Felszólalás adatai
151. ülésnap (2020.09.22.), 78. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Z. Kárpát Dániel (Jobbik) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | vezérszónoki felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 4:49 |
Felszólalások: Előző 78 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót, köszönöm a lehetőséget. Vélhetően fékezett habzású érdeklődés mellett fog ma különböző nemzetközi egyezmények kapcsán tanácskozni a Ház, ahol egy-egy vezérszónok, kormánypárti képviselőtársaim nyilván el fogják mondani, nem azt akarom mondani, hogy a termelési jelentések félóráján, hanem azt, hogy az adott régióval, országgal kapcsolatban milyen prioritásokat tudunk kiemelni, milyen a magyar álláspont. Ez egyébként nagyon helyes, ezzel semmiféle problémám nincsen, aztán pedig a különböző, kettős adóztatást elkerülő törekvések tekintetében vagy implementálunk jogszabályokat, vagy ki kell hirdetnünk, vagy meg kell erősítenünk valamely nemzetközi egyezményt; önmagában ezzel sincs probléma. Viszont sokat segített kormánypárti vezérszónoktársam, hiszen kitágította ennek a vitának a lehetséges kereteit, a légtérrendészettől kezdve a migrációig nagyon sok minden felmerült a Lettországot érintő és amúgy a kettős adóztatás elkerülését célzó csomag kapcsán. Én egyébként nem vetem el a dimenziók ilyen stílusú és szintű nyitogatását.
Azt szeretném ugyanakkor kiemelni, hogy bárcsak Lettország tekintetében is a pozitív migrációs folyamatokat Magyarország teljes egészében át tudná venni. Tökéletesen egyetértek abban, hogy semmifajta bevándorlásra, bevándoroltatásra ennek az országnak nincsen szüksége, de álláspontom szerint a százezres nagyságrendű idetelepített vendégmunkástömeg is a zéró tolerancia tárgyát kellene hogy képezze Magyarországon valamiért nem. Ha a Baltikum országainak a gazdasági szerkezetét megvizsgálják, akkor ezekből a régiókból és ilyen mennyiségben szervezetten telepített vendégmunkások tömegeire nem fognak bukkanni. Tehát ezért javaslom önöknek, ha ekkora az egyetértés az érintett országokkal vagy ezzel az országgal, akkor egyeztessék a migrációs politika ezen fejezetét is.
Egyetértek: zéró tolerancia, nem kell letelepedési kötvényt sem árusítani gazdag bevándorlóknak, és nem kell szervezetten idegen munkásokat se betelepíteni.
(12.50)
Egyetértünk a célokban, de emlékeztetném képviselőtársaimat arra, hogy a csalárd letelepedésikötvény-konstrukció miatt idén mennyit fizet a magyar költségvetés, mennyit fizetnek a magyar adófizetők. Önök egy nagyon súlyosan ráfizetéses konstrukciót hoztak be a nemzetgazdaságba. Ezt a számok alapján sajnos nem tudják megcáfolni bárcsak ne lenne igazunk!
Szeretném, ha még egy területen egyeztetnének a lett kollégákkal, hiszen ha megvizsgálják a különböző népesedési mutatókat, és mondjuk, a termékenységi arányszámot Európán belül, akkor azt látják, hogy Magyarország a kétségtelen visszapótlódás, tehát egy nagyon negatív szintről a középmezőny felé történő elmozdulás után sem éri el sem az európai átlagot sajnos ebben a mutatóban, ugyanakkor Lettország mutatóját nagyon-nagyon messziről nem. Tehát óriási különbség lelhető fel. Nem azt mondom, hogy önmagában a családtámogatási rendszer milyenségét lehet felelőssé tenni, hiszen a népesedés egy ezertényezős problémakör, közös felelősségünk lenne az összes tényezőjét kitárgyalni a maga szintjén. És azt kell mondjam, hogy valamit bizonyára az érintett országban nagyon jól csinálnak, ha a magyar mutatónál ennyivel jobbat tudnak produkálni. Engem egyébként ennyi személyes megjegyzést engedjenek meg megdermeszt az, amikor mondjuk, Bencsik András a Demokrata vezércikkében belehazudja a világba azt, hogy őszerinte Magyarország már a népesedésügyi szempontból gyarapodó országok közé tartozik, miközben továbbra is évente egy közepes városnyi embert veszítünk el honfitársaink létszáma tekintetében.
És azt látjuk, hogy két, illetve három évvel ezelőtt volt egy nagyon kemény demográfiai visszaesés az alapvetően rossz folyamatokhoz képest is, a visszaesésből most a nulla szint felé szerencsére elkezdünk visszajönni. És Novák most már miniszter asszony és számos szakértő pedig ezt olyan győzelemként állítja be, mint ha a mi zuhanásunk érdemben lassult volna. Nem lassult a zuhanásunk, az utolsó esélyünk van a következő két-három év tekintetében, hogy a Ratkó-gyermekek, majd Ratkó-unokák kifutó korosztályai még valamit hozzá tudjanak tenni a korfa visszaépítéséhez, meg kell adni minden lehetőséget ehhez. Éppen ezért arra kapacitálom Magyarország Kormányát, hogy amikor egy ilyen egyezményt tárgyalunk, és nem a szorosan vett témánál maradnak, hanem egy sokkal szélesebb dimenzióba tekintenek ki, tekintsenek ki ezen nagyon hasznos szférákba is, tanuljuk el ezektől az országoktól azt, amit lehet, ami hasznos, és ami a nemzeti önazonosságunk megőrzése mellett adott esetben még meg is honosítható Magyarországon. Köszönöm a figyelmet.
Felszólalások: Előző 78 Következő Ülésnap adatai