezért a következő évben összesen 445 millió forintot tudunk e feladatokra biztosítani.

Végül engedje meg, tisztelt képviselő úr, hogy megnyugtassam, a 2006. évi úszó Eb megrendezése sem forog veszélyben. A kormány a margitszigeti Nemzeti Sportuszoda bővítésével megfelelő helyszínt fog biztosítani e rangos eseménynek.

Szóval, képviselő úr imént megcáfolt állításaiból most az tűnik ki, hogy ön tulajdonképpen a küzdősportok nagy barátja, heroikus küzdelmet folytat ugyanis a tényekkel, az igazsággal szemben. (Derültség az MSZP soraiban.) Sajnálom, hogy most ismét alulmaradt. Azt tartanám méltányosnak, ha most ezt sportszerűen elismerné, és elfogadná a válaszomat.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Szeretnék csatlakozni az utolsó szavaihoz, mondataihoz, jókívánságaihoz, hiszen év végén értékelve, azt hiszem, ezek a pillanatok azok, ahol az erőfeszítésért, azokért a kevéske, de meglévő közös pontokért is indokolt köszönetet mondani, amelyek reményt jelentenek a következő évekre nézve ahhoz, hogy fontos, nagy nemzeti kérdésekben mégiscsak sikerül szót érteni, legalábbis abban, hogy mely fórumokon hogyan és milyen közelítésben kell ezeket tárgyalni.

Egyetértek a képviselő úrral abban, hogy jelentős nagy nemzeti kérdések fóruma a parlament, az Országgyűlés, és mint ilyen kell hogy ezt a fórumot tiszteljük azáltal is, hogy a legfontosabb nemzeti kérdésekben itt folytatjuk le a vitát, hogy az általunk javasolt fontos felvetéseknek ez fóruma legyen, és hogy a parlamentet megtiszteljük nemcsak fizikai jelenlétünkkel, hanem kezdeményezéseinkkel a parlamenti ellenzéket a kormányzati oldalról, s a parlamenti ellenzék természetesen kezdeményezésével a kormányoldalt. Nos, erre vonatkozóan a 2004-es év némi biztató jelektől eltekintve igazán nem jó példa a későbbiekre nézve. Ebben egyetértek önnel is és elnök asszonnyal is.

Mégis, mivel indokolt precíz elemzésből kiindulni, ha véleményt mondunk, nemcsak az érzelmeinkből, érzéseinkből, indokolt néhány szót a számokról, a tényekről is szólni. Az év egészére 108 törvényjavaslat és 11 határozati javaslat elfogadását kérte a kormány, tehát a tavaszi és az őszi ülésszakra egyaránt. Ebből 87-et nyújtottunk be, és 67 esetben történt meg elfogadás az év egészére vonatkozóan. Ezen túl pedig további 39 törvényjavaslat elfogadását kértük, ami programon túli törvényjavaslat volt. Így most a kassza úgy néz ki, ha a számok nyelvén szólunk, hogy mintegy 102, a kormány által benyújtott új törvényjavaslatot fogadott el az Országgyűlés végül is, és eközben a 108 tervezetthez képest egy jelentős munkát takar, de egy jelentős eltérést is az eredeti törvényalkotási menetrendtől.

Azt hiszem, megvan annak az oka, hogy nem a pontos menetrend szerint haladt az Országgyűlés, ezért szeretnék is a parlament pártjainak köszönetet mondani. Megvan az oka egyrészt azokban a negatív jelenségekben, erre majd magam is kitérek, amit a frakcióvezető úr megemlített, ami a parlamenti pártok közötti egyetértés hiányából származik, másrészt megvan az oka természetszerűleg a kormányváltásból következően, hiszen 2004. második félévében, tehát az őszi félévben bár számszerűen nagyon jó teljesítményt mutatott a törvények elfogadásával a parlament, hiszen a tervezett 47 törvényhez képest 48 törvényt fogadott el, mégis a tervezett program 47 törvényéből mintegy 20 került csak elfogadásra, és 28 programon kívül, természetszerűleg az új kormány új programjának megfelelően. Ez a magyarázata a jelentős eltérésnek a törvényalkotási program és a megvalósult, elfogadott törvények között.

A másik ok, amiről már szóltam, tartalmi, a politikai vitából következő ok. Vannak olyan ügyek, ide sorolom legnagyobb fájdalmaim egyikét, a kisebbségekről, a kisebbségi választásról szóló törvényt, amelyben négypárti konszenzussal ugyan eredményre jutottunk, itt van a Ház előtt egy javaslat, amely fontos mindannyiunk számára, olyan törvény, amely a kisebbségi önkormányzatok többségének a támogatását is bírta, mégsem haladhatunk benne tovább; kétharmados törvény lévén a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz későbbi véleménymódosítása, mai nemleges véleménye akadályát jelenti, hogy most közös erőfeszítéssel az etnobizniszt megakadályozó törvényt alkothassunk.

Ilyen az ön által ügynöktörvénynek nevezett ügy is, amelyben pártolom azt az álláspontjukat, amely a teljes nyilvánosság kérdését vetíti előre. Egy törvényben lehetséges szabályozni úgy a jogi anyagot, amelyik az önök által kívánt megoldást is eredményezheti. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) S ide tartozik természetesen az ÁSZ-alelnökök, az alkotmánybírák elmaradt jelölése, és így tovább.

Summa summarum, szeretnék köszönetet mondani az Országgyűlés minden képviselőjének, a Ház vezetésének a kormány nevében azért, hogy a megváltozott helyzetben képes volt és kész volt arra, hogy az új kormány programjához igazított törvényalkotási programot valósíthassunk meg eredménnyel a második félévben. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Szerettem volna, ha már a forgatókönyv is tartalmazza, hogy a végszavazás előtti pillanatban szeretnék majd e tárgykörben szólni. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tény, képviselő úr, hogy ez egy viccesnek szánt szerencsétlen kijelentés volt, és ezt maga a miniszterelnök a lehető legelső alkalommal nemcsak elismerte (Révész Máriusz: Négy nappal később!), hanem megkövette az érintetteket. Abban bízom, hogy ön mint a külügyi bizottság elnöke, szintén nem örül ennek, és nem abban érdekelt, hogy a probléma napirenden maradjon.

Ebben bízom, és ha ön erről engem biztosít, akkor mindannyian biztosak lehetünk afelől, hogy ez a szerencsétlen incidens lezárul. Lezárul úgy, hogy a kiváló magyar-szaúdi kapcsolatokat nem rombolja, és hogy világossá válik, hogy ez egy kiszólás, elszólás, egy szerencsétlen elszólás, amelyet a miniszterelnök úr több alkalommal, megjegyzem, a mai német útja során is a nemzetközi sajtó előtt már megemlített, és a korábbi megkövetést megerősítette.

Szeretném azért a kronológiában világossá tenni, hogy a tények azt mutatják, hogy nem a miniszterelnök oldalán van a labda, az önök közreműködése kéretik ahhoz, hogy hazánk nemzetközi tekintélyét belpolitikai érdekből ne érje csorba. Említettem, hogy a lehető legelső alkalommal ő elnézést kért, illetve megkövette az érintetteket. A külügyminiszter úr személyesen kereste fel a szaúdi nagykövetet, és megerősítette a miniszterelnök úr szavait; a miniszterelnök úr levelet küldött szaúdi partneréhez, és tegnap az ország nagy nyilvánossága előtt e szerencsétlen szavak miatt elnézést kért, ön is hallhatta a televízió műsorában. (Közbeszólás a függetlenek soraiból: Mikor mond le?)

Jelzem, hogy Libanon nagykövete, aki egyébként az arab országokat képviselő nagykövetek közül a doyen, elfogadta ezt a fajta álláspontot, választ és magyarázatot, és arra utalt, hogy a magyar és arab országok közötti kiváló kétoldalú kapcsolatokat nem érintheti meg szerinte sem az amúgy rendezvényen, zárt körben született, viccnek szánt, kérdésre adott félresikerült válasz.

Ezek után, képviselő úr, azt szeretném öntől kérni, hogy a belpolitikai napirenden ezt a kérdést önök is úgy kezeljék, ahogy Magyarország nemzeti érdeke megkívánja. Márpedig a nemzeti érdekünk azt kívánja, hogy önök pártpolitikai okokból e kérdésben ne találjanak olyan fellelnivalót, ami nincsen benne (Révész Máriusz közbeszólása.), pártpolitikai okokból ne kívánják az ügyet, a félresikerült kijelentés ügyét túldimenzionálni; kezeljék úgy, ahogy történt, ahogy ezért a miniszterelnök úr elnézést kért: egy botlásnak.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, az lett volna a helyes, ha Tóth András napirend előtti válasza után ön jelzi, hogy okafogyottá vált a kérdése, mert erre a kérdésre már megkapták a választ. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)

(16.20)

Megkapták a választ, miszerint is az összes jegyzőkönyvet az érintett hatóságok megtekinthették, és ebből azok körére vonatkozóan, amelyek általuk érdemlegesnek vélt információt tartalmaznak - jól emlékszem, 515 ilyen jegyzőkönyvről van szó, majd még egy második körben újabb 27-ről -, átkerültek a jegyzőkönyvek, illetve ennek a tartalma a nyomozó hatóságokhoz, és az a rész került megsemmisítésre, amely a nyomozás szempontjából irreleváns volt az ő minősítésük alapján. Itt a Nemzetbiztonsági Hivatal a törvénynek, a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt el.

Ezek után, képviselő úr, úgy ítélem meg, hogy az ön kérdésének innentől tovább nincs értelme.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból. - Dr. Pósán László: Gyenge!)

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Egy, az önök idejéből származó belső szabályzat írja ezt elő, képviselő úr. Ön, mint aki ezt a területet felügyelte, talán tájékozódhatna a kérdésben. (A Fidesz soraiból: Ő ismeri!)

Egyébként pedig ajánlom figyelmébe e sztori kapcsán a Rejtő-naptár sztorit. (Demeter Ervin: Mellébeszél!) Azt is hihetetlen erőszakossággal vetette fel ön több alkalommal, számon kért mindenkit, megkérdezett bennünket sorra, hogy részt vettünk-e azokon a találkozókon, amelyeken ezek szerint ön, Áder úr és mások részt vehettek, onnan tudhatták, hiszen Rejtő úrnak - mint kiderült, nyilatkozott - nem volt naptára, és ez nem került nyilvánosságra. (Dr. Répássy Róbert: De ez Kulcsár naptára volt, ne zavarjon! - A Fidesz soraiból: Válaszolj!) Ebbe a kategóriába tartozik az ön kérdése is.

A válaszom tehát az - megerősítve -, hogy ha a nyomozó hatóságokkal baja van, akkor oda kell forduljon, jól értékelték-e a lehallgatási jegyzőkönyveket, hogy arra az 515 plusz 27-re volt-e szükségük. Ha ezzel vitája van, akkor ezt a vitát velük folytassa le.

A Nemzetbiztonsági Hivatal a legmegfelelőbb módon járt el, az önök által alkotott szabályoknak megfelelően, rendelkezésre bocsátotta ezt az iratanyagot, és a nyomozás ennek megfelelően folyik, és folyt ezt megelőzően is.

Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps az MSZP soraiból.)

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Képviselő Úr! Tisztelettel jelzem, hogy ön, amikor Demeter képviselő úrnak válaszoltam, akkor diszkréten éppen beordítozott, ezért valószínűleg nem hallotta a válaszomat, hogy a rendőrség minden olyan jegyzőkönyvet, amit kért, megkapott, ez 515 plusz 27 darab volt.

(16.40)

Nyilvánvaló a nyomozó hatóság felelőssége, hogy a nyomozati szak adott állapota szerinti ismeretei szerint minden információt ellenőrizni kíván ezekből a jegyzőkönyvekből. Ezt nyilvánvalóan ők megtették, helyettük ezt a fajta munkát sem nem jogom, sem nem kötelességem elvégezni, ezért tehát arról tudom önt megnyugtatni, mint ahogy már Demeter képviselő úrnak is válaszoltam, hogy ezek a jegyzőkönyvek alapját képezték annak az eljárásnak, amit a bűnüldöző szervek folytattak.

Kérem a képviselő urat, hogy fogadja el válaszom. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Képviselő Úr! Meg tudom erősíteni, hogy 515 jegyzőkönyvet adtunk át. Ön azt kérdezte, hogy 515 jegyzőkönyv hány jegyzőkönyv - az 515 darab jegyzőkönyv. (Dr. Répássy Róbert: Hány beszélgetés?) A nyomozó hatóságnak minden általa kért jegyzőkönyvet átadtunk, tehát ezt ismételten meg tudom erősíteni.

Nem tudok másra gondolni, képviselő úr, hogy az érdeklődésük mögött mi ez a hihetetlen ok, amennyiben arra kíváncsiak, hogy az Áder Jánossal való találkozóról készült-e, vagy az Áder János-Kulcsár-találkozóról készültek-e (Dr. Répássy Róbert: Vagy Baja Ferenccel. Vagy Puch Lászlóval.) feljegyzések, akkor csak azt tudom önnek mondani, hogy talán nem kellene olyan szó szerint venni Kulcsár vallomásait. Mert akkor, amikor azt mondja Kulcsár, hogy kikkel találkozott, és nem említi például Áder Jánost, hogy csak egy példát mondjak (Dr. Répássy Róbert: Talán azért, mert Baja Ferencnek pénzt vitt.), akkor talán az lehet az ok, hogy önök ezt elfogadják, mert valami okból ez talán kedvező színben tüntetné fel önöket.

Amikor pedig azt mondja Kulcsár, hogy szelektálják a neveket, akkor azt meg nem hallom önöktől a parlamentben. Hogy van ez, képviselő úr? - hogy én is feltehessek önnek egy kérdést. (Dr. Répássy Róbert: És a kérdésre mi a válasz?) Ez a válaszom az ön kérdésére. (Kékkői Zoltán József: Mellébeszélés!)

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy látom, hogy önt valóban Répássy úr instruálta, talán ez lehet az értetlenség oka. (Dr. Répássy Róbert: Vagy az ön semmitmondó válaszai!) Sajnos, nem tudok szolgálni azzal a lehetőséggel, hogy ugyanazokra a kérdésekre különféle válaszokat adjak, konzekvensen azt tudom mondani, hogy a nyomozó hatóság mindent, amit szükségesnek tartott, jegyzőkönyvet megkapott, tudom idézni az NBH jelentéséből az erre vonatkozó sorokat. A rendőrség és az ügyészség illetékes szerveivel való folyamatos együttműködés keretében rendszeresen adtuk át a nyílt büntetőeljáráshoz kért és szükséges információkat.

Tekintettel arra, hogy a parlamenti vizsgálóbizottság által kezdeményezett bírósági eljárás jogerős végzése 2004 szeptemberében az NBH-hoz megérkezett, valamint arra, hogy 2004. január 15-től már egyetlen rendőri és ügyészi megkeresés, dokumentumkikérés nem történt, indokolt és szükséges volt az ügy keletkezett iratainak áttekintése és rendezése.

Egyébként ez ugyanolyan módon történt, mint ahogy Demeter Ervin miniszter úr felügyelő minisztersége idején történt 30 ügycsoport több ezer jegyzőkönyvével kapcsolatban, ugyanúgy végezték el az önök által adott, hátul hagyott szabályok szerint a jegyzőkönyvek megsemmisítését. (Demeter Ervin: Nem folyamatban lévő nyomozásnál!) Meg tudom erősíteni önnek, hogy minden olyat, amit a nyomozó hatóságok kértek, azt rendelkezésére bocsátotta az NBH, így úgy ítélem meg, hogy a nyomozati munkához szükséges információk a rendelkezésükre álltak.

Bennünket, képviselő úr - sokszor eltérően az önök kormányzati gyakorlatától - kötnek a törvények, és kötnek a jogszabályok (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból.), még akkor is, ahogy önök fogalmaztak, ha ezek a jogszabályok - ezt a nyugdíjtörvénynél tették - semmire nem kötelező törvények. Mi a jogállamiság talaján állunk (Zaj, felzúdulás a Fidesz soraiban.), ezért tehát még olyan esetben is, ahol nem volna adott esetben önök által célszerűnek vélt, mégis a törvényesség útját választjuk.

Köszönöm a figyelmüket. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból: Az jó lenne! - Taps az MSZP soraiban.)

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Azt hiszem, majd indokolt lesz a jegyzőkönyvben visszanézni a válaszomat, mert amit ön itt az előbb nekem tulajdonított, az nem hangzott el, olyan összefoglalásban semmiképpen, mint ahogy ön mondta, és abban az értelmezésben sem.

Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy mitől ilyen idegesek e tárgykörben, azt gondolom, helyes volna megkérdezni Demeter Ervin urat, hiszen ő az, aki négy alkalommal is az NBH-nál 2003. november 21-én, 2003. november 26-án, 2004. március 25-én betekintést nyert ezekbe az iratokba. (Dr. Répássy Róbert: Ez nem igaz! - Demeter Ervin: Hazudik!) Az összes meghallgatási jelentés megtekintésére, tanulmányozására lehetőséget kapott. Ha önöknek egymással vitájuk van, hogy mit láthatott Demeter képviselő úr, és mit láttak önök, vitassák meg párton belül. Azt hiszem, a féltékenységnek nincs helye a parlamentben.

Köszönöm szépen. (Derültség a Fidesz soraiban. - Taps a kormánypártok soraiban. - Demeter Ervin: Ilyen gátlástalanul nem hazudtak még ebben a Házban!)

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Képviselő úr is kifejti, nem is pontosan értem ezek után, hogy egy nem lévő papírt keres rajtunk, és hogy akkor engedélyezem-e ennek a megismerését. Ön világos választ kapott, a közigazgatási államtitkár áll a rendelkezésére, és minden meglévő és meg nem lévő papírt is az ön rendelkezésére fog bocsátani. (Derültség az MSZP soraiban.) Egyébként ma reggel fogalmazott úgy - véletlenül itt van a kezemben - a Nap-keltében, hogy ez az irat biztos, hogy nem hiteles, hiszen nincs aláírva.

Nem is tudom, miről beszélünk, képviselő úr. Ilyen dolgokat, hogy ilyen összevont és összefüggő összeesküvések történjenek az országban, eddig, őszintén megmondom, nem önöktől hallottunk. Csurka István volt az, aki ebben kiváló írói munkásságot mutatott. Nem hiszem, hogy ilyen kóros jellegű felvetésekkel kellene terhelni az Országgyűlést.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Képviselő úr, tartok tőle, hogy nem jól érti. Mi nem lévő iratokat nyilván nem titkosítottunk, másrészt pedig ön fordult a kabinetfőnök úrhoz avval, hogy helyettes államtitkár úr, tehát Braun helyettes államtitkár úr papírjait kapja meg, és erre kapta azt a választ, hogy a helyettes államtitkár úr papírjait a közigazgatási államtitkár rendelkezésére fogja bocsátani, amit meg tudok erősíteni.

Egyébként kormányzati magatartásként ilyen ügyekben - idézőjelben mondom hangsúlyozottan - a beismerés az önök példáján nem igazán jó. Gondoljon csak a megfigyelési ügyben tett bevallásukra vagy beismerésükre, vagy bejelentésükre! Nem ajánlom, hogy egy ilyen szituációt próbáljanak meg ránk kényszeríteni. Mi ezt természetesen morálisan sem tartanánk helyesnek.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Igyekszem önnek szakszerű választ adni interpellációjára. Ön azért fordult hozzám, mert azt vélelmezte, hogy a Miniszterelnöki Hivatal illetékes e kérdésben eljárni. Nos, arról kell tájékoztatnom, hogy a '97. évi LXXIX. törvény, amelynek egyébként a hivatkozott 46. §-a már hatályát vesztette, kötelezettséget nem ró a Miniszterelnöki Hivatalra. Kétségtelen ugyanakkor - és ezt ön is említette -, hogy az ön által most nem hivatkozott 53. §-a az Alkotmánybíróság elnökére vonatkozóan megállapít szabályokat, méghozzá azt, hogy az Alkotmánybíróság elnöke a miniszterelnökkel azonos juttatásban részesül e területen is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Miniszterelnöki Hivatalnak, illetve ugyanannak a szervezetnek kellene ezt a juttatást ellátnia, mint amit a miniszterelnök számára biztosítania kell.

Figyelemmel a fentiekre, a konkrét kérdés megválaszolásához szükséges információk a hivatalnak nem állnak rendelkezésére, és Sólyom László lakás biztosítása iránti kérelme nem is található meg az irattárunkban.

(12.30)

Amennyiben a képviselő úr továbbra is aggályosnak tartja e problematikát, akkor a képviselői jogállásról szóló törvény alapján az Alkotmánybíróság hivatalának megkeresésével kaphat választ.

Tekintettel arra ugyanakkor, hogy a kérdés a sajtóban is nyilvánosságot kapott, ezért szeretném megerősíteni és felhívni a képviselő úr figyelmét, hogy a 2000. évi XXXIX. törvény megfelelő paragrafusa a hatálybalépést megelőzően hivatalt betöltött miniszterelnöknek, az Országgyűlés volt elnökének és az Alkotmánybíróság volt elnökének korábbi jogszabályok alapján megállapított juttatásait nem érinti. Mindezt azért tartom szükségesnek megjegyezni, képviselő úr, mert túlzónak tartom, sőt alaptalannak tartom azon kijelentését, hogy a legfőbb közjogi méltóságok juttatásairól szóló törvény valamiféle Sólyom-paragrafusa aggályos lehetne, illetve ez az eljárás jogi értelemben megkérdőjelezhető volna.

A kérdése 7. pontjában megfogalmazottakkal kapcsolatban a hivatalnak csak a miniszterelnöki tisztséget betöltőkkel kapcsolatban van kötelezettsége és információja, úgy, ahogy ezt az előbb is említettem. Ennek alapján arról tájékoztathatom a képviselő urat, hogy a volt miniszterelnökök, illetve az elhunyt miniszterelnök özvegye nem éltek a lakáshasználati jog adta lehetőséggel a megelőző időszakban.

Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Ön nem mond igazat, ugyanis erre a kérdésre választ kapott a vizsgálóbizottság ülésén. Ha erre nem emlékszik, az sem nagyon jó, ha meg emlékszik, és úgy csinál, mintha nem emlékezne, az sem korrekt dolog.

Öt mondatban összefoglalom ennek a válasznak a lényegét.

1. A legfőbb ügyész éppen az önnek írt válaszlevélben hivatkozott erre a szerződésre, és minden szempontból törvényesnek találta azt. Ön minden kezdeményezésében, ami a legfőbb ügyészhez irányult, visszautasítást nyert.

2. Erről a szerződésről Gyurcsány Ferenc már 2003-ban, miniszteri kinevezésekor beszámolt a nyilvánosságnak.

3. A szerződéssel érintett képviselői klubot hatpárti testület felügyelte, ennek tagja volt többek között például Pokorni Zoltán úr is, aki korábban semmilyen kifogást evvel kapcsolatban nem emelt, mint ahogy önök kormányon és ellenzékben megelőzően, korábban a tíz év során szintén nem emeltek kifogást. Tehát világos, a vádaknak semmilyen törvényes alapja nincs, csak a politikai indítéka látszik már most is.

4. Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választása után kezdeményezte a szerződés lezárását.

5. Az elszámolást igazságügyi szakértő is ellenőrizte, az elszámolás végén Gyurcsány Ferenc volt cége nem húzott hasznot, hanem éppen ő fizetett az államnak, egészen pontosan a Közlönykiadónak mintegy 8 millió forintot, éppen a szerződési kötelezettségek kielégítése céljából.

Nos, képviselő úr, végül pedig azt szeretném mondani, hogy ha önnek a kérdés felvetésével az ügy tisztázása az alapszándéka, akkor erre a kérdésre már a vizsgálóbizottságban megkaphatta a választ. Ha más szándékai vannak, akkor én egy ennél korrektebb magatartást javasolnék. Emlékszik talán, egy másik kérdése kapcsán utaltam rá (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ön fiatal ember, kell, hogy majd még a következő tíz-tizenöt évben is az arcával tudjon vajmi becsületet mutatni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

(13.30)

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Képviselő úr, nem teszek kísérletet arra, hogy elfogadtassam önnel, hogy a tények a politikai szándékoknál makacsabb dolgok. Helyes volna, ha egyszer megpróbálna a tényekből kiindulni. Ehhez talán az kellene, hogy emlékezzék az elhangzott válaszokra, és ne futamodjon meg akkor, amikor a tényekkel akarják önt szembesíteni. Legutóbb egy édesanya nyolcéves lánya elől futott meg, ebben a kérdésben pedig a tények elől próbál elfutni akkor, amikor a vizsgálóbizottságban elhangzottakat újra és újra úgy kérdezi fel, mintha már nem kapta volna meg a tényeknek megfelelő választ. Ajánlanám, hogy változtasson a magatartásán.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Kérdéseire röviden úgy tudnék válaszolni, hogy az elsőt visszautasítom. (Egy hang a Fidesz soraiból: No!) A második: de igen, természetesen. A harmadik: nem érthető, hogy mire gondol, nem lehet válaszolni rá. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ne legyél annyira szűkszavú!) És a negyediknek nincs értelme. (Taps az MSZP soraiból. - Közbeszólások a Fidesz soraiból.)

Bővebben: az új bűncselekmény neve ad választ az ön kérdéseire, hogy tanúsítanak-e büntetőjogilag tiltott magatartást a Miniszterelnöki Hivatalban vagy sem. A neve ennek a bűncselekménynek az, hogy a munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás. Fontos kihangsúlyozni, hogy ez egy speciális adócsalási forma. A törvény leírja, hogy a bűncselekményt úgy lehet elkövetni, hogy a munkáltató az előírt közteher-fizetési kötelezettségét elmulasztja. Az elmulasztás pedig azt jelenti, képviselő úr, hogy a munkáltató valamit nem tesz meg, konkrét esetben nem fizet be közterheket. Jelentem önnek, hogy a Miniszterelnöki Hivatal mindenkit jogviszonyától függetlenül írásban megkötött szerződés alapján foglalkoztat, és minden jogviszonya után befizeti az előírt közterheket. Ezért nem valósulhat meg az, amiről ön beszélt. Ezért mondhatom önnek megnyugtatólag, hogy eddig sem volt gyakorlat a feketemunka, ezek után sem lesz az.

Másrészt, ha már nálam van a szó, képviselő úr, hadd hozzam szóba azt, amit ön a kérdése kopfjában mond, miszerint kismamáknak, nagymamáknak, háziasszonyoknak, nyugdíjas takarítónőknek és egyebeknek reszketniük kell. Ha megfigyelte volna, hogy mit ír le kérdésében, akkor talán erre is választ kaphatott volna anélkül, hogy felteszi a kérdését, ön ugyanis kérdése kopfjában utalt arra, hogy a törvény a munkáltatót fenyegeti akkor, ha feketemunkára kényszerít valakit. Ön a nyugdíjas takarítónőről, kismamáról, nagymamáról, háziasszonyról nem mint munkáltatóról, hanem mint munkavállalóról beszélt. Illene tudni, képviselő úr, mi a különbség a munkaadó és a munkavállaló között, ebben az esetben nem tenne fel nekem ilyen kérdéseket. (Szórványos taps az MSZP soraiból.)

Ugyanakkor, ha a feketemunka iránt érdeklődik, akkor jelzem önnek, hogy valóban jelentős erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy visszaszorítsuk a feketemunkát, ami valóban megalázó, és olyan helyzeteket teremt, ami az emberek életét hosszú távon is ellehetetleníti.

A Népszabadságból idézek, egy júniusi tudósításból, ahol is éppen a Sárazsadány-Tokaj-hegyalján végeztek az ellenőrök vizsgálatot (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Zsebre dugott kézzel!), és megállapították, hogy lakossági bejelentés nyomán negyvenketten feketemunkát végeznek kilenc cég alkalmazásában, és természetesen kirótta a hatóság a büntetést a munkáltatókra; tehát nem azokra, akiket dolgoztattak Sárazsadány dűlőben, hanem azokra, akik őket alkalmazták egy ilyen esetben. Nos, ez jelenti a különbséget az ön kérdése - megjegyzem, az ön pozíciója, a kérdése mögött lévő morális tartás - és a valóság között.

Köszönöm a figyelmét. (Taps az MSZP soraiból.)

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Ha jól értem, arról az ÁSZ-jelentésről van szó, amit holnap tárgyal a zárszámadás kapcsán a Ház, és az ön által idézett megállapítás abban szerepel. A kormány maga is tárgyalta ezt a jelentést, és természetesen a Pénzügyminisztérium véleményét csatolta a jelentéshez, amit pénzügyminiszter úr holnap ismertetni fog a vitában, ezért azt ajánlom önnek, hogy holnap, a szakmai vita során folytassák le az észrevételei és a korábbi államtitkári álláspont közötti véleményegyeztetést.

Egyébként természetes, hogy amikor az Állami Számvevőszék utólag értékel egy tranzakciót, akkor sokkal nagyobb lehetősége van arra nézve, hogy egy precíz megállapítást tegyen, mint akkor, amikor a privatizációs szervezet vagy maga a MOL dönt az értékesítésről, hiszen akkor csak egy feltételezésre alapulhat az eladás, feltételezésre abban az értelemben, hogy milyen nemzetközi és milyen piaci környezetre számíthat. Ha az ÁSZ utólagosan azokat az aggályokat igazolja, amelyek az eladás előtti időszakban az ön által elmondott módon is fennálltak, az még nem ad rosszhiszeműségre okot az eladó szempontjából, csak igazolja adott esetben azok várakozását, akik más piaci logikával viszonyultak ehhez a tranzakcióhoz.

Azt erősítem meg önnek, hogy a holnapi vitában - amennyiben jól gondolom, hogy ez annak az ÁSZ-jelentésnek a része, amelyik a zárszámadásról szól - mód lesz arra, hogy ezt a szakmai kérdést meg lehessen vitatni.

Köszönöm a figyelmét. (Taps az MSZP soraiban.)

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Azt tudom megígérni önnek, hogy utána fogok nézni ennek az ÁPV Rt.-ről szóló ÁSZ-jelentésnek. Ugyanakkor közben konzultáltam pénzügyminiszter úrral. Az a szakértők véleménye, hogy többek között a megnövekedett árra maga az értékesítés híre hatással volt. Ezzel együtt azt kérem, ahhoz, hogy korrekt szakmai választ tudjunk adni, amelyik az összes szempontra kitér, írásban is tegye fel a kérdését, és én el fogok járni annak érdekében, hogy precíz szakmai választ tudjunk adni önnek.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Úr! Az, amit képviselő úr most itt prezentált, azt gondolom, úgy minősíthető, hogy színtiszta demagógia. (Derültség és zaj az ellenzéki oldalon.) Alá is tudom támasztani ezt az állításom, eltérően Áder képviselő úrtól, aki az állításait nem tudja alátámasztani tényekkel. Én ezt tényekkel alá tudom támasztani.

Arról van szó ugyanis, hogy míg 2001-ben a nemzeti össztermék, a GDP 0,6 százalékát fordította az akkori kormány az igazgatás költségeire - benne államtitkárok béreire, az önök béreire és egyebekre -, addig ez most 0,4 százaléka a GDP-nek. Sajátosan az a helyzet áll fenn, hogy abszolút értékben is kevesebbet fordítunk rá, mint amennyit önök fordítottak ezekre a költségekre. Azt, hogy ezt milyen megosztásban, tehát hogy - mondjuk - Áder képviselő úr vagy Répássy képviselő úr kapott-e annak idején nagyobb fizetést, én most nem vizsgálnám, mert az ország szempontjából ez nem lényeges momentum. Az ország szempontjából az a lényeges, hogy az igazgatási költségek megtakarításaiból tudjuk a fejlesztés önerejét biztosítani ma Magyarországon. Ezért van az, hogy Magyarország Közép-Kelet-Európa országai közül élen jár az európai pénzek idehozatalában, ezért van az, hogy meg tudjuk teremteni saját forrásból azt az önerőmértéket, amivel gyorsuló fejlődési pályát tudunk megvalósítani.

Ez a ténykérdés, Áder képviselő úr. Vitatkozzanak azzal, hogy költünk-e kevesebbet ma igazgatásra, mint amit önök tettek.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Deutsch elnök úr azt mondta el a vita elején, amikor a kormány tagjainak nem adott szót, hogy arra való a vitanyitó és a zárszó, hogy a kormány kifejtse a véleményét. Őszintén szólva most, hogy nem látom itt körünkben Deutsch elnök urat, sem Áder Jánost, sem Orbán Viktort (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ő is csak képviselő! - Dr. Lamperth Mónika: Csak nem szorgalmas!), arra gondolok, hogy önök valóban nem vitázni jöttek ide, nem megbeszélni az ország ügyeit, hanem arra gondoltak, hogy kialakítanak itt egy olyan mikroklímát, amit mi itt tapasztalhattunk szenvedő félként, amit gyanúnk szerint az ország egészére akarnak kiterjeszteni. Mi ezt nem szeretnénk. (Közbeszólások. - Az elnök csenget.)

Nem tudom, hogy Orbán elnök úr most éppen hol vitázik, ha ezt nem a parlamentben teszi, és kivel teszi ezt, ha nem velünk. Mindenesetre egy ilyen vitanap esetén, amikor is önök a kormányunk tevékenységéről kezdeményeznek vitát, azt gondolom, joggal elvárható volna, hogy megismerhessük az önök elnökének is az álláspontját, hozzászólhasson, és mi is vitatkozhassunk vele. Így volna korrekt egy parlamentáris demokráciában.

Nos, ami a vitát illeti: önök adósak maradtak az alternatívák kifejtésével. Ez baj, hogy így van, hiszen egy ilyen vitanap leginkább arra való, hogy csiszolja a közös tevékenységünket, hogy a kormány maga is tanulhasson abból, amit az ellenzék felvet jobbító javaslatot, hiszen egy ilyen vitanap nyilván nem a pártok vetélkedéséről kell szóljon, hanem arról, hogy az ország érdekében mit kell tenni, annak érdekében, hogy Magyarország felzárkózzon az európai nemzetek sorába. Itt jelzem, hogy a hiányzó témák közül talán éppen ez az, ami a legfájóbban hiányzik az asztalról, hogy egyetlenegy szót sem szóltak arról a kihívásról, amellyel Magyarország szembe kell nézzen, hogy immár európai uniós tagként hogyan képes, hogyan lesz képes ezzel az eséllyel élni, és az itt élők javára fordítani azt a lehetőséget, amely a tagságból adódik, ami sok száz-, ezermilliárdos fejlesztés, egy új, harmadik évezredbeli európai Magyarország kialakításáról szól. Nos, alternatívákat és komolyan vehető javaslatokat nem fogalmaztak meg, ezt sajnálom, ugyanakkor jelzőkkel minősítették az ország, az emberek teljesítményét, munkáját. Ezt sokak, teljesítők nevében, azt hiszem, ki kell kérjem. Ki kell kérjem a nevükben is, mert úgy hiszem, hogy a teljesítmények lebecsülése nem vezet előre.

(14.20)

Olyan tételeket mondtak el, amelyekre néhány ponton szeretnék reflektálni, amelyekben inkább jelzőkkel operáltak, nem pedig a tényekkel. Ha pedig tényekkel tették ezt, kollégáim, a kormány tagjai ezt tételesen cáfolták.

Nos, első pontként megemlítem az euró bevezetésével kapcsolatos kérdésüket, amelyben is Áder képviselő úr megkérdezi tőlünk, hogy az időpont kitolása ügyében miért is van vitánk. Tisztelettel emlékeztetem a jelen nem lévő Áder képviselő urat, hogy téved, eddig ebben a kérdésben, hogy 2013 vagy 2016-ra ki kellene tolni az euróhoz való csatlakozás dátumát, egyedül az önök pártelnöke, Orbán Viktor úr fogalmazott meg álláspontot nyilvánosság előtt. Sajnálom, hogy ő ennyire kevésbé ambiciózus ebben a kérdésben. Mi természetesen ambiciózusabbak vagyunk, ugyanakkor természetesen azt is mérlegeljük, hogy az ország fejlődése szempontjából mi az a megfelelő dátum, amelyik egyszerre jelent biztonságot a lehetőségek szempontjából, mert 2010 lehetőség Magyarország számára a csatlakozáshoz, és mi jelent egyfajta esélyt ahhoz, hogy a lehető leggyorsabban haladva éljünk az európai fejlesztési források teremtette lehetőséggel.

Másodsorban megemlítem az autópályák kérdését. Őszintén szólva, eddig azt hittem, hogy itt csak arról van szó, hogy az az eladó, aki nem ad el árut, az tudja a legolcsóbban kínálni a termékét. Önök nem építettek autópályát, naná, hogy ezt annál olcsóbban tudják csinálni, mint ahogy mi ezt tettük, miközben megdupláztuk az autópályák hosszát. (Zaj az ellenzéki sorokban.) De úgy látom, arról is szó van, mert a vitából kiderült, és Manninger képviselő úr sajnos nem tudta cáfolni, hogy ha építettek volna, akkor is drágábban tették volna. Azt gondolom, hogy ez elgondolkodtató, és bár mindannyian tudjuk, hogy egy kilométer autópálya durván egymilliárd forintba kerül - és gondoltam, hogy ez az a közös dolog, amit fel fogok vetni önöknek -, az egy kilométer épített autópályán persze, ha vannak műtárgyak, akkor az többletköltséget jelent, és ez a magyarázata annak - ezt Kóka miniszter úr tételesen elmondta -, hogy mennyibe is kerül végeredményben egy autópálya. Nos, hát persze! Végül is ezt a vitát sem tudjuk megvívni, hiszen azt, hogy mibe kerül egy műtárgy, azokkal lehet megvitatni, akik építettek ilyet, de mivel nem építettek műtárgyakat, hét kilométernyi sík pályán építettek autópályát, ezt a kérdést sem tudjuk jobban rendezni.

Ami a családi támogatásokat illeti, ebben a kérdésben Áder képviselő úr egy meglehetősen zavaros tételes felsorolásba bonyolódott, én ezt segítendő szeretnék néhány konkrét számot a figyelmükbe ajánlani, hiszen valóban igaz az, hogy a január 1-jén megváltozó családi támogatások lehetővé teszik, hogy azok járjanak jól, akik maguk is erőfeszítést tesznek családjuk érdekében, és ugyanakkor rászorulók, alacsony vagy közepes átlagbéren keresnek, hiszen úgy gondoljuk, hogy ezeket a családokat és nem azokat kell támogatnunk, akik saját erejükből és magas keresetük okán képesek eltartani és jó körülmények között nevelni gyermekeiket.

A számok hogy néznek ki? Egy kétgyermekes családtípusban ma egy minimálbérért dolgozó 12 400 forint családi támogatást kap. Ez január 1-jétől 24 ezer forintra fog növekedni. Egy magas jövedelmű ma 20 400 forintot kap, ez 24 ezer forint lesz januártól. (Dr. Juhos Katalin: És mennyi lesz a zsebében?!) Egy háromgyerekes családtípusnál, hogy jól lehessen érteni, hogy azokat akarjuk első helyen támogatni, akik maguk is erőfeszítést tesznek, nos, ott a segélyen élők ma 39 690 forintot kapnak, januártól ez 42 ezerre növekszik; aki alacsony keresetű, 23 400 forintot kap ma, jövőre ez 42, illetve 54 ezer forintra fog emelkedni, megduplázódik; magas keresetűek esetén ez ma 53 400, és ez 54 ezer lesz januártól. Ezek a számok. Ezek a tények mutatják, hogy Áder úr érvelése nem fejezi ki a valóságot.

A következő kérdéskör, a negyedik, amit szeretnék szóba hozni, az adóterheléssel kapcsolatos kérdések. Molnár Albert államtitkár úr elég világosan elmondta - és nem tudtak ellenkező tényt állítani, ellenkező információt mondani -, hogyan is csökkent az adóterhelés, az átlagos adóterhelés az elmúlt időszak alatt. Az pedig, amit önök szóba hoztak, hogy hány darab alkalommal változtak az adótörvények és az adójogszabályok, nos, akkor volna hitelesen felvethető, ha az önök időszakában - itt a listám - 69 alkalommal nem emelték volna az adó- és járulékmértékeket. (Egy iratot mutat fel.) A ’99. évben, hogy az elsőt mondjam, amit megtettek, a minimálbér nulla kulcsának 10 százalékra emelése történt. A negyedik intézkedésük: a nullaszázalékos adómérték alá sorolt csecsemőpelenka adómértékét 12 százalékra emelték, a motorbenzin jövedéki adóját 13 százalékkal; hatodik intézkedésük: a jövedéki adót gázolajnál 11 százalékkal. (Zaj. - Az elnök csenget.) A huszonötödik ilyen intézkedésük: a tételes egészségügyi hozzájárulás mértékét 3600 forintra.

Ezt 2000-ben tovább folytatták, ez a huszonhetedik intézkedésük: adóteher-növekedést jelentett az is (Zaj, közbekiáltások a Fidesz soraiból.), hogy az adótábla nem változott meg, és az adójóváírás százalékos és abszolút mértékének valorizálását nem tették meg. A negyvenötödik intézkedésük: a tételes egészségügyi hozzájárulás mértéke 3900 forintra emelkedett. Ez az az egészségügyi hozzájárulás, amit most csökkentünk és szüntetünk meg a következő évben. 2001-ben a hatvanegyedik ilyen intézkedésük a tételes egészségügyi hozzájárulás mértékének 4200 forintra emelkedése. Az előbb említettem, hogy ez az, amit most megszüntetünk. A hatvankilencedik a tételes egészségügyi hozzájárulás mértékének 4500 forintra emelése volt. Ennyit az adóterhelések kapcsán a tényekről és az adónövelő intézkedésekről az önök kormányzása idején.

Ami a foglalkoztatottság kérdését illeti, kétségtelen, hogy a legnagyobb erőfeszítése a kormánynak éppen az, hogy hogyan lehet ebben a változó világban, amikor is lecserélődik kelet… (Varga Mihály: KGST! Az már nincsen, Péter!) - a világ keleti részeire cserélődik le az olcsó munka. Arra, ami fillérekért idejött még az MDF-kormány idején, mert áttolták a varrógépeiket Olaszországból, a bérvarratást idehozták, nem lehet európai bért fizetni. (Zaj a Fidesz soraiban. - Az elnök csenget.) Önök, ha akadályozni akarják ezt a változást, akkor Magyarországon nem lesznek európai bérek. Bérvarratásra és azokra a varrógépekre, amiket áttoltak az MDF-kormány idején ide, nem lehet európai béreket fizetni. (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból: Jönnek kínaiak!) Azokra, amelyek létrejöttek ma már az M3-as mentén, a Bosch, Denzo, Electrolux vagy az Eibl például Körmenden és mások, a Djebil Szombathelynél, nos, azokra európai béreket fizetnek immáron.

Tehát a változásnak az ad értelmet, hogy ezeken az új munkahelyeken dolgozók európai béreket kapnak az akkori tízezer, tizenvalahányezer forintos minimálbérekkel szemben. A változást tehát menedzselni kell, bátorítani kell a változást, nem megakadályozni, és emellett egy többletet teremteni a foglalkoztatásban. Ezt teszi a munkaügyi tárca, ilyen értelemben még az is kedvező jel - és remélem, hogy ezt majd idézni fogják egy következő vitában -, hogy az emberek a segélyekből elindulnak a munka világa felé, sorban állnak munkáért. Jó részük, nem kevés, több tízezer munkahelyet kap, mások pedig bízván abban, hogy ez a folyamat, az európai pénzek új munkahelyeket teremtenek, ma a munkanélküliek sorát gyarapítják, nem pedig segélyen vannak, vagy ott sincsenek kimutatva, mint ahogy az önök idejében ez volt.

Ami a következő ügyet illeti, ez a területfejlesztés kérdése. Csak néhány számot szeretnék elmondani. 2002-ben ezekre a költségvetés területi felzárkóztatásként szolgáló eszközként 36 milliárdot, ebből 30,5 milliárdot decentralizált. Ugyanez 2005-ben 61 milliárd és 57 milliárd decentralizáció volt, és a 2006-os évben, bár most nem a költségvetés vitáját folytatjuk, ez 66 milliárd, és ebből 10 milliárd különös tekintettel a hátrányos helyzetű kistérségek felzárkóztatására megtervezett forrás, és akkor még az európai kiegészítő forrásokról nem is szóltunk, ami az első nemzeti fejlesztési terv keretében ebben az időszakban 1350 milliárd forint. Azt gondolom, hogy a szám önmagáért beszél és meggyőző, hogy a saját eszközeinket, a nemzeti forrásokat is úgy állítottuk csatasorba, hogy abból több jusson azokba a régiókba, ahol nehéz helyzet van, ott, ahol saját döntéssel tudnak előrehaladni.

(14.30)

Az önkormányzati pénzekről Juhász Gábor államtitkár úr precízen szólt. Szeretném szóba hozni az európai források kérdését csak érintőlegesen. Önök nyilvánvaló módon ismerik a médiumokból ezt a táblázatot (Egy grafikont mutat fel.), ami azt mutatja, hogy Magyarország - és azt gondolom, ennek önök is örülnek - képes befogadni az európai forrásokat legjobban a visegrádi országok közül.

Ez a táblázat ugyanis azt mutatja, hogy a lehetőségek keretei között, tehát az 1350 milliárdos fejlesztésnek már az 58 százalékára nézve Magyarországon megszületett a döntés. Ez Csehországban nem éri el a 20 százalékot, Lengyelországban nem éri a 40-et, és Szlovákiában 44 százalék. Ez azt mutatja - önök bizakodóak lehetnek velünk együtt -, hogy Magyarország azzal a lehetőséggel, amit az európai csatlakozás jelent, jól tud élni. Százszázalékosan, közel százszázalékosan az előcsatlakozási forrásokat kimeríti, idehozza az európai pénzt, mert sikeres abban, hogy képes a saját erőt ehhez biztosítani, és ehhez kell az igazgatás költségeit csökkenteni. Amit itt Áder képviselő úr mondott, az szintén nem felel meg a valóságnak, hiszen a tény az tény, 2002-ben 0,6 százalékát fordítottuk igazgatási költségre a GDP-nek, most 0,4 százalékát, és ami létszámról pedig beszélt, az a rendőrségi, az ápolónői és orvosi helyeknek a feltöltése. Itt a szezont és a fazont keveri össze a képviselő úr, hiszen arról van szó éppen, hogy a közszolgáltatásokat akarjuk javítani.

Hogy mire megy el a pénz? A nekik nyújtott bérre és az állások feltöltésére. A hivataloktól, az apparátusokból, természetesen az igazgatásból pedig forrásokat teremtünk ahhoz, hogy az a siker megvalósulhasson, amit itt az előző táblázatban mutattam önöknek az európai források kapcsán. Szóval, tudniuk kell, ha a Széchenyi-terv az egy, akkor a nemzeti fejlesztési terv az most tíz és a következő pedig száz. Bár hozzáteszem, hogy azt az egyet is mi fizettük ki, önök csak a propaganda költségét fizették ki a saját kormányzatuk időszaka alatt.

Nos, uraim, ezekre a kérdésekre szerettem volna tételesen kitérni. Szívesen beszéltem volna, ha volna még idő, arról, amelyről egy külön vitanapot is érdemes rendezni, milyen esélyeket jelent mindez a lépéssor, a száz lépés, a gyorsítás, milyen esélyeket jelent Magyarország, az itt élő tízmillió ember számára. Remélem, hogy lesz módunk még erről egy vitát folytatni, akár a 2006-os költségvetés keretében.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Miért is kerül sor erre a vitanapra? Nem könnyen érthető, de sajnos magyarázható, hiszen a Fidesz visszaállamosítási megnyilatkozásai, Orbán Viktor elnök úr felszólalásai felbontottak egy tizenöt éves egyetértést, amely a rendszerváltás időszakában jött létre az akkori politikai erők között, s amely többek között arról szólt, hogy a korábbi egypárti diktatórikus berendezkedés helyébe a parlamenti képviselet, a parlamenti demokrácia logikája léphessen. S abban az időszakban hasonlóképpen egyetértés volt arról is, hogy csak a magántulajdonon alapuló piacgazdaság keretei adnak választ azokra a kihívásokra, amelyek Magyarországot érik, arra, hogy Magyarországon a jólét feltételeit a verseny körülményei között a szociális piacgazdaság határozhassa meg.

Hogyan fordulhat elő, hogy egy magát korábban liberálisnak bélyegző, majd később konzervatívvá minősítő párt ebben a kérdésben a privatizáció leállítását, sőt valamiféle visszaállamosítást követel? Hogy fordulhat elő az, hogy többedszer veti fel az állami tulajdonban lévő vállalkozások fontosságát, sőt a már privatizált vagyon, a magántulajdonban lévő vállalatok valamiféle visszaállamosítását? Nos, a mai vitában ezeket a kérdéseket kell megválaszolni. Egyben biztosak lehetnek, hogy a kormány álláspontja továbbra is a tizenöt éves, akkori konszenzuson nyugszik. Fel kell hívnom a jobboldal képviselőinek a figyelmét, hogy minden, ami e tekintetben is a visszacsinálásra irányul, az Magyarország stabilitását, a befektetők elriasztását célzó, ilyen értelemben a nemzeti érdeket sértő felvetés, ezért úgy hiszem, indokolt a vitánk eredményeként tisztázni az álláspontokat, és visszatérni a tizenöt éves konszenzushoz.

Miért is lehet téma a visszaállamosítás kérdése? A Fidesznek ebben a kérdésben megváltozott volna a tizenöt éves véleménye? Abból indulhatunk ki, hogy a tizenöt éves konszenzust követően új körülmények megváltoztatták az álláspontjukat, és ma már a privatizáció - a Fidesz álláspontja szerint - minden bajnak az oka? Nem gondolom, hogy privatizációellenes volna a Fiatal Demokraták Szövetsége, hiszen a korábbi nyilatkozataik arra adnak bizonyosságot, hogy akkor, amikor kormányon voltak, vagy amikor felelősen politizáltak a parlamentben, a privatizáció támogatói voltak, sőt a maguk gyakorlatában is ezt követték.

Egy 1999. május 27-i nyilatkozatban Orbán volt miniszterelnök úr az egészségügyi változtatások keretében az egyes kórházak privatizációját is bejelentette. Ezt követően 2001-ben bejelentette, hogy - úgy fogalmazott - meg kell kezdeni a piacképes élelmiszer-ipari ágazatok privatizálását, majd később azonnali értékesítésre tűzte ki kormánya nevében az állami tulajdonban lévő földeket is. Ezek önmagukban is mutatják azt a fajta elszántságot, amelynek eredményeképp az Orbán-kormány időszakában 113 privatizációs tranzakció zajlott le, mai áron 200 milliárdot meghaladó értékben. Igaz, a privatizáció részben nem a privatizációs szabályok adta keretek között zajlott. Igaz, hogy például 2002-ben tizenkét agrártársaságot a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül értékesítettek, így azt a transzparenciát, amit közösen megalkotott törvénnyel, a privatizációs törvénnyel a Ház korábban megteremtett, nem érvényesítették a saját gyakorlatukban, a számok mégis önmagukért beszélnek a privatizáció és a privatizáció útján való fejlesztés tekintetében.

Miért van akkor mégis, hogy most visszaállamosításról beszélnek? Racionális indokot ezek után csak abban lehet találni, amit még 1993-ban fogalmazott meg Orbán elnök úr egy nyilatkozatában, miszerint privatizáció eddig is volt, ezután is lesz, csak mi majd jobban csináljuk, mint ez a kormány, mondta az akkorira. Tartok tőle, hogy nem másról van szó, nem a privatizáció befejezésének, lezárásának a szándékáról, hanem arról, hogy egy későbbi reményeikbeli kormányzás esetén a megelőző módszerekkel folytatni kívánják ezt a tevékenységet.

Álláspontom szerint a privatizáció ugyanakkor sem nem átok, sem nem áldás; rossz kézben - és erre is bőven volt példa a megelőző időszakban - egyszerű tulajdonhoz juttatás. Átláthatóság nélkül koma, sógor, jó barát vagyonhoz, pozícióhoz juthat, és természetesen ennek örveként - ha nem fejlesztésre használjuk a privatizációt, ha nem a működő tőke bevonására használjuk, és nem a jólét feltételeként értékeljük azt a fejlesztést, ami általa megvalósulhat - munkahelyek vesznek el, és piacokat szerezhetnek olyanok, akik azután természetesen felszámolják a hazai tevékenységet. Jó kézben mindez a fejlesztés, a befektetés lehetőségét jelenti, új minőségű munkahelyeket, új magyar szerephez új ágazatokat és természetesen az ágazatoknak közép-kelet-európai új szerepet.

(9.20)

Nos, ebben az esetben ez a privatizáció az emberek, a nemzet érdekét szolgálja, megélhetést és természetesen megélhetésbiztos gazdasági feltételeit jelenti. Pregnáns ebből a szempontból a megelőző időszak sok tanulsága: míg az 1989-es, mintegy 2000 milliárdos állami vagyonból az első kormányzat időszakában 73 százaléknyi folyt be devizában, addig ’89 20,4 milliárd forintos adósságállományához képest a privatizációs bevétel hatására nemhogy csökkent volna az adósság, ’94-re ez a 28 milliárdot is meghaladta. Ez mutatja, hogy azzal az eséllyel lehet élni és nem élni, amit a privatizációs bevételek jelentenek nemcsak a fejlesztésben, hanem az ország lehetőségeit illetően is.

Ennek ellenpéldája a Horn-kormány időszaka, ahol is a megörökölt 28,1 milliárd dolláros bruttó adóssággal szemben - ami nettó 18-19 milliárdos adósságot jelent - ’98 nyarára 8-9 milliárdos nettó adóssággal adta át az országot. Tudni kell, hogy a privatizáció magával hozta a külföldi működőtőke-befektetést, úgy is fogalmazhatnék, hogy a külföldi működőtőke-befektetés több mint ötöde a privatizáció kapcsán érkezett az országba, teremtve ezzel megélhetést, munkahelyeket és természetesen versenyképes gazdasághoz feltételeket. Fontos ez, hiszen Magyarország új közép-kelet-európai szerepe számára ez ad pillért.

Tudniuk kell, hogy többek között a privatizációnak is köszönhetően a működőtőke-bevonás Magyarországon a közép-kelet-európai országok közül a legsikeresebben haladt a megelőző időszakban: az első negyedév végére meghaladta az 50 milliárd eurót; az első és második negyedévben növekvő mértékű, 1,1-1,4 milliárd eurós működőtőke-befektetés azt jelenti, hogy Magyarországra mint vonzó befektetési célpontra tekint a külföld. Ezzel az eredménnyel, köszönhetően annak is, hogy a privatizációnak megvalósult egy külföldi működő tőkét bevonó hatása, folyamata, Magyarország - akár összevetésben a visegrádi négyeket tekintjük, akár Közép-Kelet-Európa más országait - élen jár az egy főre jutó működőtőke-behozatalban. A magyar adatok szerint ez évben mintegy 4967 euró fejenként, Csehországban ugyanez 4200 euró, Szlovákiában 2100 euró körül vannak a számok, és Lengyelországban 1200 euró körül - ez önmagában is mutatja, hogy Magyarország a befektetők döntéseiben egy kívánatos ország.

A másik érv, amely világossá teszi, hogy a privatizáció eredményeképp létrejött gazdaság már alkalmas arra, hogy új nemzeti célokat fogalmazhassunk meg, hogy egy új regionális magyar szerepre törekedhessünk, ez a beruházások adata, hiszen önök is tudják jól, hogy a működő tőke, a befektető a lábával szavaz. Minden politikusi értékítéletnél fontosabb az, hogy idehozza-e a pénzét, vagy a már itt korábban befektetett pénzeket ide forgatja-e be, ezért pregnáns szám, hogy beruházásokban - tehát a már befektetett pénzek újrabeforgatásában - a növekmény ebben az elmúlt negyedévben a 9 százalékot meghaladja.

Ez a két adat is világossá teszi, hogy a magyarországi privatizáció nagymértékben hozzájárult a megelőző időszakban ahhoz, hogy Magyarország egy versenyképes, környezeténél gyorsabban fejlődő, a későbbiekben gyorsabban fejlődhető, és az új regionális szerepéhez jó kiindulópontokat kínáló ország. Mára, mondhatjuk, a rendszerváltó privatizáció lezárult, most a következő időszak a fejlesztések időszaka, élni azzal a lehetőséggel, amely lehetőséget Magyarország számára az európai csatlakozás jelentette pluszforrások hoznak. Minden ellentmondásával együtt a privatizáció az ország sikerének része: az emberek eredményei, természetesen kudarcai, de önmagában a gyorsabb fejlődés feltétele is benne van.

Kihívás most az, hogy ezekben az években, ezekben a hónapokban, értékelve a magyarországi privatizáció 15 éves történetét, képesek legyünk azt lezárni, a vagyonkezelés és a fejlesztés új intézményeit kialakítani, és újra konszenzust teremteni a hazai privatizáció szerepének megítélésében, a hazai fejlesztés lehetőségeiben, és abban, hogy Magyarország - élve az európai csatlakozás adta eséllyel - regionális központként új regionális szerepet tudjon magának Európában találni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)