Felszólalás adatai

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Kérem, nézze el nekem, hogy még az előző törvényjavaslat vitájából egy fél mondatot hadd tegyek hozzá. Nem része a vitának, de amikor önre néztem, megfogalmazódott bennem a hozzászólás, hogy vajon az a 7 milliárd forintnyi közüzemi tartozás nem érne-e meg egy konszolidációt. Ez csak egy gondolat, és bocsánatot kérek, hogy teljesen váratlanul behoztam, de lehet, hogy ebbe az irányba is kellene gondolni. Köszönöm, hogy ön itt volt.

Hadd kezdjem azzal, hogy köszönöm szépen, hogy van olyan indítványom, amelyet a kormány is támogat, és külön köszönöm azt, hogy az egészségügyi bizottság támogatott indítványomat. Ez bátorít fel arra, hogy a 8. és a 27. számúról beszéljek néhány szót, bízva abban, meg tudom önöket arról győzni, hogy ez egy fontos indítvány és van értelme.

Én magam is 1990 és 1994 között önkormányzati képviselőként tevékenykedtem, azóta is szoros kapcsolatban állok önkormányzatokkal. Tudom, milyen nehézkes az önkormányzati döntés, az önkormányzati határozathozatal. Ennek a törvényjavaslatnak a 7. §-ában - amelyik a gyermekvédelmi törvény 11/A. §-ának (6) bekezdését módosítja - arról van szó, hogy a közgyűlés a következő testületi ülésen érdemben megvizsgálja. Én tisztelettel kérem önöket, azt gondolom, hogy ez egy testület; mindegy, hogy ez egy kistelepülés néhány fős vagy egy közepes város huszonegynéhány fős testülete, ha egy ilyen kérdést, amely a gyermekjóléttel és a gyermekvédelmi intézményekkel kapcsolatos, ha ezt egy testületi ülésen érdemben megvizsgálja, akkor az katasztrofális eredményhez vezet.

Tisztelettel azt kérem, az lenne a pontos megfogalmazás: vizsgáltassa meg. Szólítsuk fel: legyen kötelező, hogy 30 napon belül vizsgáltassa meg, mert ennek van realitása, ettől várható eredmény, hogy a vizsgálat eredménye odakerül és ebben döntenie kell, de azt, hogy egy 27 tagú vagy 25 tagú testület ezt megvizsgálja, egyszerűen irreálisnak érzem. Szeretném arra kérni önöket, hogy ezt még egyszer gondoljuk végig, és ha kell, egy kapcsolódó módosító indítvánnyal egészítsük ki, de ne maradjon így, mert ez így működésképtelen. Azt gondolom, hogy egyébként is csak főhajtással tudok tisztelegni mindazok előtt, akik ebben a gyermekjóléti tevékenységben, a gyermekvédelmi intézményekben dolgoznak, mert az ő megbecsülésük csak az a szeretet, amit a gyerekektől kapnak, és ha őket ez tartja a pályán, akkor mi még ne keserítsük meg egy ilyen bürokratikus dologgal a tevékenységüket.

Egy másik indítvány, amely nem az enyém, de szeretném a figyelmet ráirányítani. Ha véletlenül később a kormány mégis támogatná Koltai Ildikó képviselő asszony és Surján László képviselő úr indítványát - a 12. § (2) bekezdése -, amely tartalmában érdekes, de ha ez így elfogadásra kerül, akkor az előtte lévő bekezdéseket is módosítani kell. Nem tudom, mert én nem vagyok a bizottság tagja, lehet, hogy csak ezért nem támogatják ezt az egyébként érdekes indítványt, de mindenképpen összefüggésekben kellene megváltoztatni.

A harmadik a 27. számú indítványom, amelybe sajnos csak egy dolgot tudtam belegyömöszölni. Jelesül itt arról van szó, hogy az otthonteremtési támogatást hogyan kaphatják meg ezek a fiatalok. Tegnap egy másik törvény kapcsán ugyanezt mondtam, és most sem terhelem önöket azokkal a személyes tapasztalataimmal, amelyeket azon fiatalok körében szereztem több éven keresztül, akik a rendszerből kikerülnek vagy kikerültek és mi történt velük. Ha valaki járt ilyen intézményben, luxusnak nem lehet nevezni, de azt mondom, hogy normális ellátási körülmények között vannak a fiatalok. Azt gondolom, közös érdekünk fűződik ahhoz, hogy ezek a fiatalok ki tudjanak szakadni ebből a nehéz sorsból, ebből a nehéz körülményből, ahol valamilyen oknál fogva vannak, és sok esetben - most nem mondom azt, hogy 100 százalék, 99,9 - rajtuk kívül álló okokból, mert ők még csak gyerekek, elszenvedői valaminek, valamilyen külső körülménynek. Én azt gondolom, még akkor is, ha a törvény szellemében bent van, hogy őket a családba vissza kell mozgatni, de kikerülnek egy rendszerből, önálló életet kellene élniük, és azt hiszem, hogy az a gyakorlat, amelyet tapasztaltam, és félek, ez nemcsak egyedi és általam megtapasztalt dolog, az isten háta mögötti néhány tíz vagy száz lakosú településen a hihetetlenül leromlott állagú épületet tudják részükre megvenni, és olyan körülmények közé kerülnek, ami, azt mondom, talán a legelemibb feltételeket jelenti. Egyik napról a másikra a kútra kell menni vízért, míg előtte mindennap megvolt feltételként a meleg víz, a fürdési lehetőség. Szóval ezekből a körülményekből csak elmenekülnek, csak lecsúsznak és kilátástalan helyzetbe kerülnek.

(0.10)

Tehát én azt gondolom, hogy itt olyan megoldásokon kellene törni a fejünket - és én azt is megosztom önökkel, hogy sokáig gondolkodtam azon -, hogy hogy lehetne a megtakarított pénzüket, azt, amit egyébként is a költségvetésen keresztül áramoltatunk feléjük, olyan rendszerekbe tenni - lakás-takarékpénztárba vagy valamilyen más megoldásba -, ahol egy kicsit jobban kamatozik, hogy az az összeg, ami a végén rendelkezésre áll, ne csak egy leromlott, lepusztult, rossz körülmények között lévő lakás megszerzését tegye lehetővé a fiatalok számára. Ez az indítványom erről szól.

Ha valaki vette a fáradságot, hogy kiszámolja, hogy ezek az összegek mekkorák, abból kiderül, hogy bizony ez még egy kisvárosban való lakásvásárlást is csak úgy tesz lehetővé, ha mellé hiteltörlesztést kell vállalni, ami természetesen munkahelyet is feltételez. De ezzel együtt azt gondolom, hogy egy kicsit nagyobb előrelépési lehetőséget jelent, még akkor, ha tudom, hogy a lakásépítés területén számos más kedvezmény van.

Köszönöm szépen a figyelmüket.