Felszólalás adatai

HORN GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! A mai alkalommal két benyújtott határozatnak a vitáját folytatjuk a szokásos nagy érdeklődés előtt; mentségünkre, legalább nem éjszaka van, mint legutóbb a felnőttképzési törvény ügyében, úgyhogy akit nagyon érdekel esetleg, az televízión keresztül tudja ezt követni (Dr. Pálinkás József közbeszól.), este is tudjuk folytatni, ahogy ezt a miniszter úr mondja. Hadd kezdjem hátulról ezt a rövid összefoglalót, a határozattervezettel, amit benyújtott a kormány. Erre kevés idő maradna a végén, és ezért gondolom, hogy fontos, hogy erről is azért elmondjuk a véleményünket, már az első körben is.

Az SZDSZ részéről úgy látjuk, hogy ez a határozattervezet egyrészt rossz időben született meg, hiszen amikorra elfogadja a parlament, addigra lényegében lejár ennek a parlamentnek a mandátuma; februárban állítólag még lesz egy rövid ülése a parlamentnek, de egyébként vége ennek a ciklusnak. Ennek megfelelően ilyenkor, azt gondolom, már nem illik egy kormánynak egy ilyen stratégiai elképzelést benyújtani, hiszen úgy illene, hogy a ciklus közepe táján egy ilyennel előálljon, és ennek a vitája során ezt felvállalva elkezdjen abban a koncepcióban, stratégiában dolgozni, amit elképzel a felsőoktatás vonatkozásában. Nyilván nem véletlen az, hogy ilyennel nem találkoztunk 1999, 2000 táján; ennek az alapvető oka, azt gondolom, az, hogy ennek a kormánynak nem volt, és - amit most látunk anyagot, abból azt kell mondanom - sajnos nincs is felsőoktatási stratégiája.

Ez az anyag ezzel az öt kis pontjával, azt gondolom, viszonylag egyszerűvé teszi majd öt-hat év múlva azoknak a feladatát, akik majd itt a parlamentben visszatérnek erre és elemzik, hiszen boldogult párthatározatokra emlékeztetően konkrétumokat nem tartalmaz, számon kérhető ígéreteket, beváltható stratégiai irányokat nem tartalmaz, ennek megfelelően, azt gondolom, nem is nagyon lehet hozzá viszonyulni. Érdemes lenne újragondolni, erre azért még van egy kis lehetőség, hogy nem kellene-e vagy levenni a napirendről ezt a részét az előterjesztésnek, vagy ennél tartalmasabb, tényleges fejlesztési irányokat, középtávú elképzeléseket benyújtani, ami tényleg segíthetne a felsőoktatás szereplőinek legalább arra vonatkozóan tájékozódni, hogy mit kíván ez a kormányzat, ha esetleg helyzetben marad, mert ebből az anyagból ez egyáltalán nem derül ki. Ennek megfelelően, azt gondolom, nincs is különösebben mit mondani erről a részéről a beterjesztésnek, így áttérnék a beszámoló részre, amely minden szempontból egy fontosabb és tartalmasabb vita lehetőségét tartalmazza, az eddigi hozzászólások is leginkább erről szóltak, sőt a miniszter úr bevezetőjének a jelentős része is, több mint a háromnegyed része erről a részről szólt, nyilván nem véletlenül.

Nekem az anyag olvasása során az a benyomásom támadt, hogy nemcsak a jövő kezdődött el, hanem a múlt is mostanában kezdődött, hiszen egy 1995-ben született határozat értékelésében lényegében csak 1998 utáni kérdések merülnek fel. Odáig elmegy az anyag összeállítója, hogy még az adatszolgáltatás részben sem szerepelteti az 1998 előtti adatokat, irányokat, lehetőségeket, amit elég abszurdnak és elfogadhatatlannak tartok a magam részéről. A magyar felsőoktatás fejlesztése nem 1998 őszén kezdődött, mint ahogy egyébként nem is 1994-ben vagy 1995-ben, így ennek megfelelően egy visszatekintő anyagban teljes mértékben eltekinteni, kizárni az előző időszakot, azt gondolom, nem lehet, akár kritikai éllel sem lehet, de a pozitív folyamatok felmutatásával sem lehet nem számolni. Egy ilyen anyag, amely 1995-től napjainkig kísérne végig egy, a felsőoktatás egészét nagyban befolyásoló elképzelést, nem teheti meg ezt a luxust, hogy nem foglalkozik ezekkel a kérdésekkel. Ilyenformán ez a beszámoló számomra egy nem túl izgalmas kampányanyagnak tűnik, és nehezen tudom elképzelni, hogy alkalmas arra, hogy a felsőoktatásban dolgozók vagy a felsőoktatást valamilyen szempontból használók számára irányt jelentsen.

Ebből az anyagból teljes egészében hiányzik egy valós kép ábrázolása a mai felsőoktatásról. Csak bízni tudok abban, de azt gondolom, nem minden alap nélkül bízom abban, hogy a miniszter úr és a munkatársai is tudják, hogy nem ilyen jó a helyzet a magyar felsőoktatásban, mint ahogy ebből az anyagból ez kiderül jelenleg. Nem ilyen rózsás a helyzet, hiszen miközben ténylegesen jelentősen nőtt a hallgatói létszám, nincs mellé odatéve, hogy a hallgatói létszám növekedése jelentős részében, nagy részében a költségtérítéses hallgatói létszám növekedéséből származik. Tehát szó sincs arról, hogy valamilyen formában ez az esélyteremtés feltételrendszerét jelentené, nincs szó az anyagban - pedig azt gondolom, hogy fontos mindannyiunk számára, nemcsak az ellenzék számára, hanem mindannyiunk számára - annak a felvetéséről, hogy nagyon komoly infrastrukturális problémákkal küzd a magyar felsőoktatás, hogy jelentős a létszámnövekedés, amely megint csak nem 1998 őszén indult el, hanem 1990-ben, a magyar felsőoktatásban.

Tehát azt gondolom, hogy egy ilyen anyagban odáig visszamenve kellene arról beszélni, hogy ez a fajta dinamizmus nem a fantasztikus polgári kormány eredménye, erénye, hanem, ha úgy tetszik, az Antall-kormány által elkezdett folyamatoknak a szükségszerű folytatása, hiszen ha elindul egy ilyen létszámnövekedés, akkor az önmagában is dinamizmust jelent a rendszerben évről évre, és ennek a dinamizmusnak a megjelenésével számolhatunk. De, még egyszer mondom, ennek legalább ilyen fontos a másik része, és egy ilyen anyagnak egyébiránt a másik részében a jövőre vonatkozóan sem kerülhető el annak a problémának a felvetése és a megoldási javaslatok, hogy mit lehet tenni azzal, hogy ma az egyetemeken, a főiskolákon többszöröse a hallgatói létszám, mint 1988-ban, 1989-ben volt, miközben az infrastruktúra lényegében ugyanakkora.

Kétségtelen tény, és egy ilyen anyagban persze erről is lehet beszélni, ha ez alapos elemzést tartalmaz, hogy elindultak, leginkább idén, olyan infrastrukturális fejlesztések, amelyeknek már el kellett volna indulniuk 1998-ban, 1999-ben, itt az időcsúszás a világbanki program leállítása miatt következett be. Lehet azon vitatkozni, én ezt most nem tenném, hogy helyes volt-e a világbanki program leállítása, nyilván az én véleményemet a miniszter úr ismeri ez ügyben, de ha le is állt a világbanki program, és önök úgy gondolták, úgy gondolják, hogy tudnak jobb feltételekkel forrásokat biztosítani a fejlesztéshez, ez nem indokolhatta volna magának a fejlesztési folyamatnak a leállítását. Ez súlyos csúszást jelent a magyar felsőoktatás reformjában, egy korosztály esik ki ezzel abból a lehetőségből, hogy korszerűbb körülmények között, modernebb feltételek között tanulhasson, léphessen előre.

Az anyagban pozitívumként jelenik meg a felsőfokú szakképzés bővülése - mint fantasztikus eredmény. Én azt gondolom, kétségtelen tényként rögzíthetjük, hogy az előző ciklus alatt egyébként konszenzussal meghozott lépések, tehát nemcsak az akkori kormányzati oldal, hanem az akkori ellenzéki oldal által közösen támogatott lépések a felsőfokú szakképzés kiterjesztésére nagyon komoly lehetőséget jelentenének a magyar felsőoktatásnak. De egy ilyen anyagban nem lehet - azt gondolom - eltitkolni azt, hogy jelenleg ez a folyamat, finoman fogalmazva, egy stagnáló állapotot jelent. Nagyon messze vagyunk attól, amit a mai modern nyugati jóléti társadalmakban ez a terület betölt, nagyon messze vagyunk nemcsak azoktól a létszámarányoktól, hanem a lehetőségek kihasználásától is, amik ezen a területen rendelkezésünkre állhatnának.

És azt gondolom, hogy ha most, 2001-ben a jelenlegi kormányzat és a kormánytöbbség megfogalmaz és megszavaz egy további fejlesztési irányt, akkor elkerülhetetlen például arról beszélni, hogy mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy a felsőfokú szakképzésben, akár a középfokúhoz kapcsolódóan, akár a felsőfokú intézmények egészében, belátható időn belül, tehát két-három éven belül jelentős, sokszoros létszámnövekedés legyen ezen a területen. Hiszen, azt gondolom, az önök által is említett, a miniszter úr által is említett minőségi problémák megoldásának az egyik kulcsa itt van. Ha meg tudjuk azt oldani, hogy a felső fokba való bekerülés különböző szinteken növelje a létszámot, és ne egységesen omoljon, mondjuk, ennek a felső szintjére, az egyetemi szintekre, akkor komoly lépéseket tettünk, és ha ehhez hozzá tudunk kapcsolni egy tisztességesen átjárható rendszert, akkor pláne komoly lépéseket tettünk.

De azt gondolom, hogy egy ilyen anyagban, miniszter úr, erről írni kell, mert erről kell hogy szóljon egy ilyen vita, nem az általános kinyilatkoztatásokról, és ezt komolyan mondom; és érdemesnek tartom ezt a dolgot újragondolásra ebből a szempontból, érdemesnek tartom a kérdésnek a felvetését, hogy nem lenne-e értelme ezeken a kulcsterületeken, amelyekben egyetértünk, mert egyetértek Bazsa képviselőtársammal és nyilván önnel is, hogy ez a felsőoktatás speciel egy olyan terület, ahol az elvi szinteken elég nagy egyetértés van közöttünk.

(11.10)

A konkrét kérdésekben persze hatalmas viták vannak, de ezeket a vitákat szerintem nem lehet megspórolni, de érdemes ezeket - legalábbis egy ilyen stratégiai anyagban akár a múlt vizsgálata szempontjából, akár az elkövetkező időszak vonatkozásában - újragondolni.

Azt gondolom, hogy egy ilyen anyagban, egy beszámolóban legalábbis jelezni kellene az integráció kapcsán felmerülő problémák tömegét. Javasolni is fogom, hogy erről legalább jelzésértékűen kellene szólni, hiszen itt nem is egyszerűen egy állami felelősségről van szó, hiszen az államnak, illetve a parlamentnek azon kívül, hogy az integrációt kikényszeríti, másrészt hogy ehhez forrásokat biztosít, hogy végig lehessen csinálni, tulajdonképpen egy csomó kérdés integrációügyben az egyetemi, főiskolai autonómiába tartozó kérdés. Ugyanakkor azt gondolom, hogy nem szabad magunkat becsapni, tudnunk kell azt, hogy ez az integrációs folyamat ma inkább formális, nagyon kevéssé jelent valóságos együttműködést egyetemi, főiskolai szinteken, sok esetben ugyanaz a struktúra működik tovább más néven, más felosztásokkal, tehát egy valóságos integrációs folyamat megítélésem szerint - de lehet, hogy ebben nekem nincs igazam, de az anyagnak akkor is erről szólni kellene - gyorsabban kellene hogy történjen. Nem gondolok itt csodákat, tehát nem azt gondolom, hogy le kellene zárulnia napjainkra, de a jelenlegi üteménél dinamikusabban és a tényleges együttműködéseket sokkal inkább tartalmazóan kellene ennek történnie.

Erről is azt gondolom, hogy érdemes lenne egy, az elkövetkező időszakra vonatkozó stratégiában legalább jelzésértékűen beszélni, mint ahogy jeleztem, a beszámoló részében is.

Nem mennék megint bele a vitába, csak jelezném, hogy a Széchenyi professzori rendszer felszámolása és ehelyett egy ennek töredékét jelentő ösztöndíjrendszer fenntartása, azt gondolom, meg vagyok arról győződve, hogy nagyon komoly negatív folyamatokat indított el a magyar felsőoktatásban. Napjainkra, tehát idénre már több mint kétezer olyan egyetemi, főiskolai oktató lett volna a magyar felsőoktatásban, akik középtávon, tehát négy évre vonatkozóan jelentős többletforrásokkal végezhettek volna minőségi munkát. Ez lett kirántva - szépen fogalmazva - a magyar felsőoktatás alól, ez a nagyon fontos minőségi elem, és ehelyett tulajdonképpen egy sokkal szűkebb és kevésbé jelentős elem lett beiktatva.

Egyébként az egyéb ilyen pályázati forrásoknál is ugyanezt tapasztaljuk, hogy megszűntek vagy lényegesen csökkentek azok az összegek és lehetőségek, amelyek a magyar felsőoktatás számára mint fejlesztési forrás rendelkezésre állnak.

Azt gondolom, hogy egy ilyen anyagban, mind a beszámoló részében, mind pedig a stratégiában őszintén kellene beszélni a magyar pedagógusképzés és tanártovábbképzés helyzetéről, amiről nekem lesújtó a véleményem, és egyébként lesújtó volt az előző kormányzati ciklusban is, tehát sajnálatos módon kormányokat átölelő ez a dolog, és nem látom azt ebben a stratégiában - az elkövetkező időszakra vonatkozó stratégiában sem látom azt -, hogy mitől változik meg ez a helyzet, mitől válik a magyar pedagógusképzés a jelenleginél jóval magasabb szintűvé, olyanná, ami lehetővé teszi a felkészülést a valóságos napi pedagógiai gyakorlatra.

Ma nem erről szól a magyar pedagógusképzés, és ezt mindannyian tudjuk, akik részt veszünk, részt vettünk ebben a folyamatban vagy fiatal kollégáinkkal dolgozunk együtt a napi munkában.

Egy ilyen anyagban legalább nem kellene dicsekedni azzal, hogy a tanártovábbképzés helyzete megoldott, hiszen ez a kormányzat rántotta ki a magyar tanártovábbképzés alól a szőnyeget akkor, amikor az 1998-as 22 ezer forintos normatívát napjainkra sikerült 15 ezer forintra csökkentenie, ami körülbelül azt jelenti, hogy reálértékében kevesebb mint a felére csökkent ebben az időszakban a tanártovábbképzésre jutó pénz. Azt nem mondom, hogy egy ilyen anyagban ezt ki kell emelni, de hogy dicsekedni nem kellene ennek az ellenkezőjével, abban egészen bizonyos vagyok.

Azt is gondolom, hogy egy ilyen anyagban szólni kellene mind a múlt, mind pedig a jövő vonatkozásában olyan meghatározó jelentőségű kérdésekről, mint mondjuk, az egyetemi, főiskolai nyelvi képzések megoldatlansága; szólni kellene olyan kérdésekről, mint az alulfinanszírozott egyetemek, főiskolák - a dologi értelemben alulfinanszírozott egyetemek, főiskolák - problémáinak kezelése; szólni kellene arról, amivel egyébként elvileg egyetértünk, hogy milyen eszközökkel lehetne, illetve kellene a magyar felsőoktatás gazdasági önállóságát növelnünk, hogyan lehetne a magyar felsőoktatás szereplőit belekényszerítenünk abba, hogy a lehető legjobban és leggazdaságosabban működjenek.

Azt gondolom, egy ilyen anyagban arról is beszélni kellene, hogy miközben ez a kormány büszke a tandíj eltörlésére - ebbe a vitába most aztán végképp nem mennék bele -, és büszke a hallgatói hitelek bevezetésére, legalább ne legyen büszke és említse meg egy ilyen anyagban azt a tényt, hogy 1998 óta egy fillérrel nem emelkedtek a hallgatói normatívák, ma ugyanannyi áll rendelkezésre egy főre nominálisan, tehát 70 ezer forint, a hallgatói ösztöndíjrendszer kiépítésére, szociális segélyekre, tanulmányi ösztöndíjakra, mint 1998-ban, és ez nyilván nem segíti az esélyegyenlőséget az egyetemek, főiskolák szintjén.

Azt gondolom, hogy érdemes lenne ezeket, mindkét anyagot újragondolni, a beszámolót kibővíteni azokkal a valóságos problémákkal és helyzetelemzésekkel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ami ebből hiányzik, és az elkövetkező időszakra vonatkozó stratégiát pedig levenni a napirendről.

Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)