Felszólalás adatai

DR. ÁNGYÁN JÓZSEF, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Bevallom őszintén, egy kicsit zavarban vagyok, mert az a törvénytervezet, ami előttünk fekszik, nem azonos tartalmú azzal, mint ami a miniszter úr expozéjában elhangzott. Azt hiszem, a miniszter úr maga is érzi, hogy törvényi szinten, a törvényhozás szintjén ezekről a tartalmi kérdésekről kellene valóban beszélni, az értékrendválasztást itt kéne a parlamentben megtenni, majd ezt követhetné az intézményrendszer fejlesztése, és ezt követhetné a technikai részletek tisztázása.

Egyet kell értenem ugyanakkor azzal, amit Demendi kolléga vezérszónokként elmondott, hogy valóban az intézményrendszer is egy rendkívül fontos eleme az egész agrár- és vidékpolitikának. Egy jól működő intézményrendszer nélkül természetesen nem valósítható meg az a fejlesztési stratégia, amit elképzeltünk, de azt hiszem, abban egyet kell értenünk, hogy ehhez legelőször is és mindenekelőtt fejlesztési stratégia kell. Először is azt kell megvitatnunk, hogy merre tart a magyar agrárium és vidék, mik azok az értékrendek, amelyek mentén be akarjuk ezt az országot rendezni, mik adják a stabilitását és a fejlődőképességét ennek a rendszernek. Tehát stratégiáról kéne legelőször is itt döntenünk, és csak ezt követheti a forráselosztás, ami már természetesen következik az elhatározott célokból, és ezt követheti a működőképes intézményrendszer létrehozása is.

Nos, ezekről ez a törvénytervezet természetesen nem szól vagy talán nem is annyira természetesen. Ezért van az, hogy valószínűleg a miniszter úr is érezte, hogy itt ezekkel a kérdésekkel kéne foglalkoznunk, és nem annyira azokkal a sok esetben technikai részletekkel, amelyek az intézményrendszer működését jelentik. Hangsúlyozom még egyszer, persze fontos dolgokról van itt is szó.

Mindenekelőtt az első kérdés, amit tisztáznunk kéne, hogy ha egy támogatási rendeletet, egy ekkora összegnek az elosztását akarjuk meghatározni - 3000 milliárdról vagy afölötti összegről van szó; nyilván ez attól is függ, hogy milyen lesz a forint-euró árfolyam, de tegyük föl, hogy eléri azt a 3300 milliárdot, amit a miniszter úr említett, ami egy valóban jelentős összeg -, egyáltalán nem mindegy, hogy a magyar társadalom ezt milyen módon és kikre, milyen célok érdekében költi el. Hogy milyen mezőgazdaságot akarunk, legelőször is ezt kellene tisztáznunk, és ez valóban a törvényhozásra tartozó kérdés. Ez az igazán a törvényhozásra tartozó kérdés, a többi ennek a következménye.

Akarjuk-e az európai agrármodellt, ami egy olyan többfunkciós mezőgazdaságot határoz meg, ami úgy állít elő értékes, szermaradványmentes, egészséges és biztonságos élelmiszert, hogy közben megőrzi a környezetet, a tájat, egy élhető környezetet tart fenn, az élővilágot, vízbázisainkat, talajainkat, és mindezt úgy teszi, hogy a helyi közösségeknek munkát, megélhetést ad? Ez az európai agrármodell megfogalmazása. Továbbá területfedő mezőgazdaságot akarunk? A gyenge és a jó területeken egyaránt akarjuk, mint ahogy Európa akarja ezt a mezőgazdaságot? A kedvezőtlen adottságú térségekben is meg szeretnénk őrizni a gazdákat? A Natura 2000-es területeken is gazdálkodni szeretnénk vajon? Egyéni, családi gazdasági modellre alapozzuk a jövőket, vagy valami más irányba gondoljuk a jövőnket kibontakoztatni? Merthogy Európa az egyéni, családi gazdasági modell alapján áll.

Továbbá azt is deklarálja Európa, hogy ezeket a kis mozaikokat úgy tudjuk versenyhelyzetbe hozni, ha a piacra jutásukat támogatjuk az összefogásuk révén. Nem nagy latifundiumokat akar létrehozni, tőkemegtérülési, hatékonysági szempontok alapján kizárólag, hanem azt szeretné, hogy ez a mozaikos gazdaságszerkezet versenyképes legyen a nagyokkal is, a világpiacon is. Nos, ilyen európai agrármodellnek megfelelő mezőgazdaságot és vidéket akarunk - ez azért egy alapkérdés, és idetartozik, ezt kéne törvényi szinten először tisztáznunk -, vagy Dél-Amerikát? A tőkés társaságok világát, a nagy latifundiumok világát, ahol maga a tulajdonos akár ezer kilométerre van a helyszíntől, semmi köze nincs a közösséghez; bérmunkásokat válogat ki, a többiek pedig elhagyják a terepet, és a nagyvárosok körül jelennek meg nyomornegyedekben? Ez alapkérdés, hogy merre akar menni a magyar mezőgazdaság, és ez kell hogy meghatározza a támogatáspolitikát. Ettől függ, kell, hogy függjön tehát a támogatáspolitika.

A tét nem akármilyen, és az Európai Közösség egy átalakuló rendszert tár elénk, ahogy ezt a miniszter úr nagyon világosan bemutatta.

(11.00)

Három alapvető jogcímünk van tehát. Az egyik az elsőpilléres direkt támogatások köre, ami a régi típusú, mondjuk így, a leépítésre szánt. Ebbe illik az intervenció megszüntetése. Talán nem kell annyira meglepődnünk. Sajnálatos módon 1992, a KAP-reform óta kísért, hogy meg fog szűnni az intervenció. Ide tartozik a SAPS top-up direkt támogatási kerete; és ide csatlakozik az exporttámogatások, piaci intézkedések teljes kerete. Mondjuk úgy, hogy ez a régi intézkedési kör. Ez 1600, vagy ha a miniszter úr száma jobb, akkor 1800 - bár legyen így! - milliárd forint az elkövetkező hét évre vonatkozóan.

Van egy másik épülő pillér, ahol növekednek a források. Ez a második pillér, az EMVA, az európai mezőgazdasági-vidékfejlesztési önálló alap által finanszírozott második pillér, a vidékfejlesztés. Erre reflektál az Új Magyarország vidékfejlesztési program. És ez az az irány, ami a jövőbe visz. Ezért nem mindegy, hogy az Új Magyarország vidékfejlesztési program milyen prioritásokat határoz meg, milyen jogcímek mentén, az európai étlapról mit vesz igénybe. S ezenkívül természetesen vannak a notifikált nemzeti támogatások, olyan jogcímek, amelyeket időlegesen fenntarthatunk, kiindulva a magyar gazdaság és magyar vidék helyzetéből. Nagyon helyes, hogy a tárca ebben az irányban fenntart ilyen intézkedéseket, és - ahogy miniszter úr mondta - jó néhány ilyen jogcím már elfogadásra, notifikálásra került az Európai Közösségben.

Ahhoz, hogy megértsük a problémát, amire utalni szeretnék, egy picit muszáj az európai forráselosztási rendszerről is valamit mondani. Az elsőpilléres támogatások alapvetően normatívak, mindenkinek járnak a direkt támogatások, akik megfelelnek a kritériumoknak. Az elosztásban a közös agrárpolitika dominanciája jellemző, kisebb nemzeti mozgástérrel ugyan, de természetesen van mozgástér, mint ahogy az egyszerűsített kifizetések meg is mutatták, hogy lehet mozogni nemzeti hatáskörben is a források elosztásánál.

A második pillér inkább keretszabályozás. Egy étlapot ad, egy európai étlapot kínál föl a vidékfejlesztés mentén, és rábízza a nemzeti kormányokra, a nemzet közösségére, hogy eldöntse, mik azok a jogcímek, amelyekre az agráriumnak és a vidéknek az adott állapotában szüksége van. Ezért még nagyobb a felelősségünk. Itt bizony nem mondhatjuk azt, hogy kérem szépen, az Európai Unió ezt vagy azt nem enged. Van egy lista, amelyik 50 százalékban határozza meg a fő arányokat, a másik 50 százalékot pedig itt döntjük el. És ezt itt kellene eldönteni, a törvényhozásban, az értékrendek tisztázása alapján és nem máshol! Nem az a bajunk, miniszter úr, hogy ilyen alaposan próbálják az intézményrendszert átgondoltan megvalósítani, hanem ezt az előszakfázist hiányoljuk. Enélkül pedig valószínűleg tovább növekednek a feszültségek, amelyek a különféle csoportok között már ma is érezhetők az agráriumban. Ezeket jó lenne itt tisztázni, mindannyian jobban járnánk.

Az Európai Közösség négy tengelyről és egy technikai segítségnyújtási keretről beszél a vidékfejlesztésben. Az első a versenyképességi tengely, és a vitánk bevallottan részben arról szól, hogy mennyire kell nekünk a volumennöveléssel foglalkozni ebben az európai közegben. Miniszter úr azt mondta, hogy 30-40 százalékos lemaradásunk van, és ezt a volument kellene utolérnünk. Ha ez piaci oldalról megalapozott, akkor azt mondom, hogy akár ezen is lehetne gondolkodni. Mindenesetre azt gondolom, hogy egy minőségi szerkezetváltással Magyarországon valószínűleg még messzebb jutnánk. Nem a volumenek a lényeges kérdések, hanem az értékteremtés. Lehet nagy tömeggel is értéket előállítani viszonylag alacsonyabb áron, de meg lehet ezt tenni minőségi termékekkel, egy más szerkezetben. Ezért a tengelyek forráselosztása körüli vita valószínűleg ma is elő fog kerülni, most csak utalni szeretnék erre. Az Európai Közösség nem mond semmi mást, mint hogy minimális arányokat határoz meg a tengelyekre.

Azt mondja, hogy az első, versenyképességi tengelyre legalább 10 százalékot el kell költeni, a magyar terv szerint ez 47 százalék. Tehát masszívan érezhető az erre való koncentrálás, ezen belül is a fizikai tőkére, a beruházásokra való koncentrálás, ha az ember a pénzügyi táblázatokat végignézi.

A minőségi szerkezetváltás alapeszköze ugyanakkor a környezetbarát földhasználati szerkezetváltáshoz kötődő eszközök: agrár-környezetgazdálkodás, Natura 2000-es területek, kedvezőtlen adottságú térségek támogatása. Ez a második tengely. Azt mondja az Európai Közösség, hogy itt legalább 25 százalékot kell elkölteni, és tizenhárom intézkedés tartozik ide.

A harmadik tengely nyolc intézkedésére azt mondja, hogy itt legalább 10 százalékot kell elköltenünk. Ez a vidéki életminőség és a vidéki gazdaság diverzifikálása. Bevallom, itt is vitánk van, és talán nem is annyira a szociáldemokrata, mint inkább a neoliberális elképzelésekkel, amelyek azt mondják, hogy a vidék számára a szolgáltatásokat addig kell biztosítani, amíg a piac biztosítja, és ami piaci alapon nem áll meg, azt meg kell szüntetni. A harmadik tengelyben van egy olyan lehetőség, ami azt mondja, hogy a vidéki életminőség javításán belül: alapvető szolgáltatások a vidék gazdasága és társadalma számára. Ha egy közösség identitását adja az adott szolgáltatás, és van lehetőség, európai forrás arra, hogyha a piaci szereplőnek nem éri meg a postát, az iskolát vagy a vasútvonalakat fenntartani, de a közösség identitása és a közös nemzeti érdekeink mentén ez fontos kérdés, akkor 80 százalékban társfinanszíroztathatom ezt az Európai Közösséggel, a kiegészítést, amit a piaci szereplőnek adhatok, hogy mégis tartsa fenn ezeket a szolgáltatásokat. A diktált minimális 10 százalékot nagyon kis mértékben haladja meg - és akkor finoman fogalmazok - az az összeg, amit erre, éppen a vidék társadalmának és gazdaságának a megerősítésére szán a program. Készséggel elfogadom, hogy egy agrár-vidékfejlesztési programban bizonyára súlyosabban esik latba az első és második tengely, de azt gondolom, hogy a vidék mai állapotában és abban a polémiában, ami a vidéki szolgáltatások körül zajlik, valószínűleg érdemes lenne ezeket az arányokat ilyen szempontból még egyszer átgondolni.

A LEADER egy nagyon fontos dolog - ez a negyedik tengely -, amely a vidéki közösségek helyi kezdeményezését tenné lehetővé. Itt minimálisan 5 százalékot diktál az Európai Közösség, és a terv ennyit tartalmaz. Egyetértek azzal, hogy a helyi közösségek felé kell a forrásokat elvinni, de akkor elvárnánk, hogy a költségvetésben, legalább a tervek szintjén ennél nagyobb összeg szerepeljen, ami fölött valóban a helyi közösségek rendelkeznek, akik a saját terveiket megtervezik, maguk hirdetik meg a programjaikat, és a saját vállalkozóik fogják azokat végrehajtani, s ezt követően ezeket ők maguk ellenőrzik. Ennél jobbat én nem tudok elképzelni. Ezért van az, hogy a LEADER-tengely erősödik Európában. Azt, hogy annyit alkalmazunk, annyi forrást tervezünk ide, amennyit az Európai Közösség minimálisan diktál, felvethető, és talán érdemes arra, hogy ezekről is vitatkozzunk.

A technikai segítségnyújtás keretét a kisebbségi vélemény kapcsán szóba hoztam. Nem jó az üzenete, miniszter úr, ha ezt a keretet olyan módon próbálja kezelni a tárca, mint ahogy az a törvénytervezetből kiderül. Konszenzusra lehet jutni abban, hogy milyen csoportok vannak, és azok milyen módon tudnak ehhez a kerethez hozzájutni, hogy tájékoztassák a saját gazdatársadalmukat, segítsenek nekik, hogy le tudjuk hívni ezeket a forrásokat. Ezeket a forrásokat csak akkor tudjuk megszerezni, ha a gazdák, illetve a gazdák különböző csoportjai felkészültek erre. Még egyszer megfontolásra javaslom ezt a kérdést is.

Egy ilyen típusú étlapról 45 intézkedés közül választ minden nemzeti kormány vagy nemzeti törvényhozás, ha a törvényhozás elé kerül ez a kérdés. Törvényi szinten ennek következtében első körben valószínűleg a támogatási prioritásokat kellene meghatároznunk, a forráselosztás, a tengelyek közti arányok kérdését, ami az értékválasztásból fakad. A célcsoportokat kellene valamilyen módon körvonalazni, és konszenzusra jutni a célcsoportokkal, hogy milyen források hova juttathatók. Hadd mondjak egy példát: valószínűleg nem szerencsések azok az életképességi határok, amelyeket nem a törvény szabályoz, hanem majd rendeletek határoznak meg. Az 5 EUME alatt például a beruházástámogatások esetében - de több más támogatásnál is látom, hogy ez az 5 EUME-s gazdasági teljesítményhatár jelenik meg - ez a regisztrált gazdaságok 80 százalékát távol tartja. Ismerem a gazdasági teljesítmény mutatóit a tesztüzemi hálózatból. Miniszter úr, ez a források 20 százalékát juttatja a regisztrált gazdaságoknak! (Gőgös Zoltán: Ez nem igaz!)

(11.10)

Ha az összes gazdasági egységet vesszük - a 200 ezer gazdaságról, tehát a regisztráltak köréről beszélek -, 20 százaléka, amelyik egyáltalán hozzáfér, 80 százalék nem fér hozzá ezekhez a forrásokhoz, miniszter úr. (Gőgös Zoltán: Az egyesben!) Ha a teljes kört nézzük - a statisztika 700 ezer szereplőről beszél -, akkor pedig 5 százalék körüli az a kör, amelyik ehhez hozzá tud jutni. Hogy tud megújulni, hogy tud felzárkózni, ha ilyen életképességi határokat tartunk?

Ezek azok a kérdések, amelyeket feltétlenül tartalmi kérdésként valószínűleg itt kellene tisztázni. Talán még nem késő, hogy ezeket valamilyen módon mégis idehozza a tárca a parlament elé, akár úgy, hogy magát az Új Magyarország vidékfejlesztési tervet idehozza, nem járt ez a törvényhozás előtt, se a stratégia, se a program. Ezekről a kérdésekről a magyar törvényhozás egyetlenegy alkalommal itt vitát nem folytatott. (Gőgös Zoltán: Most azt csináljuk!) A forráselosztási arányokról... A végén az intézményi rendszer szabályozásánál a törvénykezés szintjén ez merült csak föl, hogy az intézményrendszer hogy bonyolítja majd le a programot. De valószínűleg az alapkérdéseket kellene legelőször is itt tisztáznunk.

Ezért azt gondolom, hogy azt a menetet - és ezért volt az, hogy ellenzéki véleményt megfogalmaztunk a mezőgazdasági bizottságban -, amely törvényi szinten gondolná ezeket, ahogy miniszter úr mondta, technikai szabályokat vagy eljárásrendet, az intézményrendszer működését szabályozni, majd ezt követően kormány- és miniszteri rendeletek szintjén gondolná a felsorolt tartalmi kérdéseket és azok eldöntését szabályozni, ezt nem tartjuk elfogadhatónak, és javaslom a tárcának, hogy valószínűleg mindannyian jobban járunk, ha ezeket a kérdéseket idehozza a tárca a parlament nyilvánossága elé, bizottságokban megvitatjuk, és azt követően itt a plenáris ülésen akár egy teljes nap keretében ezekről a kérdésekről cserélnénk eszmét.

(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Végezetül szeretnék szóba hozni néhány olyan kérdést, amit már a kisebbségi véleménynél is szóba hoztam, amelyek még ebben a törvényi szövegben is rossz üzenetet hordoznak. Említettem a döntési jogköröknél a monitoringbizottság meghatározását. Kedves képviselőtársaim, a monitoringbizottság abban a helyzetben van, hogy gyakorlatilag eldöntheti, hogy hova milyen források kerülnek, és eldöntheti a pályázatkiírás szabályait, és az folytatja az ellenőrzést. Az Európai Közösség éppen ezért azt mondja, hogy a monitoringbizottság egy társadalmi ellenőrző szervezet. Ez azt jelenti, hogy nem az államigazgatásban, az apparátusban dolgozók teszik ki a monitoringbizottság tagjainak többségét (Gőgös Zoltán: Ez nem is így van!), a kormány előterjeszt a monitoringbizottságban, és ez a társadalmi kontrollszervezet pedig ellenőrzi, társadalmi felügyeletet gyakorol.

Óhatatlanul felmerül - nem egyes személyekről beszélek, és félre ne értse, miniszter úr -, hogy akárki a miniszter, ha egy olyan jogosítványt kap, hogy ezt a monitoringbizottságot saját hatáskörben állítsa össze, ami az ő saját előterjesztéseit fogja véleményezni a társadalom nevében, ez magában hordja annak a lehetőségét, hogy itt akár többséget is lehet biztosítani, mint ahogy eddig a monitoringbizottságban a kormányzat, a különböző minisztériumok és főleg a tárca képviselői többséget biztosítottak. És ezt követően én magam megtapasztaltam, államtitkár úr hátradől a széken, érvelhet az ember, ő biztosan tudja, hogy a végén majd szavazásra bocsátja az előterjesztést, és többsége lesz, és utána azt mondja, hogy kedves professzor úr, látja, kisebbségben maradt a véleményével. Ez tarthatatlan! Nem erre szolgál a monitoringbizottság.

Az adatvédelmi kérdéseket szeretném még talán idehozni, mert ez egy nagyon rossz üzenetű passzus ebben a törvényben, miniszter úr, amikor arra tesz kísérletet, hogy a direkt támogatások 1600 vagy 1800 milliárdos forráselosztási keretének kedvezményezettjeit nem kívánja nyilvánosságra hozni. Így szól a törvény szövege. Külön kérelemre és egyedileg meg lehet tudni, hogy ki szerepel a listán. (Gőgös Zoltán: Adatvédelmi kérdés!) Ugye, ez azért nem ugyanaz, mint hogy nyilvánosságra hozom az adott esetben 200 ezer támogatott adatait. Kérem, szeretném leszögezni, határozott álláspontunk - és 2009-től Európában is kötelező lesz, jó lesz, ha erre készülünk -, hogy aki közpénzeket vesz igénybe, annak hozzá kell ahhoz is járulnia, hogy az ezzel kapcsolatos adatai nyilvánosságra kerüljenek.

Azt gondolom, hogy bizonyára kritikusak a megjegyzéseink, de azt is gondolom, hogy a magyar agrárium és a vidék jövőjét szolgálják ezek a javaslataink, és megfontolásra ajánljuk a parlament elé. Ezért mondtuk azt, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség jelen formájában és ebben a konstrukcióban nem tartja elfogadhatónak ezt a törvényi szabályozást.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék soraiból.