Felszólalás adatai

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai politikai vita tétje nemcsak a téma. Gál Zoltán képviselő úr megfogalmazása tiszteletre méltó, amikor arról beszélt, hogy a mai vita tétje: milyen lesz a jövő, az elosztás. Azt hiszem, nagyon fontos tétje a mai vitanapnak az, hogy az állampolgárok kinek hisznek, önöknek-e vagy a kormányoldalnak. S ezen túl még azért is nagyon fontos ez a tét, nemcsak az önkormányzati választások miatt, hanem a tét az, hogy lesz-e ennek a kormánynak ereje folytatni és befejezni a rendszerváltoztató folyamatot. Mert ez az igazi tét!

Kinek hisznek a választópolgárok? Ha Burányi-, Szabó-, Filló-stílusban akarnék hozzászólni, akkor azt mondanám, az a tét, hogy a 42+4 évi hazudozásnak hisznek, vagy pedig az önkormányzati választások sikerét kockáztató őszinteségnek hisznek. De nem ezt a stílust választom, hanem inkább a "zoltánok" - Kis Zoltán és Gál Zoltán - stílusát választom, és ilyen stílusban kívánok a vitanap végén egy-két felvetésre reflektálni.

Bauer Tamás képviselő úr az Antall-kormány mulasztásait sorolta. Én készségesen elismerem, hogy négy év alatt nem volt időnk negyven év romhalmazát eltakarítani. Egyébként Chikán miniszter úr és Bogár államtitkár úr szakmai választ is adtak. Én nem tudok olyan szakmai választ adni, mint ők. Én csak szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy '93-ban is sokan voltunk, akik elismertük és megmondtuk a problémákat. Én magam elmondtam - a Népszabadságban megjelent, tessék utánanézni -, hogy a mezőgazdaság válságban van, és a huszonnegyedik órában vagyunk. Kormánypártiként, államtitkárként ezt '93-ban tudtam, elmondtam, mert az igazságot mindig meg kell mondani.

De azért azt túlzásnak tartom, tisztelt képviselő úr, hogy ön egyenlőségjelet tett a '90 előtti negyven év és az utána következő négy év közé. (Bauer Tamás: Nem én mondtam!) Egyenlőségjelet tetszett tenni, tessék a jegyzőkönyvet elolvasni! Én most tehetném azt, hogy párhuzamot vonok a negyven év és az elmúlt négy év között, de nem teszem.

Nagyon sokan hivatkoztak a nyugdíjasokra. Sándor képviselő úrral, remélem, most majd személyesen is - nemcsak így - megismerkedünk, ha egyszer meghívnak egy szakszervezeti vitára, szívesen elmegyek. Nyugdíjasfórumra hivatkozott, arra a nyugdíjasfórumra, amelyet én is láttam a televízióban; egy tiszteletreméltó, ősz hajú asszony beszélt.

Tegnap én is egy nyugdíjasfórumon voltam. Nem egy ilyen jól megszervezett, propagandacélú nyugdíjasfórumon, hanem egy kisebb, helyi nyugdíjasklubban, ahol nagyon érdekes módon az ott lévő nyugdíjasok 80 százaléka abba a kategóriába sorolta magát, akiket pozitívan érint a differenciált nyugdíjemelés. Úgy látszik, nem ugyanabban a nyugdíjasközegben mozgunk. Én egy falusi, vidéki nyugdíjasközegben mozgok, ahol bizony az alacsonynyugdíjasok rétege, úgy látszik, több mint 20 százalék. Hozzáteszem, nagyon jó lenne, ha ez a bizonyos 20 százalék - amelyről önök beszélnek, hogy kit érint a pozitív diszkrimináció - itt följebb emelhető lenne. Ezt elmondtam két nappal ezelőtt is.

Azután szó esett a rászorultsági elvről. Igen, ez nagyon fontos elv, csak kérdés, hogy érvényesült-e az elmúlt időszakban ez. Érvényesült-e igazságosan akkor, amikor a jövedelemeltitkolásban olyan kiművelt lett ez az ország? Vajon azok kapták-e mindig meg a rászorultság elvén juttatható, önök által adott lehetőségeket, akik valóban rászorulnak? Azután azt is meg kellene nézni, hogy ennek a rászorultság elvének vajon nem kellett volna-e egy kicsit érintenie a felsőbb kategóriába sorolt alkalmazottakat.

Tisztelt Ház! Röviden ezt szerettem volna elmondani. Lehet, hogy egy kicsit mosolyogni fognak, amikor furcsa módon fejezem be felszólalásomat. Amikor ilyen vita van, mindig-mindig előjön a múlt és a szomorú jövőkép - mert, ugye, a mindenkori kormány valami iszonyú módon látja a jövőt. Az ellenzék ragyogóan látja, hogy mit kellene csinálni. Egy szocialista párti képviselőbarátommal időnként el is borongunk, hogy milyen lesz a jövő. Hát mi a jövő biztosítéka? Én Galgóczi Erzsébet néhány gondolatát szeretném itt most elmondani: Biztosítéka nincs tehát a jövőnek? Maradjunk ebben a reménytelen gondolatban? Ne maradjunk, mert van garancia: a nép. Ez a nép, amit úgy hívnak, hogy magyar. Ez a nép ezer éven át rokonok, testvérek, pártfogók nélkül megállta a helyét ezen a nem szerencsés, huzatos Duna-völgyben, háborúk, nagyhatalmak, átjáróházakban, sok-sok rosszul politizáló ország vezetői, vesztői alatt. Ez a nép, amelyből én is vétettem, életre való, életképes, tehetséges, szorgalmas, leleményes. Ez a nép mocsárba bújt a tatár elől, erdőbe menekült a török elől, ez a nép elásta a lisztet, a zsírt, a cukrot, hogy a háború alatt ne rabolják el a mindenféle nemzetbeli rekvirálók.

(13.40)

Ez a nép a Rákosi-beszolgáltatás idején kévénként lopta haza a búzát a saját földjéről, és éjjel kézzel csépelte ki, hogy mint jobbágykorában, gyermekei éhes száját betömhesse. Ez a nép olyan, mint egy remekmű: eldobhatják az elejét, meghamisíthatják a végét, kihúzhatnak belőle száz kényes mondatot, hacsak az egész könyvet el nem égetik, hacsak az egész népet rács mögé nem dugják, nem tudják életképtelenné tenni. Ők a garancia, s ez nekem elég, hogy továbbra is értelmét lássam a munkámnak.

Kérem önöket, hogy fogadják jó szívvel Galgóczi Erzsébet sorait! Azt hiszem, ez a kormány ezt a népet fogja szolgálni, és ez nem demagógia, hanem meggyőződés a részemről.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr...

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): És szeretném bejelenteni, hogy a fennmaradó időkeretet a Fidesznek szeretnénk átadni.