Felszólalás adatai

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Mindannyiukat nagy tisztelettel köszöntöm.

A Házszabályban előírt szükséges számú aláírás csatolásával Áder János és képviselőtársai, Fidesz: “Mit teljesített három év alatt a Medgyessy-Gyurcsány-kormány az oktatás, az egészségügy, a szociálpolitika, az ifjúságpolitika és a kulturális politika területén?ö címmel politikai vita megtartását kezdeményezték. A politikai vita kezdeményezésére irányuló indítványt V/16024. számon kapták kézhez.

A vitában elsőként a kormány képviselőjének nyilatkozatára kerül sor 40 perces időtartamban. Ezt követően az egyes képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalására kerül sor 20-20 percben, majd a további képviselői felszólalások következnek, a frakciók rendelkezésére álló időkeretben. Az üléstermi információs táblán az érdeklődők folyamatosan figyelemmel kísérhetik, hogy az egyes frakciók mennyi időt használtak fel. Végül a kormány képviselője 15 percben válaszol a vitában elhangzottakra.

Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket a Házszabály egyes rendelkezéseire, amelyek az időkeretes vita szabályait tartalmazzák. A vita közben a felszólaló kormánytag beszédideje a kormánypárti képviselők idejébe számít. Vita közben a kétperces felszólalásokat a személyes érintettségre történő reagálás kivételével bele kell számítani az időkeretbe. Az ügyrendi felszólalásokat nem kell az időkeretbe beleszámítani.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az időkeret felhasználását időmérő szoftveren rögzítjük. Kérem a jegyzőket, hogy folyamatosan kísérjék figyelemmel a felhasznált időtartam számítógépes rögzítését.

Mielőtt megkezdenénk a vitát, felkérem a jegyzőt, ismertesse az egyes időkereteket.

PETTKÓ ANDRÁS jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A vitára rendelkezésre álló négyórás időkeret megoszlása a következő: az MSZP képviselőcsoportjának 84 perc, a Fidesz képviselőcsoportjának 84 perc, az SZDSZ képviselőcsoportjának 36 perc, az MDF képviselőcsoportjának pedig 33 perc áll rendelkezésére; a független képviselők 3 percben ismertethetik álláspontjukat.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt megkezdenénk a politikai vitát, egy technikai hiba következtében rossz sorrendben kerültek elém a papírok. Annak a fontos formális kötelezettségemnek nem tettem eleget, hogy nem nyitottam meg a mai ülést, úgyhogy, ha megengedik, akkor ezt megteszem.

Természetesen köszöntöm mindannyiukat és az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 35. ülésnapját megnyitom. Szokásainknak megfelelően bejelentem, hogy az ülés vezetésében Béki Gabriella és Pettkó András jegyzők lesznek segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! Most a kormány nyilatkozatára kerül sor a politikai vita keretében, összesen 40 perces időkeretben, amelyet Bozóki András, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma minisztere, Rácz Jenő egészségügyi miniszter, Korózs Lajos szociális és családügyekért felelős államtitkár, Arató Gergely oktatási minisztériumi államtitkár, Mesterházy Attila ifjúsági ügyekért felelős államtitkár ismertet.

Tisztelt Országgyűlés! Elsőként megadom a szót Bozóki András úrnak, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma miniszterének.

DR. BOZÓKI ANDRÁS, a nemzeti kulturális örökség minisztere: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A rendszerváltást követő években a magyar kultúra a tönkrement állam és a még kialakulatlan piac közé szorult. Ez a helyzet szükségképpen rosszat tett a kultúrpolitikának, nemcsak hazánkban, hanem az egész térségben. Az alakuló piacgazdaság szereplői nem rendelkeztek, és sokan ma sem rendelkeznek mecénás tudattal, mert nem érezték és nem érzik, hogy a versenyt és annak a minőségét a legnagyobb mértékben éppen az ország kulturális állapota szavatolja.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának létrehozásával az előző kormányzat, tehát még az Orbán-kormányzat ráirányította a figyelmet a terület válságos helyzetére - helyesen tette. Az 1998-2002 közötti kultúrpolitika gazdasági alapjait azonban a korábbi szocialista-szabad demokrata kormányzat eredményei teremtették meg. Az Orbán-kormány kihasználta a lehetőségeket, többek között felépült a Nemzeti Színház, és létrejött a Millenáris Park. A kulturális tárca kormányváltás utáni vezetői azonban ezekből az előnyökből sajnálatos módon már kevésbé részesülhettek, a kiadások nyomán a pénz elfogyott. Ráadásul ebből a megcsappant forrásból kellett és kell mind a mai napig finanszírozni az előző kormány által vállalt kötelezettségeket, a korábbi álmokat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az egyéni jólét és a verseny között azért nincs ellentmondás, mert a kettő között a társadalmi esély teremt kapcsolatot, és ezt a kultúra biztosítja. A kultúra ugyanis összekapcsolja a verseny és az esély követelményeit. A kultúra, az egész magyar társadalom, de tágabb értelemben az egész nemzet kultúrájának a támogatása nélkül az esélyteremtés nem lehetséges. A kultúra egyszerre minőség és lehetőség. A versenyképességet és a jólétet, a szociális biztonságot egyaránt a kultúrából merítjük. Ugyanis kultúra nélkül nem létezik sem a versenyhez szükséges minőség, sem pedig a felzárkózáshoz szükséges szolidaritás és tudás. A kultúra támogatása ezért jelent távlati befektetést mindenki számára. Ha valaki nem tudná, a kultúra a legnagyobb üzlet.

Mindezek jegyében a következőkben megpróbálom összefoglalni az elmúlt három évben a kulturális területen elért főbb eredményeinket, természetesen a teljesség igénye nélkül. Elsőként kell említenem a magyar audiovizuális ipar reformjának meghatározó jelentőségű lépéseként, hogy 2004-ben a Magyar Országgyűlés a képviselők teljes egyetértésével elfogadta a mozgóképről szóló törvényt. 2004 júniusában létrejött a Filmiroda, és ami a legfontosabb, a 2004-ben bemutatott filmek száma számottevő mértékben meghaladta a korábbiakat.

A sajtószabadság védelmében hozzájárultunk a közszolgálati médiumok törvényes működéséhez, és eltöröltük a készülékhasználati díjat, továbbá több alkalommal kísérletet tettünk a médiatörvény érdemi módosítására. Sajnos, ez utóbbi kezdeményezéseinket együttműködési hajlandóság hiányában mindeddig nem koronázta siker. A közkultúra fejlesztésének részeként elindítottuk a vidéki kultúrafejlesztés céljait szolgáló közkincsprogramot, a múzeumok állandó kiállításainak megújulását biztosító Alfa-programot, valamint az Európa-terv keretében ingyenessé tettük az állami múzeumok állandó kiállításainak látogatását.

(9.10)

Ez utóbbi intézkedés minden ellenkező várakozással szemben a látogatók számának jelentős növekedését idézte elő az érintett kiállítóhelyeken.

Bebizonyítottuk azt is, hogy számottevő igény van a magas kultúrára: a Monet-kiállítást 200 ezren, a “Fények és árnyak - négy évszázad francia mesterműveiö című kiállítást pedig 300 ezren látták. További kiállítások, mint például a Van Gogh-kiállítás 2006-ra vagy a spanyol-magyar dinasztikus kiállítás 2008-ra előkészítés alatt állnak. Tény, hogy ezeket a nagy kiállításokat mindeddig nem sikerült a vidéki nagyvárosokba is eljuttatni, de nem mondtunk le erről a törekvésünkről.

Ugyanakkor időközben országos jelentőségűvé váltak a budapesti, majd idén, tehát 2005-től a vidéki múzeumokat is népszerűsítő rendezvények, többek között a múzeumi majális és a múzeumok éjszakája.

A könyvtári szakterület korszerűsítésen megy keresztül, a magyar könyvtárak úgy kell működjenek, mint európai társaik. A kistelepülések könyvtárainak fejlesztése, a mozgókönyvtári ellátás kialakítása folyamatban van annak érdekében, hogy ne csak a fővárosban lehessen a legjobb könyveket, munkákat kézbe venni és elolvasni.

Elértük, hogy a könyvek áfája 2004-től 12 százalékról 5 százalékra csökkenjen, idén pedig a Nagy Könyv program keretében sikerült olyanok körében is népszerűsíteni az olvasást, akiknek egyébként kevesebb érdeklődésük van az írott művek megismerésére.

Elkészült és átadásra került a rendszerváltás utáni korszak legnagyobb kulturális beruházása, a Művészetek Palotája. Ez több cikluson átnyúló fejlesztés volt, de hát a kultúra nem is osztható fel politikai ciklusokra. Elvégeztük a kulturális tárca által közvetlenül fenntartott művészeti intézmények és gazdasági társaságok feladat- és feltételrendszerének felülvizsgálatát. Itt nemcsak a konkrét igényeknek megfelelő minőségi fejlesztést könnyítettük meg, hanem a támogatások számonkérhetőségét is, éppen a források átláthatóságának biztosítása érdekében.

Igyekeztünk figyelmet fordítani a zenei élet komolyzenén kívüli területeire is, így többek között létrehoztuk a tehetséges fiatal dzsesszmuzsikusok számára kiírt ösztöndíjat. Ez a díj, a Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíj és a hozzá hasonló kezdeményezések számomra különösen fontosak, mert hiszem, hogy a nemzeti kultúra nemcsak a régmúlt kultúráját jelenti, hanem a velünk élő kortárs alkotók és előadók teljesítményét is a megújuló kultúra jegyében.

A nemzeti kulturális örökség élő örökség. A mögöttünk álló három esztendőben a kulturális kormányzat igyekezett jelentős figyelmet fordítani a határon túli magyarság és a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetére is, külön kiemelve a roma közösségek kulturális felzárkóztatását. Ennek jegyében elkészítettük a határon túli magyar közösségekre is kiterjedő Kárpát-medencei magyar kulturális katasztert, valamint növeltük a kulturális támogatások mértékét mind a határon túli magyarság, mind pedig a hazai kisebbségek körében.

A kormány méltányolja és folytatta az előző kormányzat törekvését, hogy a jelentősebb nemzeti évfordulóinkról történő megemlékezés állami keretek között valósuljon meg. Ennek érdekében hoztuk létre a Nemzeti Évfordulók Titkárságát, és így részesülhetett méltó megemlékezésben az elmúlt években Balassi Bálint, Deák Ferenc, idén József Attila, valamint tavaly a Rákóczi-szabadságharc.

Ami az örökségvédelmi területet illeti, éppen napjainkban zajlik a kulturális örökség védelméről szóló törvény módosításának a vitája.

Röviden tudok csak említést tenni idő hiányában a magyar kultúra külföldi megjelenéséről. Kiemelkedő siker volt a “Magyar Magicö, az angliai megjelenésünk Londonban és Nagy-Britannia tíz városában, valamint a tavalyi hollandiai magyar kulturális évad, a “Partra, magyar!ö, és idén kerül megrendezésre az oroszországi magyar, illetve a magyarországi orosz kulturális évad.

Nem feledkezhetünk meg a külföldi magyar intézetek teljesítményéről sem, amelyek az elmúlt időszakban több mint háromezer programot valósítottak meg. Megkezdtük a felkészülést, és folyamatosan bonyolítjuk az “Európa kulturális fővárosaö programban való részvételt, valamint a kapcsolódó pályázatokat. Örömmel látom, hogy ebben az ügyben vidéken komoly társadalmi érdeklődés, már-már mozgalom jelent meg az érintett városokban.

Végül, de nem utolsósorban engedjék meg, hogy ha érintőlegesen is, de említsem az újonnan a tárcához került egyházi területet, ez korábban a MeH-ben volt, a Miniszterelnöki Hivatalban, és most visszakerült a tárcához, ahol az egyházakkal létrejött hatályos megállapodások nyomán az állam és az egyház viszonya, valamint a lelkiismereti szabadság jogállami védelme a megfelelő egyensúlyba és együttműködésbe került. Valamennyi releváns egyházzal tárgyalásban állunk.

Időszűke miatt nem tudok kitérni több részletre. Összefoglalásként engedjék meg, hogy csupán annyit mondjak: a szocialista-szabad demokrata kormányzat kulturális tárcája az elmúlt három évben azon dolgozott, hogy a kulturális élmények megszerzése, a művelődés, a haza és a világ megismerése minél kevésbé múljon az emberek vagyoni helyzetén, ne legyen másodrendű állampolgár az, aki vidéken született, akinek kevesebb jövedelem áll rendelkezésére. Mert hisszük, hogy a kultúra, a tudás megszerzése nem lehet csak a versenyben elért szerencse gyümölcse, hiszen a kultúra minden emberé. Egyúttal azon voltunk és vagyunk, hogy a magyar kultúra vívmányai eljussanak a világba, más országok és népek kulturális teljesítménye pedig megismerhetővé váljék Magyarországon.

Összefoglalásul, ha három szóba kellene sűrítenem a kulturális kormányzat tevékenységét, különös tekintettel arra is, hogy a ciklusban harmadik kulturális miniszterként szólhatok önökhöz, célom hármas: esélyegyenlőség, tisztesség és alternatíva. Kulturális esélykiegyenlítés Budapest és a vidék, a gazdagok és a szegények viszonylatában, tisztesség, vagyis a korrupció elkerülése, az összeférhetetlenségi helyzetek kimondása és a fair eljárás biztosítása a különböző pályázatoknál, kuratóriumoknál, valamint alternatíva, ami azt jelenti, hogy nemcsak a már bevett, elfogadott, történetileg igazolt tárgyak, alkotások minősülnek a nemzeti kulturális örökség részének, hanem a kortárs művészek, alkotók velünk együtt élő munkái, alkotásai, tevékenységei is.

A nemzeti kulturális örökség élő örökség, ezt próbáljuk a magunk eszközeivel megmutatni az ország lakóinak.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Dr. Kosztolányi Dénes: És köszönjük a Pesti Műsor szerkesztőségének!)

ELNÖK: Most megadom a szót Rácz Jenő egészségügyi miniszter úrnak.

(9.20)

DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt három év alatt három politikai vitanap volt, amely kizárólag az egészségügyről szólt, további három olyan volt, amelyben az egészségügy kérdése hangsúlyozottan jelen volt. Ha ehhez hozzászámítom az ellenzéki pártok által igen tekintélyes számban benyújtott interpellációkat, kérdéseket, azonnali kérdéseket, továbbá az írásban megválaszolt kérdéseket, valamint az egészségügyet érintő, napirend előtti felszólalásokat, akkor az az érzés alakul ki bennem, hogy a problémák felvetése területén az ellenzéki képviselők hathatós segítségével már kellő prioritást kapott az egészségügy a parlamentben. Remélem, egyszer a megoldások oldalán is ugyanilyen bőven lesznek javaslatok.

Tisztelt Országgyűlés! A 2002. évi kormányváltáskor két szempont volt irányadó a munkánk megkezdésekor. Az első az elfogadott kormányprogram egészségügyi fejezetének megvalósítása, a második az átvett egészségügyi ellátórendszer feszültségeinek enyhítése. A 2002. év sajnos lényegében a tűzoltással telt el. Nem lehetett mást tenni az első száz nap programjában: a társadalombiztosítás és az egészségügyi ellátórendszer akut gondjait kellett orvosolni.

Az egészségügyi közkiadások 2002. évi eredeti, vagyis a polgári kormány által beterjesztett költségvetése az egészségügyi közkiadásokat 629 milliárd forintban határozta meg. Ezt kellett még ugyanebben az évben mintegy 110 milliárd forinttal kiegészíteni. Ez emelkedett a 2003. évi költségvetésben 910 milliárdra, és ez az összeg ebben az évben már 980 milliárd. Ez azt jelenti, hogy három év alatt több mint 1000 milliárd forint többletforrás került az egészségügybe. Az ellenzéki képviselők közül bizonyára sokan mondják, hogy még ez is kevés. Azt kell mondani, hogy igazuk van. Ennél sokkal több forrást is betehettünk volna az egészségügybe. A gond csak az, hogy az elosztható források nem növekedtek olyan mértékben, hogy ez újabb 100 milliárd forint emelést tett volna lehetővé.

Megjegyzem azonban, hogy az eddigi politikai vitanapok elsősorban a kiadási oldalról szóltak, és ritkábban beszéltünk a bevételek, a közteherviselés alakulásáról. Azt hiszem, mindenkinek el kell jutnia ahhoz a felismeréshez, hogy az egészségügy rendbetétele nem jelentheti csupán a kiadási oldal növekedését anélkül, hogy a bevételi oldalt ne rendeznénk össze.

Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyi rendszerbe bekerült többletforrások döntő részét 2002 szeptemberében az 50 százalékos béremelések fedezetére használtuk föl. Ez differenciált béremelés volt, amely egyben azt is jelentette, hogy az orvosok jelentős körében például a béremelés megközelítette a 100 százalékot. Ennek jelentőségét akkor látjuk, ha összehasonlítjuk az Európai Unió tíz csatlakozott országát. 2001-ben az utolsó helyen álltunk a bérek tekintetében, mára már csak Málta, Szlovénia és Ciprus előz meg bennünket. Ez a béremelés nem volt halasztható, és enélkül biztosan a jelenleginél sokkal nagyobb feszültségek alakultak volna ki az egészségügyben. Ez tette lehetővé, hogy több mint 4 ezer ápoló visszatért az egészségügybe, és jelen pillanatban, ha feszültségek árán is, de az egészségügyi ellátórendszer működőképességét biztosítani tudjuk.

Szintén nem volt halasztható az egészségügyi intézmények felhalmozott adósságának a konszolidációja sem. A konszolidációs programban részt vevő mintegy 30 intézmény döntő többsége sikerrel vette az akadályt, és ennek következtében nagy részüknél lehetőség volt arra, hogy az eredeti programnak megfelelően egyéb célokra felhasználhassák a konszolidációs hitelként nyújtott támogatási összegeket. Régi igényt teljesítettünk akkor is, amikor pályázatot írtunk ki az intézmények komfortjának javítására, a döntően vizesblokkok felújítását jelentő milliárdokra bizony nagy szükségük volt a kórházaknak.

A polgári kormánytól egy lyukas gyógyszerkasszát örököltünk, és még 2002-ben több mint 50 milliárd forint többletforrást kellett biztosítanunk ahhoz, hogy a lakosság gyógyszerellátását semmi se veszélyeztesse. Ugyanakkor meg kellett állítanunk a gyógyszerkiadások dinamikus emelkedését, hiszen 2002-ben még csak 153 milliárd volt a gyógyszerkassza tervezett kiadása, amely mára a duplájára növekedett. 2004-ben átlagosan 15 százalékkal csökkentettük a gyógyszerárakat, a kormány azonban tisztában volt azzal, hogy tartós eredmény csak akkor születhet, ha a gyógyszerellátás főszereplőivel tartósan sikerül megállapodni. Ez a konszenzus létrejött, a hároméves szerződést a kormány és a gyártók aláírták. Ezenkívül be kellett vezetnünk a jogszabályok területén az eurokonform társadalombiztosítás támogatási rendszerét, mely teljesen átlátható és nyilvános módon folytatja le a gyógyszerek befogadását. Határozottan kijelenthetem önöknek, hogy a gyógyszerellátás területén a gyártók és a forgalmazók jogos törekvéseit is elismerő, szilárd, időálló rendszert alakítottunk ki.

A gyógyítás feltételeinek javítása azonban nem merül ki az említett többletforrások biztosításával, nem beszéltem még a 48,5 milliárd forintnyi 31 intézményt érintő címzett támogatásról. Ehhez további 8 intézmény 7,1 milliárd forinttal járulhat hozzá, ha ők is bekapcsolódnak a címzett támogatásba a parlament döntése alapján. A céltámogatások összesen 2,6 milliárd forintot jelentettek, ezenkívül 596 sikeres pályázat volt, amelyekkel szakmai fejlesztés keretében 2,3 milliárd forintot biztosítottunk az intézményeknek. 2004-től 40 milliárd forintos egészségfejlesztési hitelprogram áll rendelkezésünkre. A nemzeti fejlesztési terv keretében 22,6 milliárd forintot fordíthatunk az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésére.

Tisztelt Országgyűlés! Amikor az egészségügy fejlesztése érdekében tett intézkedésekről beszámolunk, akkor az egyik legnehezebb feladat ismertetni a szakmai munkák eredményeit. A megújított szakmai kollégiumok megkezdték a szakmai protokollok, illetve eljárási rendek kialakítását. Ezek ugyan nem látványos munkálatok, ugyanakkor nélkülözhetetlenek az egészségügy megújításában. Két program folytatását deklaráltan vállaltuk az előző kormányzat egészségpolitikai törekvéseiből. A nemzeti népegészségügyi program, illetve a sürgősségi ellátás fejlesztési kérdésében, azt hiszem, alapvető nézetkülönbség nincs a kormánypárti és az ellenzéki képviselők között.

Tisztelt Országgyűlés! Bár még rövid az előtörténete a száz lépés program keretében meghirdetett, a magyar egészségügy megújítását jelentő 21 lépésnek, de már ennek is vannak az önök számára kézzelfogható eredményei. A gyógyszerpiac szabályozásáról szóló törvényjavaslatról már szóltam; hamarosan megkezdődhet a vitája a társadalombiztosítási terhek igazságosabbá tételét szorgalmazó törvényjavaslatnak. Rendező elv, hogy mindenki után fizessen valaki egészségbiztosítási járulékot, mindenki a tényleges jövedelme alapján járuljon hozzá a kiadásokhoz, és ugyanakkor az a réteg, amelyik nem rendelkezik ilyen jövedelemmel - például gyerekek, nyugdíjasok -, azok után pedig az állam tegye be a szükséges forintokat. Meggyőződésem, hogy a biztosítási elv következetes érvényre juttatása a bevételi és a kiadási oldalon szilárd egyensúlyi alapot teremt meg az egészségügy megújításához. Elkészült a nemzeti rákellenes program, amit ígértünk, ezt hamarosan széles körű szakmai és társadalmi vitára tudjuk bocsátani. Láthatják tehát, hogy az ígéreteinknek megfelelően lépésről lépésre haladunk előre.

Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügyről rendezett politikai vitanapok szinte egyáltalán nem jelentettek sajnos többletet az előttünk álló feladatok megoldásában. Ennek ellenére optimista vagyok. Még mindig azt remélem, hogy a mai nap arról fog szólni, mely kérdésekben tudunk összefogni a betegek, az új, igazságosabb, biztonságosabb és átláthatóbb magyar egészségügy érdekében.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most megadom a szót Korózs Lajos szociális és családügyekért felelős államtitkár úrnak.

KORÓZS LAJOS ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! “Azt, amit gondolunk, ezerféleképpen elmondhatjuk, de azt, ami van, csak egyféleképpenö - mondta Jozeph Joubert; tehát nézzük, mi van, mi történt az elmúlt három évben a szociális területen.

Az előző kormánytól örökölt 2002-es költségvetés eredeti előirányzatához képest 2003-ban már 2000 milliárd forinttal többet költöttünk, 2004-ben 2900 milliárddal, az azt követő évben pedig 3400 milliárddal. Tehát összesen 8300 milliárd forinttal költött többet az állam a közszolgáltatásokra, jóléti és gazdasági feladatokra.

Az elmúlt években az állami támogatások közül - az előző vitanapon is említettem volt - a legdinamikusabban a lakástámogatásra fordított összegek nőttek. 2003-ban 87, 2004-ben 144 milliárd forinttal több volt az állami kiadások összege a lakástámogatások terén. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt három évben 200 milliárd forinttal több pénzt költöttünk lakástámogatásra, otthonteremtésre.

Különösen büszke a szociálliberális kormány arra, hogy megszüntette az előző kormányzat számunkra elfogadhatatlan és igazságtalan lakástámogatási rendszerét. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból. - Dr. Kosztolányi Dénes: Bravó!) Az intézkedések sora szolgál arra, hogy a közpénzekből végre azok kapnak segítséget - gyermeket nevelő fiatal párok -, akik az állami támogatás nélkül nem tudnának, nem is gondolhatnának az otthonteremtésre. A kamattámogatások igazságosabbá tétele mellett ezt szolgálja a szociálpolitikai támogatások kétszeresére növelése és megelőlegezése. A lakáscélú hitelhátralékok esetében intézkedéseink révén a törvény által meghatározott 18 hónap futamidőt és a legfeljebb 200 ezer forintos támogatási összeget a szociális törvény 2005. április 1-jei módosításával a futamidőt illetően 60 hónapra, a támogatott keretösszeget pedig 400 ezer forintra növelte a kormányzat.

(9.30)

A fiatalok lakáskölcsönéhez állami kezességvállalást kapcsoltunk. A szociálpolitikai kedvezményt egy gyerek után 900 ezer forintra, két gyermek után 2,4 millió forintra, három gyermek után 3,8 millió forintra emeltük. A lakbértámogatással is támogatja a kormányzat a rászorultakat, hiszen a lakbér 30 százalékáig állami támogatást lehet érte kapni. 2003-ban 85, 2004-ben 88 milliárd forinttal többet fordítottunk a gyermekek közvetlen támogatására. Két év alatt a gyermekes családokhoz 173 000 millió forinttal több támogatás jutott, mint azt megelőzően.

Nézzük akkor, ha megvan a lakás, népesítsük be a lakásokat gyerekekkel! A gyerekek nevelésének megkönnyítése érdekében a kormány a következő intézkedéseket tette 2002 óta. Míg a Fidesz elfelejtette a családi pótlékot négy éven keresztül emelni, mi az első évben 28 százalékkal, a rá következendő két évben az inflációt meghaladó mértékben emeltük a családi pótlékot. Ez azt jelenti, hogy több mint 40 százalékkal emelkedett az elmúlt három évben a családi pótlék. 2003-ban 50 százalékkal emelkedett az anyasági támogatás, bizonyára önök tudják, hogy a minimálnyugdíj 150 százalékáról 225 százalékára emeltük az anyasági támogatást, és persze, kedves képviselőtársaim, jó volt látni azokat a boldog édesanyákat, akik megkapták az emelt anyasági támogatást. 2003-tól kiemelt támogatást kapnak az ikreket szülők, az anyasági támogatás gyerekenként a duplájára, 300 százalékra nőtt, a szülő a gyermek hatéves koráig jogosult a gyesre, méghozzá kétszeres összegben, ez természetesen az ikreknél van. Aztán volt egy intézkedés, amely az édesapáknak adott segítséget, illetve a családoknak, és jó volt látni azokat a boldog apukákat, akik köszönik szépen a kormány intézkedését, mely szerint öt napot a gyermek születése után pótszabadság formájában otthon tölthetnek.

A rászorulók ingyenes tankönyvellátására 2003-ban megindult program keretében a tartósan beteg, fogyatékos gyermekeket nevelők, a három- és többgyermekes családokban élő gyermekek, az egyedülálló szülők gyermekei, a rendszeres gyermekvédelmi támogatásra jogosult valamennyi gyermek részesülhet ingyenes tankönyvellátásban. Kiemelten figyeltünk az iskolai étkeztetések támogatására, hiszen rögtön az első intézkedésünk eredményeképpen az Országimázs Központ megszüntetéséből felszabaduló közel 5 milliárd forintot a gyermekétkeztetésre fordítottuk. 2003 szeptemberében az óvodába járók, 2004-től a bölcsődében is ingyen kaphatják a rászorulók az étkezést, és 2005. szeptember 1-jétől kiterjesztjük a támogatott étkezést az általános iskola alsó tagozatába járó gyerekek számára is. Külön százmilliókat fordítunk arra, hogy nyáron a gyermekek számára megoldatlan étkezést biztosítani tudjuk.

Kedves Képviselőtársaim! Egy mondás szerint, ha nem teheted, amit akarsz, akkor azt kell akarnod, amit tehetsz. Én úgy gondolom, a kormánynak az elmúlt három évben megadatott, hogy azt tegye, amit igazán akart: segíteni a rászorultaknak, sikeres családokat, sikeres országot építeni. A tetteknek azonban ezzel nincs vége. A kormány meghirdette a száz lépés programját, amelynek komoly, a családokat kedvezően érintő kihatásai is lesznek, mint ahogy ez tíz nappal ezelőtt itt a parlamentben elhangzott.

Végezetül: szeretném megköszönni a Fidesznek ezt a kezdeményezést, hiszen volt lehetőségünk arra, hogy elmondhattuk, hogy mit csinált a szociálliberális kormány az elmúlt három évben.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Arató Gergely oktatási minisztériumi államtitkár úrnak.

ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Három évvel ezelőtt a szocialista-szabad demokrata kormányzat világos társadalmi kép alapján aktív és cselekvő kormányzásba kezdett. Ennek a programnak az egyik sarkköve az oktatás, egy igazságosabb, modernebb oktatási rendszer megteremtése, amely minden gyereknek esélyt, minden társadalmi csoportnak felemelkedési lehetőséget, az országnak képzett, kulturált embereket, piacképes, modern munkaerőt biztosít.

Néhány szót mégiscsak el kell vesztegetnünk arra, hogy mi volt az az örökség, amelyet 2002-ben átvettünk. Mit mutatnak a számok? Azt mutatták a nemzetközi vizsgálatok, hogy Magyarországon az oktatási rendszer szelektív, kevés felhasználható tudást ad. Azt mutatták a számok, hogy egy roma gyereknek ötvenszer kevesebb esélye van bejutni a felsőoktatásba, mint a többséghez tartozó társának. Azt mutatták a számok, hogy a kistérségek kistelepüléseinek iskoláiban 30 százalékkal alacsonyabb a teljesítmény, mint az országos átlag. Azt mutatták a számok, hogy a gyerekek fele az általános iskola végére nem sajátítja el az értelmes olvasásnak azt a szintjét, amelyik a sikeres munkaerő-piaci megfeleléshez kell. Azt mutatták a számok, de ami ennél is szomorúbb, azt mutatták a pedagógus kollégáim tapasztalatai, azt mutatták a szülők tapasztalatai, és azt mutatták a munkaerőpiac visszajelzései. Mert, tisztelt képviselőtársaim, azok a gyerekek, akik ma pályakezdő munkanélküliként kerülnek az utcára, a Fidesz-kormány idején, 4-5 évvel ezelőtt kezdték meg iskolai tanulmányaikat egy zsákutcás képzésben.

A problémák okai természetesen mélyebbek, mint hogy egy kormányzati ciklus munkájával lehetne őket leírni, a rendszerváltás történetében az elmúlt 15 év társadalmi és gazdasági folyamataiban gyökereznek. De ezeket a problémákat elmélyítette az az oktatáspolitika, amelyik sutba vágta az előtte levő tíz év reformfolyamatait, sok-sok iskola és szakértő munkáját. Amikor kormányra léptünk, két alapvető célt hirdettünk meg az oktatás területén. Az egyik ezek közül az, hogy használható tudást kapjon minden gyerek, a másik pedig az, hogy minden gyerek esélyt kapjon, mert minden gyerek fontos, minden gyerek érték.

Nézzünk hát néhány lépést! Az első a kompetencia, tehát képességalapú, felhasználható tudást adó oktatási programok kidolgozása. Európai uniós támogatással egy olyan programot indítottunk el, ahol a pénz 40 százalékát a programok kidolgozására, a pénz többségét pedig a programok elterjesztésére, arra költjük, hogy ezek az új módszerek, új ismeretek megjelenjenek minden egyes osztályteremben, minden egyes tanárnál.

És, igen, képviselőtársaim, ilyen sikertörténet a kétszintű érettségi bevezetése, amellyel lehetővé tettük azt, hogy a középiskolában megszerezhető tudás alapján kerüljenek be a gyerekek a felsőoktatásba, megszabadítottuk a közoktatást attól a tehertől, amelyet a túlzott akadémikus követelmények jelentettek, és lehetővé tettük azt, hogy kimeneti oldalról is a modernizációt támogassa ez a fajta vizsga. Ilyen a nyelvoktatás és digitális írásbeliség elterjesztése. Ilyenek azok a lépések, amelyeket már megtettünk azért, hogy a szakképzés közelebb kerüljön a munkaerőpiachoz, és ilyen az az újabb 14 lépés, amit a miniszterelnök úr hétfőn jelentett be, és amelyik lehetővé teszi azt, hogy világosabb képet kapjunk arról, hogy a szakképzés hogyan szolgálja a munkaerőpiac igényeit, és azok a gyerekek, akik kikerülnek ebből a szakképzésből, munkát, megélhetést, jó fizetést, lehetőséget kapjanak a sikeres életre, a sikeres munkaerő-piaci elhelyezkedésre.

Itt is köszönetet kell mondanom a pedagógus kollégáinknak, az iskoláknak, az önkormányzatoknak, akik támogatják ezeket a reformokat. Ha vitatkozunk is nagyon sokat sokfajta körben, szakmai körben ezekről a kérdésekről, mindig azt érezzük, hogy abban az alapvető célban, hogy egy modernebb, használhatóbb tudást adó iskolarendszerünk legyen, minden szereplő egyetért - kivéve néhány politikai szereplőt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A felsőoktatás területén az új felsőoktatási törvény, amely reményeink szerint rövidesen hatályba léphet, lehetőséget teremt arra, hogy minden egyes diák felhasználható tudást kapjon, lehetőséget teremt arra, hogy növekedjék az egyetemek gazdasági autonómiája, gazdasági szabadsága, és lehetőséget teremt arra, hogy jobban érvényesüljön a hallgatók választási lehetősége és jogai. Regionális egyetemi tudásközpontokat alakítunk ki, ahol összefoghat egymással az egyetemi tudás, az egyetemi ismeret, a kutatóintézetek és a piaci szereplőknél meglévő igény, ismeret, lehetőség.

(9.40)

Jelentős összegeket fordítunk az oktatási infrastruktúra fejlesztésére. Száraz számok helyett hadd emeljek ki inkább néhány példát! A Budapesti Műszaki Főiskola épületét tegnap adta át az oktatási miniszter úr; 2,8 milliárd forint szolgálja 1200 hallgató jobb képzését. A Gulner Gyula Általános Iskola tornatermét a XVIII. kerületben 200 millió forint hitelből a XXI. század iskolája program keretében valósította meg az önkormányzat. A szatmárcsekei általános iskola 100 millió forintot kapott arra, hogy 150 tanulója számára jobb lehetőségeket teremtsen. A Zala megyei Csapi Hátrányos Helyzetű Gyerekek Általános Iskolája Szakiskola és Kollégiuma 630 millió forintot kapott azért, hogy jobb lehetőséget teremthessen ezeknek a diákoknak, és elindult a debreceni PPP-kollégium beruházása, sok száz hallgató számára teremtve európai szintű diákszállást és tudományos hátteret.

Tisztelt Ház! Sokat vitatkoznak önök velünk azon, hogy mi történik a közoktatás és az oktatás finanszírozásában. Érdemes néhány számot kiemelni ezek közül. A 2001. évi 522 milliárd forintról az oktatás összes kormányzati ráfordítása 807 milliárd forintra emelkedett. Ez 17,7 százalékos fogyasztói árnövekedést figyelembe véve is 31 százalékos, tehát közel egyharmad résznyi reálértékbeli ráfordításbővülést jelent. Önök azt mondják, hogy ezt a költséget az önkormányzatokkal fizettetjük ki, a valóság azonban az, hogy az önkormányzati közoktatás körében a teljes ráfordításbővülés 58 százalékos, az állami normatívák emelkedése pedig 65,5 százalékos.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Még egy kérdésről mindenképpen fontos szólnunk. Ez a kormányzat fontos céljaként tűzte ki azt, hogy gyorsítópályákat, többletlehetőségeket nyújtson azoknak a diákoknak, akik különösen nehéz helyzetben vannak az oktatás területén. Emeljünk ki ezek közül néhány programot! 7,7 milliárd forint szolgálja azokat a programokat, amelyek az integrált nevelést teszik lehetővé, ennek a pedagógiai módszereit és infrastrukturális fejlesztését. Az Útravaló-program keretében közel 20 ezer diák és az őket felkészítő pedagógusok kapnak lehetőséget arra, hogy jobb képzést, nagyobb esélyt adjanak. Az Utolsó padból program keretében azokat a diákokat helyeztük vissza az általános iskolába, akiket méltánytalanul raktak olyan iskolába, ahol egyébként nem kaptak volna megfelelő esélyt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Számos vád éri ezt az oktatáspolitikát azért, mert azt mondják, hogy ez egy túl liberális oktatáspolitika, és igen, tisztelt Ház, ez valóban liberális oktatáspolitika, mert figyelemmel van a gyerekek, a szülők, a tanárok jogaira, de egyben ez baloldali oktatáspolitika is, mert az esélyteremtést, a felzárkóztatást, a modernizációt tűzi ki célul. Tisztelt Ház! Ez európai oktatáspolitika, mert az európai uniós versenyben kívánja Magyarországot sikeressé tenni a felnövekvő gyerekeken keresztül, és nemzeti oktatáspolitika, mert a legfontosabba, a gyerekekbe, a jövőbe fektet be.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az utolsó szó még egyszer a köszönetnyilvánításé. Köszönet mindazoknak, akik részt vesznek ennek a programnak a megvalósításában, köszönet a tanároknak, a szülőknek, a diákoknak, az önkormányzatoknak. Mi szövetséget ajánlottunk azért, hogy jobb, korszerűbb, modernebb oktatásunk legyen, és ma is szövetséget ajánlunk.

Szövetséget ajánlunk minden tanárnak, minden oktatónak, minden politikusnak, aki modernebb, jobb oktatást, több esélyt akar a gyerekeinknek. Szövetséget ajánlunk tehát önöknek is. Kérem, éljenek vele!

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Mesterházy Attila ifjúsági ügyekért felelős államtitkár úrnak.

MESTERHÁZY ATTILA ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tekintettel arra, hogy kicsit rövidebb az időm, ezért próbálom a mondandómat is lerövidíteni. Először hadd kezdjem egy idézettel! Egy Churchill-idézet jutott az eszembe, amikor ezt a vitanapot az ellenzéki képviselők kezdeményezték. Ez a Churchill-idézet úgy hangzik, hogy “nem bosszant a kritika még akkor sem, ha a hangsúly kedvéért figyelmen kívül hagyja a tényeketö.

Azt gondolom, az előttem elhangzottak számos olyan tényt soroltak föl itt a parlamentben, ami arról szól, hogy mit tett a kormány ezeken a területeken, szociális területen, az oktatás területén, érintőlegesen az ifjúság területén, és nagyon jó, hogy erre van egy lehetőségünk, hogy ezt elmondhassuk itt a parlamentben. Készült egy kutatás, egy Ifjúság 2000 elnevezésű kutatás, most elkészült a 2004-gyel kapcsolatos kutatás is, és egy jelentős különbség van a két kutatás között. Amíg az Ifjúság 2000 kutatás adatai azt mutatták ki, hogy a fiatalokat a holnapi, a napi egzisztenciális problémáik érdeklik a leginkább, a mindennapok gondjai érdeklik, addig a 2004-es kutatásban egy jelentős változás következett be.

A fiatalok számára a legnagyobb problémát a társadalmi problémák jelentik. Tehát amíg a 2004-es kutatásban első helyen szerepeltek a munkahelyteremtéssel, az otthonteremtéssel, családalapítással, az oktatással kapcsolatos problémák mint őket foglalkoztató kérdések, addig most az első helyen a kábítószer-problémával kapcsolatos kérdések szerepelnek. Tehát megfigyelhető egy olyan változás, hogy a fiatalok pozitívabban ítélik meg a saját élethelyzetüket, és egy európai uniós trendbe kezd belesimulni a magyar fiatalok vélekedése ezekről a kérdésekről, amelyek arról szólnak, hogy egyre inkább odafigyelnek a társadalmi problémákra, és csak másodsorban foglalkoznak természetesen továbbra is ezekkel az imént említett fontos kérdésekkel. Mivel a kormányzatban az ifjúsági ügyeket nem csak egy tárca képviseli, hiszen az ifjúságpolitika egy horizontális politika, ezért az előttem szólók már érintették ezeket a kérdéseket, amelyek az oktatással, a munkahelyteremtéssel, otthonteremtéssel, családalapítással kapcsolatosak. Én egy ötödik pontot hadd emeljek ki, amiben konkrét feladata van a tárcánknak, ez a szocializáció, a fiatalok közösségi életének szervezése és az ehhez nyújtott segítség.

A kormány be fogja terjeszteni a parlament elé az ifjúsági törvény tervezetét, aminek az a lényege, hogy egy kiszámíthatóbb környezetet teremtsünk a fiatalok közösségi életének, pontosabban meghatározzuk, hogy mik az önkormányzatok feladatai ezen a területen, és hogy feladathoz kötötten most már az önkormányzatoknak támogatást, forrást is adjunk ezekhez az önként vállalt feladatokhoz. Két célja van ennek az ifjúsági törvénynek. Az egyik az, hogy a fiatalok részvételét a döntéshozatalban, a döntés-előkészítésben minél szélesebb körben biztosítsa, a másik pedig, hogy az önkormányzatok számára egy pontosabb feladatmeghatározást adjunk, ami alapján megfelelő eszközöket és keretfeltételeket lehet biztosítani városonként, településenként a fiatalok számára. Ettől azt várjuk, hogy kiszámíthatóbbá válik az ifjúsági munka, kiszámíthatóbbá válik a civil szektorban működő ifjúsági szervezetek tevékenysége, és nagyobb lehetősége lesz a fiataloknak hallatni a hangjukat, és az érdekeiket érvényesíteni a mindenkori kormánnyal szemben.

Ha ezt a 20 másodpercet még arra felhasználhatom, annyit hadd mondjak személyes véleményként - tisztelt képviselő urak, különösen ellenzéki képviselőtársaim, annyit hadd mondjak el -, hogy ez a kormány nem szégyelli elismerni azt, hogy az előző kormánynak is voltak hasznos és jó kezdeményezései. Mi abban hiszünk, hogy aki az ifjúság területén bármit tud tenni a fiatalok élethelyzetének és életminőségének a változásáért, azt meg kell hogy tegyük közös összefogással együtt, és nem szabad engedni a demagógia csábításának. Ha sikert érünk el közösen, örömmel osztozom az ellenzéki képviselőkkel közösen ezen a sikeren, hiszen a cél az kell hogy legyen, hogy napról napra jobban éljenek a fiatalok Magyarországon.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerinti 20-20 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásokra nem kerül sor. Megadom a szót Burány Sándornak, az MSZP-képviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselőnek.

BURÁNY SÁNDOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az országgyűlési képviselők és általában a politikusok szívesebben beszélnek a jövőről, nem egy képviselőnek már a jelen problémáinak boncolgatása is problémát jelenthet, és általában nem nagyon szeretünk beszélni a múltról. A mai vitanap témájánál, választásánál fogva arra kötelez bennünket, hogy nézzünk szembe azzal, amit eddig tettünk, amit a kormányok eddig tettek.

Kezdjük tehát az előzményekkel, ha már ma ez a dolgunk! A 2002-ben megalakult Medgyessy-kormány volt a második olyan demokratikusan megválasztott kormánya a Magyar Köztársaságnak, amelynek mozgásterét nem kötötték teljesen gúzsba azok a kényszerpályák, kötelékek, amelyeket a gazdaság rossz helyzete a korábbi kormányokra rákényszerített. A rendszerváltás utáni kormányok közül az Antall-kormány, a Boross-kormány komoly gazdasági nehézségekkel kellett hogy számoljon, az elosztás mikéntjéről akkor még kevesebbet lehetett beszélni.

(9.50)

1994-ben Horn Gyula kormánya volt az első, amelynek számot kellett vetnie ezekkel a kényszerpályákkal, és megtette azokat az intézkedéseket, melynek következtében a gazdaság újra növekedésnek indult. Először 1997-ben enyhült a szorítás, és 1998-ban az akkor megalakult Orbán-kormány volt az első olyan szabadon választott kormánya a Magyar Köztársaságnak, amely már arról is beszélhetett, azt is tervezhette, hogy a gazdasági növekedésből származó többletbevételeket milyen mértékben adja a társadalomnak, az embereknek.

Ha ebből a szempontból vizsgáljuk az 1998-2002 közötti időszakot, akkor azt kell mondanunk, hogy az akkori kormány tevékenysége csalódást okozott. Ennek a kormánynak az elosztási politikája ugyanis úgy nézett ki, hogy miközben növekvő bevételekkel számolhatott a gazdasági növekedés miatt, ebből vagy elvonás lett, vagy befagyasztás, és amit végül is adott, azt megítélésünk szerint rosszul adta. Miközben növekedtek a lehetőségek és a bevételek, az Orbán-kormány rögtön csökkentette a nyugdíjemelés mértékét, elvont a nyugdíjasoktól több mint 50 milliárd forintot. (Dr. Kontrát Károly: Miről szól a vitanap?) Első intézkedéseként a minimálbért, a legalacsonyabb keresetű munkavállalók jövedelmét megadóztatta. Intézkedései között a közszféra béreit évekre befagyasztotta. Ugyanez történt a családi pótlékkal is, mely négy éven keresztül egy fillérrel sem emelkedett.

Természetesen az Orbán-kormány adott is, de amit adott a családtámogatási rendszeren belül, azt megítélésünk szerint rosszul adta. Oda adta a legtöbbet, ahol a legtöbbet kerestek a családok. Ezt a családtámogatási rendszert nevezték 2002-ben a szociálpolitikusok perverz családtámogatási rendszernek.

Ez volt tehát az az örökség, amely 2002-ben, az első hónapokban számvetésre késztette az akkor megalakult szocialista-szabad demokrata kormányt, a Medgyessy-kormányt.

Mit tett ilyen kihívások mellett ez a kormány? Nos, a szocialista-szabad demokrata kormány pontosan az ellenkezőjét tette annak, mint amit a Fidesz csinált. Nem csökkentette a nyugdíjemelés mértékét, hanem növelte azt, visszaadva mindazt, amit az előző kormány elvett a nyugdíjasoktól. Ennek következtében a Medgyessy-kormány első két évében a nyugdíjak vásárlóértéke mintegy 17 százalékkal emelkedett, szemben az Orbán-kormány első két teljes évével, amikor ez a növekedés kevesebb volt, mint 5 százalékos. Azt mondhatjuk tehát, hogy ha a nyugdíjasok oldaláról nézzük a kormányok tevékenységét, akkor bizony a Medgyessy-kormány első két évében közel négyszer olyan mértékben nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke, mint az Orbán-kormány első két évében. (Birkás Tivadar: Mennyi hitelt vettetek fel erre?)

A Medgyessy-kormány egyik első intézkedése volt az, hogy a minimálbért újra adómentessé tette, ezáltal a legalacsonyabb jövedelmű munkavállalók fizetését, ha úgy tetszik, kiegészítette, lemondva az állami bevételek egy részéről. És szakítva azzal a korábbi gyakorlattal, amely a közszférában bérbefagyasztást jelentett, a közszférában 50 százalékos béremelést valósított meg. Ezek voltak a legelső intézkedései.

Nézzük ezen belül a családtámogatás rendszerét! Itt bizony komoly dilemmával kellett szembenéznünk. Világos volt számunkra, hogy az a családtámogatási rendszer, amely a legtehetősebbeknek adja a legtöbb állami támogatást, igazságtalan. Azzal is tisztában voltunk, hogy az se jó tendencia, az se jó gyakorlat feltétlenül, hogy a családtámogatási rendszer két-három évente radikálisan megváltozik. Kellene az országnak, a családoknak egy kis nyugalom, kiszámíthatóság, hogy a legfontosabb szociálpolitikai rendszerek, az állami támogatások rendszere lehetőség szerint igazságos legyen, és hosszú távon is változatlan maradjon. Ez komoly dilemma volt. Ezt a dilemmát akkor úgy döntöttük el, hogy magához a családtámogatási rendszerhez, annak szerkezetéhez nem nyúltunk hozzá, viszont azt az igazságtalanságot, hogy négy éven keresztül a családi pótlék nem emelkedett, azonnal megszüntettük. Ennek következtében - ahogy már elhangzott - az első időszakban a családi pótlékra fordított összeg mintegy 40 százalékkal nőtt, ellentétben azzal, hogy előtte négy éven keresztül semmit nem emelkedett. Ez természetesen sok pénzbe került. De legyünk tisztában azzal is, tisztelt képviselőtársaim, hogy mindaz az eredmény, amit ezekkel az emelésekkel elértünk, még mindig nem jelenti azt, hogy elégedettek lehetünk akár a nyugdíjak vásárlóértékével, akár a családtámogatásokra fordított összegekkel.

Engedjék meg nekem, képviselőtársaim, hogy egy rövid kitérőt tegyek. Egyik kedvenc filmem Kusturica Macskajaj című alkotása. Ebben a filmben szimpatikus és antipatikus szélhámosok, sőt gengszterek próbálják alakítani saját maguk és családjuk jövőjét. Ebben a filmben mondja az egyik, egyébként antipatikus rosszfiú azt a mondatot, hogy “tudod, amit nem tudsz megoldani pénzzel, azt oldd meg sok pénzzelö. Csak a helyzet az, tisztelt képviselőtársaim, hogy a társadalom működése különbözik - tegyük hozzá, szerencsére - az alvilág működésétől. Itt azért nem olyan egyszerű a képlet, hogy amit nem tudtunk megoldani valamennyi pénzzel, az adófizetők zsebéből kivéve adók formájában a pénzt, oldjuk meg még több pénzzel. A mozgástér, még ha bővült is az elmúlt nyolc évben, azért adott mindnyájunk számára. Világos tehát, hogy ha egy igazságosabb családtámogatási rendszert akarunk teremteni, akkor nem egyszerűen sokkal több pénzt kell adni a családoknak, hanem bizony hozzá kell nyúlni az igazságtalan elosztás szerkezetéhez is.

Mi a baj ezzel az igazságtalan családtámogatási szerkezettel? Nem egyszerűen az, hogy igazságtalan abban a tekintetben, hogy azoknak ad, akiknek a legtöbb van, és azoknak adja a kevesebbet, akik a legkisebb jövedelemmel rendelkeznek. Egy másik nagyon fontos hiányossága, hogy az alacsony jövedelmű emberek esetében nem ösztönöz munkavállalásra. S ezen a ponton beszéljünk nyíltan! Azoknak az embereknek, akik a munkájukat elvesztették, a mostani rendszerben kétféle választási lehetőségük van. Ha megnézzük az országban tapasztalható gyakorlatot, akkor azt látjuk, hogy ez a kétféle választás a tettekben is világosan megmutatkozik. Az egyik választás úgy szól - ez az aktívak választása -, hogy a családtámogatásból rájuk eső pénzt felvéve, azt szociálpolitikai segélyekkel kiegészítve, a munkanélküli-járadékkal kiegészítve szert tesznek annyi jövedelemre, amelyet alkalmi munkával és feketén munkát vállalva kiegészítve lényegében azt meghaladó jövedelemhez jutnak, mint azok, akik elmennek dolgozni, de keveset keresnek, mert minimálbéren foglalkoztatják őket, még akkor is, ha egyébként minden szempontból két hasonló, azonos nagyságú és azonos településen élő családról beszélünk.

De sajnos - és erről is nyíltan kell beszélnünk - a családfenntartóknak van egy másik típusa is, amelyik még feketemunkával sem feltétlenül egészíti ki a szociális támogatásoktól remélt vagy kapott összeget, beéri azzal a nagyon szerény, szegény életszínvonallal, ami jut neki, és azt mondja, annyival több pénzért, amennyit akkor kapna, ha tisztességesen munkát vállalna, bizony nem megy el dolgozni sem feketén, sem legálisan. Lényegében a szociális támogatásokból él, és megelégszik ezzel a rendszerrel.

Ezen a rendszeren változtatni kell. Újra meg kell teremtenünk azt az érdekeltséget, amely azokat a családfenntartókat, akiknek meglenne a lehetőségük, hogy elmenve egy céghez munkát vállaljanak, erre is ösztönzi a családtámogatási rendszer. És ez a tervbe vett családtámogatási rendszer másik fő vonása, és ennek a kulcsa a családi pótlék drasztikus, mintegy kétszeresére történő emelése.

Befejezésül csak néhány számadat erről. Az új rendszerben egy kétgyermekes család mintegy 24 ezer forint családi pótlékra számíthat, ami közel kétszerese a korábbinak. A háromgyerekesek esetében ez az összeg 42 ezer forintra növekszik. Nem mondom el a táblázat minden elemét, de természetesen azt még érdemes hozzátenni, hogy ott, ahol a szülők egyedül nevelik egy, kettő, három, esetleg több gyermeküket, a családi pótlék még annál is több lesz, mint amit az előbb mondtam.

Összegezve tehát, tisztelt képviselőtársaim, az elmúlt három évben a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány, a szocialista-szabad demokrata kormány sokat tett azért, hogy a korábbi rossz elosztási rendszeren változtassunk. Jelenleg azzal a dilemmával szembesülünk, hogy ez bár sok, de még mindig nem elég. Magához a rendszerhez kell hozzányúlnunk annak érdekében, hogy a családoknak több pénz jusson, és a családokat ez a családtámogatási rendszer ne a munka elkerülésére, hanem a munka vállalására ösztönözze.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Pokorni Zoltánnak, a Fidesz képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek.

POKORNI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Hölgyek és Urak! Egy órája kezdtük el a vitanapot, melynek az a célja, hogy lássuk, mit teljesített az elmúlt három esztendőben a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány az oktatás, az egészségügy, a szociális, a kulturális terület, az önkormányzatok, az ifjúság, a környezetvédelem terén.

(10.00)

Ellenzéki felszólaló eddig nem szólalt fel, a kormány számolt be az eddigi munkájáról, illetve a kormánypártok értékelték a helyzetet, de már megtudtuk, hogy az ellenzék kritikája elrugaszkodik a tényektől, rosszindulatú, alantas. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Hagyjuk ezt; azt gondolom, ezek a kiszólások, örökké az ellenzékkel foglalkozó kormányzati, kormánypárti reflexek önmagukat minősítik.

Egy ilyen vitanapnak dolga és lehetősége, hogy pontonként sorra vegye, mi teljesült mindabból a tervből, amire önök megbízatást kaptak három évvel ezelőtt, aminek a teljesítésére szegődtek, amire a választók bizalmát kérték. Elmondják majd kollégáim, képviselőtársaim, hogy mi az, amit hiányolunk, hol van a tízezer kollégiumi hely; hol van az olcsóbb diákhitel; hol van a mindenkinek járó ingyenes tankönyv, ingyenes étkezés; hol van az ingyenes utazás; hol van a nyolcvan rendőrőrs; hol van a filmeseknek ígért 8 milliárd, amiből csak 3,3 maradt; hol van a költségvetés egy százalékát kitevő, ifjúságra, kultúrára fordítandó pénz; hol van a sport területén a GDP egy százalékára vonatkozó ígéret - reálértékben a 2002-es összeg alig 60 százalékát sem éri el az idén sportra fordított összeg.

Nyilván ez fontos, hogy sorra vegyük, mennyi pénzt költöttek önök egy-egy fontos területre, mennyit ígértek, mekkora itt a különbség, milyen ígéretekkel vesztegették meg a választókat három évvel ezelőtt, és ezekből az ígéretekből mi az, ami nem teljesült. Nyilván lesznek méltányos képviselőtársaim, akik elmondják azt is, mi az, ami teljesült, üsse kő, történtek itt az elmúlt három évben nyilván értelmes dolgok is.

De egy ilyen vitanap, gyakorlatilag a kormányzati ciklus vége felé járva, alkalmas talán arra is, hogy felüssük a fejünket, a sok apró kockakő meredt bámulása után megnézzük azt is, hova vezet ez az út, mi végre ez az egész, hova jutunk.

Emlékezetes talán önöknek, mostanában is még érettségi tétel Kazinczy Ferenc: “Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted, / Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot.ö Hogy kell-e önöknek szántani és vetni, ezt az agrárium területén dolgozók majd elmondják, hogy ezzel hogyan is állunk (Derültség és taps a Fidesz soraiban.), de egy bizonyos: nem elég jót akarni, azt jól is kell csinálni.

Jól - sok értelemben. Itt a parlamentben általában a jogászi, alkotmányossági szempontok jönnek elő; ez a minimum, amit egy kormánytól, kormánypártoktól elvárhatunk, hogy azt a jót, amit szeretne, alkotmányos értelemben is jól tegye, megfeleljen az alaptörvény szellemének, betűjének. Nos, e tekintetben mutatkoznak problémák, nem ártana kicsit szerényebben, kicsit óvatosabban, visszafogottabban nyilatkozni itt a három év elteltével. Arató képviselő úr nagyon határozottan hirdetett itt programot; azt gondolom, a visszafogottság dicséretes emberi erény, szükség van erre az oktatás területén.

Jól abban az értelemben is, hogy mik azok a hosszú távú célok, amiket ezek a területek szolgálnak. Két héttel ezelőtt a Gyurcsány-kormány, a Medgyessy-kormány teljesítményét alapvetően gazdaságpolitikai szempontból értékeltük, javult-e vagy romlott az ország állapota, a gazdaság állapota. Azt láttuk, hogy naponta tízmilliárd forinttal nő a jövő felélése, az eladósodottság mértéke, naponta 120 ember veszíti el a munkáját, most már 3 százalék alatt van a gazdasági növekedés. Lefelé hajló, romló mutatókat látunk. Most az a feladatunk, hogy megnézzük, hogyan állunk nem a szűken vett gazdaságpolitikával, hanem a társadalmi tőke, az emberi tőke tekintetében. Ez az, ami talán összeköti az egészségügyet, a kultúra területét, az oktatás területét, a környezetvédelmet, ifjúságot, sportot.

Számos mutató van, amivel ezt értékelni és mérni szokták egy országban, hogyan élnek, hogyan élik fel önmagukat az emberek, hogy mennyire egész, mennyire boldog, kiteljesítő az életük. Ezeket a mutatókat szakemberek majd sorolják, mennyi az önpusztító viselkedés Magyarországon, hányan fordulnak az alkohol, kábítószerek, pótszerek felé, mennyi ideig élnek a magyar emberek, egybevetve más, boldogabb, nyugodtabb sorsú nemzetekkel. E tekintetben Magyarországon nem javult, hanem bizony romlott, továbbra is romlott a helyzet az elmúlt három évben.

Csökkent az az emberi és társadalmi tőke, ami nélkül nem lehet sikeres egy ország, nem lehet sikeres a gazdasága sem. Önök itt emlékeztettek a '98 és 2002 közötti időszakra, és való igaz, akkor a sok apróbb, kisebb-nagyobb ágazatpolitikák mellett egy meghatározó törekvésünk volt, többek között a 2000. év, a magyar millenniumra való méltó megemlékezés, hogy mindazt, amit az 1000 esztendő, 1100 esztendő magyarsága jelent, azt valamilyen módon aktivizáljuk, az ebben rejlő energiaforrást a mai Magyarország számára láthatóvá és érzékelhetővé tegyük. Önök akkor ezt visszaforduló, poros magyarkodásnak tekintették, de ma már jól látszik, hogy erre az energiára, a nemzeti identitásra szüksége van a XXI. századi magyar társadalomnak.

E tekintetben bizony elégedetlenek vagyunk a Megyessy-Gyurcsány-kormány kultúrpolitikájával, ahol a nemzeti örökség gyakorlatilag elveszett, az erre fordított források tizedére-huszadára csökkentek; elégedetlenek vagyunk, és igen kritikusan szemléljük a Medgyessy- és Gyurcsány-kormány oktatáspolitikáját, amelyik elfelejti, hogy nem egyedüli feladata az elszigetelt egyes ember, az individuum lehetőségeinek, képességeinek növelése, kiteljesítése, hanem legalább ilyen feladata a közösség kulturális újrateremtése.

(10.10)

15 évvel ezelőtt, a rendszerváltozás hajnalán Magyarország azzal az igénnyel lépett föl, hogy jogállamot kell építeni. Ma azt gondolom, 15 év elteltével, a célt pontosabban meg tudjuk fogalmazni, egy kultúrállamot kell építeni. A jog a bizalmatlanság eszköze és a bizalmatlanság műfaja, abból indul ki, hogy az emberek megsértik, megszegik-e a szabályokat. Durva eszköz ahhoz, túlságosan durva eszköz ahhoz, hogy az életünk finomabb, de meghatározó viszonyait pontosan szabályozza és beállítsa, ennek a kultúra az eszköze. A kultúra a bizalom műfaja, ez az, ami összeköt bennünket, ez az, ami meg tudja teremteni azt a társadalmi erőt, társadalmi tőkét, ami nélkül nem lehet sikeres egy ország, egy nemzet. Lehet élni természetesen e nélkül a bizalom nélkül is, de rossz. Lassú, pazarló, drága egy ilyen gazdaság és egy ilyen társadalom.

Ezt a kulturális tőkét, ezt a társadalmi tőkét az elmúlt három évben az önök kormánya számos kisebb-nagyobb, egyébként rokonszenvvel is figyelhető intézkedése ellenére, de alapvetően nem növelte, hanem fölélte, nem erősítette, hanem csökkentette. Nőtt a bizalmatlanság, nőtt a különbség, nőtt a széthúzás gazdagok és szegények, városon és falun élők, fiatalok és idősebbek vagy akár más-más meggyőződésűek, a politika iránt más-más elkötelezettségűek között.

Azoknak az ágazatpolitikáknak, amiket itt ma önök milliókat, milliárdokat sorolva igazolni akarnak, végső soron az a célja, hogy a magyar társadalomnak, a magyar nemzetnek, beleértve a határon túliakat is, ezt a képességét, az összefogásra való képességét, az egymás iránt érzett bizalmát erősítse, és ne gyengítse. Föl lehet sorolni számos kisebb programot, lehet sorolni a milliókat és a milliárdokat, de ha nem jól és nem jó cél irányába használják ezeket föl, akkor mindez csak üres fecsegés. Kazinczyt idéztük az elején “Szólj, s ki vagy, elmondom. - Ne tovább! ismerlek egészen. / Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés.ö Akárhány milliárdot, akárhány paragrafust idéznek, ha annak a célja nem ezt az irányt követi, akkor mindaz csak üres fecsegés marad, nem jól és nem jó irányba fölhasznált összegekről van szó. Önmagában az nem érdem, hogy egy kormány sok pénzt költ. Milyen célra, milyen értékeket erősítve teszi azt meg - ez minősíti az eltelt három évet.

Ne felejtsük el, Magyarország most, 2005-ben az európai uniós tagsága egy éve után gyökeresen új helyzetben van. Sokan azt, amiről mi itt beszélünk, az összetartozásra való képességet, az identitást, az azonosságtudatot afféle XX. századi, XIX. századi, múltbéli dolognak tekintik. Ne felejtsék el, a XXI. századba lépett Európai Uniónak egy új helyzettel kell szembesülnie. Gyakorlatilag most szembesül azzal a legtöbb európai ország, s köztük Magyarország is, hogy a nemzetállamoknak nincs, gyakorlatilag nincs hatósági, állami eszközük, hogy állampolgárait otthon tartsa. Nincs vámintézkedés, nincs határátkelés.

Természetesen ma még a nyelvi korlátok, sőt a nyugat-európai országok szűkkeblűsége munkaerőpiacukat zárva tartja, de egy-két év, egy-két évtized, és azzal szembesülünk, ha nem teszünk valamit, hogy a legjobbjaink, a gyerekeink, a legtehetségesebb fiataljaink elmennek; máshol nemcsak több pénzt, de több lehetőséget, sikeresebb életet, erősebb közösséget, egy jövőorientáltabb boldogabb világot keresve elhagyják ezt az országot. Nincs eszközünk, hogy itt fogjuk őket. Nincs más eszközünk, csak az összetartozás képességének, erejének a kialakítása, “az a gyémánt-szeretetet, / Mi a szívekre veretettö, ennek a megerősítése.

A nemzeti kultúra, az oktatás, az ifjúságpolitika, ennek az eszközei, a sport ezt a célt kell szolgálják. Nem lesz, lehet itt beszélni a nyugdíjak emeléséről, 10-20 év múlva nem lesz, aki majd kifizesse, megtermelje az önök nyugdíját. Ha ezt a képességét a nemzetünknek nem tudjuk megerősíteni, és nem erre az irányra fordítjuk a figyelmünket, amikor a társadalmi tőkét, a humán tőkét, az emberi erőforrásra fordított programokat számba vesszük, akkor Magyarország itt a XXI. század elején mérhetetlen felelőtlenül viselkedik. Nem a XIX. századról, nem a XVIII. századról, Kazinczy idejéről van szó. A jövőnkről van szó, hogy erős, összefogásra képes és önmagát kulturálisan is megújítani képes ország lesz-e itt, ezen a helyen, vagy pedig szétesik, és valóban csak lakosságról, állampolgárokról és adófizetőkről költségvetési tételeket látunk-e magunk előtt.

Ez az, amit érdemes meggyőződésünk szerint ma számba venni. E tekintetben mi úgy ítéljük meg, hogy az elmúlt három év nem jól és nem jót cselekedett; nem kétségbe vonva egyes miniszterek, államtitkárok, sőt egyes képviselők jó szándékát. De mint tudják, a pokolba vezető út is ezzel a bizonyos jó szándékkal van kikövezve.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Az SZDSZ képviselőcsoportja jelezte, hogy a vezérszónoklatra rendelkezésre álló időkeretben két képviselő kívánja a frakció álláspontját ismertetni. Elsőként megadom a szót Gusztos Péter képviselő úrnak.

GUSZTOS PÉTER, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Feszült figyelemmel hallgattam Pokorni Zoltán képviselő úrnak az üres fecsegésről és a tények egymáshoz való viszonyáról elmondott szavait. És eszembe jutott, oktatáspolitikáról fogok beszélni jórészt, hiszen liberális miniszter vezeti az oktatási tárcát, és a liberális frakció különösen fontosnak tartja, hogy erről a területről beszéljen; szóval, ha ennek a tárcának a működéséről kezdek gondolkodni, és az üres fecsegés és a tények és a számok egymáshoz való viszonyára jó példát szeretnék keresni, akkor eszembe jut az, hogy a tárca egyik első intézkedése az volt, illetve az új kormány egyik első intézkedése az volt, hogy az Országimázs Központ majd ötmilliárdos költségvetését a gyermekétkeztetési támogatás rászorultsági elven való kiterjesztésére fordította (Taps a kormánypárti padsorokban.), mindezt valamikor a kormányzása első hónapjában tette.

Nagy érdeklődéssel figyeltem azt is, amikor Pokorni Zoltán Kazinczyt idézve a nem jót és nem jól cselekvő mostani kormánytöbbséget mezőgazdasági munkára buzdította, bár persze jó ellenzéki képviselőként kétségbe vonta azt is, hogy akár erre alkalmasak lennének a mostani kormánypárti képviselők, és így rögtön megértettem a nem jót és nem jól szavak után, hogy vajon miért mondta azt Orbán Viktor néhány hónappal ezelőtt, hogy talán a mai világban inkább agronómus vagy traktoros lehetne belőle, ellentétben a nyolcvanas évekkel. (Derültség a kormánypárti padsorokban.)

Az oktatáspolitika, ahogy azt Arató Gergely államtitkár úr is elmondta, kettős meghatározottságban, kettős determinációval folyik a kormányzati ciklusban; egy markáns liberális éle van a magyar oktatáspolitikának, és egy markáns baloldali jellege is van. Itt a közös nevező elsősorban az esélyek növelése, ha tetszik, az esélyegyenlőtlenségek csökkentése, kiküszöbölése.

(10.20)

Ebben a hozzászólásban megpróbálok mind a közoktatási, mind pedig a felsőoktatási területen végrehajtott változtatások tekintetében azokra a lépésekre koncentrálni, amelyek ezekbe az irányokba mutattak, vállalva mindazokat a vitákat, amelyek például a liberális oktatási miniszter és a liberális frakció által szorgalmazott, a magyar oktatás poroszos rendszerét némiképp fellazító liberálisabb pedagógiai elvek mellett, illetve körül alakulnak ki. Hiszen ha visszaemlékezünk a közoktatási törvény ciklus eleji módosítására, amelyet Arató államtitkár úr is érintett hozzászólásában, annak az egyik első lényeges vagy legfontosabb vitapontja pontosan ez az úgynevezett kompetenciaalapú oktatás, a készségek fejlesztése. A készségek fejlesztésének nagyobb szerepe volt, amely egy nagyon fontos modern pedagógiai gondolat. Sajnálatos, hogy Magyarországon ilyen komoly politikai természetű vitákat váltott ez ki a liberális-konzervatív dimenzióban. Hiszen nagyon fontos, hogy az oktatási rendszerben részt vevő diákok… - mindig oktatási rendszerről, struktúrákról vitatkozunk, és két dolgot hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mi van azokkal a fiatalokkal, akik résztvevői, alanyai, tárgyai - nem is tudom, hogy kell mondani - ennek az oktatási rendszernek, illetve, hogy maga az oktatási rendszer a társadalom szövetén belül milyen szerepet kell betöltsön.

Hiszen ha azt mondjuk, hogy Magyarországon olyan oktatási rendszer volt és van, amely nagymértékben alkalmas a mai napig is sajnos arra, hogy konzerválja vagy adott esetekben növelje a társadalmi különbségeket, hogy az esélyek egyenlőségének megteremtésére nem igazán alkalmas; mindaddig, amíg ez az állapot fennáll, addig bőven van mit tenni. Ebben, azt gondolom, akár lehetne egy nemzeti egyetértés is a liberálisokon és a szocialistákon túlmenően, a konzervatívokra is kiterjedően.

Sajnos, nincsen ilyen, hiszen ezeket a pedagógiai hangsúlyváltásokat, amelyek, még egyszer mondom, a készségfejlesztés nagyobb szerepének az erősítésére utaltak a közoktatási törvényben, vehemens konzervatív támadás érte. Vehemens konzervatív támadás érte azokat az elképzeléseket, amelyek akár a buktatás, akár a házi feladat, a tanulói terhek átalakításának ügyében felmerültek, vagy akár a tanulók szöveges értékelésével kapcsolatban felmerültek. Pedig ezek nagyon fontos dolgok. Nagyon fontos mind a túlterheltség csökkentése a diákok esetében, mind pedig az értékelés árnyaltabbá, cizelláltabbá tevése. Azt gondolom, hogy meghaladott az a pedagógiai szemlélet, amely 6-9 éves gyerekeket 1-5-ig tud csak osztályozni.

Ha a liberális elemeket keresem a közoktatási reformban, nagyon fontosnak tartom, hogy egy komoly antiszegregációs jogalkotásba kezdett a tárca. A hátrányos megkülönböztetés tilalma bekerült a közoktatási törvénybe, és ez nekünk, liberálisoknak egy nagyon fontos ügyünk. Azt gondoljuk, hogy nemcsak nekünk nagyon fontos ez az ügy, természetesen, hanem fontos ez a kisebbségi sorban élő romáknak Magyarországon, és nagyon fontos ez a többségi társadalomnak is. Hiszen a szegregált oktatás semmire nem jelent megoldást, és a magyar oktatási rendszerben a mai napig számos példa van a szegregált oktatásra.

A közoktatási törvény új passzusai alapján meg lehet semmisíteni minden olyan intézményi döntést, amely akár egyetlen gyermeket, akár gyermekek egy csoportját faja, neme, vallási hovatartozása, családi helyzete vagy bármely más oknál fogva hátrányosan különböztet meg. Ez összhangban van a kormánykoalíció által szintén ebben a három évben elfogadott antidiszkriminációs törvény rendelkezéseivel.

Ha nem egy jogi, hanem egy strukturális, illetve finanszírozási esélyteremtő lépést nézünk, nagyon fontosnak tartottuk és tartjuk a világnyelvprogramot, hiszen Pokorni Zoltánnak igaza van abban, hogy az Európai Unió nagyon komoly kihívásokat jelent Magyarország számára, és ahogy azt Magyar Bálint oktatási miniszter szokta mondani rendszeresen, némán nem tudunk versenyképesek lenni az Európai Unióban.

Az a döntés, amely a középiskolák nagy számánál, most már, ha jól tudom, majdnem ezer középiskolánál talált meghallgatásra, amelynek értelmében nulladik évfolyamokon kifejezetten nyelvet tanulva kezdhetik el a középiskolát a fiatalok a világnyelvprogram keretében, egy nagyon fontos döntés volt, és ennek a hatásai természetesen nem csupán a közoktatási rendszerben jelentkeznek, hanem a Magyar Köztársaság, vagy ha nem a formális közjogi megközelítést vesszük, más kifejezéssel: a magyar nemzet versenyképességét növelő nagyon fontos döntésről van szó, amelyet én magam semmiképpen nem minősítenék üres fecsegésnek.

A felsőoktatásban is egy nagyon fontos változás következett, következik be. Erről rövidebben fogok beszélni, már csak azért is, mert az ismert tények miatt itt egy alkotmánybírósági döntés van hátra. Leginkább ezzel a részével foglalkoznék, itt is azzal, hogy miért támogatták a liberálisok ezt az oktatási reformot. Nagyon fontosnak tartjuk az ország versenyképességét, nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy Magyarország, Pokorni Zoltán volt miniszter úr minisztersége idején csatlakozott az úgynevezett bolognai folyamathoz, amely azt szolgálja, hogy az Európai Unióban egy egységes felsőoktatási tér jöhessen létre, hiszen az Európai Uniónak mint gazdasági közösségnek alapvető célja, hogy az egyik meghatározó gazdasági ereje, gazdasági szereplője legyen a világgazdaságnak. Az Európai Unióban megszületett a felismerés, hogy ez csak egy egységes felsőoktatási térrel lehetséges, amelyben magas szintű oktatást, versenyképes tudást kapnak a fiatalok, amely átjárható az Európai Unió nemzetei között a különböző diákok számára, és a magyar felsőoktatási reform ezt szolgálja.

Azok a viták, amelyek a felsőoktatási autonómia bővítésével vagy korlátozásával kapcsolatosak, hosszúak és valószínűleg nem is zárultak még le. Minden bizonnyal az Alkotmánybíróság is el fogja mondani a magáét ebben a dologban. A liberális frakció nagyon örül annak, hogy a felsőoktatási törvény a gazdasági zsákban futástól, a költségvetési szorításból némiképp felszabadította az egyetemeket, főiskolákat, és megteremtette a gazdasági autonómiát, a gazdasági vállalkozói szellem megjelenésének a lehetőségét a magyar felsőoktatásban, mert azt nagyon fontosnak tartjuk. Hiszen a magyar felsőoktatási intézményeknek egyrészt versenyképes tudást kell nyújtaniuk a magyar felsőoktatás hallgatóinak, másrészt pedig a nemzetgazdaság részeként képesnek kell lenniük arra, hogy nagyszámú külföldi hallgató befogadására legyenek alkalmasak Magyarországon.

Zárásképpen röviden arról szeretnék beszélni, amivel kezdtem, hogy keveset beszélünk a hallgatókról, a diákokról akkor, amikor az oktatásról beszélünk. Azt gondolom, hogy ebben az elmúlt három évben több olyan lépés volt, amely a hallgatói jogok, a diákjogok kiterjesztésének irányába hatott, és hosszasan lehetne sorolni egyébként azokat az anyagi, finanszírozási jellegű döntéseket is, amelyek kedvezően érintik a diákokat. Azt gondolom, hogy ha most csak az első felére koncentrálok az előbbi mondatnak, akkor az, hogy a diákönkormányzatok például a szülőkkel egyetemben a középiskolának azon döntéseivel szemben, amelyek a családokat anyagilag, pénzügyileg érintik, véleményezési, egyetértési joggal rendelkeznek, az például egy nagyon haladó és modern és demokratikus gondolat.

Az, hogy az egyetemi, főiskolai hallgatóknak megadtuk azt a lehetőséget, hogy akár bíróságon keressenek jogorvoslatot akkor, amikor a hallgatói jogaik csorbulnak, megint csak egy nagyon fontos dolog. De több más ilyen is van. Biztosan ebben a vitában hosszan fogunk még ezekről beszélni; például arról a döntésről, hogy nem az első diplomát finanszírozza az állam a magyar felsőoktatás hallgatóinak, hanem egy diplomát finanszíroz, ami lehetővé teszi azt, hogy ha valaki az első diplomáját költségtérítéses hallgatóként szerezte meg, akkor utána részt vehessen egy államilag finanszírozott képzésben. Hosszan lehetne vitatkozni arról, és azt gondolom, jó érveink vannak ebben a vitában, hogy a felsőoktatási reform a szabad intézményválasztás, a külföldi tanulás tekintetében mekkora lehetőségeket ad a magyar felsőoktatás hallgatóinak.

Még egy anyagi természetű dolgot a végére: az, hogy a ciklus elején a szocialista-liberális kormánykoalíció bevezette a diplomás-minimálbért, illetve az, hogy most a felsőoktatási reform keretén belül a minimálbér összegéig adómentessé tette a felsőoktatási törvény módosítása a hallgatói munkák jelentős körét, azt mutatja, hogy a kormánykoalíció, még egyszer mondom, nemcsak a szavak, hanem a kézzelfogható anyagiak tekintetében is mindazoknak, akik a tudásban keresik a boldogulást, segíteni szeretne, hiszen azt valljuk közösen, hogy a magyar felsőoktatás fejlesztése, a magyar közoktatás fejlesztése, a magyar oktatási rendszer versenyképesebbé tétele közös érdeke valamennyiünknek.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(10.30)

ELNÖK: Most megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, aki szintén az SZDSZ vezérszónokaként szólal meg.

BÉKI GABRIELLA, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A politikai vitanap mindig mérlegkészítésre indít bennünket. A hagyományos szereposztás szerint ilyenkor a kormánypárti oldal mondja, hogy mi mindent tett a kormány, az ellenzéki oldal pedig azt hajtogatja, hogy mi mindennel elégedetlen. Én szeretném ezt a hagyományos szereposztást kicsit átlépve egy kiegyensúlyozottabb mérlegkészítés irányában megfogalmazni a saját összegzésemet.

Hogy mi mindent tett a kormány például a szociálpolitika terén, arról egy vázlatos, felsorolásszerű összefoglalót hallhattunk az államtitkár úrtól. Nem szólt arról, hogy mi mindent nem tett a kormány ezalatt a három év alatt, ami mögöttünk van. Jó lenne, hogyha a tárgyszerű felsorolást az ellenzéki oldal nem vonná kétségbe, mert tényeket sorolt, ezeket tényleg tette a kormány. Lehet ezekre mondani, hogy kis lépések, kisebb-nagyobb lépések, de mindegyik azt célozta, hogy a különböző rétegeknek az életkörülményeit megpróbálja javítani.

Amikor a családi pótlék jelentős mértékű emeléséről döntött a kormány, ezt tette, amikor néhány, speciális élethelyzetben lévő rétegre gondolva megváltoztatta a korábbi szabályozást, ezt tette, amikor az ikreket nevelőknek nagyobb összegű támogatást adott, vagy az apáknak odaadta az öt napot a gyermek születése után, amikor döntött a tankönyv ingyenes igénybevételi lehetőségéről, illetve a gyermekétkeztetés támogatásának a kiszélesítéséről, mindig ilyen lépéseket tett, és ezek, azt gondolom, helyénvaló lépések, és ezt el kell ismerni.

Nagyon sok mindent tett a nyugdíjasokért, azt gondolom, hogy erején felül, mert például a 13. havi nyugdíj bevezetése igen megerőltető anyagi terhet jelent a kormánynak, de megígérte és megtette, és azt gondolom, hogy ebben az országban két és fél millió nyugdíjas élvezi ennek az előnyét. És kis lépéseket tett a hajléktalanellátás javítása irányában, és lépéseket tett valóban a lakástámogatási rendszer korrekciója irányában. Ezek a lépések valóban elsősorban korrekciós jellegű lépések voltak.

Amikor azt mondtam, hogy szólni akarok arról is, hogy mit nem tett a kormány, akkor arra gondoltam, hogy a szociálpolitikában nem hajtott végre nagyívű fordulatot. Nem hajtotta végre azt a baloldali fordulatot, amit egyébként a Medgyessy-kormány már megígért, nem csinált reformot, jóllehet nekilátott ennek a munkának, a szociális tárcánál nagyon komoly koncepcionális háttér-, előkészítő munka indult el ennek irányában. Hiszen az egész segélyezési, szociális ellátási rendszerünket ideje alaposan újragondolni, ideje megfogalmazni, különösen, hogy az Unió tagországa lettünk, valamilyen szociális minimumot, ahonnan indítani kellene mindenki számára a megélhetést, az ellátást.

Időszerű lenne szakítani azzal a máig hagyományosan alkalmazott megoldással, hogy az egy főre jutó jövedelem alapján mérünk családokat, osztogatunk támogatásokat, támogatásra való jogosultságot, vagy nem, fogyasztási egységekben lenne célszerű gondolkodni. És még egyszer mondom, ez a típusú reform, előkészítő munka elindult a szociális tárcánál - és aztán egy kicsit abbamaradt. Azt gondolom, hogy a kormány ezek alatt az évek alatt dolgozott, de nem tett csodát, és irreális dolog bármelyik kormánytól azt várni, hogy egy-két-három év alatt csodát tegyen.

A társadalom állapotát mérő paraméterek között vannak objektív mérőszámok, és vannak szubjektív, a társadalom mentális állapotára utaló jelek. Ezek a mérőszámok azonban rövid távon, egy-két év vonatkozásában nem mozdulnak el nagyon érzékelhető módon.

A jövedelemdifferencia távolságával szoktuk mérni a szegénység növekedését vagy csökkenését, mérni szoktuk a gyermekszegénységet, tíz részre osztva az országot, tíz decilisre osztva az országot, hogy az alsó decilis és a fölső decilis távolsága mekkora, hogy a gyermekek nagyobb mennyiségben hol helyezkednek el. Mérni szoktuk objektív mérőszámmal a munkanélküliséget, illetve a foglalkoztatást. Ezek a mutatók nagyon-nagyon piciket mozognak hónapról hónapra.

És sokkal nehezebben mérhetőek azok a kérdések, amikről Pokorni Zoltán beszélt előttem, amelyek a társadalom mentális állapotát írják le, hogy tudniillik hogyan alakul az öngyilkosságok száma, hogy hogyan alakul az alkoholfogyasztás, az alkoholizmus terjed-e vagy csökken, vagy éppen a drogfogyasztás hogyan alakul.

Én azt gondolom, hogy egyértelműen megállapítható, ha mérleget készítünk, hogy ugrásszerű javulás nem következett be ezek alatt az évek alatt; de talán azt is egyértelműen meg kellene tudnunk állapítani közösen, hogy drámai romlás sem. Azt gondolom, hogy ha az ellenzék képes lenne arra, hogy a tetteket és a tényeket reálisan értékelje, akkor teremthetnénk olyan hangulatot és olyan helyzetet, ahonnan eredményesebben lehet tevékenykedni.

Teljesen homályos, hogy miről beszél Pokorni Zoltán, amikor azt mondja, hogy a célok rosszak. Hiszen mik ennek a kormánynak a céljai? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Az esélyegyenlőség javítása? A munka megbecsülése? Igazságosabb újraelosztás? Miért rosszak ezek a célok? A társadalmi szolidaritás növelése?

Nos, azt gondolom, hogy a legnagyobb hiba, amit a politikában is, mint ahogy bárhol máshol az életben elkövethetünk, a jó szándék, a másik fél, a vitapartner jó szándékának a kétségbe vonása.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Pokorni Zoltán: Ezt az egyet nem vontam kétségbe!)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Az MDF képviselőcsoportja ugyancsak jelezte, hogy a frakció álláspontját a vezérszónoki körben két képviselő szeretné ismertetni. Elsősorban megadom a szót Csáky András képviselő úrnak. Képviselő úr!

DR. CSÁKY ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Államtitkár Úr! A mai nap, úgy gondolom, abban egyet kell hogy értsünk, hogy a magyar jövőről szól. Mert akkor, amikor az oktatásügyről, szociálpolitikáról, egészségügyről beszélünk, akkor nemcsak a máról, hanem a jövőbe mutató irányokról is kell beszélni, és ezért nagyon jó lenne, ha a kormány is nagyobb létszámban képviseltetné magát. Rácz miniszter úr az expozéjában rendre utasított minket, azt mondta, hogy a problémafelvetésekben nagyon jók vagyunk, és reméli, hogy a megoldásokban is vitézkedni fogunk.

Tisztelt Képviselőtársaim! - akik most a kormánypárti oldalon bólogatnak. Az ellenzék számára két lehetőség adódik arra, hogy az elképzeléseinek érvényt próbáljon szerezni.

Az egyik az, hogy itt a Házban törvényjavaslatokat nyújt be, illetve az adott törvényekhez módosító javaslatokat nyújt be. Nem akarom az időt húzni azzal, hogy hány törvényjavaslatot önök nem engedtek be ide a Ház elé, még csak tárgyalásra sem. Lehetne beszélni a tb-felügyeletekről szóló törvényről, lehetne beszélni a családorvosok képviseleti jogáról, és több százra tehető azon módosító javaslatok száma, amelyek pozitív irányba, a javítás irányába mutattak, de önök ezeket mind lesöpörték az asztalról.

(10.40)

Miniszter úr ezt követően egy számsort kezdett el ismertetni, hogy mennyivel több forráshoz jutott az egészségügy. Úgy gondolom, hogy akik figyelemmel kísérik, az állampolgárok, nem is nagyon értik; egy bizonyos összeg felett tulajdonképpen értékelhetetlenné válik az egész. Tudom, hogy az államtitkár asszony érti (Dr. Vojnik Mária: A képviselő úr is.), de úgy gondolom, lényegtelen az, hogy tulajdonképpen nekünk mi a véleményünk. Mi a lakosság véleménye? - azt hiszem, ebben egyetértünk, hogy az a fontosabb.

Hadd idézzek egy nagyon friss, ezzel kapcsolatos felmérést, és gondolom, hogy sem a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Menedzserképző Központját, sem a felmérést végző Szonda Ipsost nem fogja senki azzal vádolni, hogy valamelyik irányba is elfogult lenne. Felmérést végeztek, hogy milyen a lakosság elvárása, mi a lakosság véleménye a magyar egészségügyről. Vannak strukturális, minőségbeli elvárások, de a panelok összegzése az, amit tapasztalunk mi is, és nem hiszem, hogy ebben a Házban egészségpolitikával foglalkozó van olyan, aki azt meri állítani, hogy ma akár az egészségügyben vagy akár a lakosság körében elégedettek az ellátórendszerrel.

Elégedetlen a magyar lakosság az egészségügyi ellátórendszerrel, és ennek két fő okát látják. Erről is szó volt ma itt: az, hogy a tb-járulékot nem fizetik, másrészt az, hogy rossz a kormány egészségpolitikája. Be is lehetne fejezni itt az egészet, mert úgy gondolom, hogy ez a lényeg.

Az elmúlt időszak egészségpolitikájával kapcsolatban Béki Gabriella azt mondta, hogy ne csak negatívumokat, hanem pozitívumokat is mondjunk. Az egészségüggyel kapcsolatban pozitívumként azokat a momentumokat lehet megjelölni, amelyeket nem tett meg a kormány. Nem verte szét az egészségbiztosítást, jóllehet hihetetlen nagy nyomás nehezedett rá a több-biztosítós modellt illetően, ezért mindenféleképpen köszönet jár. Nem vezette be a térségi egészségszervező szolgálatról és a regionális egészségfejlesztésről szóló törvényt, tulajdonképpen ezért is köszönet jár, de hihetetlenül sok energiát és időt kötött le ez a koalíción belüli belső küzdelem, és tulajdonképpen pozitívumként lehet értékelni azt is, hogy most már, úgy a ciklus vége felé belátták azt, amit a Magyar Demokrata Fórum is kezdetektől fogva mondott, hogy az irányított betegellátási modellt is be kell fejezni. Igaz, hogy ehhez kellett az Állami Számvevőszék lesújtó kritikája.

Én most nem sorolom föl azt, hogy a kormányzati ciklus elején mit ígértek önök. Azt, hogy a nemzeti össztermékből való részesedés fokozatosan növekedni fog, és fölzárkózunk az Európai Unióhoz, az ápolónők hűségjutalmát. Megvallom őszintén, kifejezetten örülök annak, hogy az ingyen gyógyszereket nem vezették be; ez a szakmában is elég furcsa véleményeket alkotott, és vannak tapasztalataink az ingyen gyógyszerek értékéről. Nem beszélek arról, hogy sem ápolásbiztosítást, sem önálló baleset-biztosítást nem csináltak. Nem beszélek arról, hogy a programjukban megígérték, hogy a köztestületek szerepét megerősítik a magyar egészségügy területén belül, ehhez képest lényegében a Magyar Orvosi Kamarát funkcionálisan lehetetlen helyzetbe hozták, és a mostani időszakban a Gyógyszerész Kamara sem azt a véleményt formálja meg, hogy nagyon jó a hangulata.

Azt mondták, hogy folytatni fogják azt, ami jó volt az előző kormányzati ciklusban. Azt el kell hogy ismerjék, és el is ismerték szavakban, hogy az előző ciklus népegészségügyi programja szakmailag megalapozott, jó volt, mindezek ellenére leállították, felülírták, újat vezettek be. Retorikailag lényegében nagyon nem haladt előre a népegészségügyi program. Nem is haladhatott, mert mindeközben olyan finanszírozási rendszert vezettek be a volumenkorláttal, ami kifejezetten ellentétes, amit tehát az egyik oldalon erőltettek, azt a másik oldalon lehetetlenné tették.

Az, hogy a száz lépés programjában ismételten előtérbe kerül - meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. Bízzunk benne őszintén, hogy sikerülni fog az, amit önök elképzelnek. Pedig ha az elmúlt tíz év pozitívumát lehet a magyar lakosság egészségügyi állapotát illetően fölhozni pozitívumként, az az, hogy több mint 3 évvel nőtt az átlagéletkor, ez pozitívum. Egyetlenegy oldal, egyetlenegy kormány sem sajátíthatja ki ezeket az eredményeket, viszont azt figyelembe kell vennie, ha a lakosság átlagéletkora növekszik, öregszik a lakosság, akkor az egészségügyi szükségletek nőnek.

Egy jól kezelt daganatos beteg, akinek az átlagéletkora 5-6-8 évvel megnő, az bizony az egészségügyi ellátási szükségleteket növeli, tehát ezt előre lehet tudni. Mindezek ellenére az intézményeink most már évről évre, azt lehet mondani, hogy hónapról hónapra lehetetlenebb helyzetbe kerülnek. Ismertek mindenki előtt a szakmában - és most már, gondolom, a közvélemény előtt is, hisz a sajtó is foglalkozott ezzel - azok a felmérések, amelyek az egészségügyi intézményeink adósságállományával foglalkoznak, hogy rövid idő alatt, negyedév alatt 9 milliárddal növekedett az adósságállomány; most már valahol közelít a 30 milliárd felé.

A miniszter úr pozitívumként értékelte, és tulajdonképpen pozitívumként is kell értékelni a száznapos program keretében adott bérnövekményt, de az egész ciklust kell értékelni. Korábban már az államtitkár asszonynak is átadtam az előző kormányzati időszakra, az egészségügyre vonatkozó bérfejlesztéseket, van még mit hozzátenni az eddigiekhez ahhoz, hogy az előző időszak bérnövekedési ütemét el tudják érni. A különbség az, hogy ehhez önök teljes egészében a forrásokat nem biztosították.

Attól a pillanattól kezdve, ahogy az alapdíjba és a német pontba beépítették a béreket, attól a pillanattól kezdve kiderült, hogy az nem elegendő, hogy ahhoz bizony a tulajdonosnak pótolni kell. Az önkormányzatoknak sincs pénzük, ezért létszámleépítések indultak el, naponta olvassuk, hogy egészségügyi intézményekből bocsátanak el embereket.

Hölgyeim és Uraim! Nem az a lényeg, hogy mi mit mondunk, hanem az a lényeg, hogy az ágazatban dolgozók mit éreznek, az a lényeg, hogy az állampolgárok mit éreznek akkor, amikor 3-4 hónapra kapnak egy-egy időpontot, akkor, amikor fél-egy napokat kell várniuk a rendelőben ahhoz, hogy az ellátáshoz jussanak. Nem rugaszkodom el a valóságtól, ha azt mondom, hogy a magyar egészségügy állapota sokkal rosszabb helyzetben van, mint a kormányzati ciklus elején.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Sisák Imre képviselő úrnak, az MDF képviselőcsoportja másik vezérszónokának. A képviselő urat illeti a szó.

SISÁK IMRE JÁNOS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! A szociálpolitikában és a családpolitikában rendkívül fontos az állandóság. Ugyanis a gyermekvállalás szempontjából ha négyéves ciklusonként változtatjuk a szociál- és családpolitikát, az bizonytalanságot szül, és a gyermekszületésszám csökkenéséhez vezet.

(10.50)

Sokszor elmondtam már ebben a Házban, 2003-ban 94 647 gyermek született, ez 1945 után a második legrosszabb év, és az, hogy 2004-ben 95 100 gyermek született ebben az országban, csakis annak köszönhető, hogy a szélesebb, termékeny '70-es korosztályok éppen most jutottak el ide.

Miért mondom azt egyébként, hogy a bizonytalanság rendkívül rosszat tesz a gyermekvállalás szempontjából? Nos, azt gondolom, ezeket mindenképpen alá kell támasztani megfelelő indokokkal. Mielőtt azonban ehhez hozzákezdenék, azt hiszem, egy dolgot pozitívumként mindenképpen el kell ismerni. Valóban, 1998 és 2002 között a családi pótlék nem emelkedett. Ez 2002-t követően jelentős mértékű növekedést mutatott.

Mi az, ami egyébként negatív tendenciaként mutatkozik? Volt egy sikeres iskolatejprogram a polgári kormány időszakában. Önök 2002-ben ennek véget vetettek. Az ellenzéki pártok, akár a Magyar Demokrata Fórum, akár a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség hiába tett kísérleteket, önök csakis 2004. szeptember 1-jén voltak hajlandóak bármit is lépni. Mit léptek? Az iskolában az iskolatejprogram az egypoharas tej vonatkozásában 26 forint, az önkormányzatokkal fizettetik meg a 15 százalékos áfáját. Az óvodában sokkal rosszabb ettől a helyzet, hiszen csakis a 8 forint 80 filléres európai uniós támogatást biztosítják, minden óvodás gyermek részére 21 forint 20 fillért fizetnek meg az önkormányzatok akkor, amikor a szociális kiadásokra szánt összegek nem növekednek megfelelő módon.

Önök azt mondták, hogy jelentős mértékben javítják a rászorult gyermekeknek járó juttatásokat. Azt mondták, a polgári kormány időszakában csak átkereszteltük a szociális juttatásokat. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez nem felel meg a valóságnak, és mindjárt számadatokkal is alátámasztom. 1998 előtt rendszeres nevelési segélyről beszéltünk, majd pedig kiegészítő családi pótlékról. Ez a jelenlegi rendszeres gyermekvédelmi támogatás elődje. Mennyi is volt 1998-ban, az önök kormányzása végén ez az összeg? Havonta a rászorult gyermekek 2740 forintot kaptak. 2002-ben mennyivel zártunk? 4200 forinttal. Milyen nagyságrendű emelkedés ez, tisztelt képviselőtársaim? 53,2 százalék. Önök rendkívül büszkék arra, hogy a rászorult gyermekek támogatását növelik. Mennyi most a rendszeres gyermekvédelmi támogatás összege? 5434 forint. Mennyivel növekedett az önök kormányzása időszakában? 1234 forinttal. Milyen nagyságrendű emelkedés ez? 29,3 százalék. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor értékelünk dolgokat, akkor tessék mindenről korrekt módon beszélni! Ki vezette be egyébként az egyhavi kiegészítő családi pótlékot? A polgári kormány. Milyen nagyságrendű volt ez az összeg? Megegyezett a kiegészítő családi pótlék egyhavi összegével. Mikor vezettük ezt be? 2000-ben, mégpedig a 134/2000-es kormányrendelet nyomán.

Tisztelt Képviselőtársaim! Volt már száznapos program, és most van száz lépés programja. Önök azt mondják, hogy duplájára emelik a családi pótlékot. Én azt gondolom, hogy korrekt módon el kell mondani és meg kell magyarázni a magyar társadalomnak, hogy tulajdonképpen mi is történik. Egygyermekes család esetében 2006. január 1-jétől 11 ezer forint lesz a családi pótlék. Azt mondják önök, duplájára emelkedik. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha korrektek akarunk maradni, akkor elmondjuk, hogy ez nem így van. Mennyi az egy gyermek után járó családi pótlék? 5100 forint. Mennyi a rendszeres gyermekvédelmi támogatás összege? 5434 forint. Mennyi ennek a kettőnek az összeget, tisztelt képviselőtársaim? Bizonyosan összeadták: 10 530 forint. Mennyivel is emelkedik, kérem tisztelettel, a családi pótlék ezek szerint? 470 forinttal.

Ha megnézzük, hogy milyen nagyságrendű adókedvezmény jár, akkor tudjuk, hogy egy gyermek után 3 ezer forint. Tisztelt Képviselőtársaim! Mi is derült ki egyébként a napokban? Hogy nem a felsőközéposztály jár csak rosszul, hanem a legrászorultabbak is, és egy rétegről, az alsó középosztályról végképp ne feledkezzünk el: ők borzasztóan rosszul járnak, tisztelt képviselőtársaim. És arról se feledkezzünk meg, hogy a rászorultaknak az aktív foglalkoztatottak termelik meg azt az összeget, amiből a szociális juttatásokat lehet finanszírozni. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Kétgyermekesek esetében mi a helyzet? Itt már 370 forinttal emelkedik csak egyébként ez az összeg, a három- és többgyermekesek esetében 770 forinttal. De ha egy alsó középosztályba tartozót nézünk a három- és többgyermekeseknél, akkor megint modellezhetjük a dolgot: a családi pótlék 7800 forint, a rendszeres gyermekvédelmi támogatás 5434 forint, a családi adókedvezmény pedig 10 ezer forint. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha ezt összeadjuk, ez több mint 23 ezer forint. És önök most tulajdonképpen ezt a többszörösére emelt családi pótlékot hogyan is változtatják? 7800-ről 14 ezer forintra, plusz, ha 4 ezer forintot hozzáteszünk a megmaradó adókedvezményből, akkor 18 ezer forint. Hány ezer forinttal is csökken egyébként mindezek után a három- és többgyermekes családok támogatottsága, tisztelt képviselőtársaim? Adják össze a számokat, vonják ki, és aztán megbizonyosodhatnak róla, hogy igazat mondtam-e vagy sem.

Úgy gondolom egyébként, ezen hibáikat már elismerték, hiszen a Nagycsaládok Országos Egyesülete jó néhány javaslatát befogadták. Nekem az a véleményem, hogy minden egyes, a gyermekeket képviselő civil szervezettel le kellene ülni tárgyalni, meg talán a parlament négy pártjának is egy asztalhoz kellene ülni, mert, tisztelt képviselőtársaim, a gyermekvállalás és a gyermekek nevelése nem négyéves ciklusonként változik, az egy húszéves befektetés. Ha a pékek nem sütnek, akkor azonnali intézkedés szükségeltetik, mert az embereknek szükségük van a kenyérre. De ha egy gyermek nem születik meg, azt csak húsz év múlva fogjuk észrevenni, és tisztelt képviselőtársaim, tudjuk, ugye, hogy ennek beláthatatlan következményei lesznek. Mert, ha kevesebb az aktív dolgozók, az aktív foglalkoztatottak száma, akkor valószínűleg kisebb az a jövedelem, amit meg tudunk termelni az életkor kitolódásával egyre nagyobb számban országunkban élő nyugdíjasok részére. Ez pedig egyértelműen a nyugdíjkorhatár emeléséhez és hasonló intézkedésekhez vezet, tisztelt képviselőtársaim.

Önök több programot is megfogalmaztak. Többek között azt mondták, hogy a kormány a családi adókedvezmény intézményét úgy fejleszti tovább, hogy ez a jelentős támogatás eljusson azokhoz is, akik ma ezt még kisebb jövedelmük miatt nem élvezhetik. Ha ez a vitanap két héttel ezelőtt van, akkor azt mondhattam volna, hogy jó és rossz dologról is számot adhatunk, mert a családi adókedvezmény, a gyermekek után járó adókedvezmény intézményét nem törölték el, mint a Bokros-csomag idején, de az elmúlt három év alatt teljesen elinflálódott ez az adókedvezmény. Ma már nem erről szól a történet. Önök Bokros Lajos nyomán járva a gyermekek után járó adókedvezményt csak töredékesen tartják meg, és rendkívül nehéz helyzetbe hozzák a családokat.

Önök rendkívül büszkék az ingyenes étkeztetésre és az ingyenes tankönyvjuttatásra. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha korrektek szeretnénk maradni, akkor mindent tisztességesen mondunk el. Ma az általános iskola 1-8. osztályában 12 602 forintba kerül átlagosan a tankönyv. Ha ehhez az iskolai könyvtáraknak juttatott 2400 forintos normatív támogatást is figyelembe vesszük, összességében 7800 forintot juttatnak. 4262 forintot vagy a családoknak, vagy az önkormányzatoknak kell megfizetni. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez nem ingyenes tankönyv! Az ingyenes étkeztetés ugyanígy levezethető.

Én azt gondolom, ha a szociálpolitikában és a családpolitikában ténylegesen a gyermekszegénység ellen akarunk küzdeni, akkor a kormányzó pártoknak a civil szervezetek és az ellenzéki pártok véleményét is meg kell fogadni.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoki felszólalások végére értünk.

Most az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor, a frakciók írásban történt, előzetes jelentkezésének megfelelően, a frakciók részére biztosított időkeretek felhasználásáig.

Elsőként megadom a szót Halmai Gáborné képviselő asszonynak, MSZP.

(11.00)

HALMAI GÁBORNÉ (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Németh László szerint a műveltségre törekvés célja, hogy az ember megértse helyét, lehetőségeit, s ezáltal létét szép és hasznos szereppé tudja alakítani. Mindig, amikor a jövőre gondolunk, alapvető célunk kell hogy legyen a hosszú távon fenntartható, versenyképes társadalom, amelyben a mindenütt jelen levő kultúra kiemelt szerepet kell hogy kapjon. Mindig mindenütt keressük a legfontosabb területet, így a kultúrán belül is. Márpedig itt, mint ahogy az oktatásban sem, nem szabad sorrendet állítani, hiszen maga az oktatás a jövő nemzedékek, a kultúra pedig a jövő boldogabb és egészségesebb társadalmának záloga. Igazi szemléletváltás kell. Tévút volt bármikor is a kultúrát maradékelven támogatni, inkább erőforrásként, a jövőbe való befektetésként kezelni, a verseny mellett esélyt teremteni, nem látványvezérelten kirakatokban, hanem a mindennapok részeként. Hiszen a kultúra minden területe fontos, csak vannak, amelyek már képesek akár a piacon is megélni, őket csupán helyzetbe kell hozni; a hétköznapok világát, a köz kultúráját azonban folyamatosan karban kell tartani. Meg kell teremteni az esélyegyenlőséget ezen a területen is, és a kultúra sokszínű, mint maga az ember.

Sokféleképp közelíthetjük a témát tehát az elmúlt három év mérlegében. Nézhetjük a művészetek, a film, a színház, a megőrzendő örökség szempontjából, de oda kell figyelnünk a közművelődés, a közgyűjtemények, a hagyományok őrzésének és továbbvitelének szempontjaira is. Nézhetjük az alkotók és befogadók, a kereslet és kínálat oldaláról, vagy górcső alá vehetjük a számokat is. És úgy gondolom, mindegyik területen mutathatunk eredményeket, és van miről elszámolni. De mint ahogy a társadalom egészében, itt is kimutathatók a megrögzött vagy eltorzult szerkezetekből, arányokból adódó problémák. Vegyük sorra! Előreléptünk a magyar filmek támogatásában, a törvényi keretek megteremtésében, az artmozik újrafelértékelődésében, s talán mindezeknek köszönhetően nőtt a magyar filmek száma, és nőtt a nézőszám is. Az előbbi a korábbi években 20-25 körül volt évente, 2004-ben 28 magyar alkotás született. 2003-ban összesen 684 ezren váltottak jegyet magyar filmekre, 2004 első tíz hónapjában ez a szám megközelítette a másfél milliót. Ez azt jelenti, hogy a magyar filmközönség részesedése a megelőző évi 5 százalékról 10 százalékra, a duplájára emelkedett. Komoly együttműködés eredményeként létrejött a filmtörvény és egy olyan adókedvezmény-rendszer, amelynek eredményeképp a szakma jelentős többlettámogatáshoz jutott. Persze tudjuk, hogy meg kell oldani az immár megnövekedett forrás törvényes, szakmailag indokolt, értékelvű elosztási rendszerét is.

A művészeti területen elkészült az utóbbi évek legnagyobb kulturális beruházása. Megkezdte működését az európai, sőt világszínvonalúnak mondható Művészetek Palotája, ahol helyet kapott a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Ludwig Múzeum, és megkezdte működését a Nemzeti Hangversenyterem és a Fesztivál Színház. Persze ebben az esetben is, mint ahogy a Nemzeti Színháznál, nem az a legfontosabb cél, hogy idejöjjenek a világ minden tájáról csodálni ezt a modern és korszerű alkotást, hanem az, hogy benne a legmagasabb minőségben tudjuk megmutatni a magyar kultúrát, s hogy a hazai kulturális kincs minél szélesebb palettája kapjon bemutatkozási lehetőséget.

És néhány dolog, amire büszkék lehetünk: 2004-től új támogatási formaként az infrastruktúrával rendelkező képző- és iparművészeti alkotótelepek fenntartására és működtetésére új 50 milliós költségvetési előirányzatot teremtettünk. 2003-tól támogatást nyújtunk a kiemelkedő jazzrendezvényeknek. Elértük, hogy a könyvek áfája 12 százalékról 5 százalékra csökkent. A jelenleg is futó Nagy Könyv program pedig magát az olvasást népszerűsíti. Az önkormányzatok által fenntartott színházak központi támogatása 2003-ban 60 százalékkal, a hivatalos zenekaré pedig 100 százalékkal nőtt. A hagyományos kőszínházi struktúra megőrzése mellett kiemelt szerepet kapott az innovatív, alternatív színházi műhelyek támogatása. Léptünk előre, a színházakat ma egyre többen látogatják, de tudjuk, hogy még adósak vagyunk a művészek jogállását rendező törvényekkel, és ezáltal a megbecsülésüket tisztázó jogszabályokkal. De mint ahogy az elején is említettem, az embereknek mindennap szüksége lenne az elérhető tudásra és információra életük minden szakában. Szükségük van közösségekre, az alkotás, az önkifejezés lehetőségére, és ezt helyben is meg kell teremteni.

Maradva a közkultúránál: új és az esélykiegyenlítést szolgáló programok indultak el a múzeumok területén a miniszter úr által is említett Alfa-programmal, valamint a 24 állami múzeum látogatásának ingyenessé tételével, a most meghirdetett közkincsprogram pedig kimondottan a vidékre, a helyben élő értékek megőrzésére irányul. Mert valóban újra kell gondolni a struktúrát, és néhány strukturális változás: harmadik éve működik a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumán belül a kulturális turizmus osztály, s talán ennek is köszönhetően a kultúra mint versenyképességet jelentő tényező jelent meg már az első nemzeti fejlesztési tervben. Erre is szükség volt ahhoz, hogy a falufejlesztés és -megújítás, a vidék szellemi és tárgyi örökségének védelme és megőrzése intézkedés keretében több mint 2 milliárd forint jutott erre a területre. A regionális operatív programok keretében támogathatóvá vált a természeti értékek és a kulturális örökség turisztikai célú fejlesztése 19,6 milliárd forintos kerettel. Az “élhetőbb faluértö program keretében, ami legalább annyira kulturális, mint szociális, 30 millió forintot nyerhettek el hátrányos helyzetű települések. A fiatalok programjaihoz, közösségi tereik bővítéséhez pedig 5 milliárd forint értékben kerültek meghirdetésre pályázatok.

De nehogy azt gondolja bárki is, hogy ezek a jól hangzó tények és számok elégedetté tesznek bennünket. Nos, nem így van. Nem gondoljuk, hogy a Medgyessy-Gyurcsány-kormány megoldotta volna a kultúra támogatásának gondjait, csupán annyit jeleznek a számok, hogy a 2002. évi 60,584 milliárd forintról 2005-re 107,232 milliárd forintra nőtt tárcán belüli és a felsorolt további források jó célokat szolgáltak. Elmozdulás történt a közkultúrára való odafigyelés, a felelős örökségvédelem területén, és talán többször, több helyen több alkalommal sikerült ráirányítani a figyelmet sokszínű értékeinkre. Mert hisszük: egy nép kultúrája elég jelentős kell legyen mindannyiunk értékrendjében ahhoz, hogy képesek legyünk pártérdekek fölé emelkedve együttműködni. Adjon nekünk ehhez elég bölcsességet Seneca gondolata, aki azt mondta: “valamint a színjátékban, úgy az életben sem az a fontos, hogy milyen soká, hanem az, hogy helyesen szerepeltél-e.ö

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Most kétperces felszólalásokra kerül sor. Elsőként megadom a szót Tatai-Tóth András képviselő úrnak, MSZP.

TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azért kértem szót, mert Pokorni Zoltán vezérszónoklatában fölvázolta a XXI. század nemzethalál-vízióját (Derültség az MSZP soraiban.) az országban uralkodó légkör, a bizalmatlanság, az összetartozásra való képtelenségünk okán. Azért kértem szót, hogy erről elmondjam a véleményemet. Én azt tapasztaltam az elmúlt három évben, hogy ezt a hangulatot elsősorban azok a hozzászólások erősítették, amelyeket Pokorni úr az imént produkált, kezdve a szavazatok újraszámlálásától a szélsőséges megnyilvánulások felkarolásáig, “a haza nem lehet ellenzékbenö című indulatkeltő kijelentések hangoztatásáig, és azon világvége hangulat gerjesztése, amit fideszes politikusok rendszeresen elkövetnek itt az Országgyűlésben és szerte a hazában.

Mindezek alapján - jót és jól, mondta Pokorni Zoltán -, ha ez volt a céljuk, hogy ilyen hangulatot gerjesszenek az országban, akkor jogos volt a hozzászólása - ezt jól csinálták. De meggyőződésem szerint nem tettek jót az országnak ezzel a stílussal, ezzel a kétarcú politizálással ártottak a hazának.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, SZDSZ.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azért kértem két percben még szót, mert sajnos a vezérszónoki körben kifutottam az időből, és nem tudtam egy számomra fontos kérdést még szóba hozni.

Arról beszéltem párhuzamosan, hogy mit tett és mit nem tett a kormány, de szólni szerettem volna nagyon röviden arról is, hogy mit fog még tenni ez a kormány, vagy ha jobban tetszik, mit tesz éppen most a száz lépések keretében.

(11.10)

Ez a téma vaskosan érinti a szociálpolitika, egészen pontosan a családtámogatások kérdését. A Gyurcsány-kormány rászánta magát, hogy tényleg reformértékű átalakítást hajtson végre a családtámogatások tekintetében. Azt gondolom, nagyon nagy hiba és mulasztás volt már a Medgyessy-kormány részéről, hogy nem az első év elején hozott ilyen döntést, hozott meg ilyen intézkedéseket.

Azt a családtámogatási rendszert, amely máig életben van, a szakma, a szociálpolitikusok nem véletlenül nevezik úgy, mint ami megvalósít egy perverz újraelosztást. Oda csoportosít át több állami pénzt és támogatást, ahol nagyobb a jólét, és onnan vesz el, ahol sokkal inkább nagyobb a szükség. Azt gondolom, hogy súlyos adósságot törleszt a Gyurcsány-kormány, amikor kormányzásának az utolsó negyedévében még van bátorsága ehhez a kérdéshez hozzányúlni, van bátorsága létrehozni egy egységes családipótlék-rendszert, egybeolvasztva a rendszeres gyermekvédelmi támogatást és az adókedvezményt, így lehetővé téve, hogy egy egységes, alanyi jogon járó, magasabb összegű családi pótlék minden gyermek háztartásába eljusson.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Ugyancsak két percre megadom a szót Csontos János képviselő úrnak, MSZP.

CSONTOS JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is Pokorni Zoltán képviselő úr hozzászólásához szeretnék kapcsolódni. Sajnálom, hogy elment már a teremből.

Pokorni Zoltán említette, hogy a demokratikus koalíció nem foglalkozik múltunk, hagyományaink ápolásával és megőrzésével. Ez nem igaz! Szeretném tájékoztatni Pokorni Zoltán képviselő urat, hogy én mint Hajdú-Bihar megyei képviselő Kelet-Magyarországon személyesen vettem részt a Bocskai-szabadságharc négyszáz éves évfordulója eseményeinek szervezésében, valamint szeretném tájékoztatni a képviselő urat, hogy Kassától Kolozsvárig több száz rendezvényt szerveztünk az elmúlt években. Közel egy tucat szobor és emléktábla avatására került sor, nagyon sok tudományos tanácskozásra került sor, és rövidesen avatjuk Kismarján Bocskai István családjának sírhelyét.

Ezen túl szeretném tájékoztatni képviselő urat, az sem igaz, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma nem foglalkozott ezzel a kérdéssel. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nagyon sok konkrét lépést tett az elmúlt években. Ezek közül szeretném megemlíteni a fertődi Esterházy-kastély helyreállítását, amelyre közel félmilliárd forintot fordítottunk, más kastélyprogramokra közel 200 millió forintot, a népi műemlékek programra közel 100 millió forintot, Árpád-kori kistemplomok helyreállítására közel 100 millió forintot, kényszer-helyreállításokra a műemléki többletköltségekből közel 70 millió forintot, határon túli magyar emlékhelyekre közel 100 millió forintot. És most készülünk arra, hogy a Műemlékek Állami Gondnoksága 14 műemlékegyüttest vegyen át a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Révész Máriusz képviselő úrnak, Fidesz.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Béki Gabriella feltette a kérdést, hogy mit tett a kormánykoalíció és mit nem. Egy fontos dologra szeretném felhívni a figyelmet: eltörölte például azt, hogy a családi pótlék, az iskoláztatási támogatás csak akkor járjon a családoknak, ha a gyerekek iskolába járnak. Azt hiszem, ez nagyon súlyos hibája volt ennek a kormánykoalíciónak, hiszen miből lesz így integráció. Éveken keresztül fizetjük a családi pótlékot, eljut a gyerek tizennyolc éves koráig, és nem végezte el a harmadik osztályt sem.

A másik dolog, amiről Béki Gabriella beszélt, hogy igazságosabbá fogják tenni a családtámogatási rendszert, és az adókedvezményeket folyamatosan támogatásként vette számításba ő is. Szerintünk nem támogatás az, ha valakitől, éppen azért, mert hasznos közfeladatot ellát, kevesebbet vesz el az állam.

De hadd hívjam fel a tisztelt kormánykoalíciós képviselő urak és hölgyek figyelmét arra, hogy Gyurcsány Ferenc önmagával is ellentmondásba keveredett, hiszen azt mondta, hogy aki bébiszittert tart vagy kertészt, uszodatakarítót, netán bejárónőt, az majd adókedvezményt fog kapni annak érdekében, hogy legalizálja ezt a munkát. Mi is akkor az igazságosság, tisztelt képviselőtársaim, önök szerint? Önök szerint az a társadalmi igazságosság, ha a gyerekek utáni adókedvezményt elvesszük az emberektől, és adókedvezményt adunk azoknak a lakótelepi rászorultaknak, akik kertészt tartanak, uszodatakarítót, bejárónőt, vasalónőt... Ez az önök társadalmi igazságossága. Beszéljék meg Gyurcsány Ferenccel, hogy legalább önmagával ne keveredjen ellentmondásba!

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Garai István képviselő úrnak, MSZP.

DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Pokorni képviselőtársam hozzászólására szeretnék reagálni annyiban, hogy a munkanapokkal korrigált GDP-növekedés 3,5 százalék. Ezzel a számmal neki, illetve a Fidesz-frakciónak már csak azért is csínján kellene bánni, mert annak idején Matolcsy György 7 százalékos gazdasági növekedéssel delejezte a választópolgárokat, s ha ezt számszakilag lefordítjuk, akkor láthatjuk, hogy itt több száz milliárd forintos ígéret nem teljesüléséről van szó.

Nagyon örülök annak, hogy Csáky András elmondta, az átlagos életkor növekedett Magyarországon. Valószínűleg nem egyeztetett Pokorni képviselő úrral, mert ő ennek pont az ellenkezőjét mondta az előbb említett nemzethalál víziójának a felfestésekor.

Az előző ciklus egészségügyi béremelésének a részleteibe nem megyek bele, mert Gógl képviselőtársamnak egyszer tettem egy könnyelmű ígéretet, de azért annyit elmondanék, hogy egy középkorú szakorvos valamikor 1979-ben 3600 forinttal kezdte és 73 500 forinttal fejezte be a Fidesz regnálása végén. A közalkalmazotti bérkategória szerint most 175 ezer forint a fizetése. Ez azt jelenti, hogy ez a három év nagyobb fizetésemelést hozott, mint az előző tizenvalahány esztendő összességében. Az más kérdés, hogy abszolút vagy relatív értékben - ezen lehet vitatkozni - ez mennyit ér.

Sisák Imre említette a tankönyvtámogatás mértékét. 2002-ben ez 3,2 milliárd forint volt, az idei költségvetésben 8,6 milliárd forint van rá, ez majdnem háromszorosa a polgári kormány által nyújtott támogatásnak. A mértékén szintén lehet vitatkozni a korrektség tükrében, ahogy képviselőtársam mondta, de azon nem, hogy ez majdnem háromszor annyi, mint amennyit önök fordítottak a mintegy 16 milliárdos tankönyvpiac kompenzálására, illetve támogatásra. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Balogh Miklós képviselő úrnak, MSZP.

DR. BALOGH MIKLÓS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Pokorni Zoltán szerint a szocialisták, liberálisok nemcsak az oktatást tették, illetve teszik tönkre, hanem a kultúrát is elveszejtik. Szó szerint azt állította, hogy elveszett a kultúra, huszadrendű kérdéssé vált. Ez az állítás hamis és valótlan. Szeretném elmondani, hogy mi olyan kultúrbarbárok voltunk, hogy felépítettük a Művészetek Palotáját annak az alapító okiratnak a szellemében - amit Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr az átadási ünnepségen meg is említett -, hogy az Orbán-kormány idején tették le az alapkövet. Szép alapító okirati gondolatok vannak: a jelen alapító okirat nyomán születendő létesítmények legyenek tanúbizonyságai az évszázadokon átívelő emberi alkotóerőnek és kreativitásnak s a többi. Mi nem Fidesz-kultúrmódon hagytuk ott a gödröt az Erzsébet téren. Azt gondolom, ezzel fényesen bizonyítottuk, hogy természetes módon valótlan ez az állítás, a kultúrát nagyon fontosnak tartjuk. Egy olyan frakcióban, amelyben Kósa Ferenc és Vitányi Iván szimbolizálja ezt a dolgot, nem kell különösebben bizonygatnunk, hogy mennyire hamis és valótlan ez az állítás.

Ezenkívül Csontos képviselőtársam már említette, hogy a hagyománytisztelet terén is igen komoly dorgálást kaptunk. Én ott voltam Söjtörön, amikor a kormány elfogadta a nemzeti emlékezet programot. (Révész Máriusz: És ebédeltél is ott.) Ez az, hogy csak az jut eszetekbe, képviselőtársaim, amit igyekeztetek elterjeszteni. Deák Ferenc szülőfalujáról van szó. Csak azt szeretném megemlíteni, hogy az elmúlt időszakban a Deák-évre is rendkívül sokat fordított a kormány: a söjtöri emlékház felújítására 43 millió forintot, a kehidai Deák-kúriára 40 milliót, a mauzóleumra Budapesten 100 milliót, Deák-ösztöndíjat alapított. S végezetül azt szeretném mondani, hogy azóta újkori zarándokhellyé vált Söjtör és Kehidakustány, olyan sok ember fordul meg az emlékmúzeumban, aminek örülnünk kell. Úgyhogy ha ezt nem eredménynek tartják, azt nagyon sajnálom.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

(11.20)

ELNÖK: Kettő percre megadom a szót Sisák Imre képviselő úrnak, MDF.

SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért nem feltétlenül csak önök lehetnek büszkék egyébként az átlagos életkor 3,3 évvel történő kitolódására, ugyanis ez az anyag, amit a népegészségügyi program kapcsán adtak közre, azt mondja, hogy az elmúlt nyolc évben nőtt 3,3 évvel a magyar lakosság átlagéletkora. Tehát azért egy picikét vissza is tekintsünk!

Garai képviselő úr, mindezek mellett, ugye talán arra nem vagyunk büszkék, hogy csak 95 100 gyermek született az elmúlt évben, 132 500 magyar állampolgár halt meg, magyarán, az elmúlt esztendőben ismét 37 400 magyar emberrel kevesebb él ebben az országban. Na, ezért kellene a négy parlamenti pártnak és mindenkinek tennie valamit, hogy egyrészt az elhalálozási arány csökkenjen, másrészt a születésszám növekedjen.

Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, nem kell velem vitatkozni, csak vissza kell tekinteni, hogy mit is ígértek 2002-ben: ingyenes tankönyvet az általános iskolában és a középiskolákban. Ez már redukálódott a Medgyessy-kormány programjában az általános iskolára, és ott is csak a rászorulti rétegre. Én ezzel egyetértek, hogy a világ összes pénze nem lett volna elég az önök ígéretére, na de, kérem tisztelettel, önök ígérték, és az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó.

Tisztelt Garai Képviselő Úr! Meg kell nézni az általános iskolában - teljesen mindegy, hogy Magyarországon hol nézi ezt meg -, hogy mennyi az általános iskola 1-8. évfolyamán az önök által ingyenesnek nevezett tankönyv. Még egyszer szeretném elmondani: 12 602 forint átlagosan. Ez úgy Nógrád megyére igaz, gondolom, az ország többi megyéjénél is ugyanez lehetséges.

Mennyi egyébként az átlagosan nyújtott tankönyvtámogatás az általános iskola 1-8. osztályában? 7800 forint. Mennyi is akkor az, amit az önkormányzatnak vagy a szülőnek kell fizetnie? 4262 forint. Tisztelt Képviselő Úr! Ez több mint 35 százalék. Így ingyenes az önök által juttatott tankönyv!

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

ELNÖK: Kettő percre megadom a szót Arató Gergely államtitkár úrnak.

ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Az ingyenes tankönyvtámogatás rendszerét illetően egyrészt arra szeretném felhívni a figyelmét, azt ígértük a ciklus elején, hogy ezt felmenő rendszerben vezetjük be, minden évben magasabb korhatárra jutunk; most így a ciklus végére el fogunk jutni a középiskolákig is. (Sisák Imre János: Ingyen?) Tehát azt gondolom, képviselő úr, ha megismerkedik az ebben az évben elfogadott költségvetéssel, akkor ebben megtalálhatja ezeket a számokat.

Ami pedig a tankönyvcsomagok árát illeti: örömmel vállalom azt, ha a képviselő úr bemutatja nekem, hogy milyen tankönyvcsomagra gondol. Minden létező változatot végigvizsgáltunk akkor, amikor az összeget megállapítottuk. Hozzá kell tennem, hogy a gyerekeknek az ingyenesség jár, nem döntés kérdése, azonban valóban igazítani kell ezt a támogatást - igazítjuk is minden évben - a tankönyvek árához.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Most visszatérünk az előre jelzett képviselői felszólalásokhoz. Megadom a szót Gógl Árpád képviselő úrnak, Fidesz.

DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Végül is egy ciklus számvetése az, ami előttünk van, ami két kormányról szól, három miniszterről, és ha az utóbbi programot is figyelembe vesszük, legalább négy programról.

Béki Gabriella említette, hogy kiegyensúlyozott eredményt, kudarcot kell mérlegre tenni. Igen, azt hiszem, hogy az ellenzéknek ez a mai nap is arra adatott, hogy a ciklus végén számvetést végezzünk. A számvetés nyilván talál eredményeket is, és talál kudarcokat is. Ha úgy csoportosítjuk, hogy mi volt az, amit ígértek, de nem tettek meg, az tételesen felsorolható, és aztán amit ígértek, de megtették, az is egy csoport; és az is elemezhető, hogy vajon előreléptünk-e, mert itt a lépések mostanában divatosak, és lépéssel lehet előrehaladni, lehet helyben járni, körbe járni, de néha visszalépni is.

Akik megítélik ezt a négy programot és a megvalósulást, azt gondolom, egyrészt a jelen helyzetben egészségügyhöz, egészségrendszerben működők… - de a jövő is, amit a 21 pont leír, de szól a tényleges jövőnkről. Magam még elégedett is lehetnék, mert a sürgősségi rendszert, az egészségügyi fejlesztési rendszert, de még az irányított betegellátási modellt is, bár nem modellként, valahol hasznosították, néha kicsit későn.

Amit ígértek és nem tettek meg: itt már a hűségjutalomról volt szó, az ingyen gyógyszerekről volt szó. A gyógyszerköltségek növekedésének megállítása: itt visszautalnék miniszter úrnak a lyukas kamrájára, azt kell mondjam, hogy az a lyuk csak tágult, mert a nagyobb összeg ellenére még mindig nincs rendben a gyógyszerkassza. Az egészségügyi intézmények konszolidációja: 2 milliárd áll szemben azzal a közel 30 milliárdos adóssággal, ahol ma az intézmények állnak.

Tételes ígéret volt a parlagfüves területek csökkentésére, mégpedig negyedére csökkentésére. Azt hiszem, hogy ez így tételesen meg sem valósult, de még az eszközei is másképp alakultak.

A népegészségügyi program korszerűsítése és a pénzügyi fedezet biztosítása: azt kell mondjam, hogy a szűrés területén nem történt előrelépés, a kórházi háttér biztosítottsága pedig a finanszírozás befagyasztása miatt még csökkent is, és ha nagyon aktív lesz a szűrés a jövőben, el is lehetetlenül. Azt kell mondjam, hogy ezt 2002-ben vállalták, és egy évvel a ciklus vége előtt ezek már teljesíthetetlenek.

Mi az, amit tettek, és kicsit sajnos, hogy tették? Felrúgták először a polgári kormány gyógyszer-megállapodását. Ha visszaemlékeznek, az egy hároméves megállapodás volt, az infláció kétharmadával lehetett volna a gyógyszerárakat emelni; és ez egy hosszabb távú, stabil megállapodás volt, amit elő lehetett volna készíteni továbblépésre, és akkor nincsen az a kaotikus állapot, ami kialakult a gyógyszerfronton többször is. Az, hogy a rendeletben csökkent és csökkentették néhány gyógyszercsoport támogatását, ez nemhogy a hozzájárulás mértékét növelte, nemhogy könnyített volna betegeken - itt döntően nyugdíjasokról van szó -, hanem még a terheiket növelte is.

A degresszív finanszírozást jeleztem. A degresszív finanszírozás volt az, ami nemhogy konszolidálta, hanem visszalökte a kórházakat, és egyre több kórház - és ez a Kórházszövetség anyaga - került a csődhelyzet közelébe.

Beszélhetünk még egy tettükről, amikor a megelőző ciklus kórháztörvényét hatályon kívül helyezték. Ha visszaemlékeznek arra a napra, az az egyik szégyene volt az elmúlt ciklusnak, amikor egy nap kétszer foglalkoztunk egy törvénnyel, hogy biztos, ami biztos, ne léphessen hatályba a kórháztörvény. Tettek egy kórháztörvényi javaslatot, amit az Alkotmánybíróság megsemmisített - azóta sem került elő a kórházak rendezettségét biztosító törvény.

Igazán a december 5-ei népszavazás egyik eleme volt - csaknem érvényes szavazatarányokkal - az évtizedek alatt kialakult infrastruktúra stabilitásának a megtartása.

Az intézményeken túl a tárcánál már egy birtokba vett továbbképző központ, a Club Aliga kérdését addig juttatták, hogy most privatizálják, és az onnan befolyt pénz lesz talán a forrása az előrelépésnek.

Hogy hogyan lehet megoldani a 180 ezer, egészségügyben továbbképzésre és ellenőrzött továbbképzésre kötelezett bentlakásos rendszerét, erre nem láttam javaslatot.

(11.30)

Ötévente két hetet kell 180 ezer embernek eltölteni valahol. Hol fogja ezt eltölteni? Nem tudjuk. A mozgó mentőautókban biztos nem, amire a pénzt szánják, amennyiben el lehet kótyavetyélni pár milliárdért ezt a bázist.

A 2004-2005-ös költségvetést, ha elemezzük, és itt szóba került az, hogy tűzoltásra volt szükség 2002-ben az örökölt helyzetből: kérem, '98-ban, a Bokros-csomag után, amit átvettünk, ott rendezni kellett három olyan területet, a fogorvoslást, a sportegészségügyet, szanatóriumi kezelést, amit a Bokros-csomag tönkretett. És ha visszaemlékeznek a reálérték-csökkenésre a Horn-kormány utolsó két évében, és az összegek kivonására, akkor világos lehet önök számára, hogy a 2004-es, 2005-ös év visszajutott oda, hogy reálértékben csökkent a költségvetés.

A mentőszolgálatról tételesen el lehet mondani, hogy a költségvetés értéke, a reálértéke 2004-re 8,5 százalékkal csökkent. A légi mentés visszafejlődött, eltűntek, felszívódtak azok a helikopterek, amelyeket a HM-től átvettünk. Hogy hol van, vagy ki értékesítette és hogyan? - jó volna tudni. A parlagfű-mentesítésre, amellyel negyedére csökkent volna a parlagfű területe, csupán az az 1 százalék volt biztosított az elmúlt évben, amit a lakosság ad.

A népegészségügyi program összegszerűen, érdemben nem változott. 2004-ben úgy tűnt már, hogy elindul fölfelé, mert 1100 millió forint volt rajta. Kérem, ez 2005-re már csak 927 millió.

Számomra a jogszabályalkotás is egy kérdés. A kórháztörvényt már említettem, de a gyógyszerárak befagyasztásáról szóló törvényt is megsemmisítette az Alkotmánybíróság. Most van a parlament előtt egy új gyöngyszem - a reklámtörvény tilalma, amely a dohányzásról szól -, amely az ipari miniszter hatáskörébe teszi a kivételteremtést. Nagyon szokatlan, megkérdezi ugyan az egészségügyi minisztert, de vétója nincs ehhez.

Azt hiszem, hogy amivel a miniszter úr befejezte, azzal kell nekem is befejeznem, mert összefogást kért az előrelépés ügyében. Úgy gondolom, hogy a sürgősség, az onkológia, a járulékrendezés, a gyógyszerfront rendezése, kitüntetetten a közgyógyellátás, mindez olyan kitűzött cél, ahol az összefogás megteremthető az előrelépés érdekében. Számomra csak egyetlen furcsaság van, hogy az államelnök úr és az Akadémia elnöke több mint egy éve megnyitott egy egészségügyi kerekasztalt, ahol példát lehetne adni az összefogásra az előrelépés érdekében, és ezen a kerekasztalon, amely minden hónapban ülésezik, évente összegez néhány témát, sőt az alapelveket, ezen egy szereplő nem vett részt: a mostani kormányzat és a koalíció. Így nehéz egységet és előrelépést biztosítani.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Most kétperces felszólalásra kerül sor, megadom a szót Kárpáti Zsuzsa képviselő asszonynak, MSZP.

KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai vitanapra is jellemző az ellenzék részéről az a farizeusság, ami szinte minden vitanapot végigkísért. Mind Gógl képviselőtársamnak, mind Pokorni képviselőtársamnak a figyelmébe szeretném ajánlani, hogy miközben rendkívüli módon aggódnak a népegészségügyi programért, és aggódik Pokorni képviselőtársunk az emberi tőkéért, és azért, hogy vajon hányan fordulnak az alkohol és a drog felé, eközben az önök kormányzási ideje alatt a kétéves költségvetésben egyetlen fillér többletforrás nem került a népegészségügyi programra. Ezt sajnos nekünk kellett biztosítani, és nekünk kellett, igaz, hogy négypárti konszenzussal, de elfogadtatni egy olyan népegészségügyi programot, amely tartható, és amely mögé gyakorlatilag a finanszírozást mögé lehetett állítani.

És hogy mi jellemző még az ellenzékre ezeken a vitanapokon? Engedjenek meg egy szemelvényt, mert igaz, hogy az előző kormánynak is több egészségügyi minisztere volt, hát úgy látszik, ez a tárca ilyen. Mikola Istvántól szeretném idézni: “De végigment a gyógyszertár-privatizáció, megvalósult, élvezzük ennek minden örömét.ö - majd megjutalmazta saját gyógyszerész testvérét. (Zaj, közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) Ez volt jellemző, a családi klientúra kormányzása, szemben a mi demokratikus koalíciós kormányzásunkkal. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.)

Ehhez képest mi megígértük a kormányprogramban - olvasom -: az árszabályozásban megfelelő eljárási rendet vezetünk be. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Nem sikerült!) Ezt tesszük a gyógyszerkérdésben. A százalékos támogatást megtartva egyes életmentő, illetve az idősek számára nélkülözhetetlen gyógyszerek kiemelt támogatására a jelenleginél rugalmasabb lehetőséget teremtünk. Ezt tesszük a jelenlegi rendszerben. A csontritkulásra és a szív-, érrendszerre ható gyógyszerek esetében 90 százalékos, képviselőtársaim, a támogatás (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és úgy ítéljük meg, és ezt mutatják, ezt támasztják alá a kutatások is, hogy a befogadott gyógyszerek száma ebben a ciklusban hatszorosára emelkedett, sokkal nagyobb a választék, és azok az emberek jutnak hozzá a gyógyszerekhez (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), akiknek fontos ez, pontosan az idősek. Ebben értünk egyet Gógl képviselőtársammal.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Most megadom a szót Mézes Éva képviselő asszonynak, SZDSZ.

DR. MÉZES ÉVA (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha a magyar liberálisok szemével kell visszanézni az elmúlt három évre, az egészségügy vonatkozásában a Szabad Demokraták Szövetségének választási programját, illetve annak is az egészségügyi részét kell először megemlítenem, mert úgy érezzük, most is büszkén vállalhatjuk azt, és az abban leírtak most is ugyanolyan aktuálisak, mint akkor voltak. Egy rövid mondatot hadd idézzek: “A magyar egészségügy részeiben megreformálhatatlan, gyökeres változásra van szükség. E változás legfontosabb célja nem lehet más, mint a lakosság egészségi állapotának gyors és hatékony javítása, az egészségügyi ellátórendszer szerkezetének és finanszírozási rendszerének egyidejű megváltoztatása.ö

Amiben egészen biztos vagyok: az egészségi állapot javítása mindannyiunknak egyformán a célja. Amiben nem vagyunk egészen egyformák, az a gyorsaság. Én azt látom a problémák egyikének az elmúlt három évben, hogy az a munka, ami folyt az egészségügyi kormányzásban, ami szerintem egy nagy munka volt, szinte folyamatosan nagy munka volt, de nem volt elég határozott, kicsit bizonytalankodó volt, és így nagy felületet adott azoknak a támadásoknak, amik végül is bizonyos törvényeket egészen ellehetetlenítettek, másokat pedig megkurtítottak.

Akkor is és most is azt gondoljuk, hogy a szabályozott piac intézményeinek a megteremtése volna az egyik legfontosabb kérdés abban, hogy az egészségügytől mérhető változást vagy javulást várhassunk. Ebben próbált annak idején az intézményi törvény lépést tenni, amit mi természetesen kevésnek tartottunk. Mindettől függetlenül támogattuk, mert úgy érezzük, hogy az elmúlt évre is az jellemző, hogy a dolog szinte megy a maga útján, a privatizáció működik a háziorvosok esetében már majdnem száz százalékban, a patikáknál szintúgy. A járóbeteg-ellátás nagy része is átalakult már különféle közhasznú és egyéb társaságokká, tehát tulajdonképpen a tőkebeáramlás valamilyen szinten működik, de nincs meg egy rendszer, nincs meg az a szabályozottság, hogy egy önkormányzati kórház jól működik Zalaegerszegen, de nem működik jól az ország egy másik részén, ugyanígy a privatizált járóbeteg-rendelő itt jól működik, egy másik helyen nem működik olyan jól. Tehát nem tudjuk megadni azt az esélyegyenlőséget a betegeknek, hogy mindenki számára ugyanaz a színvonal elérhető legyen, vagy legalábbis hasonló színvonal.

A privatizációnak és a magántőkének az egészségügybe való bevonását mi kezdettől fogva hangoztattuk. Úgy érezzük, hogy ebben sem volna igazán, elméletileg nagy különbség a kormánypártok között, csak a módszer és ennek is a leszabályozottsága az, ami várat marára, és ami meglassítja. Természetesen tudnunk kell, hogy ehhez hozzájárulnak bizonyos financiális problémák is, a bizonytalanság ebben is ott van.

(11.40)

Tehát az, aki tőkét akar befektetni a magyar egészségügybe, nem igazán tudja, hogy mire számíthat, hiszen a gazdaság általános változásához képest, az aktuális költségvetéshez képest nem lehet hosszabb távra tervezni.

Visszatérve még egy pillanatra az eredeti gondolatomhoz, tehát a választási programunkhoz, azt gondolom, hogy mi is kiálltunk amellett akkor, hogy a diplomás-minimálbér valósuljon meg, illetve emelkedjen meg. Bármennyi viharon is ment át ez azóta, és bármennyire is nehézségeket okozott a költségvetésben, most is azt állítom, hogy arra szükség volt, mert az egészségügynek a működőképessége, azt gondolom, csak ezzel együtt volt ilyen szinten is fenntartható.

Nagyon fontos, amiben tulajdonképpen a kormányzó pártok egyet is értenek, azt gondolom, hogy a definitív ellátás minden alacsonyabb szintre való helyezését inspiráljuk. Tehát ez azt jelentené, hogy a körzeti orvosok végezzenek el egy olyan munkát, amivel a betegségek ellátásának nagy részét megteszik. Ha ez nem sikerül, akkor egy járóbeteg-ellátó végezze el ezt, és csak a legeslegszükségesebb esetben kerüljenek a betegek a legdrágább ellátási formába, a kórházakba.

Mindannyian ezt akarjuk, és valahogyan ez mégsem sikerül. Még mindig ugyanaz van, hogy a kórházak pörgetik a teljesítményüket azért, hogy a létüket egyáltalán biztosítani tudják, a járóbeteg-ellátók ugyanúgy pörgetik a teljesítményüket, mivel teljesítményfinanszírozás van, és nincs meg az a kontroll, amely a betegek érdekeit és a gazdaság érdekét is igazán képviselné.

Hogy hogyan szerveződik manapság minálunk az egészségügy, arról mindenkinek megvan a maga véleménye. Mi, szabad demokraták mindenféleképpen azt gondoljuk, hogy az elmúlt három évben fenntartott, sőt létszámában felszaporított irányított betegellátási rendszer mellett mi továbbra is ki szeretnénk állni. Úgy látjuk, hogy az irányított betegellátásban szereplő körülbelül 1200 orvos és körülbelül 2 millió ember, akik a résztvevői ennek a rendszernek, mindenképpen egy magasabb nívójú ellátásszervezésben vesznek részt. A kormányzat bizonytalanságban tartja az irányított betegellátási rendszert, tehát ez a tendencia semmiképpen sem vezet jóra, és bármennyire jónak tartjuk azt a gondolatot, hogy az irányított betegellátás tapasztalatait be kell vinni az általános egészségügybe, mi úgy érezzük, hogy ha ezt a nívót hagyjuk visszasüllyedni a nagy átlagba, akkor ezzel nem nyer a magyar egészségügy.

Tehát az irányított betegellátás mint egy optimális betegút-szervezés, mint egy hatékonyabb ellátás, mint a körzeti orvosok kapuőr szerepének az erősítése, a szorosabb ellenőrzés a gyógyszerellátásban, a betegútkövetésben és ennek a számonkérése, illetve egy olyan érdekeltségi rendszer felállítása, hogy aki ezeket a szabályokat betartja, az esetleg anyagi előnyökhöz is jut, szerintünk mindenféleképpen a továbbiakban is nagyon fontos és példaértékű.

Az örökös téma, amiről mi, szabad demokraták beszélünk, az, hogy a finanszírozásnak a megváltoztatása nélkül az egészségügyben igazi változást nem várhatunk. Azt gondoljuk továbbra is, és most, amikor a 21 lépés az egészségügyre vonatkozóan kimondja azt, hogy az országos egészségpénztárnak valódi biztosítóként kell működnie, még jobban azok a gondolatok kívánkoznak ki belőlünk, hogy vannak olyan biztosítók, amelyek ezt profi módon művelik, a munkájukat profi módon végzik, érdekeltek abban, hogy a munkájuk jó legyen, és az életünknek már nagyon-nagyon sok területét átadtuk nekik, hogy intézzék, és nem is kételkedtünk abban, hogy az életbiztosításunk, a vagyonbiztosításunk vagy egyebek jó kezekben vannak-e. Csak ezt az egészségügyi finanszírozást nem akarjuk kiengedni a kezünkből, nem akarjuk, hogy közelebb kerüljön az emberekhez, és nem igazán értjük azt, hogy ennek milyen igazi akadályai vannak.

Úgy gondoljuk, hogy ha a biztosítási munkálatokat a versengő biztosítók - ezt a szót szoktuk használni -, amelyek értünk versenyeznek, mint ahogy ez most is így van más szakterületeken, az egészségügy vonalán is ezt megtennék, attól még államilag garantált az, hogy mit adnak ezek a biztosítók, és mi elvárható tőlük, természetesen a járulékbefizetések és a gazdaság állapotának a pillanatnyi helyzetétől függően. Tehát ez az elképzelésünk, egyáltalán, hogy ez így felmerül, hogy a biztosítási alap, úgy érzem, hogy esetlegesen ismételten teret kap, ezt mi nagyon fontosnak tartjuk, és szeretnénk, ha ezt a gondolkodásmódot a képviselőtársaim is továbbgondolnák.

Ha kell, akkor erről nyissunk vitát, és beszéljük meg újra meg újra, meg újra, de mi továbbra is egyértelműen ebben látjuk azt, hogy a magyar egészségügy európaibb, a magyar betegellátás színvonala európaibb legyen.

Köszönöm szépen a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Sisák Imre képviselő úrnak, MDF.

SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mit is teljesített a Medgyessy-Gyurcsány-kormány az elmúlt időszakban az oktatáspolitikában? Szeretnék idézni a “Cselekedni most és mindenkiértö programból.

“4.3. pont. Felemeljük a kistelepüléseken élő kisiskolások oktatását, nevelését szolgáló finanszírozási normákat. Ösztönözzük a településeket a közös összefogáson alapuló megoldásokra. Az ilyen kezdeményezésekhez megfelelő szabályozási hátteret, megvalósításukhoz pénzügyi feltételrendszert hozunk létre.ö Tisztelt Képviselőtársaim! Mi is történik a kistelepülések iskoláival, alapfokú oktatási intézményeivel? Ezek százával kerülnek bezárásra az önök jótékony intézkedéseinek a hatására. Önök valóban megemelték a normatívát a kistelepülések iskolái, óvodái részére, tisztelt képviselőtársaim? Nem, pontosan az ellenkezőjét tették.

Mit próbáltak önök bevezetni? Kötelező erővel a társulást. Az már egy másik kérdés, hogy ez abba a körbe tartozó kérdéskör volt, amikor az alkotmánynak ellentmondó döntéseket hoztak, így az Alkotmánybíróságnak nem volt más dolga, mint hogy megsemmisítse ezt a törvényt, mert a XXI. században azért a közigazgatási hivatal mégse kezdeményezzen már eljárást azon önkormányzat ellen, aki nem akar önként, illetve kötelezően társulni. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormányprogramnak ez a része megbukott.

De mit is tettek egyébként önök a többi önkormányzattal? Ha már a kistelepüléseknek nem emelték a közoktatási normatíváját, akkor miért nem tették ezt legalább a nagyobb településekkel? Hadd mondjak egy 10 ezer lélekszámú várost, tudják, Pásztóról jöttem. Egy óvodás gyermek egész évi ellátása 512 737 forintba kerül. Arató államtitkár úr, mennyi is az egy óvodáskorú gyermekre jutó állami normatíva? 212 444 forint, segítek, ha netalántán nem lenne meg az adat. Tudja, az önkormányzat saját erőből, illetve a bevételeiből 270 835 forintot tesz hozzá egy óvodáskorú gyermek ellátásához. Hány százalék ez az állami normatíván fölül? A tényleges kiadások 52,8 százaléka. Érdemes elgondolkodni a kormányprogram ezen részén.

Az általános iskolában valamivel jobb a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, itt már csak 365 708 forintba kerül egy gyermek ellátása, az állami normatíva 274 848 forint, 91 467 forintot kell hozzátenni saját erőből, 25 százalék. A kötelező önkormányzati alapfeladatokhoz százszázalékos állami finanszírozást kellene biztosítani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Lépjünk tovább! Ingyenes tankönyvről már beszéltünk. Természetesen a részlegesen támogatott tankönyvvásárláshoz önök az előzőekben a rendszeres gyermekvédelmi támogatás nem megfelelő nagyságrendű emeléséből teremtették meg a forrásokat. Az előzőekben említettem, hogy a polgári kormány időszakában 52,3 százalékkal, az önök időszakában pedig csak 29 százalékkal növekedett a rendszeres gyermekvédelmi támogatás.

De hogy is néz ki az ingyenes étkeztetés? Tisztelt Képviselőtársaim! Az óvodában az ingyenes étkeztetéshez biztosított normatíva 60 ezer forint. Mennyi ténylegesen az étkeztetés havi költsége? Több mint 77 ezer forint. Mennyivel kell az önkormányzatnak kiegészítenie? Több mint 17 ezer forinttal, 29 százalékkal. Ez valahogy nem az ingyenes étkeztetés, tisztelt képviselőtársaim.

Az általános iskolai napközi 50 százalékos normatívája 30 ezer forint. Mennyi az étkezés tényleges költségének az 50 százaléka? 43 938 forint. Hány százalékkal is kell hozzájárulnia az önkormányzatnak? Több mint 49 százalékkal, több mint 13 ezer forinttal, tisztelt képviselőtársaim, és ezen felül van még az 50 százalékos szülői térítési díj.

(11.50)

Mi a helyzet a kollégium esetében? Az 50 százalékos térítési normatíva 30 ezer forint úgyszintén. Mennyi az étkezés tényleges költségének az 50 százaléka? 67 987 forint. Hány százalékát kell hozzátenni az önkormányzatnak, tisztelt képviselőtársaim? 126 százalékot. Úgy gondolom, ezen feltétlenül érdemes elgondolkodni.

És azért, amikor Kárpáti Zsuzsa képviselő asszony azt emlegeti, hogy Mikola István a testvérét kitüntette, ez elég szegényes dolog. Azért, tisztelt képviselőtársam, hadd mondjam már el önnek, a Mikola István nevű egészségügyi miniszternek a polgári kormányzás időszakában sikerült egy, az alkotmánynak és minden más egyéb jogszabálynak megfelelő kórháztörvényt elfogadtatni a parlamentben, önöknek meg egy dolog sikerült: ezt hatályon kívül helyezni, aztán pedig egy alkotmányellenes törvényt megalkotni. Jó lenne ezeken a dolgokon elgondolkodni, és nem olcsó viccekkel operálni itt a parlamentben.

Tisztelt Képviselőtársaim! A nyolc lépés, ami a családtámogatásról szól, kérem szépen, azt gondolom, nyolc, a családokat tönkretevő lépés. Merthogy azzal egyetért a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja, hogy a szegénységet kezelni kell, és a szociálpolitikai eszközrendszert e tekintetben mindenképpen bővíteni szükséges, nade nem a családpolitika feláldozásával, tisztelt képviselőtársaim.

Önök azt mondták - a Medgyessy-kormány programjában benne volt -: “Arra törekszünk, és úgy alakítjuk át a szociálpolitikai és családtámogatási rendszert, hogy a gyermekvállalás ne jelentsen automatikusan gyermekszegénységet.ö Hát, tisztelt képviselőtársaim, úgy gondolom, hogy ezek a lépések mostanában nem követhetők nyomon az önök politikájában.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem történik más, mint mindent összesöpörnek, a szociális juttatásokat, az adókedvezményt, a családtámogatási törvény alapján járó juttatásokat, aztán ezt utána szétosztják, és azt mondják, duplájára növeljük a családpolitikát. (Sic!)

Tisztelt Képviselőtársaim! Olyan ez, mint amikor az elefánt bemegy a porcelánboltba - tudjuk a következményeket. A családtámogatási rendszer igazságosabb átalakítása körülbelül úgy fog kinézni - persze, még van hat hónapjuk, hogy átgondolják -, mint amikor az elefánt kijön a porcelánboltból. Gondolkodjanak el ezen!

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék és a függetlenek soraiban.)

ELNÖK: Kettő percre megadom a szót Arató Gergely államtitkár úrnak.

ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: Ha már megtisztelt a képviselő úr azzal, hogy megszólított, akkor engedje meg, hogy néhány tárgyi ügyben megpróbáljak a segítségére lenni.

Először is arra kell felhívnom a figyelmét, hogy a szövegértő olvasás a kormányprogram esetében is hasznos műveltségterület, hiszen a kormányprogramban nagyon világosan arra vállaltunk garanciát, hogy az együttműködés, a kistérségi együttműködés támogatásával fejlesztjük a kistelepülések iskoláit, arra vállaltunk garanciát, hogy többletforrást adunk ezeknek az együttműködéseknek. Ebben az évben 10 plusz 9 milliárd, összesen 19 milliárd forint szolgálja azt, hogy ez a fajta kistérségi oktatási modell sikeres lehessen.

Ez azt jelenti, hogy az encsi kistérségben 124 millió forint szolgál arra, hogy iskolabuszokkal és intézményfenntartó mikrotársulásokkal lássák el a feladatot, mondjuk, ezzel szemben a marcali kistérségben, ahol azt választották, hogy minden településen megtartják az első négy osztályt, ott ehhez a programjukhoz kapnak 65 millió forintot, éppen azért, mert azt gondoljuk, hogy a kistérségekben jobban tudják, hogy hogyan kell ott megszervezni az oktatást, jobban tudják azt, hogy hogyan kell kihasználni az összefogásban rejlő lehetőségeket, és mi ezt kívánjuk támogatni.

Ami az önkormányzatok oktatási kiadásait illeti, már említettem, most újra el kell mondanom, hogy az oktatási ráfordítások ezen a területen összességében 58 százalékkal növekedtek az elmúlt négy évben, az állami normatívák viszont 65 százalékkal, tehát jobban nőttek az állami normatívák, mint a teljes ráfordítás. Ez azt is jelenti, hogy az önkormányzatok ráfordítása arányában valamelyest csökkent - nem túlságosan sokkal, körülbelül 3 százalékkal csökkent - az, amit az önkormányzatoknak kell kifizetniük.

Már egy előző hozzászólása vagy interpellációja kapcsán is elmondtam, és újra ezt tudom mondani, azt nagy örömmel hallom, hogy az ön településén az önkormányzat többet tud hozzátenni, hogy az ön települése nemcsak egyharmadot, hanem ennél jóval többet tesz hozzá az óvodai nevelés költségeihez. Ez valószínűleg azt bizonyítja, hogy szerencsére ennek az önkormányzatnak bizonyosan vannak szabad forrásai, amit oktatásra tud költeni. (Sisák Imre János: Tévedés!)

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Korózs Lajos államtitkár úrnak.

KORÓZS LAJOS ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Képviselőtársaim! Én figyelmesen hallgattam még a vezérszónoki felszólalását is Sisák Imre képviselő úrnak, de csak arra a következtetésre tudtam jutni, hogy a családi pótlékot a családi pótlékkal lehet összehasonlítani, a rendszeres gyermekvédelmi támogatást a rendszeres gyermekvédelmi támogatással. Abban meg végképp nem láttam semmilyen korrelációt, hogy az iskolatej fogyasztása hogyan függ össze a gyermekvállalási kedvvel. Hát, ezt nem tudom. (Derültség az MSZP soraiban.)

Szóval, itt annyi mindenről beszélt képviselőtársam, hogy igazából nem láttam az alfáját és az ómegáját. Mert ha arról van szó, hogy volt egy családtámogatási rendszer, ahol 680 ezer gyerek rendszeres gyermekvédelmi támogatást kapott, és van több mint kétmillió gyerek, aki családi pótlékot kap, és csinálunk egy olyan családtámogatási rendszert a száz lépés programban, ahol a családi adókedvezmény egy részének a rendszerbe való beterelése, a rendszeres gyermekvédelmi támogatás és a családi pótlék lényegesen több jövedelemhez juttatja, társadalmi jövedelemhez juttatja a gyermekeket nevelő családokat, akkor arra nem lehet azt mondani, hogy kevesebbet kapnak és rosszabbul járnak.

Én elővettem néhány olyan számítást, amely alapján, ha egy egyedülálló, gyermekét egyedül nevelő hölgy minimálbéren volt foglalkoztatva, adókedvezményt igénybe sem tudott venni eddig a napig, illetve amíg el nem fogadjuk a törvény módosítását. A gyerekét egyedül neveli, hatezer forint családi pótlékra jogosult, és nem kap gyermekvédelmi támogatást. Ez a 6 ezer forint az intézkedéseink következtében a jövő évtől 12 ezer forint lesz. Erre nem lehet azt mondani, hogy rosszabbul jár az, aki 12 ezret kap a jövő évtől kezdve, mint az idén 6 ezret.

De mondhatom tovább, hogy éppen a minimálbér fölött foglalkoztatott, 65 ezer forintot kereső személy tudott 1440 forintot visszaigényelni, vagy tud most, és kap 6 ezer forint családi pótlékot, összesen az ő jövedelme a gyerek után 7440 forint (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), a jövő évtől kezdve meg 12 ezer forint lesz. Hát akkor 4560 forinttal csak többet kap a gyermeke után!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Sisák Imre képviselő úrnak, MDF.

SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Önnek egy problémája van, hogy nem figyel a vitára és arra, amit én elmondtam. Egy dolgot szeretnék megkérdezni - nagyon rövid leszek -: tessék mondani, megszüntették 2002-ben az iskolatejprogramot? Megszüntették. Nem mondtam ehhez képest semmi mást.

Tisztelt Képviselőtársam! Mit mondtam? Összevetettem a családi pótlékot és a rendszeres gyermekvédelmi támogatást? Tévedés! Vicc! Nem erről beszéltem, arról beszéltem, hogy a polgári kormány időszakában 2740 forintról 4200-ra növekedett, tehát 53,2 százalékkal növekedett a rendszeres gyermekvédelmi támogatás, az önök időszakában pedig 4200 forintról 5434 forintra, tehát 29,3 százalékkal.

Államtitkár Úr! Figyeljen oda, és utána szóljon hozzá! Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Szintén két percre Korózs Lajos államtitkár urat illeti a szó.

KORÓZS LAJOS ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár: A rendszeres gyermekvédelmi támogatás növekedését én egy percig nem vitattam, de akkor melléteszem azt is, hogy ha már összehasonlítjuk, akkor hasonlítsuk össze a családi pótlék összegét. A családi pótlékot... (Sisák Imre János: Államtitkár Úr! Elismerem, ez egy új intézkedés volt!) Kedves Képviselőtársam! Önök négy éven keresztül a huncut fillérrel nem emelték a családi pótlékot! Ez a családi pótlék ez év végére 47 százalékkal fog emelkedni 2002-höz képest. Ehhez képest, ha ezt az egészet összeadjuk, akkor itt tízmilliárdokkal több jutott a családoknak az elmúlt években.

Nem beszélve arról, amit elfelejtett az előbb hozzátenni, hogy ön pontosan tudja, hiszen a miniszterelnök itt a múlt héten elmondta, hogy azon túlmenően, hogy egységes családtámogatási rendszert fogunk kialakítani, melléteszünk egy 20 milliárdos keretet, amely arra hivatott, hogy a segélyezési formában, ha valamilyen úton-módon bizonyos családtípusokban, amely nem több az összes család 5-6 százalékánál, esetleg valamilyen differenciával segíteni kell, akkor ezt a 20 milliárd forintot a következő évi költségvetésben a segélyezési rendszerbe oda fogjuk tenni.

Köszönöm. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Ismét két percre megadom a szót Sisák Imre képviselő úrnak, MDF.

SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Államtitkár Úr! Ugye, ismeri a miniszterelnök által elmondott szöveget? 4. oldal, azt mondja: “felerészben önkormányzati eszközök átcsoportosításával teremtjük meg a 20 milliárd forintotö. Mit tesznek önök hozzá, államtitkár úr? Korrekten, tisztességesen!

Aztán még egy dolgot: tessék mondani, mi történt a családi adókedvezmény intézményével, a gyermekek után járó adókedvezménnyel? Teljes mértékben el fogják törölni, három év alatt pedig elinflálták.

Ódákat zengtek a lakástámogatási rendszerről. A polgári kormány időszakában új lakás építésére, kérem tisztelettel, 2,5 százalékos hitelkamat, használt lakás vásárlására 4,5 százalékos hitelkamat.

Mennyi ez a szoclib kormány idejében? 6,5 és 9,5 százalék. Mit tettek önök a visszaigényelhető 400 ezer forintos áfával, államtitkár úr? Eltörölték. Mit tettek önök az önkormányzati telkek értékesítésénél? 25 százalék áfát rátettek.

Államtitkár Úr! Csak korrekten és az igazat! Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki padsorokban. - Göndör István: Meg szocpol támogatás, meg minden!)

(12.00)

ELNÖK: Ismét Korózs Lajos államtitkár urat illeti a szót kétperces időtartamra.

KORÓZS LAJOS ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi minisztériumi államtitkár: Képviselőtársam! Vegyünk akkor egy olyan példát, hogy ha valaki keresett 250 ezer forintot, volt három gyereke, akkor kapott 25 200 forint családi pótlékot, és a három gyerek után kapott 30 ezer forintot havonta. Így kapott a gyermekei után 55 200 forintot.

Ne tessék már nekem azt mondani, hogy az egy igazságos rendszer, hogy ha valakinek több százezer forintos fizetése van, vagy mondjuk, félmillió forintos fizetése van, az kap a három gyereke után a félmillió forintos fizetése után 55 200 forintot, az - hogy mondjam önnek? - igazságosabb, mint aki a minimálbér után foglalkoztatottan kap a három gyereke után 23 400 forintot? Egy szociáldemokrata kormány igenis a 23 400 forintot kapó családot fogja a jövőben támogatni, és megszerzi azt az örömet a jómódú, gazdag polgárainak, hogy ha esetleg három vagy több gyereket nevel, legyen lehetősége az ő jövedelméből fölajánlani azoknak az embereknek, akik rászorultak.

Úgy gondolom, sokkal igazságosabb az a rendszer, ahol a 23 400 forinthoz adunk további támogatást, mint az, ahol az 53 400 forinthoz adunk további támogatást.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Révész Máriusz képviselő úrnak, Fidesz.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Korózs Lajos példáját vegyük figyelembe! Azt mondta, hogy van egy család, ahol 250 ezer forintot keres a családfő. Nevelnek három gyereket, talán a felesége gyesen van otthon. Mennyi ebben a családban, államtitkár úr, az egy főre jutó bruttó jövedelem? 50 ezer forint. Ezt a családot, államtitkár úr, ön gazdagnak meri nevezni, ahol harmincegynéhány ezer forintból kell megélni?! Ezeket a családokat hozzák önök, államtitkár úr, lehetetlen helyzetbe! Pontosan ez a probléma! Ez a hihetetlenül álságos dolog az önök családpolitikájában! Tisztelt Államtitkár Úr! Meg tudna ön élni harmincegynéhány ezer forint egy főre jutó jövedelemből? Meg tudna élni?

Államtitkár Úr! Tony Blair szociáldemokrata kormányfőként van számon tartva. Angliában Tony Blair kétszeresére növelte a családi adókedvezmény összegét kormányzásának legelején. Bizonyára azért, mert nem volt szociáldemokrata? Tisztelt Államtitkár Úr! Schröder kancellár Németországában, aki szintén, ha jól tudom, szociáldemokrata, az történik, hogy más adótábla van az egyedülállóknak, más adótábla van a házaspároknak és a gyermeket nevelő házaspároknak, ugyanis mindenkinek teljesen természetes - önökkel és Gyurcsány Ferenccel ellentétben -, hogy azoktól az emberektől, akik a jövedelmükből gyerekeket nevelnek, méltánytalan ugyanannyi adót elvonni, mint azoktól, akik nem nevelnek gyerekeket. Ezt minden szociáldemokrata tudja önökön kívül Európában. Azok a valódi szociáldemokraták. Önök pedig azt mondják, hogy az a társadalmi igazságosság, ha azoktól a családoktól, akik két vagy három gyereket nevelnek, ugyanannyit szedünk be, hogy járuljanak hozzá a köz költségeihez, mint azoktól az emberektől, akik kizárólag magukra fordítják ezt a pénzt.

Tisztelt Államtitkár Úr! Hol van itt az igazságosság? Arról már nem is beszélek, hogy lesz, aki önöktől ezek után adókedvezményt fog kapni, aki uszodatakarítót, bejárónőt, bébiszittert és kertészt fog alkalmazni. Ez az önök igazságossága. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Azt hiszem, beszéljenek az európai szociáldemokratákkal, és akkor kicsit előrébb fognak tartani! (Nagy taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Török Zsolt képviselő úrnak, MSZP.

TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az MSZP-SZDSZ-kormány fókuszában a gyermekes családok és a fiatalok állnak. Most, az elmúlt percekben viszont értékrendek vitájáról volt szó.

Valóban, Áder János családja az elmúlt időszakban kétszer annyi támogatást kapott havonta, mint egy munkanélküli család. (Sisák Imre János: Ne személyeskedj!) Áder János vagy Orbán Viktor, vagy Pokorni Zoltán családja valóban háromszor annyi támogatást kapott, mint egy minimálbérből élő család - azonos számú gyermekek esetén. Ez szerintem nem igazságos.

Ha egy parlamenti képviselőre azt mondják, hogy sokat keres, akkor… (Dr. Fónagy János: Az én kétgyerekes lányom kevesebbet kapott miattad!) Kiabálóversenyben is lehet indulni, tisztelt képviselőtársam, azt is el fogjuk indítani. (Az elnök csenget. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Hazudozás! - Dr. Kontrát Károly: Gyalázat!) A tehetségek felkarolása a programunk középpontjában áll. A kiabálás tehetségét is fel fogjuk kutatni.

A következő időszakban szerintem a családtámogatás rendszerében is valószínűleg előre fogunk lépni, éppen ezért azt gondolom, érdemes erre odafigyelni, és esetleg az önök véleményét meghallgatva minél jobbá tenni ezt. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)

De nézzük is, mi történt eddig! Akik szemünk fényeit, a gyermekeinket okítják, nevelik óvodákban, általános iskolákban, iskolákban (Révész Máriusz: Hány gyereked van?!), azok 2002-ben 50 százalékos béremelésben részesültek. Nem gondolom, hogy irigyelni kell tőlük ezt a pénzt, ahogy többen kiabálnak esetleg hangosan, hanem azt gondolom, hogy büszkének kell lenni arra, hogy a gyermekeinkre vigyázó, nevelő pedagógusok jobb körülmények közé kerülhettek. (Halász János: Mindjárt fütyülünk is!)

Vagy a családi pótlék már sokat emlegetett mértéke míg az elmúlt négy évben nem emelkedett egy fillérrel sem, addig az elmúlt időszakban a mi kormányzásunk idején több mint 40 százalékkal emeltük. De már elhangzott az is, hogy az ikrek esetében hat évig jogosult a kismama a gyesre, és egyébként pedig dupla gyest kap ebben az időszakban.

De a szociálpolitikai kedvezmény, amely az otthonteremtést támogatja, az is radikális mértékben emelkedett az elmúlt időszakban. Ha jól emlékszem, az előző négy évben a ciklus elején is még 200 ezer forint volt egy gyermek után a szociálpolitikai kedvezmény, és a ciklus végén is 200 ezer forint volt ez a kedvezmény. Ha jól tudom, a kettő különbözete nulla forint. Ez sikertörténet lehet az önök számára, mi viszont azt tartjuk sikertörténetnek, hogy a szociálpolitikai kedvezmény radikális mértékben megemelkedett az elmúlt időszakban.

A legrászorultabbak esetében az igazságosság elvét figyelembe véve próbálunk segíteni azokon, akiknek az ingyenes vagy a kedvezményes étkezéssel vagy az ingyenes tankönyvellátással segítségükre tudunk lenni abban, hogy a gyermekek ne érezzék azt, hogy ők más családba születtek, mint azok, akik esetleg jobb módú családba születhettek.

Aztán ahogy nőnek a gyerekek, előbb-utóbb fiatalkorúvá serdülnek, és olyan gondokkal néznek szembe, hogy nyelvvizsgázni szeretnének. Igen, ma már ingyenes a nyelvvizsga. Igen, az ECDL, a számítógépes alapfokú vizsga is ingyenessé vált, és igen, a diákhitel is továbbra is jár.

A diákhitel mértékéről persze többen vitatkoznak, úgy látom, hogy ezeket az urakat Járai Zsigmonddal kell egy kicsikét összeültetni, és kell hogy beszélgessenek arról, hogy a diákhitel mértéke mitől is függ. Az új felsőoktatási törvény, amelyet nemrég fogadtunk el, elfogadása révén a hallgatói támogatások mértéke jelentős mértékben emelkedhet. Ugyanígy a lakhatási és kollégiumi támogatás is jelentős mértékben emelkedhet a felsőoktatásban részt vevők esetében. A hallgatói önkormányzatok normatív támogatása vagy a hallgatói jogok biztosítása mind-mind a fiatalok érdekét szolgálja.

Természetesen a szakképzés területén is újabb lépésekre van szükség. Azok a fiatalok, akik munkásként szeretnék majd kenyerüket keresni, valószínűleg jobban járnak, ha a munkaerőpiacon használható tudásra tesznek szert a szakképzés rendszerében.

Az Útravaló-program pedig a tehetségek felkarolását szolgálja az esélyegyenlőség elvének figyelembevételével. Azon fiatalok, akik a családi indíttatásuknál fogva nem biztos, hogy megtehetik, hogy plusztanárt fogadjanak maguk mellé, korrepetálást vegyenek igénybe, azok számára az Út a középiskolába, az Út az érettségihez, az Út a szakmához vagy az Út a tudományhoz programok nyújtanak segítséget. Több ezer fiatal számára szeretnénk segítséget nyújtani ahhoz, hogy az általános iskolát befejezze, hogy az érettségit megszerezze vagy esetleg versenyképes tudásra tegyen szert, még ha ezt a szülői háttér miatt nem is tudná megtenni.

De ugyanígy a szabadságjogok egyik érvényesülési formája az, amikor 138 év után a sorkatonaságot eltöröltük. Valóban, értékrendbeli különbség van köztünk, hiszen mi az esélyegyenlőség, a szolidaritás, az igazságosság vagy éppen a sorkatonaság eltörlésével a szabadság eszményei mellett állunk ki.

Ugyanígy vannak köztünk értékrendbeli különbségek, ami miatt nem kell haragudni egymásra, egyszerűen figyelembe kell vennünk, hogy más és más értékrendből indulunk ki, amikor a Start-programot indítjuk. A Start-program, amely a pályakezdő fiatalok elhelyezkedésének segítésére jött létre. Azt mondjuk, hogy a munkaadók számára kedvezményeket biztosítunk akkor, ha fiatalokat alkalmaznak. De ugyanígy az üdülés területén is a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány révén több mint 700 millió forintos támogatást sikerült már eddig kiosztani, és további 800 millió forintra nyílik lehetőség ebben az évben, ahol szakmunkástanulók, családok vagy éppen a nyugdíjasok vagy más rétegek is kaptak eddig támogatásokat, mint említettem, több mint 700 millió forint mértékben.

Mi, szociáldemokraták, szabad demokraták azt gondoljuk, hogy esélyt kell biztosítani a jövőnek, a gyermekes családoknak, a fiataloknak. Esélyt a jövőnek, előnyt a jövőnek!

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Dr. Fónagy János: Kérdezd már meg a mögötted ülő kollégádat, hogy Ózdon ebből mi az igaz! - Dr. Vojnik Mária: Rájuk a családi adókedvezmények vonatkoznak, képviselő úr?)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Hozzászólásra megadom a szót Harrach Péter képviselő úrnak, Fidesz.

(12.10)

HARRACH PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt három év szociálpolitikai intézkedéseiről nehéz lenne azt állítani, hogy átgondolt szociálpolitikai program alapján történtek. Azt el kell ismerni, hogy szociális típusú szavazatvásárlások voltak, ez kétségtelen. De ha még egy mondattal kellene jellemezni ezt az időszakot, akkor egy baloldali pénzügyminiszter klasszikus mondását említeném: nincs az a béremelés, amit én ne tudnék elinflálni. Valóban, a kormány hároméves tevékenységének jelmondata is lehetne ez, hiszen teljesültek ígéretek - persze volt, ami nem. De amik teljesültek: például 19 ezer forintos nyugdíjajándék, 13. havi nyugdíj, 20 százalékos családipótlék-emelés. Azonban mindenki érzékelte azt, hogy ennél nagyobb volt az energia-, a gyógyszer- és az élelmiszerár-emelés. Egyik kezével adott, a másikkal egy kicsit többet elvett.

Két sajátos kormányzati technikát meg kell említenünk, mert naponta találkozunk vele. Az egyik a kormányzati számtan. Kezdte Magyar Bálint, aki kitalálta az átlaggyerek fogalmát. Tudjuk, hogy átlaggyerek és átlagnormatíva nincsen, de van gimnazista, óvodás s a többi - ezzel nagyon jól lehetett manipulálni. A másik a most bevezetésre kerülendő - reméljük azért, nem történik meg - családtámogatási rendszer, ahol 98 százalék jól jár, 93 jár jól, ehhez hasonló számokat hallottunk. Nem kell ehhez más, csak bizonyos tételeket kihagyni a számításból, erre még vissza fogok térni. De úgy gondolom, Korózs Lajos államtitkár úr vezeti ezt a kormányzati matematikai diákolimpiát. Korózs Lajos bevezette például az éves költségvetési tételek helyett a hároméves összesített tételt. Ez egy nagy ötlet volt, olyan nagy, hogy ezzel már nem is kívánok vitatkozni, mert azért erre a szintre nem megyek le. Néha ezek a számok úgy tűnnek, mintha a teljes magyar államháztartás számait emlegetnék, megdöbbentő összegek hangzanak el - a realitáshoz, a valósághoz semmi köze.

Másik sajátsága a kormányzati tevékenységnek, hogy a szavak és a tettek önálló életet élnek, és ezek a szavak bizony egészen a demagóg lebutítástól a hamleti magasságokig emelkednek, de ott is csak szó, szó, szó marad, és nem sok közük van a tettekhez. Néha úgy tűnik, hogy a szívszakasztó együttérzés kifejezései mintha nem találkoznának az érzéketlenséget tükröző intézkedésekkel, vagy a melldöngető büszkeségek szavai mellett az újabb és újabb kudarcok tényeivel találkozunk. Úgy tűnik, ereszt a léggömb, és ezt valamivel el kell fedni.

De nézzük talán a tényeket! Mik azok, amik nem teljesültek az ígéretekből? Önök beszéltek 70 éven felülieknek bevezetendő, egyedülálló idősek pótlékáról, emelt szintű ellátásról a fogyatékos gyermekeket és felnőtteket gondozóknak, az adókedvezmény karbantartásáról, vagy például a gyed felső határának emelése szintén nem történt meg. A 10 ezer forinttal növelt gyermekgondozási segélyről sem tudunk semmit. Az ingyenes étkeztetés és tankönyv már szerepelt a mai nap.

Viszont történtek olyan intézkedések, amikről nem volt szó. Nem volt szó a lakásépítési kedvezmény megszorításáról, és itt nem csupán az adójóváírásra gondolok, hanem a 15 millióra csökkentett felső határra is. Nem volt szó az akadálymentesítési program leállításáról, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására szánt 10 milliárdos forrásmegvonásról, és folytathatnám sok, ehhez hasonló tétellel, ami nem szerepelt az önök programjában, és mégis megvalósult.

De ma, azt hiszem, a legtöbb szó esett a családtámogatási rendszer átalakításáról, és emellett én sem mehetek el szó nélkül. Mi a probléma ezzel? Említettem a léggömb eresztését, amit valamivel el kell fedni, és ez az ötletszerű tevékenység, a tevékenység látszatának a felmutatása, ami egy ilyen rendszer esetében nagyon komoly veszélyeket rejthet, főleg akkor, ha családkép nélkül nyúl valaki ehhez a rendszerhez, mert felborul, és a megvonások olyan bizonytalanságot keltenek, ami jogosan - és ne vegyék riogatásnak - a gyermekvállalási kedv további csökkenéséhez vezethet. Ezt nem én mondom, ezt folyamatosan a demográfusok mondják.

Olyan számok hangzottak el, amelyek számomra a valósághoz semmiféle kapcsolatot nem jelentenek. Próbáljunk meg néhány családtípust megnézni! Először talán a rászoruló vagy jövedelem nélküli, vagy alacsony jövedelmű családokat, ahol a háromszintű, háromágú támogatási rendszerből a családi pótlék mellett a rendszeres gyermekvédelmi támogatás kerül kifizetésre, nem pedig az adókedvezmény. Egy egygyermekes családról van szó. Családi pótlék 5100 forint, rendszeres gyermekvédelmi támogatás 5434 forint, a 13. havi egy hóra eső része 425 forint, illetve az egy hóra eső része a gyermekvédelmi támogatásnál 453 forint. Ezekkel a tényekkel nem lehet vitatkozni. Ha hozzátesszük - mivel januárról van szó - az inflációkövető emelkedést, akkor ott is van 570 forint. Ha összeadjuk, 11 982 forintot kap a jelenlegi rendszer szerint egy hónapra egy egygyermekes család. Az új rendszer szerint 11 ezer forintot kapna. Itt 982 forintos mínusz jelentkezik.

Nem kívánom az összes adatot felolvasni, csak a családtípusokról még egy-két szót. A kétgyermekes, kis jövedelmű családok 2467 forinttal, a háromgyerekes, kis jövedelmű családok pedig 3161 forinttal fognak kevesebbet kapni, mint a jelenlegi rendszer szerint. Magyarul: a kis jövedelmű családok rosszabbul járnak, mint most.

Erre önök azt mondják, hogy van egy 20 milliárdos szegénykassza. Nem a rendszerben van - hanem hol van? Az osztogatható pénzek között. Közeledik a választás, januárban kezdődik a rendszer. Én kíváncsi vagyok, hogy mi marad ebből a választás után, és a 13. havi megvont juttatások pedig már a választások után következnek. Az érzékelhető jövedelemvesztést akkor fogják az emberek elszenvedni.

De nézzük meg az úgynevezett nagy jövedelmű családokat! Itt valóban két típus jól jár, az egy- és kétgyermekes családok. Az államtitkár úr által gazdagnak nevezett, adókedvezményt igénybe vevő családoknál valóban növekedik a támogatás. De hát nem ellentétes ez a szavakkal? Én nem mondom, hogy baj, hogy önök adnak a polgári középrétegnek. Adjanak! De ne mondjanak mást! Mennyivel kap többet egy egygyermekes, adókedvezményt igénybe vevő család? 8951 forint helyett 11 ezer forintot kap. Ez, akárhogy is nézem, több mint 2 ezer forint többlet. Kétgyermekes család 22 504 forint helyett 24 ezer forintot kap, 1500 forinttal több. Viszont a háromgyerekesek már itt is rosszul járnak: 58 100 helyett 54 ezer forintot, tehát 4 ezerrel kevesebbet kapnak. Vagyis kik kapnak kevesebbet? A kisjövedelműek és a nagycsaládosok. Hol van itt az igazságos változtatás? Ezért kellett felrúgni egy rendszert? Ezért kell bizonytalanságot kelteni a társadalomban, a családokban? Ezért kell szociális problémának kezelni a magyar családok helyzetét, nem pedig családtámogatási rendszerrel segíteni őket, azzal a rendszerrel, amely szerint minden gyermek egyforma, és a gyermeket önmagáért szeretjük, és minden gyermekért felelősséget érzünk?

Én úgy gondolom, hogy ez a fajta felelőtlen, csupán a látszattevékenységet igazoló belenyúlás a rendszerbe a magyar társadalom egészének ártana. Én csak abban reménykedem, hogy saját pártjában lesz, aki lefogja Gyurcsány Ferenc kezét.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

(12.20)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kétperces hozzászólásra következik Csákabonyi Balázs képviselő úr, MSZP.

DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Harrach Péter képviselő úr kiragadott néhány problémát a nyugdíjasokkal kapcsolatos kérdéskomplexumból, és mindjárt szeretném azt elöljáróban elmondani, hogy messze nem értek egyet azzal, hogy bizonyos szavazatszerző intézkedésekről beszél, és itt említi azt a régi 19 ezer forintos dolgot. Én nem tudom, hogy milyen szavazatszerző intézkedés lehet a ciklus első évének első hónapjaiban adott valamilyen kis kárpótlás (Révész Máriusz közbeszólása.) azokért az elszenvedett veszteségekért, amelyeket az 1999-ben történt intézkedéseivel bizony az Orbán-kormány okozott a nyugdíjasoknak. Említette a 13. havi nyugdíjat is, de ugyanakkor hozzátette azokat az áremelkedéseket, amelyek szerinte elinflálták ezeket az összegeket.

Szeretném felhívni a képviselő úr szíves figyelmét arra, hogy végeredményben a fogyasztói kosár szerinti nyugdíjemelkedés, a reálnyugdíj-emelkedés értéke minden évben jelentős mértékű volt, összességében már most jelentősebb, mint a Fidesz-kormány első négy éve alatt, holott akkor bizonyos gazdasági mutatók kedvezőbben alakulhattak, és abból adódóan kedvezőbb elbírálást is adhattak volna.

Említette a 70 év felettieket. Nos, kormányprogramunk úgy fogalmaz, hogy a 75 év feletti egyedül élőknek kell javítani az élethelyzetén, és mint ahogy a képviselő úr is nagyon jól tudja, már törvénybe van iktatva, hogy 2006. január 1-jétől kezdődően az egyedül élő 75 év felettiek szociális támogatása a nyugdíjminimum 90 százalékáról 130 százalékra emelkedik. Ez már törvényben van, és így is lesz. Itt is betartottuk választási ígéreteinket.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)