Felszólalás adatai
60. ülésnap (2010.12.14.), 465. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Farkas Gergely (Jobbik) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:51 |
Felszólalások: Előző 465 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
FARKAS GERGELY (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az ajánlás 2. pontjához szeretnék hozzászólni, amit Balczó Zoltán, Hegedűs Tamás és Vona Gábor képviselőtársaim nyújtottak be, illetve az ő módosítójukon alapul. Jó is volt, hogy ketté lett választva a vita, mert az első rész így a tartalmi részéről szólhatott, a tartalmi kritikáinkat már tegnap az általános vitában kifejtettük, több képviselőtársam elmondta az ezzel kapcsolatos észrevételünket.
Ebben a módosítóban mi a műfajjal kapcsolatban nyújtottunk be egy javaslatot, és arra szeretnénk rávilágítani, hogy véleményünk szerint itt a kormány elrontotta, hogy milyen politikai műfajt is kell választania vagy választott ennek a nyilatkozatnak a megtételéhez. Ugyanis, amikor mi megláttuk, akkor a tartalmi kritikáinkat is megfogalmaztuk, de rögtön láttuk, és értetlenséggel szembesültünk a műfajjal kapcsolatban. Emlékezünk mindannyian, hogy a megalakulás után az első törvényjavaslatok egyike a politikai nyilatkozattervezet volt a nemzeti együttműködésről. Úgy gondoljuk, hogy ez a műfaját tekintve egy korrekt politikai nyilatkozat volt, hiszen egy eszmei, ideológiai alapot biztosított a kormánynak, amit később a törvényeknek kell majd garantálnia.
Tehát itt a műfajt helyesnek tartottuk, ebben az esetben viszont nem tartjuk helyénvalónak a megválasztott műfajt. Ugyanis a magánnyugdíjpénztárak kapcsán az a bozótharc, amit önök itt folytatnak, és itt nem a harcon van a kritikai hangsúly, hanem annak a módján, ahogy ezt tegnap elmondtuk az általános vita kapcsán; tehát ezt a harcot leplezni egy ilyen színjátékszerű nyilatkozattal, mi ezt nagyon károsnak és félrevezetőnek tartjuk, ezért nem tudjuk támogatni, és ezért gondoljuk azt, hogy nem ez lett volna a megfelelő módja ennek a megtételének.
Mindezek miatt mi egy rövid módosító javaslatot tettünk, amely mindösszesen egy mondatból áll, hadd olvassam ezt fel. "Az Országgyűlésnek a közel 3 millió kötelező magán-nyugdíjpénztári tag eddigi befizetéseinek jövőbeni biztonságát a 2010-ben megalkotandó törvényekben kell garantálnia." Úgy gondoljuk, hogy ha az itt, ebben a nyilatkozatban leírtakat komolyan gondolja a kormány, akkor nem egy ilyen formában kellett volna ezt a közvélemény tudtára adnia, hanem már be kellett volna nyújtania ezeket a törvényjavaslatokat. Ezért fogalmaztuk meg ezt a módosító javaslatunkat, és ezzel szeretnénk felhívni a kormány figyelmét, hogy nem helyénvaló egy ilyen színjátékkal az emberekben azt a látszatot kelteni, mintha garanciát szeretnénk nyújtani az ő magán-nyugdíjpénztári befizetéseikre és minden másra, hanem igenis erre a törvények vonatkoznak.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Felszólalások: Előző 465 Következő Ülésnap adatai