Felszólalás adatai

FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A társadalombiztosítási költségvetés kapcsán két külön költségvetést említek itt: központi költségvetés és társadalombiztosítási költségvetés - így kaptuk meg az előterjesztést. Mégis a két költségvetés között van egy híd, és a híd szerepét sajnos a hiány tölti be általában, hiszen a központi költségvetés valamilyen úton-módon rendszerint megfinanszírozza egyrészt a tervezett hiányt, másrészt a nem tervezett, minden évben nagyobbra duzzadó hiányt. Jelen pillanatban ismereteim szerint mintegy 89 milliárd forintnál tartunk a hiány nagyságában, ugyan nincsenek még meg azok a bevételek, amit majd terveztünk privatizáció, vagyis vagyoneladás útján.

De miről is szól a tb-költségvetés? Rólunk szól, lakosokról, állampolgárokról, azokról, akik egyrészt igénybe szeretnék venni a társadalombiztosítási lehetőségeket, támogatásokat, másodszor pedig azokról szól, akik befizetnek ebbe a kasszába, és ezáltal megteremtik az alapjait az igénylésnek. Ezeknél a vitáknál általában fiskális szemlélet uralkodik, hogy ennyi jelen pillanatban - 1700 milliárd forintról van nagyjából szó a társadalombiztosítási költségvetésnél -, és hogy ezt az összeget hogyan, miképpen kellene elosztani, talán miképpen kellene hatékonyabban elosztani. Közben elveszítjük szem elől véleményem szerint a legfontosabbat, a legnagyobb problémát, hogy mivel rólunk, állampolgárokról szól ez a költségvetés, különösen a társadalombiztosítási költségvetés, ott mi is történik akkor, amikor a lakosság vészesen fogy. Ez hogyan hat ki a társadalombiztosítási költségvetés mostani és majdani esetleges állapotára? Az milyen problémát okoz, hogy jelenleg körülbelül 4 millió aktív munkavállaló tartja el a 6 millió inaktív személyt? Ez hosszú távon - ha megnézzük a prognózist, amit a kiadott törvénytervezetben találunk - még azzal fokozható, hogy az ellátottak száma folyamatosan nő, az aktívak száma pedig folyamatosan csökken. Emellett pedig párhuzamosan csökken Magyarország lakossága.

Itt szeretnék visszakapcsolódni, hogy én elismerem és természetesen mindannyian, hogy az igénylők, akik joggal igénylik a társadalombiztosítási költségvetésből azt, ami őket megilleti, úgy néz ki, hogy jelen pillanatban többet igényelnek ki, mint amit a befizetők teljesíteni tudnak. Ebből aztán hiány keletkezik. Mit csinál ekkor a kormány? Azt, hogy a magyar gazdaság teljesítőképességét nagyon megterhelő esetben is, de természetesen teljesíti, kifizeti a fennálló hiányt, mert nem hagyhatjuk ellátás és nyugdíj nélkül azokat, akik erre teljesen joggal tartanak igényt. Csakhogy a magyar gazdaság teljesítőképessége sem végtelen, sőt azt mondhatnánk, hogy még nem is érte el azt a fázisát, amit nagyon szeretnénk, tehát a magyar gazdaság teljesítőképessége korlátos. Ebből a korlátozottságából adódóan nem lehet minden határ nélkül különböző területekre pénzt juttatni. Így a társadalombiztosítás területére sem lehet minden határokon fölül pénzt juttatni, habár szeretnénk.

Ha ezt az állapotot tudja egy kormány - és már nemcsak a mostani, hanem az ezt megelőző, sőt a többeket előző kormány is tudta ezt -, akkor abban a helyzetben, amikor látja, hogy fogy a magyar lakosság, sőt ezen belül egy nagyon rossz szerkezeti aránnyal, egy rossz demográfiai térképpel rendelkező ország vagyunk, akkor mit is kellene tenni?

(12.40)

Amellett, hogy itt próbáljuk minél hatékonyabban elosztani azt a szűk költségvetést, ami ebben a szektorban illetett, valami alapjaiban mást is kellene tenni. Sokan persze azt gondolják, hogy ez a reform. Nem, én nemcsak erre gondolok ez esetben, hanem arra szeretném helyezni a hangsúlyt, amelyet ez a kormány, ez a polgári koalíció mert kezdeményezni. Azt találta ki, hogy ha folyamatosan nő az inaktívak száma, folyamatosan nő a nyugdíjasok száma, sőt jó lenne a rendszerünk, ha még a nyugdíjaséletkor is növekedne, ez azt eredményezi, hogy nem lesz utánpótlás, amely befizetéseket fog majd eszközölni a társadalombiztosítás kasszájába.

Miért nem lesz? Mert nem elégséges a születendő gyermekek száma. Ugye kellemetlen, vagy egy kicsit rideg, bizarr, hogy közgazdasági kategóriákban beszélünk magunkról, humán lényekről, az emberekről, de bizony a közgazdaságtannak a legalapvetőbb egyik eleme, alkotója maga az ember. Nincs mese, akkor ezt be kell foglalnunk, hogy hogyan épül be a közgazdaságtanba maga az ember, azaz az utánpótlás, hogy elégséges-e a születendők száma ma Magyarországon. Úgy néz ki, hogy nem elégséges.

Ennek két következménye lesz, mint említettem: egyrészt folyamatosan fogy az ország, ennek nagyon súlyos a közgazdasági háttere, az országunknak a fogyasztói képessége kevesebb. Tudjuk, hogy azokat az országokat nem nagyon szeretik, ahol beszűkül a fogyasztás, ez egy más kérdéskör, de azt a kérdéskört is fölveti, hogy nem jó az arányszámunk, túlságosan elöregedett, és nem elég aktív lakosokkal rendelkező a jelenlegi lakosságszerkezetünk.

Ez a kormány márpedig azt mondta, hogy ezen szeretnénk változtatni. Hogyan? Nagyon nagy mértékben, majdnem azt kell néha mondani, hogy erőnket meghaladó mértékben - de talán még nem - azt vállalta föl, hogy a születendő gyermekek ösztönzésére törekszik, tehát arra ösztönzi a lakosokat, hogy minél több gyermeket vállaljanak. Szeretné elősegíteni, hogy minél több gyermek szülessék. Ez lenne az első alappillére, amelyik talán a jövőbeni reményben megváltoztathatja egyrészt a demográfiai térképünket, másrészt közgazdasági következményei miatt a társadalombiztosítás költségvetésének a szerkezetét, a hiány és a pozitív egyenlegét esetlegesen. De mikor?

A jelenlegi elhatározás mellett szerintem még külön az emelhető ki, és ezt igen nagy becsületére szeretném írni ennek a kormánynak, hogy azt vállalta föl, hogy tesz egy olyan lépést, ez a gyermekek vállalására való ösztönzés, amelynek az eredménye várhatóan nem az ő kormányzati ciklusában fog sikerrel járni, hanem legalább 14-16 év múlva várhatóak ennek az első eredményei. És mégis, minden politikai taktika ellenére, amit szoktunk, szoktak alkalmazni akár költségvetésnél, akár egyéb területen, azt vállalta föl, hogy itt vészhelyzet van, nem tartható tovább fönn ez a nagyon kellemetlen arányhelyzet, ez a nagyon rohamos lakosságiszám-csökkenés, ezért megteszem azt, amit már régebben meg kellett volna tenni - és talán utoljára az MDF-kormány idején volt erre példa -, hogy ösztönzöm nagyon határozott elképzeléseimmel és pénzzel az elképzelés mellett, hogy tessenek gyermekeket vállalni, hogy ezzel javítsuk Magyarország pozícióit.

Mondom, ebben az a legbecsületesebb, hogy ennek az eredménye nem most fog, ennek a ciklusnak az ideje alatt érvényesülni, hanem majd valamikor. És ekkor válik majd talán olyan helyzetűvé ez a társadalombiztosítási költségvetés, hogy itt nem a mindenkori mínuszok, és ennek a hatásában, hogy a kormány ezt mikor és hogyan teljesíti, majd a 2000. évi zárszámadáskor fogja tisztázni, hogy a mínuszokat hogyan teljesíti a kormány... - hanem végre elégséges lenne a befizetők által fizetett pénz, ez mindenkor egyenlő vagy több lenne annál a pénznél, mint amit a jogos igénylők onnan ki szeretnének, és ki is fognak venni.

Én erre az összefüggésre szerettem volna felhívni a tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy egy hosszú távú gondolkodást indított meg a gyermekek vállalására való ösztönzéssel a kormány, amelynek konkrét kihatása a társadalombiztosítás költségvetésében fog megmutatkozni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)