Felszólalás adatai

MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Péch-Eckhardt Gézáról szeretnék beszélni, aki 1930. május 7-én született Budapesten, meghalt negyedmagával 1958. április 22-én, Budapesten a Gyűjtő Kisfogházának tövében.

Édesapja, Eckhardt György második házasságából született. Édesanyja tüdőbetegségben meghalt, amikor egyéves volt a kisfiú. Édesapja egy elkésett epekőműtét következtében a kisfiú 3 éves korában követte feleségét. A kis árvát 18 éves féltestvére, Eckhardt Piroska gondozta, és férjhez menve Péch Zoltán középiskolai tanárhoz, együtt nevelték a gyermeket, akit adoptáltak. A piarista gimnáziumba került, cserkészkedett, többek között Jelenits István őrsvezetője is volt. Érettségi után állatorvos szeretett volna lenni, de nem vették fel az egyetemre. Segédmunkáskodott, majd a Budapesti Műszaki Egyetem esti hallgatója lett, három évet tudott elvégezni, közben az Ikarus gyárba került üzemmérnöki beosztásba. Időközben megnősült, miután feleségét a katolikus vallásra térítette. Nemsokára Gyuri fiuk is megszületett, később sajnos kapcsolatuk megromlott és elváltak.

1956. október 24-én a városban járván találkozott egy barátjával, aki az önkéntes mentőszolgálatnak dolgozott. Segített annak elromlott autóját megjavítani, majd részt vett a sebesültek szállításában. Este jelentkezett a Markó utcai mentőszolgálatnál, de elutasították. Másnap a Péterfy Sándor Utcai Kórházban elvállalta az esti mentős ügyeletet, és ettől kezdve sebesülteket mentett és szállított november 6-ig. Mivel a hivatalos mentőszolgálat nem győzte a rendkívül sok sebesült ellátását, megszervezte és felfejlesztette az önkéntes mentőszolgálatot a kórházban. Október 30-án több sebesültet vitt kórházba a Köztársaság térről, november 6-án pedig mentés közben bal felkarját lövés érte, és a Péterfy Kórházban látták el a traumatológiai sebészeten.

Egy razzia során, amikor a sebesültek között felkelőket kerestek, őt is letartóztatták, de november 14-én szabadon engedték. Ekkor tudta meg, hogy volt felesége külföldre ment fiával. Szívvel-lélekkel, teljes aktivitásával vetette be magát az ellenállásba, részt vett a néma tüntetés szervezésében, javasolta a forradalom hófordulóján gyertyák kitételét az ablakokba, röpcédulákat készített, és azok terjesztésében vett részt. Bekapcsolódott a 2. számú női klinikán folyó szervezkedésbe, mivel ígéretet kapott, hogy nyugati kapcsolatok révén segítenek neki megkeresni és hazahozni gyermekét. Több találkozón, megbeszélésen vett részt, igyekezett információkat gyűjteni a Szovjetunióba hurcolt fiatalokról és még esetleg ellenálló fegyveres csoportokról, illegális raktáraknak alkalmas helyekről.

Január 13-án a csoport segítségével kijutott Ausztriába, ahol tájékozódott, és miközben fiát kereste, felvette a kapcsolatot az emigrációval. Amikor megtudta, hogy gyermeke Angliában van, elvállalta, hogy hazatér Magyarországra, hogy onnan sebesülteket mentsen ki Ausztriába, és azért, hogy tájékoztassa az otthon maradottakat a Nyugat magatartásáról, arról, hogy sorsunkra hagytak minket.

Később letartóztatták társaival együtt, és 1957 szeptemberében került sor a Markó utcában Péch Géza és társai perére. A hírhedt Tutsek-tanács tárgyalta mint népbírósági tanács. A komisz modorban lefolytatott tárgyalássorozat után október 4-én - ahogy egy barátja, társa mondta - zordon, borús, esős pénteken hirdetett ítéletet. Meglepő volt, hogy a Fő utcában a nyomozók által megsodort öt kötélből csak egyet utalt ki Tutsek, vérengző természete ismeretében máig is érthetetlen átmeneti gyengesége. De amit ő elmulasztott, azt pótolta 1958 áprilisában a szelíd modoráról hírhedt Borbély János. Ő a fellebbviteli tárgyaláson kenetteljes modorban négy halálos ítéletet hozott, Gézára és három társára: Balogh Lászlóra, Békési Bélára és Gerlei Józsefre.

(14.50)

Akit másodfokon ítéltek halálra, az rettenetes helyzetbe került, hiszen nem tudtak rajta segíteni. A másodfokon eljárt tanács azonnal elutasította a kegyelmi kérvényeket, s ez azt jelentette, hogy két nap múlva kivégezték őket. Épp hogy a nevelő szülei és testvérei be tudtak menni hozzá az utolsó beszélőre, ahol Géza vigasztalta őket és erősítette meg.

Mélyen vallásos ember volt Péch Géza, és ez volt az egyik legnagyobb bajunk nekünk, vallásos embereknek, hogy abszolút lehetetlen volt lelkipásztori segítséget kapni. Kinevetett a nevelőtiszt, amikor ezt kértük tőle. Gézának Isten segítségére sietett, valami kisebb baj miatt átvitték a kórházba, és ott egy rabtárs pap, aki ott betegeskedett, meggyóntatta, feloldozta, és ellátta őt a betegek szentségével. Így ez a mélyen vallásos ember hite szerint is megnyugodva mehetett az akasztófa alá.

Akkor még szabad téren folytak a kivégzések (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és társai a Kisfogházból hallották az utolsó kiáltásokat. Péch Géza a keresztény szociális Magyarországot éltette, Békési Béla a magyar függetlenséget, Balogh László a forradalmi magyar munkásosztályt, míg Gerlei József azt mondta: "Szervusztok, fiúk, Isten veletek!"

Mindnyájunk előtt, akik ismertük, mint kedves mosolyú, nyílt tekintetű, szerényen öntudatos és magától értetődő bátorságot mutató fiatal férfi jelenik meg immár örökké. Köszönöm szépen. (Taps.)