Felszólalás adatai

DR. LENTNER CSABA, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! A tőkepiacokról szóló törvényjavaslat alapvetően az ezredfordulón bekövetkezett pénzügyi változásokat, azok magyar gazdaságra gyakorolt hatását kívánja szinten tartani, kezelni, befolyásolni. Mondhatnám, hogy amikor első ránézésre a törvényjavaslatot átvizsgáltam, elolvastam, a jelenlegi szabályozási kört magában foglaló öt-hat törvényjavaslat összegzését tartottam a kezemben.

Összegzésről van szó, hiszen ez egy egységes szabályozási gyakorlatot takar, egységes kötetbe foglalás révén elő kívánja segíteni Magyarországon a tőkepiacok működését, szabályozását és a felügyeleti ellenőrzését. A törvényjavaslat elfogadása vagy nem elfogadása tulajdonképpen akörül forog a részünkről, hogy alkalmas-e ez a törvényjavaslat arra, hogy a felgyorsult pénzpiaci műveleteket, a derivatívákat, a spekulációs műveleteket valamilyen szinten nyomon tudja követni, illetve állami eszközökkel a befolyásolásra van-e lehetőség.

Ebben a körben gondolkodva, ha visszatekintést teszünk, az 1970-es évekig visszamegyünk, olyan fejleményeknek lehetünk tanúi most már harminc éve, amikor a pénzügyek jelentős része kikerül a világ számos országában, szinte mindegyik országban a kormányok ellenőrzése alól. A mozgó árfolyamok bevezetése, az OPEC által két ízben is végrehajtott olajárrobbantás, a könnyelmű hitelezések meghonosítása és a tőkemozgások liberalizálása az az együttes folyamat, amelynek következtében a kormányzati pénzügyi politikai eszközök ráhatásai lecsökkennek a pénzügyi piacok mozgásaira. Vagyis a kormányok elveszítették pénzpiaci szabályozó eszközeik jelentős részét, és a nemzetközi pénzpiacok váltak az állami pénzügyi politikák legfőbb minősítőivé. Ezt a folyamatot csak erősítette az elmúlt évtizedekben, években a feketepiac térhódítása és ezzel az illegális jövedelmek növekvő szerepe a nemzetközi tőketranzakciókban.

Napjainkban a tőkeáramlás korábban soha nem tapasztalt méreteket ölt. Összehasonlító viszonyszámokkal elemezve a folyamatot, 1992-ben a nemzetközi gazdasági reálfolyamatok volumene csak az 5 százalékát adta a nemzetközi devizakereskedelemnek, ez a részesedés azonban napjainkra, az ezredfordulóra az ötödére, azaz 1 százalékra csökkent. Nem másról van szó, mint arról, hogy az arany demonetizálódása elindított egy folyamatot, a valutaválságot. A pénzügyi termékek, a derivatívák növekvő részesedése a nemzetközi tőkeáramlásban tűzte napirendre azokat a vitákat, amelyek a pénz szférájának a gazdaság reálszférájától való elszakadása körül bontakoztak ki. Mindezen idevágó lehetséges körülmények aligha tehetik kétségessé, hogy egy nemzetközi monetáris válságjelenséggel van dolgunk, amely a XX. század utolsó évtizedeiben növekvő arányban vont el tőkét az árutermelés szférájától, és növekvő mértékben vont el tőkét az állami közkiadások teljesítésétől, és ezzel bevezette a gazdasági növekedési ráta csökkenésének az irányzatát. A XXI. század első évtizedeire prognosztizált évi 2 százalékos világátlag GDP-növekedés már ennek a válságnak a kifejeződése.

Ebben a világgazdasági pénzügyi erőtérviszonyban fejlődnek a magyarországi pénzügyi piacok, tőkepiacok, lényegében néhány tíz évvel ezelőtti... - klasszikus szóval fogalmazva, begyűrűztek ide a negatív pénzügyi tendenciák, mint ahogy a pozitív tendenciák is begyűrűztek. A külkereskedelmi és az államháztartási pozíciók romlása mellett újabb kihívás a magyar pénzpolitika számára így, hogy a tőzsdei és a pénzintézeti szektorban végbemenő változásokra megfelelő megoldást találjon.

A kilencvenes évtizedben a pénz- és tőkepiacokon részt vevő intézmények döntő többségben magántulajdonba kerültek. A meghatározó magyarországi bankok tulajdonosi szerkezetében 68 százalékkal a külföldi pénzintézetek vannak jelen. A biztosítótársaságoknál ez az arány 60 százalékos. A tulajdonosi szerkezet alapján a pénz- és tőkepiac összes intézményi körét és az értékítéletét a tőkehaszon-realizálás elve mozgatja elsődlegesen, míg az állami akarat érvényesítése a magyar kormány részéről eleve háttérbe szorult, illetve bevethető politikai eszközök nélkül maradt lényegében. A nyugat-európai bankvilág integráns részévé vált magyar bankszektor a válságágazatok és a válságterületek részére biztosított hitelkínálata erős restrikciót mutatott az elmúlt évtizedben. A magyar tulajdonosi háttérrel működő, versenyképes pozíciókat kereső vállalkozások hiteltőke-ellátása megoldatlan maradt, így a magyar vállalkozói kör bruttó hazai termékének exportdinamikába való érdemi bekapcsolása a mai napig is várat magára.

(20.20)

Ha a törvény pénzügyi-gazdasági hátterét vizsgáljuk, mondhatnánk azt, hogy a bankpiacon ilyen tendenciák vannak, azonban a bankorientált finanszírozás mellett még mindig adott vállalat-gazdaságtani szempontból a tőkepiaci finanszírozás lehetősége. Ezek alapvetően a tőzsdéken keresztül történnek meg, a részvénytőke-emeléseken, új részvények kibocsátásával történik meg a bevonás.

Mielőtt rátérnék a tőkepiac elemzésére, illetve a tőkepiac hanyatlásából fakadó változtatási kényszerekre, néhány gondolatban a bankszektor elégtelen működésére, illetve a bankszektor működéséből fakadó azon jelzésekre, kihívásokra szeretnék utalni, amelyek a tőkepiaci törvényre - még ha közvetetten is - rányomták a bélyegüket.

A bankok adózás előtti eredménye előzetes becslések szerint az 1999. évi 37 milliárd forintról 100 milliárd forint fölé emelkedett. Az eredmény növekedésében többek között szerepet játszott a nettó kamateredmény, a nettó céltartalékképzés és az egyéb pénzügyi befektetési szolgáltatások eredményének 1999. évinél kedvezőbb alakulása. A bankok összességét tekintve a nettó kamateredmény nominálisan ugyan lényegesen nőtt, ám a növekedési ütem elmaradt a mérlegfőösszeg bővülésétől, a nettó kamateredmény mérlegfőösszeghez viszonyított aránya valamelyest romlott, ugyanakkor jelentősen javult a fajlagos nettó céltartalékképzés és a működésiköltség-hatékonyság.

Ám azt is el kell mondani, hogy a pénzintézetek eredményessége javulásának mértékével egyenes arányban nem következett be a bankszektor közteherviselő képességének a fokozódása. Ez egy fontos érv. A másik pedig a már utalt válságágazatok banki hiteltőkeeszközökkel való meg nem finanszírozása. Ezen jelenségek a pénzpiacon fölvetik a tőkepiacokra való fokozott ráutaltságot. Azonban 2000-ben minden tekintetben jelentős mértékben zsugorodott a magyar tőkepiac. Az azonnali tőzsdei forgalom 47 százalékkal esett vissza, ezen belül a részvényforgalom gyakorlatilag stagnál, az állampapír-forgalom viszont csaknem teljesen átterelődött az OTC-piacra. A határidős kereskedés a korábbi években döntő mértékben szintén az OTC-n, jellemzően a bankközi piacon zajlott, az arbitrázs és a spekulációs lehetőségek megszűnésével azonban jelentős csökkenés történt, a jelenlegi kötések pedig többségükben fedezeti célúak.

A BUX-index az elmúlt évben 11 százalékkal csökkent, dollárban pedig 20,6 százalékkal az 1999. év végi állapothoz képest. A kialakult negatív hozam jelentős mértékben hozzájárult a befektetői aktivitás visszaeséséhez, amire szintén kedvezőtlenül hatott a tőzsdei cégek körül kialakult számos bizonytalanság. A tőkepiaci forrásszerzés visszaszorulását jelzi, hogy a részvény- és kötvénykibocsátások értéke 2000-ben nominálisan 22 százalékkal kisebb volt, mint 1999-ben. Mindezek nemcsak a Budapesti Értéktőzsdénél jelentenek problémát, hanem a befektetési vállalkozásoknál is visszatükröződnek, ami egyfajtaképpen a szektor kedvezőtlen teljesítményeit mutatja.

A BUX-index csökkenése nemzetközi összehasonlításban is számottevő. Az európai és az amerikai indexek kevesebb veszteséget mutatnak, kivéve a technológiai papírok, a Nasdaq Composite indexét, amely 28 százalékkal csökkent, míg az ázsiai részvénypiacon a 225 részvényportfóliót magába foglaló Nikkei 22 százalékkal esett vissza. A kedvezőtlen mértékű adatok mellett lényeges, hogy a fejlett piacgazdaságok stabil tőkeerős vállalatai által befolyásolt tőzsdeindexek csökkenése - leszámítva a technológiai védelmi papírokat - szerényebb mértékű volt. A frankfurti XETRA DAX mindössze 4 százalékot, a Dow Jones IA 7 százalékot, az FTSE 100 részvényportfóliós index 9 százalékot, sőt a prágai PX50 index is csak 9 százalékot csökkent. Ezzel szemben a budapesti több mint 10 százalékot, dollárban számolva pedig több mint 20 százalékot.

A világ tőzsdéinek a 2000. évi változásai alapján látható, hogy a feltörekvő külső fundamentum vezérelte piacgazdaságok tőzsdei vállalatainak piaci cégérték alakulására a külső tőkét juttató piaci szegmensek kedvezőtlen változásai rányomják a bélyegüket, sőt a válságtendenciák felerősödése esetén a magyar piacon jelen lévő vállalatok a saját származási országaik szerinti tőkepiacokat erősítik, mégpedig úgy, hogy kivonják a tőzsdéken keresztül befektetett tőkét a feltörekvő piacgazdaságok piacairól. Tehát a külföldi befektetők a legjobb közgazdasági barométernél is jobban érzékelik a változásokat, amelyek a magyar államháztartási pénzügyi rendszerből fakadnak.

A magyar tőzsdei teljesítmények romlása mögött óhatatlanul a piacgazdaság, illetve a tőzsdei kereskedés extenzív szakaszának lezárulása áll úgy, hogy a minőségi igények kielégítésére viszont a felfelé ívelő extenzív szakaszban nem készült fel a Budapesti Értéktőzsde. A megváltozott, merőben új helyzetben a befektetőknek, a brókercégeknek és magának a tőzsdének is a nagyobb forgalom, a szélesebb kínálat lenne az érdeke. A belső erőforrások hiánya és az autonóm módon vezérelt magyar pénzügypolitika elégtelen működése következtében azonban a kilábolás a meglévő keretek közötti reorganizációval elképzelhetetlen. Várható, hogy a befektetők alternatív lehetőséget keresnek, vagy nem Magyarországon fektetik be a pénzüket.

Megoldásként jöhet szóba a cseh, a lengyel, a szlovén és a magyar tőzsde összekapcsolása. Ez a törvényjavaslat alapvetően ezt a lehetőséget, annak technikai kezelését tálcán kínálja. A regionális formában újjászervezett tőzsde előnyét az adná, hogy a közép-európai hasonló fejlettségű piacokon egy piaci fellendülés még mindenképpen várható, továbbá nagyobb forgalmú blue chip részvényeket egyszerre lehet majd elérni a főbb régióközpontokban. Nem elhanyagolható körülmény, hogy a kis- és középvállalkozások számára ezentúl is a helyi tőzsde marad a tőkebevonás elsődleges terepe.

A regionális tőzsde kialakítását elvető szempont ugyanakkor, hogy a globális piacokon befektetők nem magyar vagy közép-európai részvényeket keresnek, hanem szektorokat, befektetési típusokat. Az egyre kedvezőtlenebbé váló pénzügyi folyamatokat erősíti - véleményünk szerint egyébként saját magával szemben - a kormány közelmúltban tett devizaliberalizációs intézkedési csomagja. Elmondható, hogy a tőke- és pénzpiaci, a külkereskedelmi és fizetési mérlegbeli problémákra, illetve az államháztartási tartós válságjelenségekre a magyar pénzügypolitikának ez idáig még tartós javulást kiváltó gazdasági, pénzügyi válasza nem volt. Ám a tőkepiaci törvényjavaslat a javulás jogi lehetőségeit, intézményi kereteit keresi.

A 2001. évi forintkonvertibilitás bevezetésével, a forintsáv-szélesítéssel, majd október 1-jétől kezdve a csúszóárfolyam-rendszer megszüntetésével a hivatalos magyar monetáris és pénzügyi politika lényegében válaszokat adott a világgazdasági és az ország fejlődése szempontjából időszerű kihívásokra. Az alulértékelt forintból rövid idő alatt jelentősen felülértékelt nemzeti valuta lett, mindez azonban egy laza költségvetési politika mellett történt meg. A veszélyek, a kilengések kézzelfoghatók, hiszen az erősödő forint által kárt szenvedő hazai exportőröket az alacsony inflációszorzók alkalmazása miatt alultervezett, de valójában majd az ebből következő költségvetési többletbevételekből kell kompenzálni.

A pénzügyi mozgások, a liberalizáció következtében előálló veszteségek és a kampányszerű segítségnyújtások értéktételei a valós reálgazdasági naturáliáktól és a reális értékkifejeződéseiktől mind jobban eltérnek. A kormány részéről megnyilvánuló monetáris politika - egyes elemzők szerint monetáris agresszió - azonban könnyen eredményezhet súlyos, akár a néhány évvel ezelőtti malajziai eseményekhez hasonló megrázkódtatásokat a magyar nemzetgazdaságban. A gazdaság szereplői közül mindazok, akik a valószínűleg nem tartós forintfelértékelődés és a devizaleértékelődés következtében az olcsó dollár, márka, frank vagy euró bűvöletében devizahiteleket vesznek fel rövid lejáratra, és az erős forint következtében olcsónak gondolt importtételekkel hozzájárulnak a magyar kereskedelmi mérleg további romlásához, rövid időn belül azt tapasztalhatják, hogy a törlesztő részletükért sokkal több forintot kell fizetniük, mint amikor a devizahitelt felvették.

(20.30)

A drága forintban rejlő veszélyeket tovább növelhetik a spekulánsok, akik mindig is olyan helyzetre spekuláltak meg spekulálnak ezentúl is, ahol a kockázat egyoldalú a javukra. Éppen ebből kifolyólag szükség van erre a tőkepiaci szabályozásra, hogy a folyamatokat nyomon kövesse, és a felügyelet eszközeivel, ha indokolt, be tudjon avatkozni.

A világgazdasági változásokra adott vagy inkább azokkal együtt mozgó magyar pénzügy-politikai intézkedések gazdasági, pénzügyi értelemben bizonytalanságot és a külső fundamentumokra a regionális gazdasági övezetek helyett jobbára globalizált pénzügyi aggregátumokra való növekvő ráutaltságot mutatnak. Ezzel a liberalizációs intézkedéscsomaggal, ami az utóbbi évben bekövetkezett, a belső erőforrásokra építő, a saját elhatározásokból fakadó gazdasági fejlődés lehetőségei a magyar államháztartásban, a magyar nemzetgazdaságban jelentősen lecsökkentek.

Mit mondunk azonban a jelenlegi helyzetben konstruktív szakmai érveinket számba véve, megfogalmazva és itt elmondva? Figyelemre méltó a kormány törekvése. Figyelemre méltó, mert egy egységes szabályozásra való törekvés jelenik meg ebben a törvényjavaslatban. A felügyeleti jogkör erősítését látjuk, hiszen zilált pénzügyi viszonyok, romló nemzetgazdasági és világgazdasági pénzügyi tendenciák közepette a felügyeleti kormányzati intézkedésekre az igény folyamatosan megemelkedik. A belső piacok védelme is benn van a törvény által megfogalmazott jogi lehetőségekben, intézkedési keretekben. Az is érzékelhető, hogy a magyar állampapírpiac, amely a portfólió-befektetői körével jelentős pénzügyi mozgásokat kulminál a magyar tőkepiacon, akkorává nőtte ki magát, hogy igényli az egységes szabályozást.

1997-hez képest a magyar államháztartás bruttó finanszírozási igénye 175 százalékkal emelkedett meg, tehát az 1997. évi 2017,4 milliárd forintról 2001-re 3496 milliárd forint lett a bruttó finanszírozási igény. Igen, állampapírpiac, tőkepiac; szükség van az áttekintésre, szükség van arra, hogy a felelős magyar pénzügypolitika ezen folyamatokat ne csak látni, hanem szabályozni is tudja az elkövetkezendő években és évtizedekben.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP és a kormánypártok padsoraiban.)