Felszólalás adatai

SZABÓ GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves kitartó, kötelességtudó Képviselőtársaim és türelmes Érdeklődők! Akinek kezébe került a most vitatott törvényjavaslat, azt tapasztalhatta, hogy igen terjedelmes, széles körű módosításról van szó, én a magam részéről szívesebben nevezem ezt egy új területfejlesztési törvénynek is. Nemcsak ennyien vették kézbe, mint amennyien itt vagyunk, hanem sokkal több képviselőtársam vitathatta az elmúlt egy-másfél esztendő során, sőt mit több, nyugodtan állíthatom, hogy sok ezren láthatták, vehették kézbe, vitathatták különböző változatait, hiszen példátlan, vagy inkább fogalmazzak úgy, példaértékű szakmai-politikai előkészítés előzte meg a benyújtott törvényjavaslatot.

Ennek kapcsán sokfajta vélemény elhangzott, és két jellemzően visszatérő dologra én is szeretnék reagálni. Volt, aki azt mondta, nem is érti, miért van szükség egy kvázi teljesen új törvényre, hiszen a területfejlesztésnek ma is megvannak a különböző szintű intézményrendszerei, azok ellátják a feladatukat, megfelelően működnek, tehát ez a törvény nyugodtan elhanyagolható. Volt olyan, aki azt a vélelmezést fogalmazta meg, hogy bizonyára azért kell egy új törvény, mert az uniós csatlakozás során van egy ilyenfajta uniós követelmény vagy elvárás.

Ez utóbbival kezdeném, mert ezt szeretném tisztázni a félreértések elkerülése kedvéért. Az Európai Unió ugyan meghatározza a területfejlesztés különböző szintjeit, de semmifajta kötelező előírást nem ír elő az intézményrendszerrel kapcsolatosan. Ezzel arra is szerettem volna reagálni, amit az egyik ellenzéki képviselőtársam megfogalmazott: netalántán az is gond lehet, hogy késésben vagyunk, miután a törvény a benyújtáshoz képest későn került vitára. Itt az uniós források fogadására alkalmas intézményrendszerrel kapcsolatban szeretném megnyugtatni, hogy erről szó sincs. Aki egy kicsit is tájékozott ebben a kérdésben, az pontosan tudja, hogy az európai uniós források fogadását az operatív programgazdáknak és a hozzájuk kapcsolódó közreműködő szervezeteknek kell elvégezniük.

Szóval, nem ez a gond. A gond az - ezt határozottan le merem szögezni, ezért is indokolt és célszerű ennek a törvényjavaslatnak a benyújtása -, hogy a mai rendszer, a területfejlesztés mai intézményrendszere egyszerűen nem alkalmas a fejlesztéspolitikai, a területfejlesztési feladatok ellátására. Ezt az állítást kellene röviden indokolni az időkeretek között, és erre tennék most kísérletet.

Nos, ha a mai intézményrendszert vizsgáljuk - pillanatnyilag most tekintsünk el az országos szinten jelentkező feladatoktól -, akkor azt látjuk, hogy a fejlesztéspolitika feladatai megjelennek a települések szintjén, megjelennek a megyék szintjén, és megjelenhetnek a regionális szinten is. Ami a települési szintet jelenti, közhelyszerű, de mégis igazság, mindannyian tudjuk: a magyar önkormányzati rendszer 1990-ben, bár rendkívül sok progresszív elemet tartalmazott, mégis premodern irányba fordult, mert ugyan a települések számára igen sokrétű feladatot fogalmazott meg, ugyanakkor a szétaprózott, széttagolt, sok-sok kistelepülést tartalmazó településhálózat, települési rendszer egyszerűen nem volt alkalmas bizonyos feladatok ellátására. Nyugodtan mondhatom, talán a legkevésbé volt alkalmas arra, hogy a különböző települések fejlesztési feladatait egy-egy összetartozó, azonos paraméterekkel vagy identitástudattal rendelkező kistérség vagy nagyobb térség fejlesztéspolitikai törekvéseit, gazdasági erőforrásainak az összefogását összefogja, koordinálja, elősegítse a hatásosabb fejlődést.

Igaz, erre azt lehet mondani, hogy ma is vannak kistérségek, sőt vannak kistérségi társulások. Ezzel kapcsolatban azonban azt kell megjegyeznem, hogy ezek a kistérségek vagy statisztikai mérési egységként léteznek, amelyekben nem működnek vagy nem mindegyikben működnek kistérségi társulások, vagy ha működnek, talán nem teljeskörűen működnek. Vannak kistérségi fejlesztési társulások, amelyek ugyan létrejöttek, de vagy túlságosan nagyok, vagy túlságosan kicsik, azután vannak települések, amelyek adott esetben három kistérséghez is tartoznak, és vannak települések, amelyek egyhez sem tartoznak. Ennélfogva egészen biztos, hogy kistérségi szinten ma nincs olyan intézményi rendszer, amely alkalmas lenne a fejlesztéspolitikai feladatok fogadására, illetve ilyen jogcímen a különböző hatáskörök telepítésére.

Nos, ami a megyét illeti, itt is nagyon sajátos a helyzet. Van egy nagyon erős politikai legitimitással rendelkező önkormányzati szint. Mindössze annyi a gond, hogy ez az önkormányzati szint minden alkotmányos beágyazódottsága ellenére egyszerűen nem rendelkezik területfejlesztési feladatokkal, ezért a törvény 1996-ban létrehozta mellette az úgynevezett fejlesztési tanácsot, amely nagyon izgalmas, érdekes és hektikus testület, hiszen dekoncentrált állami szervektől a választott emberekig és a minisztériumi delegáltakig sok mindenki részt vesz benne, de néhány megyét kivéve ezek a fejlesztési tanácsok sem kaptak sem elegendő forrást, sem elegendő feladatot, hogy érdemben tudjanak kezelni fejlesztéspolitikai problémákat.

Közben az is kiderült, hogy a fejlesztési terület, a fejlesztési feladatok - itt már nyugodtan hivatkozhatunk bizonyos fajta uniós elvárásokra és normákra - meghatározó területe uniós szinten az a bizonyos NUTS II. szint, amit mi egyszerűen régiónak vagy nagytérségnek nevezünk, és amelyből Magyarországon pillanatnyilag hét van.

Beszéljünk most a régióról, ahol semmifajta önkormányzat nincs, ellentétben az előző szintekkel, amelyekről beszéltem, viszont van egy fejlesztési tanács. Az embernek csak azon kell elgondolkodnia, vajon miért is nevezik ezt regionális fejlesztési tanácsnak, és azon kívül, hogy régiókban működnek, régiós székhelyeken vannak, sok más érvet nem nagyon találnánk. Ha a jelenlegi összetételüket megnézzük, akkor azt tapasztaljuk, hogy a huszonkét szavazati jogú tagból tizenkettőt az ágazati minisztériumok és a funkcionális minisztériumok delegálnak oda. Azután még azt is tapasztaljuk, hogy ezek a minisztériumok önkényes jókedvük vagy rosszkedvük alapján döntik el, hogy egy helyi politikust bíznak-e meg a tárca képviseletével, vagy pedig éppen egy köztisztviselőt bíznak meg a tárca képviseletével. Persze, van még hat választott ember és néhány más delegált is, és számos tanácskozási jogú résztvevő, csak kérdezem, egy ilyen testület alkalmas lehet-e a regionális érdekek artikulálására, megjelenítésére és hatásos képviseletére. Vagy kérdezem: vajon ha a közpénzek elköltéséről van szó, akkor adott esetben egy ilyen testületnél az úgynevezett felelősség, méghozzá a politikai felelősség hogyan érhető tetten?

Magyarán szólva, nyugodtan mondhatjuk, hogy hiányzik a kistérségi koordináció, hiányzik a középszint a magyar közigazgatásból, a területfejlesztésből és az önkormányzati rendszerből egyaránt.

Ha azt kérdeznék képviselőtársaim, van-e hátrányos következménye, akkor azt mondom, hogy számos, de csak néhányat említenék. Tudjuk azt, hogy a közvetlenül területfejlesztési célt szolgáló források nagyon elaprózottan kerültek felhasználásra, átlagos nagyságrendjük 10 millió forint alatt van az elmúlt évek tapasztalatai alapján, nem szolgálják a gazdaságfejlesztést, inkább önkormányzati infrastruktúra-fejlesztési forrásokat pótolnak, ezáltal a területi felzárkóztatást nem, holott a pénzek elosztása GDP-arányosan szokott történni. Azt is látjuk - nyilván az intézményrendszer gyengeségeivel is összefüggően -, hogy a fejlesztési források túlzottan központosítottak, a potenciális pályázók számára szinte átláthatatlanok. Ma Magyarországon nagyjából ezer jogcímen lehet különböző fejlesztési támogatáshoz jutni, és az is biztos, hogy a nagy számú fejezeti kezelésű fejlesztési forrás lehetetlenné teszi bármilyen jó szándék, bármilyen kormányzati felelősség mellett is az érdemi koordinációt, és ez pazarló, rossz felhasználást eredményez.

Mindezek alapján nyugodtan állíthatjuk - ezt számos adat, információ alátámasztja -, hogy a magyarországi területfejlesztési intézményrendszernek ez a fajta gyengesége, szervezetlensége és eklektikussága hozzájárult ahhoz, hogy a területfejlesztés nem eredményezte azt, minden kormányzati jó szándék mellett sem, hogy azok a területi különbségek, amelyekre képviselőtársam, Vargáné Kerékgyártó Ildikó már utalt, csökkenjenek Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben, nemcsak a kistérségek között, hanem a megyék között és a régiók között is, inkább növekedtek. Magyarán szólva, tisztelt képviselőtársaim, éppen ideje annak, hogy egy új és korszerűbb területfejlesztési intézményrendszert alkossunk meg.

Úgy ítélem meg, ezt a frakcióm nevében is mondom, hogy az a törvényjavaslat, amely benyújtásra került - és nevezzük ezt nyugodtan egy új törvénynek -, kifejezetten a magyar területfejlesztési, de talán fogalmazhatnék úgy is, hogy a közigazgatási és önkormányzati rendszer gyengeségeire koncentrál. Ma itt ugyan sok bírálat elhangzott, sok kifogást megfogalmaztak egyes képviselőtársaim, de mégis vegyük észre, hogy ennek a törvényjavaslatnak az alapvetése két nagyon meghatározó szintet emel ki a törvényjavaslatból.

(21.00)

Az egyik maga a regionális szint, és itt valóban drámai átalakulást tervez, hiszen az előbb említettem, hogy a korábbi, illetve a jelenlegi regionális fejlesztési tanácsokban 12 kormányzati delegált képviselő van. Most e tucatnyi ember közül mindössze egyet hagyna meg a javaslat, és helyükbe helyben választott, igen, politikai testületekben mandátumot szerzett megyei és megyei jogú képviselőket helyezne. Volt itt olyan, aki fölvetette, hogy micsoda dolog ez, merthogy ezek politikai testületek. Én viszont szeretnék csak szerényen visszakérdezni, hogy tudnak-e olyan megoldásról bárhol a fejlett demokráciákban, ahol közpénzeket, hazaiakat, netalántán külföldieket, azaz uniós pénzeket ne olyan testületekre bíznának, amelyek amellett, hogy anyagilag és jogilag is felelősek, politikai felelősséget is viselnek. És ha netalántán szamár döntéseket hoznak, amelyek a választók többségének nem tetszenek, akkor lecserélésre kerülnek, mint ahogy minden választott testületnek ez a dolga, és minden olyan szervezetnek, illetve testületnek, amely közpénzekkel kell hogy gazdálkodjon. Tehát ez egy nagyon helyénvaló döntés, illetve javaslat a törvényben megfogalmazva.

Azt hiszem, hogy a partnerség intézménye egyáltalán nem sérül, hiszen magától értetődik, hogy mindazok, akik a területfejlesztésben érdemi szerepet kaphatnak, kamarák, munkavállalói szervezetek és azon civil szervezetek is, amelyek ezzel foglalkoznak, saját elhatározásuk alapján szerepet kaphatnak, és regionális szinten, igaz, reprezentatív módon, de megjelennek a kistérségek képviselői is.

A másik nagyon fontos törekvése és egyben szándéka a törvénynek magától értetődően, hogy azt a bizonyos települési szétaprózottságot szüntesse meg a kistérségi fejlesztési tanácsok létrehozásával. Itt is egészen természetesnek tartom, hogy a kistérségi fejlesztési tanácsok szavazati jogú tagjaiként csak a polgármesterek szerepelhetnek. Volt, aki itt az előbb fölvetette, hogy micsoda dolog, hogy bizonyos kistérségekben valamifajta végrehajtó bizottságot is létrehozzanak a törvényjavaslat szerint. Hát, ilyenkor egy kicsit mindig elcsodálkozom, mert ha figyelmesen végig tetszenek olvasni, akkor abból az derül ki, hogy itt arról van szó, hogy bizonyos nagy létszámú kistérségekben, mert eléggé különböző településszámot tömörít egy-egy kistérség, ha úgy gondolják, ha akarják, akkor létrehozhatnak egy elnökséget, és bizonyos feladatokat akár rájuk is ruházhatnak, teljesen önkéntes alapon, ha ők ezt jónak látják.

Tisztelt Képviselőtársaim! Nekem, anélkül, hogy belemennék további részletekbe, az a meggyőződésem, hogy minden elhangzott fölvetés, sokszor csak csodálkozva hallgatott és indokolatlan és talán beleértelmezett vagy felszínes olvasás alapján nem kellően tisztázott dolog vetődött fel, de mégis az a meggyőződésem, mi több, a tapasztalatom is, hogy egy szakmailag kiérlelt törvényjavaslat fekszik a Ház előtt.

Nekem az is személyes tapasztalatom, amit az elmúlt egy-másfél éves vitákban, szakmai és politikai fórumokon nyertem, hogy azok, akik ennek a törvénynek a címzettjei, alanyai lennének, jelesen az önkormányzatok, gazdasági szervezetek igenis várják ezt a törvényt. Szeretnék, ha ez minél előbb megszületne.

Mi több, hadd tegyem hozzá, hogy a törvény koncepcionális alapvetésével egyetértenek. Mi több, hadd fogalmazzam meg, hogy azok a fölvetések, bírálatok, kritikák, amelyeket itt most ellenzéki képviselőtársaim többségétől hallottam, azok sem kérdőjelezték meg koncepcionális alapvetésében a törvényt. Egy-kettő talán igen, de ha igen, akkor csak az általánosság szintjén. Ennek ellenére, vagy ezzel együtt is egészen biztos vagyok abban, hogy mint minden törvényjavaslat, ez is a viták során formálódhat, és befogadást nyerhetnének olyan módosító indítványok, amelyek indokoltak, megfontolásra érdemesek, mi több, talán szükségszerűek is. Hiszen gondoljunk csak az éppen tegnap elfogadott többcélú kistérségi társulásokról szóló törvényre, amely szerint az ebben a törvényben megfogalmazott kistérségi fejlesztési tanácsokkal foglalkozó rész bizonyos korrekcióját szükségesnek kell tekinteni.

Kedves Képviselőtársaim! Persze, tisztában vagyok a realitással is. Azaz azzal, és ez itt kiderült a bizottsági előadók szerepléséből is, hogy néhány kérdésben, méghozzá alapvető, fontos kérdésben, de talán úgy is mondhatnám, hogy leginkább a regionális szint szabályozásában valóban nem sikerült a koalíciós frakciók között egyetértésre jutni. Így azzal is tisztában vagyok, hogy jelen formájában nagy valószínűséggel, legalábbis ma ez a meglátásom, ez a törvény nem fog támogatást nyerni. Hadd tegyem hozzá, mérhetetlenül sajnálom, mert tényleg meggyőződésem, mi több, hadd hangsúlyozzam ismét, számos helyen szerzett tapasztalatom, hogy a törvény igenis jól szolgálná a területfejlesztési intézményrendszer modernizációját, mi több, alapvetése lehetne egy később, nyilván a megfelelő politikai feltételek fennállása esetén megvalósítható, vagy megvalósítandó közigazgatási, államszervezési reformnak is.

Egészen biztos vagyok abban, hogy nagyon jól szolgálta volna a decentralizációs törekvéseket, vagy nevezzük egyszerűbben úgy, hogy olyan testületek létrehozását, amelyekkel közelebb visszük az emberekhez a döntéseket, és abban pedig száz százalékig biztos vagyok, hogy nagyságrendekkel jobbá tehette volna az intézményrendszer célszerű és ésszerű kihasználása azt a forráskoordinációt, amelynek mai színvonala egészen biztos, hogy nem kielégítő. Hát, kérem tisztelettel, nincs más megoldás, mint hogy tudomásul fogjuk venni a frakció részéről, hogy itt is bekövetkezett az, amire Murphy oly szellemesen utalt már több alkalommal, jelesen, hogy az érvek és az érdekek csatájából korántsem mindig az érvek tudnak győztesen kikerülni. Ha az érdekeket nem tudjuk bizonyos területeken egyeztetni, akkor nem tudunk megfelelő, mondhatnám úgy is, hogy a mi meggyőződésünk szerint célszerű és ésszerű döntést hozni.

Ezzel együtt is természetesen nem tartjuk fölöslegesnek a vita lefolytatását, ezt fontosnak és lényegesnek tartjuk, mert azért látszik, hogy bizonyos területeken, az egyik meghatározó sarokpontjánál a törvénynek, a kistérségi szint szabályozásánál talán konszenzusra tudunk jutni, talán még többpárti konszenzusra is tudunk jutni. És ha már pusztán ezt értük el, akkor számomra, számunkra az is nyereség. Ha pedig netalántán ennél valamivel több is kijöhet belőle, és engedjék meg, hogy töretlen optimizmusomnál fogva ezt a reményt ne adjam fel, akkor kivételesen boldog leszek, és talán akkor nem volt hiábavaló ez a nagyon hosszú, nagyon fáradságos, nagyon alapos szakmai és politikai előkészítés.

Ebben a reményben köszönöm meg figyelmüket, és kívánok eredményes tanácskozást. (Taps a kormánypárti padsorokban.)