Készült: 2024.05.06.19:02:13 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

155. ülésnap (2016.05.23.), 348. felszólalás
Felszólaló Harangozó Gábor István (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:01


Felszólalások:  Előző  348  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Úgy látszik, ez egy ilyen este, de nem tudok mást tenni, mint folytatnom kell az előző felszólalásokban hangoztatott azon nézetem további ismétlését, hogy ezen törvényjavaslat is ékes bizonyítéka annak, hogy a Földművelésügyi Minisztérium abszolút alkalmatlan a feladata ellátására, a minisztere teljesen alkalmatlan a minisztérium vezetésére, és épp itt lenne az ideje, hogy lemondjon, és valami egyéb más foglalatosság után nézzen, hiszen eleget ártott már ennek az országnak azzal, amit ennek a minisztériumnak az élén művel.

Csak hogy tisztázzuk, hogy miről van szó: itt a szemétmutyitörvénynek éppen a legújabb módosítása áll előttünk. Mi sem bizonyítja ékesebben azt, hogy mekkora csődtömeg a minisztérium, mint hogy ezt a törvény 2013. január 1-jén léptették hatályba, azóta most módosítják 26-odszor. Az hagyján, hogy 26-odszorra módosítjuk, de legutoljára a 25. módosítást pont egy hete tettük meg. Hát, gratulálok hozzá, ebből is látszik, hogy kiváló szakmai előkészítés után egy nagyon átfontolt dolog történik ezen a téren. Ami egyébként ezt a módosítást illeti: tulajdonképpen ezzel a módosítással szakmai probléma nem lenne, hiszen ez valóban egy egyszerűsítés, és az egységes jogértelmezés megteremtése ennek a módosításnak a célja, csak hogy ezt 26. módosításra sikerül idehozni, ez szerintem egy egészen elképesztő teljesítmény. Lehet, hogy valami rekordok könyvébe próbálnak ezzel a fantasztikus teljesítménnyel bekerülni, de hogy kormányzásra nem méltó, az egészen biztos.

Milyen rendszert raktak össze a hulladékok terén? Ma gyakorlatilag az egész rendszer, államtitkár úr, úgy működik, hogy jelenleg is 14 milliárd forintos hiánnyal küszködik, és önök semmit nem tudnak erre mondani. Bevezettek egy olyan rezsicsökkentést, amit végső soron az önkormányzatokkal fizettetnek meg, de az önkormányzatoknak nem teszik lehetővé, hogy a szükséges bevételekhez hozzájussanak, sőt, az állam ezt nem egészíti ki. Ezért, ha ezt szeretnék megoldani, akkor fölhívnám a figyelmüket arra, hogy benyújtottunk a költségvetéshez egy módosító indítványt, ami ezt a hiányzó 30 milliárd forintot indítványozza belerakni a rendszerbe, ami az önkormányzatoknak a felmerülő költségeit pótolná ki. Amennyiben ezt nem tudják támogatni, akkor nemcsak az egész hulladékkezelés kérdésében elfogadhatatlan, amit csinálnak, hanem az önkormányzatok költségvetésébe is olyan iszonyatos lyukat ütnek, ami aztán a további szolgáltatások leépítéséhez, romlásához fog vezetni az érintett önkormányzatoknál.

Ha már hulladékról beszélünk, hadd hozzak ide egy nagyon aktuális kérdést, ami szintén azt bizonyítja, hogy az ön főnökének, a miniszter úrnak, Fazekas miniszter úrnak azonnali hatállyal le kéne mondania. Nemrég egy írásbeli kérdéssel fordultam önökhöz, a miniszter úrhoz, amiben azt kértem, hogy világosan írja le, hogy gumihulladék tekintetében mennyi hulladék keletkezik Magyarországon, és mennyi a feldolgozókapacitás. Ő leírta egyértelműen, hogy Magyarországon kétszer annyi feldolgozó­ka­pa­ci­tás van jelenleg, mint amennyi gumihulladék keletkezik.

Ennek ellenére, miután Csányi úr úgy döntött, hogy néhány milliárdot a kaposvári emberek egészsége megkárosításának kockázatával szeretne még keresni, mert nem kereste még eléggé össze magát az elmúlt évtizedek alatt, ezek után a minisztérium nemhogy megvétózná ezt a beruházást, hogy semmi szükség rá, hiszen nem is keletkezik annyi gumi Magyarországon, amennyi feldolgozókapacitás van, és semmi szükség arra, hogy egy kísérleti beruházással veszélyeztessük a kaposváriak egészségét, hanem kiemelt kormányberuházássá minősítik, hogy még csak bele se szólhassanak a helyiek abba, hogy akarnak-e egy ilyen kockázatos beruházást vagy nem.

(22.20)

Ez nem környezetvédelem, amit önök csinálnak, nem hulladékkezelés, hanem szerintem egy mocskos mutyi mind a hulladékkezelés tekintetében, mind pedig ennek az aljas beruházásnak a tekintetében. Ezzel bebizonyították, hogy alkalmatlanok ennek a területnek a vezetésére, ezért egyet lehetne tenni, hogy lemondanak, ezt a törvényt visszavonják, és majd egy másik miniszter, remélhetőleg egy másik kormánnyal ‑ mert az egész kormányuknak kéne megbukni úgy, ahogy van ‑ egy tisztességes hulladékkezelési törvényt behozva tudná ezt az egész kérdést kezelni, megoldani.

Ennek a toldozását-foldozását mi nem támogatjuk, így ezt a módosítást sem fogjuk támogatni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az LMP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  348  Következő    Ülésnap adatai