Felszólalás adatai

DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt a módosító indítványaimról részletesen szólnék, elöljáróban engedjék meg nekem, hogy összességében a társadalombiztosítási alapok és ezen belül az Egészségbiztosítási Alap költségvetéséről szóljak néhány gondolatot.

A 2000. költségvetési évben 41,4 milliárdos hiányt irányoz elő a Pénzügyminisztérium a társadalombiztosítási alapoknál - de mondhatom azt is, hogy az egészségbiztosítási alapoknál is, hiszen a Nyugdíjbiztosítási Alap előirányzatott hiánya tulajdonképpen nulla forint -, tehát úgy vélelmezi a tárca, hogy a nyugdíjbiztosításnál a bevételi és a kiadási oldal egyensúlyban lesz a 2000. költségvetési évben. Az Egészségbiztosítási Alapnál már némiképp pesszimistább az előterjesztő, és így betervez 41,4 milliárd forintos hiányt.

Azt kell mondjam azonban, hogy ez a betervezett hiány meglehetősen alacsony, az elmúlt év, illetve a jelenlegi költségvetési év, tehát a '99-es költségvetési év eddig megismert éves előirányzata és I-VIII. havi tényadatai alapján már látható az, hogy a tb-alapoknál a betervezett hiány '99 augusztusában már meghaladja az egész évre tervezett hiány kétszeres mértékét.

(18.20)

Ezen bázisból kiindulva látható egy alultervezés, egy optimizmus. Az még nem baj, hogy optimizmus tapasztalható az előterjesztő Pénzügyminisztériumnál, azonban az már baj, ha ez túlzott optimizmusnak vélelmezhető. Tehát igen nagy valószínűséggel vélelmezhető, hogy ez a költségvetési trend, amely a 2000. évre elő van irányozva, nem lesz tartható; ugyanúgy, mint ahogy a '99. évi előirányzat sem tartható, hiszen a hiány már kétszerese annak, mint amit beterveztek.

A helyzetképhez hozzátartozik az is, hogy az elmúlt tíz évben Magyarországon a rendszerváltozás éveit megélve, a magyar lakosság egészségügyi állapota meglehetősen leromlott, a betegségre való hajlam fokozódott, fokozódik, másfél millió munkahely szűnt meg az országban, és csak lépcsőzetesen jönnek létre a vállalkozások beindulásával, a külföldi tőke megjelenésével újabb munkahelyek. A társadalmi és a gazdasági változások, továbbá a társadalom elöregedése olyan mértékű tehertétel a társadalombiztosítási alapokra, amely a tb-költségvetést immár legalább annyira fontossá teszi, mint a központi költségvetés helyzetképét, illetve tervezését. Elöregedik a társadalom, ugyanúgy mint Németországban vagy a Németalföldön, Franciaországban. Ennek az a következménye, hogy az egészségügyi intézményekre, a gyógyszertámogatásokra, konkrét kórházi ellátásokra való rászorultság megemelkedik.

Itt hadd utaljak egy érdekes számra, a közelmúltban akadtam erre az adatra egy nyugati folyóiratban. Németországban 1985-ben száz aktív keresőre 35 eltartott jutott. Tehát 35! Ez az arány 2025-ben, tehát negyvenéves prognózis alapján: 100 aktív keresőre 70 eltartott jut, tehát a kétszeresére emelkedik. Magyarországon is nagyjából ez a tendencia érvényesül. Ez viszont azt jelenti, hogy mind az egészségbiztosítási, mind a tb-alapok egészénél nem lehet alultervezni, nem szabad a túlzott optimizmusnak helyt adni. Ezen helyzetképből kiindulva látható, hogy az egészségügyi intézményekre való rászorultság emelkedik, nőttön nő.

Ugyanakkor szerény módosító javaslataimban, amelyeket a 39., 40., 51., 52. számon találhatnak meg az előterjesztésben, a '96. évi CXX. törvény alapján biztosított kórházi részleges adósságrendezésre átadott pénzeszközök 2000. költségvetési évre vonatkozó 100 millió forint összegű visszafizetésének elengedését javasoltam, valamint a '97. évi CLIII. törvény 11. §-ának (6) bekezdése alapján jövőre visszafizetési kötelezettségként előírt, önkormányzati kórházak csődjével összefüggő visszterhes támogatások elengedését is indítványozom. Azon az állásponton vagyok ugyanis, hogy ezek az egészségügyi intézmények, mint ahogy '96-ban, '97-ben, most is csődközeli állapotban vannak. Forrásfedezetként a visszterhes összegek elengedésének fedezetéül a rugalmas bevételi határral rendelkező tb-járulékbevételeket jelöltem meg.

A módosító indítványomban 480 milliós kötelezettségelengedést javasoltam összességében, amely a fejezeten belül, illetve az Egészségbiztosítási Alapon belül a több mint 1 milliárd 77 millió járulékbevételi volumennek a szerény megemelésével, túlteljesítésével bőven kigazdálkodható. Tehát itt néhány tized százalékról van szó mindössze, ez rugalmas bevételi forrás bevételi oldalon a tb-rendszerben, és ennek - mondom - néhány tized százalékos túlteljesítésével már biztosítható a kórházak részéről történő visszafizetési kötelezettség elengedése.

Az egészségügyi intézményeken - én azon a véleményen vagyok - ez lényegesen segítene, mert mondom, azok az okok, előidéző tényezők, amelyek alapján '96-ban, '97-ben kapták a kórházak ezt a csődhitelt, nem szűntek meg. Ha most kötelezettségként ezt továbbra is benntartjuk a tb-költségvetésben, csak a pénzügyi helyzetüket rontjuk tovább. Ennyi lehetőséget azért mindenképpen meg kellene adnia a kormánynak, hogy a kórházakon segítsen.

A másik dolog, amire a tisztelt képviselőtársaim figyelmét fel szeretném hívni: a magyar egészségügyi kórházi rendszer meglehetős koncentráltságából fakadóan a fővárosi kórházak lehangoló helyzete. Úgy érzem, hogy a kormányzat részéről rövid időn belül pénzügyi ráhatást igényel, hogy a tömeges csődöt a fővárosi kórházak elkerüljék. Budapesten 19 kórházi intézmény működik. Ebből a 19 kórházból négy csődközeli állapotban van, aminek megnyilvánulása, hogy önkormányzati biztos irányítja a gazdálkodását, másrészt ezen kórházaknál az éves költségvetési kiadási előirányzatokon belül a fordulónapi összes tartozásállomány, illetve a lejárt tartozások állománya jelentősen megemelkedett. Konkrétan a veszélyhelyzetben lévő a kórházak: a Péterfy Sándor Utcai Kórház, a Szent István Kórház, a Szent János Kórház, illetve a csepeli Weiss-Manfred Kórház. Ezek tartanak olyan pénzügyi letargiába, amely alapján arra a következtetésre jutottam, hogy itt bizony a kormányzati segítség elengedhetetlennek látszik.

Ezek a kórházak az elmúlt években is hasonló pénzügyi pozícióban voltak. A lényeg az, hogy az egész kórházi szektor a fővárosban a 40 milliárdos költségvetési kiadási előirányzatán belül közel 2,3 milliárd forintos most lejárt tartozásállománnyal rendelkezik, úgymond csődközeli a helyzet. Ami miatt ezt fontosnak tartom az Országgyűlésben elmondani, annak az oka, hogy ezen kórházi intézmények az országos egészségügyi intézményeken belül meglehetősen koncentráltak, nemcsak elhelyezkedés vonatkozásában, hanem az általuk ellátott tevékenységek tekintetében is.

Természetesen ebben a helyzetben, hogy ezek a fővárosi egészségügyi intézmények itt tartanak, fontos szerepe van annak a körülménynek, hogy a főváros vezetésének nincs egészségügyi politikája, és a meglehetősen rossz pénzügyi pozíció köszönhető annak is, hogy a vagyongazdálkodás nem kielégítő ezen kórházi intézményekben. Azonban lehet azt mondani, hogy hagyjuk a múltat, hagyjuk a rossz dolgokat, én csak azt a veszélyt látom, ami vélelmezhetően előbb-utóbb be is következik, hogy ezen kórházi intézmények megsegítésére, tartós csődjének elkerülésére kormányzati pénzeszközöket kell bevonni.

A hozzászólásom elején utaltam erre a túlzott optimizmusra, mely a költségvetési számok megtervezésekor érvényesül, azonban a bevételi oldalt vizsgálva én aggályosnak tartom a vagyongazdálkodási bevételeket, és aggályosnak tartom ezt a jövőt felélő tervezési taktikát is, amely érvényesül a Pénzügyminisztérium, illetve a tb-t irányító államtitkár részéről. Hiszen most jószerint beterveznek az Egészségbiztosítási Alapnál mintegy 3,5 milliárdos vagyongazdálkodási bevételt, ezzel is enyhítve a kialakult hiányt, azonban felteszem a kérdést, hogy 2001-ben, 2002-ben, miután ez a vagyon elfogy, felélésre kerül, miből fogják csökkenteni a hiányt. Tehát a taktikai elemek helyett én a tartós stratégiai pénzügyi tervezésre helyezném a hangsúlyt, illetve erre hívnám fel a képviselőtársaim figyelmét.

Köszönöm a figyelmüket.