Felszólalás adatai

TÓTH ANDRÁS (MSZP, országos lista): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Mint ismeretes az SZDSZ két képviselője, Hack Péter és Kóródi Mária benyújtott egy módosító javaslatot az eredeti házszabály-módosítási javaslathoz, amelyet az ügyrendi bizottság a legutóbbi ülésén elutasított. Megmondom őszintén, rendkívül fájlalom az ügyrendi bizottság kormánypárti többségének ezt a lépését, hiszen ebben az esetben úgy gondolom, hogy volt lehetőség arra, hogy ha egy részletkérdésben is, de ebben a részletkérdésben az álláspontok közelítésére tegyünk kísérletet. Ezt az ügyrendi bizottság kormánypárti többsége nem tette meg, megmondom őszintén, számomra nehezen értelmezhető okok miatt.

A mai vitára készülve ismételten átnéztem az Alkotmánybíróság tavaly június 16-ai döntését, és két olyan tétel van az indoklásban, amely, azt gondolom, az Országgyűlés asztalán fekvő javaslat megítéléséhez jó kiindulási alapként szolgál. Egyrészt azt mondja az Alkotmánybíróság, hogy a Házszabály vizsgált 15. §-a nem önmagában a frakció létrehozásához előírt 15 fős létszám miatt bizonyult alkotmányellenesnek, hanem azért, mert a Házszabály nem volt tekintettel a választási törvény alapján listás mandátum szerzésére jogosulttá vált, a választók által kifejezetten pártként támogatott pártok sajátos jogállására és egyenlőségére. Az Alkotmánybíróság semmifajta kifogás tárgyává nem tette a 15 fős létszámhatárt, hanem azt kifogásolta, hogy bekerült egy olyan párt a parlamentbe, amely ezt a létszámot nem érte el a mandátumszám alapján, és az Alkotmánybíróság megítélte számára a frakcióalakítás jogát.

Az indoklás végén konkrétan visszatér arra a kérdéskörre is az Alkotmánybíróság, hogy milyen módon és hogyan korrigálhatja a Házszabály ezen hiátusát az Országgyűlés, amikor kimondja, hogy gyakorlatilag két módon lehet ezt a problémát feloldani. Az egyik az, hogy a legkisebb, listán bejutott párt mandátumának számát alapul véve egységesen állapít meg egy küszöböt a Házszabály, ezt a metódust egyébként az ügyrendi bizottság végiggondolta, majd erre a kérdésre szeretnék még kitérni. A másik megoldás - a módosító indítvány szempontjából ez a lényeges -, hogy a parlament működőképes követelményeiből kiindulva általános szabályként számszerűen vagy az összes képviselő létszámának százalékával meghatározott létszámot ír elő, és az ezt el nem érő listás mandátumot szerzett párt frakcióalakítási jogát külön szabállyal biztosítja.

Tehát két metódust fogalmazott meg az Alkotmánybíróság: vagy közvetlenül a választójogi törvényhez kötjük a szabályozást, vagy pedig meghagyunk egy olyan számot, amely egyébként a működőképesség szempontjából kívánatos, és ehhez képest - ha úgy tetszik, egy pozitív diszkriminációt alkalmazva - azon párt számára is biztosítja a Házszabály a frakcióalakítás jogát, amely ezt nem érte el, és egyébként listás eredmény alapján a parlamentbe bejutott.

Ezzel szemben én azt gondolom, hogy az a javaslat, amelyet az ügyrendi bizottság kormánypárti többsége előterjesztett, se az A változatnak, se a B változatnak nem felel meg, egy köztes megoldást választ: azt mondja, legyen tíz fő a frakcióalakítás létszáma, és ehhez képest még kivételt kíván alkalmazni. Megmondom őszintén, nem értem a logikáját. Azért nem értem a logikáját, mert 1994-ben, amikor a házszabály-módosítással és a jelenleg hatályos Házszabály elfogadásával foglalkozott a parlament, akkor négy párt - tételesen a Fidesz, az MDF, az SZDSZ és az MSZP - elfogadta, hogy tizenöt fő legyen ez a létszámhatár, mert ez egy olyan határ, amely egyrészt megfelel a hatékonyság követelményének, másrészt egy olyan létszám, amely adott esetben a parlamentbe korábban bejutott pártok frakciószámának is megfelel. Ehhez képest tényleg a MIÉP volt egy kivétel, de ez 1994-ben még nem látszott. Két párt nem fogadta el ezt: az egyik párt a Kisgazdapárt volt, amely egyébként más megfontolások alapján nem vett részt a Házszabály alkotásában; a másik párt, amely nem fogadta el, a MIÉP volt, amely akkor még nem volt tagja a parlamentnek.

Magyarul, a '98-as parlamentben lévő pártok, amelyek, ha úgy tetszik, ma is a parlament többségét alkotják, a tizenöt főt elfogadták. A tizenöt fős létszámhatár számunkra elvileg továbbra is elfogadható, hiszen azt gondolom, hogy tényleg bizonyította az élet, hogy ezzel a létszámhatárral a parlament megfelelően strukturáltan, megfelelő módon tudja szervezni a munkáját.

Felveti egyébként az Alkotmánybíróság, hogy a létszámhoz képest ezt százalékban is meg lehet alkotni, ez csak számmisztika ebben az esetben. Kiszámoltam, hogy a 386 fő képviselőhöz képest 4 százalékos limitet lehetne alkotni, ez 15,44 lenne, vagyis 16 képviselő lenne, de nincs értelme, mert egy irányszám adott, bevált, azt gondolom, hogy ezt adott esetben a parlament további működése szempontjából is lehetne használni.

Eredetileg az MSZP az általános vitában azt az álláspontot képviselte, és ma is állítom, hogy szabályozástechnikailag az lett volna a legjobb, ha valóban csak a választójogi törvényhez kötjük a frakcióalakítási limit meghatározását mégpedig oly módon, hogy négyévente konkrétan a választási eredmény alapján kijövő létszám adná azt a bázisszámot, amely alapján frakciót lehetne a magyar parlamentben alakítani. Ez persze két problémát magában hordozott: az egyik az, hogy az Országos Választási Bizottság ezt opponálta - ami egyébként egy vélemény, és nem azt jelenti, hogy a megoldás ezzel elutasított -; a másik pedig az, hogy ebben az esetben álláspontom szerint az időközben megalakuló frakciókra vagy erre a kísérletre egy más irányszámot kellene meghatározni, mert úgy vélem, nem lenne szerencsés, ha egy viszonylag alacsony frakcióalakítási küszöb azt a hajlandóságot erősítené, amely ilyen esetben személyi vitáknál, párton belüli konfliktusoknál a megoldást a frakcióalakítással vagy a frakcióból való kiválással kívánja megkísérelni.

Tudomásul vettük azt, hogy az általam előbbiekben említett, közvetlenül a választójogi törvényhez kötött frakcióalakítási metódust nem támogatta a többi párt, de ebben az esetben, azt gondolom, hogy nincs más értelmes megoldás, minthogy térjünk vissza a '94-es konszenzushoz, és azt a bázisszámot határozzuk meg vagy hagyjuk érvényben, és ehhez képest az egyébként javasolt módon adjuk meg a lehetőséget, a frakcióalakítás jogát az ez alatti létszámhatárral rendelkező listán bejutott párt számára is.

Mi a magunk részéről négy ok miatt azt gondoljuk, hogy a tizenöt fős létszámhatárt meg kellene őrizni. Egyrészt az említett okok miatt az Alkotmánybíróság ezt a létszámhatárt tiszteletben tartotta. Másrészt úgy tiszteletben tartotta, hogy a hatályos Házszabály 17. §-ában meg is tartotta a tizenöt főt, hiszen továbbra is az van a hatályos Házszabályban, hogy az a frakció oszlik fel, amelynek a létszáma tizenöt fő alá csökken. Harmadrészt azt gondolom, hogy a Ház normális működéséhez a tizenöt fő sokkal jobban illeszkedik, mint egy tízfős létszámhatár. Negyedrészt, mint említettem, ezt a kiválási hajlandóságot kicsit hűti az, ha több képviselőt kell összegyűjteni, mint amit adott esetben egy tízfős limit esetén meg kell tennie annak a csoportnak, amely bármely más pártból kiválik.

Hozzáteszem, messze nem konkrét ügyről van szó, hanem arról, hogy a magyar parlamenti struktúra stabilitását ily módon a Házszabály intézkedéseivel is lehet őrizni, illetve javítani.

(17.40)

Amikor az eredeti javaslat bekerült a parlament elé, úgy gondoltam és úgy minősítettem, hogy az ügyrendi bizottság javaslata vagy egy pánikhangulatból, vagy egy hirtelen felindulásból elkövetett házszabály-módosítási javaslat volt. De úgy gondolom, hogy azzal, hogy az ügyrendi bizottság lesöpörte az SZDSZ két képviselőjének azt a javaslatát, amely, mint említettem - lehetőséget adott volna a kompromisszum megtalálására vagy ezen az úton való megindulásra - nem hirtelen felindulásról, hanem egy tudatos konfrontációs politikáról van szó. Ezt rendkívül fájlalom és őszintén sajnálom, de azt gondolom, hogy az ellenzék ebben a helyzetben ezen az állapoton nem tud változtatni, már csak azért sem, mert nincs abban a helyzetben, hiszen nincs többség birtokában, hogy egy ilyen kérdésben az ügyrendi bizottságot rávegye arra, hogy legalább azt az eszközt használja, amely eszköz adott esetben a kompromisszumkeresés útját jelenthette volna. Tényleg fájlalom, hogy ez így alakult, nem mi tehetünk róla, azt gondolom, ebben az ügyben a felelősség sajnos a kormánypárti többségé. Továbbra is azt tartom, hogy ez a házszabály-módosítás számunkra már csak ezen okok miatt sem elfogadható, így a végszavazásnál, itt a részletes vitában is megerősítem, ezt a házszabály-módosítási javaslatot ebben a formában nem fogjuk támogatni.

Köszönöm a meghallgatást.