Felszólalás adatai
117. ülésnap (2000.02.08.), 207. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Bogár László |
Beosztás | a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | interpelláció szóban megválaszolva |
Videó/Felszólalás ideje | 4:11 |
Felszólalások: Előző 207 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A rendelkezésemre álló rövid idő alatt elsősorban az utolsó kérdésére szeretnék válaszolni, mert teljesen egyetértünk abban, hogy mégiscsak az a legfontosabb, hogy hogyan tudunk az ott élő és dolgozó embereken segíteni. Bár, és ebben is teljesen egyetértünk, ez a meglehetősen kusza ügy is tartalmaz néhány enyhén szólva tisztázásra váró elemet, de egyikére-másikára igyekszem válaszomban kitérni.
A TVM Rt. többségi részesedését, ahogy ön is mondta, a Bige Holding Kft. '97. december 16-án kötött privatizációs szerződéssel vásárolta meg. Mivel a gyári lakótelep a cég társasággá alakulásával még a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó törvény '93-as hatálybalépése előtt került a TVM tulajdonába, és mivel az ÁPV Rt. a privatizáció során nem egyes vagyonelemeket, hanem részvényeket bocsátott áruba, a lakók elővásárlási igénye nem merülhetett fel.
Kétségtelen tény viszont, hogy a jelentős mértékű lakbéremelés miatt a bérlők igen nehéz helyzetbe kerültek. Az új tulajdonos már a vásárlást követő kilenc hónap elteltével arra a megállapításra jutott, hogy a társaság gazdasági mutatói a pályázati kiíráshoz képest negatív irányba térnek el, és úgy ítélte meg, hogy a privatizációs szerződés rendelkezéseinek betartásával az eredményes gazdálkodás nem biztosítható. Az ÁPV Rt. megítélése szerint a gazdálkodás eredményességének romlását részben az okozta, hogy az új tulajdonos, a hitelből tulajdont szerzők többségéhez hasonlóan, ahogy ön is említette, sajnos a társaságra terheli a törlesztési kötelezettséget. Ezt mutatja, hogy a privatizáció idején 702 milliós rövid lejáratú hitelállomány '99 márciusára már majdnem másfél milliárd forintra növekedett.
Árulkodó még az is, hogy a tulajdonos '98 folyamán a cég saját tőkéjét mesterségesen 2,1 milliárd forintról 5,3 milliárdra pumpálta fel. Mivel a TVM Rt. a pályázat benyújtása idején a könyvelésből kivezette a VPOP felé fennálló köztartozását, az ÁPV Rt. vizsgálja annak feltételeit, hogy elismeri-e az új tulajdonos megtévesztésre alapozott, vételár-csökkentésre irányuló igényét 149 millió forint erejéig. Reálisnak mutatkozik az a megoldás is, hogy a környezeti rehabilitáció 315 millió forint értékben a vételár terhére történjen meg. A munkavállalói érdekképviseleti szervek hozzájárulása esetén az ÁPV Rt. szintén hozzájárulhat a társaság létszámának 615 főről 465 főre csökkentéséhez.
Mindez egy megállapodási csomag része lehet, aminek a képviselő úr interpellációjában kulcsfontosságú elemet jelentő, a lakótelepen élők helyzetének megnyugtató rendezésére vonatkozó igen lényeges eleme is lehetne. A TVM Rt. tulajdonosai jelképes összegért, ezer forintért a helyi önkormányzat tulajdonába adják a lakótelepet, és az ingatlanegyüttes leválasztása folytán a társaságra háruló 49,5 millió forintos adófizetési kötelezettséget az ÁPV Rt. a reorganizációs keretéből térítené meg.
Mint képviselő úr is láthatja, az ÁPV Rt. minden fél jogos érdekeit figyelembe vevő átfogó megállapodásra tett javaslatot, amely a cég hosszú távú működőképességét biztosítva lehetőség szerint megőrizné a munkahelyeket, megteremtené a dolgozók béremelésének gazdasági alapjait, és gondoskodna a környezet állapotának helyreállításáról, és főként - azt hiszem, ez a leglényegesebb, hiszen az alapvető kérdése is erre irányult - (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) hosszú távú megnyugtató megoldást jelentene a gyári lakótelepen élőknek.
Köszönöm a figyelmet, és kérem a válaszom elfogadását. (Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.)
Felszólalások: Előző 207 Következő Ülésnap adatai