Felszólalás adatai
136. ülésnap (2020.06.08.), 189. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Rétvári Bence (KDNP) |
Beosztás | Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kérdés megválaszolva |
Videó/Felszólalás ideje | 2:10 |
Felszólalások: Előző 189 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az Erzsébet-program esetén is egy olyan kormányzati programról beszélhetünk, amelyben nem sok ellenzéki támogatás volt az elmúlt időszakban, a legutóbbi törvénymódosításnál is az MSZP, a DK, a Párbeszéd, az ellenzéki pártok nem támogatták azt, hogy minél stabilabban tudjuk az Erzsébet-táborozást biztosítani elsősorban szociálisan rászoruló fiatalok számára. Az ő idejükben nulla gyermeknek a táboroztatására került sor az Erzsébet-programban, idén pedig arra törekszünk, hogy legalább a százezret elérje a napközis táborokban részt vevő diákok száma. Szükséges ez, hiszen nyilván a járványhelyzet bezártsága után még inkább szeretnének a kortársaikkal találkozni a diákok, még inkább fontos, hogy másfajta programokon vegyenek részt, ki tudjanak mozdulni, és a szülők számára is fontos, hogy a diákokkal való mindennapos digitális felkészülés után ők is egyéb dolgokkal is tudjanak több szabadidőben foglalkozni, mint korábban. Ezért fordít a kormány erre éves szinten sok-sok milliárd forintot minden esztendőben, hogy segítse ezzel is a magyar családokat. Európai szinten is egyedülálló, európai családos díjat is kapott éppen ezért az Erzsébet-program.
Természetesen most valamelyest más körülmények között, hiszen maximum 20 fős csoportokban lesznek napközis táborok, de az is fontos, hogy ezek a táborok napi négyszeri étkezést jelentenek egy jelképes napi térítési díj mellett, 100 forintos nagyságrendben. Ez reggel nyolctól délután ötig tartó programokat jelent, tartalmas programokat: sport-, egészségeséletmód-, környezettudatosság-, hagyományőrzés-, kézművesség-, önismeret- és közösségépítés-tematikával, tehát nemcsak gyermekfelügyeletről van szó, hanem olyan tanulásról, nevelésről is van szó, ami által a gyermekek gazdagabban tudnak hazatérni, mint ahogy reggel a szülők odavitték őket. Mindemellett nyilván a közösségi szellem is a diákokban tud erősödni. Fontosak a különböző külsős programok is, meg az is, ahogy mondtam, hogy különböző új szabályok vannak, éppen ezért a vírussal kapcsolatos tájékoztatással kezdődik ez a tábor is, hogy jobban figyeljünk oda a fertőzés megelőzésére. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Felszólalások: Előző 189 Következő Ülésnap adatai