Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

CZUNYINÉ DR. BERTALAN JUDIT, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Hadd kezdjem én is akként, amiként államtitkár-kollégám kezdte, és sokan itt a végén. Köszönöm szépen azt a vitát, azt a tartalmas vitát, és e Ház falai között hadd hangozzék el az is, hogy ‑ sokáig azt gondoltam ‑, méltóságteljes vitát is, amit ma a szakképzés jövőjét érintően mind köznevelési, mind szakképzési tartalom tekintetében valamennyi frakció részéről hozzá tudtak tenni.

Gúr Nándor képviselőtársamnak hadd mondjam, hogy az én szólásomat a vita közben az fojtotta vissza, ha úgy tetszik, mert végig azt gondoltam, és ezt most is így gondolom, hogy a kulcskérdésekben, a célok tekintetében és a tartalomkijelölés tekintetében valamennyien egyetértünk. Azok a kérdések, amelyekre önök, utalva vagy kérdéseket boncolgatva, feszegetve rákérdeztek, történetesen a részletes vita keretei között keresendőek, és azt gondolom, ott választ is fognak kapni. Az általános vita keretében még mindig az az összbenyomásom, hogy a cél mindnyájunk számára egyértelmű. E tekintetben nem gondoltam, hogy ezt a fajta konszenzust, ami a szakképzés jövőjét érintően most itt, e Ház falai között néhány órára teremtődött, megbontsam. Nem akartam néhány olyan hozzászólással ezt a párbeszédet, mondhatom azt is, hogy szakmai párbeszédet megbontani. Mert nyilván okkal vagy joggal lehetett volna visszamutogatni, visszanyúlni vagy olyan kritikát megfogalmazni, ami ennek az összhangnak az egységét megbontja. De ha erre van szükség, akkor legközelebb élni fogunk a lehetőséggel.

Én kifejezetten a téma miatt, a témában és a szakképzési törvény és a hozzá illeszkedő köznevelési törvény tartalma tekintetében gondoltam azt, hogy az a közel félmilliónyi gyermek, aki ma a szakképzésben szakmát tanul, szerez, akinek a jövőjéről beszélünk, és a bejövő évfolyamonként szintén jelentős számú fiatal, akiknek a mai nappal zárul a beiratkozása, mondjuk, a középfokú oktatási intézményekben, megérdemlik azt, hogy róluk mi itt felelősen és méltósággal vitatkozzunk. Nem mentegetve, de úgy gondolom, amit ön feszegetett akár szakmai tartalomban, akár, amit Kiss László képviselőtársam a kerettanterveknél és a tantárgyi tartalmaknál, az klasszikusan már egy alábontott szakmai vita. Ezt egyébként, úgy, ahogy idézte is, részint az oktatáskutatási és -fejlesztő módszertani intézetnek, részint a kerettantervre javaslatot tevő szakmának kell megvitatnia. A módszertani kérdéseket, azt gondolom, nem is e Ház falai között kell megvitatni, sokkal inkább kell nekünk a keretrendszert kialakítani itt az általános vitában, és a részletes vitánál ennek teret adva, már egy picit közelítve ezekhez a tartalmakhoz.

Azt gondolom, talán mégis az a fontos, hogy úgy tudjuk zárni ezt a mai napot, hogy a célban egyetértünk, és az eszközök tekintetében pedig mód, alkalom és lehetőség van akár úgy is, hogy korrigálunk. Nem ördögtől való egy korrekció akkor, ha egy korábbi döntést a gyakorlatban alkalmasint alkalmazva vagy rugalmasabbá téve, az igényekhez illeszteni tudjuk, legyen az a szülő, az iskola vagy a gazdaság érdeke, itt mindhárom fontos.

Én korántsem úgy gondolom, hogy hátat fordítanánk a ’11-es szakképzési törvénynek. Sőt, azt gondolom, hogy a ’11-es szakképzési törvény teremtette meg annak kereteit és lehetőségeit, együttesen egyébként a köznevelési törvénnyel, hogy azokat a problémákat, amelyekre önök is több alkalommal utaltak, ez a középfokú iskolában tanuló gyerekek végzettség nélküli iskolaelhagyása, a lemorzsolódás, a munkahelykeresés, a végzettség nélküli munkaerő-piaci talajtalanság, az iskola általános kérdései és problémái, ezeket megoldjuk. Ezek mind-mind olyanok, amelyekhez, hogy most el tudjunk jutni ide, hogy koncepcionálisan a szakképzést érintően törvényjavaslatot tudtunk az NGM-mel közösen benyújtani, ’11-ben mind a köznevelés általános keretei tekintetében, mind pedig a szakképzés általános keretei tekintetében meg kellett hozni azokat a döntéseket.

De azoknak a döntéseknek következtében vagyunk a tudás és az eszköz birtokában ahhoz, hogy most egyébként koncentráltan, és például a Dúró Dóra elnök asszony által hivatkozott területi differenciákat korrigálandó lépéseket tudjunk tenni, például az egységes fenntartói rendszer vagy annak a fenntartói szervezetrendszernek és más logikában működőnek ‑ itt nem akarom visszahivatkozni államtitkár-kollégámat ‑, a szakképzési centrumok esetében egy, a szakképzés működését és működtetését erősítendő új konstrukcióban.

És igen, én is arra kérem önöket, hogy vannak olyan fogalmak, amelyek itt a nyelvhasználat tekintetében továbbgondoltattak az elmúlt néhány órában, de ezek kvázi újradefiniálnak bizonyos iskolai kereteket. Valóban, azt is kérjük, hogy lépjünk ki az elmúlt 25 esztendő fogalmi keretéből, mert a szakképzési centrum alatt is mást gondolunk, egyfajta praktikusságot. Lépjünk ki a gyakorlati oktatásvezető korábbi definíciójából, hiszen más célja, tartalma lesz a feladatának, vagy más is és több, sokkal inkább szolgálandó azt a feladatot, amit a koncepcióban megfogalmaztunk a szakképzés átalakítására.

Azt gondolom, egyvalami volt a cél mentén, amiben eltérő véleményen voltunk, és ami koncepcionális vagy kardinális, ez pedig az, hogy önök is hosszú távon, és ki is mondták többen, több frakció részéről, több kormányzati cikluson átívelő megoldásokat kell keresni, ezért hiányoltak bizonyos rendelkezéseket, bizonyos, mondjuk úgy, hogy intézkedésre lehetőséget akármelyik törvényből vagy törvényjavaslatból. Én pedig azt gondolom, mindjárt lebontva azt, hogy melyek azok az alapproblémák, amelyekre keressük a választ mind a köznevelés, alapfokú oktatás, mind a középfokú oktatás és ezzel egyidejűleg a felsőoktatás tekintetében is, hosszú távon és koncepcionálisan közép- és hosszú távú, valóban kormányzati cikluson átnyúló megoldások kell hogy legyenek.

Azonban a szakképzés tekintetében ez a ma tárgyalt és ma megvitatott törvényjavaslat, mindkettő egyébként egy rövid távon és viszonylag rövid időn belüli beavatkozást tesz lehetővé a szakképzésnek a munkaerőpiachoz történő illesztésére. Ennek első lépése volt a 2011-es törvény, volt erre korábban is más kísérlet, próbálkozás, javaslat, mint ahogy itt Czomba államtitkár úr az előbb reagált képviselői hozzászólásra. Igen, ebben benne vannak azok is, amelyek korábban jók voltak, és próbáltuk azokat összegyűjteni, amelyek illeszkednek, alkalmasak, és a kitűzött célok megvalósítását akármelyik intézkedési körből beemelve szolgálhatják.

Egyetértünk abban is, hogy az általános iskola megerősítése szükséges, és az általános iskola szerkezetének, tartalmának átgondolása és egy koncepció kialakítása ahhoz, hogy az a szakképzési koncepció működjön, amiről ma tárgyaltunk, valóban megfelelő talajról, megfelelő, mondjuk úgy, hogy startkőről tudjon indulni. Ezen dolgozunk. Nyilván nem szeretnék visszautalni a köznevelés átalakításának pontjaira, felidézték több szemszögből. Én csak egy pozitív oldalát szeretném kiemelni, ez a fajta átszervezés tette lehetővé, hogy a térségi különbözőségeket, a szociális, családi különbözőségeket kezelni tudjuk.

Egyvalamit engedjenek meg, és ezt egyébként nem célzottan mondanám, bár idézni fogok vélhetően, azt gondolom, hogy pontosan a magyar köznevelés, a magyar alapfokú oktatás a bölcsődétől az óvodán át, és a bölcsődét atipikusan köznevelési vagy oktatási intézményként értelmezve, fogtuk meg a legszegényebb gyerekek kezét, amikor az étkeztetéssel, az óvodáztatással, az ingyenes tankönyvellátással és általában a családoknak az iskoláztatáshoz és gyermekneveléshez szolgáló támogatások rendszerének kialakításával elindultunk. Nyilván ez az a keretfeltétel, ami kellett ahhoz, hogy egyrészt megerősödjenek azok a pozíciók, amelyekből már azt tudjuk mondani, hogy az iskolába érve meglátszanak, és ezek az intézkedések mind 2011-ben, mind 2012-ben már a közép- és hosszú távú iskolai éveknek szólnak. Hiszen a most óvodás gyermekek 8-10 esztendő múlva fognak beérkezni a szakképzésbe, az ő számukra már mind az óvodai nevelés, mind pedig az általános iskolában meghozott intézkedések vélhetően elérik azt a változást, amit szeretnénk, hogy hosszú távon is az iskolarendszer tudjon biztosítani.

(15.30)

Egyetértünk abban, hogy a területi differenciákra válaszokat kell adni. Nyilván itt is többféle válasz lehetséges, ezt is nemcsak a szakképzésben, hanem már az óvodáztatásban és az általános iskolák körében is meg kell tenni. Annyival vagyunk előrébb a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működése óta, és ez szerintem egy nagyon gazdag tudás, amit a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ tud, hogy iskolára lebontva egy egységes információs rendszerben tudjuk kezelni azokat a problémákat, amelyek akár a szakos ellátottsággal, akár a pedagóguslétszámmal, akár pedig a gyermekeket körülvevő szociális környezettel összefüggő ismeretek. Ez egy hasznos tudás ahhoz, hogy egy pontos, jó választ tudjunk adni a következőben és a jövőben. Ez sok okból nem volt lehetséges az eltérő fenntartói rendszerekben, sok okból nem volt lehetséges az önkormányzati fenntartású struktúrában, de azt gondolom, hogy ez például egy kifejezett jó startkő ahhoz, hogy megfelelő válaszokat tudjunk adni.

A pedagógusképzésben való gondolkodásban is egyetértünk, bármilyen furcsa, de már itt is megvolt a kezdő lépés nem idén, nem tavaly, hanem korábban, már magának az osztatlan pedagógusképzésnek a visszaállítása is azt a törekvést szolgálja, hogy azok a pedagógusok, akik tanárként pályára lépnek, megfelelő pedagógiai módszertani tudással tudjanak az osztálytermi munkához fogni. Ez is szépen felmenőben lassan, de láthatóan eredményesen a Klebelsberg-ösztöndíjprogramon keresztül elindult. Nyilván szükséges az, hogy ez szélesedjen, és valóban azt gondolom, hogy a szakmai képzés szempontjából a szakiskolai képzésben a szakoktatók megerősítése szükséges, és megmondom őszintén, én sem tartom ördögtől valónak és a pedagógusoknak adott rossz válasznak azt, hogy a szakképzésben dolgozó kollégák számára adunk egy laufot a tekintetben, hogy azt a tudást, amit a gyakorlatból hoznak, át tudják adni a gyermekeknek vagy a tanulóknak.

Egy válasz, egy lehetséges válasz, a mostani köznevelési törvény nem szól ehhez, de a kulturális bizottság ülésén, elnök asszony jól emlékszik rá, feltette a kérdést a szakbizottság arra vonatkozóan, hogy az általános iskolában milyen lehetőség van azokra a problémákra válaszként, amelyek például itt az önök részéről is többször felmerült alapkompetenciák körét érintő, mondjuk úgy, hogy hiányosságokat jelentik már a középfokú beiskolázásnál a szakiskolai, adott esetben a középfokú oktatás körében. Ezekre egy lehetséges válasz a már elindított és folyó, elsősorban szakmai konzultáció ‑ nem is a kormány áll az élén ennek ‑ az iskolaszerkezet-váltásról. Túl vagyunk már egyébként a Pedagógusok Egyesületének és több olyan szakmai fórumnak a véleményén a 9 évfolyamos modell vizsgálatánál, ami, azt gondolom, segíti azt, de ez sem lehet egyedüli jó válasz, ennek a tartalma nem mindegy, hogy milyen irányokat szab meg.

Abban már a konszenzus látszik a szakmai véleményeknél, és ez akár a szakszervezeteket, akár az érdekvédelmi szervezeteket, akár a Pedagógus Kart, akár a tudomány álláspontját is tudom egy minimális konszenzusra tenni, hogy a 9 évfolyamos modellnek akkor van értelme, hogyha mást tanítunk érdemben, és az alapozó időszakban a kulcskompetenciák, amelyek a matematikai gondolkodás, a beszédértés, a szövegértés és a viselkedési normák, a pszichoszociális fejlődést segítő egyéb tartalmak erősödnek meg, és időt hagyunk az ismeret elmélyítésére. (Sic!) Ebben az esetben, ha van egy szakmai konszenzus és szakmai minimum ‑ hogy Kunhalmi képviselőtársamat idézzem ‑, akkor tudunk a szaktantárgyi oktatással megindulni, és megerősíteni a középfokba lépést, de erről még folyik a társadalmi, inkább szakmai egyeztetés. Azt gondolom, hogy ez egy tipikusan olyan kérdés, ami jó válasz lehet akkor, hogyha minden pontjában vagyunk ‑ ezen dolgozunk egyébként. Ez ma nem szerepelhet itt, hiszen a szakképzési koncepció most egy rövid és gyors választ is szeretne adni a beavatkozási pontok mentén a szakképzés problémáira, és igen, a törvényjavaslat tartalmazza azokat is, amelyek többek az elnevezésben jelennek meg mint újradefiniált intézménytípusok, de már a szakképzési koncepció is, ha úgy tetszik, akkor számol a jövővel a tekintetben, hogy a tartalmak mentén tananyag, kerettanterv hogyan tudja mindezt illeszteni.

Amit azonnal meg tudunk tenni a köznevelésben, azt megtesszük, és ami nem feltétlenül jogalkotási, csak mondjuk, minisztériumi szintű, az például egy olyan mérés-értékelési rendszer, amely közvetlen gyors választ vagy reagálást ad a pedagógusoknak, és segíti például a pályaválasztásnál, pályaorientációnál mind a családot, mind pedig az osztályfőnököt, az iskolát annak érdekében, hogy megelőzze már a korai, végzettség nélküli iskolaelhagyást. Ennek a szakmai protokollja készen van, van olyan javaslat a mérés-értékelési rendszerekben a diagnosztikai méréseknél, amely a következő tanévtől már alkalmas lesz arra, hogy teljes bázison tudjuk az iskolákban alkalmazni. Ez egy fontos első lépcső ahhoz, hogy amikor majd belépünk már újabb tartalmi keretekkel, akkor tudunk mire építeni, és a pályaorientációs és pályakövetéses rendszereknél ezek nagyon hasznos információk.

Az Arany János Tehetséggondozó Program folyik tovább. Itt csak meg szeretném erősíteni, hogy ezzel a koncepcióval és ezzel a két törvénnyel nem sérülnek az AJTP, az Arany János Tehetséggondozó Program elemei, tehát abban a biztonságban lehetünk, hogy azok a hátrányos helyzetű gyermekek, akik ennek útján tudtak akár művészeti képzésben, szakképzésben vagy gimnáziumi oktatásban kollégiumi rendszerben továbblépni a családi háttér gyengesége vagy ‑ mondjuk úgy ‑ hiánya miatt, az ő számukra ez a lehetőség továbbra is adott.

A problémákat, azt gondolom, hogy közösen és nagyjából ugyanúgy látjuk, az eszközkeresés az, ami ennek a koncepciónak az egyik célja volt, az eszközökben adott néhány javaslatot a jogalkotó számára. Úgy érzékeltem a mai napot, hogy ennek többségében is konszenzus van, és nyilván a részletes vita, illetve a tartalmi keretek kidolgozása az, ami fontos, hogy ez a koncepció közép-, hosszú távon, elsősorban a gyermekek tanulását segítendő eredményes legyen.

A végére hagytam egy nagyon aktuális információt, 30-án kerülnek ki ezek a számok: statisztikailag a középfokú beiskolázási adatok, amelyek a gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai beiskolázásokat és beiratkozásokat mutatják, nem igazolják azt a fajta korábbi, mondjuk, néhány hónappal ezelőtti, a szakképzés kontra gimnáziumi képzés okán felvetett, elsősorban ellenzéki kritikákat, hogy majd csorbul vagy a gimnáziumok rovására megy vagy bármi, ami elhangzott kritikaként, tehát nagyon is jól mutatja a rendszernek a kiegyensúlyozottságát a tegnapi statisztikai adat a beiratkozásokra. Tehát a szülők választottak, a szülőket nem bizonytalanította el, a felvételik tartalma, a felvételi pontszámok azt igazolják, hogy egyensúly van abban a körben, ami elsősorban a gimnáziumra és a szakközépiskolára, tehát az érettségit adó képzésekre vonatkozik. Viszont azt is mutatja ez a szám, hogy a szakiskolai jelentkezések, ha picit is, de csökkennek, és például ez az adat igazolja azt, hogy időben, jókor és egyébként lehetőleg a rövid reakcióidővel választ adni tudó szakképzési rendszer felé kell elindulnunk, mert az valóban probléma, hogy a jelentkezettek hány százalékát tudjuk szakiskolába beiratkoztatni, felvenni gimnáziumba és szakközépiskolába.

Minden olyan hozzászólás és minden olyan vélemény, amely ma itt elhangzott, azt erősíti tehát bennem, hogy az a szakképzési koncepció és a hozzá illeszkedő, egységes és egy iskolarendszert jelentő köznevelési törvénymódosítás a céljai tekintetében élvezi az egyetértést. Nyilván a részletek tekintetében mind a részletes vita, mind a bizottsági viták alkalmával lesz mód, hogy egyes részkérdésekre rátérjünk.

Én még egyszer hadd köszönjem meg mindenkinek a valóban jó vitához való hozzáállását és hozzászólását, és elsősorban hadd köszönjem meg azok nevében, akikről szól, annak a jelenleg közel félmillió, a szakképzésben tanuló fiatalnak a nevében, és azok nevében, akik számára vélhetően egy közös minimum, egy közös konszenzus mentén egy jószakképzési rendszert tudunk a jövő számára elfogadni.

Kérem a törvényjavaslat támogatását, és kérem a vitához a későbbiekben is a hasonló konstruktív hozzászólást.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)