Felszólalás adatai

KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Én úgy gondolom, hogy a legnagyobb baj az, ha fontosabb a nagyotmondás, mint az igazmondás, nagyobb baj az, ha a kormány képviselői a nagyotmondást fontosabbnak tartják, mint az igazmondást, és bajnak tartom azt, hogy az illetékes miniszter nem ül végig egy ilyen fontos vitanapot, és annyi időt sem szakít rá, hogy végighallgassa az elhangzó érveket.

Én nem erről szeretnék beszélni, hanem sokkal inkább arról, hogy mi milyen Magyarországot szeretnénk a következő években. Sokféle magyarázat adható erre, de véleményem szerint talán a legegyszerűbb magyarázat az, hogy olyan Magyarországot szeretnénk, ahol mindenkinek esélye van a megélhetésre és a jólétre. Olyan Magyarországot szeretnénk, ahol nincsenek leszakadó, hátrányos helyzetű emberek sem, nincsenek leszakadó és hátrányos helyzetű térségek és régiók, mert az a meggyőződésünk, hogy ilyen leszakadt régiókkal, kettészakadt országgal nem lehetünk egyenrangú tagjai a fejlett nyugat-európai társadalmaknak. Arról, hogy ezzel kapcsolatban milyen problémák vannak, szeretnék néhány konkrét adatot is felsorolni önöknek, ezek elsősorban Észak-Magyarországról, Kelet-Magyarországról származnak, és a problémák súlyát rendkívül precízen jelzik.

A munkanélküliséget szokta emlegetni a kormány dicséretes módon, hogy 6,5 százalék körüli országos átlagban, ez Borsod megyében 20,5 százalék, és a kelet-magyarországi régiókban pedig 17,5 százalék. Megjegyzem, ez 1 százalékkal magasabb, mint 1997-ben volt. A nettó jövedelem az elmúlt évben 1,5 százalékkal emelkedett országos szinten, ez Borsod megyében mínusz 1 százalék. És néhány adat ahhoz, amit már a képviselőtársam is emlegetett: miközben az országban az elmúlt évben 12 százalékkal nőtt az új lakások száma, addig Borsod megyében ez 28 százalékkal csökkent, az ország egyik legnagyobb megyéjében mindössze 940 darab lakás épült. Ezek az adatok mutatják, hogy milyen mértékben torzít az a tükör, amelyet a Fidesz a társadalom elé tart. És el kell mondanom önöknek, hogy sajnálatos módon az ezekben a régiókban élő állampolgáraink a rendszerváltozást nem a lehetőségeik kiszélesedésében és az esélyeik növekedésében, hanem pontosan az ellenkezőjében élik meg.

Az is mondható, hogy mindenki vesztes, aki a rendszerváltástól egy igazságosabb, humánusabb társadalmat várt, és nem azt kapta. És az lehet a sikeres, akinek esélyei vannak, és akiknek nincsenek esélyeik sem, azok a vesztesek közé tartoznak.

Kinek vannak esélyei a mi véleményünk szerint, különösen a hátrányos helyzetű régiókban? Annak vannak esélyei, akinek esélye van arra, hogy jól fizető állást kaphat, jól fizető állást talál. Tehát a munkahelyteremtés kulcskérdés, nemcsak a leszakadó régiókban, hanem az egész országban. Természetes dolog, hogy ezek az emberek élni akarnak, munkát akarnak saját maguknak, és nem pedig segélyekből akarnak élni.

Bebizonyosodott, hogy a felzárkóztatás, a válságkezelés tisztán piacgazdasági eszközökkel és módszerekkel nem valósítható meg. Európai példák sokasága igazolja, hogy a felzárkóztatás egyik évről a másikra nem valósítható meg. 10-15 éves, hosszú távú folyamatokról van szó, amelyeket következetesen kell végrehajtani. Különösen igaz ez akkor, amikor a gazdasági átalakulás és a gazdaság fejlődése megteremti az ehhez szükséges forrásokat; érthetetlen, hogy a kormány miért nem ezt az utat követi. Hivatkozások történnek arra, hogy: de hát mit akartok, épül az M3-as autópálya is?! Igen, szükséges, de nem elégséges feltétel. Ott van a Széchenyi-terv; csak bebizonyosodott a Széchenyi-tervről, hogy ez nem jelent többet a hátrányos helyzetű régiókban, mint az előző időszak lehetőségei, hanem - éppen a hátrányos helyzetből adódóan - kevesebbet jelent, tehát nem megfelelő megoldás a felzárkóztatásra.

Mit kell még ahhoz tenni a véleményünk szerint, hogy az esélyek növekedjenek? Például azt, hogy hagyni kell élni azokat, akik önmaguktól is fejlődni képesek, akarnak is fejlődni, tudnak is fejlődni, és nem kell őket akadályozni ebben. Mert az Európai Unióra is jellemző az, hogy vannak fejlesztési centrumok, amelyek húzóerők egy-egy térség, egy-egy körzet számára. Szükséges a decentralizált intézményrendszer, a decentralizált források, amelyekről ott helyben tudnak a leghatékonyabban és a legjobban dönteni. Iszonyatos felelőssége a kormánynak az, hogy a hátrányos helyzetű térségek ne ismételten kudarcként éljék meg az európai csatlakozást, ugyanúgy, mint a rendszerváltás időszakát. Ezek a térségek újabb kudarcot nem tudnak elviselni.

Az idő rövidsége miatt még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet: ezen térségek hátrányos helyzetéből adódóan az egyik legfontosabb területre, az oktatásra nem jut elegendő forrás, nem jut elegendő forrás azért, mert a források a szociálpolitikára fordítódnak, és egyéb eszközökre nem jut megfelelő pénz.

Sajnálom, hogy a miniszter úr nincs itt, de zárásként szeretném mint kereszténydemokrata ember figyelmét felhívni III. Leó pápa enciklikájára, aki ezt mondja: "Az államnak különös gondoskodást kell tanúsítania a gyengékkel, a szegényekkel szemben. A gazdagok osztályának, mely önmagában elég erős, kevésbé van szüksége az állam védelmére. A munkásosztály, amelynek nincsen saját támasza, mindenekelőtt az állam védelmére szorul." Mi azt akarjuk, hogy Magyarország valóságosan mindannyiunké legyen.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)