Felszólalás adatai
194. ülésnap (2009.03.09.), 203. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Koszorús László (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:13 |
Felszólalások: Előző 203 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
KOSZORÚS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mint ahogy már a múlt héten is megállapítottuk, 6500 milliárd forint van különböző hitelek formájában a családi háztartásoknál - autóhitelek, lakáshitelek, személyi kölcsönök, áruhitelek. Itt most egy olyan kezdeményezés látott napvilágot, amely kifejezetten azokra a pénzügyi szolgáltatókra vonatkozna, amelyek már a mostani gyakorlat szerint is kispénzű embereknek, javarészt szerényebb környezetben élő embereknek nyújtanak kis mennyiségű pénzt különböző hitelek formájában. El is lehet mondani, talán a legközismertebb a Provident, amely több száz százalékos THM mellett ad kölcsönt most már lassan két-három éve magyar állampolgároknak. Ebből több botrány is volt, és erre szeretném felhívni a figyelmet az első kétperces felszólalásomban, hogy Békés megyében, Bács-Kiskun megyében falvak vannak, tehát egy az egyben, amelyek el vannak adósodva ezeknek a pénzügyi szolgáltatóknak. Három héttel ezelőtt Pécsett egy pénzügyi közvetítőt pedig eltettek láb alól. Komoly feszültségekhez vezetnek, amikor pár tízezer forintokból hirtelen pár százezer forintok lesznek, és nyilvánvaló módon ezek a pénzügyi szolgáltatók nem a jóhiszemű és az erkölcsös pénzügyi szolgáltatók szintjén működnek, tehát igenis foglalkozni kell ezzel.
Külön örülök annak, hogy bár ritka műfajjal találkozunk, amikor a kormány képviselői egy országgyűlési határozati javaslat formájában kívánják felhívni a kormány figyelmét, hogy ideje elkezdeni dolgozni ezen. Biztos vagyok abban, hogy annak ellenére, hogy a Pénzügyminisztérium többször kifejtette, hogy szakmailag ezek megalapozatlanok, igen komoly társadalmi igény van, mert lehet, hogy még most nem, de a következő év elején biztos vagyok benne, hogy itt a parlament előtt fogunk azokkal találkozni, akik lehet, hogy felvettek 70 ezer forintot, azóta már jelzálog került a lakásukra, és lehet, hogy el fogják árverezni az ingatlanukat, mert elindultak az adósságspirálnak azon az útján, amiről egyébként most még lehetne vitatkozni, hogy valahogy megállítsuk.
Köszönöm.
Felszólalások: Előző 203 Következő Ülésnap adatai