Készült: 2024.05.10.23:09:42 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

268. ülésnap (2005.11.21.), 42. felszólalás
Felszólaló Sági József (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka elhangzik az interpelláció/kérdés/azonnali kérdés
Videó/Felszólalás ideje 3:01


Felszólalások:  Előző  42  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SÁGI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! A kormánypártok választási ígéreteik, kormányprogramjaik és nyilatkozataik szerint mindennek elé helyezik a gyermekeket. Önöktől elmondásaik alapján aggodalmas kisgyerekek kérdezik meg a jövőjüket. Ezt elhisszük, mert valóban elég nagy a baj ahhoz, hogy már a kisgyerekek is aggódjanak, és főleg a falura született kisgyerekek. Sokuknak ugyanis már vagy megszűnt, vagy megszűnés előtt áll óvodájuk és iskolájuk, bár ön nemrég azt ígérte, megtarthatják azokat. Nem így történt, ezért kisgyerekek tízezrei utazhatnak hajnalban, fizethetik egyre dráguló bérleteiket, amiről egyébként önök azt ígérték, hogy ingyenes lesz.

Most a kollégiumaik kerülnek sorra. A 2006. évi költségvetés során arról folyik a vita a kormánypártok között, hogy gyerekenként 60 ezer vagy csak 40 ezer forintot vegyenek-e el tőlük. Önök szerint tehát a kérdés az, hogy minden tizedik vagy minden hatodik kollégista pénzét vegyék-e el. A választások után született kormányprogram az évtizedek óta csak pusztuló közoktatási kollégiumok fejlesztéséről is szólt. Ezt mostanában már olyannyira szeretnék elfelejteni, hogy ön egy írásbeli kérdésre adott válaszában egyenesen letagadta, ami a kormányprogramban feketén fehéren ott áll.

Persze, van is okuk a szégyenre. Éveken át egy fillért sem adtak a Nemzeti Kollégiumi Közalapítványnak, ami egyetlen forrása volt a kollégiumok fejlesztésének; nemrégiben az alapítványt is megszüntették. Pedagógusok helyett felügyelőket akarnak a kollégiumokba; most pedig csökkenteni tervezik a kollégiumok állami támogatását. Ez azt jelentené, hogy a költségvetés már csupán a kollégiumok fenntartási költségeinek 60 százalékát támogatná. Tudja-e, miniszter úr, hogy ez az arány 2000-ben még 93 százalék, 2001-ben 96 százalék volt, de még 2002 végén is a költségek 86 százalékát állta a költségvetés?

(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Tisztelt Miniszter Úr! Ön, aki arra kényszeríti a diákokat, hogy minél kisebb korban a szüleiktől távol nevelkedjenek, a családi élet biztonságáért cserébe mindössze ennyit tud kínálni a kollégista diákoknak? A polgári kormány a kollégiumok működési kiadásait csaknem százszázalékosan biztosította, és több milliárdos kollégiumi fejlesztést indított el. Ez már a múlté sajnos.

Miért sajnálja ön a pénzt a kistelepülésen élők gyermekeitől? Ön igazságos vagy igazságtalan cselekedetnek tartja, hogy a gyengéktől vesznek el? És végül: ön, aki szinte luxuskörülmények között él, emberségesnek tartja-e az ön elképzeléseire formált kollégiumba adni a gyerekeit? Tisztelettel várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)




Felszólalások:  Előző  42  Következő    Ülésnap adatai