Felszólalás adatai

Tisztelt Képviselőtársaim! Grábner Emil 1878. július 22-én született Gyulán. Aradon végezte középiskolai tanulmányait, majd érettségi után több uradalomban volt gyakornok. 1896-ban a magyaróvári Gazdasági Akadémián szerzett diplomát. Ezt követően szintén több uradalomban járt, ahol a munkája során bővítette ismereteit. Majd végül Cserháti Sándor meghívta asszisztensének a magyaróvári akadémiára, és rábízta a Növénytermelési Kísérleti Állomáson folyó növénynemesítési munkák irányítását. Kezdetben a növénytermelési tanszék ösztöndíjasa, majd tanársegédje, később adjunktusává nevezték ki. Kiváló munkatársává vált tanítómesterének a növénynemesítés és a növénytermesztési oktatás tudományos módszerének kidolgozásában, valamint ennek széles körű elterjesztésében. 1909-ben az Országos Vetőmag-tenyésztési Intézet budapesti szervezésével bízták meg, amelyet már a következő évben Magyaróvárra helyezték át.

(0.00)

Páratlan szervezőkészséggel elérte, hogy az intézet már megalapításának első évtizedében átfogja a hazai növénynemesítést, ellássa a közel harminc, több irányban működő és az ország különböző részein fekvő nemesítő telep szakmai felügyeletét ugyanúgy, ahogy a gyakorlati növénynemesítők elméleti irányítását is. Öt évtizedes munkássága alatt alig volt olyan növény, melynek nemesítésével ne foglalkozott volna. A gyakorlatban felhasznált tömegkiválasztás helyett bevezette a legújabb pedigrétenyésztést, és támogatta a nemesítő telepek létesítését. Gondoskodott a szakmai irányításukról, és ezekben elsősorban a hazai származású növények nemesítését szorgalmazta.

Számos esetben fejtette ki nézetét az állami növénynemesítő telepek elsődleges szerepéről. Messzemenőkig támogatta ugyan a magánvállalkozású nemesítők munkáját, de nem rejtette véka alá aggodalmát bizonytalan működésüket illetően. Most tőle idéznék ezzel a kérdéssel kapcsolatban: "A magánvállalkozások hátránya, hogy például az egyéni nemesítő, illetve vállalata pusztulásával az egész nemesítési munka megszűnhet, ami az állami vállalkozás esetében nem foroghat fenn. A magánvállalatok rendszerint olyan irányban folytatják a növénynemesítést, illetve olyanokkal foglalkoznak, amelyek jövedelmezőnek bizonyulnak. De a növénynemesítés gyakran olyan feladatokkal jelentkezik, amelynek megoldása nemzetgazdasági szempontból feltétlenül szükséges, viszont legalábbis egyelőre nem látszik jövedelmezőnek."

Így helyettük külföldi példákra, például a szövetkezeti nemesítő telepek létesítésére helyezte volna a nagyobb hangsúlyt. És itt ragadnám meg az alkalmat, hogy a Hangya-mozgalommal kapcsolatban tett gondolataira felhívjam a figyelmet, hiszen úgy gondolom, hogy a mostani törvénykezési szezonban talán elénk kerülhet végre ez a régen várt törvény, amire a Jobbik is már nagyon készül. Szintén ebből az idézetből következik szerintem, hogy akkoriban ugyan még szó nem lehetett a genetikailag módosított vetőmagokról, de ezek a gondolatok szintén talán alátámasztják azt, hogy mennyire aktuális, és mennyire figyelembe kellene még venni az ő gondolatait.

Grábner azzal a ritka adottsággal rendelkezett, hogy elgondolásait, munkája eredményeit gyorsan papírra tudta vetni. Közel ötszáz szakcikket írt, és rengeteg könyvet is. Könyveiben egyébként egy emberöltőn át összegyűjtött tapasztalatait tette közzé. Sok műve évtizedeken át nélkülözhetetlen kézikönyve volt az elméleti és gyakorlati szakembereknek is.

A szakmai kérdésekben rendkívül tájékozott Grábnert 1913-ban megválasztották az újonnan alakult növénynemesítő bizottság szakelőadójának, később társelnökének is. A bizottságban ő dolgozta ki az állami növényfajta-törzskönyv létesítésének tervezetét. Később írásaiban gyakran és egyre gyakrabban szorgalmazta a növényfajták muzeális megőrzését, ez szintén egy nagyon előremutató gondolata volt.

Tevékenységét a külföldi társintézetek is jól ismerték, számos esetben tőle kértek szakvéleményt, de több külföldi tanulmányútjáról is tudunk. 1921-ben a gazdasági főtanácsosi címet nyerte el, majd a Magyar Tudományos Akadémia a mezőgazdasági tudományok doktora fokozatot ítélte számára. Még nem volt 60 éves, amikor hivatalosan nyugdíjba vonult, azonban tenni akarása ezután sem hagyta pihenni. További húsz éven át hallatlan munkabírással dolgozott. Végül 1955. január 15-én Mosonmagyaróváron szakadt meg alkotó, dolgos élete.

Büszke vagyok arra, hogy ahhoz a városhoz és akadémiához kötődöm ezer szállal, ahol Grábner Emil is tevékenykedhetett.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)