Felszólalás adatai

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a jászkun önmegváltás emléknapjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája a lezárásig. Szabó Tamás és fideszes képviselőtársainak önálló indítványát H/13092. sorszámon megismerhették.

Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Lukács László képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának, 20 perces időkeretben.

LUKÁCS LÁSZLÓ (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Kedves Képviselőtársaim! Valamennyiünkben felmerülhetett az a kérdés, hogy miért fontos az egykori jászkun kerületben élők számára, hogy 268 évvel ezelőtt, május 6-án Mária Terézia kiadott egy kiváltságlevelet, amely számtalan korábbi ígéret és halogatás ellenére lehetővé tette a régi kun és jász kiváltságok helyreállítását.

Igazán nagy megtiszteltetés számomra, aki az egykori Halas-szék és az Alsó-Kiskunság képviselője vagyok, szülőföldem múltjához, jelenéhez, jövőjéhez egyaránt kötődök, hogy 1876 óta először kerül napirendre a magyar parlamentben a jászkun múlt dicsőségéről szóló országgyűlési határozat, amely emléknappá minősíti a jászkun szabadság napját.

A Kiskunságra éppúgy jellemző a XX. század végén és napjainkban is, hogy településeink igyekeznek e sajátos kultúrtáji csoportba tartozónak vallani magukat. Kiskunhalas már 17 éve május 6-án tartja meg hivatalos városi ünnepnapját, ekkor felelevenednek az egykori hagyományok: a kunkapitány megválasztása, lovasbandérumok találkoznak, a Nádor Klub részéről redeptiós díjat adunk ki, gasztrokulturális hungarikum vagy inkább kunikum kerül a nyilvánosság elé, s még számtalan rendezvény erősíti a jászkun összetartozást.

Mindenki tudja már, hogy a kun székek a magyarországi kunok autonóm, királyi vármegyerendszertől független és igen hatékony közigazgatási egységei voltak. A szék a szászok és székelyek székeihez hasonlóan bírói széket jelent. A székek élén a kapitányok álltak, legfőbb bírájuk a nádor volt, ami a legrégibb magyar királyi udvari méltóság, a király helyettese. A nádor mindig közvetítő szerepet töltött be a király és a nemesek között, a 800 év alatt azonban sokszor átalakult a hatalmi játszmákban a nádor szerepköre, kinevezése vagy választása az aktuális uralkodói hatalom akarata szerint.

A Habsburgok közel négy évszázadon keresztül Bécsből irányították a magyar királyságot, ráadásul a nádorok egy része inkább a Habsburgok, mint a magyarországi rendek érdekeit képviselték. Volt azonban jó néhány kivétel, akik nem keverték össze a haza ügyeit a birodalom érdekeivel. Nem ártana ebből tanulni manapság is. Az önkény és a megtorlás éveiben, 1849 után többé már nem töltötték be a nádori méltóságot, és 1867 után a miniszterelnök hatáskörébe került át a nádori feladatok jelentős része. A szószegő önkény már 1853-tól kivetette adóit a szabad jászkun területekre, és az általános adóteher 3-4 százalékról 20 százalékra emelkedett, s nem volt akadálya, hogy érvényesítsék a szabadságharcban jeleskedő jászkunok megaláztatását.

Itt jegyzem meg, hogy két vitézül harcoló huszárezredet is adott a hármas kerület, a hagyományos 12. Nádor-huszárezredet, s az újonnan felállított 14. Lehel-huszárezredet. Minden más harcoló egységgel együtt mintegy 14 ezer katonával vettek részt őseink a szabadságharcban. Alapszíneiket, a búzavirágkék és fehér színeket megőriztük városi zászlóinkon.

A jászkun önmegváltásban, a jobbágyfelszabadításban fontos szerepet töltött be Pálffy Miklós nádor, majd Pálffy János nádor, aki a török háborúk alatt és a spanyol örökösödési küzdelem során emelkedett fel a Habsburg Birodalom legjelentősebb államférfijai közé. Pálffy nemcsak hadvezérként, hanem diplomataként, közvetítőként is hathatósan képviselte Ausztria, és soha ne feledjük el, hogy saját nemzete érdekeit, mint Zrínyi vagy akár Dobó István.

Pálffy heves vérmérsékletét nemcsak az mutatja meg, hogy a török háborúk során számtalanszor megsebesült, de egy híres párbajtörténet is arról tanúskodik, hogy a magyar virtus híve volt, melyet János Frigyes württembergi herceg ellen vívott 1693 őszén. Történt ugyanis, hogy a Pálffy-ezred két huszárja gyümölcsöt lopott egy kertből, s a fiatal herceg - nyilván a hadseregben uralkodó törvények alapján - lelőtte a tolvaj katonákat. Pálffy János erre válaszul párbajra hívta János Frigyest, mely összecsapás a herceg halálával végződött.

Pálffynak elévülhetetlen érdemei voltak abban is, hogy I. József, illetve utóda, III. Károly a fennálló hadi helyzethez képest rendkívül enyhe feltételeket ajánlott a kurucok számára - hozzáteszem, hogy példátlan a magyar történelemben -, ezáltal pedig a szerződés tartósnak és mindkét fél számára előnyösnek bizonyult. Pálffy János korának egyik legjelentősebb, ám mára méltatlanul elfeledett magyar politikusa 86 esztendősen, 1751. március 24-én hunyt el Pozsonyban, s a Szent Márton koronázó templomban temették el. S nem árt, ha tudjuk, hogy Pálffy János nádor mindkét fia elesett a török elleni háborúkban, miként unokaöccse is, Pálffy Miklós nádor fia; ők így szolgálták a hazát.

A jászkunok - bármennyire is a kuruc seregek oldalán harcoltak - a Pálffy nádorokban megbíztak, mert vitéz katona módján mindig megtartották a szavukat, és alapvetően a magyar érdekeket megvédték. A szatmári béke után azonban nagyon sokára köszöntött be az igazi béke szelleme, pedig erre akkor minden igaz hazafi vágyakozott. "Megfogyva bár, de törve nem..."

Az akkori rendi országgyűlés igen fontos határozatot hozott a Jászkun Kerület ügyében is, sok tekintetben megszüntette a jászkunok lealacsonyított helyzetét, s elismerte sajátos közjogi állásukat. Az 1715. évi XXXIV. törvénycikk kimondja, hogy mivel a lovagrend lemondott örökvételi jogáról, a kunok birtokait és jövedelmeit már csak zálog címén birtokolja a vételár visszafizetéséig. A zálogjog megszűnte után e törvény erejénél fogva a jászkunok kiváltságos helyzetükben a nádor fönnhatósága és bíráskodása alá azonnal visszahelyeztetnek.

(11.50)

Az 1715 júniusában szentesített törvény nagy megnyugvást keltett, azonban látták azokat a tornyosuló pénzügyi nehézségeket is, melyek területük tényleges kiváltását késleltetik, ezért már ekkor felvetették az önmegváltás eszméjét, és ismét a nádorhoz fordultak.

A hamarosan kitört török háború miatt sajnos három évtizedig bizonytalan és elkeserítő maradt a jászkunok helyzete, de konokul tűrniük kellett. Ősi jogaikhoz azonban szívósan ragaszkodtak, és nem csüggesztették el őket folytonos jogsérelmeik sem. A kálvinista és a jász területeken a katolikus hitélet is megsegítette őket. A védett, kun előjogok reményében ideérkező bevándorló népesség, összefogva a megfogyatkozott kun őslakossággal, az 1700-as évek első felében folyamatosan küzdött az ősi kiváltságok visszaszerzéséért. Ez egységbe fogta a sokfelől érkező, szabadságra és védelemre vágyó népeket. Az egyre erősödő népi ellenállás valóban konok kunokká tett mindenkit. A függetlenségért folytatott harc közben kibontakozott a kun öntudat reneszánsza.

A több évtizedes küzdelem azonban sikerre vezetett. 1745 tavaszán Mária Terézia aláírta a redemptióról szóló diplomát, ezzel ismét érvénybe léptek a kunok ősi jogai, szabad tisztviselő- és lelkészválasztás, pallosjog, mentesség a vámok és földesúri szolgáltatások alól, és így tovább. A földesúri jogok alóli megváltás támogatásában Pálffy János nádor volt az, aki segített, aki a régi rend szerint tisztségénél fogva a kunok legfőbb elöljárója volt. Persze mindenkinek fizetni kellett. Aki többet fizetett, több földhöz jutott, s hatalmas legelők is kellettek a szilaj állattartáshoz. A visszaszerzett jogok a földhöz kötődtek, ezért a két Kunság és a Jászság népe arra törekedett, hogy idegen népek ne juthassanak be közéjük és földet ne szerezhessenek. Manapság is időszerű törekvések voltak. Ez tovább erősítette a közösség összetartását. Az embereket büszkeség töltötte el, hogy kunságuk, ősiségük alapján különleges jogokat élveznek.

Került mindez 575 900 rajnai aranyforintba, valamint még ezer lovas katona felszerelésébe, továbbá a nádor és a többi tisztségviselő fizetésének megadásába. A kunok és a jászok utódai még évekig, évtizedekig törlesztették a redemptióra fölvett kölcsöneiket. Elérték a jászkun kerület gazdasági, társadalmi fellendülését, és a feudális alávetettségből a parasztpolgári életmód felé fordult az életük.

Mit jelent a Jászkunságban élőknek, hogy 1745. május 6-án kelt diplomájában Mária Terézia megengedte a jászkunok megváltását s visszahelyezte őket ősi kiváltságaikba? E kiváltságlevél alapján a Jászkunság földje és népe szabad lett. A jászkun kerületek a váltság és járulékos összegeit a megállapított időben pontosan lefizették. Az óriási közterhektől sújtott lakosság készpénzzel alig rendelkezett, s a közel 600 ezer rajnai aranyforintra rúgó összeg nagy részét kölcsön útján szerezte meg. Szerencsére nem svájci frankban. A legnagyobb összeget báró Palm Ferenc hitelezte a jászkunoknak, 300 ezer forintot 6 százalékos kamatláb mellett. A váltságösszeg többi részét kisebb-nagyobb részben egyháziaktól, nemesektől, kereskedőktől, molnároktól vették kölcsön.

Az óriási megváltási összegből a három székváros, Jászberény 65 150, Halas 50 900, Karcag 41 300 forintot vállalt magára. Nagy és súlyos teher volt ez, hiszen az örökösödési háborúban kiállított ezer huszár felszerelési, ellátási költsége is a jászkunokra nehezedett. Arról nem is beszélve, hogy százak haltak meg a Habsburg-érdekháborús évtizedek alatt. Mindezzel együtt a jászkun kerületek a felszabadulásukat, megváltott szabadságukat kitörő örömmel, hálaadó istentisztelettel ünnepelték meg. A redemptióval a jászkunok történeti fejlődése új irányba lendült, és száz évvel megelőzték az általános jobbágyfelszabadítást. Önkormányzatuk újra kiépült, a szabad életük majdnem minden ágát felölelő józan, határozott, bölcs mérsékletű szellem és jogfelfogás teljesen a tősgyökeres, de magyarrá vált jászkunok alkotása.

Tisztelt Ház! A redemptio kivételes, de nem egyedi jelenség a korabeli Magyarországon. Létezett jó néhány autonóm, kiváltságolt terület még, például a hat hajdúváros, a 16 szepesi szász város vagy a szabad királyi és bányavárosok. Számunkra mégis a legfontosabb a jászkun kerület, tekintettel arra, hogy körülbelül százezer ember, 38 településen 17 656 család vált újra szabaddá a gyötrelmes földesúri függéstől. Szülőföldemen, a Kiskunság 15 településén ekkor 5997 család élt körülbelül 30 ezer fővel. A váltságpénz, a 185 150 rajnai aranyforint értéke körülbelül ugyanennyi juh árának felelt meg akkor vagy körülbelül 10 ezer lónak vagy 5 ezer hízómarhának.

Az utókor számára kötelességünk megemlékeznünk elődeink áldozathozataláról, és hálaadással tartozunk. A Magyar Országgyűlésben ezért kezdeményeztük a jászkun emléknap megerősítését. Meggyőződésem, hogy az egymással egyetértő kultúrközösségek autonómiája, a saját magukat meghatározó közösségek önrendelkezése jelenti a jövőt a Székelyföldön, a Hajdúságban vagy a Jászkunságban egyaránt. Magyarország érdeke ez, a magyar jövő mintaképe, a szabad parasztpolgárok, a cívis öntudat megtartása minden időkben.

A Csertán nemzetség, Kötöny népének emléke összetartó identitást jelent közel 140 év múltán is, miként 1848-49 is. Számomra természetes és konokul helyeselhető dolog a jászkun hagyományok megélése és megtartása. Számunkra a halasi csipke, a birkapörkölt, gulyásleves nem elvont fogalom, a bogrács, a kulacs, kolbász, csákány, balta, kantár, csősz, és így tovább, kun szavaink szerves alkotórészei a nemzeti kultúrörökségünknek. Szép példája például a kun miatyánk, amit még száz évvel ezelőtt is tanítottak iskoláinkban. Az erősen eltorzult szöveg körülbelül a XVI. század közepén keletkezhetett, ennek utolsó sorával zárom hozzászólásomat, annak reményében, hogy a jászkunok jó példával járnak elöl, bízunk a gondviselésben, a jövőben és egymásban, ahogyan az elmúlt évszázadokon keresztül, mert "szen boszony boka csalli botson igyi tengere, ammen", azaz: te vagy az erős, az igazságos, jó Isten, ámen.

Köszönöm, elnök úr. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a jászkun önmegváltás emléknapjáról szóló országgyűlési határozati javaslatról a kormány nem kívánja ismertetni álláspontját.

Most a nemzeti összetartozás bizottsága álláspontjának ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 5 perces időkeretben. Megadom a szót Csóti Györgynek, a bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő úr.

CSÓTI GYÖRGY, a nemzeti összetartozás bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A török kiűzése után a Habsburgok a törökök által megszállt területet, amely ezek után egy európai összefogással, nemzetközi segítséggel felszabadult, ezt a területet a Habsburgok egyszerűen zsákmányként kezelték, gyarmatosítási szándékkal vették birtokba. Ennek számos példája van, a déli vidéken, a Bácskában és a Bánságban például nem engedték meg, hogy visszatelepüljenek az őshonos lakosok, inkább a déli szomszédságból vagy nyugati, távoli országokból hoztak be telepeseket.

(12.00)

Szerencsésebb volt a helyzet az Alföld északi részén, a Jászságban, a Kiskunságban és a Nagykunságban, ahol a lakosság egy része túlélte a török időket. Ezért ezt a területet egyszerűen eladták, nem akartak mást csinálni vele. Nem adták vissza az őshonos lakosoknak, tulajdonosoknak. Úgyhogy megállapíthatjuk, lehet, hogy ez vitát vált ki egyesekben, de én ki merem mondani itt is, az Országgyűlésben, hogy a történelem során a 150 éves török hódoltság nem okozott több bajt és kárt a magyarságnak, mint a 300 éves Habsburg-uralom. A törökök fegyverrel pusztítottak minket, a Habsburgok pedig aljas politikai praktikákkal. Ennek példája a jászkun hármas kerület eladása. Ezt eladták a német lovagrendnek, minő véletlen, ennek nagymestere éppen egy Habsburg-herceg volt.

Az előterjesztő expozéjában elmondottak alapján tudhatjuk, láthatjuk, tapasztalhattuk itt az elmúlt negyedórában, hogy micsoda hihetetlen erőfeszítéseket tettek a jászok és a kunok, hogy visszaszerezzék jogaikat, visszavásárolják területüket. Úgyhogy ez az esemény a nemzeti összetartozásnak, az áldozatvállalásnak, a történelmi örökség megbecsülésének egy példája, egy nagyon szép példája. Ezért is a nemzeti összetartozás bizottsága vita nélkül, egyhangúlag támogatta a határozati javaslatot az Országgyűlésnek általános vitára.

Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Elsőként Lukács László képviselő úr jelentkezett (Jelzésre:), de gondolom, mindent bőven kifejtett, és ezt a Fidesz álláspontjának is tekinthetjük, ahogy látom.

Akkor megadom a szót Iváncsik Imre képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A szocialista frakció nevében örömmel üdvözlöm azt a beadványt, amit képviselőtársaim az előbb ismertetett ügyben elmondtak. Én magam is tapasztalom több évtizede, hogy a Nagykunságban, a Jászságban élő emberek büszkék a történelmi múltjukra. Amikor a megyei közgyűlés elnöke voltam, akkor is volt szerencsém a megyében a legkülönbözőbb, e térséghez tartozó településeken megfordulva, az ott élő emberekkel nagyon sokat beszélgetve, az általuk szervezett, részben ezekhez a hagyományokhoz is kötődő rendezvényeken részt véve megtapasztalni, hogy van egy nagyon különleges jász és kun identitás, amit azok az emberek is magukénak vallanak, és magukénak éreznek, akik nem ott, azon a földön születtek, hanem máshonnan vándoroltak be.

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Ez tényleg egy nagyon különleges olyan identitás, ami történelmi hagyományokon, az ott élő emberek hazaszeretetén, a kultúra ápolásához való viszonyukon, annak fontosságán alapul. Mind az előterjesztésben, mind a részletes indoklásban és az iménti hozzászólásokban bőségesen hallottunk olyan megfontolásokat, amelyek indokolttá teszik azt, hogy a Magyar Országgyűlés elfogadja, jóváhagyja a benyújtott határozatot. Én a Szocialista Párt frakciója nevében szeretném önöknek mondani, hogy nemcsak hogy örömmel üdvözöljük, hanem támogatjuk is természetesen. És mi, akik ott élünk ezen a területen, a mindennapok során is részt veszünk ennek a nemes hagyománynak az ápolásában.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Köszöntöm képviselőtársaimat. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett Baráth Zsolt képviselő úr, Jobbik-képviselőcsoport. Megadom a szót.

BARÁTH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Jászberényi születésű és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből származó országgyűlési képviselőként mindenképpen szeretnék hozzájárulni néhány gondolattal ehhez a határozati javaslathoz. (Dr. Józsa István: Nem muszáj.) Annál is inkább, mivel én is voltam már néhányszor ilyen ünnepségen, részt vettem már jóval korábban, ugyanis a jászok már évtizedek óta, szinte évszázada ünneplik 1745. május 6-át. Ha az előttem szóló Lukács László képviselőtársammal lesznek hasonló vagy azonos gondolatok, akkor az nem azért van, mert együtt készültünk, hanem azért, mert ugyanarról beszélünk. Úgyhogy engedjék meg nekem, szeretném egy rövidke felvezetéssel ezt a gondolatsort mindenképpen kiegészíteni.

A XIII. és XIV. században Magyarországra érkező kunok és jászok betelepülésüktől fogva jelentős kiváltságokat kaptak az uralkodóktól. Nem tartoztak földesúri szolgáltatásokkal, a jászkunok földjén nem alakult ki jobbágy-földesúr viszony, területe még a török hódoltság idején is koronabirtoknak minősült. Tulajdonosa az uralkodó volt, aki ezt a jogát a mindenkori nádor útján gyakorolta. A lakosok nem csupán a földesúri adóktól mentesültek, de a nemesekhez hasonlóan a vám- és harmincadmentesség és egyéb előjogok is megillették őket. A kivételezett közjogi helyzet ugyanakkor jelentős kötelezettségekkel párosult. Ezek közül a legfontosabb a katonai szolgálat volt. A jászkunok háború idején kötelesek voltak a királyi korona alatti hadba vonulásra, és ők biztosították a nádor fizetését, aki a főbírájuk volt. Mindezeket a terheket azonban szívesen vállalták, büszkék voltak szabad állapotukra, az országban egyedülálló, kivételezett jogi helyzetükre.

1702 azonban a végzetes döntés éve volt. A török hódoltság után a bécsi udvar komoly anyagi gondokkal küzdött, a hosszú háborúskodás kimerítette a kincstárat. Pénzre volt szükség, ezért I. Lipót császár elhatározta, hogy az egész Jászkunságot, a Jászságot, Nagykunságot és Kiskunságot áruba bocsátja. Az eladást megelőzően, 1699-ben átfogó összeírás készült a Jászkunságról, hogy felmérjék a terület értékét, gazdasági erejét és adózási képességét. 1702-ben megszületett a jászkunok számára tragikus döntés, az uralkodó 500 ezer rajnai forintért eladta a Jászkunság egész területét és lakóit a német lovagrendnek. Az adásvétel a fennálló törvények értelmében is jogtalan volt, hiszen a kiváltságos terület, koronabirtok lévén, elidegeníthetetlen.

Az eladással a jászok és kunok kiváltságai megszűntek, egyik napról a másikra jobbágysorba kerültek. Természetesen sohasem törődtek bele az ősi jogon szerzett kiváltságaik elvesztésébe. Már a következő évben lelkesen csatlakoztak a Rákóczi-szabadságharchoz, és a fejedelem meg is ígérte kiváltságaik visszaállítását, ami azonban a szabadságharc bukása miatt nem válhatott valóra. Mivel a német lovagrend nem tudta érvényesíteni vásárolt jogait, 1731-ben eladta jogát a pesti Invalidus-háznak. Ez azonban nem változtatott a jászkunok helyzetén. "Életünket és vérünket és aranyforintjainkat!" - mondták ekkor a jászok és a kunok. A Jászkunságban hamarosan mozgalom indult a jogok visszaszerzésére, amit Pálffy János nádor is támogatott.

A három kerületből követek indultak Budára és Bécsbe, kérelmükkel a királyig is eljutottak. Útjaikra ajándékokkal megrakodva indultak őseink, vitték az akkori, igazi csemegének számító teknősbékát, de vittek darutollat, kócsagtollat és aranypénzt is bőven, hogy kérésüknek nyomatékot adjanak. Végül Mária Terézia királynő 1745. május 6-án kegyelmesen megengedte, ha a jászok és kunok visszafizetik az eladási ár összegét a kincstárnak, visszanyerhetik régi szabadságukat, a redemptiót. Ez volt a redemptio. Hatalmas összegnek számított ez akkoriban, a lakosok csak több évig tartó gyűjtéssel és kölcsönökkel tudták összeadni, ami kamataival együtt ekkor már 575 900 aranyforintot tett ki. Ezen túl vállalták ezer lovas katona felszerelését, valamint a nádor évi tiszteletdíjának megfizetését.

Bár a megváltás óriási terhet jelentett, a cserébe kapott jogok is nagy jelentőségűek voltak. A diploma visszaállította a jászok és kunok örökös kiváltságait, amelyek közül a legfontosabb a földesúri szolgáltatásoktól való mentesség, a szabad tisztviselő- és lelkészválasztás, valamint a pallosjog, azaz a bíráskodás joga volt. A királynő új pecsét használatát is engedélyezte a jászkun hármas kerület számára, amelynek székhelye Jászberény lett. A redemptiót követően a korábban jogilag egységes közösség a megváltott föld arányában tagolódott, akik részt vettek a megváltásban, annak megfelelő földterületet adtak, ők lettek a redemptusok. A társadalom legfelsőbb szintjét foglalták el, rangjuk és jogállásuk a nemesekéhez hasonló volt. Azokat, akik nem tudtak részt venni a megváltásban, irredemptusoknak nevezték. Rajtuk kívül élt egy szegény, nincstelen réteg is a Jászkunságban, ők voltak a zsellérek.

A megváltott földet tőkeföldnek nevezték, ezen kívül azonban a teljes földterületnek csaknem a fele közös használatban volt, ebből alakultak később a redemptus közbirtokosságok.

(12.10)

A jászkunok bírája továbbra is a nádor maradt, aki jogait az általa kinevezett főkapitány útján gyakorolta. A három kerület élén a kapitányok álltak, akik választással kerültek tisztségükbe, munkájukat az ugyancsak választott alkapitány segítségével végezték.

Az önerőből történő megváltás jogos büszkeséggel töltötte el az abban részt vevőket, melynek emlékét generációkon át megőrizték. Ez jelentette az alapját a sokszor emlegetett jászkun öntudatnak, ami máig is jellemzi a jászok és kunok leszármazottait. A legtöbb jászsági településen minden évben megünneplik a jeles napot, így Lajosmizsén is ünnepi nagymisével minden év május második vasárnapján. Lajosmizse is jász település. Jászberényben díszes ünnepség keretében a jászkapitány szobránál, Budapesten pedig a köröndi Czettler-emléktáblánál tisztelegnek az ősök emléke és példamutató áldozatvállalása előtt.

Gondolataimat Papp Izabella levéltáros, a Jászok Egyesülete tagja írásaiból merítettem.

És akkor soroljuk fel még egyszer, hogy melyek voltak azok települések, amelyek a redemptióban részt vettek, illetve az összeget fizették a fizetett összeg sorrendjében: Jászberény, Jászárokszállás, Jászapáti, Jászalsószentgyörgy, Jászladány, Jászfényszaru, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászdózsa, Jásztelek, akkor Jászmihályteleknek hívták, Jászfelsőszentgyörgy. A redemptióban részt nem vett további mai jászsági települések: Alattyán, Jánoshida, Jászágó, Jászboldogháza, Jászivány, Jászszentandrás, Pusztamonostor, csak a rend kedvéért.

A redemptiót követően létrejövő új közigazgatási egység, a jászkun hármaskerület, mely a Jászságot, a Nagykunságot és a Kiskunságot foglalta magában, székhelye, mint tudjuk, Jászberény lett.

Két olyan versből szeretnék egy-egy rövid versszakot idézni, az egyik a Jászok éneke, ami azóta is bizonyos közösségekben még emlékezetben van: "Ünnepre ébredt jászok ősi népe, / Távolból fölzeng hős Vezérünk kürtje. / Szűz Anyánk által köszönjük az Égnek: / Drága hitünket."

A másik pedig a jász Te Deum, amely így kezdődik: "Nagy isten áldunk téged, / urunknak ismerünk, / akit fenséged végett / imád minden velünk. / Áld és magasztal ég s a föld, / amelyet szent neved betölt."

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! A magam, de legfőképpen a Jobbik-frakció nevében ezt a határozati javaslatot teljes mértékben támogatjuk. Nem akarok azonban ünneprontó lenni, de fel kell tennem a következő kérdést jelen vagy nem jelen lévő képviselőtársaimnak, elsősorban a Fidesz-KDNP kétharmados soraiban ülő előterjesztőknek, Szabó Tamás, Pócs János, Fazekas Sándor, Varga Mihály, Boldog István, Fejér Andor, Bene Ildikó, Sági István, Szalay Ferenc, Varga István és Balla György képviselőtársamnak. 2011 májusában beterjesztettem Farkas Gergő jobbikos képviselőtársammal a Rákóczi-szabadságharc és -emlékév megünnepléséről, emlékezetéről szóló határozati javaslatot. Ugyan ez még akkor a bizottságban kapott támogatást a nemzeti együttműködés jegyében, a kétharmados kormánypárti Fidesz-KDNP-többség leszavazta. Majd az idén beterjesztettem egy másik határozati javaslatot, a 907-es pozsonyi csatának emlékévvé nyilvánításáról, ugyanez lett vele a helyzet, ugyanez történt vele, ugyanez lett a sorsa: a kétharmados Fidesz-KDNP-kormánytöbbség leszavazta. A kérdésem csak annyi lenne, hogy miért.

Köszönöm, elnök úr, a türelmet, figyelmet, és erre a kérdésre, ha lehet, akkor várnék most egy választ. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az írásban előre bejelentett felszólalások végére értünk, most a normál időkeretben felszólalásra jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Felszólalásra jelentkezett Szabó Tamás képviselő úr, Fidesz-képviselőcsoport.

DR. SZABÓ TAMÁS (Fidesz): "Nem másra szolgál a mi eleink tündöklése nékünk, mint hogy világító fáklyával fussuk be a mi életünk pályáját."

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Gróf Zrínyi Miklós költő és hadvezér XVII. századi gondolatát idéztem, amely ma, a XXI. században is megkerülhetetlenül időszerű. Örök érvényű, mert költői nyelvezettel ugyan, de cselekvő nemzettudatra ösztönöz, hiszen az ősök tisztelete és a hagyományaink megőrzése nélkül nincs egységes nemzeti jövő sem. Cselekvő nemzettudatra ösztönöz, mint az előttünk fekvő indítvány is, amely felkéri az Országgyűlést, hogy május 6-át Mária Terézia királynő 1745. évi megváltást biztosító oklevele kibocsátásának emlékezetére országgyűlési határozatban nyilvánítsa a jászkun megváltás emléknapjává.

A nemzeti emléknap Magyarország és a magyar nemzet valamely kiemelkedő múltbéli eseményének a hétköznapoktól eltérő napja, amely az adott történelmi eseményt tartalmában és külsőségeiben is ünnepélyes, fennkölt módon, ünnepségek és megemlékezések rendezésével idézi fel úgy, hogy az egyben visszatekintést, emlékezést, tiszteletet, kegyeletet és főhajtást jelezzen, és nemzeti dicsőséget hangsúlyozzon, amint teszi ez a jelen képviselői indítvány is.

Történelmi alátámasztásként hadd mondjam el, noha itt most már elhangzott, de azt hiszem, hogy újraismételni nem hiábavaló, hogy a kunok török nyelvű nomád népként hosszú vándorlás és hadakozás után a XIII. században jelentős számban Moldvába és a Havasalföldre költöztek. Fejedelmük felvette a kereszténységet, és elismerte a magyar király, II. András fennhatóságát. Így a magyar Szent Korona országaihoz csatlakozott Kunország 1233-tól a mindenkori magyar király uralkodói nagycímébe is bekerült. A mongolok 1238. évi újabb támadásakor a kun fejedelem IV. Béla királytól kért és kapott menedéket, és 1239-ben népével együtt, melyhez az iráni nyelvű nomád nép, a jászok is csatlakoztak, beköltözött Magyarországra.

A tatárjárás pusztítása után 1246-tól a jászok és a kunok története elválaszthatatlanul összefonódott a magyarság történelmével. A jászok és kunok a magyar hazát évszázadokon keresztül számukra adományozott kiváltságaik alapján katonaként vérükkel szolgálták.

1702-ben a jász és két kun kerületet I. Lipót király, valamennyi addigi privilégiumot megszegve, országgyűlési jóváhagyás nélkül 500 ezer rajnai forintért eladta a német lovagrendnek. A jászok és a kunok 1741-től gróf Pálffy János nádor támogatásával mozgalmat indítottak ősi privilégiumaik visszaállítására, mely Mária Terézia királynő uralkodása alatt 1745-ben megváltással - ezt nevezzük redemptiónak - nyert végső befejezést. A jászok és a kunok a szükséges pénzösszeget óriási áldozatok árán teremtették elő. Vállalták továbbá ezer könnyűlovas huszár felszerelését és a nádor évi fizetésének biztosítását is. Ezt követően a királynő 1745. május 6-án Bécsben kibocsátotta a megváltásról szóló oklevelet, melyben visszaállította a jászok és a kunok ősi kiváltságait. Idézem: "...hogy kegyesen tekintetbe véve elődeiknek, őseiknek különböző alkalmakkor és körülmények között, igen sokszor vérük ontásával is, néhai megdicsőült magyar királyok és az ország Szent Koronája iránt tanúsított hívséges és hasznos áldozatkészségüket, nemkülönben saját maguk szolgálatait és érdemeit, melyeket különböző esetekben a király, birodalom, a közjó és éppúgy a Mi Felségünk érdekében is hűséggel és haszonnal is teljesítettek és szereztek, ezen kerületek imént bemutatott kiváltságokmányait kegyesen megerősítendőknek és adományozandónak tartottuk..."

A kiváltságos kerület földje területileg nem volt összefüggő, azonban az ott élő jászok és kunok nemzettudatát, hagyományait tekintve mintaszerűen egységesnek ítélhető a XXI. században és napjainkban is. A jászok és a kunok a magyaroktól eltérő eredetük és nyelvük ellenére nyelvükben és nemzettudatukban is olyan magyarokká váltak, akik a múltban, a jelenben és a jövőben is büszkék származásukra, hiszen Magyarországot évszázadokon keresztül a számukra adományozott kiváltságaik alapján katonaként vérükkel szolgálták, és eleget tettek a még Árpád-házi királyainknak tett felajánlásuknak: vérrel védeni a hazát.

(12.20)

E felfogás és hazaszeretet a XXI. században is valamennyi jász és kun sajátja. Híven tükrözi ezt a ma is érzékelhető s követendő felfogást az 1845-ben a megváltás centenáriumára megrendezett örömünnep fohásza. Idézem: "Isten, áldd meg nemzetünket, Isten, áldd meg a királyt, béke közt tarts meg bennünket, távoztasd a belviszályt, szeretet fűzzön egymáshoz, hűség kössön a hazához, szent hit lánca egyházunkhoz, hódolat a királyunkhoz."

Mindezek alapján kérem a tisztelt Országgyűlést, képviselőtársaimat, hogy május 6-át nemzeti emléknapjaink sorába felvenni és egyben országgyűlési határozatba iktatni szíveskedjék.

Ezt követően legvégül hadd mondjam el még azt, hogy noha én magam nem vagyok jász, 17 éve élek a Jászságban, és a jászságiak, részben a jászok bizalmából ülök most a parlamentben, képviselem őket. Viszont ez alatt az idő alatt is megtapasztaltam és nagyra értékelem személy szerint is a legmagyarabb magyarság mellett is azt a jász öntudatot, annak képviseletét, megélését és a mindennapokban történő megélését, amit az előttem szólók is részletesen kifejtettek.

Ennek az indítványnak az utolsó sorában utalunk civil szervezetek támogató nyilatkozataira, amelyek méltán példázzák azt, hogy a Jászságban, a Kunságban az emberekbe és a közösségekbe milyen mélyen beágyazott ez a tudat, ez a gondolat. A teljesség igénye nélkül, engedjék meg, hogy néhány aktívan működő és ezekkel a kérdésekkel mindennaposan aktívan foglalkozó civil szervezetet megemlítsek, így a Jászkun Kapitányok Tanácsát Fábián József jászkun főkapitány támogató aláírásával, a Jászsági Önkormányzatok Szövetségét Eszes Béla elnök úr aláírásával, a Nagykun Hagyományőrző Társulást Kecze István elnök úr aláírásával, Kiskun Önkormányzatok Szövetsége Kapus Krisztián elnök úr aláírásával, Kun Összefogás Konzorcium szintén Kapus Krisztián aláírásával, Nádor Klub Lukács László elnök úr támogató aláírásával, Jászok Egyesülete dr. Dobos László ügyvivő támogató aláírásával, Népfőiskola Alapítvány Lezsák Sándor elnök úr aláírásával, Jászberényi Gazdák és Polgárok Köre Tamás Zoltán elnök úr aláírásával, Jász Múzeumért Kulturális Alapítvány Hortiné Bathó Edit elnök asszony aláírásával, Városvédő és Szépítő Egyesület Jászberényből Bolla János elnök úr aláírásával.

Azt gondolom, ez is mutatja, de mindenki, aki valaha is elkerült a Jászságba vagy a Kunságba, és ilyen jellegű rendezvényen alkalmakkor megjelent, pontosan tanúságot szerezhetett arról, hogy mit jelent ez a mindennapokban számunkra, jászok és kunok számára.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett Göndör István képviselő úr, MSZP-képviselőcsoport. Megadom a szót.

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mi megbeszéltük képviselőtársammal, hogy a szocialista frakció álláspontját ő fogja ismertetni. Engedjék meg nekem a főhajtásom a képviselőknek, akik ezt a kezdeményezést tették.

Miután a családunk egyik fele pont a Jászságból való, és a mai napig ott élnek, volt alkalmam nekem mint a nyugati határszélen született embernek megtapasztalni, hogy mit jelent a Jászság a jászoknak, és úgy, ahogy elmondták - nem akarom húzni az időt, nem akarom feltartani önöket -, tényleg igaz, hogy mennyire büszkék a múltjukra, a nyelvükre, a kultúrájukra, és hogy ez a családon belül úgy öröklődik tovább, hogy egy idő után az unoka is odaköltözik és választja ezt a megélhetése terepéül. Ez tényleg, valóban az ősök tisztelete, a hagyományok tisztelete, a történelem.

Amiért én szót kértem - és ez az ünneprontás -, engem már az meglepett, amikor az akkor éppen ülést vezető elnök úr azt mondta, hogy a kormány nem kíván ebben a kérdésben nyilatkozni, és itt jön a pikírt gondolatom. Lukács képviselő úr, feltehetően az ön expozéjában és magában az indítványban kevés olyan populista mondat van, amit én úgy érzem, hogy nem volt illő belekeverni ebbe a nemes dologba. Szerintem ön is tudja. Szóval, amikor azt mondja, hogy hitelt vettek fel 6 százalékos kamatra, és nem svájci frankot, akkor nekem nem kell hosszan beszélnem, hogy a svájci franknál nem volt ekkora kamat, az IMF-nél sem volt ekkora kamat. Tehát ez az önöké.

A másik, hogy a svájci frank nagy problémája az árfolyam, az az árfolyamprobléma, amit az önök gazdaságpolitikája okozott. Én úgy gondolom, ha ebből egy kicsit többet tett volna bele, akkor lehet, hogy a kormány is nagyobb lelkesedéssel támogatná ezt a nagyon nemes és figyelemre méltó gondolatot, amelyet - még egyszer csak megerősítem, amit képviselőtársam elmondott - a frakciónk támogat, és örömmel teszem. Tudom, hogy a családban nagyon sokan lesznek büszkék arra, ha elfogadjuk ezt a határozatot.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétperces felszólalásra jelentkezett Tóth Gábor képviselő úr, a Fidesz-képviselőcsoportból. Megadom a szót, képviselő úr.

TÓTH GÁBOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Engedjék meg, hogy néhány gondolattal én magam is hozzászóljak ehhez, miután született jász vagyok, és bármerre jártam a világban, mindenkor és mindenhol büszkén vallottam és tartottam magam magyarnak és jásznak.

A redemptio olyan szinten kötelez minket, hogy az első Orbán-kormány idején, amikor Jászberényben a hűtőgépgyárnak egy nagy csarnokrésze leégett, akkortájt dr. Kis Zoltán volt a Jászság országgyűlési képviselője, és törött lábbal jött ki a szakadó hóban. Még sosem találkoztunk személyesen, és mondtam, hogy komám, minket a redemptio kötelez, gyere és próbáljunk lobbizni annak érdekében, hogy mintegy hatezer munkahely a beszállítókkal együtt megmaradhasson a Jászságban. Függetlenül attól, hogy sem párt-, sem egyéb más kapcsolat köztünk nem volt korábban, első szóra jött, és az akkori gazdasági miniszter úrnál, Chikán miniszter úrnál jártunk el, és a hatezer munkahely a beszállítókkal együttesen meg lett mentve. Orbán Viktor miniszterelnök úr adta át azt a csarnokot az idő tájt, ami ugyancsak bizonyította a jászok összetartozását párt- és felekezeti hovatartozástól függetlenül. Amikor baj volt, és baj van, a jászokat ez kötelezi. Ennek a továbbéléséhez kérem tisztelettel a parlamenti képviselőtársainkat, hogy ezt az emléknapot támogassák, és szavazataikkal segítsék ennek a megvalósítását.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok.

Megkérdezem, az előterjesztők közül kíván-e valaki a vitában elhangzottakra válaszolni. (Nincs jelzés.) Nem kívánnak válaszolni.

Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat... (Jelzésre:) Tisztelt Országgyűlés! Mégis van lehetőség arra, hogy az előterjesztők reagáljanak. Megadom a szót Fejér Andor képviselő úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra mint előterjesztő. Parancsoljon, képviselő úr!

FEJÉR ANDOR (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Elnézést, hogy picit határozatlanok voltunk. Szeretném megköszönni az előterjesztők nevében mindazokat a hozzászólásokat, amelyek pozitívan és támogatólag szóltak a kezdeményezés mellett, és természetesen szeretném megköszönni Jász-Nagykun-Szolnokban élő, Jász-Nagykun-Szolnok megyében megválasztott országgyűlési képviselőként azokat a méltató szavakat, amelyek a jászok és a kunok kitartásáról, emberségéről, egyenes jelleméről tanúskodtak.

Köztudottan nem jász vagy kun identitású emberként, hanem negyed évszázada Jász-Nagykun-Szolnok megyébe költözött emberként szeretném megerősíteni, hogy mindazt, amit képviselőtársaim elmondtak a jász emberek jelleméről, a hétköznapokban és az ünnepeink során is tapasztalhatunk, ezt csak megerősíteni tudjuk.

(12.30)

Szeretnénk mindenkinek a támogatását kérni annak érdekében, ahogy a felszólalásokban is hallhattuk.

Picit talán sajnálatosnak mondható az, ha valaki egy 16 perces expozéból egyetlenegy szót kiragad, és azt megpróbálja a saját szája ízlése szerint értelmezni. (Babák Mihály: Szégyellnivaló!) Azt gondolom, hogy a képviselőtársam valamit félreértett, és lehet, hogy jobb lett volna (Babák Mihály: Ha meg se szólal!) az a következtetés, amit közösen le tudunk vonni erről a nagyszerű kezdeményezésről: ha elmarad a felszólalása. Én ezt az egész előterjesztést egy, a területen élő képviselők összefogásaként fogom fel, és nem gondolom azt, hogy ezt az összefogást meg kellene valakinek is magyarázni. Ezt vagy érzi, érti az ember, és nem akartunk semmilyen eddig, sőt ezt követően benyújtott előterjesztésnek és felvetésnek a vetélytársaként vagy párhuzamaként fellépni, csupán kalapot szerettünk volna emelni az ott élő emberek ősei előtt, azok előtt a tettek előtt, amelyeket megtettek a nemzet, a magyarság, a kunság és a jászság megmaradása érdekében. És ha ezt önök így gondolják, akkor arra kérem önöket, hogy a szavazataikkal és a hozzáállásukkal is szíveskedjenek támogatni.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a magyarországi németek elhurcolásának és elűzésének emléknapjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája a lezárásig. Lukács Tamás, KDNP, Potápi Árpád János, Csóti György, Fidesz, képviselők önálló indítványát H/13158. számon megismerhették.

Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Csóti György úrnak, a napirendi pont előadójának, 20 perces időkeretben. Parancsoljon, képviselő úr!

Felszólalások:   37-80   81-97   97-123      Ülésnap adatai