Felszólalás adatai

Én is bízom abban, hogy nemcsak a kormánypárti elnök úrnak nem lesz bántódása ebből, hanem az ellenzéki képviselőknek sem, hogy én ilyet mertem mondani. Ez különösen azért volt fontos, mert valóban jó volt megállapítani azt, hogy a bizottság tagjai, a szakértők, illetve azok, akik megjelentek a bizottság ülésein - persze volt néhány kivétel is - mind arra törekedtek, hogy valóban egyfajta helyzetképet vázoljanak fel, hogy milyen tényszerű tények vezethettek oda, hogy ez az adósságállomány ekkora nagy mértékű lett a lakosság körében, és valóban, mindenki javaslatot tett arra is, hogy a következő időszakra vonatkozóan hogyan nem fordulhat majd elő az, hogy ekkora mértékű legyen az eladósodás mindenféle gát nélkül.

Az egyik az, ami engem egyébként foglalkoztatott a bizottság tevékenysége során, hogy valóban, a felelősség, illetve a felelősség mértéke bármilyen formában megállapítható lesz-e. Én igazából arra a felelősségre gondolok, amely akkor érződik bárkiben is, amikor utólag rájön arra, hogy itt jó néhány hibát vétett. Ahogy én a bizottság munkáját figyeltem, és részt vettem az üléseken, bizony-bizony mindenki azért, főleg a meghívott szervezetek vezetői, mindenki arra törekedett, hogy ezt a fajta felelősséget valamilyen formában tompítsa.

A Magyar Nemzeti Bank vezetői egyértelműen arra hívták fel a figyelmet, hogy igazából a Magyar Nemzeti Banknak mint pénzintézetnek erre nem volt kihatása, hiszen nem voltak olyan intézkedési lehetőségei, amelyek konkrétan befolyásolhatták volna ezt a folyamatot, egyébként is őnekik a fiskális és monetáris politika közötti kapcsolatrendszer esetében van leginkább feladatuk. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének képviselői mind-mind elmondták, hogy ők már hivatali idejüktől függően természetesen jelezték azt, hogy itt probléma lehet, de a hiányzó eszközök miatt ők nem tudtak ezen a területen beavatkozni. A Bankfelügyelet, a Bankszövetség képviselői mind-mind ugyanezeket a tényezőket sorolták fel, hogy bizony-bizony lehetett volna itt valamilyen formában beavatkozni, jó néhányan már ezt jelezték is. Itt nagyon fontos az időpont, mindenki elmondta, hogy 2007-2008 között itt egyrészt a külföldi pénzintézetek, illetve pénzügyi szervezeti, felügyeleti rendszer tájékoztatása során itt már lehetett érezni azt, hogy itt bármilyen probléma lehet. Ők jelezték is egyébként ezt ilyen szinten, de különösebb következménye nem volt ennek a dolognak.

Természetesen kíváncsi voltam arra is, hogy az előző kormányzat bármely képviselője a jó értelemben vett felelősséget magáénak tudja-e. Nem azt, hogy most mindent magára kell vállalni, hanem egyértelműen azt, hogy bárkiben is felsejlik-e az a dolog, hogy talán ezt nem lehetett előre látni, de így utólag megállapítható az, hogy ha bármilyen intézkedést tettünk volna, akkor az valamilyen formában legalább tompította volna ennek a felhalmozódott óriási mértékű devizaadósságnak a jelenlegi időszakra történő következményeit.

Azért hadd mondjak néhány mondatot arról, ami különösen a mostani vitát jellemzi! Ez nem kritika senki szempontjából, hiszen ez az alkotmányügyi bizottság albizottsága volt, ennek megfelelően természetesen mindenki nem lehetett tagja, de most jó néhányan, akik hozzászóltak, próbáltak néhány álkérdést itt felvetni és megvitatni velünk, olyan álkérdéseket, amelyek egyébként semmilyen formában nem tartoznak hozzá a mostani napirendhez. Az egyik például az, amely szerint az 1998-2002 közötti lakástámogatási rendszernek bármilyen formában szerepe lehet-e, ez okozhatta-e a lakossági devizaeladósodást. Én azt gondolom, hogy aki ilyen kérdést vet fel, az vagy az adott frakció politikai sajtóosztályáról kapta az instrukciókat, hogy mi alapján kell felszólalnia, vagy ténylegesen azt gondolja, hogy ennek bármilyen köze lehet hozzá. Vagy például az, hogy a devizában történő hitelfelvétel lehetőségének a megengedése okozta-e a devizaeladósodást, amelyben most vagyunk, ez ugyanolyan álkérdés, mint az előző volt, hiszen nem gondolhatja senki sem azt, hogy egy ilyen lehetőségnek a megengedése okozta a mostani problémát, sokkal inkább az olyan közvetlen tényezők, amelyekről természetesen szeretnék majd szólni.

A másik dolog az, amit már korábban is mondtam, hogy itt nagyon sokan elmondták tényszerűen, hozzászóltak, vagy - használjam ezt a kifejezést - bevallották, hogy bizony-bizony 2007 végén, 2008-ban már mindenki látta, vagy láthatta azt, hogy baj lesz, és pontosan itt hozom elő még egyszer a kormányzati felelősség kérdését. Megmondom őszintén, nagyon nehezen éltem meg azt, amikor az előző két kormányzat pénzügyi vezetői, miniszterei, kormánytagjai az albizottság ülésén, vetített előadásban 15-20 percen keresztül szakmai előadást tartottak nekünk arról, hogyan is néz ki ez a helyzet, hogyan néz ki a devizaeladósodás, milyen következményei lettek ennek.

(19.40)

Nagyon rossz volt látni ezt. Draskovics korábbi pénzügyminiszter úr kifejezetten fennhéjázó magatartások közepette adta elő ezt az előadást. És amikor megkérdeztük tőle azt, hogy ha ennyire tisztában van azzal, hogy egyébként a devizahitelezésnek milyen következményei lesznek vagy lehetnek, akkor miért nem tett az előző kormányzat semmit sem azért, hogy ha ez tényleg 2008-ban látható volt, hogy beavatkozzon, akkor csupán egy vállrándítás volt a reakciója, illetve az, hogy persze, ezt egyébként így, ilyen formában nem is lehetett látni, és előhozta azt, hogy a lakosságnak egyébként mekkora szerepe van abban, hogy idáig vezetett ez a dolog. Tehát akkor, amikor én itt a felelősség kérdésének dolgait kerestem a bizottsági munka során, akkor bizony ezt nagyon nehéz volt megélni.

Én nem azt vártam, szerintem senki nem azt várta volna, hogy ott önbevallásszerűen mindenki elmondja, hogy bizony-bizony ezt rontottuk el és ezt kellett volna csinálni, csupán valóban a felelősség beismerésének lehetőségét, amely megmutatta volna azt, hogy lett volna lehetőség arra, hogy ez a folyamat tompítható legyen. És pontosan erre szeretnék rávilágítani, hogy akkor, amikor kiderült az, hogy 2008-ban már látható volt ez a dolog, akkor a következő két aktív kormányzati évben miért nem történt egyetlenegy olyan intézkedés sem, amely abba az irányba mutatott volna, hogy a korábbi kormányzat felismerte ezt a problémát és tett volna érte valamit. Mondhatták volna azt, hogy igen-igen, láttuk, elkezdtünk rajta dolgozni, de nem jutottunk a végére, mert 2010-ben történt egy kormányváltás. Tudtuk azt, hogy ez egy összetett probléma, ennek megfelelően nagyon sok láncszerű intézkedést kellett volna hoznunk, de ennek sem jutottunk a végére. Nem ezt mondták, hanem azt mondták folyamatosan, hogy nekik ehhez az égvilágon semmi közük nincs, meg egyébként is a devizaeladósodás egy Nyugatról érkezett folyamat volt, így lehetett csak hozzájárulni ehhez a dologhoz. Én tehát akkor, amikor ezt a dolgot vizsgáltam, akkor leginkább erre lettem figyelmes, ezt a következtetést vontam le.

Egyébként nagyon örülök a határozati javaslatban foglaltaknak. Azt gondolom, hogy az abban leírtak jobb híján előremutatóak, hiszen talán azt meg lehet akadályozni, hogy a következő időszakban ilyen mértékű pénzügyi csapdába ne kerülhessen egyetlenegy társadalmi réteg sem. A másik pedig az, amire talán ráirányítja igazán a folyamatot, illetve a figyelmet, az, hogy soha többet ne legyen olyan kormány Magyarországon, amely amikor lát egy problémát, homokba dugja a fejét, és azt mondja, hogy na, majd megússzuk valahogy, és nem avatkozik közbe. Jól vagy rosszul, az egy másik kérdés, de semmilyen formában nem avatkozik közbe.

Úgyhogy azt gondolom, másokkal ellentétben nagyon sokan elmondták azt, hogy ez egy kétségbeesett pótcselekvés lenne; nem, ez talán egy előremutató lépés. Az első lépés mindenképpen, és én magam is nagy örömmel figyeltem azt, hogy felvetődött a magáncsőd, a családi csőd lehetőségének intézménye. Nagyon örülnék neki, ha ez valóban egy intézményes formában kiépülne.

Egyetlenegy dolgot szép halkan, zárójelben szeretnék elmondani: a jelenlegi problémára biztos nem ez a megoldás. Az egyetlen megoldás biztos nem ez, hogy most azt mondjuk, zászlónkra tűzzük, hogy bevezetjük a családi csőd intézményét, és akkor mindent megoldottunk ezen a területen. Ez biztos, hogy ha végiggondolunk egy ilyen keretszabályozást, abban egy nagyon fontos, szükséges, de semmiképpen nem elégséges eszköz lenne.

Elnök úr, köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)