Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. SZABÓ SZABOLCS (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, az elmúlt években mindannyiunknak nyilvánvalóvá vált, hogy az egyes felek mit gondolnak a magyar közoktatásról, ezen belül, aki az oktatás ügyében született különböző szakmai háttéranyagokat szokta olvasgatni a rendelkezésre álló szabadidejében, az azt is pontosan tudja, hogy az Együtt mit gondol az oktatásról. Ezért született meg még 2013-ban az oktatási fehér könyv, és ezért próbáljuk meg ezt folyamatosan a változó közoktatási, szakképzési viszonyrendszerhez illeszteni. Ha valaki olvassa ezeket az anyagokat, akkor nyilván látja, hogy mi alapvetően mást szeretnénk elérni az oktatásban és más úton. Tehát olyanfajta ellentét van az alapokat tekintve is közöttünk, hogy azt úgysem fogjuk tudni kibékíteni egy ilyen vitanapon.

Ennek az egyik nagyon fontos eleme, hogy van néhány alapelv, amihez mi a végletekig ragaszkodunk. Mi hiszünk a szakmai háttérmunkában, hiszünk a partnerségben, amikor egyenrangú félként és partnerként kezelünk mindenkit, aki az oktatási rendszerben benne van, és azt gondoljuk, hogy az egész oktatási rendszert azért kell jól működővé tenni, mert azt szeretnénk, hogy az legyen jó a gyereknek, a szülőnek a pedagógusnak, a pedagógus munkáját segítő szakembernek, és végső soron nyilván a magyar társadalom és gazdaság fejlődésének az alapjait szolgálja.

(11.00)

Ezt elmondtam a bizottsági meghallgatáson is a múlt héten, amikor Balog Zoltán ott volt a Kulturális bizottságban, hogy én azt példaértékű vagy egy nagyon jól szimbolizáló ügynek tartom a kettőnk közötti különbséget, ami a diákparlamenti ülésen történt, ami egy-másfél hete nagy sajtónyilvánosságot kapott, ami arra épült, hogy egy gyereket lebaltáztak azért, amiért el merte mondani a véleményét, miközben mi meg azt gondoljuk, hogy az a cél, hogy legyen véleménye a gyereknek, és azt akarjuk elérni, hogy legyen véleménye, aztán majd ha van véleménye, akkor lehet vele beszélgetni, meg lehet vele vitatkozni, de ez lenne az első számú cél.

Azt már csak zárójelben jegyzem meg a meghallgatásról, hogy lehet, hogy az is egyfajta fontos cél lenne, hogy mondjuk, az oktatás területét felügyelő miniszter tudja azt, hogy mi a funkcionális analfabetizmus, meg ilyen hasonló alapfogalmakkal legyen tisztában, de ezt a zárójelet most bezárom, mert nincs itt, és ezzel most államtitkár úrral nyilván nem tudunk vitát folytatni.

Úgyhogy a jelenlegi vitában, én azt gondolom, hogy nem is az a cél talán, hogy ilyen nagy strukturális és rendszerszintű gondolkodási különbségekre világítsunk rá, mert azt úgyis tudjuk. Azt gondolom, hogy aki követi a mai vitát interneten vagy majd utólag a sajtóban megjelenő tudósítások alapján, az pontosan tisztában van ezzel. Én néhány olyan dolgot emelnék ki, amiben, azt gondolom, hogy még van lehetősége, hogy egy picit visszalépjen a kormányzat, és szerintem érdemes is lenne ezeket megfontolni, és akkor majd hosszabb távon, ha megvan a kormányváltás, akkor nyilván mi más rendszer szerint elkezdünk kormányozni, de ebben szerintem meg tudnánk állapodni ebben a néhány pontban, amit én felvetnék.

Az egyik a tanköteles korhatárnak a 18 évre emelése. Ezt többen itt az ellenzéki oldalon már említettük, és a félreértések elkerülése végett itt nem egy ilyen ellenzéki szokásos szófordulatról van szó, beszélni kell, mondjuk, Csapó Benővel, a hazai neveléstudomány meghatározó kutatójával. Ez az első mondata, amikor szóba kerül a közoktatás, hogy vissza kell emelni 18 évre a tanköteles korhatárt. Ő ezt mindig mondja, és szerintem ezt érdemes meghallgatni. Hosszabban tudok majd érvelni esetleg, ha máshol ez szóba kerül.

Aztán a másik, amit államtitkár úr is emlegetett, a természettudományos tárgyak helyzete a szakgimnáziumokban. Azt gondolom, hogy ez egy rossz koncepció. Mert lehet arról beszélni ‑ és nemzetközileg erre nagyon sok példa van ‑, hogy ezt komplex tárgyként elkezdik valahol oktatni. De az nem úgy történik meg, hogy egyébként töredékére visszaszorítják az óraszámot.

Tehát szinten kellett volna tartani az óraszámot, sőt, a legtöbb országban még azt is megcsinálták, hogy emeltek rajta egy picit, és aztán kidolgozták a tantervet. Nem novemberi konferencián beszélnek arról, hogy milyen megoldások vannak egy szeptembertől már elindult képzésben ‑ tantervek készülnek, a pedagógusképzésbe ezt átvezetik. Vannak olyan tanárok, akik értenek hozzá, mert jelen pillanatban az működik, hogy egyes iskolákban, ahol a földrajztanár tartja ezt a tárgyat, ő azt tartja, ahol a kémiatanár, ott kémiát tartanak inkább, nincsen semmiféle átmenet. Mondom, ennek megvannak a nemzetközi tapasztalatai, ezt érdemes lenne megnézni, meg időt hagyni rá. Csak idéznék az Európai Bizottság jelentéséből, ami most született meg, gyakran hivatkoznak rá, főleg Rétvári Bence, hogy abban is le van írva egyértelműen, hogy ennek az a nagy veszélye, hogy ezzel a szakgimnáziumokban tanuló gyerekek érettségi lehetőségeit korlátozzuk le, és nagy valószínűséggel a felsőoktatásba való bejutásukat korlátozzuk. Ez le van írva, olvassa el, államtitkár úr, le van írva az Európai Bizottság jelentésében.

A harmadik az alapvető felszereltségi hiányosságok az iskolákban. Persze, lehet hivatkozni itt állandó átszervezésekre, hat éve önök kormányoznak. Én ezt nagyon rosszul veszem, amikor a választókörzetemben megyek ilyen alapítványi iskolai bálokra, és itt ez még mindig egy fontos kérdés, hogy részben azért is vannak ezek a bálok, hogy ott adományokból, meg mindenféle nyereményszelvényekből bevételt képezzenek, mert valamiből a papírt, a radírt meg a tollat meg kell venni. Tehát azért az úgy nem működik hosszú távon, hogy a szülők, rokonok, mindenféle adományozók rendezik ezeket a költségeket. Ez elfogadhatatlan, azt gondolom, egy XXI. századi országban.

A negyedik ilyen terület, amit rendezni kéne nagyon gyorsan szerintem ‑ és itt még visszakozni kellene önöknek ‑, az az alapítványi és magániskolák azon része, amik még megmaradtak. És itt főleg a szakképzésben vannak nagyon rossz helyzetben. Ha valaki nézte, nem tudom, szabadidejében szokta‑e valaki nézegetni a szakmaszerkezeti döntéseket, láthatta, hogy a következő tanévre vonatkozóan szinte teljesen kiszóródnak az alapítványi iskolák. És akkor mi történik majd ezekkel az iskolákkal? Vagy felszámolják őket ‑ az biztos, hogy mindenkinek rossz lesz, ha felszámolja az alapítvány a saját iskoláját ‑, vagy behúzódnak egyházi intézmények alá, amit javasolnak nekik részben.

Ezen lehet vitatkozni ideológiai alapon, ha nekem azt valaki elmagyarázza, hogy szakmailag miért jobb, azt én megköszönném, egyébként meg drágább, mert az adófizetőknek az nyilván többe kerül, mint egy alapítványi iskolának az üzemeltetése. Vagy bemennek az állami fenntartó alá. Azt sem értem meg, hogy szakmailag miért lenne feltétlenül egy törvényszerűség, hogy jobb és megint csak drágább.

Zárójelben megjegyzem, a félreértések elkerülése végett, én pontosan tudom azt, hogy voltak olyan alapítványi iskolák, ahol komoly problémák merültek fel szakmailag, pénzügyileg és a többi. Azok egyedi ügyek, meg kell őket büntetni vagy be kell őket zárni, rendezni kell, de nem az egész szektort kell kivégezni.

Az ötödik a szegregáció kérdése. Ez is köztudott, kötelezettségszegési eljárás van Magyarországgal szem­ben azért, mert roma tanulókat tömegesen szeg­regálnak Magyarországon. És tudom jól, ez nem az elmúlt hat év eredménye, ez nagyon régóta így van, csak hat éve kormányoznak, és hat éve nem tör­tént semmi. Ebben nagyon súlyosan előre kell lépni.

Itt utalnék egy más összefüggésben arra, amit Lázár János mondott az egyházi iskolákkal kapcsolatban. Ugyanis idézném, nem szó szerint, de tartalmilag a váci megyés püspököt, hogy ezért a szegregációért egyéként az egyházi intézmények is elég jelentős mértékben felelősek, és nekik is tenni kellene valamit, úgyhogy nagyon kérem, hogy ezzel kezdjenek végre valamit, és ne tervek szülessenek, hanem érdemben csináljunk valamit.

Én ezt az öt témát javaslom, hogy erről beszéljünk a jövőben, és mondom, a többit meg majd mi megoldjuk rendszerszinten, egy kormányváltás után. Köszönöm szépen a türelmüket.