Felszólalás adatai

DR. ISÉPY TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! A "kitüntetés" szó hallatán sokan fanyalogva elhúzzák a szájukat, és kicsinylően legyintenek azzal, hogy az ügy egyáltalán nem lényeges, nem fontos, és kár a tárgyra időt és szót vesztegetni. Elsősorban a fanyalgókat szeretném meggyőzni arról, hogy a materialista felfogással ellentétben alkotó energiát nemcsak anyagi eszközökkel lehet felszabadítani és működtetni, hanem főleg és inkább erkölcsi elismeréssel és megbecsüléssel.

Az erkölcsi megbecsülés egyik látható, lényeges eleme a díj, a kitüntetés és az alkotó munka külsőségesnek látszó, valójában fontos, bensőséges, tartalmilag gazdag, ünnepélyes értékelése. A kitüntetés a társadalomból kiemelkedő alkotó, nagy embereknek járó jutalom. A XIX. századi amerikai filozófus, Emerson megfogalmazása szerint nagy emberek azért vannak, hogy még nagyobbak keletkezhessenek. Napóleon már csak igazán értett a dicsőség és a nagy emberek lélektanához, tőle nyugodtan elfogadható az a megállapítás, hogy a nagy ember meteor, aki ragyog és öntüzében emészti föl magát, hogy bevilágítsa a Földet. Ezek a jelennek és jövőnek példát mutató kitüntetettek valóban a napjaikat, éveiket, sőt teljes életüket fordították és fordítják az alkotó munkára, öntüzükben emésztették és emésztik föl önmagukat, és méltók a dicsőségre.

A kitüntetések rendjét a világon mindenütt törvények szabályozzák, és átadásuk a világ minden táján a közfigyelmet felkeltő ünnepélyes, szinte liturgikus szertartás keretében történő felemelő, fényes esemény.

Tisztelt Országgyűlés! Erről és nem másról szól ez a törvényjavaslat, ami áttekinthetően szabályozni kívánja a kitüntetések rendjét, fajtáit és adományozásuk módját. Ne akarjuk tehát belemagyarázni azt, ami nincs benne, és ne akarjuk félremagyarázni azt, ami egyértelműen benne van! Kezdjük mindjárt a Kossuth- és a Széchenyi-díjjal.

A Kossuth-díjat a magyar törvényhozás 1848. március 15-ének 100 éves évfordulójának méltó megörökítése céljából a magyar alkotó munka jutalmazására az 1948. évi XVIII. törvénycikkel alapította. Az 1948. február 13-án tartott vitában a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség jogelődjének, a Demokrata Néppártnak a képviseletében felszólaló Bálint Sándor, a neves néprajztudós hangsúlyozta, hogy ez a javaslat "abból a szempontból is rendkívül figyelemreméltó, hogy a tudományos munkának, az önálló kutatásnak és a szellemi, gazdasági eredményeknek a jutalmazásával a munkát akarja megtisztelni; azt a munkát, amely a demokráciákban, a demokratikus társadalomban, a demokratikus államban az érdemek szinte egyetlen fokmérője lehet." Bálint Sándor hitt az eljövendő demokráciában, és a hiten túlmenően bízott a díj adományozásának a tárgyilagosságában is: "Meg vagyok arról győződve, hogy a jutalmakat nem a pártkoalíció, hanem az egyetemes nemzeti koalíció szellemében fogják odaítélni."

(11.20)

A Kossuth-díjról szóló törvénycikk elfogadása után a Kossuth-díjról és a Széchenyi-díjról szóló, 1990. évi XII. törvény megszületéséig az állami díjakról a magasztosnak kikiáltott szocialista elveket és elvárásokat tükröző öt törvényerejű rendelet, három kormányrendelet és nyolc kormányhatározat rendelkezett. Tehát érthető a kormány szándéka, hogy a rendszerváltoztatás 10. esztendejének végén egységesen kívánja szabályozni a kitüntetések rendjét.

És folytassuk a vitát a legtöbb gondot kiváltó Corvin-láncról és a Corvin-koszorúról szóló rendelkezésekkel!

Tisztelt Országgyűlés! Talán azért mégsem írható a csapongó fantáziám perverzitásának a terhére, hogy a Corvin-láncról és a Corvin-koszorúról nekem valahogy Mátyás király jut az eszembe, akinek az uralkodása alatt sugárzóan egybeforrott magyarság és európaiság, reneszánsz és humanizmus, megalakult a kancellária, Hess András vezetésével megkezdte működését az első magyar nyomda, megíródtak a csodálatos Corvinák, és nemcsak politikailag voltunk nagyhatalom, hanem kultúránk és szellemiségünk csillaga fényesen ragyogott Európa égboltján.

Szerintem talán inkább azok szorulnának Freud és Jung mester tanítványainak gondos ápolására, akiket a Corvin-lánc és a Corvin-koszorú elnevezés, az alapító személye miatt, makacsul és konokul, kizárólag Horthy Miklósra emlékezteti. És akik megfeledkeznek arról, hogy a díjat alapító kormányzó a kitüntetést a szerzett érdemek méltatásául azoknak kívánta adományozni, akik a magyar tudomány, irodalom vagy művészet terén, vagy a magyar nemzeti művelődés fellendítése körül kimagasló érdemeket szereztek, és ezzel kitüntetésre méltóknak bizonyultak, és történelmi ismeretéről és némi államfői bölcsességről tanúskodik a rangos kitüntetés névadójának a megválasztása. Megfeledkeznek arról, hogy az alapítás abban az időszakban történt, amikor a nagy műveltségű Klebersberg Kunó volt a kultuszminiszter, aki nem átallott olyanokat írni és mondani, hogy "konzervatív barátaim közül többen kérdezték, miért nem lépek fel hatalmi eszközökkel az irodalmi és művészeti modernizmus ellen - azért nem, mert ehhez nincs jogom".

Megfeledkeznek arról, hogy többek között Corvin-koszorút kapott Molnár Ferenc is, aki nem volt sem a kormányzó, sem a királyság elkötelezett híve, sőt a róla szóló irodalmi anekdota szerint emigráns éveiben azért nem ment el egy New York-i Habsburg-fogadásra, mert attól tartott, hogy: "Bemegyek mint Molnár Ferenc, és kijövök mint Herczeg Ferenc." Irodalmi véleménye persze nem akadályozta meg abban, hogy Herczeg Ferenccel együtt üljön a Corvin-kitüntetetteknek abban a testületében, amely jogosult volt dönteni az eljövendő kitüntetésekre méltók személyéről.

Megfeledkeznek arról, hogy a kitüntetések adományozásánál a tárgyilagosság érvényesült. És talán ma sem kell szégyellnünk a névsorból - az államtitkár úr által már említetteken kívül - például Dohnányi Ernő, Hubay Jenő, Korányi Sándor, Verebély Tibor, Kodály Zoltán, Rudnay Gyula, Reményik Sándor, Surányi Miklós, Bajor Gizi, Márkus Emília és a többiek nevét; sőt lehet, hogy ezzel felháborodást okozok, de még Hóman Bálintért sem kellene szégyenkeznünk, aki ugyan rossz politikus volt, de ugyanakkor kiváló történész, és a díjat az utóbbiért kapta.

Megfeledkeznek arról, hogy a jogilag soha meg nem szüntetett díj felélesztése nem Horthy Miklósnak szóló tisztelgés, nem Horthy-restauráció, hanem a Mátyás király nevét őrző kitüntetési hagyomány indokolt folytatása. A szűk időkeretben tehát ennyit a törvényjavaslatról.

Befejezésül: a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja a benyújtott törvényjavaslatot támogatja és elfogadásra ajánlja. Egyúttal bízunk abban, hogy a jelölő bizottságok és az adományozók a jövőben a bőség zavarával küzdenek majd, amikor tárgyilagosan és a társadalom egyetértésével találkozva választják ki a legjobbak közül a legeslegjobbakat, akik alkotómunkájukkal, tudományos működésükkel és önégető szellemi tevékenységükkel kifejezik a nemzet egységét, magyarságunkat és európaiságunkat, a magyar kultúra és tudomány magas szellemi színvonalát, mert a törvény csak így tudja teljesíteni a jogalkotói szándékot, valamint a társadalom jogos igényét és elvárásait.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)