Felszólalás adatai

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt megköszönöm a parlamenti patkó minden oldalán ülő képviselőtársamnak, hogy ehhez a nagyon fontos, talán egyik legalapvetőbb törvényhez e késői órán hozzászóltak, illetve hogy megtisztelték a Házat e késői órán is, hogy itt vannak.

Tényként kell megállapítanom, hogy az egyik legaktívabb LMP nevű pártalakulat, amely többször tett szemrehányást nekünk, hogy nem vesz részt a vitában, én nem látok itt LMP-s képviselőt (Babák Mihály: Nincsenek itt.), de ha lát valaki, akkor szóljon. Sajnálattal állapítottam meg, hogy ennél a törvénynél ők nem vettek részt. (Babák Mihály: Jobb is.) Az a kellemes meglepetés egyébként, hogy most a távollévőket ne bántsam, hogy az LMP, Schiffer képviselő úr vezérszónoklata rendkívüli módon meglepett. Megmondom őszintén, nem ezt vártam. Voltak itt délelőtt 8-9 órakor megjegyzések arra, hogy köldököt nézünk, történelmi múltba merengünk, miért nem a gazdaságpolitikával foglalkozunk, miért próbáljuk leplezni a kormány hibáit; ehhez képest egy rendkívül konstruktív és támogató, a javaslatot támogató felszólalást hallottunk Schiffer képviselő úr részéről.

A bal oldalon ülők nem leptek meg, hogy - hogy is mondjam - a segédcsapatok elfogytak. Nekem is az a déj vu érzésem támadt, hogy a tegnapi színjáték, illetve Tisza Istvánt idézve: az igazi parlamentáris obstrukció, amit itt megvalósítottak, valószínűleg azért tették, hogy megfosszanak bennünket attól, hogy nagy nyilvánosság előtt beszéljünk erről a törvényről. Tulajdonképpen ezt a célt, valljuk be őszintén, el is érték, így aztán dolguk végeztével távoztak, és elmentek innen.

Ami az elkésett, kisiklott rendszerváltozást illeti, ne haragudjanak, képviselőtársaim, olyan dimenziókat nyitottunk itt meg vagy nyitottak meg mindannyian, amelyekre képtelenség most itt előterjesztőként válaszolni, hisz nemcsak a Kárpát-medencét érintettük, hanem az európai jogfejlődést is érintettük, és minden szeletét kinyitottuk ennek a kérdésnek.

Néhány dolgot azért feltétlenül szeretnék elmondani. Többször, elsősorban jobbikos képviselőtársaim részéről hangzott el, hogy tulajdonképpen nem volt igazságtétel, a Zétényi-Takács-féle törvényjavaslatot elkaszálta az Alkotmánybíróság, régen kellett volna már csinálni valamit. Azt mondom, ha a 24. órában is, de ennek a kormánynak és ennek a kétharmados többségnek oroszlánrésze van abban, hogy végül is megszületett ez a törvény. Azt pedig el sem tudom képzelni - Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam hozzászólására gondolok és rendkívül konstruktív hozzáállására -, hogy a Jobbik ezt a törvényt esetlegesen nem szavazná meg. Ez a megmagyarázhatatlan kategóriába tartozna az én számomra. Azt hiszem, hogy ez elképzelhetetlen. Ekkora politikai öngólt már nem lőnek. Ha a Jobbik sem fogja ezt megszavazni, akkor ki fogja megszavazni rajtunk kívül?

Tehát visszatérve az eredeti problémára, hogy ki hibázott, ki nem hibázott, elfogult vagyok, mert annak a bizonyos Zétényi által vezetett igazságtételi bizottságnak az elnöke voltam, most már nyugodtan bevallhatom; meg is kaptam érte annak idején a magamét. Annyit hadd mondjak, hogy Antall József mondott valamit annak idején. Azt mondotta volt, hogy tetszettek volna forradalmat csinálni. Hölgyeim és Uraim! Kedves Képviselőtársaim! Nem csináltunk forradalmat, nem volt forradalom.

És még valami, ahhoz a bizonyos igazságtételhez meg fehér könyvhöz, meg minden, emlékezem még rá, hogy milyen kívánalmak voltak, minden ilyen dologhoz egy tömegtámogatás szükséges. (Babák Mihály: Nem volt.) Ez a tömegtámogatás pedig azt jelenti, hogy ha kimentünk volna valamelyik város Kossuth-szobrához, és szónokoltunk volna, hogy mi most a bűnökről egy könyvet akarunk összeállítani, akkor a városban egy emberként ezrek kiabálták volna, és hallottuk volna azt, hogy igen, csináljuk meg. És valljuk be, képviselőtársaim, hogy nem volt tömegtámogatottság. S azért nem volt tömegtámogatottság, megint Antall Józsefet idézem, mert amikor eljutottunk a cezúráig, eljutottunk a szabad választásokig, akkor nem az a híres-nevezetes magyar nemzet létezett, nem Kossuth népe és nemzete volt itt, hanem Kádár népe. Ennek jó és rossz értelmével együtt. Az az agymosás, amit 50 éven keresztül végrehajtottak a szocialisták, kommunisták, az tökéletes volt.

És még valami, amikor 5 évvel a rendszerváltozás előtt próbáltunk valamit tenni értelmiségiek, deklasszáltak és úri fattyak, és próbáltuk a zászlókat lengetni, akkor Németh Miklósék már Londonban voltak, angolt tanultak, elkészítették az átmeneti törvényeket, majd amikor megtörtént a választás, és mi szépeket szónokoltunk az igazságtételről, akkor már megtörtént a spontán privatizáció. Ez is történelmi tény. Ebben ügyesek voltak. (Babák Mihály: Kirabolták.) Az egy más kérdés, hogy erkölcsileg, azt hiszem, nincs olyan ember, aki ne ítélné el.

És ugyanez a problémája a Szocialista Pártnak ma is. A dokumentumokból, amit Cser-Palkovics képviselőtársam és többen idéztek itt, világos és egyértelmű, hogy nem éppen jól csinálták meg ezt a bizonyos MSZMP-ből jogutód MSZP-t. De miért tették? Azért tették, mert nyilvánvaló, hogy a vagyonra szükség volt, s azért történt ez a dokumentum. Most már szeretnék elfelejteni, ez nem volt, és nekik semmi közük hozzá. Egyébként most itt, az Országgyűlésben és 20 évvel a rendszerváltozás után valóban legalább annyi elvárható lett volna Kovács elvtárstól és a többi nagy elvtárstól, hogy bocsánatot kértek volna a nemzettől, megkövették volna a nemzetet. Ezt nem tették meg eddig, nem fogják megtenni ezután sem.

Ebből is okszerűen az következik, hogy igenis, felelősek azért, ami az elmúlt rendszerben történt. Nem akarok még hosszasan belebocsátkozni, de biztosan emlékeznek a 23 millió románra, azt például Kovács elvtárs mondotta volt annak idején, ugyebár, a rendszerváltás után. Nemcsak pohárköszöntő volt Gyulafehérvárral kapcsolatosan, hanem más is volt (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Alapszerződés.), ismerjük ezeket, így van. Tehát nem változtak ők ebben a dologban semmit, ugyanaz a párt maradt, amely korábban itt hosszú éveken, évtizedeken keresztül dicstelen történelmi szerepet töltött be.

És még valami. Nem hiszem, hogy bármilyen probléma lenne akkor, ha mondjuk, egy német szociáldemokrata párt alakulata ülne itt azzal az ideológiával, de ők messze vannak a német szociáldemokrata párttól, és ha így haladnak, akkor nagyon messze is lesznek.

(1.50)

Ami a német dolgokat és az igazságtételt illeti, meg egyáltalán a mi történelmi tudatunkat, beleértve itt a kisebbségi sorsban rekedt magyarjainkat is, valóban az Európai Unió országaiban, hála az elmúlt 45 esztendő agymosásának, hála a szocialista országlásnak, Brüsszelben fogalmuk nincs arról, hogy Erdélyben, a Felvidéken, a Délvidéken hogyan élnek a magyarjaink. Ezen kell változtatni, mert ez így nem mehet. Messze vagyunk még attól, hogy ők tudják azt, hogy mi az, hogy erdélyi autonómia.

Ezzel kapcsolatban eszembe jut a német példa. Gyermekkori kis régi történet. 15-16 éves korban nyelvtanulás végett mentem ki akkor Kelet-Németországba. Csak el kell ezt mondanom, mert azt hiszem, talán sokan megértik ezt, vagy a távollévők meg fogják érteni. Kérem szépen, az első két napig Honecker elvtársat nézegették a televízióban, aztán látták, hogy mégiscsak egy rendes magyar gyerek vagyok, és akkor mutatták a nyugat-német televízió műsorát, szamizdatként. Kiderült utána, hogy az egész városban természetesen, a nagy keletnémet szocializmus idején is német televíziót néztek, és én is német televíziót néztem. És mi volt a német televízióban, hogyan kezdődött Nyugat-Németországban a tévéhíradó? A Nagy-Németország térképével kezdődött, biztos emlékeznek még, jobbikosok tudják, hogy mire gondolok, hogy nekünk milyen volt a híradónk az átkos Horthy-korszakban. Németországban végig ez volt a híradó.

Ki gondolta volna, hogy megteremtik a német egységet, hogy 80 millió német Európa vezető hatalma lesz most is, hogy másodjára is megnyerték a békét a németek? Többek között azért, mert egy kicsit más ideológiával, más beszéddel, más stílussal ugyan, de megcsinálták azt, amit meg kellett. Ki gondolta volna, hogy az orosz megszállás után az Unter den Lindenen fognak masírozni? Ki gondolta volna azt, hogy újra felépítik a Reichstagot, felépítik Berlint, és Európa kulturális fővárosa és Európa gazdasági fővárosa lesz? De soha nem mondtak le arról, hogy Németországot egyesítsék, ez az igazság. (Babák Mihály közbeszól.) Ezt is hozzá kell tenni és hozzá kell... Kedves képviselőtársam, ne befolyásolj engem, rossz dolgokat is mondunk akkor.

Végül, de nem utolsósorban, tisztelt képviselőtársaim, én azt gondolom, hogy ez a vita mindenképpen alkalmas arra, és ez a törvényjavaslat is, hogy azt a hosszú évtizedes mulasztást, amiben közös a felelősségünk, mindenkinek, minden képviselőnek, valamilyen módon behozzuk.

Arra a kérdésre pedig, amit itt többen jobbikos képviselőtársak feszegettek, én ezzel kapcsolatban megint csak egy példát hadd mondjak. Amikor az első szabadon választott kormányt 1990-ben megválasztották, akkor úgy emlékszem, hogy Raffay Ernő volt az egyik államtitkárunk, azt hiszem, hogy erre jól emlékszem. Antall Józseffel együtt az első, hogy is mondjam, ilyen virtuális vagy ideológiai elképzelésünk az volt, hogy megpróbáljuk arra megkérni a szovjeteket, hogy ezt az emlékművet esetleg máshova tegyék, és az ereklyés országzászlót már kezdték is ott kerülni. Én emlékszem másnap a Népszabadság címlapjára. Emlékszem arra a példátlan, dobpergésszerű cirkuszra az irredentizmustól kezdve mindenre, ami akkor megtörtént.

Tehát azért volna egy kicsit langsam, lassabban kellene ebben a dologban lépni. Akkor is megvolt az elképzelés arra, hogy ezt a kérdést európai módon megoldják, mégsem sikerült megoldani. Ezt is tudomásul kell venni, tudomásul kell venni a realitásokat, hogy mit lehet, mikor lehet. (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból: Alföldi-rejtély! Hazaárulás!) Az Alföldi-kérdés más kérdés, az nem rám tartozik, szerintem egy másik tárcára tartozna egyébként, tehát nem hiszem, hogy ezt össze kellene kötni azzal.

Tehát a lényeg az szerintem, hogy voltak és vannak olyan jelenségek, amelyeket egyik pillanatról a másikra nem lehet megoldani, de mindenképpen arra kell törekedni, hogy ez a kérdés is megoldódjon, és azt hiszem, hogy másfél vagy két évvel ezelőtt nem gondoltuk azt, hogy a Kossuth tér átrendezésével ezek a kérdések megoldódnak, amelyek évtizedeken keresztül nem oldódnak meg. Nem gondoltuk azt, hogy első világháborús emlékmű lesz itt, és nem gondoltuk azt, hogy az a másik emlékmű is visszaállt, amit most avatott nem olyan régen a házelnök.

Kedves Képviselőtársaim! Még egyszer köszönöm szépen a figyelmüket (Taps.)