Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. PALKOVICS LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Képviselő Urak! Két ügyben szeretnék nagyon röviden hozzászólni, a két percet lehet, hogy kicsit túl fogom lépni. Az egyik: Volner képviselő úr…

ELNÖK: Nincs kétperces időkeret, államtitkár úr, nyugodtan!

DR. PALKOVICS LÁSZLÓ, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm. Volner képviselő úr felsőoktatás-finanszírozására vonatkozó megjegyzésére: én azt hiszem, itt valami félreértésről lehet szó. Képviselő úr azt mondta, hogy a felsőoktatás költségét kétharmad részben a hallgatók fizetik, és csak egyharmadban részben használunk erre közösségi forrásokat.

A magyar felsőoktatás teljes éves költségvetése évek óta valahol 500 milliárd forint körül mozog, 470 és 530 milliárd forint között. Ennek a struktúrája a következőképpen néz ki. Körülbelül 100 milliárd forint az, amit a klinikákkal rendelkező intézményekben a közgyógyellátásra fordítunk, ennek nyilván van oktatási, kutatási része, és van a gyógy­ellátási része. A maradék 400 milliárd forintból 200 milliárd forint az, amit a központi költségvetés biztosít a felsőoktatási intézményeknek. Azt hiszem, ha megnézik a tavalyi vagy az idei költségvetést, ez a szám egyértelműen látszik benne, az idei költségvetéshez képest a jövő évi költségvetés növekedett.

Körülbelül 100-120 milliárd forint az az összeg, amit közösségi támogatásokból, tehát különböző grantekből, európai uniós, illetve hazai grantekből kapnak és nyernek a felsőoktatási intézmények; és a maradék 100 milliárd forint körülbelül az, ami a felsőoktatási intézmények saját bevétele. Ez jelentős részben egyébként valóban az oktatásra szánt költségtérítés, ha úgy tetszik, az oktatási költség. Azt persze hozzá kell tenni, hogy ebből a 100 milliárd forintból, ami a teljes összegnek ugye akkor a 20 százaléka, tehát nem a kétharmada, ahogy ezt képviselő úr említette, ez a 20 százalék tartalmazza a magyar felsőoktatásban körülbelül 25 ezer külföldi hallgatónak a költségtérítését is. Tehát ilyen értelemben, azt hiszem, itt félreértésről lehet szó, ez a szám, ez az egyharmad-kétharmad, így nyilván nem stimmel.

A második eleme a hozzászólásomnak, ami képviselő asszonytól is elhangzott, és a sajtóban is lehet olvasni, hogy az összeszerelő üzemek számára képez a magyar oktatás és nyilván ezen belül is a felsőoktatás alacsonyan képzett és olcsó munkaerőt. Én azért nem is reagáltam igazán ezekre a sajtóban, mert azt hiszem, hogy ott bármit lehet, a magyar Országgyűlés tekintélyéhez viszont, azt hiszem, hozzátartozik, hogy ilyen típusú kijelentéseket ne hagyjunk valamifajta megjegyzés nélkül.

Nekem volt szerencsém korábban több ilyen „összeszerelő üzemnek” nevezett vállalatnál dolgozni, és én azt hiszem, nyilván itt egyfajta helyzeti előnyben vagyok, de nagyon röviden azért elmondanám, hogy hogy működnek ezek a vállalatok, mit jelent egy ilyen, idézőjelben „összeszerelő üzem”. Ezek az összeszerelő üzemek valóban alkalmaznak betanított munkásokat. Ezeket a munkásokat ők kiképzik és folyamatosan továbbképzik. Ezek a munkások valóban összeszereléssel vagy a technológia másfajta üzemeltetésével foglalkoznak, de a folyamatos képzés és továbbképzés miatt az ő tudásuk folyamatosan nő. Ilyen értelemben, én azt hiszem, hogy itt egy olyan érték teremtődik meg, ami utána bárhol máshol használható.

Alkalmaznak szakmunkásokat. Ezek a szakmunkások ma már, ha megnézzük a magyar gazdaság technológiai fejlettségét, az OECD-össze­hasonlításban Németország után Magyarországon a legnagyobb a technológiai hozzáadott érték az itteni gyártási folyamat alapján. Ez azt jelenti, hogy ezek a szakmunkások, akik a szakképző intézményekben végeznek, már nem azzal a fajta tudással rendelkeznek vagy kell hogy rendelkezzenek, amit mondjuk, húsz évvel ezelőtt igényeltek, ők már azon a határon vannak, hogy egy nagyon bonyolult technológiát kell tudni üzemeltetni.

Ezekben az összeszerelő üzemekben magához a gyártási folyamathoz, tehát az értékteremtési folyamathoz tartoznak mérnökök. Ezeknek a mérnököknek az a dolguk, hogy azt a technológiát, ami ott működik, tervezzék, üzemeltessék, karbantartsák, javítsák. Ez szintén nem olcsó mérnököket jelent, hanem ez valóban drága és magasan képzett mérnököket jelent.

Tartalmaz olyan közgazdászokat, akik értik az értékteremtő folyamatot, le tudják írni. Ezeknél az önök által összeszerelő üzemnek nevezett vállalatoknál a vállalat alkalmaz közgazdászokat nagyon sok területre, kereskedőnek, beszerzőnek; alkalmaz jogászokat; alkalmaz humánerőforrás-menedzsmenthez értő szakembereket; alkalmaz nyelvtanárokat; alkalmaz egy sor olyan szakembert, akik szükségesek ahhoz, hogy ezek a vállalatok tudjanak működni.

Hogy mennyire nem összeszerelő üzemnek tekinthetőek ezek a vállalatok: amikor a rendszerváltoztatás után ezek a vállalatok megjelentek Magyarországon, jelentős részük valóban csak összeszereléssel, tehát valamifajta gyártással foglalkozott, de az összeszerelés is egy nagyon fontos dolog. A megmunkálás nem összeszerelés, tehát vigyázni kell, hogy mit mondunk. Ma ezen vállalatok jelentős része innovációs központtá vált, tehát azon túl, hogy ők valóban gyártanak valamit ‑ és egyébként nemcsak technikai-műszaki vállalatok tartoznak ide ‑, ezen vállalatok jelentős részének már van fejlesztő, innovációra alkalmas társasága; ezek a vállalatok Magyarországon saját forrásból 150 milliárd forintot költenek évente kutatás-fejlesztésre és innovációra. Ez az összeg és ez a számosság emelte egyébként Magyarországot Kelet-Közép-Európában a vállalati innováció élországává.

Hogy ezek a vállalatok aztán még ezen túl mi mindent tesznek, és amikor arról beszélünk, hogy összeszerelő üzemként milyen szakembert képzünk számukra, ezek a vállalatok a környezetükbe abszolút integrálódtak, ezek a vállalatok megjelennek a helyi egyetemeken, megjelennek a kormánynál, hogy milyen módon alakítsák át, fejlesszék ezeket a képzéseket.

Én azt hiszem, hogy amikor összeszerelő üzemekről és az ezek számára való képzésről beszélünk, nagyon fontosnak tartom azt figyelembe venni, hogy itt azért egy egészen más típusú dologról van szó. Tehát én azt szeretném kérni mindenkitől, hogy amikor ezeket a kijelentéseket tesszük, akkor mindig gondoljuk azt át, hogy mit jelentenek ezek a vállalatok. Tehát itt nem olcsó, alacsonyan képzett szakemberekről van szó, hanem drága és egyébként jól képzett szakemberekről meg a rájuk vonatkozó igényekről van szó. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)