A felszólalás szövege:

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tekintettel a javaslat négypárti jellegére, az egyeztetés szükségességére, lehetőségére, a megegyezés kényszerére, a későbbiekben kívánjuk majd kifejteni az álláspontunkat, a határozathozatalkor. Köszönöm.

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Nemcsak a helyi polgárokat, hanem az egész Vas megyei közvéleményt megdöbbentette a közelmúltban, hogy leszakadt a szentgotthárdi ciszterci kolostortemplom homlokzati párkányának egy jelentős része. Szerencsére, a leomló elemek most nem okoztak sérülést. Az esetről a megyei sajtó is beszámolt.

A katolikus egyházközség évek óta óriási erőfeszítéseket tesz a 224 éves templom megmentetéséért. Az adományokból azonban csupán a legsürgetőbb állagmegóvó teendőkre futja. A tető beázik, sérülnek az értékes freskók. A templom teljes felújítására programterv készült, ám a több száz milliós költség miatt a kivitelezés ez idáig meghiúsult. A sérült párkány javítása is mintegy 5 millió forintba kerülne.

A múlt év tavaszán az akkori miniszterelnök e kiemelkedő nemzeti kulturális örökség súlyának megfelelően személyesen tájékozódott és győződött meg arról, hogy a felújítás, sőt az azonnali beavatkozás elodázhatatlan. A szentgotthárdi önkormányzat önhibáján kívül nehéz pénzügyi helyzetbe került, ezért a város a munkákhoz jelentős forrást nem tud biztosítani. A polgármester mind a megyei közgyűlés elnökének, mind a kulturális tárca vezetőjének sürgős segítségét kérte. A helyi plébános a megyei napilap szerint úgy véli, nincs igazi szándék a műemlék megmentésére.

Kérdezem miniszter urat, meg tudják-e ünnepelni a hívek jövőre a templom felszentelésének 225. évfordulóját bent, avagy csak kívül, az omladozó épülettől tisztes távolságra. Van-e kormányzati akarat az egyedülálló szentgotthárdi barokk műemlék templom megmentésére? Kérem, oszlassa el a plébános úr aggodalmát.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MDF padsoraiból.)

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr, de nem látom, hogy a miniszter úr a teremben lenne.

ELNÖK: Tájékoztatom, hogy a miniszter úr távollétében Juhász Endre tárca nélküli miniszter politikai államtitkára, Nagy Sándor úr válaszol, ha ön elfogadja.

NÉMETH ZSOLT (MDF): Igen, természetesen elfogadom, köszönöm szépen.

ELNÖK: Öné a szó.

NÉMETH ZSOLT (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Bajánsenye és Kercaszomor önkormányzata a szlovén Œalovci községgel közösen pályázott a szlovén-magyar PHARE-CBC-programra, a Kerka völgyének közös szennyvíztisztása támogatásának céljából. Tavaly szeptemberben értesítették a pályázó településeket, hogy a két hazai község 1,6 millió eurós támogatást nyert el, melyhez Magyarország részéről 700 ezer eurót kell hozzátenni.

A két önkormányzat biztosította a szükséges saját forrást, decemberben csatornamű-társulatot alakítottak, és a lakosságtól beszedték az érdekeltségi hozzájárulást. Mivel a cél- és címzett támogatás, valamint a környezetvédelmi alap feltételei nem tették lehetővé a pályázat benyújtását, egyetlen alternatívájuk a vízügyi célelőirányzaton való részvétel maradt. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez a támogatás ügyében intézett írásbeli kérdésemre sajnos nem kaptam biztató választ.

Most már, ezek után tudhatjuk azt, hogy honnan és miért nem kap a projekt támogatást. Ettől azonban a probléma továbbra is fennáll, hiszen a kormányzat kötelezettséget vállalt. Ezért kérdezem államtitkár urat, mikor és milyen forrásból biztosítja a kormány a Kerka völgyének közös szennyvíztisztításához a hazai társfinanszírozást.

Érdeklődve várom válaszát. (Taps az MDF padsoraiban.)

NÉMETH ZSOLT (MDF): Mint a térség egyéni országgyűlési képviselője is örülök annak, hogy végül is egy biztató fordulatot vett ez az ügy. Mindezek mellett szeretném megjegyezni, hogy nem egyedi esetről van szó. Valamiféle generális megoldást kellene arra megalkotni, hogy a hazai nemzeti pályázatok összhangba kerüljenek a kormány kötelezettségvállalásaival, illetve az európai uniós pályázatokkal. Jelenleg a nemzeti pályázatok prioritási rendje köszönő viszonyban sincs az említett pályázatokkal.

Örülök annak, még egyszer, hogy az ország és így a térség nem veszíti el ezt az 1,6 millió eurós összeget, illetve nem fog az a kellemetlen helyzet előállni, hogy a szlovén településeken megépülő szennyvízvezetékek végén nem lesz meg a magyarországi szennyvíztisztító.

Köszönöm szépen a választ. (Taps.)

(14.20)

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjairól szóló törvényt nemrégiben módosította az Országgyűlés, a tavaszi ülésszak utolsó üléseinek egyikén fogadtuk el a javaslatot. Tehát szokatlanul rövid idő telt el a törvény módosítása óta, e módosításnak viszont oka van, Göndör István képviselőtársunk szólt erről. A törvény előkészítése során követték el a hibát az ebben részt vevő tárcák, köztisztviselők, de legyünk igazságosak, a parlament valamennyi pártja előadójának, illetve szakértőinek éberségét is kijátszották, mi sem vettük észre ezt a joghézagot. A módosítás tehát indokolt.

Akaratunk ellenére a törvényben hatályon kívül helyezett részek miatt tulajdonképpen megszűnt a jogi alapja annak, hogy a határőrség akár hivatásos, akár szerződéses állományú tagjának jelentkezőt ellenőrizzék. Ellenőrizzék az életvitelét, a családjában, háztartásában élők, a közvetlen hozzátartozók életvitelét amiatt, hogy megfelelően el tudja-e látni a feladatát; illetve szintén lehetetlenné vált volna, hogy a határőrség körében és a határőrséghez való tartozás leplezésével munkaviszonyt létesítsen, tehát fedett nyomozóként dolgozzon határőr.

(16.10)

Emellett valóban rendezi ez a javaslat azt a problémát is, hogy a külföldi kiküldetés esetén lehetővé váljon a belföldi napidíj 50 százalékának megfelelő külföldi szolgálati helyi pótlék kifizetése. A probléma tehát valós. Ennek a javaslatnak az elfogadása nem tűr halasztást, hiszen ezekben a hónapokban, napokban is bizonyára vesznek fel határőrt, és bizonyára külföldi utakra is sor kerül, tehát a törvény elfogadását a Magyar Demokrata Fórum ezek miatt is támogatja.

Köszönöm szépen. (Taps.)

NÉMETH ZSOLT (MDF): (Folyamatos zaj.) Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Asszony! Körmend város életében rendkívül fontos szereppel bír a tizenhárom éve létrehozott rendészeti szakközépiskola, falai közt évente közel 1500 hallgató vesz részt a határrendész alapképzésben, szakképzésben, tanfolyamokon. Számos diákot távoktatás keretében oktatnak, de foglalkoznak az önálló szakvizsgára készülők, valamint a rendészeti vezetők felkészítésével is. (Folyamatos, nagy zaj.) Emellett egy gyárbezárásokkal sújtott városban különös jelentősége van annak, hogy az intézmény mintegy 180 közalkalmazottnak és hivatásos határőrnek ad munkát. A fennállás óta összegzett tapasztalatok szerint a tanintézet bizonyított: kreatív, alkotóképes tanári kara van, a tanulók jól megállják helyüket (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem hallani semmit!), büszkék az itt szerzett végzettségre.

Körmend városa sokat köszönhet az intézménynek, hiszen az iskola részese, segítője a város kulturális és sportrendezvényeinek. (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Nem halljuk!) A hallgatók szervesen illeszkednek a kisváros mindennapjaiba... (Nagy zaj.)

Elnök Asszony! El szeretném mondani az interpellációmat!

ELNÖK: (Hangosítás nélkül.) Én egyetértek ezzel, de...

NÉMETH ZSOLT (MDF): Mivel a tanulók az ország minden tájáról érkeznek, több ezer fiatal ismerkedik meg Körmenddel, és viszi szerte jó hírét. Az objektum maga is kitűnő adottságokkal rendelkezik: saját tulajdonú lőtérrel, gyakorlótérrel és sportkombináttal, valamint egy négyszáz fős kollégiummal. (Az elnök megkocogtatja a csengőt.)

Mindezen tények alapján csak remélni tudjuk, hogy tévesek azok az információk, melyek szerint a körmendi rendészeti szakközépiskola megszüntetését tervezi a Belügyminisztérium.

(14.40)

Ez azért is megdöbbentő, mivel egy kitűnő szakmai színvonalon működő, értékes hagyományokkal bíró intézményről van szó. Nyilván okkal helyezték el itt 1992-ben a Határőrség Központi Múzeumát, mely évente több ezer látogatót vonz. (Zaj.)

A megszüntetést költségvetési szempontok nem indokolhatják, hiszen másutt kellene pótolni a kieső oktatási és elhelyezési kapacitást, ez pedig többletköltséggel járna. (Folyamatos zaj.) Elég, ha csak az ebből fakadó beruházási és a határrendészképzés szerkezeti struktúrájának átalakítási többletköltségeire, valamint a felmerülő személyi kiadásokra gondolunk.

Mi lesz a csak itt létező távoktatás és múzeum sorsa? Ezekre a kérdésekre várnak választ nemcsak a térség választópolgárai, de a határrendész hivatást örömmel választani kész, ám a mendemondák nyomán elbizonytalanodott fiatalok is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Reméljük, a megszüntetést tervezők szeme előtt…

ELNÖK: Képviselő úr!

NÉMETH ZSOLT (MDF): …nem csupán az értékes ingatlanegyüttes eladásából befolyó bevétel lebeg.

Kérdezzük a miniszter asszonyt (Az elnök ismét csönget.), milyen jövőt szán a minisztérium…

ELNÖK: Képviselő úr!

NÉMETH ZSOLT (MDF): … a körmendi intézmény számára.

Várjuk megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

NÉMETH ZSOLT, az önkormányzati bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az önkormányzati bizottság kisebbségben maradt része úgy gondolta, hogy a postáról szóló törvény általános vitára való alkalmasságát vizsgálva elsődlegesen nem az a feladata, hogy az európai uniós csatlakozást méltassa, a jogharmonizációs kötelezettségeket hangsúlyozza. Elsősorban nem az a feladata, hogy az európai uniós irányelveknek való megfelelést kritika nélkül, abszolút értékké emelje.

Az önkormányzati bizottságnak a postával nem mint ilyen-olyan színvonalon működő, még magyar állami céggel, annak gazdaságos vagy gazdaságtalan működésével kell foglalkoznia, hanem a vele szemben megfogalmazott közösségi, önkormányzati igényekkel, azzal a szociokulturális környezettel, amelyben szolgáltatásait nyújtja, amelyben működik.

Az önkormányzatoknak ezért elvitathatatlan joga és kötelessége, hogy szót emeljenek az ellen, ha érdekeiket - az európai uniós csatlakozásra hivatkozva - alágyűrik a postai szolgáltatás liberalizációjának, szót emeljenek az ellen, ha egy céget azért formálnak át csupán, hogy szolgáltatásai könnyebben privatizálhatók legyenek. Ha egy törvény ahhoz nyújt keretet, felhatalmazást és biztatást, hogy több száz faluban megszüntessék a kispostákat, semmibe vegyék a lakossági és önkormányzati igényeket, akkor annak még az általános vitára való alkalmasságát is meg kell kérdőjelezni.

A kisebbségben maradt képviselők felhívták a figyelmet más, közszolgáltatást végző társaságok privatizációt követő működéséről szerzett tapasztalatokra, például a gázszolgáltatókra, ahol a fogyasztótól a szolgáltató egyre távolabb, szinte már regionális szintre kerül. Sokak szerint a zöld szám legközelebb Párizsban fog kicsengeni.

A kis falvak védelmében egy sor demonstráció zajlott, aláírásgyűjtést rendeztek, fórumokat tartottak, mindhiába. A mobil postaautók megjelentek, ha kedvező a tapasztalat, ha nem. Az ítélet kimondatott: megszüntetik a veszteségforrásokat, feláldozva a magyar falut. Azon persze majd gondolkozzanak a közgazdászok, hogy hogyan lehet nyugati árutechnikával és a nyugatinál drágább üzemanyaggal, a nyugati kollégái bérének ötödéért dolgozó, minimálbéres magyar postást kiváltani. A lényeg az, hogy a kistelepüléseken élők azt kénytelenek tapasztalni, hogy rosszabb szolgáltatást nyújtanak számára modernizációs program keretében, mint modernizálatlanul. Némely térségben térerőhiány miatt nem üzemel a pénzautomata, nem tudnak újságot vásárolni a kis falvakban, előfizetett napilapjukhoz délután jutnak hozzá. Nekik persze lehet pr-cikket írogatni az újságban, hogy ezután mennyire eurokonformok lesznek.

Ami ezzel az át nem gondolt programmal zajlik, az falurombolás. Ennek felelősségét pedig nem csupán a posta messziről jött vezetőinek kell vállalniuk. A fő felelősség a kormányzatot terheli, amely e törvényjavaslat alapján is felelős lenne a nemzeti postapolitika megalkotásáért.

A jelenlegi törvényből visszaköszönő koncepció a következő: egy olyan cég létrehozása a cél, mely nem cipeli magán a kis falvak sajátos gondjait. Egy olyan posta létrehozása a feladat, mely leráz magáról minden szükségszerűen veszteséges tevékenységet és területet, ezáltal maga a cég többet fog érni, a magyar falu pedig kevesebbet. Egy cég gazdaságosságát vizsgálják csupán, s nem a társadalmi hasznosságot.

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat nem nyújt garanciát arra, hogy a kis falvakban a postai szolgáltatást az eddigi színvonalon ezután is igénybe lehessen venni. Ezért a bizottság kilenc tagja a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságával sem értett egyet.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

(12.10)

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az önkormányzatokkal szembeni elvárás néha az intézmények fenntartása, a város működtetése előtt a munkahelyteremtés. Jó szó ez a teremtés, hiszen a Medgyessy-kormány alatt valóban természetfeletti erő kell ehhez, mert a gazdasági tárcának csak arra volt energiája, hogy a Széchenyi-programot meggyilkolja, és arra nem, hogy hatásos új programokat alkosson.

Olyan választókörzetben működöm, ahol Szentgotthárdon bezárt a Vogel-Noot Mezőgépgyár, ellehetetlenítették - nagyrészt az állami közbeszerzések inkorrektsége miatt - a Lurotex Szövőgyárat, Körmenden bezárt az Olip Cipőgyár, a Styl Rt. helyi üzeme, a Marc Cipőgyár, Vasváron pedig a Styl Ruhagyár helyi üzeme. Ennek hatásaként az említett városokban természetesen jelentősen csökken a helyi adó. És akkor még nem beszéltünk a térségi szerepkörvesztésről, amit ezek a kisvárosok kénytelenek elszenvedni.

Nos, úgy érzem, hogy a gazdasági tárcánál igaz az az általam gyártott bölcsesség, hogy a befektetésösztönzési konferenciák száma fordítottan arányos az erre a területre fordított összeggel, hiszen mindig hallottunk valami újabb programról, használható program azonban nem jelent meg.

Ezért az önkormányzatoknak aztán az a lehetőség adódik, hogy túlkompenzálják ezt az állami tehetetlenséget, és vagyonvesztést szenvedjenek el, és a saját erőből létrehozott iparterületeiket akár ingyenesen bocsássák a befektetők rendelkezésére - csak hát jönnének!

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

NÉMETH ZSOLT (MDF): Elfogadom az államtitkár urat.

ELNÖK: Elfogadja. Akkor a képviselő urat illeti a szó.

NÉMETH ZSOLT (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Mint az ön előtt is ismeretes, a legutóbbi időkig gazdaságilag sikeresnek mondott Vas megyében sorra zárnak be a gyárak.

Körmenden az Olip Cipőgyár után a Marc Rt. is beszüntette a termelést. Szintén lakat került a Styl Rt. körmendi és vasvári üzemére. A dolgozók egy részét ingázásra kényszerítették, a többségnek felmondtak. Szentgotthárdon felszámolták a kaszagyárat, a munkások végkielégítésre várnak.

A Vogel-Nootból GFP Mezőgépgyárrá alakult kft. dolgozói előtt is már hónapok óta ott lebeg a munkanélküliség réme. Arra azonban még ők sem gondoltak, hogy az előbb említett társaiknál is rosszabb sors vár rájuk. A tulajdonos a bérelt csarnokból leszereltette és Lettországba szállíttatta a gépeket. Az alkalmazottaknak munkát nem ad, csoportos leépítést a munkaügyi központnak nem jelent be. Bért - vagy legalább állásidőt - nem fizet. A dolgozók munkaviszonyának rendes felmondásától azonban elzárkózik. Addig pedig a 160 munkavállaló munkanélkülivé történő regisztrációjára, az ellátás folyósítására nem kerülhet sem.

Kérdezem az államtitkár urat: távozhat-e büntetlenül az országból a munkavállalókat kisemmiző tulajdonos? Mi a megoldás egyáltalán erre a problémára? Számíthatnak-e az Országos Bérgarancia Alapra a szentgotthárdi GFP Mezőgépgyár dolgozói?

Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MDF padsoraiban.)

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm szépen a választ, államtitkár úr. Köszönöm a közreműködését is, a helyzet azonban nem egészen megnyugtató, hiszen a probléma marad. A kérdés az, hogy mikor lesz ebből bér. Hiszen hónapok telhetnek el addig, míg a munkavállalók a felszámolóbiztos kijelölése után, egy jogi procedúra után hozzájuthatnak a jogos járandóságukhoz.

Ezért kezdeményezem, hogy felül kellene vizsgálni a munkaügyi szabályokat, amelyek arra alapulnak, hogy azt a munkáltatók betartják. Itt egy példa arra, hogy megpróbálják kijátszani a joghézagokat, és kifejezetten úgy próbálnak meg nyomást gyakorolni a dolgozókra, hogy ők maguk tegyék meg a felmondást. Meg kellene vizsgálni ezeket a jogszabályokat, még egyszer kérem az államtitkár urat.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF padsoraiban.)

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előterjesztett törvényjavaslat ötödik részében rögzíti a postai ágazat irányításának állami feladatait. Eszerint állami feladat a nemzeti postapolitika kialakítása, a végrehajtáshoz szükséges feltételek megteremtése.

Vajon a nemzeti postapolitikát a törvény benyújtása előtt kellene-e megalkotni, és amit itt olvasunk, vitatunk, maga a törvény, az már ennek a terméke kellene hogy legyen, vagy e törvény alapján, ennek keretei közt lehet, kell az állami koncepciót felvázolni? - ezen elgondolkozhatunk. De akár így van, akár úgy, a most tárgyalt törvényjavaslat szerkezetével, a benne szereplő hangsúlyokkal világos képet mutat a kormányzat postával kapcsolatos prioritásairól. Megtudhatjuk, hogy milyen sorsot szán a postának, a postásoknak, a szolgáltatást igénybe vevőknek. Ugyanakkor semmiféle konkrét, megfogható és számon kérhető állami szerepvállalást nem tartalmaz. A törvény néhány kérdést részletekbe menően szabályoz, amelyek alacsonyabb szintű jogszabállyal is rendezhetők lennének, más esetben fontos területek rendezését a mindenkori menedzsment szintjére engedi.

Fel sem tűnne, nem lenne gyanús mindez, ha lenne bizalom, ha lenne bizalom a kormánnyal szemben, ha lenne bizalom a Magyar Postával szemben. A hónapok óta folyó modernizációs programnak nevezett postai átszervezések és a most elénk terjesztett törvényjavaslat azonban világossá teszik a szándékokat. Úgy látom, hogy az a legfőbb feladat, hogy mindent alárendeljenek a postai szolgáltatás liberalizációjának. A tulajdonos arra kényszeríti a Magyar Posta Rt.-t, hogy lenyesegesse a veszteséges tevékenységeket, területeket, hogy a cég, annak szolgáltatásai többet érjenek majd a piacon. Biztosítja a postai piaci résztvevők szabadságát, jogaik érvényesülését, új szolgáltatók piacra lépését. Elősegíti a postai piaci résztvevők esélyegyenlőségét, de nem biztosítja a szolgáltatást igénybe vevők esélyegyenlőségét. Nem biztosítja valamennyi településkategóriában lakóknak, hogy a szolgáltatásokat az eddig megszokott színvonalon igénybe vegyék. Több száz magyar faluban szűnik meg a fix postai hivatal, és vélt gazdasági megfontolásból mobil postával kívánják helyettesíteni.

Sok szó elhangzott már a tisztelt Házban arról, hogy milyen veszélyt rejt magában, ha fajlagos gazdaságossági mutatókat számolgatunk a kistelepüléseken. Kiszámoljuk az egy köbméterre eső önköltségi vízdíjat, górcső alá vesszük az autóbuszjáratok gazdaságosságát, kiszámolnánk, hogy mennyivel költségesebb fenntartani a végeken a villany-, illetve a földgázhálózatot. De ettől már csak egy lépésre van, hogy kiszámoljuk, hogy egy főre vetítve a kistelepüléseken mennyivel többe kerül polgármestert fenntartani. Ennek egyenes következményeként aztán kitalálhatjuk a több települést ellátó mobil polgármestert is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ide vezet, ha csupán egy cég gazdaságosságát vesszük górcső alá, és nem a működő rendszer társadalmi hasznosságát vizsgáljuk. Talán az esélyegyenlőségi miniszternek is kellene hogy legyen ehhez néhány szava. Örömmel láttam azonban, hogy az informatikai miniszter úr kísérletet tett egy használhatóbb modell kialakítására. Őszintén sajnálom, hogy az elképzelésből a tárca kihátrált.

(13.10)

Nem tudni, hogy ez az ügy bekerült-e a kormánypártok kofaszerű alkudozásai közé, de hogy vereséget szenvedett a kisposták megmentése ügyében az Informatikai Minisztérium, az biztos.

Ha vizsgáljuk a kormánypárti interpellációk természetrajzát, akkor három csoportot különböztethetünk meg. Az első csoportba tartoznak azok az interpellációk, amelyek úgy kezdődnek, hogy “ugye, milyen gazemberek voltak ezek, és milyen jól csináljuk miö - ez egy kategória. Aztán létrejött egy másik, a “rúgjunk bele a legfőbb ügyészbeö című; és van a harmadik, ez az örömteli. No, ebből az örömteli interpellációból hallottunk június 23-án, amikor Világosi Gábor képviselő úr “Hogy menthetők meg a kisposták?ö címmel interpellációt nyújtott be miniszter úrhoz. Beszél arról, hogy az állandó hivatalokat úgynevezett mobil posták váltanák fel, az érintett kistelepülések önkormányzatainak, lakosságának felháborodása miatt azonban a posta a program végrehajtását három hónappal elhalasztotta. Kifejti azt, hogy a kormánynak mindent el kell követnie annak érdekében, hogy az esetleges változások ne járjanak a lakosság komfortérzetének romlásával. Aztán hallunk arról, hogy az informatikai tárca tervei között szerepel a bezárásra ítélt kisposták egy részének megmentése, valamint ingyenes internet-hozzáférések kialakítása. Megkérdezi hát a miniszter úrtól, hogy mi az az e-Magyarország program, ez mennyiben segít a kispostákon, illeszkedik-e a postaszolgáltatáshoz.

És jön a pozitív válasz, amelyben hallhatjuk, hogy az elképzelések változtak, a kormány az európai felkészülés, az Európa-terv jegyében egy új fordulatot akar vinni a postaszolgáltatás modernizációjába. Az elképzelés - idézem - „ összevág azzal a feladattal, hogy mentsük meg, őrizzük meg a kispostákat mint az információ, az információközlés modernizációjának egy-egy pontját faluszerte; szeretnénk, ha minél több postahivatalban ez a korszerűbb... - ezért 400 postahivatal informatikával való ellátásáról tárgyalunk, és ennek keretében a szolgáltatást szeretnénk odavinni.ö Emellett a teleházakkal is elkezdődött a tárgyalás.

Egy hónap múlva érdeklődtem miniszter úrnál, hogy vajon választókörzetemben hány ilyen kispostát tetszik megmenteni. Nos, a válaszból kiderül, hogy bizony a koncepció időközben változott, mert már nem a működő Magyar Posta Rt.-hez tartozó kispostákba kerülnek az e-Magyarország pontok, hanem akkor azt mondta, hogy a közeljövőben - nem tudom, hogy hogyan értelmezhető ez a közeljövőben így október közepe táján, de a közeljövőben - pályázatot hirdet az önkormányzatok számára.

Nos, nagyon sajnálom, hogy ilyen módon alakult ennek a területnek a sorsa, és nem sok reményük adódik a kistelepüléseknek, hogy valamit is változzon. Azaz, talán mégiscsak egyfajta remény lehet, hiszen bár én próbáltam mindenütt a szolgáltatás bojkottálására fölhívni a településeket, próbáltam rávenni arra őket, hogy helyezzenek ki az önkormányzati utakon megállni tilos táblát, vessenek ki közterület-használati díjat, adják fel a csekkjeiket naponta külön-külön, vásároljanak naponta 2 forintos bélyeget, ne engedjék tovább ezeket az autókat. Úgy tűnik, hogy erre nincsen szükség, jó néhány területen a modell megbukott, nem működik például térerő hiányában a bankautomata, nem érkeznek meg az újságok csak a délutáni órákban, és ez a postát is elképzelései módosítására ösztönzi.

Azt javasolnám a kormányzatnak, fontolja meg, hogy ne a kistelepülések megsarcolásával teremtse elő a pénzt a modernizációra, hanem az a nem várt bevétel, amely a miáltalunk ugyan ellenzett Postabank-eladásból adódik, szolgálja ennek a szektornak is a megújítását, és a Magyar Postának ne csupán azt a sorsot szánja, hogy fizesse ki a könyv szerinti érték és az eladási ár közt levő jövedelem után levő adót.

Mindezekkel együtt ezért én magam és a Magyar Demokrata Fórum ezt a törvényjavaslatot nem fogja támogatni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Persze, beszélhetnénk a fogyasztóvédelemről is, ha egyetlenegy elemét kiemeljük, hogy ügyfélszolgálatot kell létrehozni. Node eddig valamennyi faluban volt ügyfélszolgálat, akként működött. Most kevesebb lesz, utazni kell érte.

De nem ezért kértem szót, hanem azért, mert nem az ilyen részletekkel van bajunk, hanem a törvény lelkével. Azzal, hogy ha önökre nézünk, az jut eszünkbe, hogy megint valamit el akarnak adni. És ennek kapcsán eszünkbe jut az energiaipar privatizációja, azok a tapasztalatok, amelyek a közszolgáltató cégek eladása után jelentkeztek mindenütt. Mindenütt a fogyasztótól távolra esett a szolgáltató.

Arról beszélnek már a Dél-Alföldön, hogy most már egy ügyfélszolgálat Szegeden cseng ki. A gázügy legközelebb Párizsban fog kicsengeni. A törvénnyel kapcsolatban az a bajunk, hogy nincs benne az a garancia, amely azt biztosítaná a kistelepüléseken élőknek, hogy amikor szükségszerűen meg kell nyitni a piacot, akkor a jelenlegi feltételek rögzítve legyenek. Ne szűkítsék állandóan a Posta kötelező feladatait!

Persze, beszélgethetünk arról, hogy mennyit változott a Posta, és azt is meg kellene nézni, hogy mennyit változott a falu. Meg lehet nézni külföldi példákat, sorolni lehet, de legalább ennyire kellene ismerni a magyar falut is, annak szociokultúráját, és nem csak egy cég gazdaságosságával foglalkozni. Azzal kellene foglalkozni, hogy miért kapja meg ennek révén délután 3-4 órakor napilapot. Nem a Magyar Nemzetet, mert a Népszabadságot is akkor viszik ki. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Azért nem kár.) Ezt kellene garantálni ennek a törvénynek, hogy ne csorbuljon a településen az eddig megszokott szolgáltatási szint.

Köszönöm.

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség az év elején élelmiszer-biztonsági vizsgálatot végzett a kereskedelmi forgalomban kapható szörpök körében. Az ellenőrzés kiterjedt mind a gyümölcsszörpökre, mind a víz alapú szörpökre, a mesterséges édesítőszerrel készített, csökkentett energiatartalmú, energiaszegény, illetve C-vitamint tartalmazó készítményekre.

A vizsgálat eredménye mind pozitív, mind negatív minősítéseket tartalmazott. Örvendetes tény, hogy a vizsgált áruk esetében sem a töltési térfogat, sem a C-vitamin-tartalom nem volt kevesebb a feltüntetettnél.

A negatívumok azonban többségben vannak. A vizsgálat tapasztalatai szerint a legtöbb gondot a tartósítószer okozta. Az ilyen anyagokat a technológiai hiányosságok elfedésére, illetve a mikrobiológiai stabilitás érdekében alkalmazzák a gyártók. Teszik mindezt annak ellenére, hogy használatukat a Magyar Élelmiszerkönyv nem engedélyezi. Az ellenőrök által megvizsgált szörpök 18 százaléka tartalmazott valamilyen tartósítószert.

Ugyancsak problémákat találtak a főfelügyelőség emberei az édesítőszerekkel kapcsolatban. A mesterséges édesítőszerrel készült termékek leggyakrabban előforduló hibája az aszpartam nevű mesterséges édesítőszer túlzott alkalmazása - 11 fajta szörpnél találtak ilyen rendellenességet. A mesterséges színezékek a Magyar Élelmiszerkönyv által egyébként engedélyezettek, ám az ilyen tartalmú italok 3 százalékánál is észleltek szabálytalanságot a felügyelők.

Kérdezem az államtitkár urat, mit kíván tenni a tárca annak érdekében, hogy az üdítőitalok, szörpök gyártói a szabályok betartásával járjanak el, és csak a minden engedéllyel rendelkező, az egészségre nem ártalmas áruk kerüljenek a fogyasztókhoz.

Várom megtisztelő válaszát.

NÉMETH ZSOLT, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt másfél évtizedben lezajlott társadalmi-gazdasági változások hatására, a civil társadalom fokozatos kiépülése révén a különféle műszaki létesítmények, köztük a vonalas létesítmények, útépítések társadalmi fogadtatása jelentősen megváltozott.

A nemzeti, regionális gazdaságfejlesztési érdekek gyakran összeütközésbe kerülnek helyi, települési, környezet-, természetvédelmi, tulajdonosi, állampolgári érdekekkel. A közösségi és egyéni érdek, a nemzeti, országos és helyi akarat közti ellentét feloldása a fejlett demokráciákban, a nálunk gazdagabb országokban is nehéz feladat. Ott, ahol évtizedek óta megfelelő fórumot biztosítottak az érdekegyeztetésre, s ennek folyamatát alkotmányban, törvényi szinten szabályozták, az osztrák, francia, dán, német, svájci gyakorlatot vizsgálva megállapítható, hogy az érdekeltek széles körű bevonásával hosszas előkészítés előzi meg a beruházásról szóló döntést, és ezt gyors kivitelezés követi. Azonban az eljárás valamely fázisában magas szintű jogszabállyal, törvénnyel, miniszteri rendelettel egyedileg közcélúvá, közhasznúvá minősítik a beruházást. A különböző szintű utakra vonatkozóan - szövetségi, tartományi, önkormányzati -, a közhasznúság komplex intézményének bevezetésével, jól szervezetten, optimális időráfordítással szerezhető be a szükséges engedély, és szerezhető meg a földterület tulajdonjoga.

A Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának fejlesztéséről szóló törvényjavaslat közhasznúsági törvény hiányában szeretne valami olyan megoldást találni, amely törvényi szabályozással gyorsíthatná fel a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztését.

A másik fő célja az előterjesztésnek, hogy az Európai Unióba történő májusi belépés előtt nyilvánvalóan szeretné közbeszerzési eljárásra kiírni az összes lehetséges fejlesztést. A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja mindkét szándékkal egyetért, de felmerül a kérdés, hogy az előterjesztés miért nem egy évvel ezelőtt, s miért nem a közlekedéspolitikai koncepció keretében vagy utána került a tisztelt Ház elé, hiszen a probléma már akkor is ismert volt.

(10.20)

A gyorsforgalmú közúthálózat-fejlesztési program készen állt. A kormányváltás az előkészítést lelassította, a kivitelezést szinte leállította. Az elvesztegetett másfél esztendőt nem pótolja a törvényjavaslatban szereplő táblázat, mely 636 kilométer új útról beszél.

Ezzel kapcsolatosan két fő problémáról kell szólnunk. A munkák részletes átvizsgálását követően megállapíthatjuk, hogy az előkészítés jelenlegi állapota miatt nincs realitása annak, hogy ez a 636 kilométer 2007-ig elkészüljön. Természetesen képviselőcsoportunk is támogatja ezen útszakaszok megépítését, de ehhez megfelelő előkészítés, korrekt versenyeztetés és kormányzati összhang szükségeltetne.

A másik fő probléma, hogy érthetetlen módon a 636 kilométerből az északnyugat-dunántúli utak teljes mértékben hiányoznak: az M8-asból, M86-osból és az M9-esből egy kilométert sem tartalmaz ez a tervjegyzék. A magyarországi határátkelési adatok azt mutatják, hogy Rábafüzestől Esztergomig több a ki- és belépő kamionforgalom, mint az összes többi határszakaszon együttvéve. Ennek az egyszerű, száraz ténynek homlokegyenest mond ellent, hogy az előbb említett három út nem szerepel az előterjesztésben. A dunaújvárosi és a szekszárdi hidat természetesen nem idetartozónak érzem.

A nemzetközi közúthálózatba illeszkedő fejlesztések hiányosságainak, az elmúlt másfél esztendő késlekedéseinek ismeretében ma már világosan látszik, hogy azok a rendkívüli feladatok, melyek ilyen mértékű beruházást kísérnek, egyértelműen önálló minisztériumot igényelnének. A gyorsforgalmi közúthálózat fejlesztése egy olyan kiemelt feladat ma hazánkban, melyet nem lehet egy minisztérium negyedik mellékterületeként kezelni. A sokadrendűség érezteti hatását az állami alsóbbrendű úthálózat tekintetében is: a főutak egy része, a mellékutak többsége teljesen lerobbant állapotban van, és azonnali beavatkozást igényel. Sajnos, ezzel kapcsolatban sem látunk biztatót a jövő évi költségvetésben.

Tisztelt Ház! Támogatható és helyes az lenne, ha a most tárgyalt törvényjavaslat évenkénti bontásban, összegszerűen rendelkezne a gyorsforgalmi utak tervezéséhez és építéséhez szükséges pénzeszközökről. E területre a magántőke bevonása az elmúlt évtizedben nem mondható sikeresnek, így reméljük, hogy a központi költségvetésből, valamint az Európai Unió támogatási alapjaiból származó források melletti felsorolást csupán a teljesség igénye szülte.

Helyesnek tartjuk, hogy a törvényi felhatalmazást követően az utak tervezése és építése a miniszter kezdeményezése alapján indulna meg. Úgy véljük azonban, hogy a lakossági fórumok tartása szükségessé válik már a tanulmánytervi nyomvonalváltozatok kidolgozásakor is, nem elégséges, hogy ezt csak a környezeti tanulmány készítésének fázisában rendeli el a jogszabály.

Egyértelművé kell tenni azt is, hogy amikor a környezetvédelmi hatóságok, az előzetes környezetvédelmi eljárás során kidolgozott határozat alapján a közlekedési miniszter - a területfejlesztésért és a környezetvédelemért felelős miniszterekkel egyetértésben - rendeletben állapítja meg a nyomvonalakat, akkor szabad lehetőséget ad a tervezés során a két változatban kijelölt ötszáz méteres sávon belüli mozgásra, módosításra.

A törvényjavaslat nem változtatja meg alapvetően a kisajátításra vonatkozó törvényi szabályozást, azonban a sikertelen adásvételt követően megindított államigazgatási eljárásban meghozott határozat ellen benyújtott bírósági felülvizsgálatnál határidőket szab. Vélhetően ez a rendelkezés jelentősen lerövidíti a hatályos jog és a jelenlegi gyakorlat alapján folytatott eljárást. A bíróság az ingatlan kisajátítását kérő fél kérelmére rendelkezhet ideiglenes intézkedéssel az ingatlan birtokba adásáról, ezt azonban csak akkor teheti meg, ha a korábbi tulajdonos a kisajátítás tényét nem, csak a kártalanítás összegét vitatja. Véleményünk szerint itt a törvényjavaslat indokolatlanul bátortalan megoldást javasol, hiszen - mint említettük - az előterjesztés egyedileg, magas szintű jogszabállyal, törvénnyel minősíti közérdekűvé a beruházást, a nyomvonalat a miniszter rendelettel jelöli ki. Ezek után úgy véljük, hogy a közigazgatási hivatal, amely amúgy szintén nem vizsgálja a közérdekűséget, intézkedhetne az ingatlan birtokba adásáról, természetesen nyitva hagyva a bírósági eljárást a kártalanítási összeg vitatása vagy megítélése céljából.

Szintén hatáskörrel kellene felruházni a közigazgatási hivatalt a vagyonkezelői jog átadás-átvétele tárgyában. Jelenleg állami tulajdonú ingatlanok esetében nincs hatásköre, ez pedig az eljárást rendkívül hosszadalmassá teszi, akadályozza az adott műszaki munkarész ingatlan-nyilvántartási átvezethetőségét.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja a törvényjavaslatot - módosítások elfogadását követően - a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésének fontosságára és sürgősségére való tekintettel támogatja. Azonban felhívja a figyelmet arra, hogy az elmúlt évtized beruházásai és a nemzetközi tapasztalatok alapján időszerű lenne a közhasznúság komplex intézményének bevezetése hazánkban, hogy a gyorsforgalmi utak mellett más vonalas létesítmények és más közintézmények is optimális időben megvalósulhassanak.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

NÉMETH ZSOLT, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Négy éve annak, hogy az Alkotmánybíróság elvárásának megfelelően törvényt alkottunk az önkormányzati törvény módosításáról. A taláros testület megsemmisítette az 1990. évi LXV. törvény egy mondatát, amely a következőt tartalmazta: “Új község alakításának feltétele, hogy a működés pénzügyi feltételei mind a megmaradó, mind az új község esetében pótlólagos támogatás nélkül rendelkezésre álljanak.ö Az Alkotmánybíróság a törvénynek ezt a részét bizonytalan tartalmúnak ítélte, ezért 1998. december 31-i hatállyal megsemmisítette.

Az akkori kormányzat úgy gondolta, hogy a szükségessé vált törvényalkotással nem csupán egy egyedi ügyben hozott döntéssel felmerült problémát old fel, hanem kiszámíthatóan, hosszú távon kívánja kezelni ezt a kérdést. Így született meg a területszervezési eljárásról szóló törvény. A kormánypárti és ellenzéki konszenzussal meghozott új jogszabály az elmúlt évig állta az idők és a gyakorlat próbáját. Az Alkotmánybíróság egy felszínre került, külterületi lakott településrészt érintő gyakorlatias kérdésben ismét a törvényhozásra hárította a részletes szabályozás kidolgozását.

Ennek kapcsán persze elgondolkozhatunk azon, vajon lehetséges-e alaptörvényben, törvényekben olyan részletes szabályozást alkotnunk, mely a jogalkalmazónak szó szerinti értelmezéssel minden szituációban egyértelmű útmutatást ad. Vajon a most előterjesztett törvényjavaslattal a Magyarország változatos településszerkezetét érintő valamennyi kérdésre vonatkozóan szabályt tudunk-e alkotni?

A T/6459. számú törvényjavaslat a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet oldja fel azzal, hogy az önkormányzatok területrész-átadásakor szükségessé váló anyagi és eljárásjogi szabályokat alkot. Helyesnek tartjuk azt a rendelkezést, hogy a helyi képviselő-testület köteles kiírni a népszavazást területrész átadása, átvétele és cseréje esetén. A lakottság ténye általában a belterületek jellemzője, ezért lakott területrészek átadására-átvételére tipikusan akkor kerül sor, ha a közigazgatási határ módosítása belterületi településrészt érint. Nem szabad elfeledkeznünk azonban hazánk településszerkezeti sajátosságairól, azoknak a honfitársainknak a sokaságáról, akik életüket külterületi lakosként élik le. Az elmúlt évszázad új községalakítási-egyesítési törekvései e helyzetet jól ismerve próbáltak megoldást keresni e népesség helyzetének változtatására, többnyire javítására.

(21.20)

1930-ban az ország népességének több mint egyötöde volt külterületi, zömében tanyasi lakos, és csupán az alföldi megyékben másfélszáz olyan külterületi lakott hely volt, melynek népessége meghaladta az ezer főt.

Az 1990-es népszámlálás 7971 külterületi lakott helyet regisztrált, amelyeken összesen 302 ezer fő élt.

Az elmúlt évtizedben az ilyen külterületi lakott helyek száma nőtt, és lélekszámuk is alig csökkent. A 2003. január 1-jei állapot szerint az ilyen helyek száma 8767, ezeken pedig 296 ezer ember él.

Szükséges ezért annak rögzítése, hogy a lakott területrészek átadására, átvételére vonatkozó szabályok nemcsak belterületi lakott településrészek átadása-átvétele során irányadók, hanem akkor is, ha a településrész átadása-átvétele külterületi lakott településrészt érint. Úgy véljük, hogy elvitathatatlan joga a külterületen élő kisebb-nagyobb közösségeknek, hogy helyzetükön oly módon javítsanak, hogy más székhelyközséget válasszanak, ezáltal hivatalhoz, szolgáltatásokhoz való közelebbi távolságot, illetve jobb megközelítést, jobb életminőséget nyerjenek.

E szabályozás összhangban van közjogi hagyományainkkal is, hiszen a községek rendezéséről szóló 1871. évi törvénycikket felváltó, de vele azonos elvi alapokon nyugvó 1929. évi - 1945. évig érvényes - törvénycikk is hasonló módon rendelkezett. A “pusztaö néven említett külterületi lakott hely státusváltozásaikor - községalakítások, illetve -egyesítések - szükségessé vált annak bizonyítása, hogy “az azoknak a területén lakók az új községházához és népiskolához közelebb lesznek vagy könnyebben hozzáférhetnek, mint azon községhez, amelyhez eddig tartoztak.ö

Jelen törvényjavaslat rögzíti, hogy lakott területrész átadása nem tagadható meg, ha a képviselő-testületek előzetes megállapodást kötöttek, és az átadással a területrész választópolgárainak többsége helyi népszavazás során egyetértett. E rendelkezést helyeseljük, ugyanakkor fontosnak tartjuk kiemelni, hogy az érintett lakosok önrendelkezése nem sértheti aránytalanul az átadó település önkormányzatának, lakosainak érdekeit. Erre talán jelenthet garanciát, hogy a területrész külterületét a belterületi népességgel arányosan rendeli megállapítani a törvényjavaslat. A vagyon megosztására pedig a feladat- és népességarányos megosztás az irányadó.

Nem látunk azonban semmi biztosítékot arra, hogy csekély számú népesség, jelentéktelen nagyságú külterület átadása mellett önkormányzati vagyon körébe nem tartozó, jelentős adót fizető mezőgazdasági, turisztikai létesítmény ne kerüljön ily módon a szomszédos település területére, jelentős érdeksérelmet okozva az átadó településnek. Nem látom, hogy mi a jogkövetkezménye annak, ha az előkészítő bizottság a törvény felhatalmazása - 4. § - alapján bemutatja, hogy az átadás milyen hátrányokkal jár az átadó település önkormányzatára. Vajon dönthet-e erre hivatkozva a megyei bíróság egy sikeres és eredményes népszavazás ellenére az átadás megtagadásáról?

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Figyelemre méltó, hogy miközben a közigazgatás korszerűsítése címén mélyreható, jelentős, közigazgatási határokat átrajzoló, sokak szerint az országot fenekestül felforgató változtatásokat terveznek, aközben - egyébként helyesen - a területrészek átadására a javaslat csak megyén belül ad lehetőséget. E törvény kapcsán legalább az előterjesztő végiggondolta, hogy a területszervezési kérdésekhez csak nagy elővigyázatossággal szabad hozzányúlni. Ez az óvatosság és gondosság szükségeltetne a tervezett nagy reform ügyében is.

Mindent egybevetve a javaslatot az MDF frakciója fontosnak, sürgősnek, ezért támogatandónak tartja.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A többször hivatkozott alkotmánybírósági határozat a következőt rögzíti: “A jogbiztonság követelményét sérti az, hogy a hatályos jogi szabályozás nem határozza meg azokat a feltételeket, amelyek fennállása esetén az egyes községek, városok közigazgatási határai megváltoztathatók.ö Nos, e tekintetben a most tárgyalt törvényjavaslat csupán olyan megszorítást tesz a lakott külterület esetén, hogy az határos legyen majd a fogadó településsel, egyéb megszorítást nem. Nem tudjuk, hogy a jelenlegi 8767 lakott külterületből vajon mennyi bír ezzel a meghatározással, és az itt élő 296 ezer emberből vajon mennyit érint.

De az-e egyáltalán a szándékunk, hogy kiterjesszük ezt akár egyedi, egy lakással vagy egy házzal körülhatárolható esetekre is? Hiszen nyilvánvalóan az alkotmánybírósági döntést egy konkrét eset előzte meg. Ennek kapcsán mi úgy gondoltuk, hogy akkor járunk el helyesen, ha a lakott belterületekről szóló szabályt kiterjesztjük a lakott külterületre is. Azonban hihetetlen nagy számú ügy is keletkezhet, és azok a motivációk, amelyek kézenfekvő módon a jobb közszolgáltatáshoz való hozzáférést, a fogadó település polgármesteri hivatalához, iskolájához való kisebb távolságot jelentik, bizony jelentősen módosulhatnak most számba nem vett, akár gazdasági megfontolásokkal is.

Miközben ezt a törvényt vitattuk, aközben jelent meg a Vas megyei napilapban a címlapon “Települést váltanánakö címmel egy eset, amikor is a nicki műgát mellett lévők - az üdülőtulajdonosok egyébként - kezdeményezik, hogy a gazdagabb, mellette levő Répcelakhoz kellene csatlakozni. Azért, mert a nicki, amúgy kis önkormányzat fölemelte a helyi adót. Szó nincs tehát arról, hogy az ott lakó 21 állandó lakos kezdeményezné ezt. Mi tehát a teendő, ha elfogadjuk ebben a formájában a törvényt? Vagy a 21 állandó lakosból a 12 résztvevő közül 7-et kell meggyőzni azzal, hogy így szavazzon, vagy egyszerűen bejelentkezni oda lakosként.

De továbbmegyek: vajon akarjuk-e azt, hogy a több esetben két falu között, amúgy határon levő vasútállomáson az állomásfőnök és családja a váróteremben népszavazást tartson, és ha úgy dönt, hogy ő márpedig a szomszéd településre megy, akármi van kiírva a táblára, át fogják csatoltatni? A jelenlegi helyzetben a bíróságnak nincsen mérlegelési joga, hogy ezt megtehetik-e vagy nem, csak pótolhatja a két település közt meg nem levő egyezséget, tehát hogy milyen feltételekkel csatolják át.

Tehát én minden olyan indítványt támogatok, így Gyapay képviselő úrét is, amely ezt a jogát a bíróságnak talán erősítené, de meggyőződésem, hogy nem elégséges ez, szükséges a későbbiekben kapcsolódó módosító indítvánnyal vagy bizottsági indítvánnyal konkrétabbá és egzaktabbá tenni azt a helyzetet, amikor lehetővé válik egy lakott külterületi településrész átadása. Hiszen itt nem csupán az önkormányzati vagyon a kérdéses, annak a megosztása vagy az ahhoz kapcsolódó külterület, hanem az a másik településre átvitt, akár itt egy műgát, amely a kis falu címerében is szerepelne, annyira emblematikus helyről van szó, vagy az előbb említettem a vasútállomást, de lehet ez más turisztikai jelentőséggel bíró terület is. Mert miért van külterületi lakott hely? Mert ott valami van. Valami gazdasági érdekeltség, például egy régebbi uradalmi major, melynek egykori cselédlakásaiban még hárman-négyen laknak. Nem hiszem, hogy korlátlanul ezt a lehetőséget ki kellene terjeszteni, és csupán - adott esetben konkrét példát ismerve - egy polgármester és a lakott külterületi lakos közötti rossz viszony miatt mozgásba hozzuk egy fél megye közigazgatását, és három-négy szavazattal területátcsatolást kényszerítünk ki.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

NÉMETH ZSOLT, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Ha a 2015-ig szóló magyar közlekedéspolitikáról kíván határozati javaslatot elfogadni a tisztelt Ház, a következő kérdésekkel kell hogy szembenézzen. A program minimálisan négy parlamenti cikluson átívelő, legalább négy kormány működése alatti teendőket fogalmazza meg. Sikeres csak akkor lehet, ha konszenzus születik a parlamenti politikai pártok között. Esély talán lenne rá, hiszen az elmúlt év végén a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi úthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló törvényt - a szenvedélyes viták ellenére is - nagy többséggel fogadta el az Országgyűlés.

Ez a terület különösen igényli a távlatos gondolkodást, hiszen a közlekedési infrastruktúrák megvalósítása hosszas, többéves előkészítést vesz igénybe. Helyes vagy hibás koncepció alapján elkészült művek hatásai, áldásai vagy átkai több évtizedre, akár emberöltőnyi időre is kihatnak. A mindig más és más kormányzat szolgálatába álló magyar közlekedési - közúti, vasúti - szakma évtizedek óta egyenletesen jó teljesítményt nyújt. Némelyeket persze a kormányváltáskor az alagsorba küldenek, másokat a párnázott ajtók mögé ültetnek és fordítva, de csak egy egységes szakma létezik.

(11.20)

Tisztelt Képviselőtársaim! A legnagyobb szolgálatot akkor tesszük, ha az általuk megfogalmazott elveket, prioritásokat nem akarjuk lokális érdekek alapján eltéríteni eredeti szándékuktól.

Mert, valljuk be, ennek ellenállni nem is olyan könnyű, hiszen valamennyi országgyűlési képviselő elkötelezett valamely terület, választókörzete, megyéje, vagy valamely ágazat fejlesztése mellett. Ezért nem lehet felróni egyetlen képviselőnek, kormányzati politikusnak sem, ha a szakma által megfogalmazott prioritások átrendezésére kísérletet tesz.

Természetesen kitapinthatóan más, a legkevésbé sem tolerálható kötődések is vannak, amikor az átalakítások, átszervezések, beruházások csupán valamely gazdasági érdekcsoport javát szolgálják. A kormányzat felelőssége, hogy megingathatatlanul össznemzeti érdeket képviseljen, s kiálljon a szakmailag helyesen megfogalmazott koncepciók mellett.

Lehet-e ma Magyarországon 2015-ig bármit is tervezni? Egyrészt a közelmúlt azt mutatta, hogy nem lehet, másrészt a közlekedéspolitika sajátosságai miatt muszáj. Egy, a parlament által elfogadott, 2015-ig szóló határozati javaslatnak olyan alapműnek, igazodási pontnak, a közlekedéspolitika bibliájának kellene lennie, melyet nem szab át ciklusról ciklusra, évről évre, manapság hónapról hónapra, de mire kimondjuk, hétről hétre az aktuális politikai érdek, kényszer. Világosan látjuk-e a koncepciókészítés időszakának végét, mikor már a kezdetével is bajok vannak? - 2004-ben tárgyaljuk az amúgy 2003-tól szóló koncepciót.

A gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéséről szóló törvényt a múlt év december 22-én fogadta el a tisztelt Ház, mely javaslatot illett volna a most tárgyalt előterjesztést követően tárgyalni, praktikusan a 2015-ig szóló, már elfogadott javaslatba illeszteni. Természetesen azt is mondhatnánk, hogy e fejlesztések törvényi szintre emelve kőbe vannak vésve, és kitörölhetetlen elemként a 2015-ig szóló koncepció részét képezik. Csak hát a decemberi elképzelések már januárban, Draskovics Tibor - aki egyébként nem is közlekedési miniszter - színre lépésével megbuktak. Önök nemhogy négy évre, de egy évre sem tudnak tervezni; egy hónap elteltével borítják fel a törvényben rögzített kivitelezési menetrendet. Hogy akarnak most 12 évre szóló programot hirdetni? Ki hiszi el nekünk a szakmában, a közvéleményben, hogy amiről itt vitatkozunk, amit megalkotunk, az a tervezett ütemezésben meg is fog valósulni? Persze nemcsak hajózni, de autózni, vonatozni, repülni is muszáj, és erről hosszú távú programot alkotni is szükséges.

Nézzük az előterjesztést! A határozati javaslat legnagyobb jelentősége, hogy az Országgyűlés jóváhagyásával a hazai közlekedéspolitika célkitűzéseit a nemzetgazdaság egyik alappillérévé emeli. Önmagában a közlekedéspolitika nem tudja biztosítani a gazdasági élet fellendítését. A közlekedéspolitika része kell hogy legyen a fenntartható fejlődésre irányuló általános stratégiának, összhangban a gazdaságpolitika és a közlekedés iránti keresletet befolyásoló termelési folyamatokkal, a területfejlesztés és a tervezés politikájával, a helyi szintű városi közlekedéspolitikával, a költségvetés- és adópolitikával, a versenypolitikával, a kutatáspolitikával.

A határozati javaslat a prioritások meghatározásában illeszkedik az európai közlekedéspolitikához, az úgynevezett fehér könyvhöz. Kiemelt szerepet kap az életminőség javítása, a közlekedésbiztonság, a közlekedési beruházások által okozott, valamint a közlekedés rendeltetésszerű fenntartása, üzemeltetése során keletkező környezeti ártalmak csökkentése, továbbá a különböző közlekedési ágazatok közötti optimális szállítási teljesítménymegoszlás kialakulása érdekében szükséges fejlesztések megvalósítása.

E közlekedéspolitikai prioritásokkal a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja is azonosulni tud. Döntő azonban az egyes pontok beltartalma, a különböző közlekedési ágazatok arányos vállalásai a részfeladatokban. Az EU fejlesztési irányelveinek felsorolása ne csupán deklaráció maradjon. Nem lenne szabad az Európai Unióban elkövetett közlekedésfejlesztési hibákat lemásolni. Tanulni kell belőlük, és az egyes ágazatokban is törekedni kell a fehér könyvben megfogalmazott fejlesztési célok és prioritások érvényesítésére. A közlekedési ágak harmonikus fejlesztése biztosíthatja a kitűzött célok elérését. Fontos annak hangsúlyozása, hogy az általános közlekedéspolitikai irányelvek és azok megvalósítása nem távlati feladatok sora, hanem egészen a közeljövő és a holnap feladata is.

A kiemelten kezelt fejlesztések 2006-ig terjedő szakasza sajnos nem az arányos fejlesztésről szól, nincs harmónia a stratégiai fő irányban megfogalmazottakkal, magyarul: a határozati javaslat ezen része csupán a közút fejlesztését hangsúlyozza. A vasút fejlesztései tovább lassulnak. A légi és vízi közlekedés nem kapott e szakaszban feladatot.

A 2015-ig tartó időszak már e tekintetben kiegyensúlyozottabb. Konkrétan is meg kellene nevezni a környezetkímélő közlekedési ágak fejlesztését, úgymint a vasútvillamosítást, a közúti villamos-, trolibusz-, metróhálózat korszerűsítését, bővítését, valamint az új technológiájú járműfejlesztések ösztönzését.

Az MDF képviselőcsoportja úgy véli, hogy az egyes közlekedési ágazatokban kialakított helytelen arányok mellett gond van a fejlesztés nagyságrendjével is. Az elképzelések nem a magyar gazdaság jelenlegi kondícióira épülnek, azaz a 2006-ig és a 2015-ig meghatározott cselekvési program még egy túlzottan idealizált gazdasági háttér, kiemelt európai uniós támogatások esetén is nehezen megvalósítható fejlesztési ütemet hirdet.

Formailag egymás mellett, egymást megelőzve párhuzamos intézkedések történtek, ami szándéka ellenére gyöngíti a kormány közlekedéspolitika melletti elkötelezettségének látszatát. Már született ugyanis az országos közúthálózat fejlesztésének, fenntartásának és üzemeltetésének hosszú és középtávú feladatairól, valamint finanszírozásának egyes kérdéseiről kormányhatározat. Ezen határozat részletezi a 2003-2006 közötti középtávú fejlesztési feladatokat, valamint a 2015-ig terjedő hosszú távú fejlesztési programot. A közlekedéspolitikában megfogalmazott prioritások akkor minősülhetnek hitelt érdemlőnek, ha az abban megfogalmazottak visszaköszönnek az ágazati minisztériumok intézkedési terveiben. A jelenlegi előkészítettség ismeretében az említett kormányhatározatban foglalt fejlesztések teljesítése is erősen megkérdőjelezhető. Nincs esély arra, hogy ezen felül további fejlesztések megvalósulhassanak.

Nincs összhang a 2006-ig megfogalmazott fejlesztések tekintetében a már említett és elfogadott kormányhatározat és a most tárgyalt országgyűlési határozati javaslat között. A kiemelten kezelt fejlesztések 2006-ig terjedő szakaszában az első helyen szerepel a páneurópai hálózat részeként országhatártól országhatárig tartó, valamint az országot észak-déli és kelet-nyugati irányban átszelő, a főváros-központúságot oldó gyorsforgalmi úthálózat időarányos kiépítése oly módon, hogy a hálózat biztosítsa az adott térségnek a vele kapcsolatban levő más térségek felőli kedvező elérhetőségét. Az itt megfogalmazottak Magyarország közúthálózatának körülbelül 2020-ra várható kiépítettségi szintjét vázolják fel.

Nagyon hiányzó és a forgalom által valóban indokolt kapcsolati igény az országot észak-déli irányban átszelő hálózati elemek kiépítése, a főváros központú gyorsforgalmi úthálózat feloldása azonban, a folyamatban levő és a beígért autópálya-építkezések jelenleg minden energiát felemésztenek. Szó sincs egyéb programok előkészítéséről, napirenden tartásáról. Éppen ezért nem reális a 2015-ig tervezett további fejlesztések programcsomagja, hiszen a 2006-ig tervezett beruházások közül a meg nem valósultakat is itt kell szerepeltetni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szólnunk kell arról az ellentmondásról, ami a határozati javaslatban is bujkál, és ezt megerősítendő a háttéranyag egésze felett is lebeg. A környezetvédelmi szempontok, az egyéni személyi közlekedés, az áruszállítás európai szintű ellentmondásainak feloldása, a közösségi közlekedési ágak előtérbe állítása furcsa módon képződik le ebben a háttéranyagban. Magyarországon pont azok a prioritások lépnek elő, amelyeket az Európai Unióban oldani kívánnak. Ez még akkor is probléma, ha Magyarországon a közúthálózat - különösen a gyorsforgalmi úthálózat - országosan nincs kiépítve.

(11.30)

Ugyanakkor a vasúti infrastruktúra is minőségében fejletlen, hiszen a vonalak némelyikén még a második világháború előtti állapotot sem sikerült visszaállítani; egykoron kétvágányú pályák működtek például Cegléd-Szeged, Nagykanizsa-Murakeresztúr között.

Tisztelt Ház! Mint a bevezetőben is említettem, a programnak minimálisan négy kormány tevékenységét kellene meghatároznia. Hogy mi minden következik, illetve nem következik a közlekedési infrastruktúra-fejlesztés területén a határozat elfogadásából, arról már szóltam. De vajon milyen változtatásokra hatalmazzuk fel a kormányt az üzemeltetés területén a szavazást követően? A közlekedéspolitika stratégiai fő irányai között erre vonatkozólag a következőt találjuk: a hatékony üzemeltetés feltételeinek megteremtése a szabályozott verseny segítségével. Nos, ezt a fél mondatot illett volna bővebben kifejteni. A Magyar Demokrata Fórum nem adná szívesen a szavazatát sem a szabad demokratáknak az állam szerepét korlátozó, féktelen liberalizmusára, sem a költségvetés lyukait betömő mohó privatizációra. Úgy véljük, hogy az állam szerepének hosszú távon is meghatározónak kell lennie a közlekedési infrastruktúrák működtetésében.

Egy példa erre: a háttéranyag a személyszállítási közszolgáltatások közt fontosnak ítéli a vasútállomással nem rendelkező települések és a legközelebbi vasútállomás közötti utazások biztosítását. A gyakorlatban e területen az utazó számára rosszabb a helyzet, mint húsz esztendővel ezelőtt; a kisvárosi vasútállomásokról szinte eltűntek a környező falvakból érkező autóbuszok, helyüket kényszerűen a személygépkocsik sora váltotta fel. Az állami tulajdonú MÁV és az állami tulajdonú Volán-társaságok egymással öncélú versenyt folytatnak - buszra busz csatlakozik, vonatra vonat -, nem foglalkozva sem a magasabb nemzetgazdasági érdekekkel, sem az utasok érdekeivel. Ha az állam nem tudja érvényesíteni az érdekeit a jelen helyzetben, hogyan tudná privatizált körülmények között? Persze, lehet hivatkozni a varázsszóra, az európai uniós normákra és a piacnyitásra, de közben nemzeti érdekeinkről egy percre sem szabadna megfeledkeznünk.

A Magyar Posta a kisposták bezárásával, a Volán-társaságok az úgymond gazdaságtalan járatok megszüntetésével készülnek a liberalizációra. Lehet, hogy veszteségeiket lenyesegetve a társaságok majd ennyivel többet érnek, ha eladják őket, a magyar falu, s ezáltal a nemzeti vagyon pedig ennyivel kevesebbet ér. Éppúgy nem látnánk azonban szívesen a privatizációt a közutak üzemeltetésében sem. A közútkezelők a hozzánk rokon kultúrájú országokban - Ausztria, Németország - állami cégek; nem biztos, hogy skandináv példákat kellene Magyarországon követni.

E területen a privát szemlélet kifejezetten káros. Ennek érzékeltetéseként, kérem, gondoljuk végig, hogy egy konkrét helyzetben hogyan viselkedik egy szakmáját szerető, lelkiismeretes állami közutas, illetve egy vállalkozó. November végén, amikor már fogytán van a költségvetési keret - ez például az idei évre nem jó, mert ez az idén már az első kaszáláskor el fog fogyni -, őrlődik a székében a közútkezelő kht. üzemmérnökségének vezetője, hogy a ledermedt útra kiküldje-e a sószórót. Ha kiküldi, elszór akár 200-300 ezer forintot, a fagy amúgy két óra múlva felenged. De mi van akkor, ha addig baleset lesz? Veszélyben csupán a prémiuma van, ha nem jön ki a költségvetésből. Kiküldi az autót. A vállalkozó jó eséllyel megtakarítja a 200-300 ezer forintot, a zsebében marad, szükség esetén ebből jut még ügyvédre is. A gondosságra és a lelkiismeretességre nem találtak még ki mértékegységet. De nemcsak szakmai okból tartjuk károsnak a privatizációt - a prioritások közt egyébként a közlekedésbiztonság növelése is szerepel -, hanem pénzügyileg is. Lehet, hogy a tárcánál ezen a soron megtakarítást lehetne elérni, de nem annyit, amennyivel jobb adófizető egy állami cég, mint egy privát, és így amennyivel rövidül a költségvetés egésze.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja csupán a határozati javaslatban leírtakat el tudná fogadni, azonban igen szavazatunkhoz az ehhez kapcsolódó háttéranyag alapján felmerülő aggályok eloszlatására is szükség lenne.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Szalay Gábor képviselőtársam arról beszélt, hogy a határozati javaslat elfogadása után történnek majd társadalmi-gazdasági vizsgálatok. Soltész Miklós képviselőtársam pedig arról beszélt, hogy már ezek előtt megszülettek döntések privatizációról. Hát pont azt kifogásoljuk, hogy a kordé megelőzte a lovakat. Szóval, nem történtek meg ezek a hatásvizsgálatok. Az a gond, hogy akár a posta esetén, akár a Volán-társaságoknál senki nem vizsgálta meg azt, hogy egyáltalán egy település életében milyen változásokat jelent ez. Miféle szociálkulturális háttér az, amelyben ezek a szolgáltatások működnek?

Hihetetlen károkat okozunk akkor, ha egy ÁPV Rt.-ben lévő felső vezető prémiumfeladatává tesszük ezt. Mert az, hogy a Volán-társaságok privatizálásra kerülnek, hogy ennek következtében egyébként, az erre való felkészülés következtében már most is sorra szüntetik meg a járatokat akár az Őrség kisfalvaiban, akár a vasi hegyhát kisfalvaiban, az nem egy gazdasági tárcára vonatkozik, hanem az egész kormányra. Mégis úgy tűnik, hogy e tekintetben semmiféle együttműködés, koordináció vagy valami összehangolt vizsgálat nincs.

És folytathatnánk egyébként a sort a kisiskolákkal és más közszolgáltatással, amelyek sajnos ezekben a hónapokban a végnapjaikat élik a falvakban. Tehát szükség lenne bizony ezekre a vizsgálatokra, ezeket el kellene végezni, górcső alá venni, hogy ma, 2004-ben miféle hatásai vannak ennek a magyar faluban.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Manninger Jenő képviselőtársam a multinacionális cégek érdekeiről a kivitelezés területén beszélt. Nézzük meg ezt, hogy vajon az üzemeltetés területén hogy működik. A hasonló színű kormányzat idején megtörtént energiaprivatizáció tapasztalatait, ha fölemlíthetném: ezelőtt tíz évvel a kisvárosban, ahol élek, Vasváron legalább két ember volt, akinek a hátára az volt fölírva, hogy Édász - Észak-dunántúli Áramszolgáltató -, aztán rá két évre vagy néhány évre kellett menni a szomszédos Körmendre, aztán Szombathelyre, mert csak ott lehetett elintézni valamit, aztán Győrbe. Most karácsony előtt, szenteste fölhívtam a szolgáltatót - Pécs csörgött ki a telefonon. Ha ezt a fajta fejlődési ütemet akarjuk majd a közútkezelők esetén is látni, azt a fajta profitérdeket, ami itt megjelenik, és a szolgáltatást igénybe vevőtől való távolság növekedését, akkor ezt az utat kell járni.

Én egyébként kevésbé aggódom az elmaradt fejlesztések miatt; bízom abban, hogy kormánypárti képviselőtársaim a lehető legnagyobb fejlesztést fogják kikényszeríteni saját kormányukból. Sokkal jobban aggódom a visszafordíthatatlan folyamatok miatt; olyan privatizációk miatt, amelyek után ezt nem lehet visszacsinálni. Azt kérem, hogy ehhez ne adjunk felhatalmazást. Csak el is bizonytalanít az országgyűlési határozati javaslat: ha ezt megszavazom, akkor ezzel igent mondok erre a folyamatra? Erre kellene válaszolni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Az ajánlás 2. és vele összefüggésben a 7., 8. pontjaihoz szeretnék először hozzászólni.

Mint több vezérszónoklatban, hozzászólásban is megjelent, kétségeink vannak afelől, hogy vajon ez a határozati javaslat nem ad-e alapot arra, hogy a tárca privatizációba kezdjen. Ezek a dilemmák megjelentek szinte valamennyi ellenzéki felszólalásban. Még jobban erősítette ezt az elmúlt napokban a Szabad Demokraták Szövetsége részéről megjelent sajtótájékoztató, amely világossá tette, hogy a privatizációt fel akarják gyorsítani, be akarják fejezni.

Nos, az előbb jelzett három módosító indítvány egy dologban közös, nevezetesen abban, hogy a stratégiai fő irányok között az utolsó bekezdésben javasol módosítást: a hatékony üzemeltetés - ide belekerül a fenntartás, nagyon helyesen - feltételeinek megteremtése és a szabályozott verseny segítségével rész elhagyása. Erre véleményünk szerint azért van szükség, mert bár néhány helyen lehet szabályozott versenyt folytatni, de vagy ki kellene bontani, hogy hol, vagy pedig ezt a részt el kellene hogy hagyjuk.

(20.30)

A Magyar Demokrata Fórum számára egyébként már ez a rész is elégséges ahhoz, hogy ne adja igen szavazatát az egész határozati javaslathoz, mert összességében úgy vélem, hogy kormányzati késlekedések és esetlegesen autópályák, utak építésének elmaradása sem okoz akkora kárt, mint ha privatizációba kezdünk, és egyszerűen egy visszafordíthatatlan folyamatot indítunk el, és évek múltán azzal kell szembesülnünk, hogy a már privatizált szolgáltató egységeket vagy adott esetben közlekedési társaságokat újra privatizáljuk.

A másik, amihez hozzá kívánok szólni, Ivanics Ferenc képviselő úr szerintem nagyon fontos módosító indítványa, a 16. pontban, amelyről elég hosszasan szólt, annak is a közúti vonatkozásairól, nevezetesen, hogy a kormányzat tegyen lépéseket a páneurópai hálózat magyarországi bővítésére. Itt megemlíti az észak-déli és kelet-nyugati irányban átszelő útvonalakat.

Kérem, engedjék meg, hogy néhány szóban szóljak ennek a vasúti vonatkozásáról, hiszen az országot észak-déli irányban átszelő vasúti, közúti hálózat csak Nyugat-Magyarországon, Nyugat-Dunántúlon van. Ezek képesek a Balti-tenger és az Adriai-tenger közötti összeköttetés megteremtésére. A TINA-vonalak tartalmaznak ilyen összeköttetést, de pontosan a szlovákiai, illetve a magyarországi szakaszai hiányoznak jelenleg. Ennek a fejlesztési iránynak a nyomát a segédanyagokban, a vasúti vonatkozásban egyáltalán nem látni, a fejlesztési elképzelésekben sem jelenik meg.

A közúti részéről Ivanics Ferenc képviselőtársam szólt, ami az M86-os, M9-es vonalát jelenti. Ez a jelenlegi főközlekedési út irányával azonos egyébként, ahol ma is nagyon jelentős az átmenő kamionforgalom, és növekvő a személygépkocsi-közlekedés is. Az ebben az irányban fekvő vasútvonalon van tranzitforgalom, azonban egyes szakaszain jelenleg a személyi közlekedés szünetel. Nagyon nagy az ellentmondás, hiszen az Alpoktól keletre ez az első egyetlen igazi észak-déli folyosó Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Szlovénia, Olaszország, illetve Horvátország között. Az EU-csatlakozás küszöbén erről a fontos útvonalról, különösen vasúti vonatkozásban elfeledkezni, véleményünk szerint súlyos hiba. Ez a vonal egyébként - a jegyzőkönyv kedvéért is mondom - a Zsolna-Pozsony-Rajka-Csorna-Porpác-Szombathely-Körmend-Zalalövő-Hódos, illetve a Szombathely-Nagykanizsa-Murakeresztúr útvonal.

Ezt csak példaként említettem meg, hogy nagyon fontos lenne, hogy egy ilyen, több évtizedre kiható országgyűlési határozati javaslatban legalább jelezzük azt, hogy ne tegyen le a mindenkori kormányzat arról, hogy ezeket a páneurópai korridorokat vizsgáljuk felül, és tegyünk javaslatot a folyamatos bővítésükre.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. A közszolgáltatásról szóló döntéseket azok számára kell biztosítani, azoknak kell lehetőséget adni, akik valamely szinten elfogultságmentesen, az optimális helyzetet jól mérlegelve tudnak dönteni. Vajon így van-e ez egy társulási tanács esetén? Mi történik ez év késő tavaszán, nyarán, amikor szembesülnek azzal az önkormányzatok, hogy a legutóbbi önhiki-szabályozás folytán nagyon szép számmal, azt is mondhatnám, hogy tömegével nem lesznek képesek iskoláikat fenntartani, mivel a csoportlétszám 7-ről 10-re, illetve 11-re nőtt?

Nem minősítem azt a döntést, ami érlelődne, hogy megszüntetik az iskolát, vagy valamiféle integráció kell, átalakítás, valamit tesznek, ezt nem minősítem, érlelődik ez a döntés, egyik esetben szidják a kormányt, mert az ő döntése folytán jött elő ez a helyzet, egyik évről a másikra, a másik helyzetben lehet, hogy még be is ismerik. Ehelyett, hogy ezt a döntést meghozná az önkormányzat, a következőt tenné, ha elfogadná a parlament ezt a törvényt: felajánlja ezt az intézményellátást vagy feladatellátást a kistérségnek. Arra a szintre telepíti, ahol amúgy az ügyben érdektelenek vannak, jó esetben érdektelenek, adott esetben ellenérdekeltek is lehetnek, és ezt a konfliktushelyzetet egy másik szintre helyezi. Vajon megszületik-e ebben a társulási tanácsban az optimális döntés?

Ha arról beszélünk, hogy az állampolgár érdeke - melyik állampolgár érdeke? Tehát nem biztos, hogy minden feladatra alkalmas a társulási tanács, és csak egy példát hoztam fel ezek közül.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

NÉMETH ZSOLT (MDF): Ecsődi képviselő úr több példát hozott arra, hogy vannak olyan települések, amelyek választott tisztségviselői képtelenek felismerni a saját választópolgáraik, gyerekeik érdekét. Persze, van ilyen, ezt nem vitatom. Azt viszont igen, hogy erre adott esetben, az iskola esetén gyógyírt a társulási tanács hozhat, hiszen ezt a problémát - még egyszer mondom - beviszi abba a társulási tanácsba, amely valamennyi tagjának a mandátuma a saját településére szól és nem másra. Akkor születhet optimális megoldás, ha az a térség tagjai többségének a sajátos települési érdekével egyezik. Amennyiben nem egyezik, nem lesz optimális megoldás. Feltehetjük azt a kérdést is, hogy egy ciklus után ez a tanács, így együtt, kivel fog elszámolni a négy év döntéseiről, hiszen csak a saját településeiknek tartoznak felelősséggel, másnak nem.

Nem akarom összekeverni a közigazgatással meg a területfejlesztéssel, de mégiscsak idetartozik, hogy a területfejlesztési kistérségi társulások működésének a tapasztalatait az előkészítés során sajnos nem összegezték. Jól működnek ezek? Meg kellene nézni például, hogy milyen volt a részvételi arány, hányszor nem volt meg a határozatképesség, csak akkor volt-e meg, ha pénzt osztottak, felül tudnak-e emelkedni a saját települési érdekeiken. Nem tudnak, mert nem erre kapták a mandátumukat. Nem működik! Mítosz! Mítosz, hogy ez alapján olyan intézményfenntartásra lennének alkalmasak, mint amire ez a törvény felhatalmazná őket.

Köszönöm.

NÉMETH ZSOLT (MDF): Tisztelt Varga Képviselő Úr! Elkötelezettje vagyok a kistérségi együttműködésnek. Amit elmondtam róla, azok a keserű tapasztalataim, amiket, mondjuk, megerősít a VÁTI tanulmánya, amely arról szól, hogy a területfejlesztésre kistérségekbe leadott összegeket nagyon szépen elosztják egymás között a települések, alkalmatlan arra a célra, amire szánják, nem területfejlesztésre, hanem településfejlesztésre fordítják. Magyarán, képtelen a kistérség polgármesterekből álló közössége felülemelkedni a sajátos egyéni érdekein. Jelenleg sajnos ez a gyakorlat.

Ha eddig arról beszéltem, hogy mire nem alkalmas a kistérség, lásd akár két település vonatkozásában lévő ügy, iskola és annak szétterítése, akkor most olyat mondok, amire alkalmas. Nevezetesen, azok az ügyek, azok a közszolgáltatások, amelyek a kistérség valamennyi településén működnek, bizonyos nagyságrendben, hiszen azért itt vannak kétszázezres kistérségek is, ez az orvosi ügyelet lehet. Sőt, nagyon halkan mondom, ott el tudom képzelni még a kötelezőt is; sőt lehet, hogy csak úgy működne. Ugyanis egy optimális nagyságrend csak úgy alakítható ki, hogy a szélről ne legyenek dezertőrök, akik kilépése révén egy olcsóbb társulásba mennek, a többire még nagyobb terhet hárítanak.

Viszont mielőtt a miniszter asszony sűrűn jegyzetelne, hogy itt van egy ellenzéki képviselő, aki kimondta ezt a szót (Dr. Lamperth Mónika: Ezt megjegyeztem, ezt nem kell leírnom!), nagyon fontos azt elmondanom, hogy szó nem lehet arról, hogy generálisan erre valamiféle kötelező társulást hoznánk létre. Meg kellene próbálni az ágazati törvényekkel egyes gyakorlatban is lemodellezhető területekre ezt megcsinálni, és majd azután lehetne kivetíteni más általánosabb feladatokra.

Köszönöm szépen.

NÉMETH ZSOLT (MDF): Valamennyi hozzászólásomban arról beszéltem, hogy azt a konfliktust kellene feloldani, hogy egyfelől egy kistérség egészére vagy valamely részére vonatkozó szolgáltatásról döntenek a társulás tagjai, közben a mandátumuk csupán a saját településükre vonatkozik. Ők akkor lesznek sikeresek, ha lefestik a ravatalozó kerítését, aztán járdát építenek, és a többi, és nem akkor, ha például a székhelyen lévő zeneiskola vagy más művészeti oktatás ügyében ők többletforrásról döntenek. Ezt a konfliktust kellene föloldani.

Ennek az egyik módja lehetne, nagyon halkan mondom, az, ha térségi szolgáltatás van, akkor bizony térségi választás van, elvonatkoztatni attól a szinttől, ahonnan ők a mandátumukat kapják. Persze, abban az időben, amikor minden a megkurtításról szól, mint a kedvenc filmemben, a Menzel-filmben, hajat, széklábat meg mindent, most pedig országgyűlési képviselőt meg települési képviselőket, akkor előhozakodni egy ilyennel, tudom, hogy nem népszerű dolog, viszont logikusan ebből a modellből az következne.

Egy nagyon erős kistérség akkor kellene egyébként, ha az egyezkedés során választott régió lenne, akkor egészen biztosan kellene egy erősebb, hiszen nagyon messze van a következő önkormányzati szint. Ha viszont nem ez győz - én egyébként nem ezt támogatom, hanem a megyei szint mellett állok ki -, akkor már van egy olyan, még elérhető távolságban lévő önkormányzat, amelyben ülő képviselők elvonatkoztatnak a saját településüktől, és képesek térségben gondolkodni. Tehát ezt a konfliktust kellene valamilyen módon feloldani. Vannak közszolgáltatások, még egyszer mondom, amiket el lehet látni kistérségben, azok, amelyek minden településen egyformán megjelennek, másokat meg nem.

Köszönöm.

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mint azt képviselőtársaim is elmondták, a közlekedéssel összefüggő egyes törvények módosítását elsősorban az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk indokolja. A jogharmonizáción túl a javaslat a közlekedési fegyelem erősítését, a közlekedés biztonságának növelését is elősegíti.

A törvénytervezet a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását célzó részében bevezeti a bírságolás intézményét az engedélyköteles tevékenység szabályainak megsértőire vonatkozóan. A bírságok mértéke jelentős, kivetése ismételhető, ugyanakkor a bírságolásra felhatalmazott hatóságok közül csupán a közlekedési hatóság rendelkezik megfelelő szakmai ismeretekkel, információkkal. Véleményünk szerint a bírságolás lefolytatására olyan szervezetet - határőrséget, vámhatóságot - nem célszerű kijelölni, amely szakmai feltételekkel csekély mértékben bír. A sokrétű szabályozás és követelményrendszer feltételezi a szakszerű eljárást, melyben a bírságolás folyamán megfelelően képzett szakmai szervezet jár el. Egyébként az összes ezzel kapcsolatos engedélyezés, nyilvántartás e szervezetnél van.

Az Európai Unió szigorú feltételeket szab a gépjárművek műszaki állapotával, a járművezetők vezetési idejével, a járművek össztömegével, a tengelyterhelés túllépésével, illetve mérettúllépéssel kapcsolatban. Ezt az utak és hidak védelme indokolja. Sajnos napi gyakorlat a sok túlterhelt teherautó, rengeteg a nyomvályús út. Ellenőrizni e szabályokat csak a járművek ideiglenes feltartóztatásával lehetséges. Hatóság megtilthatja várakozóhely kijelölésével a jármű továbbhaladását. A várakozóhely fogalma azonban nem tisztázott. Az erre való lehetőség még a főútvonalak mentén is korlátozott.

Az ellenőrzés tekintetében a javaslat szakhatóságként kezeli a vámhatóságot és a határőrséget. Egyetértünk azzal, hogy e két szervezetet a közlekedési hatóság az ellenőrzésbe - ami az adott szervek alapfeladatai közé tartozik - bevonja, és viszont. Azt viszont el kellene kerülni, hogy az ellenőrzés kiterjesztésével indokolatlanul zaklatásnak tegyük ki a fuvarozókat azáltal, hogy ugyanazon szakmai körben egymástól függetlenül több szervezet is ellenőrzést végezhet.

A határátlépés megtagadása szintén nagyfokú szakmai felkészültséget feltételez, melyre utal a normaszöveg is oly módon, hogy a közlekedési hatóságot haladéktalanul értesíteni kell. Az értesítés utáni eljárás viszont nincs szabályozva. Fontos lenne, hogy egy ilyen súlyos döntést a legkompetensebb szerv, a közlekedési hatóság véleménye alapján hozzanak meg.

A miniszter több fontos területen kap felhatalmazást rendeletalkotásra, így az útépítéssel, üzemeltetéssel, minőségi elvárásaival, a gépjárművek menetíró készülékeinek szerelésével, ellenőrzésével, veszélyes áruk szállításával - ez az eddigiektől eltérően kiterjed a mezőgazdasági járművekre is -, a közúti járművek alkotórészeinek újrafelhasználásának feltételével kapcsolatosan. Ez utóbbi is fontos, hiánypótló szabályozás.

Néhány szóban bővebben az utak minőségi követelményeivel kapcsolatban. Az útügyi műszaki szabályozás hazai rendszere folyamatosan közelít az Európai Unió gyakorlatához, 1994 óta számos változáson ment keresztül.

(18.40)

Az európai uniós szabványok honosítását követően megalkották az útügyi műszaki szabályozási rendszert. Célja az útügy területén egységes eljárási módok meghatározása, alkalmazása. A jelenlegi szabályozás is kitér a közutak létesítése során felhasznált termékekre, az elkészült építményekre vonatkozó műszaki követelményekre, az út-, hídüzemeltetés és -fenntartás során végzett valamennyi tevékenység, a minőség értékelésére. Talán helyes, hogy a jövő évben e területet jogszabály, miniszteri rendelet szabályozza. De fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a jelenlegi szabályozás is biztosította és a szervezeti rendszer is biztosította az utak jó minőségű kivitelezését, még akkor is, ha Keller államtitkár úr időről időre szakmákat, intézményeket megalázva akarja elbizonytalanítani a közlekedőket. Talán emlékezünk néhány hírhedtebb fellépésére, amikor kamerába nézve az út mentén talált aszfaltdarabra mondta, hogy ilyenből építik ezek az utakat. Nos, ez körülbelül ahhoz hasonlatos, mintha bemenne ő a cukrászdába, annak is a konyhájába, és ott a sütemény széléből levágott darabokra mondaná, hogy ilyen zserbót csinálnak ezek; vagy pedig az asztalosüzemben a forgácsba beletúrva azt mondaná, hogy no, ilyen asztal vagy éppen ablak kerül ki a kezeik közül. Tehát fontos, hogy miniszteri rendelet szabályozza, de remélem, hogy semmiféle ok-okozati összefüggésben nincs ez Keller államtitkár úr közelmúltban és régmúltban ez irányba tett lépéseivel.

Felhatalmazzuk hát a minisztert egy rakás rendelet megalkotására. De vajon hol tart a munka, és mire kell az új szabályoknak elkészülni? Ez kimaradt a tervezetből.

A vasútról szóló törvény módosítását célzó fejezet leglényegesebb eleme, hogy létrehozza a vasúti pályakapacitást elosztó szervezetet. Az európai uniós csatlakozásunk küszöbén is szembesülnünk kell azonban azzal, hogy a pályavasút erre a piacnyitásra nincs felkészülve. A vonalak döntő többsége az engedélyezett paramétereket sem éri el. A törvény felhatalmazása alapján a VPSZ üzletszabályzatot készít. Igazából ebben kell kidolgozni annak biztosítását, hogy érvényesülhessenek a környezetvédelmi és más szempontok is. A csendes, tiszta villamos vontatás és könnyű motorvonatok közlekedtetése kisebb pályaköltségű legyen, mint a korszerűtlen vontatási technikák beengedése. A vonalak minősége miatt differenciált használati díjat javasoljuk bevezetni.

A törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy autóbusz-közlekedéssel váltsák ki a vonatot ott, ahol ez a vállalkozó vasút, illetve a vasúttársaság számára megtakarítást eredményez. Úgy véljük, hogy ennél komplexebb szempontrendszer alapján kellene dönteni. A vasúti közlekedés megszüntetését nem volna szabad egy gazdasági társaságra bízni. Területfejlesztési, környezetvédelmi szempontokat is mérlegelni kellene a döntéshez. Az önkormányzatokkal való előzetes egyeztetés előírása pedig csupán egy áldemokratikus tiszteletkör. A reptérépítéshez hasonlóan az önkormányzatok egyetértését javasoljuk feltételként kikötni e súlyos döntés meghozatalakor.

A légi közlekedésről szóló részhez néhány szót. A törvényjavaslat szerint a Budapest Ferihegy nemzetközi repülőtér kizárólag állami tulajdonú, s a kormány engedélyével sem idegeníthető el. Hiányosnak érezzük azonban a Budapest Ferihegy nemzetközi repülőtér mint kizárólagos állami tulajdon részben vagy egészben történő kezelésbe adásának, a kezelési jog elidegenítésének, a vagyontárgyak bérbeadásának vagy koncessziós jogok biztosításának olyan összefüggő szabályozását, amely egzakt módon biztosítaná az állam tulajdonának gazdaságos működtetését, a vagyon számonkérhetőségét, az üvegzsebprogram tárgyiasult megvalósítását.

A vízi közlekedésről szóló fejezetből csupán egyetlen szabályozást emelek ki. Vélhetőleg a hajós turizmusra, az oktatásra nézve jótékony hatással bír, hogy a kedvtelési célú hajózás kikerül az engedélyhez kötött hajózási tevékenység köréből.

A Magyar Demokrata Fórum az európai uniós jogharmonizáció biztosítása okán is a törvényjavaslatot módosító indítványainak elfogadása esetén támogatni fogja.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

NÉMETH ZSOLT (MDF): Géczi képviselőtársam említette, hogy a megyék beivódtak az agyakba, és a régió ügye ezért veszett el. Szerintem a régió ügye nem ezért veszett el egy időre vagy nem tudjuk, mennyi időre, hanem azért, mert nem vesszük figyelembe az emberi motivációkat. Hiszen ebben az ügyben a labda még át sem jött erre a térfélre, mert a másik térfélen eldugták a labdát. (Dr. Géczi József Alajos közbeszól.)

Ugyanis egyszerűen az önkormányzati választások eredménye után elég nagy számban vannak az önök képviselői között olyanok, akik nem azzal akarnak bevonulni a történelembe, hogy bezárják a vármegyeháza kapuját. Ezt a motivációt nem szabad kihagynunk akkor sem, ha a kistérségekről beszélünk, és én magam állandóan ezt hajtogatom, a praktikus részét ennek az ügynek.

Ugyanis senki nem vizsgálta azt meg, hogy miféle motivációk alapján döntenek a polgármesterek '90-től kezdve, hogy működnek egyáltalán az önkormányzatok '90-től kezdve. Véleményem szerint egyre és egyre inkább ez a parlamentszerű működés először a megyei jogú városokra, aztán a kisvárosokra és most már szinte a településekre is érvényes.

Tehát a polgármesterek, testületek motivációja az, hogy ők a legközelebbi választáson is nyerni akarnak. Ezért aztán, ha bármiféle testületben részt vesz a polgármester, akkor ez a szempont megkerülhetetlen. Ezért jó néhány olyan ügynél, amelyet mi kistérségi szintre delegálnánk, nem működik a kistérségi társulás, azért, mert szemben áll a polgármesternek ezzel az érdekével. Tehát az a testület, amelyet a polgármesterek alkotnak, jó néhány ügy ellátására nem alkalmas, csak azon ügyekre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amelyek minden egyes településen egyformán megjelennek.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

NÉMETH ZSOLT (MDF): Folytatva az előbbi gondolatot: ezért aztán három részre osztanám a kistérségbe tervezendő feladatokat vagy legalábbis amit a javaslat tartalmaz. Az egyik része: olyan feladatok, olyan közszolgáltatások, amelyek megjelennek a kistérség valamennyi településén. No, ebben szerintem létrehozható a kistérség, de ágazati törvénnyel. Újra megismétlem azt, hogy adott esetben odáig elmegyek, hogy akár kötelező jelleggel bizonyos feladatoknál; ez lehet akár orvosi ügyelet, de ágazati törvénnyel kell behozni. Hiszen itt a közös érdekeltség megteremthető, de éppígy megteremthető pénzügyi ösztönzővel is. Ezt tehát nem kellene halogatni.

(18.10)

Vannak aztán olyan feladatok, például művészeti oktatás vagy egy középiskola ügye, amelynek ugyancsak van két térségi kisugárzása, noha ha ezt az ügyet bevisszük a kistérségi társulásokba, akkor egyszerűen nincs motiváltság azon településeken, ahol nem jelenik meg ez az intézmény, vagy legalábbis kisebb a motiváció. Tehát abban a pillanatban, hogy valamiféle többletforrást lehet biztosítani, udvariasan ettől a feladattól el lehet oldalogni, mégpedig felelősség nélkül. Tehát itt meg kellene fontolni egy differenciáltabb pénzügyi ösztönzést, vagy adott esetben differenciált hatáskör-telepítést is némely esetben, amely azokra a településekre vonatkozna, amelyek fönntartják ezt az intézményt.

A legnagyobb probléma szerintem azzal az üggyel van, amit itt többnyire felhoznak, hogy valamely településen megszűnik az iskola, és akkor legyen valahova ezt a feladatot rakni, egy olyan szintre, amelyben aztán tényleg nincs semmiféle motiváció arra, hogy ezt a kérdést megoldják, és felelősség sincs. (Az elnök jelzi az idő leteltét.) Tehát a ciklus végén ki tartozik felelősséggel azért az intézményért: ez a gond. (Taps a Fidesz soraiban.)

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 1., 3. és 6. pontjához kívánok hozzászólni. Elsőként az ajánlás 1. pontjában a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását célzó részhez, melyben az szerepel, hogy amennyiben a közúti járművel végzett tevékenység az (1) bekezdésben említett rendelkezéseknek a külön jogszabályban meghatározott határátlépés alkalmával nem felel meg, akkor a vámhatóság és a határőrség köteles a közúti járműnek, személyzetének, valamint a járművön lévő árunak a határátlépést megtagadni és a közlekedési hatóságot haladéktalanul értesíteni.

Úgy vélem, hogy egy ilyen döntés nagyfokú szakmai felkészültséget feltételez, és erre utal is a szöveg oly módon, hogy a közlekedési hatóságot haladéktalanul értesíteni kell.

(21.00)

Viszont az értesítés utáni eljárás nincs megfelelőképp szabályozva, ezért javasoltam, hogy a határátlépés megtagadása ily módon ne legyen a két szervezet hatásköre, hanem a közlekedési hatóság ellenőrzése alkalmával feltárt hiányosság esetén tiltsa meg a két jelölt szerv a határátlépést.

A 3. pontban, amely szintén a vasútról szóló törvény módosítását célozza, egy pontosítás szerepel, nevezetesen az, hogy a pályahasználati díj ne csupán a vasúti társaságot illesse meg, hanem pontosítsuk, hogy a pályát üzemeltető vasúti társaságot illesse meg ez a díj.

Jóval lényegesebb tartalmi módosítást jelent a 6. ajánlási pontban lévő kiegészítés. Ez a pont arról szól, hogy a vállalkozó vasút, illetve a vasúti társaság kérheti, hogy egyes vonalakon a vasúti menetrendben meghatározott teljesítményt vonatok helyett közúti jármű alkalmazásával teljesíthesse a vállalkozó vasút abban az esetben, ha a megoldás a vállalkozó vasút, illetve a vasúti társaság számára megtakarítást eredményez.

Itt a törvényjavaslat egy egyeztetési kötelezettséget ír elő mindössze az önkormányzatokkal, viszont úgy véljük, hogy ez egy nagyon könnyen letudható tiszteletkör csupán, ez az a szakasz, amely igazából megágyaz a szárnyvonalak bezárásának, megszüntetésének. A módosításunk szerint meg kellene egyezni az érintett önkormányzatokkal, és ez esetben lehessen megtenni, ne bízzuk azt egy gazdasági társaság sajátos, csupán gazdasági érdekeire, hiszen jóval többről van szó egy vasút-üzemeltetésnél, mint kizárólag az ő viszonylatában meglévő gazdasági haszonról, hiszen ebben a döntésben mindenképpen mérlegelni kellene a környezeti károkat vagy más egyéb területfejlesztési hatást is.

Ezért kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy módosító indítványaimat támogatni szíveskedjék.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az állam nem jó tulajdonos - hallottuk e mondatot a rendszerváltozás alaptételeként, és halljuk azóta is. Mert valóban, az állam rossz tulajdonosa a piacon megmérhető termelő üzemeknek, rossz tulajdonos az iparcikkgyártásban, az élelmiszer-ipari üzemekben, kereskedelmi cégekben, építőipari vállalkozásokban; valamennyi olyan területen, ahol a verseny képes az optimumot létrehozni, ahol a versenyszerű működés a leghatékonyabb szereplőket tartja felszínen.

A rendszerváltozás folyamatát ezért végigkísérte a privatizáció. Azonban az átalakulás közepette munkahelyeiket elvesztő tömegek fülében a privatizáció - ok és okozat között különbséget nem téve - szitokszóként hangzott. Mert hát egyrészt látták azt, hogy a külföldi befektetők gyakran csak azért vásárolták meg a cégeket, hogy aztán bezárják, céljuk csupán saját piacuk védelme és bővítése volt; látták a magánosítást végigkísérő korrupciót, és hogy a rendszerváltozás paradoxonaként hogyan váltják politikai hatalmukat némelyek gazdaságira. Mindezek ellenére a mértékadó politikai erők magát a privatizációt, annak gazdasági racionalitását, a tőkebevonás szükségességét nem vitatták, mert többségük tudta, hogy hol a határ. Meg sem fordult a fejükben az energiaipar privatizációja, a közszolgáltatást végző cégek eladása. Önök viszont nem tudják, hogy hol a határ. Magyarországon egyébként a privát szektor aránya eléri, sőt némely esetben meghaladja a mintául szolgáló nyugat-európai országokét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja egyértelműen a Volán-vállalatok privatizációjának előkészítése. Jobb esetben a közszolgáltató vállalatok privatizációjának hasznosságába vetett hittel, gazdaságpolitikai meggyőződésből teszik ezt, rosszabb esetben csupán a költségvetési hiány betömését célozza e lépés; nem egyéb, mint a családi zongora eladása, hogy aztán az árából jóllakjunk.

A törvénytervezet kiragadja a személyszállítás köréből az autóbusz-közlekedést. Ez azért helytelen, mert az állam, illetve az önkormányzat ellátási felelőssége, illetve a minimális kötelező szolgáltatás meghatározása az összes lehetőség - vasút, komp s a többi - figyelembevételével lehetséges és szükséges. Mielőtt az autóbusz-közlekedésről törvényt hoznánk, meg kellene alkotni a személyszállításról szóló törvényt. A személyszállítási törvénynek kellene meghatároznia az ellátási felelősség pontos tartalmát, a minimális ellátás szintjét: hány busz- vagy vonatpárnak kell közlekednie naponta, milyen viszonylatokban, mit preferál a kormányzat. Példaként mondom: száz kilométer felett a vasutat, ötven kilométer alatt az autóbuszt vagy a helyi közlekedésben a kötött pályás közlekedést és a többi. Természetesen, ahol vasút és autóbusz is közeledik, ott azt kombinálva kell figyelembe venni. Itt kellene kimondani, hogy Budapest és a megyeszékhelyek, megyei jogú városok helyi közlekedését milyen mértékben támogatja az állam.

Nem terjesztették be a személyszállításról szóló törvényt, itt van azonban előttünk az autóbusszal végzett, menetrend szerinti személyszállításról szóló, ami azt jelenti, hogy a gombhoz varrunk majd kabátot. Megjegyzem, hogy a közelmúltban ehhez hasonlóan előbb fogadta el a parlament a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztéséről szóló törvényt, majd ezt követően a 2015-ig tartó időszakra vonatkozó, közlekedéspolitikáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. E két példa koncepciótlanságot sugall, jól mutatja, hogy az önálló közlekedési tárca megszüntetése hibás lépés volt.

Az állam nem jó tulajdonos - halljuk liberáliséktól gazdasági axiómaként a kinyilatkoztatást. A sommás megállapításra egy legalább ennyire leegyszerűsített válasz adható: a maszek meg nem jó közszolgáltató. Hiszen itt elsősorban nem az állami vagyon megőrzéséről, a legnagyobb jövedelmet hozó vállalkozásról van szó, hanem közszolgáltatás biztosításáról, esélyegyenlőségről az ország egész területén, nemcsak Budapesten, a nagyvárosokban, hanem a legkisebb falvakban is, az Ormánságban, az Őrségben, a vasi Hegyháton.

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvény tárgyalásakor elsősorban azt mérlegeljük, hogy elfogadása esetén a Volán-társaságok privatizációját követően vajon hogyan változnak az utasok lehetőségei, azok közül is a jelenleg is leginkább kiszolgáltatottaké, a kistelepülésen élőké, akik a megszüntetett járatok miatt, a Volán és a MÁV rájuk kényszerített öncélú konkurenciaharca következtében rosszabb szolgáltatást kapnak már ma is, mint tizenöt évvel ezelőtt.

A tervezet a járatok gazdaságosságát tekinti értékelendő paraméternek. Ott, ahol a falvak népessége csupán 2-300 fő, az utasok száma is csekély, a szolgáltatást igénybe vevő néhány fő kiszolgálása még gazdaságtalannak is tűnhet. De ezt a logikát nem szabad elfogadnunk, hiszen az a néhány fő százalékosan ugyanazt a számosságot, az utazási igény kielégítésének ugyanolyan megalapozottságát jelenti, mint egy nagyobb település esetén a félig megtöltött autóbusz. Egyfajta szolidaritási elvnek a közszolgáltatások terén egy demokratikus országban, ott, ahol az esélyegyenlőség ügyének minisztere van, működnie kellene. Ezért a járatok gazdaságossága helyett megfelelő üzemméretben kell értékelni a gazdaságosságot. A jelenlegi megyei Volán-társaságok gazdaságosságát is ki kell elemezni, és meg kell határozni a leghatékonyabb üzemméreteket. Egyáltalán nem biztos, hogy ez a jelenlegi társaságokkal azonos. Van, ahol a két társaság összevonása is szükséges lehet - természetesen a vizsgálat után. Nem biztos, hogy nyereséges lesz, de valószínű, hogy hatékonyabb lesz a jelenleginél.

A Magyar Demokrata Fórum nem támogatja az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítás privatizációját, sőt kifejezetten károsnak tekinti. Ennél elképesztőbb helyzetet csak az teremt, ha az erőltetett privatizáció során nem csupán földrajzilag körülhatárolt módon meghatározott hálózatra, hanem hálózatrészre, vonalcsoportra, sőt vonalra is lehetővé válik pályázat benyújtása, hiszen fennáll a veszélye annak, hogy a gazdaságos vonalat, hálózatrészt vagy vonalcsoportot megszerzők, kimazsolázva a nyereséges viszonylatokat, extraprofithoz jutnak, a többi hálózatszakasz pedig ellehetetlenül, hiszen eddig ezek tartották el a kevésbé kihasználtakat.

(22.30)

A törvénytervezet deklarált célja, hogy az Európai Unió közlekedési közszolgáltatásokra vonatkozó előírásaival összhangban levő szabályokat hozzon. Ennek értelmében, ha a közérdek érvényesülése miatt szolgáltatót közszolgáltatási feladatra köteleznek, akkor ahhoz kötelező veszteségkiegyenlítés is járul.

Ez alapján elfogadhatatlannak tartjuk, hogy nem tartalmazza a törvénytervezet a helyi önkormányzatok részére a helyi személyszállításhoz szükséges kiegészítő normatív támogatás biztosítását, csupán a helyközi, távolsági személyszállítás ellátásához rendel forrást az állam. És ebből kifolyólag az állam csak a helyközi közlekedésben kívánja ellentételezni a szolgáltatónak az általa nyújtott utazási kedvezmények miatti bevételkiesést, a helyi közlekedésben nem. Álláspontunk szerint az államnak az általa külön jogszabályban elrendelt, általa nyújtott kedvezmény ellentételezéséről minden területen gondoskodni kell, úgy is mondhatnánk, hogy aki húzatja a nótát, az fizesse is.

Tisztelt Országgyűlés! Mint említettem, a Magyar Demokrata Fórum a törvénytervezet lényegét, célját jelentő privatizációt elutasítja, ezért nagyon nehezen tudjuk elképzelni a módosítások olyan körét, amely után a javaslatra igennel tudnánk szavazni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Ahhoz a témakörhöz szeretnék hozzászólni, amely azt boncolgatja, hogy vajon milyen módon kellene együttműködnie a különféle közlekedési szereplőknek. Ha az állam jelenleg képtelen arra, hogy az állami tulajdonú MÁV-ot, annak tevékenységét összehangolja az állami tulajdonú Volán-cégekkel, akkor vajon hogy tudja ezt megtenni privatizált körülmények között?

Ha valaki manapság ellátogat egy kisvárosi vasútállomásra, akkor azt látja, hogy évtizedekkel ezelőtt kiépítették az autóbusz-megállókat hozzá, hogy a környező falvakban begyűjtse az utasokat, és kombinált módon tudjanak akár a megyeszékhelyre továbbutazni, vagy akár Budapestre. Nos, most azt látni, hogy ezek az autóbuszok onnét eltűntek, és a helyükbe rengeteg személygépkocsi került, ugyanis mindkét cég, a MÁV és a Volán is a tulajdonos elvárásainak megfelelően csupán a saját privát céljait nézi, profitérdekeit nézi, legkevésbé sem az utasokét, és öncélú konkurenciaharcának az utasok látják kárát. Ezért aztán megtörténik, hogy autóbuszos intercity-járatok indulnak, holott ez a szolgáltatása kifejezetten jó a MÁV-nak, én azt hiszem, fölfűzi ugyanazokat a falvakat párhuzamosan, akár a Volán is, amelyeken végig járnak a MÁV-nak a személyszerelvényei is.

Tehát mindenképpen a jelenleginél szorosabb integrációra van szükség, hiszen néhány évvel ezelőtt még a menetrendszerkesztők is ismerték a buszra váró vonat, vonatra váró busz kategóriát - ma ezt elfelejtették.

Köszönöm figyelmüket.

NÉMETH ZSOLT (MDF): Tisztelt Képviselő Asszony! Valóban nem arról van szó, hogy ez a törvény jelenti a Volán-társaságok privatizációjának kezdetét, az arra való felkészülést. Már rég elkezdődött, mégpedig azzal a folyamattal, amely észlelhető szerte az országban, hogy szüntetik meg az úgymond gazdaságtalan járatokat. No, ezt nem valamiféle gonoszkodásból teszik a Volán-társaságok, hanem prémiumfeladatot teljesítenek. Prémiumfeladatot, a tulajdonosnak kívánnak megfelelni, hogy felkészítsék a céget a privatizációra, hogy többet érjen a piacon. Ez az egy szempont van, és nem más.

Ez történt egyébként a kisposták bezárásával is, nagyon módszeresen. Hiszen ott is a vitában tagadták azt egyébként, hogy a privatizációra hamar sor kerülne. Megtehetné azt az állam, hogy egy jóval kiterjedtebb hálózattal, akár kisposták hálózatával, akár járatsűrűséggel teszi meg a privatizációt. De nem akarja megtenni, hanem azt akarja, hogy minél több és több, úgymond veszteségesnek tartott kispostát, járatot megszüntet, hogy többet kapjon érte a piacon. Minden más szempont másodlagos, sokadrangú.

Mára túlélő művészekké váltak a kistelepülésen levők. Én 78 településnek vagyok országgyűlési képviselője, ebből ki lehet számolni, hogy hány fő él egy-egy településen, tehát zömükben aprófalvak. Túlélő művészekké váltak, autóban járnak dolgozni, megszervezve úgy magukat, mint teszik azt, már bocsánat, mint Romániában. Sokkal rosszabb a tömegközlekedés helyzete valóban, mint volt ezelőtt 15 évvel, és ennél rosszabb csak akkor lesz, ha privatizálni fogják ezt a hálózatot.

Köszönöm szépen.

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Ki fizesse meg a szolgáltatást, a szolgáltatást igénybe vevő avagy az adófizető? - kérdezte Szalay Gábor képviselő úr. Nos, én azt hiszem, annak analógiájára kellene ezt a választ megadni, ahogy más közszolgáltatásnál történik. Történik az ivóvíznél, a földgáznál, a villanyáramnál, ahol teljesen közömbös az, hogy valaki egy gázszolgáltatást a vezeték legvégén egy 200 fős faluban vesz igénybe, vagy a villanyszolgáltatást egy tanyán veszi igénybe. A villanyóra, a gázóra számára is ugyanannyit mutat, mint a több százezres városban, mert működik egy országon belül egy szolidaritási elv, hogy nyilvánvalóan a nagyobb nagyságrendben fajlagosan olcsóbb. Olcsóbb a megyeszékhelyen ugyanazt a karbantartást elvégezni, mint ezt megtenni a legkisebb faluban, tehát számomra nem is kérdés az, hogy az adófizetők pénze ennél a közszolgáltatásnál is nélkülözhetetlen, és így igazságos, demokratikus és tisztességes.

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha egy törvény módosítását kezdeményezzük, akkor célszerű végiggondolni, hogy vajon az érintettek ezt hogy fogadják. Persze, ha az érintettek körét meghatározzuk, akkor azonnal a polgármesterekre, alpolgármesterekre gondolunk - én úgy vélem, hogy azért az érintettek köre ennél tágabb. Nem csak a kötelező udvariassági félmondat kedvéért mondom azt, hogy a helyi adófizető polgárok közössége is érintett, hiszen jogot formál ahhoz, hogy ha az adóját felhasználják, akkor a fizetéseknél vezetőik mértéktartóak legyenek. Erre a módosításra azért volt szükség, mert néhány helyen nem voltak mértéktartóak.

(20.10)

Ha szűkebb értelemben vesszük, akkor valóban a polgármesterek az érintettjei a törvénynek, és ha megvizsgáljuk ezeket - ahogy képviselőtársam is mondta -, akkor nagyon-nagyon kevés helyen fog ez valamiféle korlátozást jelenteni. A 3100 önkormányzat közül, úgy vélem, nagyon kevés helyen jelenthet ez majd korlátozást, összegszerűen persze ezeknél annál nagyobbat.

Azt hiszem, azt is érdekes megvizsgálni, hogy nagyon sok helyen azért ilyen kiugróan magasak a jutalmak, mivel ezeken a helyeken többnyire a köztisztviselői illetményalap is magasabb az átlagosnál. Talán elfogadható volt ez a gyakorlat azokban az években, amikor nem is emelkedett a polgármesteri fizetés - több egymást követő évben sem volt lehetőség rá -, én azonban úgy érzem, hogy az elmúlt évben konszenzussal meghozott törvénnyel ezt a kérdést tisztességesen rendeztük. Ezek után a korlátozásnak helye van. Azért van helye, hogy valóban védjük a jól teljesítő, jól dolgozó polgármestereket.

A jutalomhoz mindig valamiféle többletteljesítés társul - legalábbis a közgondolkodás szerint -, ha azonban ugyancsak megvizsgáljuk a kifizetéseket, akkor nagyon sok esetben akár munkaköri kötelességként tekinthető feladatokat is meghatároznak a teljesítéshez: például a költségvetés beterjesztését, elfogadását, Ha nem képes erre egy polgármester, akkor nagy valószínűség szerint a feladatát nem tudja ellátni. Úgy érzem tehát, hogy szükséges lenne helyben - természetesen helyben - definiálni azt is, hogy valóban mit értünk jutalom alatt.

Milyen hatással lesz ez a településeken, illetve polgármesterek körében? Úgy érzem, hogy néhány helyen ez bátorítást is jelenteni fog. Azokon a helyeken, ahol abszolút nincs semmiféle jutalom, hiszen ennek a fölső mértéknek a meghatározása - azoknál az önkormányzatoknál, ahol a polgármester soha nem vett fel jutalmat vagy adott esetben csak egyhavit - akár még ösztönző vagy elvárásszerű is lehet.

Aztán alkalmat adhat arra a “mi mindent nem veszek én fel, bár megtehetnémö kezdetű önigazolások elmondására is, de ha ezeket a felhangokat félrerakjuk, akkor megállapíthatjuk, hogy úgy érezzük, úgy érzi a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja, hogy ez a szabályozás mindenképpen megpróbálja megőrizni a közszolgálat, a polgármesteri tisztség presztízsét.

Ezért az MDF frakciója a törvényjavaslat elfogadását támogatja.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MDF soraiban.)

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A textil- és ruházati, valamint a bőr- és cipőipar súlyos helyzetére egy olyan mondat szerepel az országgyűlési határozati javaslatban, mely szerint eddigi történetének legkritikusabb helyzetébe jutott. Kovács Tibor képviselőtársam említette, hogy nem vagyunk túl a 24. órán, de mikor benyújtották ezt a javaslatot, mindenképpen a 24. óra elején lehettünk, amióta sok idő telt el, és megállapíthatjuk, hogy az eltelt néhány hónapban is jelentősen romlott ennek az ágazatnak a helyzete.

Ha egy hárompárti javaslat van, akkor az ember hajlamos arra, hogy kevésbé fogalmaz az okokban karcosan, kevésbé keresi a mai meg az előző kormányzat felelősségét, és energiáit inkább arra fordítja, hogy valamilyen megoldást találjunk. A megoldásra jelentős mondatok hangzottak el, szinte valamennyi lényeges megállapítás már elhangzott. Én magam ezt az előterjesztést a mostani őszi ülésszak egyik legfontosabb előterjesztésének tartom. Nem kell újságot olvasni, nem kell televíziót nézni ehhez: ki kell menni az utcára, át kell menni a szomszédhoz, hogy érezzük, ez milyen jelentős probléma. Az ország szinte valamennyi városában, településén kitapintható, hogy milyen hatása volt ezen ágazat leépülésének.

Vas megyében a június végén közzétett statisztika szerint 7116 munkanélküli van - egyötödével több, mint az egy évvel ezelőtti azonos időszakban -, a női munkanélküliek száma 39 százalékkal emelkedett, és ez egy sikerrégió volt, talán még ma is az. Különösen súlyos a helyzet, a megyei átlagnál súlyosabb a dél-vasi részen, ahol mandátumomat szereztem. Körmenden 82,6 százalékkal, Szentgotthárdon 38,2 százalékkal nőtt a munkanélküliség, és jelentős elbocsátásra került sor a térség harmadik városában, Vasváron is. Körmenden a Styl Rt.-nél 230, a Marc Cipőgyárnál 560, az Olip Cipőgyárnál 230 főt bocsátottak el, talán két év leforgása alatt, több mint ezer főt egy kisvárosban. Szentgotthárdon is majdnem 200 főt bocsátottak el egy év alatt. Összesen 1500 főt egy ilyen kistérségben.

Persze megkérdezhetjük azt, hogy van-e még mit megmenteni, vannak-e még cégek talpon. Igen, van, ehhez viszont nemcsak kiváló megoldásokat kell találnunk, hanem nagyon gyors lépéseket is tenni.

(16.40)

A Styl Rt. a leépítés után is még 1100 főnek ad munkát, a szentgotthárdi Lurotex több mint száznak. Maradni szeretnének, ha kapnának valamiféle segítséget.

Miért kell megmenteni ezeket a cégeket? Azért, mert például a Styl Rt. a ruhaipar utolsó fellegvára Európában, a legnehezebb kidolgozású és legkisebb szériájú termékeket készíti. Anyagilag is megéri megmenteni, ugyanis 2003-ban 587 millió forint adót fizetett a cég, a munkavállalók 332 milliót, ez összesen majdnem 1 milliárd forint, és a nettó kifizetett bér szintén 1 milliárd volt. Ennek a cégnek a felszámolása esetén közel 2 milliárd forintot kellene valamiképp pótolni. Az 1100 főt foglalkoztató céghez tartozik még közel 4 ezer fő az alvállalkozók, illetve más kapcsolataik révén.

Az ágazat leépülésének okait államtitkár úr is említette, ezek a minimálbér emelése, a forint árfolyamának erősödése. Aztán az ország valamennyi részében mindannyian tapasztaljuk a távol-keleti olcsó, nem mindig legális import jelenlétét mint okot.

A határozati javaslatban szereplő javaslatokkal egyetértek, azonban szeretném kiegészíteni azokat. Az import monitorozására szükség van, szigorúbb vámellenőrzésre is, csakúgy, mint a feketekereskedelem visszaszorítására, és szükség van a munkahelyteremtő és -megtartó programokra is. Szerintem ne fogadjuk el azt, hogy versenyidegenek, mert van más út is. Ebben az ágazatban a fő exportpiacokon a kereslet szűkülése erős árversenyt okozott, és eközben a versenytársak - például a szomszédos Szlovéniában a Mura Ruhagyár - jelentős állami támogatást kapnak. Tehát nemcsak a saját helyzetével kell megküzdenie, hanem a szomszédban lévő állami támogatással is. Szintén egyetértek azzal, hogy a vállalkozók lehetőségeinek javításánál a pályázati kritériumokat próbáljuk meg az ágazat igényeihez igazítani.

De van egy másik terület is, ahol lenne tennivaló, ez pedig a közbeszerzés. Sokszorosára nőtt a közbeszerzési törvény paragrafusainak a száma, de ez az ezzel elérni kívánt eredménnyel a legkevésbé sincs összhangban. Versenysemlegességet kívánnak ezek a cégek, hiszen vannak olyan alapanyaggyártók, amelyek a HM, BM, MÁV, Autópálya Rt. pályázatain rendre alulmaradnak, mert már a pályázati kiírásoknál szinte kódolt az a szűk kör, amely pályázni tud, amelyek - mondjuk - kereskedelmi cégek és nem gyártó cégek. Ezért aztán van olyan cég, amely sikerrel pályázik például a NATO pályázatán Olaszországban, míg a magyar közbeszerzési pályázatnál a rajtvonalra sem tud állni. Erre vonatkozólag módosító indítványt nyújtottam be, hogy vizsgáljuk meg, ezekkel a közbeszerzésekkel valóban ezt a célt kívánjuk-e elérni. Ezek mind olyan javaslatok, amelyek nem igényelnek többlet állami forrást, sőt abban bízom, hogy az utóellenőrzések során az derül ki, hogy magyar költségvetési pénzt lehet megspórolni.

Mindent összegezve magam is - és gondolom, képviselőtársaim is - támogatom ezt a javaslatot. A legvégén hadd fejezzem ki tiszteletemet azoknak, akik ezt az előterjesztést megtették. Ez azt mutatja, hogy a parlament gazdasági bizottságában nemcsak az elmúlt időszakban, hanem a mostaniban is kiváló szakmai munka folyik, és ez a közeg alkalmas arra, hogy a benne szereplők felülemelkedjenek a pártérdekeken. Azt szorgalmazom és kívánom, hogy minél előbb megszülessen ez a határozati javaslat, hogy a kormány megtehesse azokat az intézkedéseket, amelyeknek a hatásait mielőbb érezniük kell a vállalatoknak.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Mintha azt érezném ki a hozzászólások némelyikéből, mintha ebben az ágazatban egyrészt jellemző lenne a bérmunka, ez még igaz is lehet, de ez valamiféle szégyellnivaló dolog, amely jobb, ha megszűnik. Úgy érzem, hogy ez egy túlhaladott álláspont, hiszen nem nagyon látjuk azt, hogy mondjuk a Flextronics valamely vezetője lehajtott fejjel közlekedne csak azért, mert bérmunkát végeztet. Ebben a szektorban is, a bérmunkával együtt is megjelenik a kutatás-fejlesztés és az innováció. Ezeknél a cégeknél nem feltétlen az egydolláros munkabérrel versenyeznek, hanem az én példámban a nálunk, a magyarnál lényegesen magasabb bérszínvonalú támogatott szlovén bérrel. Tehát nem távol-keleti példát hoztam.

Ugyancsak államtitkár úr gondolataira hadd reagáljak, mert nem arról beszéltem, hogy valamely külső piacon nem lesz versenyképes, hanem itt, a hazai, a magyar piacon az a cég, amely, mondjuk, egy európai uniós tagállamban közbeszerzést nyer el, itt pedig nem tud ráállni a rajtkőre - erről beszéltem -, azért, mert olyan szabályaink vannak. Köszönöm.

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A legkisebb falunak is természetes igénye, hogy belátható időn belül szennyvíztisztítási gondjait megoldja. Számos szakember véleménye szerint erre optimális megoldást a természetközeli eljárások alkalmazása jelentene. Ezek a művek külső energiaforrást nem igényelnek, hiszen a szennyvíz megtisztítását a gyökérzónában lévő talajbaktériumok végzik el. Ebből adódóan az üzemelési költségek alacsonyak. A telepített nádas vagy más növényzet természetbe simulva üde színfoltja lehet a tájnak. Gondként jelentkezik azonban, hogy a hatályos magyar jogszabályokban megkövetelt tisztítási határérték üzemmérettől függetlenül, csakis a befogadó terhelhetőségére, vízhozamára tekintettel van kialakítva.

Az európai uniós szabályozás ezzel szemben ugyan befogadói jellegzetességek nélkül, de az üzemméret függvényében alakította ki a határértékeket. Az Európai Uniónál szigorúbb hazai előírásokat, különösen a nyári értékkel azonos ammóniumtartalom-csökkentést ezek a természetközeli tisztítók téli időszakban nem tudják teljesíteni. Hogy megoldás szülessen, elég volna, ha a szomszédos Ausztria vagy Németország követelményrendszerét vennénk át, melyek kellően szigorúak ugyan, de a kistelepülések téli szennyvíztisztításával szemben nem illuzórikusak.

Kérdezem miniszter urat, ezek után pápábbak leszünk-e a pápánál, mikor a pár száz lelkes aprófalvaknak nem adjuk meg egy rugalmasabb környezetvédelmi szabályozással az európai életminőséghez való felzárkózás lehetőségét, miközben nagyvárosaink, így a főváros szennyvizének jelentős része tisztítatlan ömlik a Dunába.

Köszönöm figyelmét, és várom válaszát. (Szórványos taps az ellenzék soraiból.)

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm szépen, miniszter úr, a válaszát. Én most egy mérsékelten elégedett képviselő vagyok, hiszen egy szakmai kérdésre öntől egy szakmai választ kaptam, nem gondolta ön azt, hogy én akadékoskodva állok itt ön előtt. Természetesen akkor leszek teljesen elégedett, hogyha ezek a szabályok megszületnek, és a már működő, de a végső használatbavételi engedélyt még el nem nyert művek, így például a Vas megyei Kám szennyvíztisztítójának ügye is véglegesen rendeződni fog.

Köszönöm még egyszer a válaszát. (Szórványos taps.)

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A csekély számú módosító indítvány egyikét én magam jegyzem. Az általános vitában is szóltam már ebbéli szándékomról, hogy fogok benyújtani módosító indítványt.

A határozati javaslatban szereplő textil- és bőripari cégeknek idehaza és a külföldi piacon is meg kell küzdeniük létükért a szabadpiacon. Van azonban egy olyan terület, amelynek a vizsgálatára sort kellene kerítenünk, ez pedig a magyar állami cégek megrendelései, hiszen ez nagyon nagy lehetőséget jelentene a bőripari és textilipari cégeknek. Persze, lehetne erre azt mondani, hogy miféle dolog ez, hiszen vannak törvényeink. Van közbeszerzési törvény, amúgy meg a piac sok mindent elrendez, és a jobb cégek nyernek, a rosszabbak meg veszítenek, és így érvényesül az állami érdek.

Node, kedves képviselőtársaim, láttunk már ellenkező példát is az elmúlt hónapokban, elég ha az autópálya-építésekre gondolunk, hogy hiába duzzadt többszörösére a közbeszerzési törvény, nem működik jól; nem működik úgy a közbeszerzési törvény ma Magyarországon, hogy ez a köz érdekét szolgálná. Ezért aztán előfordulnak olyan furcsaságok, hogy magyar textilipari cégek nem tudnak még a rajtkőre sem fölállni a magyar közbeszerzéseknél. Lehetne erre azt mondani természetesen, hogy nem ütik meg a mércét, csak a furcsaság az, hogy adott esetben olaszországi NATO-megrendeléseken, közbeszerzéseken viszont eredményesen szerepelnek.

Ezért azt célozza az általam benyújtott módosító indítvány, hogy az ágazatot érintő közbeszerzési gyakorlatot vizsgáljuk meg, és fontos lenne az is, hogy utóellenőrzésekre kerüljön sor. Hiszen a közbeszerzésnél sok esetben előfordul, hogy a szerződéskötés lényegesen nagyobb tételre vonatkozik, mint a kiírt pályázatnál. Aggályos ez a gyakorlat, felveti annak lehetőségét is, hogy a nyertes pályázó esetleg tudja azt, hogy itt jóval nagyobb nagyságrendről lesz szó, és egy ilyen nagyságrendileg nagyobb terméknagysághoz igazítja az árait.

(10.30)

Természetesen cég megemlítése nélkül több esetben nyernek a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, és meg is bírságolják a magyar állami cégeket, de ettől még ezek a cégek tönkremennek, vagy legalábbis afelé haladnak. Ezért kérem tisztelettel mind a kormány képviselőjét, mind a határozati javaslatot jegyzőket, hogy támogassák ezt a módosító indítványt, és csak bízni tudok abban, hogy a gazdasági bizottságban a szerény támogatás valami félreértés lehet.

A Magyar Demokrata Fórum ezt a határozati javaslatot vagy módosító indítványt ki fogja kérni külön szavazásra, hiszen támogatottság hiányában nem kerülne ide a plenáris ülés elé.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

NÉMETH ZSOLT (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Még egyszer ismétlem, hogy konkrét esetek vannak. Konkrét esetek vannak arra, hogy akár a Honvédelmi Minisztérium, a BM, a MÁV, az Autópálya Rt. pályázatai közül nagyon sok esetben a Magyar Postával, a BM-mel szemben elmarasztaló határozatok születtek, pert nyertek ezek az említett cégek. De attól, hogy megbírságolják őket, még a cég tönkremegy.

Tehát még egyszer hangsúlyozom: nem arról van szó, hogy ők nem tudnának versenyképes terméket előállítani, hanem olyan kiírások születnek - sok esetben azért, mivel maga a termék valóban speciális, tehát lehetőség van arra, hogy úgy írják körbe az elkészítendő terméket, például honvédségi felhasználás esetén -, amely meghatározza azt a szűk kört, aki oda be tud lépni. Egy példa: kiírnak 35 fő részére gyakorlóruházatot, és ebből lesz 480 darab zubbony meg 302 pár sivatagi bakancs, mire a szerződést megkötik. Tehát van egy rakás olyan példa, amely azt mutatja, hogy nem működik ez a gyakorlat, de ez más területen is így van. Azt hiszem, nem mondok újdonságot, különben nem lenne az autópálya-építésben is akkora botrány, mint amekkora van, és hatalmas bírságok. Csak ahogy az autópályacégek nem fognak tönkremenni a bírságban, itt a kiírók sem, hiszen állami cégek, a költségvetés kifizeti ezeket.

NÉMETH ZSOLT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Itt már elhangzott hasonlat a törvényjavaslat kapcsán mézesmadzagos furkósbotról, napnyugtáról. Nekem legjobban a Béki Gabriella által említett fájdalomcsillapító tetszik. Fel is írtam a lap tetejére, hogy “a T/12490. számú törvényjavaslat a fájdalomcsillapítórólö.

Ha magát a dolgot nézném, csak a törvényt, akkor azt mondanám, talán még el is fogadható, lehet, hogy módosításokkal jól működik. De talán nem szabad arról elfeledkeznünk, hogy aki ezt a fájdalomcsillapítót gyártotta, maga okozza a fájdalmat is. Arról már ugyancsak beszélnünk kell, hogy vajon kell-e és milyen mértékben fájdalmat okozni.

A közszférában dolgozókról régóta az a közvélekedés - a régi kuplékban is szerepel -, hogy havi 200 pengő fixszel az ember könnyen viccel, tehát évtizedeken keresztül megbízható állásnak tűnt. Nos, a mostani közalkalmazottaknak, köztisztviselőknek a legkisebb okuk sincsen a viccelődésre. Ha végigtekintünk az elmúlt évtizedeken, akkor azt látjuk, hogy talán még ott, a rendszerváltozás környékén a köztisztviselői szférában volt némi elbizonytalanodás, némely területen talán csökkenés is, azonban az önkormányzatok számának növekedése egyben ennek a szektornak a növekedését is jelentette. A közalkalmazotti rétegben ugyanúgy volt egy ilyen bővülés, hiszen az önállóvá vált önkormányzatok törekedtek arra, hogy visszaállítsák az általános iskoláikat, óvodáikat, tehát volt némi bővülés.

Ebben az időben - ha emlékszünk erre - különösen kitüntetett szerepe volt ennek a rétegnek, hiszen ez volt az az időszak, amikor az egykori szocialista nagyipar a végnapjait élte, hatalmas leépítés volt a privát szférában, tehát ez egy különleges lehetőséget adott a közalkalmazottaknak, a köztisztviselőknek.

Azután az évtized közepén azt kellett észrevenniük a köztisztviselőknek, hogy addig soha nem látott mértékben beteszi a lábát a politika, és ez a nyomulás a mai napig is tart, ciklusról ciklusra nő. Szerintem oda jutott el ez a szféra, hogy szabályozás nélkül ma, jelenleg több politikai állás van a közszférában, mint a késő Kádár-korszakban. Szembesítsük ezzel magunkat mi mindahányan, akik itt vagyunk. Nézzük meg, hogy a dekoncentrált szervek vezetőinek, vidéken a megyei szervezetek vezetőinek a késő Kádár-korszakban némelyiknek már párttagnak sem kellett lennie. Ma annak kell lennie, mert különben nem kapja meg a megbízását. Tehát jó esetben a csapdahelyzetbe került, egymást váltó kormányzatok helycserét csináltak, az ő idiótájuk helyett nem a saját idiótájukat rakták, de hogy csere történt, az egészen biztos.

Azt nem tudom, hogyan lehet ennek a folyamatnak véget vetni. Mindenesetre született egy nagyon kiváló tanulmány Verebély Imre tollából a Medgyessy-kormány beiktatásakor: tanácsokat adott arra, hogy vajon hogyan kellene a két oldalnak megegyeznie, hogyan lehet ezt az egymást gerjesztő folyamatot valahol megállítani. Nem tudtuk; én kíváncsi vagyok, hogy erre milyen megoldást lehet tenni.

Talán visszatérek a másik fajta elbizonytalanodásra, amely a közalkalmazottak körében járja manapság. Egyébként itt is volt egy felfutási időszak az előző ciklusban, amikor a kormányzat a gyereklétszámból adódó esetleges pedagógusfelesleget újabb feladatokkal próbálta meg feloldani. Most ennek az ellenkezőjét látjuk, hiszen a költségvetési törvényben megadja a lehetőséget az önkormányzatoknak, a munkáltatóknak, hogy elbocsássanak embereket, tehát a kötelező óraszámon kívüli munkaidőn belül olyan feladatokkal bízza meg, amelyeket egészen addig túlórákkal vagy más foglalkoztatottakkal lehetett megoldani.

(22.30)

Itt van bent egyébként az elbocsátás lehetősége vagy még inkább kényszere.

Még fenyegetőbb a helyzet a köztisztviselőknél. Kedves képviselőtársaim, ne próbáljuk meg védeni azt, ami védhetetlen. A költségvetési törvényben az szerepel, hogy a köztisztviselői szféra béremelésére nincs fedezet, ezt belső leépítésből kell megoldani, a 13. havi fizetésekkel együtt. Hogy erre aztán majd lesz-e módosító javaslat vagy nem, az egy másik dolog, egyelőre még nem tudunk róla, de a beterjesztett javaslatban ez van, benne van a leépítés. Sajnos fenyegető is, hogy ezt ezen a területen végre fogják hajtani - a közalkalmazotti szférában az ágazati törvények szabnak gátat annak, hogy a leépítéseket meg lehessen csinálni -, és a köztisztviselői szférában el fognak maradni feladatok. Kevesebb közterület-felügyelő lesz ott, ahol ezt köztisztviselői állásban látják el, kevesebb építésigazgatási előadó lesz, meg fogják oldani majd, hogy harminc nap helyett hatvan nap alatt fogják az ügyeket elintézni, és a törvényesség nem fog sérülni. De a leépítéseket végre fogják hajtani ezek az önkormányzatok.

Hogy sok-e ma Magyarországon a köztisztviselő és a közalkalmazott? Erre persze különféle adatokat látunk. Én megbízhatót és korrektet még egyet sem láttam, ugyanis képtelenség jelenleg összehasonlítani a körtét az almával. Hiszen van, ahol kiszervezték már a feladatokat - elhangzottak már erre példák -, például kórházaknál, de tudnék mondani olyan kisvárost is, ahol a szociális ellátást alapítványra bízták. Volt egy időszak, amikor azt inspirálták, hogy ezt kifejezetten jólétiszolgálat-alapítványra bízzák, s ezzel, valamint konyhák vagy a takarítás kiszervezésével egy-egy önkormányzatnál akár 10-20 százalék csökkentést is fel lehet mutatni.

De vajon fel tudjuk-e mutatni ebben a szférában a közcélra fordított összegek csökkenését? Biztos vagyok abban, hogy ez nem minden esetben mutatható ki, vagy ha adott költségvetési soron ezt meg is lehet csinálni, akkor nem biztos, hogy a köztársaság költségvetése számára ez megtakarítást jelent. Mire gondolok? Egészen biztos vagyok abban, hogy egy magáncég számára kiszervezett feladatnál a befolyt adó meg sem közelíti azt, mintha ugyanezt a feladatot közalkalmazottak látják el. Ez egyébként valamennyi területen így van, a mentőszolgáltatástól az előbb említett konyhai feladatokig.

Tehát kimondatott az - mint hallottuk, társadalmi elvárás is -, hogy csökkenjen ez a létszám, hogy sokan vannak. Kérem szépen, nincs emögött semmiféle koncepció. Hogy ez a feladat alapú közigazgatás megteremtése lenne? Szó sincs róla! Itt pénz alapú döntésekről van szó minden területen. Ha az oktatásról beszélünk, akkor hadd említsem meg a Lezsák Sándor kezdeményezésére néhány hónapja elkészült vizsgálatot az iskolabezárásokról. Erről készült egy kiváló tanulmány, amit mindenki dicsért, aztán ez a tanulmány az asztalfiókba került, most pedig ezt sutba dobva más törvényekkel egyszerűen végignyírják a közszférát.

Ha az elején a fájdalomcsillapítóval kezdtem a felszólalásom, akkor hadd is zárjam azzal. Jó, ha van fájdalomcsillapító, de hadd említsek meg egy példát. A középkorban Bajorországban működött egy Eisenbart nevű orvos - mondták őt sarlatánnak is, ma inkább legendákat szoktak említeni róla -, aki úgy járt műteni városról városra, hogy vitt magával egy jó nagy zenekart is. S miközben fűrészelték a beteg lábát - apropó, fűrészelik a beteg lábát; körülbelül annyi a választási lehetősége az elbocsátott köztisztviselőnek, hogy érzéstelenítő nélkül kéri vagy érzéstelenítéssel -, az érzéstelenítés maga a muzsika volt, az, hogy zenéltek közben, gondolván, hogy ez elvonja a beteg figyelmét. De volt egy másik haszna is, az, hogy a nagy csinn-bumm cirkusz elnyomta a beteg jajgatását. Biztos vagyok abban, hogy ez a törvény alkalmatlan arra, hogy elfojtsa a megszorongatott köztisztviselői szféra jajszavait. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)

NÉMETH ZSOLT (független): Miért nem bírjuk a politikusokat? - kaptuk meg mindannyian tegnap ezt a könyvet, amit a kezemben tartok. (Felmutatja.)

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebből olvasnék fel néhány sort. “Minden ellenkező látszat ellenére ugyanis az Országgyűlésben komoly munka folyik. Éppen ezért az Isten óvjon valamennyiünket attól, hogy például a bányatörvény vitájába beleszóljon, mondjuk, egy irodalomtörténész, egy katona vagy egy hosszútávfutó. Sokkal hasznosabb, ha ők ezalatt a választókörzetüket járják, vagy a kulturális bizottságban az írók támogatásáról, a honvédelmi bizottságban a honvédelem kérdéseiről, esetleg a sportbizottságban a hosszútávfutási törvényről vitatkoznak. Éppen elég, ha az az 5-6 ember hallgatja meg egymást, aki ért a bányászathoz. Ők lefolytatják a vitát, a többiekre csak akkor van szükség, amikor szavazni kell.ö

(21.10)

Tisztelt Képviselőtársaim! A könyv többi részét nem olvastam el, de ez a tétele egészen biztosan nem igaz, mert az állítással szemben én azt mondom, Isten óvjon bennünket attól, hogy a bányatörvényt csupán a bányászokra bízzuk. Én magam nagyon tisztelem a bányászatot is, a bányászokat is, és ennek egy peremterületét, a bányamérést valamennyire talán ismerem is, azonban mivel nem nyomaszt a bányaművelés magas tudománya, ezért aztán olyan mondatra is ragadtathatom magam, hogy valóban ki kell-e bányásznunk azt, amit a bányász technológiailag ki tud bányászni, illetve amit a közgazdász gazdaságosság szempontjából kibányászhatónak vél. Azt hiszem, nem. Erről váltottunk szót az előbbiekben.

Az előttünk lévő törvényjavaslat három célja közül én magam a bányatelekkel fedett ingatlanokon az ingatlantulajdonosok jogait érintő garanciális szabályokkal kívánnék foglalkozni, de egy kicsit kiterjesztve, nemcsak a tulajdonosokkal, hanem a tágabb közösség érdekével is. A bányatörvény alaptétele, hogy az ásványi nyersanyagok természetes állapotukban az állam tulajdonában állnak. Közérdek, hogy az állam rendelkezzen a tulajdon felett, ezért korlátozza a magánérdeket. Akkor is korlátozza, ha az ásványi nyersanyag kőolaj, akkor is, ha földgáz, akkor is, ha szénvagyon, valamiféle érc, de akkor is, ha csupán kavics. Ha technológiailag, ha az eljárás jogi rendje miatt helyes is, hogy ezek egy törvényben kerülnek szabályozásra, a fajlagos értékük miatt ez nem helyes. Úgy vélem, hogy a különféle ásványi anyagoknál más és más lehet a megjelenített közérdek.

Itt kell feltennünk azt a kérdést, vajon magyar nemzeti érdeket szolgál-e, ha például a kavicsvagyont korlátok nélkül kitermeljük. Szerintem nem. Azért nem, mert nem a magyar gazdaságnak van rá szüksége - persze egy kicsit sarkítva -, hanem, mondjuk, az osztrákénak. Ha valaki végignézi Nyugat-Magyarországot, akkor azt látja, hogy hosszú tömött sorokban mennek át a kavicsszállító kamionok a kifejezetten erre a célra épített zöldhatáron, majd ott gondosan ledepózzák a kavicsot, mivel náluk szigorúbb környezetvédelmi szabályok miatt ezt a bányászatot eléggé megnehezítik. Aztán tájsebek sora fogad bennünket. Ha valaki a Rába mellett a főúton autóval közlekedik, akkor azt látja, hogy a rekultivált területek elvágják a tájat, jó esetben amúgy mérnökösen, négyszög alakú depókkal próbálják körülvenni a bányatavakat. Szörnyű látvány!

S kiszámolta-e valaki, hogy a befolyt bányajáradékok, a befolyt adók fedezik-e az utakban okozott hatalmas károkat? Ezt az egyenleget megvonta-e valaki? Ebben sem vagyok biztos.

Szerintem az is elég indok lenne arra, hogy ne nyissunk például kavicsbányát, ha a tulajdonos nem akarja. Mert van, amikor a tulajdonos nem akarja. De miért nem akarja? Azért, mert azt mondja, hogy ott van az ő jó minőségű földje, valamint olyan az érzelmi töltése, hogy már az apja meg a nagyapja is ott művelte a földjét; vagy ott horgászik évtizedek óta. Nos, a kavicsvagyonnál még az ilyen érzelmileg túlfűtött és nevetségesnek tűnő indok is elég kellene legyen arra, hogy ne adjunk engedélyt kavicsbányászatra.

De ha az egyéni érdek sérül is, vagy nem kellően érvényesül, a tágabb közösség érdekét akkor is jobban figyelembe kellene venni. Ebben a törvényjavaslatban erre vannak jelek, de úgy vélem, inkább csak az Alkotmánybíróság elvárásainak akart megfelelni a jogszabályt összeállító, mert például ha azt mondta, hogy semmiféle határidőt nem állapít meg X helyen, akkor megállapít jó nagyot, öt évet, amely aztán még hosszabbítható is.

De kiterjesztve a tágabb érdekre, hadd hozzak fel egy konkrét akut példát Nyugat-Magyarországról, ez pedig az elég hírhedtté vált lignitügy, amelyben megnyilatkoztak politikusok is. Megyei, országgyűlési képviselők, államtitkárok, miniszterek biztosítottak tízezreket - a tüntetéseken megjelenő tízezreket vagy az aláírásukkal tiltakozó tízezreket -, hogy nem lesz lignitbánya. Sőt, pénzt is ígértek a megoldás segítésére oly módon, hogy a helyi területrendezési tervekbe kerüljön be egy passzus, amely úgy szól, hogy “község területén bánya csak akkor nyitható, illetve üzemeltethető, ha a szabályozási terv tartalmaz bányászatra szánt területet; ennek hiányában a bányatelek-alakítás és az ezeket előkészítő munkák nem engedélyezhetőkö. Miniszterelnöki ígéretre került pénz a rendezési tervekre, amelyeket aztán el is készítettek.

Ezzel szemben azt olvassuk az itt megjelent törvényben - pont az ellenkezőjét -: “A területrendezési tervek, illetőleg a településrendezési eszközök kidolgozásánál a bányafelügyelet megkeresésével figyelembe kell venni a nyilvántartott ásványi nyersanyagvagyont tartalmazó területeket. A bányafelügyelet javaslatára a megállapított bányatelek területén a szabályozási tervekben területfelhasználási, illetőleg építési korlátozásokat lehet életbe léptetniö. Tehát azt várták Nyugat-Magyarországon, hogy a következő bányatörvény módosítása megnehezíti vagy lehetetlenné teszi lignitbánya nyitását, és most csalódtak. Úgy látszik, a megoldás még várat magára.

Hadd mondjak egy ellenkező példát is arra, hogy nem mindenhol sikerült a tulajdon védelmét biztosítani, hiszen olyan is akad, hogy a tulajdonos szeretné, ha a bányatelekkel érintett területen bányásznának. Szeretné, de hát nem tudja, hogy mikor kerül sorra. Ezért aztán a záró rendelkezések között van egy nagyon helyes passzus is, amely azt írja, hogy két éven belül köteles a bányatelek még igénybe nem vett részére vonatkozó ütemtervet elkészíteni a bányavállalkozó és azt a felügyeletnek megküldeni. De arról már nem rendelkezik a törvény, hogy mi van akkor, ha a bányatelken azt jelölik meg, hogy a bányászat negyven, ötven, hatvan év múlva fog sorra kerülni. Itt bizony sérül a tulajdonos érdeke, mégpedig azért, mert - engedjék meg, hogy ezt mondjam - a bányatelekké nyilvánítással rátalpal egy hatalmas területre a bányavállalkozó, és lehetetlenné teszi, mondjuk, a szomszédos bányavállalkozónak, hogy ő ott bányát nyisson. A tulajdonos ebben az esetben sem rendelkezhet szabadon a tulajdonával, mert a bányatelek bejegyzése korlátozza a jogait.

Hadd jegyezzem meg azt is, hogy a törvény néhány passzusánál hiába keressük a rendelkezéseket az indoklásban. Az indoklás például szól arról, hogy a civil szervezetek és önkormányzatok milyen módon szólhatnak bele a bányatelek-alakítás előtti folyamatba, ugyanakkor a törvényhelyen, magában a normaszövegben ennek semmiféle szabályozottsága nincs.

Mindent egybevetve: a jelenlegi formájában nem tartom alkalmasnak ezt a törvényt elfogadásra, annak ellenére, hogy kísérletet tesz arra, hogy az Alkotmánybíróság által nehezményezett részekre valamiféle megoldást nyújtson. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

NÉMETH ZSOLT, az önkormányzati bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az önkormányzati bizottság azon ülésén, amely arról volt hivatott dönteni, hogy általános vitára alkalmas-e a T/12720. számú törvényjavaslat, jellemzően szakmai vita folyt.

A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény módosítása alapvetően négy területet érint. A szabályozás kiterjed a telephely-engedélyezésre, a temetői díjak megállapítására, a szükséges és előírt infrastruktúra létesítésének meghosszabbított határidejére, valamint az egészségügyi intézményben végzett halottkezelési tevékenységek és a temetkezési szolgáltatás szétválasztására.

Az önkormányzati bizottság a legnagyobb érdeklődést nyilvánvalóan az önkormányzatokat érintő rendelkezések iránt tanúsította. Mindenekelőtt arra volt kíváncsi, készült-e hatástanulmány arra vonatkozóan, hogy 2006-ig, illetve 2009-ig milyen nagyságrendű beruházást kell végezni ahhoz, hogy a törvényi rendelkezéseknek a települések megfeleljenek. Elhangzott, hogy 1985-ben készült teljes körű temetőfelmérés Magyarországon, így most csupán az önkormányzati vagyonkataszter adataira lehet támaszkodni. Azonban vannak megyék, ahol készültek felmérések. A tolnai és somogyi tapasztalatok elemzésekor megállapítható, hogy a legnagyobb hiányok a burkolt utak, a mellékhelyiségek és a ravatalozóépületek tekintetében mutatkoznak. Országos szinten - a becslések szerint - 10 milliárdos beruházásra lenne szükség a törvényben előírt feltételek teljesítéséhez. A képviselők keserűen állapították meg, hogy mint annyi más területen, e jogszabálynál is kénytelen a törvényalkotó visszavonulót fújni. Az amúgy helyesen meghatározott infrastrukturális feltételek teljesítését anyagi fedezet hiányában évekkel elhalasztjuk, és a jogszabályt ennek megfelelően módosítjuk.

A törvényjavaslat a temető tulajdonosa számára biztosít jogosultságot a temető fenntartásával, üzemeltetésével kapcsolatban felmerült költségek fedezésére szolgáló díjak megállapítására. Kérdésként merült fel, hogy milyen módon oldható fel az az ellentmondás, amely akkor keletkezik, ha a temető tulajdonosa az egyház, azonban a temető fenntartását vállalni nem tudja, azt a tulajdonjog átruházása nélkül az önkormányzatnak átadja. Ebben az esetben a díjmegállapítás jogát az egyház számára meghagyni nem lenne célszerű.

A bizottság néhány tagja nem tudta függetleníteni magát a törvény módosítására néhány hónappal ezelőtt tett kísérlettől. Az akkori képviselői önálló indítvány az egészségügyi intézményben végzett halottkezelést a temetkezési szolgáltatás részének, de önálló temetkezési szolgáltatásnak minősítette. Ilyen módon akarta szabályozni a boncmesterek által végzett tevékenységet. A most tárgyalt törvényjavaslat ezzel szemben az egészségügyi intézményben végzett halottkezelési tevékenységet nem minősíti temetkezési szolgáltatásnak. E tevékenységet pontosan definiálja, ily módon azonban a törvény eredeti szándékával egyezően nem nyit kiskaput a kórházakban végzendő temetkezési szolgáltatások számára.

A bizottság tagjainak túlnyomó többségét a normaszöveg, az előterjesztő kiegészítése, a kérdésekre adott korrekt válaszok meggyőzték arról, hogy a törvényjavaslat általános vitára alkalmas. E vélemény kialakítását segítette az az információ is, hogy az előterjesztés bírja az érintett szakmai szervezetek támogatását is.

Mindezek alapján az önkormányzati bizottság 20 igen szavazattal, 2 nem ellenében a T/12720. számú törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartotta.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a függetlenek soraiban.)

(15.50)

NÉMETH ZSOLT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha visszaemlékezünk a törvényjavaslat vitájára, 2003-ra, akkor megállapíthatjuk, hogy ugyanaz történt, ami most, hogy több szó esett tulajdonképpen a törvény mellékleteiről, azokról, ami bent van, meg ami nincsen bent, mint a törvény lelkéről, a közérdekűségről, egy újszerű jogi megoldásról, amellyel azt a célt kívánjuk elérni, hogy a gyorsforgalmi úthálózat gyorsabban épüljön meg.

Nyugat-Európában, ahol a civil társadalom lényegesen régebben kiépült, mint nálunk, és a polgári demokráciában levő rendben is minden szabályozott volt régebb óta, mint nálunk, ott nagyon magas szintű jogszabályokban - például az alkotmányban és törvényekben - határozzák meg azt, hogy mi az egyeztetés rendje. Ebben a folyamatban mindig van egy olyan pont, amikor magas szintű jogszabályban egyedileg közérdekűvé teszik a létesítményt - természetesen az alkotmányban is rögzítik ennek a folyamatát -, tehát például a szövetségi utakat nyilvánvalóan a szövetségi állam által, parlament által meghatározott jogszabályokban, a tartományi utakat a tartománynál, a helyi utakat még alacsonyabb szintű jogszabályokban. De a lényege az, hogy törvényi szintre emeli az adott nyomvonalat, és ennek az az előnye - például Ausztriában így történik -, hogy akkor az útépítéssel szemben nem a bíróságokra lehet jogorvoslatért menni, hanem mivel törvény írja elő, ezért mondjuk, az Alkotmánybírósághoz lehet fordulni. Viszont ehhez az kell, hogy a közérdekűség egész komplex rendszere - mint mondtam - az alkotmányból kiindulva szabályozva legyen.

Nálunk nem ez történt, hanem kifejezetten csak a gyorsforgalmi úthálózatra vették át ezt az elemet. Miért pont arra? Miért nem a vasútépítésre? Miért nem más vezetékes művekre, villamoshálózatra? Vagy miért nem a margitszigeti uszodára vagy a Zengőn épülő lokátorra? Tehát nálunk csak a gyorsforgalmi úthálózatra volt. Most lett volna itt az ideje, hogy miután leszűrtük a tapasztalatokat, azt mondjuk, hogy ez a törvény - mint az indoklásban is található - beváltotta a hozzá fűzött reményeket, itt lenne az ideje annak, hogy a közérdekűség egész rendszerét megalkossuk. Hiszen, ha megnézzük a törvényben hivatkozott jogszabályt, például a kisajátításról szóló 1976-os törvényerejű rendeletet - törvényerejű rendelet, még egyszer hangsúlyozom -, akkor látszik, hogy itt lenne az ideje, hogy a közérdekűségről törvényt alkossunk. Ennek azonban valószínűleg nem a Gazdasági Minisztérium kellett volna, hogy gazdája legyen, hanem az Igazságügyi Minisztérium.

Ha már nincs meg ezt a törvény, és ennek a törvénynek a keretén belül kell hogy gondolkozzunk, akkor is tovább lehetne vagy lehetett volna ezt terjeszteni. Tehát itt lenne az ideje, hogy kiterjesszük ezt a szabályozást az egy-, kettő- vagy három számjegyű főutakra is, hiszen a közérdek szempontjából ott is megfogalmazhatók ugyanazok a kívánságok, ugyanazok az elvárások, mint a gyorsforgalmi úthálózat esetén.

A törvénymódosításnak valóban egy jelentős és érdekes pontja a célkitermelő hely. Itt hadd áruljam el azt, hogy én magam útépítő vagyok, tehát tudom nagyjából, hogyan épül az út. Ezért aztán nagyon érdekes számomra ez a megfogalmazás, amely azt írja, hogy „ az utak földművei számáraö. Ott van az a szó, hogy föld, tehát a köznyelvben nagyon furcsa ez, ha az ehhez szükséges homokot, kavicsot és agyagot mint ásványi nyersanyagot említi, mert kavicsból sem épül út, homokból sem, meg agyagból sem. No, ezeknek az egyvelegét meg aztán nem szoktuk másnak nevezni mi magunk, mint töltésanyagnak, földnek. Ügyesen citálja ide - tulajdonképpen megint csak azt mondom, hogy a közérdekűségi törvény hiányában - a bányatörvényt, hogy ha már az ott van, akkor ezek amúgy külön-külön ásványi anyagok, és mint ilyen, a föld méhének kincsei az államot illetik meg, tehát rendelkezik is róla.

Úgy vélem, hogy itt is korrektebb és helyesebb lett volna, ha egy közérdekűségi törvény alapján és nem feltétlen az ásványvagyonra való hivatkozással történne meg a célkitermelő hely bevezetése.

Mindenesetre helyesnek tűnhet ez is, mert én magam hiszek az állami alkalmazottakban. Állami alkalmazottak fogják kiválasztani, hogy itt lesz vagy ott lesz. Persze természetesen ebben is bent van a korrupció lehetősége, hiszen érdekek fűződnek ahhoz, hogy valahol legyen vagy valahol ne legyen, hiszen nyilvánvalóan kártalanítás fűződik vagy fűződhet ehhez is, vagy érdek fűződhet ahhoz, hogy valamely egyenetlen terep, valamiféle magaslat eltűnjön - a vitában is megjelent ez -, és ott valami rekultivált terep alakuljon ki utána, ami sokkal jobban hasznosítható, jóval nagyobb értéket képvisel. Mégis azt hiszem, hogy helyes az, ha nem a pályázók lehetőségeihez, ahhoz kapcsolódó tulajdonviszonyokhoz, akár bányákhoz, bányameddőkhöz kapcsolódik az adott ár is meg a lehetőség is, hanem az állam a saját maga lehetőségével élve, kijelölve ezeket a helyeket akár olcsóbbá is teheti az építkezést.

Még egy dologról szeretnék szólni, ez pedig a kisajátítás folyamata. Egy útépítés általában azért húzódik, mert valakinek nem tetszik. Mondjuk, vegyük azt, hogy a tulajdonos, akié a föld, azt mondja, hogy ne legyen itt út. Kétféle okból mondja azt, hogy ne legyen itt út. Egyik az, hogy nem szeretem, menjen másfelé. A másik az - és ez a gyakoribb -, amikor azt mondja, hogy keveslem a kisajátításért kapott pénzt, és akkor elindul a bíróságon egy procedúra. Ez a törvény sem oldja fel viszont azt az ellentmondást, és nem oldja meg azt a gondot, hogy jelenleg egy határozatban döntenek a közérdekűségről, a birtokbaadásról és az összegszerűségről is. Meggyorsítható lenne, ha kimondjuk azt, hogy közérdekű, hogy az út ezen a nyomvonalon épüljön, és azt rögzítjük, akkor lehetőség legyen akár a terület előzetes igénybevételére, vagy akár birtokba adásra is. Hiszen ha nem tiltakoznak az útépítés ellen, vagy azt jogerősen lezárják egy határozattal vagy törvénnyel - mint mondtam, magas szintű jogszabállyal a nyomvonalat törvényi szintre emelik -, akkor utána nem lenne halasztó hatálya annak, hogy a bíróságon még nem egyeztek meg a kártalanítás összegéről. Tehát ezt a két ügyet el kellene egymástól választani, a birtokba adást minél előbb meg kellene tenni.

Mindent összevetve: a törvény támogathatónak is tűnhet, és ebből a szempontból most nagyon kényelmes egy független képviselői helyzet, hogy az útépítői énem jöhet elő, és nem bármi más. Ugyanakkor meg kívánom jegyezni, hogy mindenképpen szükségessé válik az, hogy megalkossa végre a kormányzat a közérdekűségről szóló törvényt általánosságban, minden közcélú létesítményre, vonalas és nem vonalas létesítményekre egyaránt.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

NÉMETH ZSOLT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Azért nagyszerű a parlamentben vitatkozni, mivel különböző helyről hozzuk a tapasztalatokat. Nyilvánvalóan Podolák képviselő úr nagyvárosi mintákat hoz, tehát abban a környezetben próbál megoldási javaslatokat kidolgozni.

Monopóliumok és versenyhelyzet létrehozása - ez nyilvánvalóan bizonyos nagyságrendű településeken megoldást jelenthet. Én viszont azokat a településeket látom, ahol nagyon kis rendszerek vannak. Tehát a rendszerváltozáskor megörököltek a kisvárosok akkora rendszereket, amelyek önállóan sosem mérkőztek meg, hanem egy nagy megyei távhőszolgáltató vállalat keretében keresztfinanszírozással meg állami támogatással valahogy működtek. Ezeknek a rendszereknek egyáltalán az életben tartása emberfölötti energiát igényel, hiszen miközben lehetőséget ad - egy kicsit nagyobbat, mint eddig - ez a törvény például arra, hogy leváljanak a rendszerekről fogyasztók, tehát a fogyasztóvédelmi jellegét erősítjük a törvénynek, aközben az önkormányzat, hogy egyáltalán elviselhető legyen az alapdíj, növeli a rendszert. Úgy növeli, hogy nagyon jól tudja, hogy a mostani beruházásainál, ha gázra köti rá közvetlen egyedi fűtéssel, olcsóbb lesz a működtetés. Mégis erre kényszerül, hogy nagyobb legyen az a rendszer, amelyet valamilyen módon megörökölt.

Tehát ez a fajta javaslat, hogy monopóliumot megtörve új szolgáltatóval, nagyvárosi kategória, elfogadom, hogy ott ez működik. Kisvárosokban ez nem jelent semmiféle lehetőséget. Majd a felszólalásomban folytatom.

Köszönöm.

NÉMETH ZSOLT (független): Nem tudom, mely paraméterekben lehet kisvárosom átlag feletti, az egy főre eső energetikai szakértők tekintetében egészen biztos. Ír, olasz, osztrák szakértők világították át a távhőrendszerünket az elmúlt két évben, megoldást, különösen jó megoldást egyik sem tudott adni. Mert nemhogy háromezer, hanem háromszáz lakás van rajta adott esetben, plusz intézmények. Ez nem lakásegyenértéket jelent, plusz intézmények. Tehát ilyen kis rendszer is van, és erre nem jelent jó megoldást csak a monopólium megtörése. Azt hiszem, hogy kisvárosi kategóriában nem feltétlenül mondható el, hogy az önkormányzat nem jó tulajdonos, és nem bír a saját cégével bánni.

1990 óta a megörökölt olajos és szenes fűtőművet - mert ráadásul kettő is van, nem elég hogy kicsi, maga az egész rendszer még két fűtőművel megy - geotermikus energiával oldottuk meg, ez évekig jó is volt, aztán gázzal. Nem feltétlen saját akaratunkból voltak ezek a váltások, mert időközben a geotermikus energiára akkora adó csapódott, amennyit most az állam a gáztámogatásba belerak. Nem tudom, hogy érthető-e. Tehát egy alternatív energiát büntet az adóval, miközben a másikban kedvezményeket nyújt.

Tehát ezeket a problémákat is fel kellene oldani, de én első lépésként mindenképpen a fogyasztóoldali mérés lehetőségét biztosítanám, kétféle módon, törvényileg, ennek a törvényi hátterét kellene megcsinálni, a másik része a pénz. Ugyanis csak ösztönző módon - kipróbáltuk - nem sikerült. Ez csak akkor működik, ha száz százaléka belép egy-egy egységnek.

NÉMETH ZSOLT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A távhőszolgáltatást legalább három szempontból kell vizsgálnunk.

Az első: mindenekelőtt mint egy kényelmi jellegű közszolgáltatást kell jellemeznünk, amely mára sokak számára inkább a kiszolgáltatottság érzését kelti. Erről beszéltünk sokat, hogy mi a megoldás: vagy az, hogy valaki kiköltözik abból az épületből, ahol távhőszolgáltatás van, vagy leválik róla, erről is beszéltünk. És itt hadd említsem meg újra azt, hogy nemcsak az egyéni, éppen a rendszerből kiváló fogyasztó érdekét kellene védeni, hanem a többiét is, aki éppen marad. Hiszen ha nagy tömegű kiválás történik, akkor prognosztizálható az alapdíjak növekedése, hiszen ugyanannyi általános költség kevesebb fogyasztóra fog hárulni.

Beszélnünk kell a távhőszolgáltatásnak az energiagazdálkodási szerepéről is, mivel kapcsolt energiatermelés, és a viszonylag egyszerűen megvalósítható energiahordozó-váltás lehetőségét is magában rejti.

A harmadik fontos tulajdonsága a települési, de tágabb körben is hasznos környezetvédelmi előny a többi hőtermelési módokkal szemben.

A cél az kell hogy legyen, hogy a hőfogyasztás mérése, amit már az 1998. évi törvény is kötelezővé tett a szolgáltatók számára a hőközpontokban, a fogyasztói rendszereken egészen a díjfizetőkig megvalósuljon. Az elmúlt években több pályázat igyekezett ösztönzést biztosítani a társasházak, lakóközösségek részére energiatakarékosságot eredményező szabályozó és költségosztó készülékek felszerelésére. Ennek ellenére még mindig túlnyomó többségben vannak azok az épületek, amelyekben ezt nem tudták megvalósítani.

Köztudott, hogy a társasházakban lakók anyagi helyzete, fizetőképessége igen nagy mértékben differenciált, jelentős azoknak a száma, akik a lakás rezsiköltségeit sem képesek kifizetni. A társasházak lakásonkénti hőfogyasztás-szabályozását és elszámolását biztosító rendszereknek az a tulajdonsága, hogy csak száz százalékos kiépítettség mellett működnek. Ezek alapján érthető, hogy miért nem tudták megoldani a távfűtéses tömbházak túlnyomó részében még ma sem ezeknek a berendezéseknek a felszerelését. Szinte minden társasházban laknak olyan szegény emberek, akik a beruházási költségeket nem tudják vállalni. Megoldást jelentene - Podolák képviselő úrnak is jelezve ezt -, ha törvény rendezné az ezeknek a fogyasztói berendezéseken végzendő beruházásoknak a szolgáltató cég által történő megvalósítását.

Lehetőséget kell teremteni arra, hogy a beruházáshoz a szolgáltató pénzügyi forráshoz jusson, majd a fogyasztók felé azt a hőszolgáltatás díjában közvetítse. Erre a feladatra a fogyasztó, a díjfizető az általános hőszolgáltatási szerződésen kívül egyedi szerződést kell hogy kössön. A szerződéskötés a fogyasztók kezdeményezésére, a szolgáltató számára legyen kötelező, amennyiben számára az állam biztosít visszterhes pénzügyi forrást.

A lakásonkénti fűtésszabályozás és díjelszámolás nélkül soha nem fog bekövetkezni az egyedi fűtéseknél tapasztalható energiatakarékos fogyasztói magatartás, nem várható a fogyasztói elégedettség növekedése, nem várható az épületeken belül tapasztalható, sokszor nagymértékű hőmérséklet-különbségek megszűnése, folytatódni fog a tömbházakból való menekülés folyamata, az ingatlanok értékvesztése. A helyzet javítására nem elég a társasházi közösségek részére 20-30 százalék beruházási kedvezményt nyújtó energiatakarékossági pályázat, mivel az nem oldja meg a sokak számára hiányzó önrész problémáját.

A távfűtéses tömbházak fűtés-korszerűsítésének megvalósítását törvénnyel kell kikényszeríteni, mellétéve természetesen azt a hitellehetőséget, ami méltányos feltételeket biztosít. Ebben az esetben viszont határidő is kiszabható, amelynek az elmulasztása akár szankciót vonna maga után.

A távhőszolgáltatás költségeinek csökkentése érdekében több szolgáltató megújuló energiaforrást állított rendszerbe, geotermiát vagy biomasszát. Ezen beruházások állami ösztönzésre, kedvezményes hitelek igénybevételével valósultak meg az esetek többségében. A megújuló energiaforrások fokozottabb kihasználása az ország energiapolitikájának ma is része, nem is lehet ez másként, mivel az Európai Unióval kötött megállapodás szerint ez országunk kötelessége.

Az utóbbi idők intézkedései azonban a távhőszolgáltatás szempontjából szembemennek ezzel a törekvéssel. A geotermikus energiafelhasználás után fizetendő vízkészletjárulék szorzóját 3,40 forint/köbméterről 3,90 forint/köbméterre emelték az idei évtől. Ezzel a hagyományos eszközzel - tehát nem méregdrága hőszivattyúval - kinyerhető távhő-szolgáltatási célú energia vízkészletjáruléka 300-400 forint/gigajoule körüli nettó érték. A lakossági földgáz ártámogatása ebben az évben viszont 375 és 476 forint/gigajoule nettó értéken, következésképp ennyivel támogatjuk a földgáz felhasználását, nagyságrendileg ugyanennyivel sújtjuk a geotermikus energia hasznosítását. Amit az egyik kezével ad az állam a beruházási támogatásban, azt a másikkal visszaveszi adóban.

A helyzet nem jobb a biomasszánál sem: támogatjuk a létesítést, majd egy rosszul, nem körültekintően meghozott intézkedéssel a működtetést ellehetetlenítjük, illetve kizárjuk azokból az előnyökből, amelyet más felhasználónak megadunk.

Az ország öt városában létesítettek távhőszolgáltatók biomassza, tehát faapríték alapon működő hőtermelő műveket. Ezek előkészítése és a beruházás elindítása körülbelül hat, a tatai esetén húsz évre nyúlik vissza. Ebben az időszakban az erdőgazdálkodásról szóló értekezések évi egymillió köbméter tűzifáról beszéltek, amit évente a tartamos és egyensúlyi erdőgazdálkodáshoz ki kellene termelni. A távhőszolgáltatók erre alapoztak, a pályázatokat elbíráló állami illetékesek pedig jóváhagyták a benyújtott üzleti terveket. Három évvel ezelőtt azonban állami beruházási támogatással és a villamosenergia-termelésre biztosított nagyon jelentős állami támogatással elindult három villamoserőmű azonos fabázisra való átállítása.

Ebben az évben az egymillió köbméter tűzifát a villamosenergia-termelés valószínűleg felveszi a fapiacról, miközben az állami ártámogatás segítségével a faapríték árát a két évvel ezelőttihez képest - tessenek figyelni! - megduplázták. Ez viszont már nem eredményez alacsonyabb hőárat a hőszolgáltatónál, mint a dotációban részesülő lakossági földgáz. 6-7 milliárdot fordít az állam erre a programra, a villamosenergia-termelésre, körülbelül 100-120 millió kellene ahhoz, hogy a jóval jobb hatásfokú, 80 százalékos hatásfokú hőtermelés rentábilis legyen ezekben a biomassza-erőművekben.

Így a távhőszolgáltató két dolgot tehet: drágábban termeli és szolgáltatja a hőt a lakosság számára, mint az ártámogatásban részesülő földgázból tenné, vagy visszaáll a földgáz használatára, és igénybe veszi az ártámogatást. Az utóbbi esetben viszont felmerül a kérdés: érdemes-e egy nem körültekintő, mondhatni, diszkriminatív támogatási intézkedéssel egy másik támogatási pénzt befagyott költséggé tenni?

Hátrányos diszkrimináció a távhőszolgáltatás szempontjából a CO₂-kereskedelemből való kiszorulás is, mivel ezek a fűtőművek nem érik el a nemzeti kiosztási tervbe való bekerülés alsó határát, a 20 megawattot.

(0.30)

A törvényben célszerű volna rögzíteni, hogy a távhő-szolgáltatási célra felhasznált energiák és energiahordozók után a szolgáltatók jogosultak igénybe venni azt a támogatást, amit ezek felhasználása után bármely más célra maximálisan igénybe lehet venni, illetőleg azt, amit a földgázra biztosít a mindenkori kompenzációs rendelet.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

NÉMETH ZSOLT (független): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tavaly az önkormányzatok helyzetére a következő tanmesét adtam elő:

Meghirdettem fiaim körében a több pénzt a gyereknek programot, hogy több zsebpénzt fogok adni. Ezért fölemeltem 20 ezerről 22 ezer forintra a zsebpénzüket. Persze, nem ám csak úgy, vannak ebben kötelező feladatok: meg kell venni a bérletet, be kell fizetni a menzát s a többi. Most aztán viszont kitaláltam, amellett, hogy egy kicsit zárolok is belőle, hogy azt kellene csinálni, hogy beíratom a gyereket még külön angolórára, ennek az ára 4 ezer forint. De ez a háládatlan kölyök meg jön tiltakozni, hogy miféle dolog az, hogy a múlt évben 20 ezer volt, most igaz, hogy 2-vel megemeltem, de 4 ezer forint az angol különóra, 18 ezer forint marad csak. De most már nem vág át, mert ez demagógia, kérem szépen! Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt a gyereknek program teljesítve: 10 százalékkal növeltem.

Ezt a történetet az idén nem tudom már előadni, mert nincsen több pénz. Tehát amit Bóka képviselő úr elmondott, bizonyos településkategóriákban igaz, nem növekedett, kisvárosokban nem növekedett az állam által átadandó összeg. Példát tudnék mondani: a tavalyi teljesített működési főösszeg alatt terveztünk kisvárosban költségvetést működési szinten. Ennek ellenére az állam által átadott pénz alig 2-3 millióval növekedett csupán, és 127 millió a hiány. Ennek ellenére évről évre egyébként a működési kiadások dinamizmusa 80-110 millió körül nőtt, évről évre - idén nem. Leépítések révén is a tavalyi szint alatt terveztünk, aminek kérdéses egyébként a teljesítése.

Még egyszer hangsúlyozom: van olyan településkategória, hogy nem nőtt az állam által átadott pénz. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Melyik? Név szerint mondd!)

NÉMETH ZSOLT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hogy valamely településből város lesz-e, avagy sem, meggyőződésem, hogy nem csak a város ügye; még csak nem is a többi városé, hogy ezáltal az ő régen elnyert címét esetleg degradálja-e. Úgy vélem, hogy teljesen más megközelítést kellene adni ennek az ügynek, hiszen az elsődleges szempont az legyen, hogy azokból a településekből legyen város, amelyek városhiányos térségben találhatók, ahol a térségi szerepkör ezt indokolja.

(17.50)

Úgy vélem, hogy különösen alátámasztja ezt akár a kistérségi társulások ügye is, hiszen ha kistérségekbe egyre és egyre több közszolgáltatást kívánunk telepíteni, akkor talán elvárható lenne az is, hogy ezekben a kistérségi központokban legalább városi rangú települések legyenek. Kettő kivétel van egyébként ez alól az országban, az egyik Őriszentpéter.

Visszatérve a szabályozáshoz: a jogalkalmazók, azt hiszem, indokoltan várják el tőlünk, törvényhozóktól, hogy a szabályozás egzakt legyen; ha elolvasunk egy törvényjavaslatot, az bármilyen helyzetre konkrét, alapos iránymutatást adjon. Nos, azt hiszem, hogy ez az a terület, amelyik kivétel. Hiszen ha bármely pontot és bármely feltételt kőbe vésnénk: láttuk itt például a létszámot, a létszámmal szemben is kormánypárti és ellenzéki képviselők is vannak, akik egy adott szituációra azt mondják, hogy nem feltétlen indokolt az, hogy valamely, akár 5 ezer fős létszámot is rögzítsünk. Nemcsak azért, mert a világban járva látjuk azt, hogy jóval kisebb városok is vannak - elég, mondjuk, a Belső-Isztriára elmenni vagy horvátországi kisvárosokat megnézni -, mindenképpen ott is fontos talán az, hogy milyen a település térségi szerepköre. Ezért én ezt a jogszabályt vagy jogszabálytervezetet is a tekintetben nézem, hogy vajon amikor felsorolja azt, hogy az alapvető feltétel micsoda, akkor az azt követő ismérvrendszer mennyire kógens szabály.

Úgy érzem, hogy itt ez a „ példáulö felsorolás nem kizáró jellegű, hanem mintegy iránymutatás-szerű, tehát nem kipipálás módján kell előrehaladni, hogy megvan a rendőrőrs - igaz, hogy még szervezés alatt van, de ha nincs meg, akkor kizárjuk -, a mentőállomást félig építik vagy lealapozták, de ha nincs meg, akkor kizárjuk, s a többi, s a többi. Úgy vélem, hogy ennek az ismérvnek ez a javaslat megfelel, és egyelőre nem akadályozza meg azon települések vágyát, elképzelését, amelyek akár nagyközségi címmel is rendelkeznek, de most egy új törvényi szabályozás okán az eddig rendelkezések átszabásával hátrányba jutnának.

Ezért én magam a módosító indítványok benyújtása után alakítom ki véleményemet. A jelenlegi formában ezt a javaslatot támogathatónak vélem. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps.)

NÉMETH ZSOLT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Egy részletes vitában általában mindig arra figyelünk, hogy a benyújtott módosító indítványok közül milyen újabb elemek kerülhetnek egy törvénybe, milyen újabb elemmel gazdagodhat a szabályozás. Itt viszont furcsa módon inkább azt nézzük, hogy mi marad majd ki belőle. Azt hiszem, a törvény többségére ez a sors várhat. Mi azt szeretnénk, hogy a törvénynek legalább az a része, amelyben közmegegyezés van - mégpedig nem feltétlenül kormánypárt és ellenzék között húzódik ez a határ, hanem azt hiszem, hogy egy korrekt szakmai álláspont és egy kevésbé korrekt megközelítés között -, életbe léphessen, nevezetesen a körzetközponti jegyzők díjazásának, illetményének a kérdése.

Hadd térjek ki egy pillanatra erre a szabályozásra, hiszen jó néhány helyen ez a “kistérségi társulás székhelyeö megnevezéssel szerepel, amely mindenképpen korrekcióra szorul. Ez nem analóg fogalom a körzetközponti jegyzővel, hiszen két különböző feladatról van szó, és mindkét feladat többletmunkát jelent, amiért többletdíjazás jár. De amíg a kistérségi társulás székhely települése jegyzőjének, amennyiben a kistérségi társulás az általa vezetett hivatalra bízza a munkaszervezet vezetését, többletjavadalmazás jár - s ennek a forrása is megvan, és ez jogi szabályozás nélkül is biztosítható a jegyzőnek -, addig a másik feladatkör, amely a körzetközponti feladatból áll, kevésbé rendezett. Jelenleg olyan szabályozás alakult ki, minek folytán egy községi körjegyző jóval magasabb javadalmazást is kaphat, ha több község tartozik hozzá. Ez persze többletmunkát jelent, de úgy vélem, hogy ez nem mérhető össze azzal, amely többlettevékenységet az államigazgatási feladatok körében el kell hogy lásson egy jegyző. Ilyen például a kiemelt építésügy, a gyámhivatal működtetése, az okmányiroda, a falugondnoki szolgálatok engedélyezése, egyes szociális ügyek, hiszen például a körzetközponti jegyző engedélyezi a házi segítségnyújtás kialakítását, a szociális étkeztetés feltételrendszerét, sőt ezeket évente ellenőriznie is kell. Ennek a feladatkörnek a javadalmazása az illetménytáblában semmiféle módon nem jelenik meg.

Ugyanakkor többletterhet jelent általában erre a jegyzői körre az is, hogy a körzetben lévő települési jegyzők - legyenek akár körjegyzők vagy csupán önálló jegyzők - bizony nagyon gyakran kizárási okot jelentenek hatósági ügyekben, elfogultságot jelentenek, és praktikusan a körzetközponti jegyzőt bízzák meg ezzel a feladattal. Ez az utóbbi időben nagyon jelentősen megnőtt.

Összegezve tehát, magam is támogatom az 1. és 3. indítványokat, hogy a törvényből ezek kerüljenek ki, de kérem az előterjesztőket, ezt a szakaszt is használják ki arra, hogy a törvénynek az a része, amelyben - még egyszer mondom - úgy tűnik, közmegegyezés van, tehát a körzetközponti jegyzők illetményének a rendezése életbe léphessen, tehát módosítsák, vonják vissza indítványuknak azt a részét. Azt hiszem, ebben a szakaszban még nem késő ezekben a kérdésekben megegyezni.

Köszönöm a figyelmüket.

NÉMETH ZSOLT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Urbán Árpád képviselőtársam törvényjavaslata a legbátrabb városról mindenképpen üde színfolt a mai nap során is, hiszen nem valamiféle ellenőrzési kötelezettségünknek teszünk eleget, nem adunk ezzel valamiféle új többletjogosítványt egy településnek, többletpénz sem jár ezzel, még csak azt sem mondhatnánk, hogy valamiféle új cím kerül adományozásra, hiszen, mint az előbbiekben is elhangzott, országszerte a széles közvéleményben ismert ez az elképzelés. Mégis helyes az, hogy nemcsak magát nevezi el egy település legbátrabbnak, hanem úgymond, a legnagyobb önkormányzat, a Magyar Országgyűlés adományozza ezt a címet a városnak. Ezért aztán én magam is ezt a törvényjavaslatot támogatom.

Viszont a mai nap folyamán egy módosító indítványt is benyújtottam. Tettem ezt azért, mert én is úgy vélem, hogy alkalmat adhat ez a törvényjavaslat a “legbátrabb községö cím adományozására is. Közel három évvel ezelőtt kérdést intéztem ez ügyben, vagy inkább azt mondanám, hogy kérést a belügyminiszterhez, hogy a 80. évfordulóra a Vas megyei Kercaszomor kapja meg a “legbátrabb községö címet.

Röviden a történet. A békeszerződés Kercaszomort - vagy az akkori Szomorócot - ugyan Magyarországnak ítélte, azonban a szerb-horvát katonaság megszállta a települést több más településsel együtt. Azonban egy évvel később, 1920 augusztusában határőrök és a helyi kapára-kaszára kapott parasztemberek kiűzték a katonaságot a faluból. Ugyan a túlerő később legyőzte őket, azonban két évvel később erre az eseményre is hivatkozva Kercaszomor visszakerülhetett Magyarországhoz. Ezt annak idején egy harang örökítette meg, egy felirattal belevésve: “a jugoszláv uralom alóli felszabadulás emlékéreö, és ezt a napot közel fél évszázadon keresztül, a háború végéig megünnepelte a község.

Mindamellett, hogy Kercaszomor is kérte a Belügyminisztériumtól, illetve a kormánytól ennek a címnek az adományozását, a Vas Megyei Közgyűlés határozatban erősítette ezt meg, és mivel a 80. évfordulóra erre lehetőség nem nyílott - bár biztató választ kaptam itt, a parlamentben -, két jelentős Vas megyei civil szervezet, a Vas Megyéért Egyesület mint az egyik legnagyobb tekintélyű társadalmi szervezet Vas megyében, és a Vas Megyei Honismereti Egyesület “Vas megye legbátrabb községeö címet adományozta ezen az ünnepen. Szervátiusz István alkotása is erre az alkalomra készült el, megörökítve Kercaszomor hős védőinek emlékét.

Összegezve tehát, úgy vélem, elérkezettnek látszik az idő, hogy rendezzük ezt a kérdést. Annak idején Pál Tibor államtitkár úr válaszában már 2002-ben azt írta, hogy “A Belügyminisztériumban megkezdődtek a szakértői munkálatok. Ezeknek a munkálatoknak alapján ez évben döntési javaslatot terjesztünk a kormány elé, hogy a 'legbátrabb község' cím létesítésére és ennek a címnek odaítélésére ebben az évben első ízben lehetőség legyen.ö

(14.20)

Tehát biztatás volt erre, a szakértői anyagokból, helyettes államtitkár úr egykori leveléből idézve a Honvédelmi Minisztérium jelezte, hogy tudomása van a kercaszomori fegyveres akcióról és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakmai véleménye alapján a község lakossága kiérdemelte az említett címet.

Ugyanakkor fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez a javaslatom nem gyengíteni, hanem erősíteni kívánja. Tehát abban a meglehetősen furcsa helyzetben, ha nem fogadná el ezt a módosító indítványt az Országgyűlés, én akkor is támogatom Balassagyarmat legbátrabb város címét, de még egyszer hangsúlyozom, szeretném, ha ezzel a módosító indítvánnyal együtt és a legbátrabb község címmel együtt történhetne ez meg.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

NÉMETH ZSOLT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Módosító javaslataimnak az a lényege, hogy Balassagyarmat, a legbátrabb város cím mellett ezzel a törvényjavaslattal lehetővé váljon, hogy a legbátrabb falu címet is elnyerje egy település, nevezetesen Kercaszomor.

(19.40)

Az általános vitában már szóltam e cím történetéről. Néhány mondatban megismételve arról van szó, hogy ugyanahhoz a történelmi korszakhoz kötődik a története, mint Balassagyarmaté. Annak ellenére, hogy a békeszerződés az akkori Szomorócot, a mai Kercaszomor részét Magyarországnak ítélte, a szerb-horvát katonaság a települést elfoglalta, majd ez után egy évvel - a lakosok közben természetesen tiltakoztak - határőrök és a helyi lakosok együtt nagyon rövid időre visszafoglalták, majd utána megtorlás következett.

De annyi eredménye volt, hogy az eseményeket követően, 1922. február 9-én mégiscsak visszakerülhetett ez a település Magyarországhoz.

A két világháború között ezt a napot a település minden évben megünnepelte, ennek emlékét őrzi a harangja a mai napig is, azzal a felirattal, hogy a jugoszláv uralom alóli felszabadulást ünnepelve vagy erről megemlékezve.

A rendszerváltozás után elevenítette fel ezt az eseményt a település; többször is kérelmezte azt, hogy ne csak maga tudja ezt az elismerést megfogalmazni, hanem a megyei önkormányzatot is segítségül kérve, a Belügyminisztérium útján a kormányhoz fordult a legbátrabb község cím elnyeréséért. Ez nem járt sikerrel, hiszen olyan tájékoztatást kaptunk, hogy a kormány foglalkozik ezzel, de egy későbbi időpontra tette ezt. Én magam is kérdést intéztem a belügyminiszterhez, amelyben ugyan volt biztató válasz, de ez idáig nem történt ebben előrelépés. Ezért is fogadtam örömmel képviselőtársam törvényjavaslatát, amely Balassagyarmatról, a legbátrabb városról szól, és nem csökkentve ennek esélyét, hangsúlyozom most is, hanem inkább megerősítve azt, úgy látom, lehetőség van arra, hogy ezzel egy időben, a legbátrabb város mellett a legbátrabb falu cím is elnyerésre kerüljön.

Megemlítem azt a vitában, hogy a módosító javaslataimban Communitas Fortissima név szerepel, és ettől eltérően van az írásban kiosztott ajánlásokban a név. Tehát helyesen az én módosító indítványaimban szerepel ez a név, és helytelenül szerepel az Országgyűlés megfelelő szervezete által készített ajánlásban.

Arra kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák módosító javaslataimat.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps az MDF soraiból.)

NÉMETH ZSOLT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha az önkormányzatokra vonatkozóan a 2004-es évet elemeznénk, akkor engedjék meg, hogy Hofi Gézát idézzem egy jellemző mondat erejéig. Azt mondanám, hogy a 2004-es év átlagos és közepes volt az önkormányzatok szempontjából. Ugyanis sokkal rosszabb volt, mint a 2003-as, de most már tudjuk, hogy sokkal jobb, mint a 2005-ös. (Derültség.) A 2005-ös évet azonban a 2004-es évi adósságok alapozták meg; hogy 2005-ben az önkormányzatok ellehetetlenednek, az bizony a múlt év számlájára írható.

Egyetlenegy dolgot emeljek ki, amit Sisák képviselő úr is említett: a múlt évi béremelés és annak hatásai. Az önkormányzatok jelentős része ezt nem lépte meg, sőt a többsége nem lépte meg, azonban akik ezt megtették, azoknak szembesülniük kellett az ez évi hatásával, ha, mondjuk, az önhibáján kívül forráshiányos támogatásra is számítottak. Hiszen ezáltal az ő költségszintjük az átlagtól jelentősen eltért, aminek folytán az önhiki-rendszer ebben az évben ezeket a költségeket kiválóan visszamínuszolta.

Tehát 2004-et a legkevésbé se említsük az önkormányzatok szempontjából sikeresnek. Ez volt az az esztendő, amikor az önkormányzatok legfontosabb partnereivé a számlavezető bankok váltak, és elindult az a folyamat, amely a folyószámlahitelek folyamatos növekedéséhez vezetett.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

NÉMETH ZSOLT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Természetesen én nem tartom hibának azt, ha az önkormányzatok a fejlesztéseikhez hitelt vesznek fel, ez teljesen normális. Szerintem bármely családnál is normális, ha a családi ház építéséhez, autóhoz hitelt vesznek fel.

Ott van a gond, ha a napi működést kell biztosítani, és én kifejezetten a folyószámlahitelekről beszéltem. Ennek a növekedése pedig minden tapasztalatom alapján bizony megáll.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a függetlenek padsoraiból.)

NÉMETH ZSOLT (független): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Ha az elmúlt időszakban, az elmúlt években az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény előkészítéséről esett szó, akkor a szakmának többnyire egy hatásköri vita jutott eszébe, amely az igazságügy-miniszter és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium között dúlt, nevezetesen arról szólt, hogy az 1972-től kialakított egységes ingatlan-nyilvántartást két részre szedjék újra: a telekkönyvet a bíróságok alá helyezzék, a kataszteri-nyilvántartás, földnyilvántartás pedig maradjon továbbra is a földhivataloknál.

Úgy érzem, hogy a most beterjesztett törvényjavaslatnak az az első jelentősége és haszna, hogy véget vet ennek a vitának, és egyértelműsíti, hogy a Magyarországon kialakított egységes ingatlan-nyilvántartási rendszer kiállta az idők próbáját, hiszen azért a kárpótlási időszak, rengeteg problémával megterhelve, de mégiscsak igazolta azt, hogy ez a szakma képes kimagasló teljesítményekre is, és követendő az egységes ingatlan-nyilvántartás, még ha a világon különböző modellek élnek is. Mivel az eddigi általános vitában több mindenre kitértek képviselőtársaim, ezért én nem mennék végig, de néhány elemét a törvénynek hadd emeljem ki.

Az egyik, hogy valóban nagyon nagy jelentőségű változás az, amely az elektronikus ügyintézés kiterjesztésére vonatkozik, a 2007. január 1-jei dátum azonban szeretnénk, ha maradna is, nem pedig sok máshoz hasonlóan, a személyi és tárgyi feltételek híján, későbbre és későbbre tolódna - ennek nem örülnénk.

A beadványok elintézési sorrendjére vonatkozó rendelkezésekről többféle dolog juthat az eszünkbe. Állampolgárként én ennek örülök. Ha egzakt módon történik, és mindenféle protekcionizmust, kerülő utat kiküszöböl a szabályozás, annak örülnünk kell. De azért eszünkbe jut az is, akár városvezetőként, polgármesterként, hogy azért vannak olyan ügyek, amikor jelentős közérdek társul ahhoz, hogy egy bejegyzés megvalósuljon. Gondolom, önök is kerültek már olyan helyzetekbe, hogy valamely pályázathoz igazolni kellett a tulajdont, át kellett vezetni egy tulajdont. Nos, én elfogadom azt, hogy ne legyenek ilyen kerülő utak, hiszen valamennyi tulajdonjogi forma egyenrangú Magyarországon, ehhez viszont biztosítani kell, hogy az ügyintézési határidők lényegesen lerövidüljenek, amire, azt hiszem, vidéken nincsen panasz. A vidéki ügyintézés már hosszú ideje, évek óta, a fővárositól eltérően, jóval gyorsabb.

A betekintés szabályozását én magam is helyesnek tartom, tehát hogy az adatigénylő adatai feljegyezhetők legyenek. Úgy vélem, hogy ez egy helyes szabályozás.

Okmányirodák. Az okmányirodákhoz megint többféle módon közelíthetünk. Üdvözlendő természetesen a közigazgatás korszerűsítése, fejlesztése kapcsán, hogy mind több helyen juthassanak hozzá tulajdoni lapokhoz az ügyfelek, azonban fontos lenne az, hogyha ez lehetőség és nem kötelezettség lenne, tehát ehhez differenciált szabályozás szükségeltetik.

Az ország 116 településén van körzeti földhivatal, és egy kisvárosban nem szükséges az, hogy egy utcával odébb lévő körzeti földhivatal mellett is szolgáltassanak tulajdoni lapot, nyilvánvalóan ehhez az anyagi feltételeket nem szükséges biztosítani. Azt szeretném, ha ez a rendelkezés nem lehetetlenítené el az országban az újabb körzeti földhivatalok megnyitásának lehetőségét, arra való hivatkozással, hogy a tulajdoni laphoz az okmányirodában is hozzá lehet jutni. Ez csak egy eleme a földhivatali adatszolgáltatásnak. Nyilvánvalóan a térképi munkarészekbe való betekintéshez szükséges még nagyon hosszú ideig a földhivatal, hiszen annak digitalizált megjelenítése, bármely helyszínen való megjelenítése még nagyon hosszú ideig nem lesz életszerű és nehézkes lesz.

Mindezt egybevetve, én a törvényjavaslatot, mind a céljaival, mind az itt megjelent normaszöveggel azonosulva, elfogadásra javasolom, és nyilvánvalóan a módosító javaslatokat, megvitatásuk után, magam is meg kívánom szavazni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti és az ellenzéki padsorokban.)

(19.00)

NÉMETH ZSOLT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Mivel a Házszabály sajátosságai révén a tízegynéhány független képviselőnek mindössze 5 perc ideje van álláspontjának ismertetésére, ezért a Nemzeti Fórumba tömörült képviselők nevében az önkormányzatokat érintő résszel foglalkoznék csak. Teszem ezt azért, mivel választhatnánk ellenzéki képviselőként nagyon sok területet, melyet elvonás ér az erdőgazdálkodástól az egyházak támogatásáig, hihetnénk talán még azonban azt állampolgárként, hogy bennünket nem fog érinteni. Az önkormányzatokkal viszont nem így van.

Ezen a területen bármiféle forrásmegvonás van, az ki fog hatni, hölgyeim és uraim, az ország valamennyi városában és falujában élő valamennyi polgárra. Hogy milyen minőségű lesz az életünk 2006-ban, az ezekben a hetekben fog eldőlni. Hogy a lakóinknak milyen közigazgatást tudunk biztosítani, a gyerekeinknek milyen közoktatást, óvodai ellátást, vagy milyen művelődési szolgáltatások lesznek, milyen könyvtári szolgáltatásokat kapnak, az ezekben a hetekben dől el.

Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek! - hallottuk ezt a győztes szlogent. Aztán hallottunk 50 milliárd többlettámogatásról, amely többletfeladattal nem terhelt, noha ezt azóta is keressük. Most, a tizenötödik évfordulóra viszont egy elég furcsa ajándékot kapott ez a szektor. Itt van előttünk: soha nem látott forráskivonást, soha nem látott megszigorítást.

Az idei és a jövő évi forráskivonás együtt 70 milliárd forint. Ezt az önkormányzatok szövetsége együttesen állítja. Olyan szinten szűkíti a mozgásteret ez a költségvetés, hogy úgy vélem, hogy az önkormányzatiság lényegét érinti, már alkotmányossági alapjogokat is sért.

De milyen helyzetben éri az önkormányzatokat ez a mostani költségvetés? Talán a legjobb példa, ha néhány számot említenénk az önkormányzatok adósságállományáról. 2004. december 31-én 280 milliárdra tehető, ez az összeg 2005 szeptemberében - tehát az elmúlt hónapokban - 310 milliárdra, a jövő év végére a növekedés vélt összege 390 milliárd forint. Természetesen ennek jó része lehet fejlesztési hiány.

(14.00)

Állandósultak a folyószámla- és munkabérhitelek. Kérem, higgyék el, hogy több forráskivonást nem bír el ez a terület. A jövő évtől nincs állami támogatás a tanulók kulturális és egyéb szabadidős és egészségfejlesztési feladataira, megszűnnek az oktatási kiegészítő normatívák. A 2005. évi központi bérintézkedések 2006. évi áthúzódó hatásának fedezetét szintén nem építették be a költségvetésbe. De úgyszintén nem találjuk a 2006. évi bérintézkedések összegét sem, nem számol a tervezet a dologi kiadásokkal sem. A gázáremelkedésnek ez évben sem kapták már meg az önkormányzatok fedezetét, kevesebb pénz jut a körzeti igazgatásra, okmányirodák működtetésére, gyámügyi, építési, igazgatási feladatokra.

Ha önök költségtakarékos közigazgatásról beszéltek, akkor vajon ezzel hogyan egyeztethető össze, hogy a körjegyzőségek létrehozásához, működtetéséhez kapcsolódó ösztönöző támogatás is csökken? De elvonnak a szociális szférából, a falugondnoki szolgáltatásból, házi segítségnyújtásból, az ezekre szánt összegekből is, csökken a bölcsődei normatíva. Az oktatási normatívák közül egyet emelek ki, az alapfokú művészetoktatást. Ez a zeneművészeti ágban 105 ezerről 80 ezerre, egyéb ágban 59 ezerről 40 ezerre csökken. Érthetetlen, hogy ha önök valamiféle szakmai hiányosságot találnak ebben a szektorban, és ezt az elmúlt évi költségvetésnél elmondták, akkor miért nem dolgozták ki a megoldásának módját. Mit csinált az oktatási tárca ez alatt az egy év alatt? És miért a Pénzügyminisztériumra bízza ennek a feladatnak a megoldását?

Mindent összevetve, nagyon nehéz lesz képviselőtársaimnak majd megmagyarázni az önkormányzatokban, hogy a kevesebb miért több. Nem hiszem, hogy segítségül lehet hívni akár Lendvai Ildikó legendás humorát is ehhez.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

NÉMETH ZSOLT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Mit tennének önök, ha a kedvenc napilapjukat délután kapnák meg? Ha utcahosszat kellene rohangálni azért, hogy a küldeményeikhez jussanak? Valószínűleg más véleményt formálnának erről a törvényjavaslatról.

A falvak népét rengeteg olyan hatás éri, hogy tradicionálisan régóta meglévő szolgáltatásaikat csupán gazdaságossági okból csorbítják, elveszik. Így történik a Volán-járatok csökkentésével, de így történik a postai szolgáltatásokkal is, csupán gazdaságossági megfontolások miatt, nem figyelve arra a szociokulturális környezetre, amelyben maga a szolgáltatás működik. Azt is mondhatnám, hogy vezérigazgatói prémiumfeladattá silányítják, sorvasztják e társadalmi kérdést.

Ezért a Nemzeti Fórumba tömörült független képviselők a törvényjavaslat tárgyalását támogatják, és annak vitájában is támogatólag részt vesznek.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

NÉMETH ZSOLT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! 2003. július 18-án kérdést tettem fel önnek, miniszter úr, melyben a Rába folyó nyilvánvaló, határon túlról történő, az akkor már több éve tartó szennyezése kapcsán azt kérdeztem: mit tesz a kormány a WWF által az évtized folyójának kikiáltott vízfolyásunk védelmében? Van-e az Európai Unióban mértékegysége a habnak és a szagnak? Megnyugtató, az ügyben a kedvező fordulat ígéretét magában hordozó választ kaptam öntől. De bíztak az eredményben a szentgotthárdi horgászok, természetvédők is. Ekkor esett meg ugyanis először, sok hivatali látszatvizsgálódást követően, hogy végre komolyan veszik kormányzati szinten is a Rába habzásának problémáját. Ön azt írta: a vízszennyezés egyértelműen ausztriai eredetű, és a naftalin-szulfonáttal hozható összefüggésbe.

A két ország vízügyi bizottságainak együttes ülésén a magyar fél intézkedéseket kért, az osztrák küldöttség pedig közölte, hogy kezdeményezték az illetékes ottani hatóságok beavatkozását az ügyben. Nos, miniszter úr, a végeredmény az, mely meghatározza egy aggasztó probléma megoldásának sikerét, nem pedig az, amit mondunk vagy leírunk róla. Több mint újabb két év elteltével a Rába folyó Szentgotthárdnál és másutt is éppúgy habzik, mint azelőtt, sőt, a Lapincsban is, mely a Rábába ömlik, megjelent a szennyeződés. Az ügy tehát ebből a nézőpontból nézve semmit sem haladt előre.

Vajon megvárja-e a kormány, hogy a Rába mentén élők végső elkeseredésükben demonstrációkkal fejezzék ki felháborodásukat a szűnni nem akaró folyószennyezés, valamint a kormányzati tehetetlenség miatt? Miért kell újságok hasábjain és tévéképernyőkön látnunk nap mint nap a megdöbbentő képeket? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Miért kell nemzetközi fórumokhoz fordulniuk a természetért aggódóknak, és miért nem képes elérni a minisztérium, hogy odaát megszüntessék a folyó habzását kiváltó okokat?

Várom válaszát, de még inkább az intézkedést. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

NÉMETH ZSOLT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Nemzeti Fórum Egyesületbe tömörült független képviselők nevében a törvényjavaslat tárgysorozatba-vételét támogatjuk, még akkor is, ha a törvényjavaslatban vázolt megoldással minden tekintetben nem értünk egyet, hiszen nagyon helyénvaló az, ha valamely település közszolgáltatása kielégítésének módjáról annak legitim, megválasztott önkormányzata dönt. Azonban nem helyes az, ha attól függően, hogy miféle anyagi lehetőségekkel bír a település, tudja ezt az igényt kielégíteni, avagy nem. Ezt a felelősséget nem szabad a településekre hárítani, hiszen ilyen módon olyan döntést is hozhatnánk, hogy körzeti megbízott lesz akkor a faluban, ha a település tudja a szolgálati lakást biztosítani; a mentőszolgálat akkor fog ellátást nyújtani, ha a mentőautóhoz az önkormányzat hozzájárul. Állami feladat átvállalását nem tartjuk helyesnek; azt viszont, hogy az önkormányzatnak döntése legyen, igen, és így a tárgysorozatba-vételt is támogatjuk, hiszen módosító indítvánnyal ez a probléma véleményünk szerint orvosolható.

Maga a probléma viszont valós, és teljesen felesleges külföldi példákat hozni, olyan nyugat-európai példákat, ahol a bér és a dologi költségek aránya más, mint Magyarországon. Lehet, hogy Ausztriában megéri az, úgymond, drága embert kiváltani technikával, de Magyarországon ugyanannyiba kerül az autó, mint Ausztriában, lehet, hogy az üzemanyag még egy kicsit több is, viszont nálunk a 60-70 ezer forintos postásbért ne váltsuk ki az ausztriaival azonos technikával!

Tehát a probléma adott, támogatjuk a törvényjavaslat megoldását. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

NÉMETH ZSOLT, az idegenforgalmi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés idegenforgalmi bizottságában a 10 igen szavazat mellett hatan tartózkodással, illetve ketten ellenszavazattal fejezték ki ellenérzésüket az országos területfejlesztési koncepcióról szóló határozati javaslattal szemben.

Örömömre szolgál, hogy most itt a plenáris ülésen megismerhettük azt, hogy a többségi véleményt kifejtők akkor ott mit gondoltak erről, hiszen ott sikerrel titkolták előlünk, magyarán nem szólaltak fel ez ügyben. A kisebbségi véleményt megfogalmazók közt is hallhattunk azonban elismerő véleményt, miszerint a Balaton-térség tekintetében megfogalmazott célok a korábbi évtizedek, évek kutatásai alapján kerültek megfogalmazásra. Ha a célok megvalósításához megfelelő költségvetési forrás is társul, akkor ezzel azonosulni tudnak, tudunk.

E tekintetben az elmúlt évek tapasztalatai viszont nem adnak bizakodásra okot. Összességében magával a turizmussal foglalkozó részeket elégtelennek gondolták képviselőtársaim. Bírálat érte a dél-dunántúli régió jövőképének megfogalmazását is, miszerint a dél-dunántúli régió hosszú távú jövőképeként egy természet- és emberközeli, otthonos déli régió víziója rajzolható meg, ahol van íze az életnek.

Képviselőtársunkat e vízió az indiánrezervátumra emlékeztette; hiányolta a konkrétabb megfeleltetést különösen akkor, ha a megfogalmazást összevetjük azzal, hogy a többi régió tekintetében milyen elvárások és célok fogalmazódtak meg. Más képviselő annak a véleményének adott hangot, hogy a területfejlesztési koncepció megalkotása olyan feladat, olyan szakma, amely sokoldalú ismeretet igényel. De legfontosabb eleme kellene hogy legyen az objektivitás. Megalkotásakor mind az ágazati, mind a területi elfogultságot vissza kellene szorítani. Ugyanakkor az elmúlt évek tapasztalatai azt igazolják, hogy még a helyesen megfogalmazott célok sem elégségesek, hiszen a megvalósítás során az erőviszonyok, a politika gyakran eltérítik ettől.

Példa erre a közlekedésfejlesztés. Az utak jelenleg sem forgalmi adatok alapján épülnek. Nem ott épülnek, ahol leginkább szükség lenne rájuk, hanem ahol éppen az erőviszonyok alapján sor kerülhet a megépítésükre. Széles körű egyeztetésről szólt a felvezetés - ez ma is elhangzott - ezzel szemben nem csupán kormányzati meg ellenzéki vita folyik, hanem bizony regionális is.

A nyugat-dunántúli régióban a politikai és szakmai közéletben példátlan vihart kavart Győr fejlesztési pólussá emelése; különösen - mint itt is elhangzott - Vas és Zala megyében. Az ott élők joggal tartanak attól, hogy az ezzel járó fejlesztési forrásokat a közös régiós keretből fogják kiszakítani. Emellett nem világos, hogy milyen szerep vár a többi megyei jogú városra vagy kisvárosra.

A régiókban az elmúlt időszakban soha nem látott szakmai és politikai konszenzus alakult ki magáról a közlekedésfejlesztésről. A 86-os út, az M9, M8 fejlesztése, az észak-déli vasútvonal villamosítása ügyében a szereplők már az ütemezésben is megegyeztek. Tehát abban egyezett meg a régió, hogy mit szeretne a második fejlesztési tervként az induló projektek részeként látni. Nos, ezt a menetrendet veszélyezteti, írja fölül, hogyha előkészítés nélkül fejlesztési pólusokat nevezünk meg. Hol érvényesül így egyáltalán a területfejlesztés egyik alapvető funkciója, a területi kiegyenlítés.

Az ágazati terveket megfogalmazó, az ismeretlenségből érkező közlekedési szakemberek szembegyalogolnak jelenleg a térségi akarattal. Ez lenne az a soha nem látott, széles körű partneri egyeztetés, amiről sokat szóltak? Nos, ezért az idegenforgalmi bizottság kisebbségben maradt tagjai úgy vélték, hogy elégtelen az az előkészítő munka, amely után ezt a határozati javaslatot a kormány a Ház elé terjesztette, ezért általános vitára sem tartotta alkalmasnak. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

NÉMETH ZSOLT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hogyha kinyitjuk a területfejlesztési koncepciót, akkor mindjárt az első oldalon vagy a harmadikon azzal találkozunk “A koncepció tartalmaö című résznél: “A koncepció meghatározza azt a konszenzuson alapuló területi jövőképet…ö - és nem folytatom. Ugyanennél a sornál a legutolsó pontként a következőt olvashatjuk: “A szubszidiaritás és a decentralizáció jegyében a dokumentum az ország hét területfejlesztési régiójának saját koncepcionális céljait is rögzíti.ö Valóban rögzíti, mert tartalmazza, azt is mondhatnánk, hogy melléollózva az anyaghoz. Viszont nem jelenik meg beillesztve az országos területfejlesztési koncepció részeként mindez, különösen konszenzus alapján nem jelenik meg. Hiszen ha nyugat-dunántúli képviselőként vagy Vas megyei képviselőként a nyugat-dunántúli részhez lapozok, akkor bizony ott akár nekem tetsző részeket is találhatok, hiszen elsősorban a célok között az észak-déli fejlesztési tengelyt jelöli meg.

A nyugat-dunántúli régióban ez valóban a Nyugat-Dunántúlon meghatározó, elsőrendű prioritás, az észak-déli gazdasági, innovációs és közlekedési tengely. De aztán, ha ezt végignézem, akkor ebben nyoma nincs annak, hogy a régió konszenzussal úgy építi fel magát, hogy ebben található egy fejlesztési pólus is. Erről egyszerűen a régiónak a céljai nem szólnak, a jövőképében ez nem jelenik meg.

Nem így az országos területfejlesztési koncepcióban, amelyben bizony egyértelműen meghatározottak a prioritások, egyértelmű az, hogy kiemelten fontosnak nevezi meg a fejlesztési pólusok megerősítését, amelyen belül fontossá válik, hogy a döntéshozatal és megnevezve a közigazgatási funkciók is a regionális központba települjenek. Sőt, nemcsak fontos, hogy megerősödjenek, hanem fenntarthatók is legyenek, ezzel is foglalkozik az anyag. Persze, aztán sokadik célként itt is levezethető, hogy lehet itt is észak-déli tengelyre pénzösszegeket, fejlesztési forrásokat fordítani, hiszen az alközpontok elérhetősége is fontos. De hát azért ez valami sokadrangú prioritás csak az anyagon belül.

Mindezekkel egy aránytalanságra és összehangolatlanságra kívántam rámutatni, de föl is vetődik közben a kérdés, hogy mi múlik vajon ezen? Múlott-e egyáltalán eddig valami azon, hogy mi került be a területfejlesztési koncepcióba, és mi nem? Erre szerintem legékesebb példaként a közlekedésfejlesztési elképzelések szolgálnak, hiszen elmondhatjuk azt, hogy viszonylag egyenletesen jó közlekedésfejlesztési anyagok készültek az elmúlt években, évtizedekben, amit aztán a politikai erőviszonyok saját kényüknek-kedvüknek igazítottak, formáltak át, és ez történik napjainkban is, sőt erre még azt is mondhatnám, hogy néhány lapáttal rátesznek, hiszen a közlekedési szakmán belül elmondhatjuk azt, hogy egy szakmailag egyenletes gárda alakult ki az éppen illetékes minisztériumban. Én azt szoktam mondani, hogy ennek egyik fele kormányváltáskor mindig lemegy az alagsorba, a másik fele pedig fölmegy a párnás ajtók mögé, aztán cserélnek, de szakmailag hellyel-közzel egyenletes színvonalat voltak képesek biztosítani.

Nos, az SZDSZ vezette minisztérium ezt törte meg a legutóbbi időkben, amikor jelentős szakmai előélet nélkül - akár elenderes múlttal is - meghatározó közlekedésfejlesztési pozíciókba kerültek emberek, akik egyszerűen ezt az éveken át tartó szakmai hagyományt megtörték, és átrajzolják, átírják a fejlesztéseket. Tehát legkevésbé sem foglalkoznak azzal, hogy egy-egy régión belül mi körül alakul ki konszenzus, mert ilyen is van. Például a nyugat-dunántúli régióban megegyezés, konszenzus született abban, hogy a 2007-től induló új európai uniós ciklus legjelentősebb fejlesztése az észak-déli közlekedési és fejlesztési tengely kell hogy legyen, a harmadik évezred útja, a Borostyánkő út, ahogy megjelent ez konferencián is, címben is. Eddig példa nélküli egyetértés alakult ki a szakma között, ami szerintem szintén nagy dolog, és ezen túlmenően a politikai ellenfelek között is. Tehát Győr-Sopron, Vas, Zala képviselői, a megyei jogú városok vezetői, a megyei önkormányzatok vezetői, országgyűlési képviselők, sőt a régióhoz csatlakozó országok politikai és szakmai szereplői egyöntetűen hangsúlyozták azt és kinyilvánították, hogy ezt kívánják a legfontosabb elérendő célként megvalósítani 2007-től.

Ha ezen a koncepción múlik valami, akkor persze történhet az is, hogy ez megvalósul, meg történhet az is, hogy nem, hiszen az elénk terjesztett anyagban eléggé általános célok vannak, elmaszatolt prioritások is vannak, tehát tulajdonképpen mindenki azt olvassa ki belőle, ami számára kedves, ami nem helyes egy ilyen hosszú távú koncepció esetén. Ezért én úgy vélem, hogy mindenképpen, még az anyag tárgyalásának még ebben a fázisában is be kell fogadni olyan elképzeléseket az előterjesztőnek, ami lehetővé teszi azt, hogy a régiókban megfogalmazott, konszenzussal létrehozott elképzelések bekerüljenek az anyagba, rögzítésre kerüljenek, mégpedig megfelelő helyen, olyan prioritással, amelyeket aztán a később megszülető elképzelések, törvények nem tudnak majd fölülírni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.