Felszólalás adatai

CSATÁRI JÓZSEF (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Nagy horderejű két törvény áll a parlamenti vita előtt. Az egyik a szövetkezeti üzletrésszel kapcsolatos, a másik az új szövetkezeti törvény. Részemre nagy öröm, hogy ez a két törvényjavaslat napirendre került, ugyanis mint a mezőgazdaságban szenvedő és tevékenykedő, aktív részese voltam az eddigieknek, és valamelyest mélyebben belelátok egy-két dologba, mint tisztelt képviselőtársaim.

El kell mondani, hogy én szövetkezeti elnök voltam egy jó ideig, de azt is el kell mondani, akitől örököltem a szövetkezetet, az közel 70 milliós adósságot hagyott hátra, és szocialista beállítottságú volt. Azt is el kell mondani, hogy közel 17 hónappal ezelőtt úgy határoztunk, hogy végelszámolást hajtunk végre a szövetkezetben, hogy ezt az anomáliát, amely fönnáll és egy hatalmas feszítő erő, a külső üzletrésztulajdon és a tagok közötti viszony feloldódjék, és az elszámolás kapcsán pedig mindenki döntse el tényleg az önkéntesség alapján, hogy családi gazdaságot kíván-e kialakítani, vagy pedig más társas gazdasági formát választ, és úgy gondolom, ez helyes lépés volt.

Rendkívül kellemetlen az a tényállás, hogy nem veszik figyelembe tisztelt képviselőtársaim, hogy az Európai Unióhoz próbálnánk közeledni, és fel kellene készülni, és legtöbb felkészülnivalónk talán az agrárszektorban volna, hogy tényleg felkészülten érjünk oda. Hiába lesz a minisztériumnak bármely jó stratégiai elképzelése, ha ezt a két törvényt nem tudja meghozni ebben a két kényes kérdésben. Nagyon sok hozzászólást hallottam és nagyon sok kétpercest, de nagyon kevesen mondták el, hogyan lehetne ezt sikeresen végrehajtani, csak bírálni, aggodalmaskodni, riogatni és a nyilván tájékozatlanabb szemlélőt még tájékozatlanabbá tenni, elvadítani, és csak azt hangsúlyozni, hogy a polgári kormánynak az a szándéka, hogy szétverje a meglévőt és kárt okozzon. Ez messze nem így van, hiszen a polgári kormánynak pontosan az a feladata, hogy megfelelő stratégia alapján az országot felvirágoztassa. Ennek egy része az agrárium is, amelyben tényleg komoly vérveszteségek voltak az elmúlt évtizedek alatt. Igaz az agrárolló, és igaz egyéb felvetés, amelynek kárvallottja volt a mezőgazdaság, és talán nem kapott elég hangsúlyt, nem vették eléggé figyelembe, hogy igenis ez mennyire fontos dolog.

A törvényjavaslat első részéhez, a T/3010-eshez, a résztulajdon kimozaikolásához annyit fűznék hozzá, hogy a külső üzletrésztulajdont úgy kellene megoldani - és módosító indítványt is adtam be -, hogy ne csak pénzben történjen 90 napon belül a jogos jussnak a kifizetése, mert valóban a pénztelenség miatt nem képzelhető el, hogy ezt csak úgy zsebből kivágja bármely szövetkezet, és kifizeti azokat, akik külső üzletrész-tulajdonosok. Adassék meg az a lehetőség, hogy tárgyi eszköz kivételével, gépek, berendezések, istállók - nem használt istállókra gondolok -, meg lehessen oldani egyezség alapján ezt az alkut, sőt lehetőség legyen egy szolgáltatás alapján történő egyezségre is, amelyben érthetővé téve azt mondja a szövetkezet, hogy a külső üzletrész-tulajdonosnak szolgáltatást végez, különböző betakarítási munkát, vetési munkát vagy bármit, és egy halasztott fizetéssel meg tudja oldani ezt a problémát, és nem kerül olyan helyzetbe, hogy árverezni kelljen 90 napon belül az egész téeszvagyont vagy szövetkezeti vagyont, mert valóban nem biztos, hogy fizető kereslet adódna rá.

Úgy gondolom, hogy az üzletrésszel kapcsolatos törvényjavaslathoz még egyéb ésszerű módosító javaslatok is biztos érkezni fognak. Az, hogy a kormány visszavonja a törvényjavaslatot, rendkívüli butaság lenne, hiszen tovább tartósítaná azt az állapotot, ami jelenleg is folyik és belső feszültséget okoz; az esetleg tényleg nagyon komoly kárt fog okozni az agráriumban, mert az az üzletrész-tulajdonos, aki nem kap semmit az üzletrésze értékében vagy nem kap osztalékot, vagy esetleg kap osztalékot, de mégis kevesli, itt az ideje, hogy ez tényleg rendbe legyen téve.

A szövetkezeti törvényre is lehet mondani, hogy új vagy régi, hiszen Magyarországon közel százéves múltra tekint vissza a szövetkezés; a hangyaszövetkezetre gondolok, amely nagyon jól prosperált, és tényleg rendkívül jó referencia lenne most is az új szövetkezeti törvény előtt. Az 1992-es akkori két törvényről már akkor látszott, hogy rendkívül torzszülött, és már akkor látszott, hogy nagyon sok mindent javítani kellene rajta, foltozgatni-toldozgatni. Ezt ez idáig nem tette meg senki, a polgári kormány meg úgy gondolja, hogy ezt le kell vetni és újat kell alkotni, nagyon-nagyon helyesen. Tudni kell, hogy a termékpályás szövetkezésé a jövő, ahol a tagok, a szövetkezet tagjai, családi gazdaságai az alapján szövetkeznek, hogy jobb eredményhez juttatják a családi gazdaságokat, és a szövetkezés lényege, hogy a családi gazdaság tud jobban működni, és nem a szövetkezet. Tehát a szövetkezet van a családi gazdaságokért, és ez nagyon jól bebizonyosodik és bebizonyosodott a nyugat-európai országokban, ahol tényleg nagyon sikeresen működnek ezek. Sok helyen még szövetkezeti törvény sincs, lásd Dánia, ahol kiváltképpen nagyon jól megy a szövetkezés, de ez ritkaság; nem árt, ha egy szamárvezetőt, egy szövetkezeti törvényt azért alkalmazunk a pontosítás kedvéért.

A polgári kormánynak teljes célja, hogy ezeket a multifunkcionális szövetkezeteket létrehozza, amelyek tényleg úgy működnek, mint legutóbb Franciaországban járván láttam, hogy aggódva figyelik, hogy a gazdálkodni kívánó személy, család kinn maradjon a területen, megőrizze kultúráját, másságát, és hasznos tagja tudjon lenni a társadalomnak. Ez nagyon-nagyon fontos, és nem riogatás a népességmegtartásnak az előidézése még, hanem inkább az ott helyben maradásnak a lehetősége. Úgy gondolom, ez nagyban követendő példa, és a csírája most lesz elvetve, ha az új tulajdonosok - fogalmazhatnék így, hogy új tulajdonosok -, nagyon megbecsülve a lehetőségüket, komolyan veszik azt, hogy ők ezzel gazdálkodni akarnak.

Mint szövetkezetben dolgozó, hosszabb időn át láttam, hogy az a szövetkezési modell, amit egyesek még mindig nagyon jónak tartanak, nem szerencsés, mivel a legjobb tulajdonos a magántulajdonos és a magántulajdonú családi gazdaság. Annak az állapotnak, amelyik konzerválódott, és annak az állapotnak, amelyben fék nélküli vagyonvesztés, fék nélküli elherdálás folyik felelőtlenség miatt, valahogy véget kell vetni.

(14.30)

Úgy gondolom, ha ez az üzletrésszel kapcsolatos törvényjavaslat így, szárazon kiviteleződik azzal, hogy a tárgyi eszköz is kivihető, a gyengék valóban kellemetlen helyzetbe kerülnek, de végeredményben át tudnak alakulni, és elszámolnak. A jó szövetkezeteknek megvan a lehetőségük arra, hogy ki tudják fizetni, ki tudják gazdálkodni ezt az akár forintális vagy tárgyieszköz-vesztést, tovább is funkcionálnak, és ezt a feszítő gondot elveszítették. Tehát ott különösebb sokkhatás nem fog történni.

Itt több képviselő csak a negatívumát mondja: bombarobbanás, munkanélküliség és egyéb. Ez nem igaz, mert azt mondom, hogy településünkön is a földek fel vannak szántva, be vannak vetve, igaz, hogy nem az a személy szántja és veti, de végeredményben az országon belül van, és nem parlag a terület, mint ahogy volt, mert több okból kifolyólag egyéb gondok is sújtották a mezőgazdaságot.

Riogatnak bennünket nagyban a bankok is, a Bankszövetség is csak a rosszat mondja, és félti, hogy talán nem lesz, aki kifizeti majd neki a kamatokat, és talán nem tudja azt a fékeveszetlen nagy nyereséget eltenni, amit jelen pillanatban is eltesz. Nekem is mondták, hogy talán a bankok ki fognak vonulni. Én úgy gondoltam, hogy be kéne nekik inkább vonulni, mert el kell azon gondolkodni, hogy ha kivonulnak, és az övék lesz az a bizonyos vagyon, nem kapnak érte semmit. Az új tulajdonosnál pedig megfelelő konstrukcióban igenis jól tudna működni a meglévő vagyon.

Tehát nem kell attól félni és aggodalmaskodni, ha olyan társas gazdaság alakul ki, amelyben tényleg a tagoknak, a külsősöknek - vagy akárminek nevezzem őket - bármilyen lehetőségük van az együttdolgozásra, a tevékenységre, ha az belső vitától mentesen, előremutatóan tud tevékenykedni. Én is aggódom a mezőgazdaságért, mert nem szívesen nézem, hogy csökken a volumen, az viszont lényeges, hogy milyen a kihasználtság és milyen az egész hozzáállás.

Nagyon sok szövetkezetben jártam, ahol láttam, hogy nagyon szakszerűen, jól dolgoznak. Úgy gondolom, ott nem lesz ilyen nagy lelki trauma, mint ami be van harangozva, mert meg tudják oldani a problémát. Vannak viszont, akik arra játszottak, hogy valóban csak a vagyont fogyasszák, és a külsősök pedig kívülről figyelik, hogy né, már csak a gatya van; ennek valóban véget kell vetni.

Véleményem szerint a mezőgazdaságnál ez egy sorskérdés, és meg kell oldani. Ha ez a későbbiekben nem kerül megoldásra, akkor továbbra is benn marad ez a feszültség.

Nagyon-nagyon fontosnak tartom - és örülök, hogy a miniszter úr itt van - a nemzeti földalap kérdését. Az legalább ennyire fontos, hogy a birtokpolitikát ki tudjuk alakítani mielőbb, mint hogy ezt a két törvényt tényleg rendezzük. Mert itt is nagyon nagy elvárás van, pontosan azoktól a tulajdonosoktól, akik a birtokaikat több táblában, dirib-darab területeken tudták csak megszerezni, úgy a kárpótlás kapcsán, mint a részaránytulajdon kapcsán. Nagyon nagy az elvárás abban, hogy ez a nemzeti földalap minél előbb fölálljon és nagyon jól is funkcionáljon. Ez is rendkívül fontos.

Azt tudnám mondani az aggodalmaskodóknak, hogy nem azt kellene hangsúlyozni, hogyan nem lehet valamit megvalósítani, hanem azt, hogy hogyan lehet. Ép ellenzéki hozzáállást én még ez idáig nem tapasztaltam, csak azt, hogy a törvényjavaslat teljesen rossz, és úgy volna jó, ha teljesen vissza lenne vonva. Senki nem mondott még ötletet, de '92-től nem is próbált tenni annak érdekében, hogy ez valahogy változzék.

Többször elmondtam szocialista képviselőtársaimnak, hogy nagy elvárás volt '94-98 között, hogy tesznek valamit az agráriumért. Nem tettek, pedig elég nagy hányaddal tudták irányítani a parlamentet, és megszavazhatták volna a különböző törvények sorát. De nem tették, hanem konzerválták a problémát. A problémák sora megmaradt a polgári kormánynak, most pedig aggályoskodnak mint ellenzéki képviselők, hogy ez így nem jó, ez így rossz, ez még rosszabb.

Úgy gondolom, hogy elő kell segíteni, hogy ez a törvény megszülessék. A polgári kormánynak megvan a maga felelőssége, hogy felvállalja azt, amit tesz - és vállalja is, biztosan -, de ha ezt az ügyet nem tudjuk megoldani, az agrárium jövője megkérdőjeleződik.

Kérem, úgy nem lehet az uniós csatlakozásra fölkészülni, hogy mutogatunk egymásra. Nagyon-nagyon jó volna, ha ezt a két törvényt, harmadikként a nemzeti földalapot nagy többséggel elfogadná a parlament, és fel tudnánk készülni az egyéb, külföld adta nehézségek felszámolására.

Mindenki tudja, hogy rendkívül sok csapás érte a mezőgazdaságot, és azt is kell tudni, hogy a legkitettebb és a legnagyobb kockázat ebben az ágazatban van. Itt nem nagyon bírjuk el a belső rombolást, hanem az építésre kellene törekedni. És ha valaki nem veszi észre, hogy ez a két fontos témakör egy belső feszültség, akkor az nagyon sajnálatos. Az nem is akar érte tenni, csak politikai luftballont enged a levegőbe, és arra lövöldöz.

Én azt javasolnám képviselőtársaimnak, hogy módosító indítványaikat - ahogy én beterjesztettem - terjesszék be. Ezt a kormány mérlegelni fogja, a parlament úgyszintén. És akkor úgy gondolom, egy egységes törvény kerül elfogadásra, amellyel nem fogunk szégyenkezni Európában, amely előre fog mutatni, és az agrárium abszolút élvezője lesz és nem kárvallottja.

Köszönöm szépen. Még két percben egypár dolgot el fogok mondani. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.)