Felszólalás adatai

LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A szakképzés helyzete aggasztó Magyarországon, ez többször elhangzott itt, a tisztelt Házban. Időszerű tehát egy kibontakozást, helyreállítást igénylő folyamat megindítása.

Sok tanulót, pedagógust és szülőt érint egy ilyen törvényjavaslat, elég, ha csak a puszta számokat említjük: a 2004-2005. évi tanévben 245 ezer diák tanult a szakközépiskolák nappali tagozatán, és mintegy 130 ezer diákot tanítottak a szakiskolákban. Együtt tehát 375 ezer tanulót.

A szakközépiskolákban és a szakiskolákban foglalkoztatott pedagógusok száma meghaladja a 30 ezret. Ha számításba vesszük a szakképzés módjának változásában érdekelt szülőket is, akkor hozzávetőleg 1 millió embert érinthetne pozitívan egy ilyen törvényjavaslat.

Sajnos ez az előterjesztés nem ígér olyan fordulatot, ami orvosolná a jelenlegi problémákat. A jelenlegi gondok gyökere abban rejlik, hogy épp a kézügyesség elsajátítására legalkalmasabb években érdemét tekintve nincs vagy alig van gyakorlati képzés a szakmai képesítést nyújtó iskolákban, a fiatalok idejét szinte teljesen kitölti - kezdetben különösen - az elméleti tananyag. Még az olyan iskolákban is, ahol nem gond a gyakorlati oktatás, mert van saját oktatóműhely, nos, még ott is kihasználatlanok a drágán megvalósított, megépített tanműhelyek, mert a tanterv nem nyújt arra lehetőséget óraszámban, a költségvetési normatívák sem engedik meg a foglalkoztatható szakoktatók számában, hogy a tanítás normál menetében kihasználhatóak legyenek ezek a helyiségek.

(23.30)

Az előterjesztés megkönnyíti ugyan a gyakorlati képzés lehetőségeit, de ez csak azokon az iskolákon segít, tisztelt államtitkár úr, amelyek még a jelenlegi szintre leszorított gyakorlati képzés óraszámát sem tudták biztosítani vállalkozók révén. Sajnos ebben az előterjesztésben is tetten érhető az a szülők rovására takarékoskodó kincstári szemlélet, amely szerint eltúlzottak a tanulókat gyakorlati oktatásban részesítő vállalkozók költségelszámolási lehetőségei, s emiatt az előterjesztő megkurtítja az eddig hatályban lévő költségelszámolás szabályait.

Elég, ha csak az előterjesztő 57. §-t indokoló, és az eddigi állítólagos túlzott költséglevonási lehetőségeket taglaló mondatára utalok.

A szakoktatás minőségi hanyatlását az elmúlt évtizedben nem kis részben éppen ez a kincstári szemlélet váltotta ki. Megszűntek ugyanis a tanműhelyeket korábban üzemeltető állami nagyüzemek, a gyakorlati foglalkoztatást biztosító kisipar, a szolgáltatás és kiskereskedelem viszont rendkívül költségérzékeny, és nem várható el a vállalkozóktól, hogy állami feladatot, jelesül a szakképzés állami feladatát ők finanszírozzák. Eddig minden olyan megszorítás, amit ez az előterjesztés is tartalmaz, a költségelszámolási lehetőségek területén, vagy minden olyan áremelkedés, amely a gyakorlati oktatást érintette, és amit nem követett ellentételezés, vagy azt okozta, hogy csökkent a tanulókat gyakorlati oktatásban részesítő vállalkozók száma, vagy azt okozta, hogy a vállalkozó a tanulókon igyekezett behozni a veszteségét, és segédmunkásként foglalkoztatta őket, vagy azt okozta, hogy a szülőknek kellett zsebbe nyúlni annak érdekében, hogy gyermekük továbbra is gyakorlati oktatásban részesülhessen.

Ezek a káros tendenciák egyértelműen érvényesültek az elmúlt másfél évtizedben, számos esettanulmány felhívta erre a figyelmet, és javaslatot tett az orvoslásukra, mégis ez az előterjesztés sem segít, továbbra is változatlanul a szakképzés a közoktatás mostohagyermeke. Ennek alapján sem tudjuk támogatni ezt a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen a figyelmüket.