Felszólalás adatai
Felszólalások: 31-83 31-33,83-108 108-152 Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom, folytatására várhatóan a jövő heti ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény módosítását kezdeményező törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést T/279. számon, az egészségügyi bizottság ajánlását pedig T/279/1. számon kapták kézhez.
Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Varga Mihály pénzügyminisztériumi államtitkár úrnak, aki jelezte, hogy az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvényjavaslattal együttesen kívánja expozéját ismertetni. Tessék!
VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Két olyan törvényjavaslat általános vitáját kezdjük meg ma, amelyekre régen várunk. Miért mondom ezt?
Közismert az a hosszú évek óta fennálló, a magyar gazdaság fejlődését nagyban hátráltató probléma, amit a foglalkoztatás rendkívül magas közterhe jelent. Felmérések egész sora bizonyítja, hogy ez rendkívül kedvezőtlen hatású a foglalkoztatás alakulására. Gondoljanak bele, tisztelt képviselőtársaim: az 1990. évi 5,5 millió foglalkoztatotti létszám 1998. első félévében 4 millió főre csökkent.
(10.20)
A magas közterhek alóli kibúvás technikái mindenki által ismertek; fiktív minimálbéren foglalkoztatás, rokkantsági ellátásokba "menekülés" - idézőjelben - az állampolgárok részéről.
Amint azt a kormányprogram megfogalmazza, a polgári erők egyik fő célkitűzése a munkahelyteremtés ösztönzése, hiszen a polgári lét alapja a tisztességes munka és a tisztes megélhetés. A munkahelyteremtést pedig az ösztönözheti leginkább, ha jelentősen csökkennek, méltányossá válnak a közterhek. A reális mértékű járulékokat és adókat a vállalkozók és a bérből élők sem tartják megfizethetetlennek. Azt kell tehát itt megjegyeznem, hogy nem elsősorban olyan munkahelyteremtésben gondolkozunk, amely állami forrásokból, állami pénzekből, az adófizetők pénzéből teremtődne meg, mert az elmúlt nyolc esztendő tapasztalata azt igazolta vissza, hogy ezek a munkahelyek sajnos nem stabilak, ezek nem teremthetik meg sem közép-, sem hosszú távon stabil munkahelyek létrejöttét. Itt elsősorban a piacnak, a vállalkozóknak kell lehetőséget teremteni arra, hogy stabil munkahelyeket hozzanak létre, hiszen ez sokkal inkább befolyásolja a foglalkoztatási szerkezetet és ezt a lehetőséget.
Mindezt szem előtt tartva döntött úgy a kormány, hogy 1999-től a jelenlegi 39 százalékról 33 százalékra, tehát 6 százalékkal csökkenti a munkáltatók társadalombiztosítási járulékterheit. Sőt, emellett 1 százalékkal csökken a Munkaerő-piaci Alaphoz történő munkáltatói hozzájárulás is. Mindez azt eredményezi, hogy 1999-ben a foglalkoztatók fizetési kötelezettségei éves szinten 115 milliárd forinttal csökkennek. Hogy ennek a 6 plusz 1, tehát 7 százalékos tehercsökkenésnek érzékeltessem az időbeli jelentőségét: az elmúlt 20 esztendőben ilyen mértékű vállalkozói, vállalati köztehercsökkenés nem történt Magyarországon.
Jogos tehát a kérdés: mi teszi lehetővé azt, hogy a társadalombiztosítási alapok számára 150 milliárd forint bevételkiesést jelentő járulékcsökkentés 1999-ben megvalósuljon? Két olyan irány van, amely véleményünk szerint ezt megalapozhatja. Az egyik nem más, mint a gazdaság fejlődése. A hamarosan önök elé kerülő jövő évi költségvetési törvényjavaslat azzal számol, hogy 1999-ben a bruttó hazai termék növekedése 4,5-5 százalék körüli lesz. Ez a gazdasági fejlődés az egyik alapja annak, hogy a társadalombiztosítási járulékról szóló törvény módosításával sor kerülhet a meghirdetett foglalkoztatói köztehercsökkentésre, -mérséklésre. A másik irány az a reményünk, amit a kormányprogramban is megfogalmaztunk, hogy a vállalkozói, vállalati közterhek ilyen jelentős mértékű csökkentése hozzájárul ahhoz, hogy a gazdasági növekedés töretlen legyen, hogy az a fejlődés, ami megindult, ne akadjon meg még akkor sem, ha a külső piaci, a külső világgazdasági hatások most ennek nem teljes mértékben kedveznek.
Sajnos a biztató gazdasági helyzetből eredő többletbefizetések alakulása sem tudja önmagában megoldani a 150 milliárd forint forráskiesés pótlását. Annál inkább nem, mivel a járulékokból finanszírozott ellátások a jövő évben sem maradhatnak változatlanok; emelni kell a nyugellátásokat, az egészségügyi intézményeket finanszírozó gyógyító-megelőző ellátás kiadási előirányzatait, az egészségügyi dolgozók bérét. Ezért azt kell mondanom, hogy a két törvényjavaslat közül a társadalombiztosítási járulékról szóló törvény módosítása tartalmazza a pozitív lépéseket, az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvényjavaslat pedig a kevésbé kedvező, a bevételcsökkenést némileg ellensúlyozó intézkedéseket. Hogyan?
Az egészségügyi hozzájárulás törvényjavaslatban megjelenő konstrukciója teljes egészében új alapokra épül, kételeművé válik, részben jövedelemarányos, részben tételes összegű lesz. A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettsége az arányosabb közteherviselés elvének érvényesítése érdekében azon jövedelmek egy részére vonatkozik, amelyek mentesek a társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség alól.
A ma ismert adatok szerint 300 milliárd forint az a jövedelem, amely személyi jövedelemadó-alapot képez, de nem vonatkozik rá a társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség. A javaslat e jövedelmek közül összesen 176 milliárd forintot szándékozik mint személyi jövedelemadó-alapot figyelembe venni a 11 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulásnál. Az ebből származó 1999. évi társadalombiztosítási bevétel mindössze 20,1 milliárd forint, ami a csaknem 1560 milliárd forinttal gazdálkodó két alap bevételei szempontjából elenyésző. Ugyanakkor jelzi azt a kormányzati szándékot, hogy a társadalmi közös kiadásokhoz mindenkinek hozzá kell járulnia. A javaslat szerint e fizetési kötelezettség a szellemi tevékenységből, a találmányhasznosításból, a költségtérítésből, a kamatkedvezményből származó jövedelmekre, az adózó osztalékalapra, a cégautóadót fizetőkre vonatkoznak.
Tisztelt Ház! Gondolom, hogy a javaslat több képviselőtársamnak is eszébe juttatja a Bokros-csomagot. Igen, azt kell mondanom, jól emlékeznek. Az előző kormányzati ciklusban valóban történtek kísérletek a járulékfizetők körének szélesítésére, a közteherviselés enyhítésére. Az Alkotmánybíróság azonban ezeket az elképzeléseket rendre alkotmányellenesnek minősítette, mivel kimondta: a járulékfizetési kötelezettség előírása csak a munkavégzéssel összefüggésben történő jövedelemszerzés esetén tekinthető alkotmányosnak.
Az Alkotmánybíróság az előbbiekben hivatkozott döntésével egy időben azt is kimondta, hogy az államnak széles körű jogosítványa van arra vonatkozóan, hogy milyen adófizetési kötelezettségeket határoz meg. Az egészségügyi hozzájárulás - ahogy a benyújtott javaslat is kimondja - adó. Így alkotmányos aggály vele szemben nem merül fel.
Az egészségügyi hozzájárulás tételes része a havi 2100 forintról 3600 forintra emelkedik. E vonatkozásban az összeg változásán túlmenően egyetlen érdemi módosítás van: a nyugdíjas egyéni vállalkozó jövőre - 1999. január 1-jétől - mentesül a 3600 forint megfizetése alól. Ez körülbelül 103 ezer nyugdíjas egyéni vállalkozó polgártársunkat érinti. Ezzel megoldást nyer az az egészségügyi hozzájárulás bevezetése óta fennálló probléma, hogy a fizetési kötelezettség a nyugdíjas egyéni vállalkozót attól függetlenül terhelte, hogy az adott hónapban volt-e vállalkozási tevékenységéből jövedelme.
A javasolt módosítások - amint arra már az előbbiekben is utaltam - a járulékfizetők terheit éves szinten 115 milliárd forinttal csökkentik. A csökkenés a 10 főnél nagyobb foglalkoztatóknál jelentkezik, az egyéni vállalkozóknál, és a 10 főnél kisebb szervezeteknél tehernövekedés nem történik. A javaslat az 1999. évben várható minimálbérnél - 2600 forintos javaslat hangzott el korábban - némileg alacsonyabb szintről, 21 500 forintos keresettől már garantálja, hogy a munkáltatói terhek csökkennek. Ez a megoldás a foglalkoztatók szinte teljes körére kedvezőbb hatású, mint az ez évi szabályozás. Tehernövekedés csak a minimálbér alatti foglalkoztatásnál jelentkezik.
Tegnap a személyi jövedelemadóról szóló vitában már utaltam arra: ennél a résznél a kormány tervezi, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a Munkaerő-piaci Alapból kompenzációt biztosít azoknál a vállalkozásoknál, ahol ez a fajta változás valamilyen tehernövekedést jelent. Tehát még egyszer szeretném hangsúlyozni, ez csak a minimálbér alatti foglalkoztatásoknál jelent tehernövekedést, e kör számára tehát a Munkaerő-piaci Alap fog majd biztosítani kompenzációt. Ezért azt kell mondanom, hogy a munkáltatói szektorban tehernövekedés sehol nem fog történni.
Az egészségügyi hozzájárulás nemcsak kételeműségében új, hanem abban is, hogy a jövő évtől ismét megjelenik az az 1997-ben megszüntetett finanszírozási elv, miszerint az egészségügyi szolgáltatások költségeinek fedezetéhez az állam is hozzájárul azok vonatkozásában, akik szolidaritási alapon, külön fizetési kötelezettség nélkül jogosultak egészségügyi ellátására - nyugdíjasok, tanulók, szociális ellátásokban részesülők és így tovább.
A javaslat szerint az állam hozzájárulása oly módon történik, hogy a központi költségvetés az egészségügyi hozzájárulásból származó bevételeket a szolidaritási alapon jogosultak költségeihez történő hozzájárulásként adja át az Egészségbiztosítási Alap számára.
(10.30)
Ez 1999-ben összességében több mint 171 milliárd forintot jelent. Ebből a százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás 20,1 milliárd forint, a tételes egészségügyi hozzájárulás pedig 151,5 milliárd forintot tesz ki.
A benyújtott törvényjavaslatok az előző kormányzati ciklus gyakorlatától azzal is eltérnek, hogy részletesen bemutatják a jogszabályváltozások munkáltatókra gyakorolt hatását, a járuléktörvény módosítása esetében pedig a végrehajtási kormányrendelet első változatát is. Önök ezt a korábbi években is joggal elvárhatták volna, de - jellemzően - hiába.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem tehát, hogy a két benyújtott törvénymódosítást, törvényjavaslatot megtárgyalni, és a vita után azt elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr! Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági előadók felszólalására kerül sor. A házbizottság állásfoglalása szerint a bizottsági és a kisebbségi vélemények ismertetésére öt-öt perc áll rendelkezésre. Megadom a szót Hargitai Jánosnak, a költségvetési bizottság előadójának.
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván.
Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát elnapolom, folytatására várhatóan jövő heti ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést T/278. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/278/1-2. számokon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket arra, hogy a miniszteri expozé már elhangzott.
Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági előadók felszólalására kerül sor, a házbizottság állásfoglalása szerint a bizottsági és kisebbségi vélemények ismertetésére öt-öt perc áll rendelkezésre.
Megadom a szót Arnóth Sándornak, a költségvetési bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő úr.
ARNÓTH SÁNDOR, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügyi hozzájárulásról szóló T/278. számú törvényjavaslatot a pénzügyi bizottság megtárgyalta, és a következő álláspontot alakította ki az ügyben.
A törvényjavaslat kapcsán alapvető változás következik be az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettségében. Ez azért van így, mert részben meghagyja a most hatályos rendelkezések szerinti egészségügyi hozzájárulást, de annak mértékét 2100 forintról 3600-ra emeli, és behozza a százalékos mértékű fizetési kötelezettséget azokra a jövedelmekre, amelyek után jelenleg nem kell fizetni társadalombiztosítási járulékot, illetve a külön adózó jövedelmek közül másokra is kiterjeszti azt.
Minderre azért van szükség, mert a jelenlegi jogszabályok szerint a személyi jövedelemadó-köteles és a társadalombiztosításijárulék-köteles jövedelmek között mintegy 300 milliárd forintos eltérés tapasztalható. A javaslat ebből most mintegy 180 milliárd forintot vesz számításba. Erre elsősorban azért van szükség, hogy a szolidaritási elv alapján jogosultakkal kapcsolatos kiadásokat fedezni tudja a költségvetés. Kikről van itt szó? - nyugdíjasok, sorkatonák, tanulók és szociális ellátásban részesülők tömegeiről.
Az új rendszerű egészségügyi hozzájárulás jövedelemarányos része hozzájárulás-fizetési kötelezettséggel terheli azon jövedelmek egy részét, amelyek nem képeznek társadalombiztosítási járulékalapot. Ez az arányosabb közteherviselés elvének érvényesülése a javaslatban.
A bizottság - ellenzéki hozzászólások után - támogatta a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Köszönöm szépen. A bizottsági ülésen megfogalmazódott kisebbségi véleményt Keller László képviselő úr ismerteti, aki a költségvetési bizottság alelnöke. Öné a szó.
KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Itt is szeretném elmondani, hogy a költségvetési bizottság ülésén kormánypárti megnyilvánulás e törvénnyel kapcsolatban nem volt, nem hangzott el kormánypárti vélemény. (Varga Mihály: Jó a törvény!) Csak és kizárólag az ellenzéki képviselők beszéltek a törvény várható hatásairól, illetve érdeklődtek a kormány jelen lévő képviselőitől a tekintetben (Varga Mihály: A kormánypártok megértették a javaslatot!), hogy milyen hatások is érik a polgárokat, a vállalkozókat e törvény elfogadása esetén.
Sajnálatos módon kétfajta hatás van: az egyik, hogy a fix egészségügyi hozzájárulás drasztikus emelésével kell számolni. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a munkáltatónak egy minimálbér körüli jövedelmet kapó állampolgár után gyakorlatilag évente egy újabb egyhavi bérnek megfelelő terhet kell majd fizetni.
(12.20)
A másik, ami eddig még nem volt, és ezzel a törvényjavaslattal kerül be a rendszerbe, a százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás, amelyről a bizottsági vitában kiderült, hogy mintegy 20 milliárd forinttal terheli majd a munkaadókat, tehát ilyen többletterhet fog a munkaadókra tenni. Az ellenzéki képviselők szerették volna azt elérni, hogy ez levezetésre kerüljön a kormányprogramból. A százalékos egészségügyi járulék gyakorlatilag új adóként funkcionál ezt követően, és erre utalás sincs a kormányprogramban. Ezt többen - ellenzéki képviselők - szerettük volna látni, hogy hogyan tükröződik most a kormányprogram ebben a törvényjavaslatban. (Varga Mihály: Arányos közteherviselés!)
Sajnálatos módon úgy értékeltük, hogy a kormány ennek a tehernövekedésnek a hatását, amit magában hordoz ez a törvényjavaslat, nem mutatta be a bizottság előtt és nyilvánvaló, hogy a képviselők előtt sem. Pontosabban a törvény mellékletében arról elszámol, hogy milyen jogcímet terhel ez az egészségügyi hozzájárulás, de arról egyáltalán nem számolt el a kormány, hogy ez milyen régiókat, milyen ágazatokat érint, és a vállalkozásokat hogyan érinti. Nem kell annyira örülni, mint ahogy arra utalt államtitkár úr az expozéjában, hogy ez most példátlan, hogy a hatásokat milyen módon mutatja be a kormány. Sajnos, ezen a bizottsági ülésen úgy éreztük, hogy volt egy kis deficit.
Megkérdőjeleződött a vitában, hogy volt-e értelme előre olyan költségvetési ígéreteket meghirdetni, amelyekre ilyen módon kell fedezetet teremteni. Úgy ítéltük meg mi, ellenzéki képviselők, hogy inkorrekt ilyen törvényjavaslat benyújtása a polgárokkal kötött szerződés birtokában.
Elemeztük a költségvetési vitában - már azok, akik ehhez hozzászóltak - az 1. számú mellékletet különös hangsúllyal, hiszen ez az 1. számú melléklet mutatja be világosan azt, hogy például a szellemi tevékenység, találmány után 2,6 milliárd forint terhet kell majd fizetni a polgároknak - miután arról beszél mindenhol a kormány miniszterelnöke és miniszterei is, hogy mennyire fontos az innováció, a fejlesztés és minden egyéb -, és közben 2,6 milliárd forinttal terheljük ezt a tevékenységet. Olyan kifizetések után, amelyek valójában nem jelentkeznek jövedelemként a polgároknál, egészségügyi hozzájárulást kell fizetni, tehát tulajdonképpen olyan kifizetések után, amelyeket költségtérítésként kap a munkavállaló, vagy például a cégautó esetében, ahol fel sem merülhet a jövedelem kérdése.
Szeretném felhívni a képviselőtársaim figyelmét arra, hogy az 1. számú melléklet világosan mutatja, hogy 4,2 milliárd forinttal terhelni kívánja a kormány azokat a vállalkozókat, akiknek lehetőségük van a 35 százalékos vállalkozói osztalékalapot elszámolni.
Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottságban az ellenzéki, szocialista és szabaddemokrata képviselők ezt a törvényjavaslatot ilyen formában nem tudták támogatni, és nem is tartották alkalmasnak általános vitára. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Mielőtt megadnám a szót Kökény Mihály bizottsági elnök úrnak, engedjék meg, hogy átadjam az elnöklést Wekler Ferenc alelnök úrnak, és kívánjak önöknek további jó munkát. Köszönöm. (Taps.)
(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Kökény Mihály úrnak, az egészségügyi bizottság elnökének, a bizottság előadójának.
DR. KÖKÉNY MIHÁLY, az egészségügyi és szociális bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Az egészségügyi és szociális bizottság az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát az ellenzéki képviselők tartózkodása mellett állapította meg. Itt azt jelezhetem, hogy a bizottság ambivalens érzésekkel viszonyult az előterjesztéshez, hiszen egyidejűleg érdekelt abban, hogy az egészségügy rendelkezésére álló források bővüljenek vagy legalábbis stabilizálódjanak, a másik oldalon viszont azt is érzékeli, hogy legalább 60 ezer foglalkoztatottnál nőnek a bérterhek, és emellett nem volt a bizottság minden tagja meggyőződve 100 százalékig a várható bevételek reális becsléséről sem.
A vitában az is felmerült, hogy a javaslat elfogadása esetén az Egészségbiztosítási Alap bevételeinek több mint egyharmada adóból, illetve adó jellegű befizetésből származik majd. Mennyire kell majd ezekkel a befizetésekkel szemben szolgáltatásokat állítani? Jelenti-e ez a változás az állami egészségügy felé történő mozdulást, egyáltalán az alkotmányossági szempontokat körültekintően mérlegelte-e az előterjesztő? Miközben igaz az, hogy korábban az Alkotmánybíróság nem adott zöld utat a járulékrendszer keretében történő szélesebb teherviselésnek, nem biztos, hogy a százalékos hozzájárulásba bevont jövedelemelemek mindegyikét - ilyen a külföldi kiküldetésre fizetett napidíj, a lakbértérítés és így tovább - terhelni lehet. Ezeket a kételyeket a bizottságban sem sikerült teljeskörűen eloszlatni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Jegyzői bejelentésre kerül sor, Kocsi László jegyző úr olvassa fel.
KOCSI LÁSZLÓ jegyző: Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az ügyrendi bizottság, a kiadott bizottsági tájékoztatóban foglaltakkal ellentétben, ma 14 órától a Parlament Gobelin-termében tartja ülését.
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor. A házbizottság ajánlása alapján az egyes képviselői felszólalások időtartama nem haladhatja meg a 15 percet. Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót.
Felszólalásra jelentkezett Frajna Imre, a Fidesz képviselője. Megadom a szót.
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr; bár kevés hozzászólnivalónk lesz a Fidesz részéről, hiszen az előző törvényjavaslat vitájában érintettük a főbb momentumait ennek az egybefüggő törvényjavaslatnak. A jelen javaslat igazából a kormányprogrammal teljes összhangban van, bár valószínűleg szocialista képviselőtársaimnak sűrűbben kellene forgatni. Egyfelől visszaállítja azt az elvet, miszerint a nem biztosítottak után járulékfizetés történik a költségvetés részéről, azaz a keresztfinanszírozás visszaállítása történik - olvasható a kormányprogramban -, és ennek forrása az egészségügyi hozzájárulás. Ugyan lehetőség lenne arra is, hogy először az egyik részét átutalják a nyugdíjalapba, és a nyugdíjakon keresztül érkezzen az egészségügyi alapba ez a pénz, de azt gondoljuk, hogy ez a pénzügyi transzfer teljes felesleges volna.
Feltehetőleg egyébként annak is köszönhető volt, hogy a költségvetési bizottságban a kormánypárti képviselők keveset szóltak a javaslathoz, mert valószínűleg megértették első olvasásra, és jobb az emlékezetük, mint az ellenzéki képviselőknek.
Egyfelől azt mondani, hogy ez a javaslat növeli a munkáltatók terheit, így ebben a formában kevéssé igaz. Azon jövedelmek közül, amelyeket ez a javaslat bevon a százalékos körbe, összesen kettő olyan van, amely a munkavállalót érintheti: az egyik a költségtérítés, a másik pedig a cégautó után fizetendő adó megemelése. Ennek kapcsán felmerültek bennem a kérdések, hogy azok az urak, akik elmondták a cégautó megadóztatása kapcsán, hogy ez egy jövedelem - sőt, az Alkotmánybíróságnak kellett azt mondani, hogy nem minden esetben jövedelem a cégautó használata -, miért gondolják azt, hogy ez igazából nem jövedelem, de ez valószínűleg egyszerűen csak az emlékezet gyors vesztését kíséri maga után.
A százalékos hozzájárulás másik része - amire szintén nem talált Keller úr a kormányprogramban utalást - úgy szól, hogy "arányos közteherviselés". Ez a 11 százalékos egészségügyi hozzájárulás ennek az irányába teszi meg a megfelelő lépéseket, el kell ismerni, hogy még továbbra sem teljeskörűen teszi meg ezeket. Az ebbe a körbe bevont, egyébként az szja-ban jövedelemnek elismert juttatások kapcsán, de járulékalapba nem tartozó juttatásokra kivetett adóval próbálja az egészségbiztosítás kapcsán a közteherviselést a lehető legszélesebb körben kivetni. Valóban 20 milliárd forint bevételt tervez belőle a tárca, remélhetőleg ez be is fog belőle folyni.
Felvetődött, hogy az Egészségbiztosítási Alapban - most már a bevételek körülbelül egyharmada adófinanszírozású lesz - ez jelent-e valami stratégiai kérdést; egyfelől jelent, másfelől nem. Jelenti persze azt, hogy visszaállítottuk a keresztfinanszírozást a kormányprogramnak megfelelően, a járulékot nem fizetők után a költségvetés fizeti az egészségügyi ellátást, másfelől egyéb következtetéseket nem kell bevonni, ez nem jelenti az adó alapú egészségügyi ellátás bevezetését.
(12.30)
Mindezek alapján a Fidesz parlamenti frakciója ezt a javaslatot - szoros összefüggésben a másik javaslattal - elfogadásra ajánlja a tisztelt Háznak. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
ELNÖK: Megadom a szót Farkas Imrének, az MSZP képviselőjének; őt Hegedűs Mihály követi, a Független Kisgazdapárt részéről.
FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kicsit hosszabban fogom elmondani a véleményemet, de remélem, nem kerül tizenöt percbe. Menet közben kapcsolódtam be a vitába, és őszintén meg kell mondanom, nagy élvezettel hallgattam a társadalombiztosítási ellátásról szó törvénytervezet főbb gondolatait, amelyek többségével a magam részéről egyetértettem. Kár, hogy elkezdtük tárgyalni az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvény tervezetét, mert enélkül több gondolattal azonosulni is tudnánk.
Már az országgyűlési képviselő-választások kampánya alkalmával is csodálkozva hallgattam a Fidesz elképzeléseit a társadalombiztosítási járulék drasztikus csökkentésével kapcsolatban, és irigykedtem, mert a mi programunkban egy lényegesen lassabb ütemű csökkenés szerepelt. Azért feltételeztem, hogy ez a lépés részben valamiféle kampányfogás lehet, vagy pedig bizonyára megtalálták azt a csodafegyvert, amivel ezt az erőteljes csökkentést egyszerre és gyorsan végre lehet hajtani. Most itt van előttünk a bizonyíték, hogy ilyen csodafegyverre nem sikerült rátalálni. Ezért nekünk kár is panaszkodnunk, mert azt az utat, amit a kormány választott, végeredményben az előző kormányzat és mi, képviselők találtuk meg.
Az egészségügyi hozzájárulás bevezetése ugyanis 1996-ban az előző kormányzat nevéhez fűződik, és az akkori kormánypárti képviselők többféle kezdeményezésével összefüggésben alakult ki oly módon, ahogy az most rendelkezésre áll. Az egészségügyi hozzájárulás akkor is keretét adta a tb-járulék csökkentésének, mint ahogy most is. És akkor is megterhelte az alacsony jövedelmet biztosító foglalkoztatókat, és kedvezményezte a magas jövedelműeket alkalmazó cégeket, mint ahogy most is.
Az akkori ellenzék extázisba esve tiltakozott ellene. Meg voltam győződve, ha kormányra kerülnek, első lépéseik egyike lesz a sarcnak nevezett egészségügyi hozzájárulás eltörlése. Erre minden lehetőségük megvolt, ezért nem is gondoltam, hogy ehhez az eszközhöz fognak majd nyúlni. Végül is nem találtak - gondolataim szerint - jobb megoldást. Mivel viszont pontjaik között szerepelt a tb-járulék csökkentése, ezért ezt meg kellett lépniük, és abban is igazuk van, hogy a negyven pontban nem lehetett megtalálni az egészségügyi hozzájárulás drasztikus emelését. Ez így rendben van.
Ez a bevezetés bizonyára szárazra sikeredett, ezért szeretnék hozzáfűzni egy elbeszélő stílusú mondatot, mivel itt van körünkben Selmeczi Gabriella, aki az egyik élszónoka volt az egészségügyi hozzájárulás leradírozásának. S mivel itt van, az ő gondolatait szeretném átkölteni abba a stílusba, ahogy azok - véleményem szerint - ma megállják a helyüket. Ez a mondat - vagy kettő - pedig így szól: "Egy napsütéses őszi napon a polgárok kormánya úgy döntött, hogy a tb-járulékot jelentősen csökkenti. De nehogy elégedettek legyenek a polgárok, erősen növelte az egészségügyi hozzájárulásnak nevezett új sarcot." Bocsánat, ez a sarc nem új, hanem most új elemekkel gazdagította ezt a sarcot.
A következőkben arról szeretnék szólni, hogy hogyan alakult át ez a sarc ennek a kormánynak a kezdeményezésére.
Három pontban ragadható meg ez az átalakítás. Van egy alap, amit három lényeges pontban továbbfejlesztettek, úgyhogy azt hiszem, most már valóban magán fogja viselni az új kormány kézjegyét is. Egyrészt a tb-járulék 6 százalékos és a munkaadói hozzájárulás 1 százalékos csökkenése fejében 2100 forintról 3600 forintra emeli az egészségügyi hozzájárulást, másrészt kiterjeszti az egyösszegű 3600 forintos, tételesnek nevezett hozzájárulás alkalmazását, harmadrészt bevezeti a százalékos egészségügyi hozzájárulást.
Hová vezethet ez az út? Lassan a legelső időszakban alkalmazott legmagasabb járulékhoz képest kétharmadára, felére csökkenhet ily módon a tb-járulék, de bizonyára nem abszurd, ha azt mondom, ezzel összefüggésben előfordulhat, hogy akár 5-7 ezer forintra nő majd az egészségügyi hozzájárulás. Mi lesz ennek a következménye? És hogy sikerül ezt elérni? Úgy, hogy alul, az alacsony jövedelműek körében bántó keresgélés folyik, felül pedig, a magasabb jövedelműek esetében pénzszórás.
Ez a kormányzat gyakran hangsúlyozza, hogy a polgárok érdekében minden tekintetben egyszerűsítésre törekszik. Aligha lehet itt erről szó. Az egyszerűsítés helyett újabb bonyolult szabályok keletkeznek, nehezítve az eligazodást és a beszedést is. Közben - nyugodtan lehet állítani - nehezebb helyzetbe kerül majd a költségvetés, nem csökken a feketemunka, nincsenek kisegítve a kisvállalkozók, elmarad a vidékfejlesztés. Ezek alátámasztására néhány gondolatot mondanék:
Mit jelent összességében a 7 százalékos járulékcsökkenés és az 1500 forintos hozzájárulás-emelés? A 21 400 forint alatt keresők körében vagy maguk a személyek, vagy ezek munkáltatói lényegesen rosszabbul fognak járni. Az itt elkészült kimutatás szerint 60 ezer főt érint ez kedvezőtlenül, illetve ennél lényegesen többet, mert ebben a kimutatásban benne van, hogy nem tartalmazza a költségvetési szervek és a nonprofit szervezetek kihatásait, azt, hogy ott hány szervezetet és hány főt érint. Ez így igaz.
Véleményem szerint ebben a gazdálkodó körben a felmérés nem tartalmaz olyan elemeket sem, amelyekre bizonyára még nem volt felmérési alap; például: az ápolási díjban részesülők közül ma hányan dolgoznak? - mert őket is kedvezőtlenül fogja érinteni a lépés. Vagy nem tartalmazza a munkanélküliek körét, a rájuk eső kihatást - ezt valóban a költségvetés fogja majd viselni -, de nem tartalmazza a jövedelempótlón lévőket terhelő vagy az őket foglalkoztató önkormányzatok terheit, azokét az önkormányzatokét, amelyek jelentős köre most a Fidesz irányítása alá tartozik. Ezeknek az önkormányzatoknak 1500 forinttal többet kell majd fizetni a jövedelempótlón lévők után. Ezek tehát azt jelentik, hogy nem 60 ezer főről van szó, hanem lényegesen többről.
Az is igaz, hogy 21 500 forint felett már jobban járnak a munkavállalók, vállalkozók és az egyének. De nem közömbös, hogy mennyivel járnak jobban. Például egy havi 30 ezer forintot kereső személy után 600 forinttal jár jobban a munkáltató havonta, egy 40 ezer forintot keresőnél 1300 forinttal. Véleményem szerint ez kedvező lépés, és bizonyára a jobb gazdasági helyzet ehhez megfelelő alapot is szolgáltat. Úgy gondolom, ha másképp történne meg az egészségügyi hozzájárulás növelése, illetve a tb-járulék csökkenése, akkor ebben a körben még jobban járhatnának a vállalkozók vagy a munkáltatók.
(12.40)
Kik járnak igazán jól? A magas jövedelmű embereket foglalkoztató munkáltatók. Például egy havi 100 ezer forintot kereső alkalmazott után a munkáltatója havi 5500 forinttal kevesebb társadalombiztosítási járulékot és egészségügyi hozzájárulást fog a jövőben fizetni.
Most az a kérdés, hogy valójában a kormányzat tényleg ezt a réteget, ezeket a vállalkozókat akarja-e támogatni. Azt kérdezhetjük meg, hogy ezért kell-e a költségvetésben 115 milliárd forint terhet vállalni. Ezért a körért kell-e növelni erőszakoltan az egészségügyi hozzájárulást, s ezért kell-e azt ilyen mértékben kiterjeszteni? Ezért neveztem pénzszórásnak ezt a lépést. Ezt a költségvetés fogja megszenvedni, az önkormányzatok, a kényszervállalkozók, ez a kör.
Miért válik bonyolultabbá a rendszer? Mindjárt azért, mert most már nemcsak tételes egészségügyi hozzájárulás lesz, hanem egy százalékos egészségügyi hozzájárulás is, ami teljesen új lépésnek nevezhető. Én nem vitatom, hogy lehet keresgélni azon jövedelmek körében, amelyre nem terjed ki a tb-járulékfizetés kötelezettsége. De azért el kellene gondolkodni, van-e értelme kutakodni például az őstermelőknél vagy a kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozóknál!
A cégautóval kapcsolatban nincsenek különösebb kifogásaim, de bizarrnak tűnik számomra, hogy egy cégautóval kapcsolatos lépés az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvénybe kerül.
Jelentősen bővül a 3600 forintos tételes hozzájárulás alkalmazásának köre is. Például alapítványokra, társadalmi szervezetekre, ezek választott tisztségviselőire is kiterjed, a kisebbségi önkormányzati képviselőkre, a gyermekgondozási segélyben, ápolási díjban, gyermeknevelési támogatásban részesülők után is, ha munkát végeznek. Ezért mondtam azt, hogy bántó keresgélés folyik, miközben egy kevésbé rászorult réteget, vállalkozási kört nagyon magas juttatással díjaznak.
Gyakorlatilag meddig bonyolítható ez a rendszer? Véleményem szerint egészen odáig, amíg nullára csökken a tb-járulék mértéke, és teljesen átveszi a helyét egy fix összegű egészségügyi hozzájárulás. Csak akkor az az egészségügyi hozzájárulás már pont olyan bonyolult lesz, mint a tb-járulékkal foglalkozó törvény! Merthogy új elemek is lesznek benne - nem akarok ötleteket mondani -, akár természetben is be lehetne majd hajtani bizonyos dolgokat; például cégautó szállítana olyan embereket, akik egészségüggyel foglalkoznak. S akkor ez egy forróan új eleme lehetne, mondjuk, az egészségügyi hozzájárulási körnek, ha a mostani elképzelések már kimerülnének.
Ez a bonyolultabb rendszer - mert véleményem szerint tényleg bonyolultabb - egyre nehezebben követhető. Nehéz lesz az állampolgároknak ebben a körben eligazodni. Jó az esély, hogy mulasztani fognak, el fognak nézni bizonyos dolgokat. Itt viszont számukra nem lesz már pardon! Az egészségügyi hozzájárulás adóként szerepel, ez több helyen nyomatékosan bele van írva ebbe a törvénytervezetbe, és jó esély van arra, hogy ezt be is fogják majd hajtani, és komoly ára lesz ennek, mert az adózás rendjéről szóló törvényben benne van, hogy aki mulaszt, akár százezer forintig terjedő bírsággal is sújtható. Tehát az a kisebbségi önkormányzati képviselő vagy a foglalkoztatója, aki után nem fizetik be a száz-kétszáz forintot, majd szembenézhet akár egy százezer forintos büntetéssel is.
Arra már aligha van időm, hogy azt elmondjam, hogy a feketemunkát miért nem csökkenti, miért nem segíti kellően a kisvállalkozásokat, miért marad el a vidékfejlesztés. Azt azonban szeretném elmondani, szimpatikus számomra, hogy bekerült a törvényjavaslatba - pontosabban a 12. §-ba -, hogy a Munkaerő-piaci Alapból a munkaadók támogatást kérhetnek a magasabb összegű egészségügyi hozzájárulás megfizetéséhez. De tessenek elgondolkozni, hogy ez valószínűleg csak a nagy cégeknek fog kedvezni! Az egy-két személyt foglalkoztató kisvállalkozó fog ezért majd kuncsorogni?! Vagy mit tesz egy-egy személy, amikor őrá vonatkozik ez az eset, ugyanis nem is tekinthető minden esetben munkaadónak?
A következő néhány másodpercben a megoldási javaslatokról szerettem volna még szólni. Véleményem szerint inkább kevesebbel kellett volna csökkenteni a tb-járulékot, de kisebb mértékben kellett volna emelni az egészségügyi hozzájárulást, és nem kellett volna olyan mértékben kedvezményt adni a magas jövedelműek körének. Higgyék el, ez megoldható lett volna! 1996-ban több képviselőtársammal próbáltunk erre modellt és mintát találni.
Végül úgy érzem, ez a kormányzat is tanulhatott volna az elődje példájából, és kerülnie kellett volna a kicsinyeskedést.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Hegedűs Mihálynak, a Független Kisgazdapárt képviselőjének; őt Béki Gabriella fogja követni, az SZDSZ részéről.
DR. HEGEDŰS MIHÁLY (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon egy olyan törvényjavaslat elfogadását ajánlom önöknek, amely a polgároktól pénzt, jövedelmet von el. Ezt nagyon nehéz szívvel teszem, hiszen ebben a törvényjavaslatban nincs cukor, csak keserű pirula. Nehéz lenyelni, de le kell nyelni, mert a gyógyulás ettől várható - én úgy érzem, hogy a magyar népegészségügyre talán gyógyszer lesz. Ha a célt tekintjük, akkor mindenképpen, hiszen ez a pénz, ez a jövedelemelvonás az egészségügyre fog fordítódni. Talán megengedik, hogy egy más szempontból megpróbáljam megvilágítani, nemcsak a negatívumát, de azt is, hogy miért van erre szükség; erről a mai napon senki nem beszélt.
Azt tudni kell, hogy a magyar népegészségügy helyzete katasztrofális. Az ország egyre romló népegészségügyi helyzete megmutatja, hogy az előző kormány nem tudta képviselni az egészségügy valós érdekeit. Az egészségügyben lezajlott folyamatokat nem az ember- és társadalom-központú egészségpolitika irányította, hanem a pénzügyi tárca téves, gazdasági érdekeken alapuló cselekvései vezérelték. Az alulfinanszírozott, általános regresszióval küzdő egészségügy a pénzügyi tárca kiszolgálójává lett. A növekvő forráshiány következtében az alkalmazott eljárások egyre korszerűtlenebbé, egyre kevésbé hatásossá váltak. Egyre több kórház kerül csődközeli helyzetbe. Az ágazat bérhelyzete tovább romlik, és nem éri el a civilizációs minimumot sem. Az orvosok nettó átlagbére havi 35 ezer forint, és nem jobb a helyzet a nyugdíjas egészségügyi dolgozóknál sem.
A betegek a kiélezett munkaerő-piaci helyzet miatt nagyon gyakran kénytelenek betegen is dolgozni. Ennek természetes következménye, hogy a jelenlegi katasztrofális népegészségügyi helyzet további romlása várható. A népesség tartósan fogy. Növekszik a rokkantak száma, és emelkedik a középkorúak, az aktív korosztály halálozása, csökken a munkaképes korú lakosság aránya.
Nemzetközi összehasonlításban az 1996-ban végzett felmérés szerint tizenhét európai ország, valamint Japán, az Egyesült Államok és Törökország közül csupán Görögország, Törökország és Albánia fordított kisebb összeget az egészségügyre a GDP százalékában, mint Magyarország. Az, hogy hazánkban a GDP alacsony, sok mindennel magyarázható. De hogy a GDP-ből támogatott körülbelül huszonegy ágazat közül az egészségügy miért csak a 18-19. helyen kullog, arra nincs elfogadható magyarázat!
Aligha akad olyan közgazdász vagy egészségügyi szakember, aki kétségbe vonná, hogy tartós gazdasági növekedés csak elegendő számú és megfelelő egészségi állapotú termelővel, munkaképes lakossággal lehetséges. A magyar lakosság népegészségügyi állapota egyre inkább akadálya lesz annak, hogy a gazdaság megfelelő hatékonysággal működjön.
Ma Magyarországon a GDP körülbelül 6 százalékát fordítják egészségügyre. Kívánatos volna a 8 százalékot elérni; tehát fokozni kell az egészségügyi források pénzbeli bevételét. Ez annál is inkább így van, mivel jelenleg az ellátott lakosság körülbelül egyharmada fizet járulékot, s ebből a pénzből kell tízmillió lakos egyenlő színvonalú ellátását biztosítani.
(12.50)
Tehát ez a jelen tárgyalt törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy bővülhessen a járulékfizetők köre, és ennek eredményeképpen körülbelül 35 milliárd forinttal növekedjen az egészségügyre fordítható pénzalap.
A törvény kimondja, hogy az egészségügyi ellátáshoz szükséges források biztosítására százalékosan és tételesen meghatározott egészségügyi hozzájárulást kell fizetni. Ez a hozzájárulás adó jellegű fizetési kötelezettség.
A fejlett országok közgazdászai nem látnak lényeges különbséget a járulék vagy adó jellegű elvonások között, mindkettőben közös, hogy jövedelmet von el a polgároktól. A lényeg, hogy a fejlett országokban az állampolgárok számára világossá vált, hogy az egészségügyi ellátás nem ingyenes, azt nem ajándékba kapják valakitől, hanem fizetni kell érte. Az egészségügyi szolgáltatásnak ára van, ettől várható, hogy az állampolgár előbb-utóbb felelősnek érezze magát saját egészségét illetően, és arra törekedjék, hogy fenntartsa az egészségét.
A pénzügyi kormányzat lépéseket tett az ésszerűség, a gazdaságosság felé. Ez a lépés közelíti az eddig elkülönült járadékfizetési rendszert az adórendszerhez. Ha a két rendszerből előbb-utóbb egy lesz, lényegesen olcsóbban működtethető, és ez talán új forrást jelenthet az egészségügynek. Könnyíteni lehet a be nem fizetett adójárulékok tettenérését, és javítani lehet a fizetési morált.
Az egészségügyi hozzájárulás eddigi tételes rendszerét a törvényjavaslat szerint felváltja a kételemű, részben jövedelemarányos, részben tételes összegű egészségügyi hozzájárulás fizetésének kötelezettsége. Az új rendszerű egészségügyi hozzájárulás jövedelemarányos része az arányosabb közteherviselés elvének érvényesítése érdekében fizetési kötelezettséggel terheli azon jövedelmek egy részét, amelyek nem képeznek társadalombiztosítási járulékalapot.
Talán befejezésként még egyszer arra szeretném kérni képviselőtársaimat, mindazt fogadják el - én is elfogadom -, hogy az alacsonyabb keresetű, kisebb vállalkozók terheit növeli ugyan, de az egészségügy számára nélkülözhetetlen pénzforrásokat jelent, és ha az egészségügy, a magyar emberek egészségügyi állapotának romlását nem tudjuk megállítani, akkor álom marad - bármilyen párt irányítja az országot - a gazdasági növekedés reménye.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
ELNÖK: Felszólalásra következik Béki Gabriella, az SZDSZ képviselője; őt Csáky András követi, az MDF részéről.
Megadom a szót Béki Gabriellának.
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Én ugyan az előző törvény kapcsán már bejelentettem, hogy összevonva mondom el a véleményemet, de ha most mégis van megszólalási lehetőségem, akkor engedjék meg, hogy nagyon röviden, a nyomatékosítás kedvéért összefoglaljam az álláspontunkat.
Szeretném hangsúlyozni, hogy ebben a törvényjavaslatban a Fidesz azon az úton jár, amit az előző kormány idején mi megkezdtünk. Azon az úton jár, amit ellenzéki korában annyira élesen támadott. Azt a dilemmát, amiről az előző beszédemben hosszabban szóltam, hogy tudniillik egyfelől a bevételi oldalt, a munkaadói járulékterheket csökkenteni kellene - és nemcsak azért, mert erre ígéret van, hanem főként azért, mert ettől valóban remélni lehetne a foglalkoztatás ösztönzését -, másfelől viszont a kiadási oldalt nem lehet csökkenteni, mert ott ismételten, újból és újból egyre nagyobb költségek keletkeznek, tehát ezt a dilemmát a kormányzatnak valahogyan meg kell oldania. Ez a javaslat egy nagyon jelentős lépés abba az irányba, hogy adó jellegű teher kivetésével szerezzenek forrásokat.
Elmondtam, hogy egészségügyi hozzájárulás címén 70 százalékos tehernövekedés keletkezik a tételes kötelezettségvállalásban, és emellé jön be még egy új, 11, illetve 25 százalékos kiegészítő elem az egészségügyi hozzájárulásban azokra a jövedelmekre, illetve azoknak a jövedelmeknek a nagy részére, amit társadalombiztosítási járulék nem terhel. Én azt gondolom, hogy lehet ezen az úton járni.
Farkas Imre képviselőtársammal sok mindenben egyetértek abban, amit elmondott a részleteket illetően, és ezt nem akarom ismételni, de nem biztos, hogy a következtetése konszenzusos közöttünk. Ő ugyanis letette a voksát a mellett, hogy elég lenne egy kisebb léptékű járulékcsökkentés és egy kisebb léptékű egészségügyi hozzájárulás-emelés.
Azt gondolom, a kormány megengedheti magának, hogy egy nagyon energikus, huszáros lépéssel nagyobbat lépjen az adó jellegű megoldás irányába. De azt azért tisztán kell látni, hogy a munkaadói terhek szempontjából olyan jelentős tehercsökkentés nem történik, mint aminek a kommunikációja a sajtón keresztül állandóan ismételve van!
Kérdéses számomra az intézkedés végeredménye, következménye, hiszen mindez azért történik, hogy kifehérítsük a fekete-, illetve szürkegazdaságot, és kérdés számomra, hogy ha a legalacsonyabb jövedelmi kategóriákban ez tehernövekedést jelent, akkor valóban abba az irányba fog-e lépni, dönteni a munkaadó, ami a fehérítést jelenti, és nem abba az irányba, hogy még inkább teljesen fekete megoldásokat keressen a maga számára.
Abban viszont bizonyosak lehetünk, hogy alkotmányossági problémával nem fogjuk szembe találni magunkat, hogy az Alkotmánybíróság nem hoz majd hátrányos döntést, hiszen adó jellegű tehernövelésről van szó.
Ismételten ott szeretném befejezni a hozzászólásomat, ahol az előző alkalommal is tettem: nagyon reméljük, hogy a kormány rövidesen benyújtja a tb-költségvetést, és mielőtt döntünk, módunk lesz megvizsgálni, hogy a bevételek és a kiadások ezek mellett a paraméterek mellett hogyan hozhatók egyensúlyba.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)
ELNÖK: Megadom a szót Csáky Andrásnak, az MDF képviselőjének; őt Fenyvessy Zoltán, a MIÉP képviselője követi.
(Kocsi Lászlót a jegyzői székben Mádai Péter
váltja fel.)
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az orvostudomány ma már a lehetetlenre is képes, azonban a lehetségesre sincs pénze. Különös igaz ez egy gazdaságilag ugyan fejlődő, de a világ vezető hatalmaihoz képest még mindig igencsak szegény országban.
Még a leggazdagabb nemzetek is folyamatosan küszködnek azzal a problémával, hogy a gyógyítás költsége sokkal gyorsabban növekszik, mint a társadalom által megtermelt érték. Azok az új műtéti, gyógyszeres és műszeres lehetőségek, amelyeknek arzenálja a modern orvostudomány szolgálatában áll, egyre növekvő, már-már csillagászati összegeket emésztenek fel. Az Egyesült Államokban például az egy főre jutó egészségügyi kiadás meghaladja a négyezer dollárt, tehát a hazánkban erre a célra juttatott összeg hússzorosát. Az egészségüggyel mégis oly mértékben elégedetlenek az állampolgárok, hogy Clinton elnök választási győzelmében jelentős szerepe volt annak, hogy új egészségügyet ígért Amerikának - mellesleg ezt az ígéretét azóta sem tudta beváltani.
Magyarországon a gyógyítás költségei ez európai áraknak megfelelően rohamosan emelkednek, a gyógyszer-műszer beszerzési árak tükrözik a nyugat-európai értékszintet. Az, hogy mégis lényegesen kevesebb pénzből tudunk gyógyítani, kizárólag annak köszönhető, hogy az egészségügyben dolgozók munkabére mintegy huszada a nyugat-európainak. Vegyük mindehhez hozzá azt, hogy a magyar lakosság Európa egyik legbetegebb nemzete; tavaly például az összes 14 évnél idősebb állampolgár kétharmada fordult háziorvosához, ugyanennyien vették igénybe a járóbeteg-szakellátást, és az összes felnőtt 13 százaléka, vagyis minden nyolcadik ember hosszabb-rövidebb ideig kórházban feküdt.
(13.00)
Elkerülhetetlennek látszik tehát, hogy a társadalmi közteherviselés nagyobb mértékben járuljon hozzá az egészségügy költségeihez. A kérdés csupán az, hogy ez az arányos közteherviselés elvének, a méltányosságon alapuló adófilozófiának megfelelően történik-e. Amikor tehát a most tárgyalt törvényjavaslatot vizsgáljuk, igyekszem erre tekintettel összefoglalni véleményünket.
Az egészségügyi hozzájárulás két részből fog állni a javaslat szerint: a munkaadói, a munkavállalóknak kifizetett szja-köteles munkabér 11 százalékának megfelelő, és egy fix összegű, tételes egészségügyi hozzájárulást fognak fizetni. A százalékos hozzájárulás megfelel az arányos közteherviselésnek, hiszen ebből következően a magasabb jövedelmek azonos mértékben, ám növekvő összegben terheltetnek, a magasabb jövedelműek tehát ténylegesen többet fizetnek ugyanazért az egészségügyi szolgáltatásért, mint az alacsonyabb jövedelműek.
Ehhez meg kell jegyezni, hogy noha tételesen nem a munkavállaló fizet hozzájárulást, hanem a munkaadója, ez a kötelezően befizetett magasabb összeg mégiscsak a munkavállalót terheli végső soron, mert munkabérének megállapításakor a rá eső összes költséget nyilvánvalóan figyelembe veszi a munkaadója. Tehát ezek a magasabb jövedelmű és jó érdekérvényesítő csoportok látszólag jogosan mondják azt: miért fizessek többet, ha ugyanazt kapom? Ráadásul a szegényebbek valószínűleg gyakrabban is betegszenek meg.
A fix összegű hozzájárulás, miután mindenkit egyforma összeggel terhel, látszólag igazságosabb, azonban nézzük meg, hogy mit is jelent ez valójában. Azt, hogy a 3600 forintos tételes egészségügyi hozzájárulás egy havi 36 ezer forintos jövedelmű személynél a jövedelmének 10 százalékát teszi ki - ennyi volt a sötét középkorban a jobbágyot terhelő földesúri tized -, míg egy egyáltalán nem kivételes 360 ezer forintos havi jövedelem mellett annak csupán 1 százalékát, nem is beszélve az olyan kiemelkedő jövedelmekről, mint például egyik hírhedt bankárunk esetében, aki számára ez a teher havi fizetésének mindössze 2 ezreléke. A látszólag igazságos egyenlősdi tehát a tételes egészségügyi hozzájárulás esetében valójában degresszív adózást jelent.
Az adózás morális tartalmáról mintegy 150 éve folynak parlamenti viták. Végül is az egész civilizált világban az a méltányossági elv érvényesült az adórendszerekben, mely szerint a méltányos közteherviselés a degresszív adózással egyáltalán nem, hanem ezzel ellentétben a progresszív adózással valósítható meg. Legfeljebb a lineáris adózást tartják elfogadhatónak, ami jelen esetünkben a százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást jelenti. Természetesen az egyén terhelhetőségét figyelembe vevő progresszív adózással az idők során nagyon sokan nem értettek egyet, feltehetően éppen a magasabb jövedelműek közül. Különösen a liberális társadalompolitikusok bírálták a progresszív adórendszert, így például John Stuart Mill 1848-ban azt találta mondani, hogy a progresszív adózás a rablás szalonképes formája. Utódaik hasonló nézeteket vallanak.
A liberálisokkal ellentétben a közfelfogással elfogadtatott önképük alapján a szocialista pártok lennének legfőbb őrzői a társadalmi szolidaritásnak, sőt az emberek közötti társadalmi egyenlőség elvének. Ugyan a progresszív adózást javasló korabeli társadalomreformerek egyszerűen azt akarták, hogy a gazdagabb jövedelműek a vagyonuk nagyobb hányadát áldozzák a modernizálódó állam növekvő közfeladataira, mint a szegények, tehát még nem a nagyobb jövedelmek egy részének a szegények állami segélyezésére fordításáról volt szó.
Marx és Engels a progresszív adózást ezzel szemben a jövedelmek újraelosztása és ezen keresztül a hatalom megszerzése, az osztályharc eszközéül fogadta el a majdani társadalom egy részére, egyenlőséget ígérve. Hogy ezenközben a társadalom többi részéhez tartozók iránti szolidaritás vagy legalább némi emberi együttérzés teljesen elképzelhetetlen, azt éppen az osztályharc fogalma bizonyítja. Így tehát nem arról beszélünk, hogy a későbbi politikai gyakorlatban miképp torzultak a klasszikusok elvei, még csak arról sem, hogy proletariátuson belüli egyenlőség ígérete mivé vált az épülő szocializmus gyakorlatában, hanem arról, hogy maga a klasszikus szocialista elmélet zárja ki a szolidaritást a különböző társadalmi csoportok között. A jelenkori nyugat-európai szocialista, szociáldemokrata pártok mára feladták az osztályharc elméletét, ám a szolidaritást még mindig csak egy adott társadalmi csoport, osztály tagjai közötti formában értelmezik valamiféle belső csoportkohézióként, és ezzel együtt szükségszerűen kirekesztik abból a társadalom más csoportjait.
A magyar szocialisták pedig még idáig sem jutottak el: máig sem tisztázták viszonyukat a klasszikus marxizmussal. Mielőtt tehát bárki a szocialista egyenlősdi vívódásával vádolna, szükséges tisztázni, hogy a keresztény-konzervatív társadalomfelfogás szerint a progresszív adózás a fizetőképesség alapján megvalósuló egyenlő áldozat elvének elfogadását jelenti és jelentette az elmúlt 150 évben is. Ha ugyanis mind a munka-, mind a tőkejövedelmek adóztatását, sőt progresszív adóztatását elvetjük, vajon miből valósíthatja meg az állam alapvető közfeladatait, a társadalom működését és tagjainak együttműködését biztosító céljait?
Erre tekintettel a méltányos közteherviselést szükségesként fogadja el a konzervatív-keresztény társadalomfelfogás - mint a társadalmi szolidaritás szervezett formájának eszközét -, ugyanakkor azt vallja, hogy az egyén és társadalom viszonyában az állam és az egyén szabadságát és gazdasági függetlenségét csak a szükséges mértékben korlátozhatja. A szabadság és az egyenlőség feszültsége feloldhatatlan mind a szocialista, mind a liberális nézetekben. A testvériség fogalma lehet csupán az a híd, amivel egyensúly teremthető az egyéni szabadság és a közösség esélyegyenlőségéért vállalt szabadság korlátozása között. A keresztény és konzervatív eszmerendszer tartalmazza ezt a felfogást, amikor a testvériség fogalmát társadalmi szolidaritásként értelmezi.
A katolikus társadalom a Rerum novarum enciklika óta legalábbis azt vallja, hogy a krisztusi szeretet parancsának evilági megnyilvánulása a társadalmi szolidaritás. A protestáns egyházak ugyanezt az "Egymás terhét hordozzátok!" megfogalmazással fejezik ki. Annak az alapkérdésnek a megválaszolásához, hogy ma Magyarországon, miközben a jövedelmi különbségek ötszázszorosra nőttek, az egészségügy számára megkövetelhető elégséges mennyiség a nemzeti jövedelemből mennyi is legyen, nem tekinthetünk el attól, hogy az ország lélekszáma katasztrofálisan csökken, és így az emberi tőke újratermelése is veszélybe került. Azt az alaptalan törekvést tehát, hogy a szocialisták kisajátítják a társadalmi szolidaritást saját eszmerendszerük részeként, a leghatározottabban vissza kell utasítani. Ennek bizonyítására legyen elég két példa:
A Horthy-rendszert igazán senki nem gyanúsíthatja azzal, hogy szocialista lett volna. Az 1928-ban elfogadott XL. törvény alapján létrejött országos társadalombiztosítási rendszer, az OTI az öregségi és a rokkantsági járadékot mégis oly módon fizette, hogy mindenki megkapta a 120 pengő törzsjáradékot, függetlenül attól, mekkora összeget fizetett a legalább 400 járulékhét alatt, és ezenkívül a lerótt járulékok összegének 24 százalékát. Ezenkívül az elhunyt jogán megállapított ellátások közül az özvegyi járadék annak az összegnek az 50 százaléka volt, amelyre a meghalt házastárs halála időpontjában igényt tarthatott. Ehhez vegyék hozzá, hogy a szocialista-liberális kormány ideje alatt alakították át oly módon a nyugdíjrendszert, hogy abból fokozatosan kikerüljön az alacsonyabb nyugdíjasoknak viszonylag magasabb összegeket biztosító, úgynevezett degresszió, és az özvegyi járadékot is 20 százalékra csökkentették.
Ha az egészségbiztosítás teréről akarunk példát hozni, akkor szíves figyelmükbe ajánljuk a Német Szövetségi Köztársaságban a keresztény-konzervatív kormány alatt elfogadott szociális törvénykönyv betegbiztosításról szóló V. fejezetében olvasható alábbi mondatot: Azokhoz a lehetőségekhez való hozzáférés, hogy az ember egészséges maradjon vagy egészségessé váljon, minden polgár számára adott kell hogy legyen a pénzügyi helyzetétől, a társadalomban betöltött helyétől és lakóhelyétől függetlenül. A Magyar Demokrata Fórum mint konzervatív keresztény párt, ezeknek a szolidaritási elveknek megfelelően kíván politizálni.
Vissza kell térnünk azonban a kiinduló gondolatunkhoz: ha egyszer egyre drágább az egészségügy, akkor mi módon lehetne társadalmilag igazságosabban vagy legalább méltányosabban előteremteni a szükséges pénzt? Megfontolásra ajánljuk, hogy ne a fix összegű egészségügyi hozzájárulás évről évre történő emelésével próbáljon a kormányzat ennek az elvárásnak megfelelni, hiszen még az alacsonyabb összegű hozzájárulás sem váltotta be két meghirdetett célját, mert nem jött be a várt összeg, és mert nem ösztönözte a munkaadókat arra, hogy a továbbiakban ne minimálbérrel jelentsék be dolgozóik egy részét, hanem ehelyett inkább egyáltalán nem jelentették be.
(13.10)
Tehát sem a bevételek nem nőttek, sem a feketegazdaság aránya nem javult. Ha ténylegesen több pénzt szeretnénk, s a fekete- vagy szürkegazdaságot is vissza kívánjuk szorítani, akkor erre a célra vajon nem lenne-e hatékonyabb és politikailag sokkal elfogadhatóbb az adó jellegű egészségügyi hozzájárulás fix összegének növelése helyett, mondjuk, a minimálbér nagyobb arányú növelése? A minimálbér ugyanis sok esetben csak fikció, a ténylegesen kifizetett összeg ennél sokkal magasabb. Ezért a minimálbér emelésével a gazdaságba kerülő pénztömeg érdemben nem változna, nem jelentene inflációs nyomást, csupán legalizálnánk a tényleges kifizetéseket. (Dr. Salamon László dr. Frajna Imrével konzultál.) Csökkenne a minimálbér és a ténylegesen kifizetett bér közötti különbség, és emiatt kevésbé lenne érdekelt a munkaadó a ténylegesen kifizetettnél lényegesen alacsonyabb minimálbér bejelentésében. Az így megnövekedett bérszínvonal ugyanakkor nagyobb adó- és járulékbevételeket eredményezne a költségvetés számára.
Éppen ezért írásban is kérni fogjuk a pénzügyminiszter urat, hogy szakapparátusával vizsgáltassa meg annak az eredményeit az állami és a társadalombiztosítási költségvetésben s az élőmunka terheinek alakulásában, ha különböző mértékben emelnénk a minimálbér összegét. Remélem, hogy ennek az elemzésnek az lesz az eredménye, hogy a magasabb bevételek feleslegessé teszik a fix összegű egészségügyi hozzájárulás évenkénti további emelését. Ebben az esetben ugyanis nyugodt lelkiismerettel vállalhatjuk az egészségügy növekvő költségvetéseihez való nagyobb mértékű, ám az arányos közteherviselést megvalósító társadalmi hozzájárulás elfogadását.
Köszönöm a figyelmüket, és elnézést kérek Salamon képviselő úrtól, ha zavartam netántán beszédemmel. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Szólásra következik Fenyvessy Zoltán, a MIÉP képviselője, megadom a szót; őt Vojnik Mária, az MSZP képviselője követi.
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor egy-egy új jogi szabályozás tervezetét veszi a kezébe az ember, mindig kíváncsi arra, vajon hogyan, milyen eszközökkel próbálják megoldani az előterjesztők azt a problémát, amit az elődöknek nem sikerült megoldani. Ez is ilyen évek óta húzódó és egyre halmozódó problématömeg.
Tudjuk, ismerjük, hogy a társadalombiztosítási járulékokat és ezen belül az egészségügyi hozzájárulást milyen alacsony hatásfokkal sikerült behajtani a tb illetékes szerveinek. Hogy ennek mi volt az oka, az akár egy külön napirend is lehetne, nem is akarok ebbe most belemenni. Van tehát egy évek óta egyre növekvő probléma, amelyet valahogyan meg kell oldani. Két eset lehetséges: az egyik, hogy a jelenlegi módszert megpróbálják az illetékesek megreformálni, a másik pedig az, hogy új megoldást választanak. Az első változatról többszörösen is kiderült, hogy nem tartható fenn, hiszen minden változtatás után is tovább nőtt a hátralék, a kintlévőség. Marad tehát a másik megoldás, valami újat kell alkotni.
Itt van tehát a kezünkben ez az új, amely nem hosszú, nem terjengős, mindössze 12 szakaszból áll, mégis két alapvető elem fedezhető fel benne; egyrészt a beszedés - ha úgy tetszik, behajtás - más szervre, a társadalombiztosítástól idegen szervre bízása, másrészt pedig az alanyok körének bővítése vagy ha úgy tetszik, az egészségügyi hozzájárulás fizetésének igazságosabbá tételére való törekvés, amely cél azonban, zárójelben megjegyzem, egy esetben, a cégautókat igénybe vevőkkel kapcsolatos szabályozásban megbicsaklik.
A beszedésnek az APEH-ra való bízása és az adók módjára történő behajtás bevezetése az érintett területen lényegében nem más, mint egy újfajta adónem bevezetése. Rendben, tekintsük adónak az egészségügyi hozzájárulást! De ha az APEH szedi be az adókat is és az egészségügyi hozzájárulást is, vajon ezek ütközése esetén melyiket fogja előnyben részesíteni? Márpedig ilyen érdekellentétek nyilvánvalóan tömegesen fognak előfordulni.
Mondok egy egyáltalán nem lehetetlen példát. Mondjuk, van egy cég, amelynek van 30 millió forint adóterhe és 15 millió forint egészségügyi hozzájárulással kapcsolatos tartozása, és mindezek fedezetére rendelkezésére áll 10 millió forint, mert csődbe ment. Amikor az APEH beszedi ezt a 10 millió forintot, vajon nem a feléje fennálló tartozás csökkentésére fogja-e fordítani az egész beszedett összeget, átad-e belőle, és ha igen, mennyit, milyen arányban a tb-nek vagy az Egészségbiztosítási Alapnak? Tudjuk, hogy minden szentnek maga felé hajlik a keze, bizony itt is nagyon könnyen előfordulhat az, hogy az APEH először a saját igényeit kívánja kielégíteni, és a maradékelv alapján, ha jut az Egészségbiztosítási Alapnak, akkor kap belőle, ha nem jut, akkor az az ő baja.
Persze a puding próbája az evés, és ne legyünk rögtön rosszmájúak, de hogy ne járjunk úgy ezzel a megoldással, mint a házassággal - amelyről azt tartják, hogy azoknak a problémáknak a megoldására hozzák létre, amelyek nélküle nem is lennének -, próbáljunk konstruktívan állni a kérdéshez. Vagyis nehogy az legyen az eredmény, hogy megoldunk egy problémát, az alacsony hatékonyságú behajtást, ezt sikerül megoldani, s helyette teremtünk egy másik problémát, hogy most a beszedő APEH vonja el saját kintlévőségei fedezetéül azt az összeget, amelynek egy része az Egészségbiztosítási Alapot illetné meg.
Ha már az Egészségbiztosítási Alapnál tartunk, mindenképpen rögzíteni kellene, hogy az APEH által beszedendő egészségügyi hozzájárulás azonnal az Egészségbiztosítási Alaphoz kerüljön. A törvénytervezet úgy fogalmaz, hogy ez az összeg az Egészségbiztosítási Alapot illeti meg. Ez egy nagyon szolid fogalmazás, és ez a szolid fogalmazás azt is jelentheti, hogy majd az APEH csatornáin keresztül valamikor, határidő nélkül, mert az nincs a tervezetben, a pénz remélhetően eljut az Egészségbiztosítási Alaphoz, hiszen őt illeti meg.
Szerintünk viszont úgy kellene szabályozni, hogy az APEH által beszedett egészségügyi hozzájárulás azonnal az Egészségbiztosítási Alaphoz kerüljön. A társadalombiztosítás jelenlegi pénzszűkös helyzetében nem engedhető meg az a megoldás, amely bizonytalanságot hagy afelől, hogy az APEH a beszedett pénzek hányadrészét milyen határidővel köteles az Egészségbiztosítási Alaphoz átadni. Lényegében mindegy, hogy az Egészségbiztosítási Alap felépítése állami irányítású vagy önkormányzati irányítású, az azonban nem mindegy, hogy hogyan gazdálkodik ezzel a pénzzel. A tervezet azt mondja, hogy külön törvény rendelkezik az alap pénzeszközeinek a felhasználásáról. Igen ám, csak amikor ilyen radikális változás van a beszedésben, akkor vajon a kiadásban, tehát a pénzeszközökkel való gazdálkodásban nem kell-e már most, a bevezetéskor valamilyen változtatáson gondolkodni? Hiszen arról a tervezetben egyetlen árva szó sincs, hogy ez hogyan fog történni.
(13.20)
Sajnos, a törvénytervezetből nem tűnik ki az sem, hogy az egészségügyi hozzájárulás mértékei miért annyiban lettek megállapítva, mint amennyi az anyagban olvasható, ez mennyire fedezi a szükséges kiadásokat és így tovább. Erről nemcsak hogy a tervezetben, az indoklásában sincs egy szó sem, és a várható eredményre sem találunk semmiféle számítást. Ugyancsak nincs megindokolva, hogy az alanyok köre miért éppen az anyagban szereplőkre lett kiterjesztve, miért nem többre vagy miért nem kevesebbre. Jó lenne erről is valami elemzést tudni.
Összegezve elmondhatjuk, hogy a MIÉP nem ellenzi az egészségügyi hozzájárulások szabályozásának új alapokra helyezését, de igen sok még a kérdőjel ahhoz, hogy ezt így el tudnánk fogadni. Kérjük tehát az előterjesztőt a felsorolt kérdőjelek megnyugtató megválaszolására. Köszönöm a figyelmüket.
ELNÖK: Megadom a szót Vojnik Máriának, az MSZP képviselőjének.
DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk levő, az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvény három lényeges elemében tekinthető újnak, hiszen létezett a '96. évi LXXXVIII. törvény az egészségügyi hozzájárulásról, ennek helyébe azonban a kormány egy új törvénytervezetet hozott elénk. Az első ilyen lényeges új elem, hogy az egészségügyi szolgáltatásokra jogosultak, de a szolgáltatásokhoz hozzájárulni nem képesek után kiegészítő forrásokat kell keresni a szolidaritási elv szerint. A jelenlegi rendszerben a rászorulók ezen körére a járulékfizetőkön túl az állami költségvetés biztosítja a fedezetet.
Mivel hozzászólásomban erre a tételre már nem szeretnék újra kitérni, itt kell megemlítenem, hogy Frajna képviselő úr ezt úgy idézte: a kormány megpróbálja visszaállítani az egyébként már elveszített keresztfinanszírozást. Én azonban azt gondolom, hogy ez az összeg és ez a tervezet legfeljebb csak kísérletet tesz vagy megkezdi a keresztfinanszírozás visszaállítását, hiszen az e körben ellátandók körének a szolgáltatásul megtervezett fedezet bizonyára nem elég ezeknek a szolgáltatásoknak a teljesítésére.
A második új elem, hogy kételeművé teszi ezt az egészségügyi hozzájárulást - a fix és a százalékos egészségügyi hozzájárulásra -, és kiterjeszti azon jövedelmekre, melyekre eddig nem volt kivethető a társadalombiztosítási járulék.
A harmadik, hogy az egészségügyi hozzájárulás a törvény alkalmazásában adónak minősül, így bevallása és megfizetése az egyéb típusú adóval együtt az APEH szervein keresztül valósul meg.
Mit várhatunk ettől az új konstrukciótól? Elsősorban elvárhatnánk az egészségügyi szolgáltatások fedezetéül szolgáló források bővülését azáltal, hogy a kirótt és behajtott bevételek lényegesen megnövekednek. Ma az egészségügyi ellátások nagy paradoxona, hogy az orvostudomány fejlődésével egyre több szolgáltatásra vagyunk képesek, egyre több, eddig hozzá nem férhető betegség vált gyógyíthatóvá, az orvostechnológia robbanásszerűen fejlődik, a gyógyszerek köre bővül, ennek azonban az az ára, hogy ezek a szolgáltatások, a technológiák, a gyógyszerek árai is jelentősen növekednek, és kormányoktól - és szinte azt mondhatjuk, államrendszerektől - függetlenül fennáll az az ellentmondás, hogy miközben az igény egyre nő, a rendelkezésre álló források köre nem bővíthető korlátlanul.
Ma tehát az egészségpolitikusok nagy többsége elismeri, hogy a szolgáltatók és a finanszírozók is úgy látják: az egészségügyi ellátások korlátja nem az orvosilag lehetséges mérték, hanem a rendelkezésre álló források szűkössége. A társadalombiztosítás költségvetése állandóan egyensúlyi gondokkal küszködik, és kormányról kormányra ennek a felborulással fenyegetett egyensúlynak a kiegyenlítésére törekszik. Most nincs még előttünk a társadalombiztosítás költségvetése, ezért nem láthatjuk, hogy a bevételi és kiadási oldal egyensúlyát hogyan kívánja a kormány a jövőben biztosítani.
Az arányos közteherviselés szempontjából meg kell vizsgálnunk a százalékos mértékű és a tételes egészségügyi hozzájárulást is. E szempontból lényegesen nagyobb bevételt várhatunk a fix összegű vagy tételes egészségügyi hozzájárulástól; a törvényjavaslat mellékleteként adott számoszlop, a Pénzügyminisztérium tervei szerint ez 150 milliárd forintnyi bevételt jelent, míg a százalékos kivetéstől ez körülbelül 21 milliárd forint.
Az arányosság és a méltányosság vagy a közteherviselés szempontjai a fix összegű egészségügyi hozzájárulás esetében nem merülhetnek fel. Ezt a fix összegű hozzájárulást ugyanis a jövedelem, illetve a kifizetett bér mértékétől teljesen függetlenül kell megfizetni az egyéni vállalkozónak, az alkalmazónak, a munkáltatónak.
Az előttem szólók már elmondták, hogy kinek a terhei fognak megnövekedni: elsősorban azoknak az egyéni vállalkozóknak, akiknek a jövedelme a minimálbér körül van; továbbá azokban a foglalkoztatási ágazatokban, amelyeket alacsony bérezési ágazatoknak nevezhetünk, ilyen a textilipar, a mezőgazdaság, de ide sorolhatjuk az egészségügyet is. És mivel az országban területenként eltérő mértékű az ezekben az ágazatokban foglalkoztatottak száma, ez nem egyszerűen foglalkoztatási ágazatokat érint, hanem régiókat sújt. Ezért - és azért is, amit az előttem levő képviselők már elmondtak, hogy a kormány kellően nem indokolta, hogy a 2100 forintnyi fix összegű hozzájárulás emelése miért éppen 3600 forintra módosul - mi az oka a mintegy 70 százaléknyi emelésnek? Ezért ez számunkra így, indokolás nélkül nem elfogadható.
Megvizsgálhatjuk, hogyan érinti jövedelemkategóriánként ez a 3600 forintra emelt fix összegű egészségügyi hozzájárulás az e bérezési körbe tartozókat. A legalacsonyabbak, tehát a minimálbér-körüliek esetében ez körülbelül 14,4 százalék, míg a százezer forint körüli jövedelmek esetében ez már alig éri el a 3 százalékot. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a jövedelmekkel nem arányos fix összegű egészségbiztosítási járulék vagy adó ezen mértéke így sem a szolidaritás elvének, sem a munkaadói tehervállalás csökkenésének, sem az össztársadalmi közteherviselés elvének nem felel meg.
Csak részben elégséges érv, hogy az alkalmazó a foglalkoztatáskor a munkavállalói társadalombiztosítási járulék pár százalékpontos csökkenésével most majd érdekelt lesz a minimálbér fölötti béren való alkalmazásban. Ezt csak akkor mondhatnánk biztosan, ha azok köréről beszélnénk, akik most szándékosan járulékkikerülés címen foglalkoztatnak minimálbér körül alkalmazottakat. Most azonban ebből az előterjesztésből nem derül ki, hogy a magas járulékot fizető egyéni kis- és középvállalkozónak milyen támogatás jut, hogy a maga lehetőségei közepette legalább a csődközeli helyzetből kikerülhessen, hiszen megtudtuk, hogy az egyéni vállalkozó például nem fordulhat a Foglalkoztatási Alaphoz ezeknek a kompenzálására. A kételemű hozzájárulásnak tehát a százalékos mértékű hozzájárulás a másik eleme.
Ezek a törvényi szakaszok kísérletet tesznek arra, hogy bevonjanak a járulékfizetési körbe olyan jövedelmeket és juttatásokat, amelyek eddig nem viseltek társadalombiztosítási járulékterhet, de elvárható, hogy e jövedelmek valamilyen módon legalább részben bekerüljenek az egészségügyi szolgáltatások körébe is. A bizottsági vitában is elmondtam: önmagában az a tény, hogy a járulékalapokat kiszélesítjük, és megsértünk vele olyan érdekköröket, amelyek eddig szándékosan kerülték ki ezt a kötelezettséget, számomra elfogadható. Ebben a törvényjavaslatban azonban összekeveredik a szándékos járulékkerülők köre azokkal, akik egyébként nem tartoznak ebbe a fizetői körbe.
(13.30)
Schwarcz Tibor képviselőtársam ezt egy szolidaritás alapú adónak nevezte, ami önmagában véve elég érdekes kifejezés, de rámutat a dolog lényegére, hiszen ezek a jövedelmek egyszer már természetesen adóztak.
Jó lenne, ha látnánk a társadalombiztosítási, egészségbiztosítási alapok költségvetését, mert ebből kiderülne, hogy a társadalombiztosítás költségvetésének bevételi oldalán valóságos forrástöbblet jelent-e meg, vagy egyszerűen arról van szó, hogy a járulékfizetési terhek könnyítése mellett a forrásoldalon egy felismert visszapótlási vagy forráskiegészítési szándékról van szó.
Azt is meg lehet vizsgálni, hogyan folyik be ezeknek az adóknak egy része vagy mindegyike. Az egészségbiztosítás, illetve az egészségügyi ellátás folyamatosan igényli, hogy a rendelkezésre álló források ott legyenek a szolgáltatóknál. Legalábbis a százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás esetében ez biztosan nem lesz így, hiszen az adózás rendjéből fakad, hogy ezek szakaszosan fognak beérkezni az APEH-hez is, és szakaszosan fognak továbbkerülni az Egészségbiztosítási Alapba.
A törvényjavaslat bizottsági vitája során az előterjesztő képviselője maga is úgy fogalmazott, hogy míg a járuléktörvény a jó intézkedéseket tartalmazza, a kevésbé jót az egészségügyi hozzájárulás. Azt gondolom, ezzel tökéletesen egyet is lehet érteni.
Összefoglalva: míg a társadalombiztosítási járulékterhek mérséklődnek, a törvényjavaslat benyújtásakor az előterjesztők, úgy gondolom, már látták, hogy a forrásoldalon egy jelentős bevételkiesés várható. Ezért ezt megpróbálták kiegyenlíteni az egészségügyi hozzájárulás fix összegű megemelésével, a százalékos egészségügyi hozzájárulás beterjesztésével, a járulékfizetők körének kiterjesztésével. Ennek lesz az eredménye, hogy a kis- és középvállalkozói körben, illetve az alacsonyabb bérezésű ágazatokban a munkáltatói terhek nem csökkennek, hanem nőnek, a járulékfizetői kör kiszélesítéséből várható bevétel nem lesz túl jelentős, beérkezése legalábbis bizonytalan, a társadalombiztosítási költségvetésbe való beáramlása nem garantált, behajtása nem egyszerű; és ahogy az adózás rendjéről szóló törvényjavaslat vitájakor képviselőtársaim már elmondták, nem is hatékonyabb, de az adatok összekapcsolása legalábbis aggályos.
A beterjesztők szándéka az egészségügyi reform irányában ma még nem látható tisztán. A járulék adóvá minősítése, a társadalombiztosítás vagyonának tervezett felélése azonban magában hordja annak a veszélyét, hogy hosszú távon a biztosítás elvű egészségügyi rendszert egy ma még általunk nem ismert másik váltsa fel. Szerencsésebb lenne egy ilyen döntést egy jobb, részletesebb, szakmai-politikai konszenzust is igénylő módon előterjeszteni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. Lendvai Ildikó jelentkezett. Megadom a szót Lendvai Ildikónak.
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Oka van annak, hogy ha röviden is, de e vita első körében kérek szót. Úgy gondolom tudniillik, fontos fölhívni egy olyan intézménykör, egy olyan társadalmi szféra figyelmét a tervezett változások következményeire, amely eddig talán kevés figyelmeztető jelzést kapott a várható fejleményekről. A kultúra, a tudomány és a felsőoktatás területére gondolok.
Arról van szó tudniillik, hogy ha ezen törvényjavaslat elfogadásra kerül, akkor a melléklet szerint összesen 2,6 milliárd forint kivonására kerül sor a kulturális, tudományos és felsőoktatási szférából, és ezzel mindenkinek számot kell vetnie, aki eme szféra fenntartásában érdekelt.
Miről van itt szó? Az egészségügyi hozzájárulás kiterjesztése érinti azokat a szellemi és tudományos, részben szerzői jogvédelem alá eső tevékenységeket is, amelyek járulékalapot eddig nem képeztek. Gondolom, mindnyájan emlékszünk, azok is, akik a múlt ciklusban nem voltak képviselők, arra a nagyon széles társadalmi vitára és az éles parlamenti vitára, ami "A honoráriumok tb-járulékoltatása" vita címén híresült el.
Annak idején általam teljesen érthető és értett aggályok alapján a Fidesz- és MDF-frakció egy ilyen ügyben, amikor kísérlet történt ezeknek a jövedelmeknek a járulékoltatására, név szerinti szavazást kért. Nagyon pontosan emlékszem erre a szavazásra, tudniillik bennem és másokban is komoly lelkiismereti dilemmát keltett ez a kérdés. Kormánypárti képviselőként pontosan értettem és egyet is értettem azzal a kormányzati szándékkal, ami most is megmaradt, hogy a járulékalapot és ezzel az egészségügy fedezetét terjesszük ki és növeljük, azonban már akkor is aggályosnak éreztem, akkor ellenzéki képviselőtársaimmal együtt, hogy ez a kiterjesztés kulturális és tudományos intézmények, falusi művelődési otthonok, könyvtárak, könyvkiadók, folyóirat-szerkesztőségek sorát vigye csődbe.
Épp ezért bevallom, bár nem nagy dicsőség, hogy akkor néhány kormánypárti, nem is olyan kevés kormánypárti képviselőtársammal együtt erre az indítványra a név szerinti szavazásnál nemet mondtunk. Egységesen nemet mondott az akkori Fidesz-, MDF- és kisgazda frakció is, amelynek jó néhány képviselője most is itt ül majd a sorokban. Mi volt az érvük, mi volt az akkor közös érvünk, hiszen ez az érvelés megszegte a kormánypárt-ellenzék különbséget. Egyik érvünk az volt, amit most is lényegesnek érzek: elbírja-e a magyar kultúra, a magyar tudomány, a magyar felsőoktatás intézményvilága ezt a jövedelemmegcsapolást? A másik érv jogi természetű volt, ez most már okafogyottá vált. Azon folytattunk vitát, hogy a szerzői jogvédelem alá eső szellemi tevékenységeknél a díjazás részben nem munkatevékenységet, hanem egy jog elidegenítését illeti. Ez a vita okafogyott, hiszen itt most más alapon történik ennek a hozzájárulásnak a kivetése.
Végképp nem okafogyott azonban akkori vitánk lényege: ki és hogyan fogja fölpótolni az ebből az intézményvilágból most kivett 2,6 milliárdot? Egyáltalán jó-e, ha 2,6 milliárdot a hozzájárulás kiterjesztése kedvéért ebből a szférából veszünk el? Hiszen, ahogy szintén a melléklet számaiból lehet tudni: elvileg 300 milliárd, járulékalapot nem képező, ámde a személyi jövedelemadó törvény hatálya alá eső jövedelemmennyiség lehetne a kivetendő hozzájárulás alapja. Ebből szerencsére csak 180 milliárdot vonnak be, a másik 120 milliárdot különböző szociális és méltányossági okokból szerencsére mentesítik a hozzájárulás alól.
Meglepődve konstatáltam, hogy ugyanez a méltányosság nem illeti meg a magyar kultúrát és a magyar tudományt. Mi fog történni? Az fog történni, hogy ebből az intézményszférából - még egyszer mondom: elsősorban a közművelődési intézményekből, egyetemekből, tudományos intézményekből - kivonódik ez a bizonyos pénz. Mi a lehetőség? Mi történt a múltkor, amikor egy ilyen kísérlet történt az előző ciklusban, két ízben is? Több, Alkotmánybíróságot is megjárt vita után végül is elfogadható kompromisszum született. Akkor az ilyen jövedelmeknek csak egy része vált járulékkötelessé, ráadásul különböző kompenzációs alapok jöttek létre az így kiesett források pótlására.
Mi fog most történni? Ismerős már a válasz ezekben a vitákban. Mindig azzal találkozunk, hogy majd, ha bejön a költségvetés, akkor meg fogjuk látni, milyen nagyszerűen ki van ez egészítve kompenzációs alapokkal. Igen ám, de kicsit ezt is aggályosnak érzem. Nemcsak azért, mert nem látjuk a költségvetést, és egyelőre csak az egyik kézzel való elvevést és nem a másik kézzel való részbeni visszaadást látjuk, hanem azért is, mert a legutóbbi körben a kompenzáció juttatására egy jóval kisebb járulékoltatás esetén a Kulturális Alapban teremtettek forrásokat. Mint a sajtóból és a kormánytervekből értesültem, a Kulturális Alap is azon alapok sorába tartozik, amelyeket az önálló lét megszüntetése fenyeget. Nem tudom tehát, nem is látok erre technikai módot, hogy ezt a 2,6 milliárdot vagy ennek egy részét ki, hogyan, milyen döntés alapján fogja majd kompenzálni.
Van persze egy egyszerűbb technikai megoldás, csak ez esetben nem tudom, van-e értelme most a hozzájárulás e körre való kiterjesztésének. Könyvkiadókban dolgoztam jó néhány évig, így legalább 200 módot tudok, ahogy a hozzájárulás fizetését meg lehet kerülni. Mivel tisztelem az adómorált és a törvények betartását, ezt a 200 módot itt most a parlament és a tv nyilvánossága előtt természetesen nem osztom meg volt kollégáimmal. Két eset van tehát: vagy mindenki becsülettel megtartja, és akkor bejön 2,6 milliárd a költségvetésbe, ámde jó néhány intézmény lehetetlen helyzetbe kerül, vagy megkerülik a dörzsöltebb, zömmel fővárosi intézmények, de nem a falusi művelődési otthon, amely nem tudja, hogyan kell ezt csinálni.
(13.40)
Nem az egyetem, amely állami intézmény lévén sokkal szigorúbban kell hogy tartsa a jogszabályokat! Tehát éppen azok fogják becsülettel befizetni, akik a legméltóbbak a segítésre és a támogatásra, és pár száz millió bejön ebből, míg a nagyobb rész, amelyik tudja, hogyan kell ezt elkerülni, el fogja kerülni. Ráadásul az elkerülésnek más, a kultúrát hosszú távon fenyegető veszélye is van, tudniillik az elkerülés csak olyan vállalkozások létrehozásával jöhet létre, amelyek viszont a szerzői jog védelmét, a találmányi jog védelmét nem fogják tudni biztosítani.
A kultúrát és a tudományt tehát mindkét módon kár éri: vagy azért, mert kifizetik, amit nem tudnak kifizetni, vagy nehezen; vagy azért, mert eme terület jogi védettsége fog csorbulni a kiskapuk megtalálása vagy megkeresése miatt.
Sok szó esett a kormányprogramban is - és ezek voltak a kormányprogram azon fejezetei, amit pártállástól függetlenül mindenki örömmel olvasott, én is örömmel olvastam - a tudomány és a kultúra növekvő támogatásáról. Igen, remélem, hogy a kultúra költségvetési támogatása növekszik a következő évben; többek között azért remélem, mert az előző ciklusban elfogadott törvények a közművelődési normatívákról ezt a támogatást szerencsére visszavonhatatlanul megnövelik. De hogy ennek a támogatásnak egy jelentős része a 2,6 milliárd forint formájában visszavétetik, erről egy árva szót sem olvastam a kormányprogramban, és úgy tudom, nem olvasott az az értelmiségi kör sem, amely ezeket a fejezeteket velem együtt örömmel üdvözölte.
Szeretném tehát az ő figyelmüket is felhívni, hogy ha már az előkészítés hiányosságai okán alapos társadalmi vitára ezen a területen sem került sor, legalább tudják, hogy mire kell számítaniuk, amikor a jövő évi költségeiket tervezik, legalább döntsék el, valóban képesek lesznek-e jövőre is működni az adott feltételek között, vagy redukálódik az a fajta szellemi tevékenység, aminek fenntartása a nemzeti kultúra pártok fölötti érdeke kellett volna hogy legyen. Köszönöm a szót és a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Újabb jelentkezőt nem látok. Az általános vitát elnapolom, folytatására várhatóan a jövő heti ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Pokol Béla képviselő úr önálló indítványát T/34. számon kapták kézhez.
Megadom a szót Pokol Béla képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának.
Felszólalások: 31-83 31-33,83-108 108-152 Ülésnap adatai