Felszólalás adatai
246. ülésnap (2001.12.10.), 68. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Takács Imre (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:10 |
Felszólalások: Előző 68 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! Szóval, amit itt az ellenzéki képviselőtársaim elmondtak a szegénységgel és annak a fiatalokra gyakorolt hatásával kapcsolatban, higgyék el, hogy tény! Nem olyan régen tartottak Ferge Zsuzsáék és más szociológusok egy tanácskozást, amelyen bebizonyították - és sajnos kevesebb állami támogatásból végzik a kutatásokat, mint kellene, és inkább nemzetközi szervezetek adataira támaszkodnak általánosításaik során -, tehát e vita során bebizonyították, hogy a lakosság egyharmada a létminimum alatt él, ami durván most olyan 25 ezer forint körül van. A legszomorúbb az - és azt hiszem, képviselőtársaim is egyetértenek ezzel -, hogy ahogy ők mondták: a szegénység falura költözött, mert ők ugyan csak jövedelmi szegénységről beszéltek, de akik foglalkozunk szociológiával, tudjuk, hogy nemcsak jövedelmi szegénység van, a szegénységhez tartozik az elesettség is és más, a társadalomból való kiszorítottság is.
(17.10)
De ha csak a jövedelmi szegénységről beszélünk, akkor is - ahogy ők megállapították - Budapesten él a szegények 8 százaléka, és falvakban él a szegények 33 százaléka. Nem én mondom, hanem azok a kiváló szociológusok, akik tényekre építenek. Ez a szegénység, amiről én az előbbi kétpercesben nem szóltam, mégiscsak befolyásolja, kedves képviselőtársaim, a fiatalok és az ifjúság helyzetét, és elsősorban a falvakban élő fiatalok helyzetét. Megint vitatkozzanak, ne velem, hanem azokkal a kiváló szociológusokkal, akik nagyon értenek ehhez a témához.
Felszólalások: Előző 68 Következő Ülésnap adatai