Felszólalás adatai

A törvényjavaslat lényegi elemét jelentő jogharmonizációs törekvéseket támogatjuk. Támogatjuk azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy az európai uniós tagállamok azonos eljárási rendben, azonos eljárási szabályokkal kezeljék a katasztrófahelyzeteket, különösen a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos baleseteknél, aminek a belső jogrendbe történő beépítése - már az uniós irányelveknek - abszolút normális és elfogadható. Így van rendjén, ezt kell csinálni. Ez alapján támogatható lenne a törvényjavaslat.

Baj van akkor azonban, amikor a törvényjavaslat többi elemére gondolunk, hogy hogyan alakult ki ez a törvényjavaslat, milyen társadalmi vitán ment keresztül ez a törvényjavaslat, és milyen eredményt hozott végül is az elmúlt idők tapasztalatainak az értékelése és ez a társadalmi vita.

Alapvető problémánk, tisztelt képviselőtársaim, hogy vannak olyan ügyek, amelyek nem tartoznak kizárólagosan és csakis kormányzati belügyek közé. Vannak olyan kérdések, amelyek nagyobb társadalmi nyilvánosságot kell hogy kapjanak, egyszerűen azért, mert az állampolgároknak nagyon széles körét érintik, egyszerűen azért, mert olyan új elemek kerülnek a szabályozásba, amelyek fontos társadalmi intézményeket érintenek, hogy arra kell összpontosulnia ezeknek az előterjesztéseknek, hogy ez a vita megtörténhessen és a javaslatok megfogalmazódhassanak.

A kormány úgy tekintette, hogy a kormányzati honlapra történő fölrakással ennek a társadalmi vitának gyakorlatilag eleget tett, és lényegében azokat az érintetteket, akik ebben dolgoznak, akiknek ehhez van viszonyuk, akik pontosan ismerik a belső működési rendet, azokat valahogy kihagyták a törvény-előkészítési folyamatból, ami álláspontunk szerint helytelen, és nagyon sok tekintetben vet fel majd kérdést.

Ambivalensek az érzéseink akkor is, amikor a törvényjavaslat pontos szövegét értelmezve olyan mondatrészre is találunk - erre tegnap a bizottsági ülésen is rávilágítottunk -, amely abszurd helyzetet teremtett, és ott a helyettes államtitkár asszony azt mondta, hogy bocs, tévedtünk, ezt itt majd gyorsan ki fogjuk javítani. Egy kormányzati egyeztetést követően, egy társadalmi vitát követően maradt benne az anyagban olyan rész, amire már ott, helyben az előterjesztés során azt kell mondani, hogy bocs, mi ezt nem így gondoltuk. Nem jó, és azt gondolom, hogy pontosan annak a következménye ez a baki - nevezzük bakinak -, hogy az a bizonyos társadalmi vita elmaradt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az anyag megfogalmazásakor a törvényjavaslat indoklásában mint kitüntetett esemény szerepel a 2013-as hóhelyzet, amelyet a katasztrófavédelmi rendszer nagyon-nagyon jól kezelt, és iszonyatosan helytálltak. Önök is így emlékeznek erre? Önök is úgy emlékeznek, hogy a napokig a hó fogságában hagyott emberek, akiket képtelenek voltunk kiszabadítani, azok egy normális katasztrófahelyzet esetén és annak kezelése esetén is ott maradtak volna? Önök valóban úgy gondolják, hogy a társadalom is úgy gondolja, hogy ott helytálltak? Mi azt gondoljuk, hogy nem. Azon hóhelyzet kezelésének a következménye pontosan az, hogy a rendszert olyan módon és olyan formában alakították át, amely nem volt képes igazából helytállni, és a helyi védelmi bizottságra bízta a hóhelyzet kezelését, miközben egyébként minden információ és minden egyéb központilag állt rendelkezésre.

Azaz arra ne tessék hivatkozni, ami nem működött. Lehet arra hivatkozni, ami működött, ez esetben a dunai árvíz kezelése egy olyan társadalmi összefogással végrehajtott tevékenység, ami egészen bizonyosan korrekt, elfogadható és egyébként példaértékű, mint ahogy az elmúlt évtizedben az árvízhelyzetek kezelése ugyanilyen példaértékűen zajlott.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az előterjesztés sajnos magán hordozza azt a torz szemléletet, amelyet már az előző törvénytervezet is magában hordozott, nevezetesen, létrehoz egy giga-katasztrófavédelmi szervezetet, annak az élére ehhez szükséges jogosítványokkal felállított embert, tekintet nélkül arra, hogy az elmúlt évszázadok tűzoltásban, katasztrófavédelemben milyen intézményi tapasztalatokkal, milyen társadalmi tapasztalatokkal jártak, lényegileg a tűzoltóság teljes - nevezzük egy modern kifejezéssel, ami nem feltétlenül helytálló, de mindannyian érteni fogják - jogfosztottságához és ellehetetlenítéséhez vezet.

A katasztrófavédelmi rendszerben, nem értjük pontosan, hogy miért, a tűzoltóság iszonyatos módon feloldódik, miközben egyébként múlttal, történelemmel, hagyománnyal rendelkeztek. Az eddigi tűzoltózenekar ezután katasztrófavédelmi zenekar lesz, az eddigi tűzoltóobjektum most már katasztrófavédelmi objektum. Beleolvasztottak egy olyan nagy, nehezen kezelhető, átláthatatlan rendszerbe egy jól működő szervezetet, amely, azt gondolom, hogy még hosszú távon fogja éreztetni hatását, és nehéz lesz ebből majd kilábalni.

Nyilvánvaló számunkra az, hogy a kormány nem hajlandó szembenézni azzal, hogy ez az ötlet nem jó, ez az ötlet nem működik. Azt látjuk, hogy egyre inkább azon az úton halad tovább, hogy egy nagy szervezet nagy igényét próbálja meg kielégíteni oly módon, hogy a még működőképes helyi önkéntes társulásokat, egyesületeket és minden mást maga alá darál, és az ő működésüket olyanfajta feltételhez kösse, ami az országos főigazgató döntésén múlik; nevezetesen, hogy ki lesz majd az, aki beavatkozó lesz, annak a paramétereit a főigazgató úr fogja meghatározni, ki milyen támogatást kaphat, nyilvánvalóan ennek a teljesítésétől függ. Mi azt gondoljuk, hogy ha már így van, akkor egészen bizonyosan kellene erről egy kormányrendeletet alkotni, ami kizárná azt a fajta szubjektív döntéshozatali lehetőséget, amely az elmúlt időszakban számos esetben tapasztalat volt ezen a területen.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a törvényjavaslatban olyan módosítások és olyan kezdeményezések is szerepelnek, amelyek, azt kell mondanom, hogy a jogállamiság normáinak területén egészen bizonyosan bukdácsolnának, hiszen törvényerőre emel egy olyan rendelkezést, amelyet korábban egyébként már az ombudsman jogsértőnek tartott és talált. Azt most beemelte gyorsan a törvénybe, ilyen módon biztosítván azt, hogy ezzel kapcsolatosan aggályok ne merülhessenek fel. Mi azt gondoljuk, hogy ez elfogadhatatlan magatartás, és bizonyosak vagyunk abban, hogy kontraproduktív is nagyon sok tekintetben.

(11.50)

Amikor arról beszélünk a katasztrófavédelmi helyzetekben, hogy az önkéntesség elve iszonyatosan fontos, márpedig nagyon fontos, akkor tudomásul kell venni, hogy ezt egyértelmű és világos szabályokkal lehet csak megoldani. E tekintetben ez a törvényjavaslat szintén ellentmondásos. Egyfelől lépéseket tesz az önkéntes tűzoltó-egyesületek szerepének növelésére, míg más módosítások kifejezetten az önkéntes részvétel ellen hatnak. Ez a bizonyos paragrafus, amelyet a honvédelmi bizottsági ülésen felvetettünk, pont arról szól - a szó szerinti értelmezést mondom -, hogy egyesületek nem vehetnek részt például katasztrófahelyzetekben, amikor a gáton védeni kell, mondjuk, a gátat vagy az árvízáttörést és a többi. Azt gondoljuk, hogy ez helytelen, sokkal inkább kellene építeni arra a fajta önkéntességre, amely valamennyiünk önvédelmi reflexéből és közösségi tudatából adódik és fakad.

Tisztelt Képviselőtársaim! Vannak persze a törvényjavaslatnak olyan elemei is, amelyeket mi támogatni tudunk, és úgy korrekt, ha ezekről is esik néhány szó. Említettem, hogy a veszélyes anyagok balesetével kapcsolatos katasztrófahelyzetek szabályozását mindenképpen tudjuk támogatni. Támogatjuk az előterjesztő azon javaslatát is, amely lehetővé teszi, hogy az önkéntes tűzoltó-egyesület önállóan lásson el tűzoltási és műszaki mentési feladatokat. Másfelől azonban a törvényjavaslat megszünteti annak lehetőségét, hogy a katasztrófa idején jelentkező önkéntes segítők és karitatív szervezetek részt vegyenek védekezési feladatokban, erre csak a minősített önkéntes mentőszervezetek tagjainak lesz majd lehetőségük. Ilyen sok van belőlük? Megengedhetjük ezt a luxust? - ezt kérdezem. Azt hiszem, hogy vannak olyan szituációk, amikor nem. Van, amikor az intézményrendszer maga képes kezelni egy-egy konfliktust, de ha az elmúlt húsz év katasztrófahelyzeteire gondolunk, egészen biztosan látjuk azt, hogy nem nélkülözhetők azok a támogatások és azok a segítségek, amelyek itt megfogalmazódnak. Véleményünk szerint súlyos hiba az ilyen önkéntes közreműködés törvényi tiltása vagy bürokratikus eszközökkel történő akadályozása. Éppen a dunai árvíz, amelyre az imént is hivatkoztam, példa arra, hogy ezt kell tenni.

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat módosítja a közfoglalkoztatottak foglalkoztatásával kapcsolatos kérdéskört is. Őszintén szólva, az a legnagyobb bajunk vele, hogy 49 ezer forintért foglalkoztatott közmunkások túlmunkáját szabályozza majd ez a törvényjavaslat. Mi nem gondoljuk azt, hogy a katasztrófahelyzetet hivatásosokkal és egyébként ezekkel a közfoglalkoztatottakkal kell megoldani oly módon, hogy bárhol, bármilyen feladatra használhatóak. Ez van a törvényben. Egészen bizonyosan kellene korlátot szabni. A javadalmazás mértékéről és formájáról pedig itt és most nem is akarok beszélni, mert az egészen elképesztő. Értik a konfliktust. Egyik oldalon azt mondjuk, hogy nincs szüksége az önkéntes egyesületek munkájára, a közös erőre, másik oldalon pedig az egyébként is elesett, kiszolgáltatott, nehezen élőknek meg azt mondjuk, hogy na te, öregem, majd ott túlmunkában fogsz dolgozni. Elfogadhatatlan ez a magatartás, tisztelt képviselőtársaim!

Összességében tehát a törvényjavaslatot a jelenlegi formájában nem fogjuk tudni támogatni, hozzá számos módosító javaslatot nyújtunk be annak reményében, hogy a katasztrófavédelmi rendszer akként alakuljon, hogy a működőképességét minden körben és formában meg tudja őrizni, adott esetben egy újabb hószituációban is. Ehhez, úgy látjuk, változtatások szükségesek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Alelnök Úr! Egy ilyen parlamenti vita során talán nem méltánytalan megemlékezni arról, hogy a katasztrófák elhárításában, a katasztrófák kezelésében az elmúlt 50 évben a Magyar Honvédségnek és a hadseregnek mindig is kiemelt szerepe volt. Katonáink bizonyították, hogy erre képesek és készek, gyakorlatilag az eszközrendszer egy jelentős része is támogatja az ilyenfajta beavatkozást. A mindenkori honvédelmi kormányzat és a mindenkori honvédelmi vezetés teljesen természetesen aláveti ilyenkor a teljes szervezeti rendszerét ennek a szolgálatába. Így történt ez az elmúlt esztendőkben is, így történt ez most is, és így történt ez a rendszerváltás idején is.

Talán nagy a kanyar, de maga a fekete (Az öltönyére mutat.) és majd egy bocsánatkérés azért szól, mert ma temetik dr. Kárpáti Ferencet, volt honvédelmi minisztert. Ebben a Házban nagyon sok térdig érő politikusról emlékeztek meg. Miközben Kárpáti úr megítélése egészen bizonyosan ellentmondásos, azt talán senki nem tudja tőle elvitatni, hogy hazafi volt, igazi hazafi, humánus vezető, aki persze politikai, ideológiai gondolkodásában messze állt a mai kor gondolkodásától. Ő is egy olyan minisztere volt ennek az országnak, aki egyébként egy rendkívül kényes időszakban bizonyította azt, hogy elkötelezett a demokratikus rend mellett. Álljék ez a mementó az ő emlékére és azok emlékére is, akik a katasztrófavédelemben és egyéb helyen szerepet vállaltak és munkát végeztek. Az én feketém most arról szól, hogy nyilvánvalóan az államtitkár úr reagálását illő lenne meghallgatnom, de most az a közfeladatom, hogy egy temetésen részt vegyek, viszont a kollégáim egészen bizonyosan az ön rendelkezésére állnak.

Köszönöm szépen a figyelmüket és megértő támogatásukat. (Taps az MSZP padsoraiból.)