A felszólalás szövege:

LEZSÁK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! A művészeti nevelés hatékonyan szolgálja a gyermekek, a fiatalok és a hosszabb ideje fiatalok erkölcsi érzékét, lelki egészségét. Ennek egyik formája, lehetősége a film. Ezen belül most a kisfilmekről, a filmszociográfiákról, a dokumentumfilmekről és az alkotókról, a valóság jegyeseiről szólok.

A gödöllői Szent István Egyetem, a Dunaversitas Egyesület és a Népfőiskola szervezésében november elején immár 14. alkalommal az idén Csoóri Sándor költő tiszteletére rendeztük meg a kisközösségi televíziók filmszemléjét Lakiteleken. A szemlére 61 filmet küldtek, közülük 22 jutott a döntőbe. A fődíjat Vargyasi Levente sepsiszentgyörgyi rendező Meszesek című alkotása kapta.

Ez a lakiteleki filmszemle sajátos próbatétel a színvonalas hazai és nemzetközi szemlék sorában. A zsűri mindenkori elnöke Sára Sándor Kossuth-díjas filmrendezőnk, a 30 tagú szakmai zsűri összetétele pedig évek óta alig változik. Az idén is volt diákzsűri több mint háromszáz diákkal, akik Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kiskunmajsa, Nagykőrös, Csongrád és Tiszakécske középiskoláiból érkeztek, és belső viták után különdíjakról döntöttek. Hozzáállásuk, érdeklődésük most is példaszerű volt.

A Kölcsey-házban esténként a Kárpát-medence minden részéből érkezett filmes alkotók és a zsűri beszélgetése, vitája több olyan javaslatot fogalmazott meg, amit közvetítenem kell a szaktárca részére is. Csuja László és Farkas György részéről az is elhangzott, hogy a magyar filmtörténet egyik nagymestere, Szőts István 1945-ben Röpirat a magyar filmművészet ügyében címmel átfogó javaslatot tett arra, hogy milyen módon alakítsa ki az állam a magyar filmkultúrát. Szőts István ma is időszerű javaslata többek között a filmes műhelyek létrehozása volt.

A lakiteleki filmszemle zárónapján Sára Sándor nem ok nélkül jellemezte sanyarúnak a filmek utóéletét, forgalmazását, amin az segítene, ha lenne egy olyan intézmény, amely a forgalmazást összefogja, mert ? szavai szerint ? a film akkor születik meg, ha megnézi az ember. Az előzsűri elnökét, Bíró Zoltánt idézem: „Ahhoz, hogy az alkotások létrejöhessenek, szükség van mindenekelőtt olyan műhelyekre, amelyek az egyéni alkotómunkához is ösztönzést, bírálatot és támogatást képesek adni. Ilyenek a film területén a kisebb-nagyobb filmstúdiók, a filmklubok, amelyek egykor értékteremtő módon működtek. Elég a Balázs Béla Stúdió nemzetközileg is jegyzett aranykorszakára utalni. Megfontolásra javaslunk tehát egy olyan, állami költségvetésben garantált pénzalap létrehozását, amely a filmes műhelyek számára biztonságot teremthet.

Értékes erőfeszítések ? akár a szaktárca részéről is ? az elmúlt években is történtek. Most csak néhányat említek: a Magyar Művészeti Akadémia film- és fotóművészeti tagozatának céltudatos munkája, Buglya Sándorék tevékenysége, a magyarkanizsai Cinema Filmműhely, a zentai Bolyai Filmműhely és nyári tábor, a Multikulti Diákfilmszemle, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum, a Faludi Ferenc Akadémia, Szőts István filmműhelye, a szeptemberi budapesti nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál, és még hosszan sorolhatnám.

Államtitkár Úr! A szaktárca figyelmébe érdemi konzultációra ajánlom a kiérlelt elképzeléseket megfogalmazó lakiteleki filmszemle zsűritagjait. Mert ez a filmszemle is bizonyítja, hogy gazdagok vagyunk tehetséges emberekben, de szükség van tartós intézményekre és filmes műhelyekre, akár egy filmművészeti tékára is. Mert örök igazság, ember nélkül semmi nem lehetséges, intézmény nélkül pedig semmi nem tartós. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(8.50)

LEZSÁK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Február 25-én a lakiteleki önkormányzat, valamint a Kereskedelmi és Hitelbank közötti jogvitában precedensértékű ítélet született. Erről kívánom tájékoztatni az Országgyűlést.

Már hatályosak a tisztességes banki szolgáltatásokról tavaly megszavazott törvények. Ennek keretében a hitelezőnek a szerződéskötés előtt az eddiginél jóval részletesebb, érthetőbb, minden várható kamatkockázatot világosan bemutató felvilágosítást kell adnia. A kamatok, díjak egyoldalú emelésére három évnél rövidebb futamidejű szerződések esetében nem lesz lehetőség, míg az ennél hosszabb időre szólóknál háromévente felülvizsgálják a kamatokat. Az ügyfél számára hátrányosan kizárólag a hitelkamaton, a kamatfeláron, a költségen és a díjon változtathatnak a bankok, egyéb feltételeken nem. Amennyiben a fogyasztó a kamat- vagy kamatfelár-változást nem akarja elfogadni, a teljes tartozás kiegyenlítése mellett a szerződést díjmentesen felmondhatja.

A felsorolt fogyasztóvédő jogszabályok nagyon kemény, csak többéves gazdaságpolitikai küzdelem révén valósulhattak meg. Ebben a küzdelemben a kormány és a tisztességes banki szolgáltatást támogató országgyűlési képviselők erős szövetségesekre találtak sok önkormányzatban, az eladósodottak ügyét felkaroló civil szervezetekben, továbbá az adósságcsapda veszélyeit felismerő jogászi, gazdasági és pénzügyi humán értelmiségben. Ne feledjük, hogy munkájukat tisztességgel végző és az adósok panaszaival naponta szembesülő pénzintézeti dolgozók a tisztességtelen banki eljárásoknak érdemben nem voltak haszonélvezői.

(9.20)

Hasonló küzdelemben vett részt már 2011 nyara óta a lakiteleki önkormányzat, ráadásul úgy, hogy az önkormányzatok a törvény szerint nem minősülnek fogyasztóknak, így az utóbbi évek kedvező törvényi változásai az önkormányzatokra nem vonatkoznak. Lakitelek önkormányzata azonban nem fogadta el, hogy a Lakiteleki Víziközmű Társulatnak hitelt nyújtó Kereskedelmi és Hitelbank három alkalommal jogosulatlanul és egyoldalúan, a bank és a hitelfelvevő közötti szerződést megszegve kamatot emelt. Az önkormányzat készfizető kezességet vállalt ebben az ügyben, és tiltakozása ellenére a bank rendszeresen a rögzítettnél lényegesen nagyobb összegeket emelt le az önkormányzat számlájáról.

Az önkormányzat 2011-ben és 2012-ben összesen kilenc alkalommal kérte az illetékes állami szervezetek, jelesül a Gazdasági Versenyhivatal, az Állami Számvevőszék és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vizsgálatát ebben az ügyben, sikertelenül. Az önkormányzat ötször, én magam pedig, ennek a térségnek, így Lakiteleknek is az országgyűlési képviselője négy alkalommal fordultam az illetékes hatóságokhoz, sajnos eredménytelenül.

Lakitelek akkori polgármestere, Felföldi Zoltán nem adta fel a küzdelmet, és 2012-ben bírósághoz fordult jogorvoslatért. Először a Fővárosi Törvényszék adott igazat Lakitelek önkormányzatának, majd 2015. február 25-én a Fővárosi Ítélőtábla is megerősítette ezt a döntést. A másodfokú bíróság csaknem 30 millió forint visszafizetésére, továbbá a késedelmi kamat megfizetésére és a perköltségek megtérítésére kötelezte a bankot. Ezenkívül a jövőre nézve is eltiltotta a bankot attól, hogy a megemelt kamatot szedje, ami további 34 millió forintot jelentett, vagyis a bírósági döntés alapján összesen 64 millió forint kerül vissza az önkormányzathoz vagy marad nála.

Ez a rendkívüli bevétel a helyi adók mérsékléséhez és a szociális ellátás javításához teremt fedezetet Lakiteleken. Köszönet érte Felföldi Zoltán volt polgármesternek és az őt támogató önkormányzati képviselőknek és jogászoknak. Köszönöm a figyelmüket.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Ikotity István képviselő urat kérem nagy tisztelettel, hogy jól figyeljen. Jól értelmezem-e azt, hogy a „Miért nem orvosolják azt a problémát, hogy szeptembertől nem lehet speciális helyzetben sem kérni az 5 és 6 éves kor közötti gyermekek óvodai felmentését?” címmel feltett kérdésére a válaszadó személyét nem fogadta el, és kéri a miniszter urat, hogy a második soron következő azonnali kérdések órájában válaszoljon? (Ikotity István: Igen.) Akkor ez így rendben.

Újabb azonnali kérdését pedig Ikotity István képviselő úr, az LMP képviselője a Miniszterelnökséget vezető miniszter úrnak tette: „Mikor engedik már végre el Farkas Flórián miniszterelnöki biztos kezét?” címmel. Ikotity István képviselő urat illeti a szó.

LEZSÁK SÁNDOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt fiatal és hosszabb ideje fiatal Képviselőtársaim! Csengey Dénes fiatalon, 38 évesen távozott el közülünk. Kiteljesedő írói munkássága mellett részese volt a polgári demokratikus rend megalapozásáért folytatott küzdelmünknek; részese volt az 1987-ben Lakiteleken megalapított politikai mozgalmunk, a Magyar Demokrata Fórum megalakulásának.

Halálának 25. évfordulóján a közösen megélt történelmi napok sorából most egyetlen napot emelek ki. 1989. március 15-én Budapesten a Szabadság téren szervezett ellenzéki megemlékezésen mintegy 100 ezer ember előtt Cserhalmi György színművész olvasta fel a 31 ellenzéki csoport, tömörülés által 12 pontba sűrített követelésünket. A követelések között szerepelt a többpártrendszer engedélyezése, a parlamentáris jogállam megalakítása, a szólás- és sajtószabadság feltételeinek biztosítása, a megszálló szovjet csapatok kivonása, október 23. nemzeti ünneppé nyilvánítása és a történelmi hagyományainkhoz hű nemzeti címer bevezetése.

Csengey Dénes ekkor mondta el emlékezetes beszédét a köztelevízió kívánatos működéséről, és foglalta le jelképesen a nemzet javára a Magyar Televízió Szabadság téren álló épületét. Csengey Dénes abban bízott, hogy a szabad választásokat előkészítő tárgyalások folyamatában szabad sajtó és a kormánytól független, de társadalmi ellenőrzés alatt álló televízió jön létre és a békés átmenetet fogja szolgálni. Nem láthatta előre, hogy a fejünk felett megkötött álságos paktum révén a televízió egy szűk politikai csoport kezébe kerül, olyan gyűlölködő csoport kezébe, amelyik még az első szabadon választott kormány eskütételét sem volt hajlandó közvetíteni.

Csengey Dénes jól érzékelte, hogy Magyarország gazdasági és politikai lehetőségei önmagukban szűkösek a válságba került szocialista rendszer romjaiból történő kiemelkedéshez. Közeledni kell a fejlett európai országokhoz, és nemcsak nekünk, de a többi volt szocialista közép- és kelet‑európai országnak is. Az akkori fejlett Európa, Adenauer és Schuman keresztény Európája jóval népszerűbb volt hazánkban, mint a mai, a kereszténységet megtagadó, a brüsszeli bürokráciát dagasztó Európai Unió a mai lakosság szemében.

Csengey Dénes jól látta, hogy a közeledés érdeke a megújulásra szoruló nyugati országoknak is. Ahogyan megírta: Európa nem ott van, ahol készen van, ahol működik; ahol készül, ahol lenni akar, ahol fájdalmasan menekülőben van, ott dobog leghangosabban Európa szíve. Jóslata kísértetiesen teljesedett be napjainkra a migránsáradat fenyegető valóságában, a szétzüllesztett Európában.

Ma egyértelműen a V4‑ek, azaz a visegrádi tömörülés tagállamai a további összefogás reményével, egészséges veszélytudattal teszik meg a legtöbbet az Európai Unió megújításáért, a biztonságos keresztény Európáért.

Csengey Dénesnek szállóigévé vált az a híres mondata, miszerint: Európába, de mindahányan. Ez a mondat jelentette azt is, hogy nem lesznek első- és másodrangú európai polgárok; azt is, hogy nem lesz kétsebességes Európa. Jelentette ezt a mondat magyar nemzetünknek a határok feletti békés egyesítését a közös Európában. Jelentette ez a mondat azt is, hogy minden magyarnak polgári, európai életkörülményeket kell biztosítani a magunk erejéből is, hogy ne maradjunk Európa szegényháza, ne maradjunk a csalárd, privatizációkkal kifosztott elsorvadó ország.

Csengey Dénes fáradhatatlanul dolgozott, írt, beszélt, tárgyalt, egészségét nem kímélte, és ez fiatal életébe került. Emléke nem fakul, ma könyvtár, általános iskola, művelődési ház, vándoregyetem, próza- és versmondó találkozó viseli a nevét. Mi, a túlélők, felelősek vagyunk az elmúlt negyedszázad kudarcaiért, az eredményeket pedig neki is köszönhetjük. Neki is, egykori MDF‑es képviselőtársunknak, nemzedéktársamnak, a jó emlékezetű Csengey Dénesnek. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

LEZSÁK SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az 1956-os emlékév június 16-án zárul, de már most megállapítható, hogy nincs olyan képviselőtársam, aki valamilyen formában ne vette volna ki részét abban a közösségi munkában, aminek célja az volt, hogy méltó helyére kerüljön az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc a nemzet emlékezetében.

Bizonyítják az elmúlt hónapok, hogy kiapadhatatlan élményforrás 1956, és különösen az elmúlt hónapokban felszínre kerültek olyan vidéki történések, amelyek már-már a feledés homályába merültek. Ilyen Nagy Szeder István életútja, életműve, és az a történés, ami ma is rendkívül izgalmas történés az 1956-os októberi napokban. (Zaj az ellenzéki pártok soraiban.)

Nagy Szeder István kisgazda politikus volt, akit erősen meghurcoltak. 1947-ben kizárták a Kisgazdapártból, ezt követően a Szabadság Párt listáján jutott be a parlamentbe, de a mandátumát megsemmisítették, és ezt követően internálótáborba került, majd visszahúzódva a közélettől élte a napjait Kiskunhalason helytörténészként, építészként. Rendkívül nagy tekintélye miatt ’56 októberében rá figyelt Kiskunhalas közössége, azonban ő a kérés ellenére nem vállalt a forradalmi bizottságban munkát, mert azt mondta, hogy kommunistákkal, a volt vezetőkkel nem hajlandó együtt dolgozni. (Az elnök csenget.) Azonban 1956. október 27-én, amikor szombaton este tüntetés volt Kiskunhalason, a mai Bethlen Gábor téren, a kommunista sortűz két halálos áldozatot és több sebesültet követelt. Ekkor kihirdették az ostromállapotot, a katonai igazgatás vette át a város irányítását, az indulat sűrűsödött, gyúanyaggá vált, és ebben a zaklatott, robbanásig feszült légkörben hétfőn, október 29-én a városi tanács kommunista vezetői újólag kérték Nagy Szeder Istvánt, hogy vegyen részt a forradalmi bizottság munkájában, rendkívüli népszerűségével segítsen oldani a feszültséget, levezetni az indulatokat, megakadályozni az újabb vérontást.

Nagy Szeder István azzal a feltétellel vállalta a bizottsági tagságot, ha 48 órán belül Kiskunhalason demokratikus módon önkormányzati választást tartanak. A feltételt elfogadták, és így került sor november 1-jén az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc egyetlen szabad demokratikus önkormányzati választására. 48 órán belül megszervezték Nagy Szeder Istvánék ezt a választást, két nap előkészület után, csütörtök reggel 8 órakor megnyíltak a szavazókörök, délután kettőig lehetett szavazni. Volt olyan szavazókör, ahol a részvétel 100 százalékos volt, közel 16 ezren vettek részt a választáson, és még mozgóurnák is voltak, vitték a mozgóurnákat a kórházakba. Minden párt, politikai erő részéről elismert, szabályos önkormányzati választás történt Kiskunhalason.

A voksok 76 százalékát a Független Kisgazdapárt nyerte el, a Szociáldemokrata Párt 14 százalékot kapott, 6 százalékot kapott a Nemzeti Parasztpárt, és a Magyar Dolgozók Pártja, a Kommunista Párt pedig 4 százalékot. Még ez is sok, mondta Nagy Szeder István később.

November 1-jét követően már hozzáláttak a környező településeken, hogy előkészítik a választást, azonban a szovjet tankok, a megszállás eltiporta ezeket a kezdeményezéseket. Ezt követően Nagy Szeder István 16 vagon élelmiszert gyűjtött a munkatársaival (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), különösen a református egyház segítségével. Nos, Nagy Szeder Istvánra emlékezünk, és köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)