Felszólalás adatai

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván senki sem. Megkérdezem Varga Mihály államtitkár urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Varga Mihály: A szavazás előtt.) Később.

Az általános vitát a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a pénteki ülésnap berekesztésének hatályával lezárom. A részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor.

Soron következik az Európai Szociális Charta megerősítéséről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája. Az előterjesztést H/965. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig H/965/10. számon kapták kézhez. Megkérdezem a bizottságokat, kívánnak-e előadót állítani. (Senki sem jelentkezik.) Nem kívánnak.

Kezdeményezem, hogy az Országgyűlés a módosító javaslatokat az összefüggésekre figyelemmel egy szakaszban tárgyalja meg. (Hegyi Gyula jelentkezik.) Aki a javaslatommal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Hegyi Gyula: Ügyrendi észrevételem van!) Még a szavazást megelőzően? (Hegyi Gyula: Igen!) Ügyrendi javaslatot kíván tenni Hegyi Gyula képviselő úr.

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tudom, hogy nagy jelentősége a dolognak nincs, mégis ismervén valamelyest ezt a határozati javaslatot, helyesebbnek tartanám, ha az elnök úr két részre bontaná a vitát. Az első négy módosító indítvány a Szociális Charta 19 cikkelyéhez szól, az 5. módosító indítvány azonban egészen más természetű, egy más nemzetközi okmánynak, a Szociális Chartához 30 évvel később csatolt módosító jegyzőkönyvnek a ratifikálását indítványozza. Én mindkét kérdésben szeretnék hozzászólni. Ígérem, hogy nem lesz hosszabb a két hozzászólás, mint az egy, de azt gondolom, hogy alapvetően és karakterisztikusan két szakasza van ennek a vitának, két témáról szól.

Köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: Ügyrendi javaslatról lévén szó, minden frakciónak lehetősége van arra, hogy egy körben reagáljon. Kíván-e élni valamelyik frakció ezzel a lehetőséggel? (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván élni senki sem.

Akkor szavazásra teszem fel a kérdést, mert a Házszabály szerint ezt így kell tenni. Tehát világos, hogy Hegyi Gyula képviselő úrnak mi volt a javaslata. Azt javasolja, hogy két vitaszakaszban, az előbb ismertetett szerkezeti rend szerint tárgyalja meg ezt a Ház. Ennek természetesen semmi akadálya nincs. Aki ezzel a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Ki az, aki nem ért egyet ezzel? (Szavazás.)

Láthatóan ez a többség, úgyhogy maradunk az egy vitaszakaszos tárgyalási módnál, képviselő úr - amennyiben most még ezt elfogadják, hiszen lehet, hogy még az elnöki javaslatot sem támogatja a tisztelt Országgyűlés.

Tehát most kezdeményezem még egyszer, hogy az összefüggésekre figyelemmel egy szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés a határozati javaslatot. Aki ezzel a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége az összevont tárgyalásra tett indítványt végül is elfogadta.

Megnyitom a részletes vitát. A vitában előre bejelentett hozzászóló Hegyi Gyula képviselő úr, úgyhogy elsőként neki adom meg a szót. Aki még hozzászólni kíván, kérem, gombnyomással jelezze!

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tudomásul veszem természetesen a többség döntését, de azt hiszem, a vitában ki fog derülni - bár valóban igyekszem egy hozzászólásban összevonni ezt a két dolgot -, hogy alapvetően és döntően két különböző típusú módosító indítványról van szó.

A kormányzat helyesen, többszöri sürgetésünkre, de nyilván feltehetően saját intenciójából is úgy döntött, hogy ratifikálni kívánja azt az Európai Szociális Chartát, amely valóban alapokmánya az európai szociális jogoknak, és amelynek ratifikálása az európai szociális demokráciákhoz való felzárkózásunk alapfeltétele; ugyancsak alapfeltétele az európai integrációs folyamatban való sikeres részvételnek is. A charta, mint ismeretes - nem akarom az általános vitát újból kezdeni -, 19 pontból áll, és a kormány úgy döntött, hogy ebből 12-t ratifikál, és kihagy, vagy később ratifikál olyan fontos pontokat, amelyekről azt gondolják a módosító indítványt tevők - nyilván majd Béki Gabriella is kifejti a saját álláspontját -, hogy ratifikálásukra mindenképpen szükség van.

Elsőként az ajánlás 2. pontjában szereplő módosító indítványról szeretnék beszélni, amelyet Filló Pál képviselőtársammal együtt tettünk. Ennek lényege az, hogy a 12. cikkelyt is ratifikálja a tisztelt kormány, illetve a tisztelt Ház. Természetesen a Ház csak felszólíthatja a kormányt, lévén nemzetközi szerződés ratifikálásáról van szó.

Miről szól ez a 12. cikkely, és mi a története a dolognak? Tavaly év elején, amikor az Érdekegyeztető Tanács, a legkülönbözőbb szociális partnerek megtárgyalták a Szociális Charta ratifikálását, az akkori kormány előterjesztésében szerepelt a 12. pont elfogadása is. A szociális partnerek, nagy nyugdíjasszervezetek képviselői, szakszervezetek, munkáltatók abban a meggyőződésükben fogadták el vagy javasolták a charta ratifikálását, hogy benne van a 12. cikkely, a társadalombiztosításhoz való jog biztosítása. Ilyen értelemben azok, akik a napirendet most összeállították, egyébként bölcsen cselekedtek, hiszen az előző napirendi pont nagyon sok tekintetben előkészítette ezt a vitát. Ahhoz, hogy egy fejlett és biztonságos demokráciában éljünk, szükség van társadalombiztosításra, ezt talán ma még senki nem vitatja köztünk, és szükség van arra is, hogy egy nemzetközi okmányban vállaljuk a társadalombiztosításhoz való jog fenntartását és becikkelyezését.

Ennek a 12. cikknek, amelynek a ratifikálását javasolni szeretném, az 1. pontja kimondja, hogy a szerződő felek - ratifikáció esetén Magyarország is - létrehozzák vagy fenntartják a társadalombiztosítás rendszerét. Őszintén szólva nem tudom megérteni, hogy milyen kormányzati érdek szól ennek az egy pontnak a ratifikálása ellen. Bár eléggé kritikusan bírálom a kormány politikáját és szociálpolitikáját, józan ésszel még én is remélem, hogy nem törekszenek a társadalombiztosítási rendszer tollvonással történő megszüntetésére, nem mondják azt, hogy 3 millió ember ezután egyetlen forint nyugdíjat sem kap, és a kórházban mindenki csak akkor kap akár egy tűszúrást is, ha a teljes költségét, plusz a kórház amortizációját kifizeti. Ha viszont ezt nem feltételezzük, akkor egyszerűen nem tudom megérteni, hogy milyen kormányzati érdek húzódik meg amögött, hogy a 12. cikk 1. pontját - amely azt mondja, hogy a kormány továbbra is fenntartja a társadalombiztosítási rendszert - nem meri nemzetközileg aláírni. Hiszem, és biztos vagyok benne, hogy e pont ratifikációja semmilyen gondot nem jelentene, még a jelenleginél elvetemültebb kormány számára sem - tételezzük fel, hogy még ilyen is létezhet.

A 2. pont, amelyen esetleg viták lehetnek - és olvastam az előterjesztéseket -, hogy ezzel a Nemzetközi Munkaügyi Egyezmény idevonatkozó paragrafusaihoz, előírásaihoz csatlakozunk. Egészen bizonyos, hogy előbb-utóbb a nemzetközi jogfejlődésben, az integrációban az ILO-hoz kötődő Nemzetközi Munkaügyi Egyezmény paragrafusait be kell tartanunk, és ez a jövő útja.

(13.00)

Minden szakértő, akivel konzultáltam, azt mondta, néhány milliárd forintért máris elérhető lenne ennek a biztosítása. Hogy ez a néhány milliárd mások szerint mennyi, azt nyilván majd el fogják mondani, mindenesetre nem megvalósíthatatlanul nagy összeg.

Hallgattam Surján képviselőtársamat, másokat a 3. pontról beszélni, amely azt mondja, hogy ha ratifikálnánk a 12. pontot, akkor törekednénk a társadalombiztosítási rendszer szintjének folyamatos emelésére. Elhangzott, hogy a következő néhány évben a kormány erre már nem is tesz ígéretet, de más okok miatt is ennek kevés a valószínűsége. Ha nem a részletes vita lenne, hosszabban utalhatnék arra, hogy a választási kampányban erre még nagyon komoly ígéretek történtek. De térjünk rá erre a pontra!

Ugyancsak ennek a chartának a kormány által ratifikált része azt mondja, hogy a kormányok törekszenek a teljes foglalkoztatás megvalósítására. Ha a magyar kormány vállalja, hogy törekszik a teljes foglalkoztatás megvalósítására - amiről tudjuk, hogy három éven belül aligha fog megvalósulni -, akkor azt hiszem, hogy a társadalombiztosítási rendszer szintjének folyamatos emelésére való törekvést is vállalni lehetne, legalább azért, hogy a szintje ne csökkenjen, hiszen a törekedésben benne van egy magasabb cél elérésének a vágya, és benne van egy határozott ígéret, hogy a szintje romlani, csökkenni nem fog. Ezért lenne nagyon fontos a 3. pont elfogadása.

A 4. pont pedig lényegében a nemzetközi szintre terjeszti ki a charta társadalombiztosításra vonatkozó vívmányait, értékeit. Többek között lehetővé tenné, hogy a charta részes országaiban - mármint azok, akik ezt a pontot is ratifikálják - az állampolgárok a különböző országokban eltöltött munkaidőt, társadalombiztosítási befizetéseket összeadhatják, összeszámíthatják. Matematikailag kevesebb a valószínűsége, hogy holland dolgozók nagy többsége Magyarországra fognak települni, hogy élhessenek ezzel a joggal, amit biztosítanának nekik; inkább a magyar állampolgárok lennének nagyobbrészt haszonélvezői. De fel is emelkedhetünk ezen a szemponton; nyilvánvaló, hogy az egységesedő Európában egyre inkább egységesedő társadalombiztosításra lesz szükség, és ahogy a munkaerő szabadon mozog, és egyre több magyar állampolgár dolgozik külföldön, vagy él külföldi rokonainál nyugdíjasként, annál fontosabb lenne a 4. pontnak is a ratifikálása. A 12. cikkely tehát nem megvalósíthatatlan svéd színvonalú nyugdíjakat ígér, hanem lényegében nagyobbrészt már megvalósítható, kisebbrészt pedig viszonylag szerény összegekért megvalósítható vállalásokat jelentene.

Béki Gabriella képviselőtársam nyilván elmondja majd a maga módosító indítványait, én csak az ajánlás 3. pontjában lévő módosító indítványról mondok néhány szót, amelyben lényegében azt mondja, ha az én előterjesztésemet nem fogadja el a tisztelt kormány, akkor a 12. cikkelyből legalább a már említett 1. pontot fogadja el, azt, hogy létrehozzuk vagy fenntartjuk a társadalombiztosítás rendszerét. Őszintén remélem, kormánypárti képviselők is hozzászólnak majd a vitához, mert kíváncsi vagyok, milyen érvet lehet felhozni az ellen, hogy Magyarországon ne tartsuk fenn a társadalombiztosítás rendszerét. A következő pontokkal szemben talán élénkebb vita várható.

Ezen kívül Béki Gabriella és Bauer Tamás két másik cikknek a ratifikálását is javasolja. Ezzel egyetértek, és természetesen átadom nekik a lehetőséget, hogy hosszabban érveljenek mellette. A Filló Pállal együtt beterjesztett módosító indítványainkat mindenesetre az vezérelte, hogy amit tavaly januárban az Érdekegyeztető Tanács elfogadott, az álljon vissza, annál többet bevenni nem javasoltunk, abból a szempontból és megfontolásból, hogy amiben a szociális partnerek megállapodtak, azt tartani kellene kormányváltozástól független.

Elnök úr engedélyével legalább egy mély lélegzetet veszek, hogy áttérjek hozzászólásom második részére, amit a második vitaszakaszra szántam volna. Martonyi János külügyminiszter úr az Európa Tanács április 27-ei ülésén az Európa Tanács soros elnökeként szép nagy beszédet mondott, magam is megtapsoltam, hiszen külföldön természetes, hogy a magyar politikusok egymás nyilatkozataira odafigyelnek és elismeréssel fogadják. Ebben felszólította az Európa Tanács tagállamait, hogy ratifikálják a Szociális Chartához csatlakozó módosító jegyzőkönyvet. Azt hiszem, a külügyminiszter úr szavai nagyon bölcsek és megfontolásra méltóak. Érthetetlennek tartom azonban, hogy miért pont a magyar kormány az, amely a külügyminiszter úr Strasbourgban elhangzott nyilatkozatával és felszólításával szemben nem óhajtja ratifikálni a módosító jegyzőkönyvet.

Módosító indítványom az 5. pontban ugyanis szó szerint arra vonatkozik, amit Martonyi János külügyminiszter úr a magyar politika egyik fontos céljának említett. Ebben a tekintetben is érdeklődéssel várom, hogy két magyar álláspont létezik-e, egy külföldre, egy pedig itthon, vagy pedig a kormány felülvizsgálja álláspontját a módosító jegyzőkönyv elutasításával kapcsolatban.

Tisztelt Képviselőtársaim! A módosító jegyzőkönyv azért született, hogy lehetővé tegye a Szociális Charta végrehajtásának monitorizálását. Sok nemzetközi szerződés születik, sok nemzetközi szerződést írt alá Magyarország is, kezdve a Népszövetség alapító okiratától egészen az úgynevezett sztálini típusú alkotmányokig, amelyek deklaratív szinten mindent vállalnak, éppen csak semmilyen mód nincs arra, hogy azokat a vállalásokat ellenőrizzék. A Szociális Charta azért fontos alapokmány, mert van mellette egy ellenőrzési mechanizmus, amely számon kéri - idegen szóval: monitorizálja -, hogy a különböző tagállamok miként teljesítették vállalásaikat. A magyar külpolitika - legalábbis amíg a módosító jegyzőkönyv témája szóba nem került - kilenc éve folyamatosan képviseli azt az alapelvet, hogy a monitorizálást, a nemzetközi szerződések betartásának ellenőrzését prioritásnak tekinti. Nagyon könnyű párhuzamot találni, tisztelt képviselőtársaim, hiszen a kisebbségvédelmi egyezmények ellenőrzésének talán legfontosabb módja a monitorizálás.

Mit biztosít ez a módosító jegyzőkönyv, amelynek ratifikálását kormányunk - jelen pillanatban legalábbis - elutasítja. Azt, hogy a végrehajtás ellenőrzésébe a kormányok képviselőjén, a független szakértői bizottságba a kormányok által kijelölt szakértőkön kívül mások is bekerüljenek. A módosító jegyzőkönyv lehetővé teszi a munkaadók, a munkavállalók és más társadalmi szervezetek számára, hogy részvevőket delegáljanak a független szakértői bizottságba. Amikor a kormány elutasítja a módosító jegyzőkönyv ratifikálását, akkor nem mond semmi mást, mint hogy egy nemzetközi szerződés végrehajtásának ellenőrzésében a kormány által kijelölt szakértőkön kívül senkinek sincs beleszólása.

Tisztelt Képviselőtársaim! A szomszéd országok is részesei a Szociális Chartának, részesei az Európa Tanácsnak, hallották Martonyi János külügyminiszter úr előadását, minden félévben kimutatások készülnek arról, hogy melyik ország mit ratifikált. Van annyi eszük akkor is, ha nem gondoljuk, ha egy szociális egyezmény ellenőrzésében a magyar kormány álláspontja szerint csak és kizárólag a kormány szakértői illetékesek, akkor egy kisebbségi szerződés végrehajtására ugyanígy vonatkozik, hogy csak az adott ország kormánya által kijelölt szakértőknek van beleszólásuk. Ezt a logikát igen szerény szellemi színvonalon is mindenki végig tudja gondolni. Így külpolitikailag is rendkívül súlyosnak érzem azt, ha ebben a tekintetben saját eddigi értékeinkkel szembe mennénk.

A kezemben van, tisztelt képviselőtársaim, a Népjóléti Minisztérium - akkor még így hívták - egyik kiadványa, amit még Surján László minisztersége idején adtak ki Charta-dokumentumok címen. Ebben az szerepel, hogy a majdani ratifikáció szempontjából kulcsfontosságú a módosító jegyzőkönyv.

(13.10)

Ha Surján László képviselő úr itt lenne a teremben, akkor megkérdezném tőle, hogy mi változott a véleményében azóta, mióta nem miniszterként, hanem képviselőként foglalkozik a szociális kérdésekkel.

A módosító jegyzőkönyv ratifikálása azt tenné lehetővé, tisztelt képviselőtársaim, hogy a charta végrehajtásának a nemzetközi ellenőrzése demokratikusabb, áttekinthetőbb, mindenki számára ellenőrizhetőbb legyen.

Én tudom, hogy egy ellenzéki képviselő indítványai elfogadásának kevés az esélye, és még azt is elfogadom - nem fogadom el, de megértem, amikor Őry államtitkár úr kedvesen a beszédembe beleszólt -, hogy nem néhány milliárd, hanem tízmilliárd forintba kerülne a 12. pont ratifikálása. Azt azonban őszintén nem értem, és valóban nem értem, hogy milyen elvi, anyagi, politikai megfontolás van amögött, hogy ezt a módosító jegyzőkönyvet a tisztelt kormány nem javasolja ratifikálásra.

Ha a véleményük megváltozik, és odakerül a dolog, hogy mégis megszavazzák a módosító indítványomat, vagy elegánsabban a maguk részéről kapcsolódó módosító indítvánnyal oldják meg a kérdést, akkor természetesen el fogom ismerni, hogy belátták azt, hogy ez egyszerűen tarthatatlan álláspont.

Végül, tisztelt képviselőtársaim, az 5. napirendi ponthoz hadd említsem meg, hogy Magyarország részéről a már említett akkori miniszter úr, mostani képviselőtársam ugyanazon a napon írta alá a Szociális Chartát és a módosító jegyzőkönyvet - itt fakszimile példányban is megvan előttem a két aláírási jegyzőkönyv -, szomorúnak tartanám, hogyha vélt presztízsokokból, félreértésből vagy tévedésből ezt a nagyon fontos okmányt, a módosító jegyzőkönyvet most nem ratifikálnánk.

Végül azzal zárnám, amit képviselőtársaim közül legalábbis Surján László jól ismer, hiszen elnöke a Szociális Charta albizottságnak, hogy az Európa Tanácsban félévente készül egy kimutatás, hogy a 40 tagállam melyik chartadokumentumot ratifikálta és melyiket nem. Tudom persze, hogy ez nem verseny az országok között, Svájc magát a chartát sem ratifikálta, mégsem mondjuk, hogy fejletlenebb lenne ebben a tekintetben, mint Magyarország. De a magyar külpolitikának, amelyet jelenleg nem én képviselek elsősorban külhonban, igen jó és hasznos dolog lenne, ha elmondhatnánk, hogy ratifikáljuk a módosító jegyzőkönyvet.

Azzal zárom a felszólalásomat, hogy remélem, hogy Martonyi János úr Európa Tanács ülésén elhangzott felszólítását a magyar kormány is teljesíti.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Bernáth Ildikó képviselő asszonynak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az általános vita során már érintettük azokat a cikkelyeket, amelyeket a jelenlegi országgyűlési határozati javaslat szerint nem kíván ratifikálni a kormány. Ezek között szerepel a képviselőtársam által most megemlített 12. cikkely.

Mi az oka annak, hogy ezt most nem javasoljuk elfogadásra? Nem az elhatározás vagy a szándék hiányzik, hanem a pénzügyi forrás. Alapvetően és eredendően nem igazán az elmúlt évek az okozói a pénzügyi forrás hiányának, hanem tulajdonképpen az az elmúlt 40 év, amely 1990 előtt volt, amikor nem sikerült egy tisztességes, korrekt, mindenki számára, legalábbis a költségvetés számára egy olyan pénzügyi, finanszírozási rendszert kialakítani, amely kiszámítható és biztonságos lett volna.

Ezt követően történt meg úgy-ahogy, nem igazán jól, nem igazán tökéletesen a finanszírozási rendszer valamilyen módon történt átalakítása. 1990 után születtek meg azok a nyugdíjtörvények az előző parlamenti ciklusokban, amelyeknek most hosszú évtizedekig meghatározó szerepük lesz a nyugdíjak finanszírozásában. Ez az egyik fele a történetnek.

A másik pedig: kétségtelen, hogy az előző kormány tárgyalta és felvette a 12. cikkely ratifikálását. De szeretném felhívni tisztelt képviselőtársaim figyelmét arra, hogy az a kormányülés - ha jók az információim - 1998 februárjában volt. Önök előtt akkor még ott volt a lehetőség, hogy az akkori kormány a májusi választásokig a parlament elé beterjessze ezt a javaslatot. Ez nem történt meg. Ezenkívül rendelkezésükre állt önöknek négy év és 72 százalékos többség ahhoz, hogy a Szociális Chartához történő csatlakozást beterjesszék a tisztelt Ház elé, és kényelmes többségük birtokában ezt el is fogadják. Ez sem történt meg.

A polgári kormány úgy határozott, hogy a Szociális Chartát az 1991-es aláírást követően ratifikálásra beterjeszti a parlament elé. A 12. cikkelynek az elfogadása egyfelől a pénzügyi források hiánya miatt nem lehetséges, másfelől pedig nemcsak arról szól a történet, hogy a chartában milyen kötelező előírások vannak, hanem arról is szól, hogy a nemzetközi munkaügyi szervezet 102. ajánlása miket ír elő.

Képviselőtársaim nálam sokkal jobban és részletesebben ismerik - nyilván előző négyéves munkájukból adódóan is - ezeket az előírásokat. Nemcsak arról szól ez a bizonyos előírás, hogy fenn kell tartani, hanem arról is szól, hogy a színvonalát emelni kell. Nem tudom, hogy ennek az előírásnak, akár egy-két éven belül is hogyan tudna megfelelni a Magyar Köztársaság a jelenlegi finanszírozási rendszer és a jelenlegi törvények mellett.

Teljesen felesleges lenne olyan kötelezettséget felvállalnunk, amelyet nem tudunk teljesíteni. Önök is nagyon jól tudják - hiszen erre már célzott is az előbb az előttem szóló képviselő úr -, hogy nagyon szigorú ellenőrzés követi a csatlakozást, megnézi a független szakértői bizottság, illetve a Szociális Charta bizottsága, hogy a jogi előírások, a jogrend mellett milyen a jogalkalmazás. Nemcsak a jogrend és a kötelező törvényi előírások azok, amelyeket be kell tartanunk, hanem nagyon-nagyon alaposan és nagyon körültekintően figyelembe kell vennünk, hogy az esetjog hogy alakul.

Igaz, hogy a Szociális Chartát 1961-ben írták alá a csatlakozó országok, de azóta eltelt jó néhány évtized, az élet változott, a környezet változott, és a precedensjog alapján nemcsak a jogrendben, a kötelező törvényi előírásokban történtek változások, hanem azoknak az alkalmazásában is.

Abban a háttéranyagban, amiért itt és most külön köszönetemet fejezem ki a Szociális és Családügyi Minisztérium munkatársainak - mert azt gondolom, ebben bizonyára mindenkivel egyetértünk, aki az anyagot elolvasta, hogy egy rendkívül korrekt, nagyon alapos tanulmány ez a háttéranyag -, különböző jogeseteket említenek meg a szerzők, többek között a 12. cikkely alkalmazásával kapcsolatban. Hollandiát említik meg példaként, ahol nem sikerült elérni azt a színvonalat, azt a növekedést, amelyet a 12. cikknek az elfogadásával kötelezően előírnak az alkalmazó, csatlakozó országoknak. Éppen ezért ennek a cikkelynek a beemelése jelen ismereteink és jelen lehetőségeink szerint nem lehetséges.

Az pedig, hogy a 12. cikkelyből emeljük ki az (1) bekezdést, és azt fogadjuk el, alapvetően ellentmond annak a filozófiának, amelyet a kormány az országgyűlési határozati javaslat benyújtása során érvényesített. Nevezetesen, azt a megoldást választotta, hogy egy-egy cikkely teljes egészében kerüljön ratifikálásra. Természetesen lehet más megoldást is választani, hiszen erre is van példa a csatlakozó országok történetében, mint például Lengyelországban, ahol egy-egy cikkelynek egy-egy pontját emelték be. De itt és most az az alapvetése vagy alapfilozófiája a csatlakozási határozati javaslatnak, hogy teljes egészében kerüljenek be és fogadjuk el a különböző cikkelyeket.

(13.20)

A 12. cikkely 1. pontja ebben az esetben is megtörné ezt a logikát, kikerülne abból a felépítésből, amit a beterjesztő javasol. Éppen ezért azzal, amit a képviselő úr megemlített - és gondolom, majd a későbbiekben erről ismételten szó lesz -, a magam részéről nem értek egyet.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, Szabad Demokraták Szövetsége.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Három módosító indítványt nyújtottunk be Bauer Tamás képviselőtársammal. Ezeket szeretném röviden indokolni, bár a bizottsági viták után már fogyatkozó reménnyel, hiszen azt tapasztaltam, hogy a kormánypárti oldal - meglehetősen fegyelmezetten - nem támogatta ezeket a módosító indítványokat, de hát a Házban még szavazás lesz róla, hiszen egyharmadnál több támogatást kaptak, éppen ezért még látom értelmét a további érvelésnek.

Az egyik javaslatunk a 10. cikk beemelésére vonatkozott. A 10. cikk a szakmai képzéshez való jogot rögzíti az Európai Szociális Chartában. Szeretném hangsúlyozni, hogy amikor a módosító indítványainkat megfogalmaztuk, akkor messzemenően azt a háttéranyagot tartottuk a szemünk előtt, amit az országgyűlési határozati javaslathoz a Szociális és Családügyi Minisztérium készített. Ebben a háttéranyagban került megfogalmazásra, hogy a 10. cikkel kapcsolatos jogi szabályozás, mind a négy vonatkozó bekezdéssel kapcsolatban a hatályos magyar jogi szabályozás megfelel az Európai Szociális Charta követelményeinek, tehát ez a cikk minden különösebb probléma, erőfeszítés nélkül ratifikálható, következésképp érdemes lenne ratifikálni.

A másik javaslatunk a 15. cikk beemelésére vonatkozik. A 15. cikk a fizikailag vagy szellemileg fogyatékos személyek joga a szakmai képzésre és a társadalmi és szakmai rehabilitációra. Képviselőtársaim bizonyára megértik, hogy megkülönböztetett figyelemmel kísérem a fogyatékos személyek jogaira vonatkozó szabályozást, a jogi szabályozásokat is és a jogi szabályozás alkalmazásának a kérdéseit is, hiszen tavaly a szabaddemokraták képviselőcsoportjának igen komoly szerepe volt abban, hogy ma Magyarország azzal büszkélkedhet, hogy van a fogyatékos személyek jogairól szóló törvénye; bizonyára emlékeznek még arra, hogy tavaly tavasszal ez milyen körülmények között került tárgyalásra és elfogadásra.

A 15. cikkel kapcsolatban két bekezdést fogalmaz meg az Európai Szociális Charta, és mind a két bekezdésnél az a megállapításunk, hogy a hatályos jogi szabályozásnak megfelel Magyarország joggyakorlata, következésképp ez a cikk, hasonlóan a 10-eshez, ugyancsak minden külön erőfeszítés nélkül ratifikálható lenne; természetesen jelentené azt a pozitív ígéretet az érintettek számára, hogy a folytatás legalább akkora figyelmet fog érdemelni, tehát jelentené azt a garanciát, hogy azok a távoli határidők, amiket a fogyatékostörvény kitűz, nem kerülnek továbbcsúsztatásra, hanem van egy további, megerősítő ígéret arra, hogy azokat megpróbáljuk betartani.

Végül röviden szeretnék szólni arról a 12. cikkről is, amit képviselőtársaim közül már többen említettek. Hegyi Gyula arra tett javaslatot, hogy az egész 12. cikket ratifikáljuk, és nagyon komolyan gondoljuk azt az ígéretet, hogy a társadalombiztosítást biztosítani kell minden magyar állampolgár számára. Mi egy kompromisszumos javaslattal éltünk, belátva, hogy a 12. cikk jó néhány bekezdésének nem felel meg ma Magyarország, hiszen a 12. cikk, ami a társadalombiztosításhoz való jogról szól, beemelte az ILO nagyon részletes szabályozáscsomagját, és ebben bizony vannak olyan pontok, amelyeket nem tudunk a jelenleg hatályos szabályaink szerint vállalni.

Ezt a problémát, ezt a dilemmát javasoltuk mi Bauer Tamás képviselőtársammal úgy áthidalni, hogy akkor ratifikáljuk legalább az (1) bekezdést, amelyik se többet, se kevesebbet nem mond, csak rögzíti ezt az igényt, illetve kötelezettséget, hogy társadalombiztosítási rendszert létre kell hozni és fenn kell tartani. Azt gondolom, ez megint csak egy olyan ígéret lenne, amely jelentős mértékben eliminálhatná azokat az aggodalmakat, amik most sajnálatos módon élnek a társadalomban, élnek az ellenzéki képviselőkben, azokat az aggodalmakat, amiket az egészségügyi reform várható lépései szítanak fel. Szeretnénk látni egy ígéretet azzal kapcsolatban, hogy minden magyar állampolgár számára és kötelező jelleggel a kötelező társadalombiztosítási rendszer fennmarad. Éppen ezért a vitának ebben a késői szakaszában valóban arra szeretném kérni kormánypárti képviselőtársaimat, államtitkár urat - akiről tudom, hogy nagyon szívén viselte a charta ratifikálásának a feladatát -, hogy gondolják át újra, gondolják meg még egyszer, hogy nem lenne-e jó beemelni ezt a bekezdést.

Az előbb figyeltem, amikor Bernáth Ildikó érvelt, és némiképp megnyugtat, hogy nem olyan érveket hozott föl az (1) bekezdés ratifikálásával szemben, amelyek tartalmi természetűek lettek volna. Ő arra hivatkozott, hogy Magyarország azt az utat választotta, hogy egész cikkeket ratifikál. Tudjuk jól, hogy ha egész cikkeket ratifikálunk, akkor az a feladat, hogy minimum tíz ilyet kiválasszunk. Tudjuk azt is, hogy van más út is, hogy lehet bekezdéseket ratifikálni - akkor viszont legalább 45-öt kell ratifikálni, és ezt egy kicsit nehezebb összehozni a különböző cikkekből. De én nem találtam sehol írást, szabályozást arra vonatkozóan, hogy ne lehetne ezeket kombinálni, tehát az ember eldöntötte, hogy egész cikkeket választ, akkor azt ne toldhatná meg plusz egy cikknek egy bekezdésével. Nagyon lényeges, fontos aggodalmakat, amik megterhelik a várható egészségügyi reformot, sikerülne elhárítani, csökkenteni, ha ezt a bekezdést most, ebben az országgyűlési határozatban ratifikálnánk, illetve sikerülne beemelni ebbe a vállalt csomagba.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, Magyar Szocialista Párt.

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 2. és 3. pontjához szeretnék támogatólag hozzászólni.

Az ajánlásban megfogalmazottak mellett, tehát hogy a 12. cikket is ratifikálja az Országgyűlés, illetve ha ez semmiképp nem lehetséges, akkor kompromisszumként legalább annak (1) bekezdését, sok érv hozható fel. Az egyik leghasználhatóbb érvet természetesen az előterjesztők szolgáltatták, amikor egy igen magas színvonalú háttéranyagot készítettek ennek a határozatnak a beterjesztésekor.

(13.30)

Én azonban szeretnék még egy érvet hozni, ami magában a chartában található. A Szociális Charta az első részében arról szól, hogy a szerződő felek politikai céljukként fogadják el, hogy minden lehetséges, akár nemzeti, akár nemzetközi jellegű eszközzel arra törekszenek, hogy olyan feltételek jöjjenek létre, melyek révén az alábbi jogok és alapelvek ténylegesen megvalósulhatnak - és innen következik a felsorolás. Ebből a mondatból azt szeretném kiemelni, hogy a Szociális Chartát illetően, melyet az Európai Unió mint a legfontosabb szociális normák forrását megjelölő intézményt tart számon, azok az államok, amelyek az Európai Unióba igyekeznek, vállalják, hogy politikai céljukként fogalmazzák meg, hogy ezek a vállalások minél teljesebb mértékben teljesülhessenek. Ezért tehát azt gondolom, hogy az egyik olyan nagyon fontos ilyen jog, mely a társadalombiztosításhoz fűződő jogot érinti, ebből a szempontból kardinális kérdés.

Szeretnék visszautalni Bernáth Ildikó képviselőtársam hozzászólására, mert az ő hozzászólásában a szavaknak különlegesen fontos értelmet tulajdonítok. Bernáth Ildikó képviselőtársam azzal kezdte a hozzászólását, hogy a kormány nem kívánja ratifikálni. Képviselőtársam nem azt mondta, hogy a kormánynak a jelenlegi helyzetében nincs módja, nem tudja megtenni, hanem azt mondta, hogy nem kívánja - lefordítva: nem akarja. Ezért tehát azt gondolom, hogy az ehhez a cikkhez fűződő politikai szándéka nincs meg erre, tisztelt képviselőtársam! Ha felhasználjuk azt a háttéranyagot, melyet képviselőtársaim már joggal és okkal dicsértek, akkor ugyanis tudjuk, hogy a háttéranyagban az előterjesztő azt mondja, hogy a társadalombiztosítási joghoz fűződő 12. cikk első bekezdésében "a hazai szabályozás megfelel a charta 12. cikk (1) bekezdés előirányzatainak". Úgy gondolom tehát, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha nincs akadálya, akkor már csak egy akadálya lehet: nincs rá szándék.

A pénz nagyon fontos dolog. Milliárdokról esik szó. Az a 10 milliárd azonban, amiről beszélünk, a jelenlegi társadalombiztosítási rendszerek működtetésének alig kevesebb, mint 1 százaléka, és a gyógyszertámogatásra szánt ez évi költségnek kevesebb, mint 10 százaléka. Ezért bár a pénz nagysága önmagában kimondva bizony nagyon jelentős, a kiadások arányaihoz képest nem jelentős.

Tisztelt Képviselőtársaim! Még egyszer arra kérem kormánypárti képviselőtársaimat, hogy azt, hogy ezt a cikket akár részleteiben, akár egészében az Országgyűlés elé szavazásra bocsátja, megszavazza, a ratifikálására kötelezettséget vállal, azért tegye meg, hogy erősítse meg az Európai Unió előtt, hogy a kormánynak szándéka, politikai célja ennek a Szociális Chartának a megvalósítása.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Bernáth Ildikó, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Vojnik Mária Képviselő Asszony! Amikor majd kézhez kapja a mai ülésről szóló jegyzőkönyvet, akkor elolvashatja azt, amit most megpróbálok saját magamtól idézve elmondani.

Azzal kezdtem a hozzászólásomat, hogy nem a szándék - a lehetőség hiányzik. Aztán kifejtettem, hogy melyek azok a lehetőségek, amelyeknek hiányában vagyunk; nemcsak a forintális hiányok, hanem azok a korábbi, meg nem hozott döntések vagy meghozott döntések, amelyek ezt a helyzetet kialakították.

Ajánlom szíves figyelmébe, olvassa el majd a parlamenti jegyzőkönyvet. Köszönöm.

ELNÖK: Megadom a szót Surján László képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Megértem azt a görcsös igyekezetet, amellyel a jelenlegi ellenzék szociális kérdésekkel foglalkozó képviselői most itt előállnak különféle ötletekkel. Megértem, hiszen abban a szakmai vitában, amely Magyarországon a Szociális Chartát támogató és azt nem támogató erők között van, az elmúlt négy évben tökéletes vereséget szenvedtek, és a charta nem került ratifikálásra.

Most ahelyett, hogy annak örülnénk mindannyian, akik ezt a chartát támogatjuk és jónak tartjuk, hogy a magyar kormány eljutott a ratifikáláshoz, ehelyett megpróbálnak olyan precedenst teremteni, ami egyébként nem volt szokás. Nem volt szokás nemzetközi szerződések ratifikálása során módosító indítványokkal előállni. Jogi értelemben tökéletesen igazuk van, teljesen házszabályszerű, amit csinálnak. Ez azonban olyan precedenst teremtene, amibe én elvi okokból helytelennek tartanám, ha a kormányzati oldal belemenne.

Nagy tisztelettel adózom az elnök úr végtelen türelmének és jóságának (Szórványos derültség a Fidesz soraiban. - Közbeszólás ugyanonnan: Így van!), hogy teret adott annak, hogy az általános vitát a parlament újra lefolytassa. Itt ugyanis az ellenzék részéről egyetlen új gondolat nem merült fel. Mindezt már hallottuk, minderről mi is kifejtettük a véleményünket.

Azt gondolom, hogy nem véletlenül találták ki a parlamentekben az általános vitát és a részletes vitát, és nem először érzem - kritikusan - azt, hogy a mai magyar parlament ezeket a jól bevált és bölcs szabályokat saját magára nem alkalmazza. Újabb és újabb lehetőségeket keresnek egyesek maguknak arra, azt hívén talán, hogy ha ötször elmondanak valamit, annak az igazságtartalma nagyobb lesz, mint hogyha egyszer mondják el? Mi értelme van ennek? Ha nem ismerném a felszólalókat, akkor tudnék egy magyarázatot, de elmondom, és nem úgy, hogy egyiküket is azzal vádolnám, hogy azért tették, amit tettek, ami a következmény végül is. A következmény az, hogy egy meddő vitát folytatunk, és nem tudjuk az ötvenéves évfordulót a ratifikációval megünnepelni - nem tudjuk.

Nincs jelentősége! Ahogy elhangzott, Svájc nem rosszabb ország szociálpolitikai szempontból ratifikáció nélkül, mint sok mindenki más, vagy mondjuk, mint Magyarország. De nyilvánvalóan az a következménye ennek az értelmetlen vitának, hogy nem tudtuk ezen a héten ezt a szavazást lezárni.

Külön-külön lehet minden részeredményről beszélni, de azért az is megengedhetetlen gyakorlat, hogy előveszek egy füzetet, amit a kormány kézbe adott a képviselőknek, elkezdek belőle idézni, és az abban foglalt leglényegesebb gondolatot nem idézem, amely arról szól, hogy a magyar kormány egy optimális minimum mellett kötelezte el magát, és nem megy bele olyan széles körű ratifikációs volumenbe, amelynek az ellenőrzéséről nincs megnyugodva a tekintetben - a precedensjogot is figyelembe véve -, hogy az ország gond és baj nélkül, presztízsveszteség nélkül csinálja végig.

Lehet, hogy ebben a kormány téved. Lehet - de nem árt az országnak! Éppen a svájci példára hivatkozva: nemzetközi téren semmifajta veszteség abból, hogy bármelyik pontot nem ratifikáljuk, nem származik! Sem a 12., sem a 13., sem akárhányadik pontról legyen szó!

Az anyag, amelynek a feladata, hogy hátteret biztosítson, valóban végigment az összes olyan ponton, amit szakmailag lehet ratifikálni, és megmondta, hogy ebből kiválasztja az optimális minimumot.

(13.40)

Ezt lehet nem megérteni, meg lehet nem elfogadni, csak eltitkolni nem érdemes, és utána hátsó szándékokat keresni, s olyanokat adni az ember szájába, mintha én azt mondtam volna, kedves Hegyi képviselő úr, hogy nem kívánjuk többet a társadalombiztosítási ellátásokat fejleszteni! Mert ezt a mondatot ugyan elmondta a képviselő úr, és a mondat első felébe belekeverte a nevemet, de a kettő között nem volt összefüggés - de a hallgató számára ez a két dolog már összejön!

Ez ugyanaz a technika, mintha én most azzal vádolnám a képviselő urat, hogy a nyugdíjrendszer kiterjesztése az itt letelepedő külföldiek számára azzal fog járni Hegyi Gyula képviselő kívánsága szerint, hogy az itt letelepedő kelet-európai maffiózó tagok nyugdíjat kapjanak a magyar adófizetők pénzéből. (Hegyi Gyula közbeszólása.) Ön nem mondott ilyet, de ugyanúgy kiforgathatom az ön szavait, mint ahogy ön tette az enyéimmel!

Elnézést kérek, erre van szükség a Szociális Charta-ratifikáció ünnepi folyamatában? Nem inkább arra lenne szükség, hogy örüljön az ellenzék, amelyik nem tudta megtörni a pénzügyi-gazdasági csoportosulások véleményét négy éven keresztül? Hogy azt mondaná: jól van, legalább ti megtörtétek, legalább megtörtétek annyira, hogy a charta ratifikálva lesz? Nem ad több jogot a magyar polgár számára ez a kiegészítő, módosító jegyzőkönyv, semmivel nem lesz több haszna egyetlen magyar állampolgárnak sem, ha aláírjuk, ha nem.

Az, hogy én aláírhatónak tartottam akkor? Most is annak tartom, nincs ebben semmifajta probléma! Béki Gabriellának is igaza van, be lehetne venni azt a bizonyos 12.1-es pontot, amelyik mellett ő kiáll, és az összes többit, amelyek a háttéranyagban le vannak írva - de ennek az égvilágon semmifajta lényeges kihatása nincs az egész ügyre!

Annak van igazi kihatása, hogy Magyarország ratifikálja-e a Szociális Chartát vagy sem. Akármeddig húzzák az időt, kedves képviselőtársaim, akármeddig el akarják venni a pillanat ünnepi hangulatát, a magyar kormány beterjesztette, és a magyar parlament ratifikálni fogja ezt a chartát!

Sajnálom, hogy ilyen rossz, ünneprontó hangulatot csináltak a tárgyalás egész folyamán, és szégyellem magam. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most kétperces hozzászólások következnek - és valóban, ha kérhetem, az általános vitát ne ismételjék meg harmadszorra.

Kétperces hozzászólásra megadom a szót Hegyi Gyula képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Én sok tekintetben becsülöm Surján Lászlót, de a mostani hozzászólását őszintén szólva nem is értem. Nem egy ünnepi alkalomról van szó: ünnepi alkalom délután 6-kor lesz, amikor az Európa Tanács évfordulós ülése van - itt részletes vitája folyik egy törvényjavaslatnak!

Képviselőtársam azt mondta, hogy semmi új nem hangzott el, legalábbis az én hozzászólásomban. Egy tény biztosan elhangzott, amely az előző vitában nem hangozhatott el, hogy Martonyi János április 27-én felszólította az Európa Tanács tagállamait - köztük, feltételezem, Magyarországot is - a módosító jegyzőkönyv ratifikálására. Ez az előző vitában nem hangozhatott el, mert ez április 27-e előtt volt, és nem közölte velem előre a külügyminiszter úr, hogy ezt fogja mondani - bár a magyar külpolitika egészéből eredően nehezen mondhatott mást. És elég furcsa megérteni, hogy a kormány miért dönt másképp, mint amit kifele hirdet ebben a tekintetben.

A chartát '91-ben ratifikálták, és amit Surján képviselő úr - némi joggal - az előző ciklussal kapcsolatban felvetett, azt persze a '91-94 közötti ciklussal kapcsolatban is fel lehet vetni. Magam egyébként az előző ciklusban is nyújtottam be interpellációt a charta ratifikálására, valamint tavaly szeptemberben és októberben is. Ha októberben megfogadták volna, amit javasoltam, akkor nem kerültünk volna májusban időhiányba, hanem már réges-régen be lehetett volna jelenteni - akárhány módosító indítvánnyal együtt is - a ratifikálását.

Bernáth Ildikónak pedig azt szeretném válaszolni arra, amit mondott, hogy tehát a 12.1. pontot tulajdonképpen lehetne ratifikálni, de az kivételt jelentene az egész felfogásunkkal szemben, hogy szerintem indokolt esetben lehet kivételekkel élni. Nyilvánvaló, hogy vannak olyan cikkek, amelyeket egy pontért nem érdemes ratifikálni. A mai magyar közhangulatban, amikor a társadalombiztosítás körül nagyon kemény viták habzanak, ennek az egy pontnak a ratifikálása szerintem megnyugtató deklaráció lenne.

Végül pedig azt szeretném Surján László képviselőtársamnak mondani, hogy a Szocialista Párt is biztosan meg fogja szavazni a charta ratifikációját, ilyen értelemben tehát a vita után az a bizonyos ünnepi gesztus, amelyet ön hiányolt, meg fog történni. Köszönöm.

ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Béki Gabriella képviselő asszony, Szabad Demokraták Szövetsége.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akartam újra szólni, de muszáj kimondanom, hogy én ünneprontónak kifejezetten Surján képviselőtársam mostani felszólalását tartom. Ha valami rongálja a hangulatot, akkor az az ilyen típusú felszólalás, amelyben megkérdőjelezzük a parlamenti játékszabályok szerinti vita értelmét, lényegét, egyáltalán a jogosultságát - ez számomra tényleg ünneprontás!

Surján képviselőtársam azt mondja, hogy meddő a vita. Én is érzékelem, hogy meddő a vita, de nem azért, mintha nem lenne értelme vagy nem lehetne haszna, hanem azért, mert kormánypárti oldalon annyira merev és egyöntetű az elutasítás, hogy semmilyen tekintetben nincsenek nyitott fülek az ellenzéki oldalon megfogalmazott érvekre.

Arra is hivatkozhatnék persze, amit megtett Hegyi Gyula képviselőtársam, hogy hónapokkal ezelőtt következetesen kérte és igényelte, hogy kezdődjön el ez a folyamat - és nem kezdődött el ez a folyamat! Szóval nem hiszem, hogy nekünk kellene most lelkiismeret-furdalást érezni azért, mert erre a dokumentumra nem került pecsét éppen az 50. születésnapon. Azt gondolom, ennek sincs igazán komoly jelentősége! Az ellenzéknek nincsen lehetősége arra, hogy időtlen időkig elhúzzon meg agyonbeszéljen egy ilyen kérdést és vitát, egyszerűen van általános vita, módosító indítványra lehetőség, részletes vita - itt tartunk most -; kérhetett volna a kormány kivételes tárgyalást, kivételesen sürgőst, és akkor fel van gyorsítva az egész. Szóval ha valami ünneprontó, akkor tényleg az az ünneprontó, hogy megkérdőjelezik kormánypárti oldalon azokat a játékszabályokat, amelyek szerint egy demokratikus parlament működik.

Szeretném, ha minden képviselőtársam komolyan venné és elhinné, hogy nem azért nyújtok be módosító indítványt, hogy obstruáljak valamit vagy elhúzzak egy folyamatot, hanem azért nyújtok be módosító indítványt, mert annak a javaslatnak a tartalmával egyetértek, s feltételezem, hogy lehet még módosítani, korrigálni a dolgokon addig, ameddig a pecsét rá nem kerül. (Dr. Csáky András: Idő! - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)

Számomra tehát nagyon messzire vezető és nagyon rossz következtetések adódnak abból a gondolatmenetből, amelyet Surján Lászlótól hallottunk.

ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra jelentkezett Surján László képviselő úr. Megadom a szót.

DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Kedves Képviselő Asszony! Világosan elmondtam, a jelenlévőket nem vádolom azzal, hogy ezt a látszatot szándékosan idézték elő. Elmondtam, hogy ez a látszat, így néz ki a dolog. Mivel ismerem a szóban forgó személyeket, a képviselő asszonyt, a képviselő urat, tudom, hogy nem ez járt az agyukban - de mégiscsak ez a helyzet!

És én azt gondolom, ez az ünnepi hangulat azáltal van elrontva, hogy most minket hibáztatnak néhány hetes csúszásért azok, akiknek négy évük volt megtenni ezt, és nem tudták megtenni - tudom, hogy ez egy fájdalmas dolog!

A másik oldalról pedig lehet azt mondani, hogy kellett ez az idő rá: lehet, hogy kellett, de akkor nem lehet visszautalni arra, hogy az első két és fél év alatt nem lett ratifikálva a dolog! Tehát valamifajta logikának kell lennie az ügyben.

Sajnálom, hogy ahelyett, hogy közös ünnepünk lenne, közös vitáink vannak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Szintén kétperces hozzászólásra jelentkezett Csáky András képviselő úr, Magyar Demokrata Fórum.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm, elnök úr. Tényleg nem akartam részt venni a vitában, de úgy gondolom, elnézést, de arcpirító, hogy állandóan a '91-94 közötti évekre hivatkoznak, elfelejtvén azt, hogy több évtized állt volna esetleg rendelkezésre arra - miközben a párt- és elvtársaik tapsoltak az éppen fennálló diktatúrának -, hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozzanak. Amikor visszautalnak az első szabadon választott, demokratikus kormányra, azért ezt se felejtsék el!

(13.50)

Azt nagyon sajnálom, hogy Béki Gabriella úgy gondolja, hogy az ünnepnek nincs jelentősége. Úgy gondolom, hogy egy ország életében ezeknek az ünnepeknek, amelyekből adódóan 50 évenként van lehetősége egy országnak, hogy megmutassa magát, igenis nagyon komoly jelentősége van, és sajnálom, ha így állnak a kérdéshez.

Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Köszönöm a szót, és ígérem, elnök úr, hogy többet már nem szólok hozzá ehhez a témához ma. De az előbb rövid volt a két perc, és én is szerettem volna leszögezni, hogy a szabaddemokraták képviselőcsoportja is meg fogja szavazni a ratifikációt, tehát nem egyfajta obstrukciós szándék, hogy mert a módosítókat nem vették be; semmiféle ilyen gondolatmenet nincs és nem létezik.

Azzal is szeretném még kiegészíteni a mondanivalómat, hogy erősen bízom benne, sőt biztos vagyok benne, ha 1998-ban nem lett volna a kormányváltás, akkor az előző kormány ugyanitt tartana és ratifikálná az Európai Szociális Chartát.

ELNÖK: Ugyancsak kétperces hozzászólásra megadom a szó Hegyi Gyula képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Remélem, hogy utoljára szólok hozzá, és tényleg nem szívesen teszem, de vannak, akik hallgatják ezt a műsort, elolvassák a jegyzőkönyvet, és bizonyos dolgokra válaszolni kell.

Amit Csáky András képviselő úr mondott, akitől higgadtabb hozzászólásokat is hallottam: egyszerűen nem értem, hogy jön ide, hogy milyen elvtársak hol ültek! Az önök kormányában elég sok volt MSZMP-tag ül ilyen értelemben. Ehhez az érvnek semmi köze a Szociális Chartához, nem is tudom, hogy gondolt ilyenre.

A másik az, hogy nyilvánvaló, 1990 és 1994 között csodát nem lehetett tenni, nem is kértem számon senkitől ezt a csodatételt, arról volt szó, hogy Surján képviselő úr többször idézte nekünk, hogy miért nem intézkedtünk, hogy 1994 és 1998 között ratifikálják a chartát, amikor Béki Gabriellával együtt mezei képviselők voltunk. Neki pedig, aki biztos sok minden jót tett miniszterként - és nem is hozom ezt szóba, nem vitatom -, népjóléti miniszterként valamivel mégis több lehetősége lett volna a charta ratifikálást elérni, mint, mondjuk, nekem vagy Béki Gabriellának 1994 és 1998 között kormánypárti képviselőként. De ezt nem mondtam el, mert nem akarok újabb vitát nyitni Surján képviselő úrral, pusztán azért mondom, hogy mi azt mondtuk a vitában, szerintünk a charta ratifikálása akkor lenne igazán ünnepi jelentőségű, ha azok a pontok, amelyeket mi fontosnak tartunk, szintén belekerülnek. Sajnáljuk, hogy ez nem került bele.

Szerintünk ez egyrészt a kormánynak sem használ, hiszen - mint említettem - a módosító jegyzőkönyv ratifikálása nemzetközileg is fontos, és maga a külügyminiszter jelentette ki, hogy mennyire fontos, a társadalombiztosítás esetében pedig a társadalmat nyugtatná meg. Sajnáljuk, hogy ez a kettő nem kerül ratifikálásra, mi ezzel együtt itt meg fogjuk szavazni. Esetünkben tehát semmiféle ünneprontás nincsen, és ezt a fajta ideológiai háborúzást, amibe sajnos ez a vita bele látszik fulladni, nagyon szerencsétlennek tartom, és hangsúlyozom, nem mi hoztuk ide ezt a felvetést.

Köszönöm figyelmüket.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Van-e még további hozzászólásra jelentkező, mert a monitor ilyet nem jelez? (Senki sem jelentkezik.) Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a részletes vitát lezárom. A kapcsolódó módosító javaslatok házszabályszerű benyújtására mai ülésnapunk végéig van lehetőség.

Megkérdezem Őry Csaba államtitkár urat, hogy most vagy a határozathozatalt megelőzően kíván válaszolni a vitában elhangzottakra.

DR. ŐRY CSABA szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: A határozathozatalt megelőzően.

ELNÖK: Köszönöm szépen. A módosító javaslatokról következő ülésünkön határozunk.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést T/996. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/996/64. számon kapták kézhez.

Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, kívánnak-e előadót állítani. (Nem érkezik jelzés.) Nem kívánnak előadót állítani.

Tisztelt Országgyűlés! Kezdeményezem, hogy az Országgyűlés a módosító javaslatokat négy szakaszban tárgyalja meg. Az egyes vitaszakaszok ismertetésére felkérem Herényi Károly jegyző urat.