Felszólalás adatai

DR. SÁNDOR KLÁRA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Múlt csütörtökön adta ki az Amnesty International a jelentést arról, hogyan kezelik a magyar törvények és a magyar hatóságok a nemi erőszakot. A dokumentum összegzése szerint Magyarországon a nemi erőszak áldozatai nem kapnak megfelelő védelmet és jogorvoslatot. Ezért adták a jelentésnek azt a címet, hogy "Meg nem hallott sikolyok".

Egy nappal később, pénteken éjjel öt rendőrruhába öltözött férfi megerőszakolt egy fiatal nőt. Az akció végeztével az áldozatot megfenyegették, hogy ha panaszt tesz, nagyon rosszul jár. Ebben az esetben az áldozat mégis panaszt tett, de nem tudjuk, hogy hány ilyen eset maradhat egy életre elhallgatva. Mert a jelentés arra hívja fel a figyelmet, hogy a nemi erőszak eseteinek csak töredéke kerül a bíróság elé. Miért? Mert a magyar közvélemény még mindig az áldozatokat tartja felelősnek, mert a magyarok többsége nem is tudja, hogy a házasságon belüli nemi erőszak is bűncselekmény. Mert sokan félnek följelentést tenni, és mert sokan kilátástalannak tartják, hogy támadójukat végül majd elítélik.

Nekünk, törvényhozóknak jócskán van mit szégyellnünk, mert nemcsak közvéleményünk, hanem a nők elleni erőszakkal kapcsolatos törvényeink is előítéletesek. A magyar törvények szerint a nemi erőszak áldozatának bizonyítania kell, hogy fizikailag komolyan ellenállt, csak ebben az esetben emelhető vád az elkövető ellen. Nem elég, ha a nő nem adja hozzájárulását, vagy hogy erre nincs is alkalma, mert nem is kérdezik meg tőle. A törvény nem törődik azzal, hogy az áldozat esetleg az életét kockáztatná a komoly fizikai ellenállással, és a jelentés szerint a törvény nem törődik azzal sem, hogy az áldozat kiszolgáltatott és retteg támadójától.

Vajon mikor vesszük észre, hogy ezt a logikát követve lopásért csak akkor lehetne elítélni valakit, hogyha bizonyítani tudja az áldozat, hogy ő komoly fizikai ellenállást tanúsított, amikor a tolvaj lopott tőle? A magyar törvény ókonzervatív módon nem az áldozat, a nő szabad akarata, személyisége ellen elkövetett bűntettnek minősíti a nők megerőszakolását, hanem a házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekménynek. Az áldozat nem érdekes ebben a, hangsúlyozom, ókonzervatív gondolkodásban.

Csak remélni tudom, hogy az ötfős galeri valójában nem rendőrökből állt. De a jelentés szerint a magyar rendőrség és a bírák semmivel sem kevésbé előítéletesek a nemi erőszak áldozataival szemben, mint a közvélemény általában. Egy bírónő, aki húsz éve bíráskodik, azt nyilatkozta, ő maga sem fordulna bírósághoz nemi erőszak ügyében, mert az eljárási rend, a hagyományok, a hozzáállás miatt szinte lehetetlen lenne megtalálni az igazát. Mint mondta, az áldozatnak kell védekeznie, és neki kell bizonyítania ártatlanságát.

Mit tehetünk mi? Vagy inkább azt kérdezem, hogy mit kötelességünk tenni. Változtassuk meg a törvényt, és a nemi erőszakot tekintsük annak, ami: az áldozatnak fizikai és lelki sérülést okozó, személyes önrendelkezését durván megsértő bűncselekménynek. A törvény ne az áldozatot, hanem az elkövetőt kezelje bűnösnek, ne csak papíron, hanem a szellemében is. Legyenek krízisközpontok, ahol az áldozatok megfelelő segítséget kapnak, és legyen általános továbbképzés a bírák, ügyészek, rendőrök számára. A nemi erőszak a nők elleni erőszak egyik legszélsőségesebb formája. Elsősorban a nők elleni erőszaké, hiszen a nemi erkölcs elleni bűncselekmények áldozata 2005-ben 81 százalékban nő volt. A jogerősen elítélt fiatalkorú elkövetők 98, a felnőttek 83 százaléka pedig férfi.

A Magyar Országgyűlés 2003. március 14-én azt a kötelezettséget rótta ki saját magára, hogy egy éven belül elkészíti azt a nemzeti stratégiát, amely a partnerkapcsolatokon belüli erőszak visszaszorítását célozza. A határidő 2004. március 31-én lejárt. Azóta 1141 nap telt el, ez 163 hét. A statisztikák szerint Magyarországon legalább hetente egy halálos áldozata van a partnerkapcsolatokon belüli erőszaknak. A magyar politikai élet szereplői némaságukkal vállalnak cinkosságot az áldozatok szenvedésében, kiszolgáltatottságában, adott esetben halálában.

(9.40)

Éppen az ilyen némaság ellen irányul az Európa Tanács 2006 végén indított átfogó kampánya, amely a nők elleni erőszak megállítását szolgálja, s egyik jelmondata az, hogy a nők elleni erőszak mindig sikollyal kezdődik, de sosem szabadna csönddel végződnie. Vegyük végre komolyan saját törvényhozói felelősségünket!

Az SZDSZ eddig is többször szorgalmazta már, hogy tegyünk jóval többet a nők elleni erőszak visszaszorításáért. A liberális párt most is készen áll arra, hogy koordinálja azt a folyamatot, amelynek eredményeképpen megszülethet az a nemzeti stratégia, amellyel 1141 napja adós az Országgyűlés.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok, szórványos taps az MDF padsoraiból.)