Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Minden olyan kérdés, amikor arról szól egy döntés, hogy Magyarország részt vesz valamiféle háborús konfliktusban, roppant felelősséget ró mindannyiunkra, külön-külön, egyenként a pártokra, a frakciókra, de nem tagadom, hogy személy szerint úgy érzem, hogy rám is.

(15.50)

Nekünk, kisgazdáknak töretlenül van egy álláspontunk. A második világháború befejezését követően a világ, a népek azzal a tudattal hozták létre az ENSZ-t és annak a reményében, hogy az már nem fog a Népszövetség sorsára jutni, hanem az ENSZ lesz az, amely kizárja, hogy a nagy- és szuperhatalmak, a kis- és középhatalmak, amelyek szuperhatalmi szerepet kívánnak játszani, a békét önállóan, egyedül, a világgal szemben megrontsák, megzavarják. Nagyon hamar csalódnunk kellett, hiszen következett Észak-Korea, Korea vitája, következett Vietnam, következtek azok a háborúk, amelyekről sokszor nem akarunk tudomást venni, békéről beszélünk a világban, miközben a világ bármely pontját nézzük, szinte mindenhol találunk háborús konfliktust. Az adott helyzetben, amiről itt ma hosszan beszélgetünk, hosszan igyekszünk megvitatni, sokkal súlyosabb kérdés, mintsem hogy egész egyszerűen úgy döntsünk ebben az ügyben, hogy milyen közvetlen előnyök és hátrányok származnak belőle.

Most arról szeretnék beszélni, hogy mik azok, amiktől nézetem szerint óvakodni kell. Mindenekelőtt óvakodni kell attól, hogy olyan szerepvállalás történjen, ahol nincsenek behatárolva annak mértékei, vagy nincsen behatárolva annak időtartama, de legfőképpen nincs behatárolva területileg. Ez utóbbi az egyik legsúlyosabb kérdés. Az az alapvető kérdés, hogy az a konfliktus, amely most kiterjed Szíriára, Irakra, most már Dél-Jemenre, Afrikára, ott is megjelent, ez a fajta konfliktus milyen mértékű vállalást igényel a mi részünkről. Tisztázni kell, hogy mi az, ameddig elmegyünk, ameddig ezt a vállalást teljesíteni kívánjuk, ameddig ezt a vállalást úgy kívánjuk teljesíteni, hogy az nem megy túl a célokon, és most a célokról is szeretnék beszélni, amelyeket szintén meg kívánnék jelölni, elsősorban oly módon, hogy melyek ne legyenek.

Itt számos utalás történt, és mindannyiunkat megdöbbentett, engem legalább annyira, mint bárki mást itt, a Házban, azokra a gyilkosságokra, embertelenségekre, amelyek elkövetésre kerültek, de nem tegnap, nem tegnapelőtt, hanem azóta, amióta az iraki konfliktus folyik. Hát ennyire rövid az emlékezet? Százával haltak meg az emberek a piactereken a robbantásokban. Felrobbantottak mecseteket, ahol ott halt meg az iszlám hívők tömege azért, mert síiták voltak, a másik azért, mert szunnita volt. És a világ nem mozdult! Azt gondolom, ha most mégis mozdulni akar, akkor ezt lehet és helyes támogatni, a mértéket kell helyesen meghatározni.

Még valamire szeretnék rámutatni: ez a konfliktus nem lehet keresztény-iszlám konfliktus. Ha ezt keresztény-iszlám konfliktusként próbáljuk meghatározni, a világot olyan irányba visszük el, ahonnan nem lesz visszaút. 1 milliárd 300 millió muszlim van a világban, és ők ugyanabban az egy istenben hisznek, amiben a keresztények. Az az 1 milliárd 300 millió iszlám hívő, muszlim ember éppen olyan mélyen vallásos és mélyen hisz a saját vallásában, ahogy hinnie kellene sokunknak, keresztényeknek. Ezért azt gondolom, amikor ezt egy ilyen mederbe visszük el, akkor tévúton járunk. (Sallai R. Benedek Kósa Lajossal egyeztet.)

Világos és egyértelmű az én számomra, hogy itt arról van szó, hogy egy térségen belüli béke megteremtése az alapvető cél és feladat. Ezt ki kell mondani, nem kell mellébeszélni, hogy mi annyira borzadunk, hogy most katonákat fogunk küldeni Irakba. Miért nem borzadtunk egy éve, két éve, öt éve? Nem tegnap kezdődött ez a konfliktus, és nem tegnap óta folynak ezek a szörnyűségek! Egyértelmű, hogy azt a konfliktust valamilyen módon úgy kell megállítani, és ebben mi, magyarok is érdekeltek vagyunk, mint minden ember ezen a földtekén, úgy kell megállítani, hogy eközben ne sérüljenek azok az értékek és azok a szellemiségek, amelyek sajnálatos módon éppen ennek az Iszlám Államnak nevezett ‑ némi eufemizmussal így nevezett ‑ csoportosulásnak a zászlajára lett tűzve. De ne kavarjuk össze magával az iszlámmal!

Még valamire szeretnék nagy nyomatékkal rámutatni. Tisztelt Ház! Egy háború, amibe belekeveredünk, az elkezdődhet, de annak a végét sose látjuk. Nem én mondtam, ezt már réges-régen kimondták: a háború kezdetét látjuk, a végét soha. Mi most próbáljuk meg úgy a részvételt meghatározni, hogy a végét is lássuk. Egyértelművé kell tenni, hogy meddig terjed ez a felelősségvállalás időben is! (Dr. Hende Csaba: Benne van!) Igen, egyértelmű, és ha ez látszik, megnyugtatóan látszik, akkor, úgy gondolom, a magyar embereknek azon kell elgondolkodnia, hogy mekkora védelmet biztosít ez a számunkra.

Tisztelt Ház! Azt gondolom, és teljesen világos, miért kell ezt kerülgetni, mellébeszélni és mindenféle álérveket előhozni, egyértelműen azt lehet mondani, hogy mi beletartozunk egy olyanfajta szövetségi rendszerbe, amely szövetségi rendszeren belül Magyarország eddig védelmet kapott, és ezt a védelmet szeretnénk nyilván a jövőben is fenntartani. Ezért vannak bizonyos elvárások és kötelezettségek. Azzal értek egyet, hogy ezeknek az elvárásoknak és kötelezettségeknek a mértékét lehetőleg mi határozzuk meg. Ne menjünk azon túl, mint ami a közvetlen érdekeinket és az értékeinket szolgálja. E tekintetben meggyőződésem szerint nyugodt lélekkel mondhatom, hogy meg kell találni ezt az utat. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ez ma már vagy ma még teljesen pontosan körülhatárolt és meghatározott. Végig kell gondolni, szabad végiggondolni. Semmi nem siettet bennünket annyira, hogy holnap kelljen döntést hozni, szerencsére holnap nem lesz szavazás. Ezért azt gondolom, hogy a megfontoltság ebben mindenképpen nagyon-nagyon szükséges.

Szeretnék rámutatni a következőkre. Az, ami most a Közel-Keleten történik, nem fog megoldódni, ezt is látni kell, azzal, ha netalántán hatalmas katonai erőt sikerül összehozni. De ebben én erősen kételkedek, hogy bárki a katonáit majd igazán harcba akarná küldeni. Majd repülőről próbálják ezeket az ügyeket megoldani, ami még eddig soha nem sikerült. De tételezzük fel, hogy ezen a területen sikerül lokalizálni ezt a konfliktust. Ezzel az ügy nem oldódott meg. Sokkal mélyebb ennek a válságnak a gyökere. Ennek a válságnak a gyökerei egészen messze hatóak. Nem arról van szó, hogy vallások közötti konfliktus van, hanem itt arról van szó, tisztelt Ház, hogy vannak országok és népek, amelyek hosszú-hosszú idő óta, a gyarmati idők óta úgy érzik, hogy az a gyarmati időszak nem fejeződött be. Így azért is tenni kell, hogy ezek a népek és nemzetek úgy érezzék, hogy ők is az úgynevezett szabad népek társulásához tartoznak vagy tartozhatnak.

Az első lépés az, hogy rendet kell teremteni egy-egy területen. És ha Magyarország ebben vállal bizonyos szerepet, korlátozott, nagyon korlátozott szerepet térben, időben behatárolt módon, akkor ezen érdemes elgondolkodni. A feltételrendszer meghatározása azonban a legfontosabbak egyike. Még egyszer mondanám: ha elindulunk ezen az úton és ezt a lehetőséget a parlament, majd a kormány megadja, a kormánynak hallatlan felelőssége lesz abban, hogy ezeket a korlátokat s ezeket a szabályokat úgy határozza meg, hogy ez mindvégig szolgálja Magyarország érdekét.

Itt valaki feltette a kérdést: mi dolgunk van a világban? Nem olyan nehéz válaszolni. Nem az, hogy kiszolgáljunk más országokat. Nem az, hogy másoknak megfeleljünk. Egyedül és kizárólag az a dolgunk, hogy ezt a nemzetet, ezt a Magyarországot, ezt szolgáljuk, az itt élő embereket, az itt élő magyarokat, ebben a térségben, a Kárpát-medencében élő minden magyart szolgálni tudjunk. Ez a dolgunk.

(Az elnöki széket Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

S ha ezért valamit tenni tudunk, akkor azt meg kell tenni. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)