Felszólalás adatai

ELNÖK: Megadom a szót Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tény az, hogy amikor az egészségügyről beszélünk, vitatkozunk, akkor örökösen visszatérünk a kétharmados önkormányzati törvényhez, és mindig leragadunk ennél a kérdéskörnél. Az ajánlás 11. pontjában megfogalmazott módosító javaslatunk is tulajdonképpen ezeknek a vitáknak az eredménye.

Ellenzéki képviselőtársaim, mi is többször felszólalunk amellett, hogy hogyan lehetne az úgynevezett mazsolázós privatizációt megállítani, és hogyan lehetne valamiféle kontrollt beépíteni a rendszerbe. Mindig elakadunk ennél a kérdésnél, mert a kétharmados önkormányzati törvény az önkormányzatok, illetve a tulajdonos hatáskörébe utalja ezt a kérdéskört, és a mi vitáink egyik eredménye volt ez a módosító javaslat, hogy próbáljunk meg beépíteni egy olyan lépcsőfokot, hogy ki kell kérni az úgynevezett feladatátadási megállapodások megkötése előtt az egészségügyi miniszter úr véleményét.

Hallgatva itt a vitát, mi megfontoljuk azokat az érveket, ellenérveket, amelyeket Kökény Mihály képviselőtársunk mondott, hiszen mi is érezzük, hogy alapvetően nem ez az üdvözítő megoldás, hanem egy átfogó törvénymódosítás. A mi problémánk tulajdonképpen hasonló az itt elmondottakhoz, tehát a hozzászólásommal azt szeretném megerősíteni, hogy megfontoljuk ezeket az ellenérveket, amelyek a 11. pontban megfogalmazott módosító javaslat mentén elhangzottak, és vagy próbálunk valami jobb megoldást találni, vagy pedig adott esetben elállunk ettől a módosító javaslattól.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: A kétperces hozzászólásoknak a végére értünk, úgyhogy megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, Magyar Szocialista Párt.

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 12., 18., 30., 31. és 32. pontjaiban érintett javaslatok mellett szeretnék érvelni. Az utóbbi három arról szól, hogy a kormánynak, illetve az egészségügyi miniszternek adott felhatalmazások mértékét csökkentsük, ne engedjük meg, hogy az eddig törvényben megalkotott szabályok helyébe kormányrendelet és miniszteri rendelet lépjen.

Másfelől, méltányolva a kormány igyekezetét, a javaslatainkban szeretnénk beemelni a normaszövegbe azokat a javaslatokat, amelyeket a kormány egyébként előterjesztett, és ezek az egészségügyi ellátórendszer fejlesztésére valamilyen szabály szerint javaslatot tesznek; ezek a normán belüli és a normán felüli kapacitások befogadásait jelentik.

(13.50)

Azért szeretnék ezekkel a javaslatokkal egy összefoglaló hozzászólásban foglalkozni, mert teljesen világos, hogy a kormány maga is tisztában van azzal, hogy az adott gazdaság adott lehetőségei mellett a lakossági szükségleteknek megfelelően tudnia kell, hogy mekkora az az ellátórendszer, amelyben szolgáltatásokat lehet nyújtani a lakosságnak. Ahogy azt is tudnia kell, mert ez is kötelessége, hogy ez a kapacitás, amely rendelkezésre áll, a betegségek indokolta mértékben áll-e egy adott területen rendelkezésre, és azt is tudnia kell, hogy ahol ezek az eltérések nyilvánvalóak, ahol nem felel meg az ellátórendszer a szükségleteknek, ahol jelentős elmaradások vannak, ott azokat valamilyen módon korrigálni kell.

És akkor innen, tisztelt képviselőtársaim, ahhoz jutunk, hogy a kormány tudja, hogy az egészségügyi struktúrára szükség van, ahogy arra is szükség van, hogy a kapacitásokat valamilyen norma alapján szabja meg. És akkor már csak egy kérdés van: vajon miért fontos a kormánynak, hogy ezt a tudott ismeretet, ezt a meghozandó szabályt ne törvény, hanem kormány- és miniszteri rendelet szabályozza?

Ne bízzuk ezt a dolgot a fantáziánkra, hiszen a rendelkezésünkre álló kormány- és egészségügyi miniszteri rendeletek, a bizottsági vitában az államtitkár hozzászólása ezekre felvilágosítást ad. A kormányrendelet, amely készülőben van e törvény végrehajtásáról, úgy szól, hogy maga is normát szab, megszabja, hogy mi a regionális kapacitás, megszabja, hogy mennyi az, amennyit még a betegellátáshoz szükségesnek tart, és megszabja, hogy ezeknek a pótlása, illetve visszaépítése az ő elgondolása szerint milyen keretek között képzelhető el.

Az az érdekes, hogy miközben az eddig valamilyen módon érdekelt szereplőket mind kihagyja, lényegében ugyanazokat az utakat járja be, amelyet eddig a korábbi, '96-os kapacitástörvény egy más egyeztetési folyamatban ugyancsak véghez vitt. Mert ahol most jelentkezik egy szolgáltató, ahhoz, hogy az ellátórendszerbe beléphessen, a következőket kell bizonyítania. Azt kell bizonyítania, hogy az általa kínált szolgáltatás az adott területen és az adott szakmában valóságos lakossági szükségletet elégít ki. Eddig ezt csinálták a szolgáltatók és az önkormányzatok egy egyeztetési folyamatban. Most bizonyítani kell, hogy ennek az ellátására képesek. Mi történt eddig? Bizonyítani kellett, hogy ennek ellátására képesek voltak.

Ennek a képességnek az igazolására eddig is az ÁNTSZ főorvosa volt hivatott, hogy ezt visszaigazolja; most is ezt teszi. Eddig is el kellett egy határidőig ezt a pályázatot készíteni. Azt úgy hívták, hogy egyeztető tárgyalás az egyeztetett ajánlatra, most meg úgy hívják, hogy pályázati határidő. Eddig be kellett adni egy adott év adott terminusáig, ezentúl be kell adni majd minden év szeptember 30-áig. Akkor újra megkérdezem én, tisztelt képviselőtársaim, hogy mi is a különbség. Az a különbség, hogy a kormány eldöntötte, hogy nem törvényben szabályoz, hanem rendeletekben. Mi ennek az oka? Vajon miért tette?

Nyilván azért tette, mert a törvényben szabta normák - legalábbis azt gondolom, hogy ezt ebben a Házban senki sem vitatja - mindenkire nézve kötelezőek. A kormányrendeletben és a miniszteri rendeletben alkotott szabályok pedig bármikor, egy adott kormány vagy egy adott miniszter elgondolása, elgondolásának változása, ne adj' isten, miniszter változása kapcsán minden egyeztetés és minden demokratikus intézményrendszer kikerülésével megváltoztathatók. Ez ennek a javaslatnak az összes alapja, mert minden mást, amit eddig a törvény szabályozott, szabályozni kívánja a rendelet is, szinte a menetrend is ugyanaz, a végeredmény kívánatosan ugyanaz; a különbség összesen annyi, amennyit én most a képviselőtársaimnak előhoztam, hogy ha a miniszternek, akármelyik miniszternek ez nem tetszik, akkor ezt a rendeletet a parlament kikerülésével bármikor, a maga szája íze szerint megváltoztatja.

Hiszen olvassuk csak el a 13. §-t, amelyet mi az ajánlásunk 30., 31., 32. pontjában eltörölni javasolunk: felhatalmazást kap az egészségügyi miniszter, hogy az egészségügyi ellátórendszer szakmai összetételére, a járóbeteg- és fekvőbeteg-szakellátás kapacitásainak megosztására vonatkozó részletes szabályokat rendeletben határozza meg.

Ha van norma, ha van szabály, amelyet a legszélesebb egyeztetés után, a legdemokratikusabb módon, a legnyilvánvalóbban kell törvényben szabályozni, akkor ez az. Ha van valami, amiben közmegegyezésnek kellene létrejönnie, hogy egy adott ország adott anyagi lehetőségei, adott megbetegedési mutatói mellett milyen ellátórendszernek kell ezt az igényt kiszolgálni, akkor ez az. Ha van valami szabályozási igény, ami törvény után kiált, akkor ez az, tisztelt képviselőtársaim. És ha komolyan gondolta volna a kormány, hogy ezt a szabályt komolyan is kell venni, akkor nem tiltakozott volna a kormánypárti többség a bizottsági ülésen oly élénken az ellen, hogy az általa javasolt szabályt beemeljük a normaszövegbe, tisztelt képviselőtársaim.

Azt állította az államtitkár úr a bizottsági ülésen, hogy ezek az egyeztetések megtörténtek, és az érintett önkormányzati szövetségek és az Orvosi Kamara ezekkel a javaslatokkal messzemenően egyetértett. Hogy nagyon méltatlan vitába ne keveredjünk, ezért én áthoztam ennek a bizottsági ülésnek a jegyzőkönyvét, ezért ha köztünk ebben értelmezési vita lesz, akkor én készséggel fogok állni a képviselőtársaim rendelkezésére a vonatkozó szövegek visszaidézésében. Amennyiben nem, akkor mindannyian emlékezni fogunk rá, hogy az államtitkár úr ezt mondta, miközben egy héttel később természetesen rendelkezésünkre állt a legnagyobb önkormányzati szövetségnek, a Települési Önkormányzatok Szövetségének - amely az intézmények tulajdonlásában vezető szerepet tölt be - az a válaszlevele, illetve az a felszólamlása, amelyet nagyon merész fantáziával lehetne csak beleegyező véleményként értelmezni, de a leghétköznapibb értelmezése mégiscsak tiltakozás a kapacitásszabályozási törvény ilyetén módon való megváltoztatása ellen. És rendelkezésünkre áll a Magyar Orvosi Kamara véleménye is, amely ebből az egyeztetési folyamatból éppen törvény által biztosított jogánál fogva kimarad, és amit emiatt jogosan sérelmez.

Én csodálkozom Mánya képviselőtársamnak azon a véleményén, amelyben sommásan úgy ítélte meg, hogy a Magyar Orvosi Kamara megyei szervezetei, illetve az azt képviselő tisztségviselők nem tudtak helytállni a kapacitásszabályozási tárgyalásokon. Én azt gondolom, hogy bizonyára eltérő eredménnyel és eltérő felkészültséggel, ezt megengedem, ettől azonban nem az intézményrendszert kell hibáztatni, hanem a felkészületlenséget, és nem az intézményt kell eldobni, hanem a szereplőket kell felkészíteni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Én ezzel a felszólalásommal csak azt kívántam bizonyítani, hogy az ellenzéki képviselőtársaimmal együtt beadott javaslatunk, amely a 13. § elhagyására, illetve a szabályoknak a törvényben való rögzítésére irányult, konstruktív, egybe kell hogy essen egy demokratikus intézményrendszer működésével, a törvényességgel és a szereplők érdekeivel.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

(14.00)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Schvarcz Tibor képviselő úrnak.

DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Konkrétan a 19. ponthoz szeretnék hozzászólni, de csatlakoznék az előttem szóló képviselőtársamhoz kérdés formájában, hogy mikor jó egy szabályozás. Akkor, ha átlátható, akkor, ha normatív, akkor, ha törvényi, és akkor, ha szektorsemleges.

A 19. pontban erre a szektorsemlegességre teszünk javaslatot, hiszen a normaszöveg, amelyet megváltoztatni kívánunk, egy kis bekezdésnyi szövegrésszel utal arra, hogy ez mindenkire vonatkozik. Azt írja, hogy a többségi állami tulajdonban levő szolgáltatókra vonatkozik ez a törvénytervezet; mi szeretnénk hangsúlyozni, hogy valamennyi egészségügyi szolgáltatóra, mert akkor így, ha ez benne van, ez ugyanúgy vonatkozik az állami, tehát a minisztérium felügyelete alá tartatozó intézményekre, és vonatkozik az önkormányzatiakra, míg ellenkező esetben csak az önkormányzati tulajdonban lévő szolgáltatókkal foglalkozna, és nem foglalkozna valamennyivel, tehát nem foglalkozna az esetleges magánszolgáltatókkal.

Vissza szeretnék térni Mánya Kristóf hozzászólására a regionalitás kérdésében. Valóban, a kamarák nem regionálisan, hanem megyeileg szerveződtek, a pártok is és minden úgy szerveződött. De ha hiszünk abban - és hinnünk kell -, hogy valaha az Európai Unióhoz csatlakozunk, akkor a 2004-es parlamenti választások, illetve Európa parlamenti választások már nagyrégiókban fognak lezajlani, s a pártoknak is változtatni kell ezen a megyékre szerveződő struktúráján.

Azt hiszem, hogy a kamarának is ilyen tekintetben lépni kell; s abban, hogy a kamara nem állt helyt azon a világbanki pályázaton, nem az intézménnyel volt gond, hanem a szereplőkkel.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, szintén kétperces hozzászólásra.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Én csak Vojnik képviselő asszony mondandójára szeretnék reagálni, ami nagyon hatásos volt, és mindazokat talán meg is győzte volna, akik azt hiszik, hogy semmiféle előzménye nincs a dolgoknak. Mert attól a pillanattól kezdve, ahogy a 2. §-t elolvassuk, amelyik egyértelműen leszögezi, hogy a 2001. január 1-jén érvényben lévő normatív kapacitáslekötési megállapodásokat érvényesnek tekinti és az OEP-nek finanszíroznia kell, attól a pillanattól kezdve, képviselő asszony, nem érvényesek azok az érvek - még ha tetszetősek is -, amit ön elmondott. Tehát nagyon be van szűkítve a mozgástere a rendeletalkotónak, illetve azt követően a rendeletalkalmazónak.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Megadom a szót Mánya Kristóf képviselő úrnak.

DR. MÁNYA KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Vojnik Mária képviselő asszonyt én szeretném azért emlékeztetni a két héttel ezelőtti bizottsági ülésre, amelyen megkaptuk az Orvosi Kamara véleményét ezen törvényjavaslatról, tehát nem igaz az, hogy ne lett volna vélemény, és még az sem egészen úgy van, hogy ez a vélemény teljes mértékben tagadó lett volna, csak nem biztos, hogy a teljes anyagot kapta meg esetleg a bizottság.

Én az egész anyagot ismerem, és annak felvezetésében az szerepel, hogy a Magyar Orvosi Kamara tárgyalást kezdeményezne az esetleges funkcionális privatizációval kapcsolatos veszélyekről. Erről volt szó. És utána jön egy olyan tételes, legalább négy szakaszt érintő módosítójavaslat-sor, amit önök, Schvarcz Tibor képviselőtársam, beépítettek a módosító javaslataikba, legalábbis jelentős részében. Egyébként a regionalitás ott nem szerepel.

Ami pedig a '96-97-es egyeztető fórumokat illeti: Vojnik Mária képviselőtársam nem figyelt az általam elmondottakra. Én nem az egyeztető fórumra, hanem arra, amit Schvarcz Tibor mondott, a világbanki fejlesztési konzorciumok megalakulására céloztam, ahol kifejezetten regionális szempontoknak kellett volna érvényesülniük, és valóban, nem a szereplők felkészületlensége, hanem a tárca akkori felkészületlensége miatt ez a konzorcium például Kelet-Magyarországon nem tudott érdemben megalakulni.

Én erre céloztam, és nem a megyei egyeztető fórumokra, ahol valóban - az általános vitában elhangzott - volt egy-két megye - Szabolcs megye tudom, hogy ilyen volt, meg Heves is ilyen volt -, ahol születtek konszenzusos javaslatok, ezzel együtt. Csak ne tessék kiforgatni - még egyszer mondom - a világbanki konzorciumot és a megyei egyeztető fórumot!

Ami pedig a kézi vezérlésnek a félelmét illeti: az Európai Unióban képalkotó eljárásoktól kezdve sorolhatnék számos nagy értékű beruházás telepítését, igenis diszkrecionális joga a tárcának a telepítés sok helyütt, nemcsak itt, Magyarországon tervezzük ezt.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Vojnik Mária képviselő asszony következik, szintén kétperces hozzászólásra.

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm szépen képviselőtársaimtól a dicsérő és bíráló szavakat. Csáky képviselő úr, szeretném, ha mondataim szépsége mögött azt a tartalmat is megtalálná, ami arról szól, hogy az önök által fölkínált szabályozás ugyanazt az utat követi, mint a kapacitásszabályozási törvény egy rendeleti szinten. Én tehát azt vitattam, hogy ez a szabályozás egy olyan előremutató, törvényben rögzített normaszövegért kiált, amely most nincs benne. Ez volt a felszólalásom lényege.

Mánya Kristóf képviselőtársamnak pedig azt szeretném elmondani, hogy pont a kelet-magyarországi régiókra nem érvényes az általa elmondott bírálat, hiszen mint az én megyémmel érintett régió, alkalmas, nagyon jó regionális pályázatot készített, aminek kamarai tisztségviselőként szerencsém volt részese lenni. Nem a szereplők alkalmatlansága volt az, ami ezt a pályázatot meghiúsította, hanem az az egészségügyi miniszter, aki a pályázat kihirdetésének napja előtt ezt visszavonta. (Dr. Mánya Kristóf: Az előző miniszter, a '97-es! - Dr. Kökény Mihály: Nem! - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) A világbanki pályázat, tisztelt képviselőtársaim, a kormányváltás előtti időre esett és a kormányváltás utáni időben hiúsult meg, tisztelettel emlékeztetem önöket erre.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: További kétperces hozzászólásra nem jelentkezett senki sem, úgyhogy megadom a szót Csáky András képviselő úrnak.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Nem leszek hosszú, megígérem. Az ajánlás 7. pontjában javasolja azt a Magyar Demokrata Fórum, hogy a benyújtott törvényjavaslat 3. § (2) bekezdés a) pontja maradjon el, nevezetesen az, hogy a kapacitáson túlmenően azzal a jogszabályi feltételeknek megfelelő egészségügyi szolgáltatóval köthet finanszírozási szerződést, amely a korábban finanszírozott szolgáltatásokhoz képest költséghatékonyabb megoldást kínál.

Úgy gondoljuk, hogy ha valami, akkor ez egy olyan része a törvénynek, ami értelmezhetetlen, illetve egy módon értelmezhető - és ezt végeredményben a bizottság részére eljuttatott végrehajtási rendelet koncepciója is leírja -, hogy ez alatt a költséghatékonyabb megoldás alatt azt érti, hogy egységnyi egészségügyi állapot javulását alacsonyabb költséggel ér el.

S miután nagyon jól tudjuk, hogy az egészségügyben - nagyon szűk területek kivételével - a reális költségek nincsenek meghatározva, így ez tág lehetőséget biztosít megítélésünk szerint arra, hogy valaki bevállaljon egy tevékenységet a jelenleg folyó finanszírozás alatti áron, és miután a konkurencia a területről, az adott körzetből eltűnik, akkor utána benyújtsa a számlát. Úgy gondolom, hogy erre az elmúlt tíz évből tudnánk példákat mondani, úgyhogy ezt mi nagyon aggályosnak tartanánk. Ennyit a 7. pontról.

Nagy élvezettel hallgattam, megmondom őszintén, mindkét oldalról, s gondolkoztam, hogy érintsem-e a 11. pont kapcsán az aggódásokat az ellenőrizetlen privatizációval, a kimazsolázással kapcsolatban.

(14.10)

Azért emlékeztetem tisztelt képviselőtársaimat - és erre szokták azt mondani, hogy akinek nem inge, ne vegye magára -, hogy közel egy évvel ezelőtt a Magyar Demokrata Fórum benyújtott egy törvénymódosító javaslatot, amelyben szerettük volna elérni azt, hogy mindaddig mindenfajta magánosításra - akár funkcionális, akár nem funkcionális - az egészségügyben mondjunk ki moratóriumot, amíg nem készül el ezzel kapcsolatban egy törvényi szabályozás.

Sajnálatos módon - és ez is az igazsághoz tartozik - koalíciós partnereink akadályozták meg ennek az elfogadását. De az is az igazsághoz tartozik, hogy a szocialisták kizárólag taktikai okból, tehát tudták jól, hogy... (Dr. Vojnik Mária közbeszól.) A bizottsági tárgyalások során egyértelművé vált. Akkor még nem támogatták, miután nyilvánvalóvá vált, hogy ezen az oldalon nincs teljes egyetértés a kérdésben, akkor nagyon jó érzékkel politikailag mellé álltak. A kérdés, mi lett volna, ha nem ez van. De most nem ez az érdekes.

Ha akkor elfogadjuk ezt a törvénymódosítást, az kényszerítette volna, mert az élet kikényszeríti azt, hogy erre az útra elmenjünk, a kormányzatot, hogy az ilyen jellegű törvényi szabályozást megcsináljuk. Úgyhogy nagy érdeklődéssel hallgatom az aggódást ezzel kapcsolatban.

Köszönöm szépen. (Dr. Hende Csaba tapsol.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, Szabad Demokraták Szövetsége.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Nagy kíváncsisággal vártam, hogy a 7. ajánlási pontban szereplő javaslatot hogyan fogja megindokolni Csáky András - tettem ezt a bizottsági ülésen. Akkor sem sikerült megértenem, és most sem sikerült megértenem, miért jó az, ha a költséghatékonyságra való utalás mint követelmény, elmarad a szövegből.

Vojnik Mária azzal érvelt, miért kellene rendeleti szinten szabályozni valamit, amit lehet ugyanilyen módon törvényi szinten szabályozni. A 7. pont arról szól, hogy a normatíván felüli kapacitások befogadása szempontjából milyen rendezőelvek, gondolatok, milyen normatív szempontok fogalmazhatóak meg. Egy ilyen értelmes normatív szempont a költséghatékonyság.

Nem eltörölni kellene a szövegből, hanem konkretizálni, definiálni, mint ahogy tették szocialista képviselőtársaim, ha jól emlékszem, a 12. pont alatt szereplő javaslatukban, azzal a szövegváltozattal, ami igen-igen emlékeztet arra a rendeletben megfogalmazott értelmezésre, amire Csáky András is utalt: "Költséghatékonyabb, ami az egészségi állapot egységnyi javulását alacsonyabb költséggel éri el."

Itt két eset van: vagy mérhetőek ezek a tevékenységek, forintosíthatóak, következésképpen összehasonlíthatóak, eldönthető, hogy mi a költséghatékonyabb és akkor azt kell választani, vagy nem mérhetőek, mert lehet ez probléma, és attól tartok, hogy sok esetben ez valóban probléma, akkor viszont mérhetővé kell tenni őket. Ez lenne az út a megoldás irányába, és nem az ellenkező, hogy ezt a szempontot eleve ki is irtjuk a törvényből, mert minek bele.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak.

DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csáky képviselő úr felidézte az MDF-es privatizációs moratórium, törvényjavaslat vitáját, és hadd mondjam el - tudva, hogy az idő szépíti egy kicsit az emlékezetet -, hogy a tárgysorozatba-vételnek a vitájában itt a tisztelt Házban nekem volt alkalmam elmondani, hogy milyen érvek alapján gondoljuk azt mégis, hogy vegyük tárgysorozatba. Természetesen egy szakmai fenntartást is hangsúlyoztam ezzel összefüggésben, de mégis azt gondoltam, hogy érdemes, és erről itt a szocialista frakcióban lefolytattuk a vitát, és utána jutottunk arra a következtetésre, hogy talán egy ilyen törvényjavaslat parlamenti vitája alkalmas arra, hogy felépítsük azt a fajta kerettörvényt, amit én magam is itt hiányoltam a 11. pont vitája kapcsán.

Nem az egyes részlegeknek a magánkézbe adása kapcsán, nem egy röntgenosztály vagy egy laboratórium privát működtetésbe vonása kapcsán vetem fel ezt a kérdést, de látjuk most már nagyobb intézményeknél is a mozgást, látjuk azt, hogy van egy szegedi próbálkozás, ahol az önkormányzat még csak arról hozott döntést, hogy át kell világítani az intézményeket, azonban a miniszter úr máris azt mondta, hogy ez egy jó, követhető modell; azután van egy kiskunhalasi vita, ahol az önkormányzat eljutott egy döntési pozícióig, és akkor ott azt mondták, hogy az meg nem jó.

Az az igazság, jó lenne elkerülni, hogy egyszemélyes döntések legyenek ebben az ügyben, ezt szeretnénk javasolni. Ezért javasoljuk, és örülök, hogy Selmeczi Gabriella is támogatta ezt. Meg kellene fontolni ezt a 11. pontot!

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

ELNÖK: Csáky András képviselő úr következik szintén kétperces hozzászólásra.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Valóban igaza van Kökény képviselő úrnak, az idő megszépít és szelektívvé tesz bizonyos emlékezeteket. Azért azt ne felejtsük el, hogy az egészségügyi bizottság, amely hivatott lett volna dönteni a tárgysorozatba-vételről, leszavazta nagyon nagy többséggel, és csupán a Házszabály adta lehetőséggel élve kérte a Magyar Demokrata Fórum, hogy mégis itt, a patkóban döntsünk erről.

Vojnik képviselő asszony valóban megszavazta, de azt is mondta, hogy miután valakit helyettesített, és szigorúan meg lett mondva, hogy nem lehet megszavazni... - úgyhogy ebbe ne menjünk bele, csak megjegyeztem, lehet, hogy kár volt.

Inkább a Béki Gabriella képviselő asszony által elmondottakra szeretnék reagálni! Nem vitatva, hogy lehet, hogy nem tudok világosan fogalmazni, de ez nem egy klasszikus piac, tehát nem a klasszikus piac versenytörvényei érvényesek erre. A magyar egészségügyben egyetlenegy beavatkozás egzakt költsége nincs meghatározva, nincs megmondva az, hogy ennek a tevékenységnek az ára ténylegesen ennyi.

Torzult az egész rendszer úgy, ahogy van. Ilyen viszonyok között azt mondani, hogy költséghatékonyabb, az egyet jelent, hogy az adott finanszírozásnál olcsóbban végzi-e ugyanazt a tevékenységet valaki. Ezzel, miután monopóliumba kerülhet, mert, mondjuk, tőkeerős háttere van, és átmenetileg tudja végezni azt a tevékenységet, és arról a területről a konkurencia eltűnik, utólag benyújthatja a számlát.

Abban egyetértünk, hogy nagyon jó lenne most már végre meghatározni konkrétan, hogy mi mennyibe kerül, mi mennyit ér, és utána lehet egyáltalán ilyenekről beszélni.

Köszönöm szépen. (Dr. Hende Csaba tapsol.)

ELNÖK: Béki Gabriella képviselő asszony következik.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Egy rövid kérdésem van, csak hogy jól értsük egymást, a félreértések tisztázása céljából. A képviselő úr benyújtotta ennek a szakasznak az elhagyására vonatkozó javaslatát. Fenntartja-e ezt akkor is, ha elmozdulhatunk abba az irányba, hogy a költséghatékonyságot definiáljuk és értelmezzük, és célként kitűzzük, hogy legyenek ezek mérhető és számszerűsíthető értékek? Ugyanis az én álláspontom az, hogy ez utóbbi irányba kellene haladni. Fogalmazzuk meg, hogy mit értünk költséghatékonyság alatt, és próbáljuk meg a rendszerben úgy alakítani a finanszírozási viszonyokat, hogy az legyen világos. Akkor is fenntartja a költséghatékonyságra való utalás vonatkozásában azt a javaslatát, hogy el kellene hagyni?

Köszönöm.

ELNÖK: Csáky András következik szintén kétperces hozzászólásra.

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm, elnök úr. Ígérem, nem fogom kihasználni. Természetesen, de megmondom őszintén, pont azoknak az indokoknak az alapján, amikor mondtam, hogy nincs az egészségügyben meghatározva konkrétan, hogy mi mennyit ér, mi mennyibe kerül, mik a valós költségei, nem tudom elképzelni.

(14.20)

Mert a 12. ajánlási pontban a szocialista képviselőcsoport tulajdonképpen átemeli a kormány koncepciójából azt a szöveget, hogy valamely mérhető jellemző alapján - ez nem egy egzakt dolog. Mi az, hogy valamely mérhető jellemző alapján az egészségi állapot egységnyi javulását alacsonyabb költséggel éri el? Mi az, hogy valamilyen mérhető jellemző alapján? Hogy két nappal korábban gyógyul meg valaki? Vagy mit tudom én, hat öltéssel kevesebbet kell a hasába rakni egy appendectomia után? Egyszerűen, megmondom őszintén, nem tudom, hogy ez mit jelent. Kisebb rossznak tartom azt, ha ezt kivesszük, és nem megyünk bele egy ilyen csapdába, mert ha valami visszaélésre adhat okot, akkor ez az, hogy azt mondja, költséghatékonyabb megoldást tud kínálni az előbbiek alapján. Én kisebb rossznak tartom azt, ha kimarad egyáltalán.

Azzal egyetértünk, hogy akkor határozzuk meg egzakt módon, ha valaki meg tudja határozni. Én, megmondom őszintén, nem tudom meghatározni a jelenlegi viszonyok között.

Köszönöm.

ELNÖK: A viszontválasz következik Vojnik Mária képviselő asszony részéről.

DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán nem pontosan méltó ehhez a Házhoz, ha azzal kezdem a viszontválaszomat, hogy: hát ez az, képviselő úr! (Dr. Csáky András: Tessék?) Hogy ez az, erről van szó! Ezért is tettük be ezt a szövegjavaslatot ide a normaszöveg-tervezetbe, mert gondolja csak el, képviselő úr, hogy most születik egy kapacitásszabályozási törvény, amely azt mondja, hogy fölhatalmazást kap a miniszter, hogy ezentúl be lehet fogadni további kapacitásokat, erről majd a kormány rendelkezik. Képviselő úr, úgy rendelkezik a kormány, ahogy mi ezt megpróbáltuk bevenni a normaszövegbe.

Azt mondja a képviselő úr: ez annyira homályos, hogy ezzel aztán világosan nem lehet kezdeni semmit, és mindenféle értelmezésekre ad okot. Kérdezem képviselő urat, gondolja meg: ha a törvény nem szab világos keretet, hanem a végrehajtási rendeletben egy ön által tudottan és nyilvánvalóan homályos dolog kerül bele, akkor mi lesz ebből, képviselő úr?! Hogyan lehet majd kapacitásokat befogadni? Nem tudom, megértette-e, hogy az érvelése enyhén szólva is a kormány által benyújtott javaslat ellen szól, méghozzá kemény érvvel.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Felszólalások:   47-125   125-183   183-185      Ülésnap adatai