Felszólalás adatai

DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ha reggel fél 9-kor kaptam volna lehetőséget szólni, akkor mást mondtam volna. De végighallgatva a vitát, úgy gondolom, néhány olyan momentumot kell kiemelnem, amelyet mindenképpen el kell mondanom.

Az egyik a társadalmi párbeszéd kérdése. Kérem, senki ne kívánja úgy beállítani, hogy akár a Fidesz-Magyar Polgári Párt, akár az általa vezetett koalíciós kormány nincs tisztában azokkal a politikaszakmai és szakmapolitikai alapkérdésekkel, amelyek ehhez a kérdéskörhöz fűződnek! Pontosan tudjuk, hogy a mindenkori hatalomnak alapvető érdeke, hogy a társadalom főbb tényezőit adó érdekcsoportokkal folyamatos párbeszédet folytasson, velük a konzultációt, az információs rendszert fenntartsa, érdekeiket, kívánságaikat, lehetőségeiket a lehetőségek adott korlátai között figyelembe vegye.

Tisztában vagyunk a nemzetközi gyakorlattal, elvárásokkal, és tisztában vagyunk esetenként a nemzetközi kötelezettségeinkkel is. Azt hiszem, a nézetkülönbség közöttünk alapvetően abban van, hogy ezeket tényleges tartalommal kell-e kitölteni és tényleg a megfelelő igényeket kell figyelembe venni, vagy pedig letudni azokat formális, és ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezek mindig, korábban is formálisak voltak, hanem létrehozásukkor valós tartalommal rendelkező, majd az idők változása folytán még csak azt sem mondom, hogy kiüresedett, de hangsúlyváltoztatott formációkkal. Nyilvánvaló, hogy a társadalmi párbeszéd is alakul az idők változásával, ugyanúgy, ahogy a társadalom és a gazdaság.

Azt hiszem, Bernard Baruch mondta, hogy nincs reménytelenebb rabszolga annál, mint ki magát tévesen szabadnak hiszi. Nincs reménytelenebb demokrácia az áldemokráciánál, és nincs reménytelenebb igényérvényesítés az áligények álérvényesítésénél. Valós tartalmat kell neki adni! Nyilvánvaló, hogy ez adott intézményrendszerek szükség szerinti változtatásával jár, de éppen a közös érdekek érvényesülése érdekében.

(12.30)

A másik, amihez szólni szeretnék, a szegénység kérdése. Itt ma délelőtt a Házban sokan - meggyőződésem, hogy őszinte emberi és őszinte politikusi szándékoktól vezérelve - említették az egyedülálló nyugdíjasokat, a munkanélkülieket. Tökéletesen igaz, ma a magyar társadalomnak, sajnos, egy számottevő része ezekből az emberekből áll, de istenigazából nem látom itt az önök soraiban az önök képviselőit, nem látom itt annak a marginalizálódott rétegnek a képviselőit, amely reménytelenül leszakadt.

Szándékosan nem mondok elmúlt négy évet, nyolc évet, és úgy gondolom, abban tökéletesen egyetértünk, hogy az ilyetén történelmi hivatkozásokat abba kellene végre hagyni, mert van ma egy adott tényhelyzet, ez a kormány egy adott szituációt vett át, egy adott társadalmi összetételt vett át, és ezzel kell valamit csinálni. Az tökéletesen igaz, hogy azokat a történelmi tapasztalatokat le kell vonnunk, figyelembe kell venni, amelyek az elmúlt években és évtizedekben történtek, de úgy gondolom, hogy ahogy önöknek nem adtak felmentést az elmúlt négy évre a korábbi évek, ugyanúgy nekünk sem fog felmentést adni az elmúlt négy évre való ilyetén hivatkozás. Ezért úgy gondolom, hogy a jelen tényhelyzetből kell kiindulni, és azt kell látni, hogy mi milyen helyzetet vettünk át, és itt kell megtalálni a tényleges cselekvésünknek a lehetőségeit.

A harmadik, amit nagyon szeretnék mondani, és elnézést kérek a tisztelt Háztól, hogy privát érzéseimet mondom, de bevallom, Bauer úr cikkeit az elmúlt évtizedben mindig nagy figyelemmel olvastam, és sokat tanultam belőlük, és most is mindig nagy figyelemmel kísérem hozzászólásait: megragadott a vonat hasonlata, amelyet rendkívül találónak és képletesnek tartok. Életkoromnál fogva - nem igazán a Fidesz korosztálya vagyok - végigéltem ezt a most már közel hat évtizedet. Kérem, higgye el, képviselő úr, és kérem, higgyék el önök is, hogy ezt a vonatot, amelyről ön beszélt - és hogy kik ülnek rajta, vagy kik nem ülnek rajta -, évtizedeken keresztül toltam; nem ültem rajta, toltam!

Úgy gondolom, hogy még egyszer abba a helyzetbe nem kívánok kerülni, és úgy gondolom, a másik tízmillió magyar állampolgár sem kíván kerülni, hogy ezen a vonaton ne üljön, hanem tolni kényszerüljön. A vonat mindegyikünket visz, van, aki a vonatot irányítja, van, aki a tűztérről gondolkozik, van kollégám - urambocsá! -, aki a jegyekért a pénzt szedi, de úgy gondolom, hogy minden magyar állampolgár ezen a vonaton ül.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)