Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. VARGA-DAMM ANDREA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő T/10745. számú javaslat arra próbál kísérletet tenni, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem működtetési, fenntartói jogát egy alapítványba terelje be. Az elmúlt hónapokban, sőt még két-három héttel ezelőtt is más egyetemek vonatkozásában egy hasonló konstrukciót szavazott meg a kormány. Nem lennék meglepve, ha ezt a javaslatot is támogatnák, és törvényerőre emelnék.Ebben a javaslatban az egyik indok az, hogy az intézményrendszert kívánja megerősíteni, és a képzésben részt vevők támogatását megvalósítani, és ennek érdekében azt kéri a javaslat a kormánytól, hogy hozzon létre egy alapítványt, amely vagyonkezelője lesz a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek.

Ki szeretném emelni a „vagyonkezelő” szót. Korábbi hetekben, amikor hasonló jellegű törvényjavaslatokat tárgyaltunk, nem én voltam a valaha volt frakciómban a témafelelős, ezért oly mértékben behatóan nem vizsgáltam meg ezen korábbi javaslatokban fekvő és abban kiemelt jogi hátteret. Most azonban vettem rá a fáradságot, és egy kicsit ebből a szempontból szeretném értékelni, hiszen ellenzéki képviselőtársaim ezt a javaslatot már tényleg mindenfajta aspektusból megközelítették, és semmiképpen nem szeretném őket ismételni.

Tehát az a lényeg, hogy a vagyonkezelő alapítvány egy fenntartói jogot kap a magyar államtól. A fenntartói jogot ő egy olyan vagyoni értékű jognak tekinti, amely magát az alapítói vagyont testesíti meg. Meg kell hogy mondjam, azért ezt nagyon ritkán látjuk, amikor arról van szó, hogy egy alapítvány úgy alakul meg, hogy az alapítói vagyon nem testesül meg valamifajta pénzben és körülhatárolható, meghatározható vagyonban, hanem azt mondja, hogy maga a fenntartói jog az a vagyoni értékű jog, ami az alapítványnak a kezdő vagyona.

Hát, azért meg kell hogy mondjam, azt elég nehezen fogom tudni elképzelni, hogy egy fenntartói jogból hogy lehet egy alapítványt működtetni; merthogy a működtetéshez pénz kell, emberek kellenek, eszközök kellenek. Nagy kérdés számomra, hogy ezek szerint azt akarja a jogalkotó, és azt akarja a minisztérium mint előterjesztő, hogy ugyan kap egy vagyoni értékű jogot, ezt a fenntartói jogot mint alapítói vagyont az alapítvány, pénzt nem kap, hanem majd esetleg az amúgy is az egyetemek fenntartására szolgáló állami támogatásból fogja ez az alapítvány működtetni az egyetemeket. Akkor mi történt itt? Történt itt akkor valami változás? Hát, a pénz ugyanaz; hanem belerak egy olyan fenntartói rendszert, mint egy alapítvány, aki ugyanazt a pénzt költi el, mint amikor most az egyetemeknek odaadják a normatív támogatást vagy a célzott támogatást, és azok azt elköltik.

Tehát most tulajdonképpen kádereknek kell pozíció, akik majd kurátorok lesznek, és azokat is ebből a normatívából fizetjük, és akkor még az ezeknek a működésére szolgáló infrastruktúrát is? Ergo ez a javaslat már most azt mondja, hogy ezzel meg fog drágulni például ennek az egyetemnek a működtetése. Ez csak egy aspektus.

A másik aspektus: ugye, múltkor, már nem is tudom, melyik egyetem vonatkozásában, a Marek József Alapítvány vonatkozásában felszólaltam, és akkor ugye, volt egy kis diszkrepancia államtitkár úr és köztem, hogy akkor én most hogy mondom azt, hogy az egyetem kap ingatlant, de közben az alapítvány kape ingatlant. Nem volt egyébként különleges, tehát érthető volt, államtitkár úr is úgy volt vele, hogy a jogászok azt mondták, hogy így kell csinálni, és hogy ez rendben van. Hát, abból a szempontból valóban rendben van, hogyha az egyetem mint önálló jogi személy, jelen esetben egy költségvetési intézmény megtartja ezt a költségvetési intézményi adottságát, jellegét, mert hiszen neki ingatlant csak akkor lehet a törvénnyel átadni, ha ő egy jogképes személy, önálló jogképes személyiség, amit ugye, a polgári törvénykönyv pontosan meghatároz.

Tehát az ennek a javaslatnak a következménye, hogy az egyetem megmarad költségvetési intézmény, rárakjuk a fejére ezt a fenntartói jogokat megkapó alapítványt, és azért az egyetem kapja az ingatlan vagyont, mert ő megmarad önálló költségvetési intézményként, akkor én már csak azt szeretném kérdezni, hogy egy önálló költségvetési intézményt hogy vezethet egy alapítvány. Tehát most tényleg, én nem akarok a kvázi jogi tudásommal kérkedni, szó sincs ilyesmiről, de ha valaki elemezni akarja egy kialakítandó rendszernek a pontos jogi meghatározását, mert el szeretne igazodni ebben a problémában, akkor mindenképpen választ kell kapni arra, hogy ebben az egész rendszerben kinek mi a szerepe.

Mert ha az alapítvány csak fenntartó, az alapítvány nem kap ingatlantulajdont, az alapítványnak a forrása a vagyoni értékű jog, aminek semmifajta pénzben meghatározható értéke nincsen. Azért az nem semmi, ahogy ezt majd be fogják jegyezni a bíróságok, azokkal a bírákkal azért egyszer elbeszélgetnék, akik majd ezeket az alapítványokat pénzbeli hozzájárulás nélkül be fogják jegyezni, az még egy külön sztori, de amit beküld a magyar kormány, bizonyára mindent bejegyeznek, de az ennek a lényege, hogy ebben a struktúrában nincs egyetlen olyan elem, ami azt tudná garantálni  és most intézményi szempontból mondom , se nem művészeti, se nem ideológiai, intézményi szempontból el nem tudom képzelni, hogy mitől lesz ez az egyetem hatékonyabb. Egyszerűen semmi olyan elem ebben nincsen, mindössze az, hogy a meglévő intézményre tesznek egy úgynevezett fenntartót, aki egy alapítvány, és az majd megmondja az egyetemnek, hogy mit költhet, melyik, akár intézményi, akár személyzeti keretre mennyi pénzt fordíthat, az intézménynek hogy épüljön föl az oktatói struktúrája, vezetői struktúrája és a többi. Na de hát, elnézést kérek, a minisztérium vagy egy önkormányzat, ha ugye, most önkormányzati, állami intézményekről beszélünk, de mondjuk, jelen esetben egy minisztérium esetleg egy egyetemmel szemben önmaga nem tudná esetleg ezeket az elvárásokat megfogalmazni? Kell ahhoz egy pluszkuratórium, egy pluszalapítvány, egy pluszintézmény, egy iszonyú sok pénzbe kerülő infrastruktúra ahhoz, hogy megmondja valaki egy egyetemnek, hogy én mint állam mit várok el tőle teljesítményben? Merthogy egyébként egy fenntartó alapvetően igénytámasztó is, nem csak a körülmények megteremtésének gazdája.

De megyek tovább. Az 5. § (3) bekezdése mondja ki, hogy ha értékesíteni óhajtja az ingatlanokat az egyetem, akkor ő ezt úgy teheti meg, hogy az alaptevékenységére kell fordítania az abból befolyó összeget, és akkor így rendben van. Csak hát a probléma az, hogy az 5. § (1) bekezdése viszont azt mondja, hogy elidegenítési és terhelési tilalmat kell bejegyezni. Hát, ha elidegenítési és terhelési tilalmat jegyezünk be az odaadott, ajándékba adott ingatlanra, akkor az elidegenítési és terhelési tilalom mellett hogy lehet eladni? Hogy lehet értékesíteni? Ha azt mondja a törvény, hogy ez be lesz jegyezve a tulajdoni lapra, akkor kéne valami, valamilyen szabályozás, hogy mégis ki fogja megengedni nekik, hogy mégiscsak értékesítsenek, és ki fogja feloldani az elidegenítési és terhelési tilalmat?

Egyébként pedig, ha az egyetemnek az elidegenítési tilalom mellett engedélyezzük, hogy eladja, akkor mondjuk, a minimum, amit elvártam volna ebben a szabályozásban, hogy mondja meg, hogy ennek a dolognak ki lesz a gazdája, ki felügyeli. A vagyongazdálkodásért felelős miniszter? A Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.? Kicsoda? A Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szerepel ebben a javaslatban, van feladata. De az, hogy egy egyetemnek ingyenesen juttatott vagyont eladjanak úgy, hogy elidegenítési és terhelési tilalom van bejegyezve, úgy valakinek ebben dolga van.

(21.10)

Hiányos a jogszabály, ugyanis a jogszabály azt is kimondja, hogy a nemzeti vagyonról szóló törvénynek milyen passzusai nem vonatkoznak erre a javaslatcsomagra és az ebben szereplő intézkedésekre, úgyhogy meg kell mondjam önöknek, ember legyen a talpán majd, ha egy ilyen szituáció kialakul, hogy kinek mi lenne a dolga. Megint hiányos szabályozásról beszélünk, és meggyőződésem, hogy ’22 előtt még valószínűleg ezeknek a törvényeknek a módosítása is be fog érkezni, mert rá fognak jönni az életből, hogy ez nem alkalmazható úgy, ahogy le van írva.

Jó pár képviselőtársam beszélt arról, hogy alapvetően például a Színház- és Filmművészeti Egyetem vonatkozásában egy politikai befolyás szándéka áll e javaslat mögött, és azt szeretnék, ha jobban beleszólhatna az állam egy liberálisabb egyetem életébe és a képzésbe, és a világhírűnek nevezett és tekintett filmes és színházi világ teljesítményének rovására mehet ez. Én egy kicsit azért máshogy közelítenék ehhez a kérdéshez, hangsúlyozva, hogy nagyon nem szeretném, ha a művészvilágba bármilyen módon bármilyen politika beleszólna. A művészi szabadság egy szent dolog, abba nincs dolga politikusoknak beleszólni, mert egyvalaki dönti el, hogy a művészi alkotás tetszetőse, az pedig a közönség. A politikusnak is pont ugyanolyan véleménye lehet, mint a közönségből bármilyen egyszerű embernek.

De nekem még abban a csodálatos életben volt szerencsém, hogy én még negyven évvel ezelőtti színházi előadásokra is tudok emlékezni, húsz évvel ezelőtti színházi előadásokra is tudok emlékezni, és születésem óta bármikor volt nagy színészek hangját ma is megismerem, és tudom, hogy hívják őket. A mozgásukról megismerem anélkül, hogy megszólalnának. Volt nekünk szerencsénk jó pár évtizeden keresztül megélni azt, hogy minden kiváló színészünknek, filmszínésznek tudtuk a nevét, a hangját, csak ha a szemét láttuk is, felismertük.

Ma szívesen mondok önöknek neveket, hogy egyáltalán tudjáke, hogy ők kik, felismernéke a hangjukat, eszükbe jutnae a hanglejtésük vagy az arcuk vagy a szemük, vagy bármi. Csak pár példát mondok. Schruff Milán: gondolom, senki nem tudja, kicsoda, pedig ő az „Az oroszlán télen”-ben játssza az Oroszlánszívű Richárdot ma, mondjuk most, a koronavírus-járvány alatt nem, de ha a színházak nyitva lennének. Vagy például Kocsis Gergely: nagy valószínűséggel nem ismerik, pedig ő Platonovot játssza. Vagy például Horváth Lajos Ottó, aki „A vihar”-ban Prospero.

Azért hoztam ide ezeket a neveket, képviselőtársaim, mert mutatja azt ma, ami van, hogy a 45 év alatti színész korosztálynak már nem ismerjük a hangját, nem ismerjük fel az utcán, ha ránézünk a szemére, nem tudjuk azonosítani. És tudják, miért van ez? Mert hiába van jó színészképzés, hiába van jó dramaturg-, rendező-, operatőrképzés, amikor kijönnek ezek a művészek az iskolából, közel nincs olyan támogató kulturális közeg, hogy őket a képességeik és a teljesítményük alapján olyannak láthassuk, és úgy ismerhessük, ahogy a régi nagy színészeket.

Azt még véletlen sem merném mondani, hiszen nem látok bele, hogy nem olyan csillogó egyéniségek kerülnek be, és ezért nem látjuk, nem, mert azokat a régi csillogó egyéniségeket sem ismertük volna, ha a televízió és a megfizethető színház  hangsúlyozom, megfizethető színház  nem adott volna számukra lehetőséget, számtalan lehetőséget arra, hogy a közönség őket megismerje.

Mert hiába van egy világszínvonalú, jó Színház- és Filmművészeti Egyetem, hogyha az onnan kikerülő fiatal művészek nem abba a támogató közegbe kerülnek, ami létre tudná hozni ugyanazt a népszerűséget, ugyanazt az ismertséget, amit a régi színészeknek. Hogy ma egy színész akkor tud ismert lenni, ha a bulvárlapok címoldalára kerül, ha limonádé előadásokban tud ott lenni, semmirevaló filmekben tud szerepelni, ma az jelenti az ismertséget, a celebség jelenti az ismertséget.

Ez azt jelenti, hogy igenis a közélet, ha tetszik, ha nem, silányodott, és nem a közönség lett igénytelenebb, véletlen se gondolja senki, nem a közönség lett igénytelenebb, hanem a tálalás, amit kapnak, az igénytelen, és szegények azt sem tudják, hogy lehetnének igényesebb művészteljesítményeknek is részesei, ha a médiumok nem a silányságra összpontosítanának, mert a limonádét a legegyszerűbb tálalni, a legegyszerűbb befogadtatni az emberekkel, ahol már nem kell feldolgozni a mű jelentőségét, mondanivalóját.

Száz szónak is egy a vége, hiába csinál egy olyan intézményrendszert, hogy hátha a művészvilág, a színészvilág sikeresebb lesz, hogy ha ahhoz nem rendel egy igényes kultúratámogatást, amivel ezek a művészek valóban ki tudnak bontakozni. A silány világ őket is elérte. Nehéz az életük, nagyon nehezen boldogulnak, és önmagában az egyetem átalakítása nem fogja a problémáikat megoldani. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiból.)