Felszólalás adatai

HORN GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Azt hiszem, ez az egyetlen törvénytervezet, amely az oktatást érinti, és ebben a szakaszban, a tavalyi ülésszak során kerül a parlament elé, amit én egyébként sajnálok, és azt külön sajnálom, hogy - valószínűleg elsősorban a háromhetes ülésezési időszak miatt - ilyen fantasztikus nagy érdeklődés közepette kell ezt a törvénytervezetet megvitatnunk, miközben, azt gondolom, a hatása sajnálatos módon jóval jelentősebb annál, mint amekkora az érdeklődés. Én azt is sajnálom, megmondom őszintén - az államtitkár úr véleményét mindig nagy figyelemmel hallgatva -, hogy a miniszter úr nem jelent meg ebben a kérdésben, mint ahogy az elmúlt időszakban sokszor, sem itt a parlament előtt, sem a bizottságban, ahol főosztályvezetői szinten képviseltette magát a minisztérium. Ezt akkor is szóvá tettük, mert úgy gondolom, a dolog jelentősebb, nagyobb károkat okozó annál, mint ahogyan azt önök gondolják.

Maga a törvénytervezet - mint ahogy azt Csizmár képviselőtársam is elmondta - nem arról szól, mint ami a címében foglaltatik, nem a tankönyvpiac rendjéről szól, hanem olyan központosító törekvésekről, amelyek elemei egyébiránt már eddig is megjelentek - tehát ilyen értelemben tényleg nem új a helyzet - az elmúlt két-két és fél év oktatáspolitikájában, de most törvényerőre emelkednek. És abban is egyetértek Csizmár képviselőtársammal - nem szoktunk mindig, tehát ez nem egy jellemző momentum a mi közös életünkben, de egyetértek azzal is most -, hogy ez a törvénytervezet arról azonban egyáltalán nem szól, amiről szólnia kellene.

Azt gondolom, tankönyvügyben az államnak, a mindenkori államnak, a kormányzatnak kettő - azaz kettő - feladata van és nem több. Az egyik feladat - és ezt létkérdésnek tartom - a források biztosítása, egy olyan pénzügyi helyzet biztosítása, amelyben mindenki, bárhol él is az országban, bármilyen tankönyvet akar is választani, hozzáfér ezekhez a tankönyvekhez. (Dr. Pálinkás József: Állami!) A források biztosítása egy állami feladat. Nem értek egyet azonban - és csak egy félmondattal utalok rá - Csizmár képviselő úr azon véleményével, hogy ingyen kellene adni a tankönyveket; szerintem a tankönyveket nem ingyen kell adni, azoknak kell ingyen adni, akik rászorulnak. (Dr. Takács Imre: Ezt mondta! - Csizmár Gábor bólogat.) Ebből a szempontból tehát én is szükségesnek tartok egy jelentős forrásbővítést, ennek a mértékéről lehetne vitatkozni. Valószínűnek tartom, hogy a tényleges tankönyvárak körülbelül fele elegendő lenne arra, hogy az országban, mindenki, aki erre rászorul, bárhol, a közoktatás bármely szintjén jár is iskolába, ingyen jusson hozzá a tankönyvekhez. (Dr. Takács Imre: Ezt mondta!) Ez az egyik.

A másik feladat az engedélyezési eljárás - nagyon fontosnak tartom: az eljárás! - feltételeinek biztosítása. Én messzemenőkig nem értek egyet azzal - itt is elmondtam már többször az elmúlt két és fél évben, hasonló érdeklődés előtt - azzal az iránnyal, amit ez a minisztérium és a minisztérium vezetője képvisel, hogy tudniillik sorban újból miniszteri hatáskörbe von szakmai, tartalmi kérdéseket. Ilyennek, ilyen súlyos szakmai, tartalmi kérdésnek tartom a tankönyvvé válás kérdését.

Azt gondolom, Magyarországon eltelt, elmúlt - reményeim szerint, azt hittem, hogy elmúlt 1989-90-ben - az az idő, amikor annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy milyen a jó történelemtankönyv, amikor annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy milyen a jó irodalomtankönyv, politikai kérdéssé válhatna. Azt gondolom, hogy helyénvaló volt 1994 és '98 között meghoznunk azt a döntést, amely úgy szólt, hogy az Országos Köznevelési Tanácsnak egyetértési jogosítványa van tankönyvügyben, a miniszternek tehát nincs módja ebben a kérdésben saját hatáskörben, a Köznevelési Tanács döntése nélkül határozni. Sajnálatos módon önök még '98-ban, nagyon hamar, a fiatalos és lelkes miniszter döntési kompetenciáinak bővítése során szinte első lépésként megváltoztatták ezt a rendet, most csak egy törvényben legalizálják azt, hogy tudniillik Magyarországon a történelemtankönyv tartalma politikai hatáskörré vált.

Elfogadhatatlan, tarthatatlan számomra ez a megoldás, felháborítónak tartom, és nagyon rossznak tartom ennek a törvényi szintű rendezését; szeretném jelezni, hogy ha itt változás lesz 2002-ben, reményeink szerint az elsők között lesz ez a törvény - ha önök elfogadják, és úgy látom, el fogják fogadni -, amelyet a parlamentnek meg kell majd változtatnia. Úgy gondolom, durva beavatkozás az iskola, a szülők, a családok, a helyi társadalom életébe az a szabályozás, amely azt gondolja, hogy politikai kérdés az, hogy egy tankönyvnek mi is a tartalma.

Persze erre ön, államtitkár úr, furcsa jogérzékkel mondhatja, hogy mi rosszra gondolunk, hiszen a miniszterek zseniálisak és csak jóra gondolnak; de én azt gondolom, a törvényi keretek arra valóak, hogy kiküszöböljék a rosszra gondolás lehetőségét, a törvényi keretek arra valóak, hogy garanciákat jelentsenek. Ugyanígy vagyok én ezzel - hadd menjek bele egy részletkérdésbe -, mondjuk, a közérdekű reklám ügyében is. Elhiszem az államtitkár úrnak - a miniszter úrnak nem biztos, hogy elhinném, de önnek elhiszem -, hogy önök nem akarnak visszaélni ezzel a lehetőséggel, de ha ez így van, akkor miért kell ezzel élni? Miért gondolják azt, hogy lehetőség van arra, hogy magánkiadók által forgalmazott, magánemberek és pedagógusközösségek által választott könyvekben megjelenjenek az önök által fontosnak tartott kérdések? Miért nem használják erre a kormányzati lehetőségeket, itt vannak például azok a fantasztikus kiadványaik, amelyek folyamatosan eljutnak minden postaládába, itt van a parlament, ide lehet jönni, el lehet mondani, a kormányzathoz közel álló újságokban akár meg lehet jelentetni az önök véleményét - miért kellene fülszövegekben viszontlátnunk kormányzati célokat, még ha azok jók is, a magánkiadók által és magán-, kis közösségek által választott tankönyvekben? Miért gondolják, hogy ehhez önöknek joguk van?

(10.20)

Miért gondolja azt ön, államtitkár úr, hogy egy következő, önöknél rosszabb miniszter vagy államtitkár nem él vissza ezekkel a jogosítványokkal és nem jelentet meg valamilyen szempontból elfogult, akár ideológiai, akár más szempontból elfogult hirdetéseket? Honnan tudhatjuk mi azt biztosan, hogy egy közbeszerzési eljárás következtében mondjuk, nem a Happy End Kft. nyeri meg ezeknek a belső füleknek a tartalmi megfogalmazására a helyet? Milyen biztosítékok vannak erre, ha ezek törvényben, ilyen formában garantálódnak?

Ez csak egy jellemző kis jele annak, hogy miről is szól ez a törvénytervezet. Az is jellemző, hogy ez a törvénytervezet, miközben a XXI. századot elkezdtük, nem tartalmazza az elektronikus tankönyv fogalmát, még csak a fogalmát sem. Letesznek elénk az asztalra egy olyan tankönyvpiacról szóló tervezetet, ami kimondja, hogy a tankönyv a nyomtatott tankönyv. Elképesztőnek tartom! Majd büszkén elmondják, hogy ezt támogatják a diákszervezetek, mert ha jól értem, ez az egyetlen szervezeti forma, amely támogatta az önök törvénytervezetét. Szívesen elbeszélgetnék azokkal a diákokkal, akik ezt támogatták, ha megmondják, kik azok, meg is keresném őket. Tudniillik az Országos Közoktatási Tanács előtt nem volt ez a törvénytervezet, amelynek egyébként van egy diákoldala, egyáltalán nem volt, ők nem is vitatták, nem volt módjuk arra - legalábbis ők azt állítják -, hogy kifejtsék a véleményüket erről.

Mindenesetre azt gondolom, hogy jelentős visszalépés annak a törvényi kimondása, hogy az elektronikus tankönyv nem tankönyv a jelenlegi helyzethez képest, amikor legalább lehetőség szintjén elképzelhető az, hogy valaki CD-ROM-on dolgozik, és odaadja a gyerekeknek a tananyagot, a tankönyvet.

Azt is elképesztőnek tartom egyébiránt - erre is utaltak itt már többen -, hogy ezt a tervezetet a szakma semmilyen fórumon nem támogatta. Az Országos Köznevelési Tanács 21 tagjából egy támogatta, ha jól értem, legalábbis ezt mondták az oktatási bizottság ülésén a minisztérium képviselői, és a minisztérium jelen lévő főosztályvezetője azt is el tudta mondani még ott nekünk, hogy azért nincs probléma, mert 13-an tartózkodtak, és ő ezt támogatásnak véli. Azt gondolom, ez egy sajátos értelmezés, különösen egy parlamenti demokráciában, de legalábbis furcsa.

Azt gondolom, ha önök erősíteni akarják a diákok és szülők beleszólását a tankönyvválasztásba, én ezt messzemenőleg támogatnám. Ehhez azonban nem a tankönyvpiac rendjéről szóló törvénytervezetet kell önöknek letenniük az asztalra elénk, hanem meg kell változtatniuk a közoktatási törvényt. Szeretném jelezni egyébiránt, hogy ha elfogadják önök ezt a törvénytervezetet - azt gondolom, hogy el fogják fogadni, látva a hozzászólásokat és a viszonyt a dologhoz -, akkor jeleznem kell, hogy mindenképpen hozzá kell nyúlnunk a közoktatási törvényhez, hiszen nem lehet az, hogy a közoktatási törvényben fel vannak sorolva a szülői és diákjogok, és azok hiányoznak ebből, akkor nem tudom, hogy miről szól ez a törvénytervezet, hiszen azt úgyis oda be kell írni.

Tehát a dolog nagyon egyszerűen megtörténhetett volna: önök idehozzák a közoktatási törvényt, és azt mondják, hogy a szülői és diákjogosítványokat ezeken a pontokon bővítik. Ehhez nem kell a tankönyvpiac rendjéről szóló törvény, sőt, még egyszer mondom, olyannyira nem kell, hogy most, amit itt elfogadunk, önöknek kötelező átvezetni azon, hiszen egyébként nem működik a közoktatási törvény.

Azt is gondolom erről az egész törvénytervezetről, hogy az új, úgynevezett köztestület létrehozása - ehhez képest az ön álláspontja egy kicsit már puhább, és ennek én magam is örülök - ennek a központosításnak egy sajátos új eszköze lenne, talán ráébredtek, hogy ez mégsem fog így működni. Ha azonban ez így van, hogy önök nem akarnak egy új köztestületet létrehozni, hanem a jelenleg működőnek a jogosítványait akarják megerősíteni, hogy köztestületként tudjanak működni, akkor ehhez nem egy ekkora törvény kell, hanem egy mondatot kell, mondjuk, a közoktatási törvénybe beletenni, amely szerint a tankönyvesek által választott testületnek köztestületi jogosítványai vannak. Ehhez nem kell egy egyesület életébe durván beavatkozó, részletes szabályozást jelentő alapszabály-tervezetet letenni az asztalra, ami messze túlértékelése, túllépése egy parlament jogosítványainak, hogy hány titkárral, hány elnökségi taggal és hogyan működik egy ilyen köztestület. Azt gondolom, ha létrejön egy köztestület, ő maga el tudja azt dönteni - ráadásul már van is -, hogy milyen formában kíván működni és hogyan.

Végezetül néhány megjegyzést az itt elhangzottakra, inkább csak jellemző elemként. Az, hogy túl széles a tankönyvkínálat, számomra egy megdöbbentő vélemény. Ön nyilván összekeveri, önök rendszeresen jelentetnek meg most már hetente az újságokban, sajátos módon éppen mindig a Tárki és a Gallup közvéleménykutató cég vizsgálatában... - de ez rendben van, én is fordultam írásbeli kérdéssel a miniszter úrhoz, hogy mennyibe kerül ez és hogyan történik a kiválasztása ezeknek a közvélemény-kutató cégeknek, mert érdekes módon mindig ez a kettő nyeri, de én ezt el tudom fogadni, ha látom majd ennek a dokumentumait. Mindenesetre a Tárki közvélemény-kutatásának olvasása során, azt gondolom, hogy ön egy kicsit félreért néhány kérdést.

Amikor a tanárok azt mondják, hogy nem tudnak mit kezdeni a túl bő kínálattal, akkor arra gondolnak, hogy nem jutnak időben hozzá a megfelelő információkhoz. Arra gondolnak - magam is gyakorló pedagógusként mondhatom ezt önnek (Dr. Pálinkás József ingatja a fejét.), bármennyire rázza a fejét ellenkező módon -, hogy nincsenek kellően jól felszerelt, helyi szinten elérhető tankönyves bemutatótermek, hogy nem férnek hozzá a tankönyvekhez. Nem arra gondolnak, mert ennyire nem hülyék a kollégáim, szeretném jelezni, hogy az a problémájuk, hogy van miből választani.

Elképesztőnek tartom magát a mondatot is Magyarországon 2001-ben, hogy az a probléma egy áruval, hogy túl sok van belőle. Döbbenetesnek tartom, és valami olyan visszalépésnek, a '70-es évek elején érzem magam, amikor ilyeneket hallok - de egyébként is ott érzem magam az egész törvénytervezet kapcsán -, amikor azt hallom, hogy egy kormánynak az a problémája, hogy valamiből túl sokféle van, miközben egyébként nyilván ön is tudja - mert gondolom, elolvasta a többi részét is -, hogy sajnálatos módon a tanárok alig öt kiadótól választják a tankönyvek több mint 95 százalékát.

Szó sincs arról sajnos - én ezt szomorúnak tartom -, hogy nagyon sokféle könyvet használnának, sajnos, szó sincs arról, hogy az lenne a fő probléma, hogy töméntelen könyvből, egy-egy iskolában más-más könyvből tanulnak. A jellemző az, hogy szűk választékkal dolgoznak a tanárok, mert nem férnek hozzá kellőképpen az összes kiadványhoz, és ezért nem tudnak megfelelően választani, amit én óriási problémának tartok.

Ez a szabályozási rend egyébiránt megkérdőjelezi a továbbiakban a kísérleti fázisú tankönyveket. Egyszerűen nevetségesnek tartom az ön példáját arra vonatkozóan, hogy a nullával való osztás szerepel egy matematikakönyvben - és ha kipróbálják az elsősökkel, akkor nem fog szerepelni? Az elsős diák majd jelentkezik, hogy ne haragudjon, tanító néni vagy tanár bácsi, de a nullával nem lehet osztani?" Erre való a szakmai kontroll. (Dr. Pálinkás József: Ezért vannak a tanárok.) Azt gondolom, hogy egy jól működő szakmai kontroll ezt ki kell hogy szűrje, és szeretném önnek jelezni, hogy ebben a szakmai kontrollban pedagógusok is részt vesznek ma is.

Ennek következtében a kipróbálás itt egy szabályozatlan fikció. Ön nyilván látott - gondolom, látott már - pedagógusműhelyekben született tankönyveket, azok úgy születnek, hogy akik csinálják azokat, azok a napi munkájuk közepette ezt kipróbálják. Én sem tudom, hogy kikkel és milyen időintervallumban kell kipróbálni. Azt is elrendelhetik ezek alapján, hogy mind az egymillió általános iskolás diákkal ki kell próbálni egy tankönyvet, ha nem akarják, hogy érvényesüljön az a tankönyv.

Azt gondolom, hogy a tankönyv kipróbálásának rendje, mint annyi minden más, rábízható a pedagógusokra. A szakmai ellenőrzés rábízható a szakmai testületekre, az önök feladata az lenne - de ebből a törvénytervezetből ez minden elemében hiányzik -, hogy az eljárási jogosítványokat, folyamatokat koordinálják, és forrást biztosítsanak erre, mert ha ez a rendelet - vagy most már törvénytervezet - törvényerőre emelkedik, Magyarországon a kísérletezés, a fejlesztés ellen ható újabb tényező lesz.

Nem kellene mást csinálni - ezt azonban nagyon -, mint néhány ponton a közoktatási törvényt módosítani. Még egyszer mondom: én egyetértek azzal, amely növeli a szülők, diákok beleszólását, jogosítványait a tankönyvválasztásban, helyre kellene állítani a szakma tekintélyét és beleszólási lehetőségeit a tankönyvvé válás folyamatában, visszább kellene vonni a miniszteri jogosítványokat és közölni kellene - ha kell, törvényben -, hogy a tankönyvesek választott testülete egy köztestület.

Ennyi lenne a feladat, ehelyett itt van előttünk a késő kádári puha diktatúrára emlékeztető újabb államosítási kísérlet, amelyhez én csak gratulálni tudok, és nagy lelkesedéssel várom, amikor önök majd ezt megszavazzák.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)