Felszólalás adatai

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Elnök Úr! Nem gondolom, hogy politikusoknak, az Országgyűlésnek kiváltképp a történelemmel kellene foglalkozni rendszeresen, de ha már politikustársaink különböző alkalmakkor történelmi felfogásukat fejtik ki, akkor időnként kénytelenek vagyunk erre reagálni is. Különösen azért, mert a jelenlegi kormánypártok előszeretettel keresik az alkalmat arra, hogy a maguk történetfelfogását mint általános, egyedül lehetséges történetfelfogást állítsák be a közvélemény előtt. Ennek példája volt a minap, amikor október 19-én a Hadtörténeti Múzeum udvarában csendőr emléktáblát avattak, ahol Lányi Zsolt képviselőtársunk, a honvédelmi bizottság elnöke mondott beszédet és a csendőr hősökről emlékezett meg. Ez bizony visszatetszést váltott ki a közvélemény egy részében - nem az egészben, de a közvélemény jelentős részében.

Miért? Azért, mert az egykori magyar királyi csendőrség nem egyszerűen egy rendfenntartó alakulat volt Magyarországon, hanem egy elnyomó erőszak-szervezeti intézmény, amely a dualizmus korában is és a Horthy-korszakban is a szociális feszültségek által kiváltott népi megmozdulásokkal, parasztmegmozdulásokkal, munkásmegmozdulásokkal szembeni fellépés szervezete volt. Éppen kisgazda képviselőtársaimnak kellene emlékezni arra, például az endrődi csendőrsortűz esetére, ahol a kisgazda-parasztrendezvény résztvevőivel szemben jelent meg a csendőri erőszak.

És hát egy külön fejezet a csendőrség történetében a csendőrség részvétele az 1944-es deportálásokban. Azt gondolom, hogy érthető, ha ezt az emléktábla-állítást - hogy mondjam... - vegyes érzésekkel fogadja a közvélemény. Miközben egyetértek Lányi Zsolttal abban, hogy hiba lenne kollektív bűnösségről beszélni, legalább ennyire hiba lenne a csendőrség kollektív megdicsőülését tűzni napirendre akár egy ilyen emléktábla-állítással is. Különösen az a probléma... - én azt elfogadom, hogy vannak olyanok, olyan idős emberek, akik számára ez fontos, létezik a Magyar Királyi Csendőrbajtársi Közösség, aki ezt az emléktáblát állította, ez magától értetődő, hogy ez így van. Az azonban, hogy egy állami intézményben, a Honvédelmi Minisztérium támogatásával, részvételével történik ez, ezt a magam részéről már szerencsétlen dolognak tartom.

És ha már Lányi Zsolt képviselő úrnak egy ilyen ünnepi aktusáról szóltam, legyen szabad ma reggeli napirend előtti felszólalásának egyetlen mozzanatára visszatérni. Ő egy pákozdi újratemetésre emlékezett, és ezt az újratemetést egy helyes, időszerű, szükséges dolognak tekintem magam is. Annak kapcsán azonban, hogy Lányi képviselő úr a keleti fronton, a Szovjetunióban, egy szörnyű háborúban életüket adott magyar katonákkal kapcsolatban azzal vitatkozott, hogy ők áldozatok lettek volna, és azt hangsúlyozta, hogy ők hősi halottak, akik a hazáért áldozták életüket, én azt gondolom, hogy áldozatok voltak, egy olyan háborúban, amely a náci Németország oldalán folyt, és ugyanúgy nem a hazáért áldozták életüket azok a százezrek, mint ahogy a Magyarországon 1956-ban életüket vesztő szovjet katonák vagy az Afganisztánban 1979-től éveken át életüket vesztő szovjet katonák nem a hazájukért, nem a Szovjetunióért vagy Oroszországért, hanem egy értelmetlen célért áldozták, vesztették az életüket. Érdemes nekünk is ezzel tisztában lenni, amikor emlékezünk, és emlékezni azoknak a felelősségére, akik magyar katonák (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) százezreit értelmetlenül a Donhoz kergették.

Köszönöm szépen a figyelmet.