Felszólalás adatai

GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ha nem vigyázunk, a nacionalisták tönkretesznek bennünket. Addig feszítik a húrt, amíg el nem pattan. Szlovák nacionalisták provokálják Magyarországot, magyar nacionalisták pedig provokálják Szlovákiát. Jó lenne ennek most már megálljt parancsolni. Pár tucat vagy pár száz forrófejű szélsőséges keveset tud építeni, viszont nagyon sokat tud ártani. Most mintha eltökélték volna magukat, hogy rombolni fognak, de csak azért is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt gondolom, hogy ideje lenne megállítani a szélsőségeseket, mert olyan bajt fognak okozni, amelynek az árát még unokáink is fizetni fogják. Mondjunk hát egyszerű mondatokat! Ugye, világos valamennyiünk előtt, az elfogadhatatlan, ha vezető szlovák politikus Magyarországot vagy a magyar embereket ócsárolja? Ebben nincs vita közöttünk. Ugye, az elfogadhatatlan, ha meg kell küzdeni a határ túloldalán elterülő falvak, városok, patakok magyar nevéért, vagy éppen azért, hogy ezeket a neveket a diákok az iskolában megtanulhassák? S teljesen természetesen az is elfogadhatatlan, ha annak akárcsak a gyanúja is felvetődik, hogy a rendőrség egy labdarúgó-mérkőzésen jogszerűtlenül és brutálisan torol meg politikai nézeteket, nem pedig büntető törvénykönyvbe illő bűncselekményt.

(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)

De nem tennénk jól a dolgunkat, ha itt pontot tennénk a mondat végére. Ezt a felsorolást folytatni kell, mert csak ez ad nekünk alapot arra, hogy önérzetesen és büszkén kérjük és követeljük saját nemzeti érzéseink tiszteletben tartását és azt, hogy európai normák szerint éljünk egymás mellett. Szóval, folytatni kell a mondatokat. Azt gondolom, az is elfogadhatatlan, ha szurkolás helyett nyilvánvaló politikai-társadalmi provokáció szándékával indulnak el tucatnyian vagy több százan - keresve? -, talán igen, keresve a bajt. S az is elfogadhatatlan, ha Magyarországon bármely nemzet zászlaját égetik. Elfogadhatatlan! És tegyük nyugodtan hozzá: ha bennünket sért jó néhány megjegyzés, amely elhangzik Szlovákiában, akkor elfogadhatatlan az is, ha Magyarországon bántják, gyalázzák Szlovákiát, Szlovákia polgárait, annak vezetőit. Igen, elfogadhatatlan azért, mert ilyen normákat vallunk.

Persze tudom én, az elemzők ilyenkor azt szokták mondani, hogy mégsem lehet a két dolog közé egyenlőségjelet tenni, mert az egyik esetben - mondják Szlovákiában - a nacionalizmus megérinti az állami életet, ott van az állami élet peremén, sőt, van, aki szerint nem is a peremén, hanem még beljebb. A magyar esetben pedig erről szó sincs, a magyar esetben a társadalmi élet peremén, a politikai élet szélén lévő kisebb csoportok, csoportocskák, személyek követik el ezeket a cselekményeket. Bizonyára igazuk van az elemzőknek, de muszáj azt mondanom, onnan, ahonnan ránéznek erre a vitára Európában, ez a különbség szabad szemmel már alig látható. Ahonnan ránéznek Európában e két ország vitájára, ott úgy látják, hogy nacionalisták vitatkoznak nacionalistákkal, és őszintén szólva, senkit nem nagyon érdekel, hogy ki a nagyobb nacionalista - nem nagyon.

Lehetne itt azon merengeni, hogy kié a nagyobb felelősség, hogy kommunikációsan ki jön ki jobban, ha így vagy úgy cselekszünk.

(13.10)

De mi lenne, ha azon merengenénk, hogy miközben mi esetleg megpróbáljuk a kommunikációs vitában a magunk javára billenteni a mérleget, aközben nem lehetséges-e, hogy elveszítjük magát a történelmi játszmát? - hogy mi itt megnyerjük a kommunikációs mérkőzést, a gyerekeink meg elvesztik a történelmet, és akkor igen, jól jártunk. Énszerintem jó lenne elkerülni ezt, ezért aztán magunkról mondjunk egypár fontos mondatot.

Azt szeretném mondani Szlovákiának, Szlovákia valamennyi polgárának, Szlovákia vezetőinek, hogy Magyarország tiszteletben tartja Szlovákiát, tiszteletben tartja Szlovákia függetlenségét és integritását. Azt szeretném nekik mondani, hogy nemcsak a magyar kormány, de a magyar parlamentben ülő valamennyi párt, valamennyi politikai tényező tiszteli Szlovákiát, a szlovák nemzetet, tiszteli kultúráját és tudományát, számára teljesen természetes, hogy az európai kulturális és tudományos örökség része mindaz, amit mondjuk, Jozef Hanula hagyott ránk, vagy mindaz, amit napjainkban Rudolf Chmel vagy Miroslav Kusý tesz.

A nacionalizmus egészen biztosan nem rendőri kérdés. A nacionalizmus társadalmi és politikai ügy, ezért az erre adandó válasz is elsősorban társadalmi és politikai kérdés. Muszáj azt mondanom önöknek, hogy nem vagyunk könnyű helyzetben. Azért nem, mert olyan ügyet kell kezelnünk, amely mögött úgy látom, hogy szinte kezelhetetlen pár száz fős, legfeljebb ezerfős szélsőséges sokaság áll, és ezzel rombolja hazánk érdekét, rombolja Szlovákia érdekét, ma úgy látom, hogy rombolja a határon túli magyar közösség érdekét is. Olyasmit kell kezelnünk, amit nem mi okozunk, de az kétségtelen, hogy itt van közöttünk. Pusztán nyilatkozatot kiadni ebben a helyzetben ugyan fontos, de nem biztos, hogy elég. Egészen biztosan végig kell gondolni, hogy mi az, amit csinálnunk kell, talán másként, mint ahogyan eddig csináltuk. Azaz a beszéd helyett talán másfajta cselekvésre is szükség van, mint ami az elmúlt hónapokban vagy években jellemző volt ránk.

Muszáj lenne ezt alaposan megbeszélnünk egymással, mert a legrosszabb, ami bekövetkezhet, hogy miközben mára sokkal kevésbé hangzik hitelesen mindaz a kritikus megjegyzés, amelyet teszünk - mert azt mondják, hogy de nézzék meg, mit csinálnak itt a magyar szélsőségesek Szlovákiában -, eközben nekünk mégiscsak cselekednünk kellene, helyesen, és nehogy az történjen meg, hogy miközben cselekednünk kellene, mi egymással veszekszünk. Az lenne a legrosszabb, mert azért ebben a kérdésben végképp nem mi vagyunk itt egymásnak az ellenfelei. Ugye, ezt tudjuk?

Azt szeretném éppen ezért javasolni, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy üljünk le már egy pillanatra, és beszéljük meg, hogy mit kell csinálnunk. Üljünk le, mert a mai magyar politikai és közállapotok közepette előfordulhat, hogy legjobb szándékkal is, miközben cselekszünk, eközben még itthon is vitatkoznunk kell, hogy jól cselekszünk-e vagy sem. Ezért, miközben a korábban elmondott nyilatkozatot tettem itt a magyar parlamentnek és a magyar kormány nevében, meg szeretnék önökkel beszélni egypár dolgot, amit közösen kellene tennünk; de először önökkel, aztán majd utána a szlovák partnerekkel. Ezért, ha nem veszik zokon, akkor azt kérem a parlamenti pártok elnökeitől, hogy az interpellációk elhangzását követően tíz perccel üljünk már le, és beszéljük meg, hogy mit csinálunk ebben a helyzetben. Cselekedni közösen és együtt, aztán, ha eldöntöttük, hogy mit csinálunk, akkor mindegyikünk teszi a maga dolgát, én is, meg önök is. Mert, őszintén szólva, szenvedélyesen könnyű cselekedni, szerintem a szenvedély mellé most közös nemzeti bölcsesség és felelősség is kell.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP, szórványos taps az SZDSZ soraiban.)