Felszólalás adatai

ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Ma már kétszer is, a parlamentben is és a bizottsági ülésen is elhangzott a finn példa. Én is szeretnék egy finn példával élni. A mi városunk egyik testvérvárosa Rovaniemi, fent, a sarkkör környékén. Az ottani polgármester mondta, hogy átmegyünk a szomszédba, megnézzük, hogy az ott lévő településen a vidékfejlesztés hogyan valósul meg. Tisztelt Képviselőtársaim! A szomszédba menet 82 kilométert tettünk meg, ott volt a szomszéd. Ez '98-ban volt, és Finnországban '98-ban hihetetlen mértékben meg voltak ijedve, hisz egy tendenciózus bevándorlás volt Helsinki irányába. Tehát ott attól féltek, hogy a kistelepülések, tanyasi világok megszűnnek, és az égadta világon mindent megtettek annak érdekében, hogy ezek a települések életképesek maradjanak. A helyi sajátosságokat próbálták erősíteni, a kézműipar kérdéseit próbálták erősíteni.

Amiről ma mi beszélünk - és bizottsági ülésen is elmondtam az ír példát -, ebben tavaly vagy tavalyelőtt, ha jól emlékszem rá, Baráth Etele miniszter urat kérdeztem, hogy miért engedjük meg Magyarországon azt, hogy bizonyos pályázatíró társaságok még jóformán el se készítik a pályázatot, már a pályázatbenyújtótól előlegként 10-12-15 vagy 20 százalékot kérnek. Fölvetettem az ír példát, hogy Írországban főiskolák, egyetemek diákjait kérik meg arra, hogy egy-egy kistelepülésre menjenek ki akár egy- vagy kétheti ott-tartózkodással, mérjék fel annak a településnek a gyengeségeit, az adottságait, és próbáljanak egy olyan szakszerű stratégiát kialakítani, ami valóban az ott élő állampolgárok céljait, helyben maradását, kulturális, szociális körülményeit tudja javítani, és arra készítsenek egy programot. Így is lehet spórolni.

Itt jön be, amit Géczi József képviselőtársam és Halmai képviselő asszony is a maga részéről mondott, egyet lehet vele érteni, vagy akár azzal is, amit Kis Zoltán a maga részéről elmondott. Amióta a területfejlesztési törvény létezik Magyarországon, az definiálta, és erre államtitkár úr is nagyon jól emlékszik, a '96. évi XXI. törvény, akkor a térségi társulások megalakítása után a területi lehatárolás alapján minden kistelepülés - higgyék el nekem, részese voltam én is - leírta a saját gyengeségeit, saját erősségeit, minden kistelepülés megpróbálta megfogalmazni saját kitörési pontjait, csak ez soha nem találkozott a politikával. Hisz mire oda jutott volna, hogy az országos területfejlesztési program hatályossá vált volna, addigra megint más szemlélet kezdett kialakulni a politikában, azok a prioritások, amelyek meg lettek fogalmazva, és amelyek alapján a térségi társulások, a kistelepülések a saját programjaikat elkészítették, akár a gazdaságfejlesztési, a környezetvédelemi, lehetne sorolni az összes programot, ha ma önök odamennek egy kistelepülés polgármesteréhez; nekem van olyan településem, ahol a lakosságszám 89 a Belügyminisztérium nyilvántartása szerint, a polgármestere szerint meg 103, de a normatív támogatást csak 89 után kapja, mert így olcsóbb az államnak is.

Hányszor elmondtuk már a parlamentben, hogy az elmúlt időszakban Magyarországon körülbelül 40 ezer tanyasi világ szűnt meg. De ugyanez lesz a sorsa ennek a 89 lélekszámú településnek is, ha nem figyelünk oda a vidékfejlesztésre, nem kapják meg a megfelelő támogatásokat. Nemcsak a választásoknál kell kimenni a képviselőjelöltnek, és ígérni egy kultúrház-felújítást vagy bármit, nem erről szól a történés! Én is a parlamentben többször elmondtam, hogy ez az ország többet érdemel, Magyar-ország ennél sokkal többet érdemel. Én azt látom, hogy nagyon sok a hal - mert rettentően nagyon sok a hal -, és mindenki megpróbál valamilyen szinten, a törvényeket ugyan nem kikerülve, de a konchoz vagy a halászlés kondérhoz kellőképpen hozzáférni. Ne értsék félre, amit mondok! A pályázatíró rendszerről is beszéltem, ahol 10-15 százalékot tesznek el úgy, hogy nem garantálják azt, hogy a benyújtott pályázat el is fogja nyerni a pályázatban megfogalmazottakat.

Szükség van Vidékpolitikai Tanácsra, de ha ebben négypárti egyeztetés volt, és december 12-ig egy konszenzus alakult ki, akkor fölteszem a kérdést: ezt a konszenzust miért kell felrúgni? Ha az a december 12-ei négypárti egyeztetés által meghatározott előterjesztés került volna ide, akkor ma és most, éjfél környékén nemigen vitatkoznánk erről a kérdésről. Csak megint az az érzésem, ami volt a területfejlesztési törvénnyel is, amikor 2003-ban többpárti egyeztetéssel elkezdődött, az is megakadt, mert beleütköztünk abba a problémába, hogy nagyon sok parlamenti képviselő egyben megyei közgyűlésnek az elnöke vagy tagja. Nem lehetett normálisan végigvinni. Ezért mondom, hogy ez az ország többet érdemel, és ez az ország többre is képes. Én is úgy érzem, amit Glatz Ferencék is a maguk részéről elkezdtek, és nem bevonni oly mértékben a politikát, hanem valóban a társadalmi élet szereplőit, a Tudományos Akadémia regionális képviselőit, a kamarák képviselőit bevonva kialakult valami csíra, de ezt a csírát nem lenne szabad lesöpörni.

(0.00)

Ezt tovább kellene folytatni, és valóban olyan konszenzust kialakítani, hasonlóképpen, mint Ausztriában - hisz mindannyian ismerik Fischler urat, aki az Európai Unió biztosa volt, aki teret és lehetőséget adott annak, hogy az Unió tagországai példaként bizonyos konferenciákon el tudtak jutni Ausztriába, ezt parlamentben többször elmondtam -, ahol 1500 méteren is tanyasi világban több család összefogva, helyi ízeket megtartva és annak nemzetközi hírnevet szerezve erősítették az osztrák vidékfejlesztést. Van számos példa előttünk. Úgy érzem én magam is - annak ellenére, hogy a parlamentben ezt nagyon sokszor elmondjuk és elmondtuk -, valahogy az embernek az az érzése, hogy újból ki akarunk találni valamit, újból okosabbak akarunk lenni másoknál, és mindig úgy érezzük, hogy a bölcsek kövét csak mi magunk hordjuk a zsebünkben. Ez egy óriási nagy tévedés.

Itt a parlamenten belül is az ellenzéki képviselőknek is lehet okos ötletük. Ugyanúgy nagyon sokszor elmondtam a parlamentben, akkor tudott egy-egy előterjesztés normális kerékvágásban átjutni a parlamenti többséggel, ha abban a konszenzus megvolt, hiszen Hargitai képviselőtársam is ezt próbálta ecsetelni. Nagyon jól tudjuk, hogy a közigazgatási törvény módosítására lenne szükség. Nagyon jól tudjuk, hogy ebből adódóan a választójogi törvény módosítására lenne szükség. Nagyon jól tudjuk, hogy a regionális törvényeket is át kellene alakítani. Nagyon jól tudjuk, hogy az összes forrásunkat decentralizálni kellene. Nem a szaktárcáknak kell pénzt osztogatni. Elnézést, egy szaktárca honnan a manóból tudja azt, hogy egy kistelepülésen melyek a gyengeségek és melyek az erősségek, milyen kitörési pontokat fogalmaztak meg azon a kistelepülésen?! Ehhez kellene valóban olyan regionális és vidékfejlesztési politikát folytatnunk, ahol a széles körű konszenzus megtalálható, és nem úgy bebetonozni törvényileg akár résztvevőket, akár szervezeteket, hogy esetleg ha kormányváltás van, akkor ne lehessen elmozdítani.

Ma beszéltünk a villamosenergia-törvények módosításáról is. Mindig annak a Kaderják Péternek a félreállítása van a szemem előtt, aki a Magyar Energia Hivatalnak volt az elnöke, és talán hatásköre is volt az energiatörvénnyel kapcsolatban, de úgy félretették, mint a huszonegy. Azért mondom, hogy ezt kellene ennek az országnak, ennek a parlamentnek levetkőznie, és nem dacból és erőből kellene politizálni, hanem az ország érdekében kellene elsődlegesen olyan konszenzust kialakítani, ami az ország jövőjét célozza, fogalmazza, és annak érdekeit próbálja meg minél szélesebb körben végrehajtani. Ennek a tanácsnak is - ahogy a főosztályvezető úr is mondta a bizottsági ülésen - tulajdonképpen hatásköre nincs, ajánlásokat tehet, azon kívül tessék nekem megmondani, a politikában ki fog erre esetleg figyelni. Ez a nagy kérdés.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)